Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

  • 2 héttel később...

:

Tegnap hajnali egykor hazaértem Kölnből. Hát gyerekek, ez a Gamescom hatalmas. Mind élményre, mind méretre. Nem tudom, volt-e már valaki a Koelnmessében, de ez egy hatalmas kiállítócentrum, 11 akkora csarnokkal, amik közül egyben is elfér a komplett Hungexpo. És a Gamescom mindössze másfél csarnokot nem használt fel. Nem csoda, hogy ez a világ második legnagyobb gameshow-ja, bár ezután kicsit félelmetes belegondolni, mekkora lehet az E3 Los Angelesben.

Sajnos csak két napot voltunk ott, és három emberre elosztva, bár az egyik a laptulajdonos volt, szóval ő inkább "csak" biznyiszelt, a prezentációkra és interjúkra az újság szerkesztőjével ültünk be. Ami sajnos nagyon zsúfolt napokat jelentett, csak kevés szabadidő maradt, amin elhagyhattuk a pres/biznisz részt (a csarnokok negyedét amúgy csak a press látogathatta) és megnézhettük a kiállított dolgokat. Persze azért a press rész sem volt semmi, belekóstolhattam több készülőfélben lévő játékba, megismerhettem személyesen rengeteg fejlesztőt, meg jó sok lootot gyűjtöttem. :D

Érdekes tapasztalat volt, hogy az indie fejlesztők milyen közvetlenek és barátságosak. Egyik-másik prezi teljesen barátságos légkörben zajlott, viccelődtünk, néha komolyabban hülyéskedtünk, nem egyszer hagyták, hogy én is kipróbáljam azt a játékot, amiről elviekben csak prezentációt szabadott volna adniuk. Ellenben az olyan nagy kiadó, mint az Activision bár profibb standot épített, nagyon távolságtartó volt. Az Activisionhoz és az EA-hoz például még egy külön regisztráció és kártya is szükséges volt, hogy bemehessek a standjukra - bár azok el is foglalta két félemeletet egy-egy csarnokban (a legtöbb csarnok kétszintes), és tényleg, hangszigetelés, mindenféle technika volt ott, bárokkal, meg mindennel, de valahogy a légkör nem volt az igazi. Végig az volt az érzésem ezeknél, hogy ezzel a sok sz*rral akarnak elvakítani, míg szinte semmit sem mondanak vagy mutatnak - utóbbi azért nem igaz, hiszen volt alkalmam a játékaikat kipróbálni. Viszont az interjúk alatt csak a begyakorolt szöveget nyomatták. Szóval nagyon más egy nagy kiadó és egy kis indie kiadó, én pedig az utóbbiakat jobban megkedveltem.

 

 

Egy játékot szerető embernek fantasztikus lehet egy ilyenen résztvenni. Tök jó hogy kijutottál. Bemutattak valami érdekes új játékot? Vagy a Half-Life 3-at? :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bejelentések igazán nem voltak, azokat az E3 sajnos elviszi még, viszont ki lehetett próbálni sok mindent - Battlefield 1, Call of Duty: Infinite Warfare, Dreadnaught, Skylanders: Imiginations, Divinity: Original Sin 2, stb. Nagyon sok játék volt kint, nagyok, kicsik. Persze, olyan is akadt szép számmal, amihez csak prezentáció járt, így például hiába volt egy bitang jó Mafia 3 stand, játszani nem lehetett a játékkal.

 

Ami még marha jó volt, az az első nap után a pressnek tartott buli. Kolléga a Mafia 3-as bulira ment, jómagam a Guru tulajával pedig a Blizzard bulira. Nagyon nagy volt, egy baromi autentikus termet rendeztek be a WoW: Legion stílusában, teli voltak cosplayerekkel (mint kiderült, nekem sikerült lefényképezkednem a világ első számú cosplayerével), ott kipróbálható volt a Legion - én csak tíz percet játszottam vele, de a főnököm ott maradt egy jó időre. :) És persze, korlátlan étel és italfogyasztás - csak tízig akartunk maradni, de végül valamikor éjfél táján jöttünk el, és a buli még csak akkor kezdett beindulni!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Emberek, ez a Doom iszonyú jó. Alig bírom abbahagyni. Az optimalizálást követendő példának kellene felállítani. A grafika természetesen felsőkategória. A durva az hogy minden ultrán van ful hd-ban és meg sem röccen a majd 4 éves gépemen.. Pedig itt van tűz, robbanás sok szörny egyszerre is a képen.

A játékmenet meg a legendás 90-es évekre hajaz. Az első Doom-ra. Kivettek minden felesleges sallangot, és csak a vegytiszta írtást hagyták meg. Kicsit Serious Samre is hajaz. Ilyen régi játékelem pl hogy a shotit nem kell tölteni. Nincs az egyesével be a sörétet animáció, miközben ölnek. Rámész a lőszerre és már lőhetsz is. A láncfűrész visszajött, csak kell bele üzemanyag is. A kulcsok is itt vannak(blue, red, yellow, stb). Ami új és szerintem nagyon jó hogy ha lövöd az ellent akkor előbb-utóbb sárga lesz és ha akkor nyomsz egy F-et akkor ököllel szét lehet verni és ezért kapsz plussz életerőt. Ezzel szoktam is taktikázni ha már nincs eü-csomag.

Szóval hatalmas móka és pont azt adja vissza amiért szeretünk játszani. Mert annyira szórakoztató.

 

Dzséjt: Ne is mondd a helyet. Ugye 150 GB helyet kell csinálni, én is alig bírtam de megérte.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Witcher 3: Wild Hunt - Blood and Wine

Még nem fejeztem be, épp a főgecivel vesződöm (sokkal-sokkal keményebb a főellenfél ebben, mint az alapjátékban), de ez hatalmas lett - akárcsak az egész játék, de a fene sem gondolta, hogy 226 órányi játék után még bármi újat tud mutatni a játék. Hát tudott. De még mennyit. Eleve, Toussant térképe akkora, mint Skelligéjé, vagyis bazi nagy. Rengeteg mellékküldetés, felfedeznivaló van benne alapból, és akkor még ott van a sztori is, ami nagyon csavaros ezúttal is, és remek karaktereket vonultat fel. De a legjobb, az a vége - ami ezúttal legalább két teljesen különböző szálon vihető végig, és szálanként is több végkimenetel lehet, attól függően, mikor hogy döntöttünk a kiegészítő folyamán (durva, de én például azzal változtattam meg az események sodrát, hogy megnyertem valamit korábban, ami akkor csak egy jelentéktelen csecsebecsének tűnt, aztán kiderült, hogy ettől is függ a befejezés). Mindkettőt természetesen még nem próbáltam ki, de az egyiken végigmenve olyat kaptam, hogy attól órákon át gurultam a földön.

 

Geralt eljut egy mesevilágba, ahol régi mesék figuráival futhat össze. De persze minden kifordult magából, így például a három kismalac meglehetősen agresszív, Ligetszépe felakasztotta magát a hajával, mert a hercegek sorra leestek a torony megmászása során, a farkas pedig berúgott Fekete Szakállal, és full másnaposan heverészik a nagyi háza előtt, ahol közli hősünkkel: "elegem volt abból, hogy annyiszor felszabdaltak, úgyhogy belek*rtam azt a piros cafatot a kútba a vadásszal együtt, hogy ott rohadjon meg." :lol: És ez csak néhány példa. Kis pálya, de érdemes felfedezni minden zugát, mert mindenhol valami poén ül.

 

Összességében méltó búcsú ez egy nagyszerű játéktól. És az egészben a legdurvább, hogy már 226 órát beleöltem, és még mindig csak 68%-on járok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem kihívás az egész játékban az első "boss"-nál volt a barlangban Keira-val, utána módszeresen minden kérdőjelet meglátogattam és így a főstory ellenfelek piték voltak, ez a DLC-knál is így volt.

 

 

Én amúgy hiányoltam az alapjátékból a nemes vámpírokat miután megtaláltam egy könyvet ami róluk szólt, vártam hogy majd csak lesz egy mellék küldi, amiben találkozom 1-el, de nem volt. az előző DLC-ben se voltak, úgyhogy amikor megtudtam a kieg címét egyből tudtam, hogy miről lesz szó. :) Viszont az ősvámpír elleni "harc" az nagyon kiábrándító volt nekem, a trilógia arra lett kihegyezve, hogy a Falka a legerősebb dolog amivel szembe kell szállni, ennek ellenére velük azért fel tudtam venni a versenyt, egy ilyen vámpír meg dobált, mint Floki a rongyot, holott öltem már sárkányt, krákent(vagy valami olyasmit, nemtom mi volt a neve :) ) Kicsit rontott az élményen, hogy nem tudtam húzni egy új strigulát sem, de ez nem a játék hibája, viszont ahogy néztem youtube-on az egészre amúgy is csak egy álomvilágban került volna sor és így ha elérem akkor sem lett volna az igazi. Én a készítők helyében a 2 nagy DLC-t felcseréltem volna, mert a Sátán után akármennyire volt tápos is vámpír, már csak gyerekjátéknak tűnt a szememben.

 

 

Kár, hogy vége Geralt story-jának, én ki lennék békülve, azzal a felállással, ha évente jönne egy ekkora DLC, mint a B&W! Szerintem messze a legjobb játék amivel játszottam, pedig a GTA, az AC és Arkham sorozat is sokat le tett az asztalra, az ME trilogiáról nem is beszélve, de nekem mégis ez a legkedvesebb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Te harcoltál Keirával? :o

Az a helyzet, hogy az alapjátékban két nemesvámpírral is össze lehet futni egy-egy mellékküldetés során.

Én inkább Sylvia megmentésére mentem, valahogy ehhez az ősvámpirosdihoz nem fűlött a fogam. De végül így sem úsztam meg az összecsapást, Dettlaff begorombult és ő sem piskóta. Engem nem zavart, hogy a Falkánál keményebbek a vámpírok. Tulajdonképpen azóta nem éreztem, hogy a Falka olyan veszélyes lenne, hogy a második rész végén kiderült, csupán tündérek. Bár azért javarészt így sem volt fáklyás menet (én csak a történet befejezése után álltam neki komolyabban a kérdőjeles küldetéseknek, és még mindig van belőlük vagy kétszáz), igazából egyedül Eredin okozott csalódást - a két tábornokát nekem kifejezetten nehéz volt megfektetni.

Azon kívül, szerintem a világba is beillik. A Falka együtt persze, hogy megállíthatatlan, amíg védtelen falvakat és kisebb helyőrségeket támadnak - ami szinte végig így volt. De, amikor már nagyobb sereggel futottak össze, ráadásul egyenként szállt az ember rájuk, hát, kiderült, hogy tényleg csak tündék. És szerintem a játék nem is kezelte őket máshogy. Misztikusak egyedül az első részben voltak, a második nem is foglalkozott velük a játék végét leszámítva, azután meg már tudtuk, hogy csak tündibündik, a három pedig ennek megfelelően kezelte őket. A Bestiáriumban több olyan lény is volt, ami már leírásra sokkal erősebbnek és veszélyesebbnek tűnt, és ebbe biza a nemes vámpírok is benne voltak.

Majdnem Kraken, Kayran a becses neve. Na, ő szerintem kifejezetten gyengus boss volt, nekem egyedül a QTE-kel gyűlt meg a bajom. :)

O'Dimmot néhány szóval és trükkel le lehetett győzni, az én szememben ő közelében sincs a nemesvámpíroknak, akik halhatatlanok vele ellentétben.

 

Én sem bánnám, ha lenne ilyen, bár ahogy a helyzet áll, még jó pár órát el fogok tölteni ebbe a játékban, aztán végigpörgetem az egész trilógiát, új irányokba elcsalinkázva. Szóval, még pár évig eljátszadozom vele. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Te harcoltál Keirával? :o

Az a helyzet, hogy az alapjátékban két nemesvámpírral is össze lehet futni egy-egy mellékküldetés során.

Én inkább Sylvia megmentésére mentem, valahogy ehhez az ősvámpirosdihoz nem fűlött a fogam. De végül így sem úsztam meg az összecsapást, Dettlaff begorombult és ő sem piskóta. Engem nem zavart, hogy a Falkánál keményebbek a vámpírok. Tulajdonképpen azóta nem éreztem, hogy a Falka olyan veszélyes lenne, hogy a második rész végén kiderült, csupán tündérek. Bár azért javarészt így sem volt fáklyás menet (én csak a történet befejezése után álltam neki komolyabban a kérdőjeles küldetéseknek, és még mindig van belőlük vagy kétszáz), igazából egyedül Eredin okozott csalódást - a két tábornokát nekem kifejezetten nehéz volt megfektetni.

Azon kívül, szerintem a világba is beillik. A Falka együtt persze, hogy megállíthatatlan, amíg védtelen falvakat és kisebb helyőrségeket támadnak - ami szinte végig így volt. De, amikor már nagyobb sereggel futottak össze, ráadásul egyenként szállt az ember rájuk, hát, kiderült, hogy tényleg csak tündék. És szerintem a játék nem is kezelte őket máshogy. Misztikusak egyedül az első részben voltak, a második nem is foglalkozott velük a játék végét leszámítva, azután meg már tudtuk, hogy csak tündibündik, a három pedig ennek megfelelően kezelte őket. A Bestiáriumban több olyan lény is volt, ami már leírásra sokkal erősebbnek és veszélyesebbnek tűnt, és ebbe biza a nemes vámpírok is benne voltak.

Majdnem Kraken, Kayran a becses neve. Na, ő szerintem kifejezetten gyengus boss volt, nekem egyedül a QTE-kel gyűlt meg a bajom. :)

O'Dimmot néhány szóval és trükkel le lehetett győzni, az én szememben ő közelében sincs a nemesvámpíroknak, akik halhatatlanok vele ellentétben.

 

Én sem bánnám, ha lenne ilyen, bár ahogy a helyzet áll, még jó pár órát el fogok tölteni ebbe a játékban, aztán végigpörgetem az egész trilógiát, új irányokba elcsalinkázva. Szóval, még pár évig eljátszadozom vele. :D

 

 

 

Nem harcoltam, rosszul fogalmaztam, úgy értettem, hogy annál a barlangos résznél amikor Keira is ott bóklászik velünk ls a végén van az a boss ami kutyákat idézget.

 

Hmm... akkor az alapjátékbeli nemesvámpírokon átsiklottam valahogy, csak nem értem, hogyan, mikor minden kérdőjelet megcsináltam hmm.gif Esetleg nem a kis szobrocskás questek-nél lehetett velük találkozni? Mert azok nekem bebugoltak és mire jött az azt javító patch addigra a főstoryt végigtoltam és Triss-t nem lehetett akkor már megtalálni.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De, az egyik a szobros questben van (azt én is buktam a bug miatt, csak mérgemben elolvastam a questet wikin), a másik pedig

 

az aggódó polgáros küldetésben, ha sikerül a valódi gyilkost megtalálnod.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Befejeztem" a Witcher 3: Wild Hunt - Blood and Wine-t. Ha minden játék ilyen lenne, Hollywood keresztet vethetne. :) A vége brilliáns, pláne, hogy nem az epikus csatával ér véget, hanem utána még bőven van tennivaló. Még sokat tehetsz azért, hogy a végén a szereplők "boldogan éljenek, míg meg nem halnak". Érzésem szerint sikerült elérni a legjobb véget, legalábbis a nekem megfelelő befejezést.

 

A nővérek életben maradtak, az ocsmány szörnyeteg meg megdöglött, ahogy kell.

 

Ami nagyon tetszett, hogy mikor már azt hittem, keserű szájíz marad a számban, bedobták azt, amit azóta a fejembe járt

 

hogy megkaptuk a szőlős birtokot. Kiáltott magáért az, hogy Geralt barátnője megjelenjen ott. És nem akart megjelenni, csak nem jött, aztán a végkifejlet után hopp, ott volt. Az én esetemben Triss (komolyan, három Witcher után ki a frász választja Yennefert?).

 

Egy szó mint száz: a The Witcher 3: Wild Hunt minimum az évtized játéka. A CD Projekt RED ezzel a játékkal olyan magasra tette a lécet, hogy azt megugorni talán csak egy játék tudja majd: a Cyberpunk 2077, amit minő véletlen, a CD Projekt RED készít. Én viszont már most beleborzongok abba a játékba. Nem szeretem különösebben a fantasy-t, a Witcher-trilgiával a CDP mégis megvett kilóra. ÉS MOST SCI-FIT KÉSZÍTENEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ha csak fele olyan jó lesz, mint a Witcher 3, már boldog játékos leszek, de ezt a csapatot ismerve, háromszor olyan jó lesz, mint a Witcher 3 a legjobb pillanatában. Pedig ez a játék a legjobb pillanatában történelmet alkotott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 2 héttel később...

Lehet hülye kérdés, de eredeti játékot lehet magyarítani?

 

Simán. Nekem csak eredeti van, és megy mint a karikacsapás. Ajánlom a http://magyaritasok.hu/ oldalt. Olyan magyarítások vannak, amiknek van intelligens keresőjük, bemásolják magukat a megfelelő helyre, és már lehet is magyarul tolni. Persze mindez amit leírtam a PC-s játékokra vonatkozik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Simán. Nekem csak eredeti van, és megy mint a karikacsapás. Ajánlom a http://magyaritasok.hu/ oldalt. Olyan magyarítások vannak, amiknek van intelligens keresőjük, bemásolják magukat a megfelelő helyre, és már lehet is magyarul tolni. Persze mindez amit leírtam a PC-s játékokra vonatkozik.

 

Köszi, én is onnan szoktam csak azt hittem, hogy ha az eredeti játék fájljait babráljuk akkor utána nem lesz jó. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mostanában a szokásosnál valamvel jobban rámjött a játszhatnék és elővettem néhány régebbi még ki nem pörgetett gamét. Először a Half Life 2 utána pedig a Dead Space volt műsoron. Bejött mindkettő. Valamikor utóbbi folytatásaira is sort kerítek. Előbbit elkezdtem folyatatni de túlságosan nem fogott meg így egy idő után felfüggesztettem a dolgot. Ha nem lenne kicsit csömöröm a játszadozástól akkor még ma elkezdeném a Mass Effect első részét de inkább várok vele pár napot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.