Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet

Milyen osztályzatot adnál a harmadik epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a harmadik epizódnak?

Ajánlott hozzászólás

Dzséjt. Ne feled Anakin igenis elárulta Palpatinet, hiszen ő figyelmezteti Windut, hogy a Főkancellár Erőérzékeny.

Palpi meg is bűntette őt ezért rendesen. Az a vigyor amikor közli vele Padmé halálát innen is származhat :)

Rog jól összefoglalta a válaszom :D

Palpatine maga is beleegyezett ebbe, hiszen tudta, hogy végül Anakin mellé áll. Illetve, már akkor mellette volt. Ha viszont mondjuk az ep2 idején lepleződik le, Anakin nem biztos, hogy kardot emelt volna Windura. Sőt, biztos, hogy nem, mivel akkoriban még róla is pozitív véleménye volt. Ahogy az egész Jedi Rendről. Ez a nagy különbség, ami miatt nem kockáztathatott meg egy lebukást.

A végső vigyor szerintem abból fakad, hogy egyrészt tanítványa gép testben is erős maradt, másrészt Anakin végleg Darth Vader lett, és már semmi sem köti a Világos Oldalhoz. Ezzel a győzelme 100%-os.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A végső vigyor

Palpatine legaljasabb megnyilvánulásainak egyike! Szerintem Palpi tudta, hogy Anakin és Padmé soha az életben nem fognak együtt maradni, miután a fiú a sötét oldalra áll. Ennek tudatában adagolta Anakinnak a halhatatlanság mesét. És a vége az lett, amire számított....szerintem itt kineveti Vadert!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát az én véleményem, úgy látom, eléggé egyedi,

Kicsit másképp látom őket, mert szerintem Anakin elnyomja Padmét. Vannak apróbb-nagyobb utalások erre. Először is az erkély jelenetben, amikor Anakin kijelenti, hogy csak azért lehet gyönyörű a lány, mert Ő szerelmes belé (és nem mert a lány szerelmes Anakinba). Aztán ott van az a párbeszéd, amelyikben Padmé arra kéri kedvesét, hogy beszéljen a kancellárral, a tűzszünet lehetőségéről. Erre Anakin teljesen kiakad, és hevesen letrokolja. Olybá' tűnik csak az lehet, és úgy, ahogy azt ő elképzeli. Szerintem nem lett volna jövőjük egymás mellett. Anakinak túl nagy az egója egy hosszútávú kapcsolathoz. A buktatókról nem is beszélve. A Naboo-n letelepedik, és a kert végében játszik a gyerekeivel? Elképzelhetetlen. A vére nem engedi... Ez a kapcsolat így is-úgy is zsákutca volt.

Szerkesztve: - Ody Mandrell

Kénytelen vagyok vitatkozni veled. Az említett erkélyjelenetnél én csak egy egymást kedvesen ugrató párbeszédre emlékszem, ahol a két fél teljesen egyenrangú és Padmé egyáltalán nincs elnyomva - az számomra egy harmonikus jelenet nagyon szép zenei aláfestéssel.

A második párbeszéd már teljesen más hangulatú, ott aláírom, hogy Anakin szabályosan letorkolja Padmét, de ez szerintem nem a dominancia és az egoja miatt van, hanem mert egyre frusztráltabb, tiszta ideg már Palpi és a Jedik között őrlődve, és ingerülten reagál egy olyan felvetésre, amivel nem ért egyet (mert itt nem az egyet nem értés a baj, hanem a stílus, ahogy ezt közli).

És egyébként Anakinnak egyáltalán nincs nagy egoja, legfeljebb csak látszólag, pont az a legnagyobb baja, és ezért is sebezhető, hogy teljesen bizonytalan. Tele van ellentmondásokkal: ő a rettenthetetlen hős, a klónháború csillaga, és közben belülről kétségek gyötrik. Ugyan érzi, hogy még nagy dolgokat fog véghez vinni, és szeretne megfelelni az elvárásoknak (és itt most ne az Ep3-beli megnyilvánulásait vedd alapul, mert addigra már teljesen meg van zavarva), de ő is tudja, hogy kilóg a Jedik közül, nem passzol bele a rendszerükbe, mert nem tud uralkodni az érzelmein és nagyobb függetlenségre, szabadságra vágyik, mint amennyit a Rendtől bármikor is megkaphat. Plusszban képzeld el, hogy 13 éve azt hallja, hogy ő a Kiválasztott, aki majd a rend minden gondját megoldja, de mégsem kap bizalmat, egyedül csak Obi-wantól. Ez is elég frusztráló.

És alaphelyzetben pont ő ne vágyott volna egy békés boldog családi otthonra, akinek olyan sanyarú gyerekkora volt? Ha nem ő lett volna a Kiválasztott a Jedik és Palpatine által egyaránt, ha nem kerül az érdekek kereszttüzébe, szerintem teljesen normális férj és apa lett volna belőle. Na jó, nem teljesen átlagos ezzel a világmegváltó hozzáállással, de ezt Padmé a maga inteligenciájával (és mert szerintem pont ilyennek szerette) tudta volna kezelni. (Ezek persze már teljesen a filmtől elrugaszkodott gondolatok, hiszen semmi esélyük nem volt arra, hogy ez így történhessen.)

Egyébként nyugodtan mondd, hogy elfogult vagyok, mert így is van - de ezen én már sokat elmélkedtem, és szerintem az a nehezen emészthető Anakinnal kapcsolatban, hogy nem úgy viselkedik, ahogy egy hőstől várjuk, hanem úgy, mint egy hétköznapi ember: gyarlóan. Tele van hibákkal, életében sok rossz döntést hoz, egyszerre hősies és esendő - remek karakter, nagyon emberi, hogy nem tökéletes.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont Anakin elmondta, mi történt a buckalakókkal, akkor pedig valószínűleg az anyja sírjánál tett ígéretet is elmondta. Palpatine-nak nem is kellett több az operában történő beszélgetéshez.

Ezt nem érzem elég erőteljesnek. Anakin ekkor a jedik között örlődik. Palpatine ebből hogyan látná, hogy most akkor neki pont egy halál feletti hatalomra van szüksége? Pont ezzel húzza ki alóla a talajt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt nem érzem elég erőteljesnek. Anakin ekkor a jedik között örlődik. Palpatine ebből hogyan látná, hogy most akkor neki pont egy halál feletti hatalomra van szüksége? Pont ezzel húzza ki alóla a talajt.

Onnét, hogy valószínűleg neki is elmondta azt az esküdt, amit elmondott Amidalának. Persze, ez csak feltételezés, de nagyjából mindent elmondott Palpatine-nak, amit Amidalának is. Az érzéseit a lányról, a vágyait a hatalomról, a bizalmatlanságát a Jedi lovagok felé. Persze nem így szó szerint, de valamilyen módon mindig közölte ezeket mindkét személlyel. Érdekes, hogy a Jedikkel, jobban mondva Obi-Wannal semmi ilyesmit nem osztott meg, leszámítva a nőhöz fűződő érzelmeit, amit Kenobinak is elmondott. Ebből is látszik, mennyire személyesebb a kapcsolata a kancellárral, illetve a szenátorral.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pildi. Így is lehet nézni, nem tagadom. Egyébként én már észrevettem, hogy másképpen látom és értékelem a kapcsolatukat, mint a lányok. :)

Egyébként az Anakin/Vader topikba

lehet ám beszélni a karakterről, amennyit csak jól esik. :D Érdemes átnézned, jó kis fejtegetések vannak ott, pro és kontra.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pildi. Így is lehet nézni, nem tagadom. Egyébként én már észrevettem, hogy másképpen látom és értékelem a kapcsolatukat, mint a lányok. :)

Hogy is mondta egy bölcs öreg Jedi mester?: "Luke, rá fogsz jönni, hogy sok igazság, amihez ragaszkodunk, javarészt a mi nézőpontunkon múlik."

No igen :D És ennek elfogadását nevezik toleranciának...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

Egyébként vicces volt, hogy az előbb, mire befejeztem a választ, megváltozott a hivatkozott hozzászólás :) Szóval még addig lehet utólag szerkeszteni, amíg nincs egy következő hozzászóló?

ON

Ody, az Anakin/Vader topikra vonatkozó utalásodat vettem, ezt a témát itt és most befejezem. A szereplők személyisége egyébként elég hálás téma, magamnak írtam is erről, meg az az egész Sagaról 2005 őszén még az Ep3 megnézésének lázában egy kis eszmefuttatást, de ezzel nem fárasztalak benneteket, mert vagy 20 oldal, inkább ahogy alakulnak a topikok, úgy írok majd az elképzeléseimről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

nagyjából mindent elmondott Palpatine-nak, amit Amidalának is.

Továbbra is tartom, hogy bedobni a halál feletti hatalmat ezekért még nem elég megalapozott. Palpatine akkor jön elő a sztorival, amikor Anakinnak erre van "szüksége". Miért nem kezdte el finoman adagolni már az ep2-ben? Elég csak egy mondat: "Fiam, erősebb leszel még Yoda mesternél is, akár a halált is legyőzheted, ha így folytatod."

És akkor ha visszakérdez Anakin, még lazán elmitológiázhat Palpi.

A színházas jelenetben nagyon jól ki van ez találva. Először megpróbálja Anakin jediség iránti odaadását támadni (Dooku-nál ez nyilván bejött), de ez nem jön össze, ezért bedobja azt, ami tuti találat.

Szerintem Anakin azért nem érzi meg Palpi szondázását, mert össze van zavarodva.

Ráadásként ott van a nagy meglepődés Anakinnál a felfedésnél: "Miket beszél?"

Ekkor már biztos meg kellett szondáznia, mégse érezte meg Anakin.

Bármikor lehet szerkeszteni. :)

ON

Nyugodtan megírhatod a vonatkozó topikokban az odavaló részeket. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Továbbra is tartom, hogy bedobni a halál feletti hatalmat ezekért még nem elég megalapozott. Palpatine akkor jön elő a sztorival, amikor Anakinnak erre van "szüksége". Miért nem kezdte el finoman adagolni már az ep2-ben? Elég csak egy mondat: "Fiam, erősebb leszel még Yoda mesternél is, akár a halált is legyőzheted, ha így folytatod."

És akkor ha visszakérdez Anakin, még lazán elmitológiázhat Palpi.

A színházas jelenetben nagyon jól ki van ez találva. Először megpróbálja Anakin jediség iránti odaadását támadni (Dooku-nál ez nyilván bejött), de ez nem jön össze, ezért bedobja azt, ami tuti találat.

Szerintem Anakin azért nem érzi meg Palpi szondázását, mert össze van zavarodva.

Ráadásként ott van a nagy meglepődés Anakinnál a felfedésnél: "Miket beszél?"

Ekkor már biztos meg kellett szondáznia, mégse érezte meg Anakin.

De mikor az ep2-ben beszél Anakinnal a fiú esküje napokra van. Hiszen az még Coruscanton van, az eskü meg a Tatooine-on történt. Ha elmondta neki, azt nyílván az ep2 után tehette csak meg, hiszen a film alatt azt az egy jelenetet leszámítva Anakin Palpatine közelében sem volt.

Miután felfedte magát, már nyugodtan szondázhatott, amit Anakin megérezhetett, ez pedig csak megerősítés volt a fiúnak. Ez már addigra tény volt, max Anakin nem akarta elhinni, hogy a mentora valójában az, akit a Jedik szerint mindennél jobban kéne "gyűlölnie".

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Gondoltatok már arra, hogy amikor Obi-wan azt mondja az Invisible Hand-en, hogy "Csapdát érzek", az akár Palpatine rejtett tervére is lehet utalás (Dooku számára is ez egy csapda volt) a nézők felé?

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gondoltatok már arra, hogy amikor Obi-wan azt mondja az Invisible Hand-en, hogy "Csapdát érzek", az akár Palpatine rejtett tervére is lehet utalás (Dooku számára pl) a nézők felé?

Én még nem gondoltam rá. :) Szerintem itt Dooku csapdájára célzott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát nekem elsőre szimplán csak annyi volt, hogy két Jedit nem véletlenül hagynak a Hand-en bóklászni. Inkább a Classic kérdezz-felelek szerkezete ugrott be róla, ott is ez volt, hogy van egy megállapítás, aztán snittváltás, és a nézőnek meg van magyarázva (pl amikor az Ep6-ban nem támadnak a csillagrombolók)

Már csak azért is, mert akkor még senkinek nem illett éreznie, hogy pontosan mit kavar Palpi. (Viszont ha úgy veszük, Obi maximálisan beleugrott Palpatine csapdájába, hiszen hagyta később Anakint a kényes helyzetben és rohant Grivit hajkurászni egy seregnyi klónnal... Palpi szemszögéből ez volt az ideális csapdába sétálás, és Anakin EZT is érezhette akár.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gondoltatok már arra, hogy amikor Obi-wan azt mondja az Invisible Hand-en, hogy "Csapdát érzek", az akár Palpatine rejtett tervére is lehet utalás (Dooku számára is ez egy csapda volt) a nézők felé?

Lehet ebben valami, mert Obi-wan érzett már ilyesmit az Ep1-ben is (".. a baj nem itt van... nem most...), bár az Ep3-ra már olyannyira megfogadja Qui-Gon ajánlását, hogy csak az adott helyzetre koncentráljon, hogy az ilyesmivel valószínűleg már nem törődik.

Azt Utapau-i küldetés csapdáját sem érezte meg, ami viszont nagy kár (de erről már az Obi-wan topikban hosszasan értekeztünk).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Az érdekességek topikban azt írtam pár napja, hogy néhány jelenetet hiányoltam kissé a filmből. És ma meggoldoltam magam.

Kirándulni voltunk a munkatársaimmal vidéken, és hazafelé a buszon az Ep3 hangoskönyvet hallgattam jó sokat, és hirtelen rájöttem, hogy bármennyire is tetszik a könyv (mert ebben nincs változás), nem lett volna jó, ha az általam először hiányolt jelenetek (pl. Obi-wan első látogatása Padménál, amit Rog is említett, vagy még előbb az a rész, amikor a Tanács eldönti, hogy Anakint megbízza a Palpatine utáni kémkedéssel) mégis bekerülnek a filmbe. Mindkét jelenet Obi-wan jellemét árnyalja, és azt hivatott bemutatni, hogy mennyire érző szívű és megértő barát vált belőle, de ennek igazából nincs sok hozzáadott értelme abból a szempontból, ami köré a filmet felépítették: hogy miért és hogyan lesz Anakinból Sith - közvetlenül.

Ha ezeket a jeleneteket beteszik, ez a világos koncepció megsérült volna, és talán elveszett volna a film lendülete, elment volna a problémázgatás irányába.

Szóval megvilágosodott számomra: a film tényleg pontosan úgy jó, ahogy van. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
Üdv Geri mester! Végre rólad is alkothatok képet, hogy ki vagy. Eddig csak hallottam rólad :(

Amúgy Order 66 a személyes kedvencem :)

Nekem talán az egyik kedvencem az Anakin - Obi párbaj, szintén az 66-os parancs a klónosok akciója Utapaun. Anakin mészárlása Mustafaron. Invisible Handes akciók. Meg hát még sokminden más is :D

Egyébként figurákat te gyűjtesz Dzséjt? A Sideshowos figurákat ismered? Kéne nyitni 1 figura topikot is. :)

Szerkesztve: - Geri_mester
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem is van jó néhány de azt bírom a legjobban amikor Artu feltüzeli a két droidot. :(

OFF

Kéne nyitni 1 figura topikot is.

Már van egy olyan ami ilyen témával foglalkozik: Gyűjtemények.

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.