Ugrás a kommentre

A TCW kronológiai sorrendje


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A nem fanatikus rajongóknak szerintem az sem tűnik fel, hogy Yoda megváltozott. Nekem sem tűnt fel, hogy más lett Yoda két rész között, sőt, őszintén szólva, csak a Clovis szál megtekintése után esett le, hogy még Palpatine hangja sem Tim Curry volt. Nem értettelek félre, ezek egyszerűen olyan lényegtelen, jellegtelen és feltűnést sem keltő változtatások, amik csak a nagyon megszállottaknak tűnik fel. Ha észreveszi valaki, nem valószínű, hogy sokat gondolkodna azon, hogy miért más Yoda vagy Palpatine hangja. Ha feltűnik.

A másik meg továbbra sem szerencse kérdése. Így is, úgy is megkaptuk volna, erősen kétlem, hogy ha szerepelt volna benne Ahsoka, sose adják le. Egyszerűen Chee besorolta volna előbbre a kronológiában, aztán kész. Nem kell ennek nagy feneket keríteni, pláne, amikor más sorozatoknál úgy is megcsinálják ezt a halasztást, hogy üvölt az epizódról, hogy nem oda szánták, ahol megjelent. Itt legalább csak annyi a feltétel, hogy a Clovis szál után szerepeljen, szóval akár már a harmadik évadban is benne lehetett volna. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A nem fanatikus rajongóknak szerintem az sem tűnik fel, hogy Yoda megváltozott. Nekem sem tűnt fel, hogy más lett Yoda két rész között, sőt, őszintén szólva, csak a Clovis szál megtekintése után esett le, hogy még Palpatine hangja sem Tim Curry volt. Nem értettelek félre, ezek egyszerűen olyan lényegtelen, jellegtelen és feltűnést sem keltő változtatások, amik csak a nagyon megszállottaknak tűnik fel. Ha észreveszi valaki, nem valószínű, hogy sokat gondolkodna azon, hogy miért más Yoda vagy Palpatine hangja. Ha feltűnik.

A másik meg továbbra sem szerencse kérdése. Így is, úgy is megkaptuk volna, erősen kétlem, hogy ha szerepelt volna benne Ahsoka, sose adják le. Egyszerűen Chee besorolta volna előbbre a kronológiában, aztán kész. Nem kell ennek nagy feneket keríteni, pláne, amikor más sorozatoknál úgy is megcsinálják ezt a halasztást, hogy üvölt az epizódról, hogy nem oda szánták, ahol megjelent. Itt legalább csak annyi a feltétel, hogy a Clovis szál után szerepeljen, szóval akár már a harmadik évadban is benne lehetett volna. :)

 

Jólvan, nagyjából egy nyelvet beszélünk, de én nem csak a pixeleket tudom hasogatni, hanem a szőrszálakat is.. ;)

Annyiban maradhatunk gondolom, hogy a ha valami, akkor a Clovis szál volt a legszerencsésebb, hogy átkerüljön az 5. évadból a 6.-ba, mert még a kronológiát sem kell piszkálni.

Fel is vetődik a tudatosság kérdése, főleg, mert ugye a padawan-storival lett helyettesítve, ami valami akkori forrás szerint nem is lett volna az évadban, ha jól emlékszem.

Nem esik kb. egy időbe a kasza híre és a két story kicserélése?

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Lucasfilm hivatalos kronológiai sorrendje!

http://starwarsblog.starwars.com/2014/03/11/star-wars-the-clone-wars-chronological-episodeorder/

 

 

Air # Title

1 216 Cat and Mouse

2 116 Hidden Enemy

T The Clone Wars theatrical release

3 301 Clone Cadets

4 303 Supply Lines

5 101 Ambush

6 102 Rising Malevolence

7 103 Shadow of Malevolence

8 104 Destroy Malevolence

9 105 Rookies

10 106 Downfall of a Droid

11 107 Duel of the Droids

12 108 Bombad Jedi

13 109 Cloak of Darkness

14 110 Lair of Grievous

15 111 Dooku Captured

16 112 The Gungan General

17 113 Jedi Crash

18 114 Defenders of Peace

19 115 Trespass

20 117 Blue Shadow Virus

21 118 Mystery of a Thousand Moons

22 119 Storm over Ryloth

23 120 Innocents of Ryloth

24 121 Liberty on Ryloth

25 201 Holocron Heist

26 202 Cargo of Doom

27 203 Children of the Force

28 217 Bounty Hunters

29 218 The Zillo Beast

30 219 The Zillo Beast Strikes Back

31 204 Senate Spy

32 205 Landing at Point Rain

33 206 Weapons Factory

34 207 Legacy of Terror

35 208 Brain Invaders

36 209 Grievous Intrigue

37 210 The Deserter

38 211 Lightsaber Lost

39 212 The Mandalore Plot

40 213 Voyage of Temptation

41 214 Duchess of Mandalore

42 220 Death Trap

43 221 R2 Come Home

44 222 Lethal Trackdown

45 305 Corruption

46 306 The Academy

47 307 Assassin

48 302 ARC Troopers

49 304 Sphere of Influence

50 308 Evil Plans

51 122 Hostage Crisis

52 309 Hunt for Ziro

53 310 Heroes on Both Side

54 311 Pursuit of Peace

55 215 Senate Murders

56 312 Nightsisters

57 313 Monster

58 314 Witches of the Mist

59 315 Overlords

60 316 Altar of Mortis

61 317 Ghosts of Mortis

62 318 The Citadel

63 319 Counter Attack

64 320 Citadel Rescue

65 321 Padawan Lost

66 322 Wookiee Hunt

67 401 Water War

68 402 Gungan Attack

69 403 Prisoners

70 404 Shadow Warrior

71 405 Mercy Mission

72 406 Nomad Droids

73 407 Darkness on Umbara

74 408 The General

75 409 Plan of Dissent

76 410 Carnage of Krell

77 411 Kidnapped

78 412 Slaves of the Republic

79 413 Escape from Kadavo

80 414 A Friend In Need

81 415 Deception

82 416 Friends and Enemies

83 417 The Box

84 418 Crisis on Naboo

85 419 Massacre

86 420 Bounty

87 421 Brothers

88 422 Revenge

89 502 A War on Two Fronts

90 503 Front Runners

91 504 The Soft War

92 505 Tipping Points

93 506 The Gathering

94 507 A Test of Strength

95 508 Bound for Rescue

96 509 A Necessary Bond

97 510 Secret Weapons

98 511 A Sunny Day in the Void

99 512 Missing in Action

100 513 Point of No Return

101 501 Revival

102 514 Eminence

103 515 Shades of Reason

104 516 The Lawless

105 517 Sabotage

106 518 The Jedi Who Knew Too Much

107 519 To Catch a Jedi

108 520 The Wrong Jedi

109 601 The Unknown

110 602 Conspiracy

111 603 Fugitive

112 604 Orders

113 605 An Old Friend

114 606 The Rise of Clovis

115 607 Crisis at the Heart

116 608 The Disappeared

117 609 The Disappeared: Pt. II

118 610 The Lost One

119 611 Voices

120 612 Destiny

121 613 Sacrifice

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem kell lapozni. Pár hozzászólással lentebb megtalálod, szép színesben. :D

 

Igaz, de az a "hogyan cserélgesd az eredeti BD lemezeidet"-lista.

Mivel én nem azon nézem őket, nekem jobb ha a sima évadsorszámokkal van listázva. pl (101-Ambush)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sky!

Nemtudom, hogy tisztázódott-e de biztos helyes igy, hogy "State Unknown"?

Nem The Unknown lett végül a cím?

egyébként szép munka! :clap:

Magyarra fordított címekkel is lesz?

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi a korrekciót, javítottam. :) Ha van rá igény, lehet magyar címekkel is, bár azokban nem vagyok otthon, így egy lista jól jönne hozzá. Egyedül az 1-2. évadhoz ismerem a hivatalos magyar címeket (a DVD kiadások alapján), miután a többi résznél hol bemondták az elején, hol nem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Már többször is nekiveselkedtem, de jelentem most valóban rászántam magam ... végignézem - Sky által berakott kronológiai sorrend alapján - TCW-t elejétől a végéig, és a napokban fogom kezdeni!

 

Yipppíííííí! :):rock:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Sajnos nem haladok olyan tempóban, mint szeretnék, most járok a kronológia szerint a Grievous tanyája epizódnál. Rövid leszek, tömör és lényegre törő: AZTAROHADT!

 

Bár én alapvetően kedvelem azokat a megoldásokat, amikor is az események nem egymásutánban, lineárisan kerülnek bemutatásra, hanem összekutyult kronológia szerint (lásd pl: LOST), mert rengeteg WTF momentumot tartogat a koncepció, ha jól van tálalva (lásd pl .. ööö LOST). És habár a kutyult kronológiával a TCW esetében sem volt különösebben gondom, de azért rendesen, történés szerinti sorrendben nézni a részeket mégis ad egy plusz ízt az egésznek. + ehhez hozzájön, hogy az első évadot rendkívül régen láttam, és nem is volt a kedvencem, de így, most, ebben a formában nagyon adja. És még mondhatni marhára az elején vagyok, szóval a java még csak most jön!

 

Mindenkinek ajánlom (aki eddig még nem tette meg, vagy nem kezdte el) ha lesz időtök toljátok le kronológiai sorrendben. Ez a jól ismert "TCW érzés", csak még egy fokkal jobb! ;)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 7 hónappal később...

Most nézed így először?

Nem először látom így, már többször megnéztem úgy a sorozatot. Amióta Chee felállította a kronológiát, mindig úgy nézem. És már írtam is róla egy-egy epizódban. ;) Most a kép minősége az új élmény. Mert hiába volt gyönyörű 1080p-ben, még az is pocsék minőség ahhoz képest, ahogy a BD kinéz. A Cat and Mouse-nál lecsüccsentem, a Clone Cadets-nél lehidaltam. A Supply Lines volt az utolsó, amit láttam, de már alig várom, hogy jöjjenek az olyan részek, mint a Jedi Crash, a Storm Over Ryloth, a Landing at Point Rain, és a többi szuperlátványos epizód, pláne a 3,5-4-5 évadban, a nagy újászületés után - pedig még a TCW mozi is iszonyú jól festett, holott látványban köszönő viszonyban sincs azzal, amit a stáb a TCW végén művelt már.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én pár hete kezdtem bele egy teljes körű SW maratonba. Eddig az első két filmet tudtam le, de most egy időre megtorpantam, mert a vizsgaidőszak miatt nem akartam belekezdeni a TCW-ba, nehogy elkapjon a hév és teljesen sutba vágjam miatta a tanulást (sajnos hajlamos vagyok rá :D ) de hálistennek jövő csütörtökön véget érnek megpróbáltatásaim és nekikezdhetek. Most fogom először kronológiai sorrendben nézni, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogyan változik így az összhatás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.