Hozzászólás ideje: 2021. December 13.3 éve Ebben nem voltam biztos, hogy Masiéknak mit engednek a szabályok, de most már ezt is tudom Elfogadom ezeket az indoklásokat, de én továbbra is úgy gondolom, hogy ezek a döntések azért születtek, hogy legyen show a végére. Nem a butthurt Hamilton szurkoló beszél belőlem, tudom hogy az F1 erről is szól, de ez így ilyen formában szerintem nem volt helyes. Sokan ugyanezt mondják, köztük Norris is pl.: „Nem tudom, ki milyen döntéseket hozott az alapján, amit a versenybírók először mondtak. Ha Lewis és a Mercedes emiatt nem állt ki végül kerékcserére, aztán pedig hirtelen megengedték az előzést, akkor az elfogadhatatlan” – vélekedett a McLaren pilótája. Nem is látott logikát ő sem abban, hogy az FIA váratlanul más álláspontra váltott. „Nem is tudtam, hogy csak a Max előtt haladó három-négy autóra vonatkozott. Ezek szerint ez csak azért volt, hogy csata legyen. Természetesen ez csak a TV-nek szólt, az eredmény miatt történt. Nehéz eldönteni, hogy fair volt-e vagy sem.”
Hozzászólás ideje: 2021. December 13.3 éve 1 órával korábban, NorbiLordi írta: „Nem tudom, ki milyen döntéseket hozott az alapján, amit a versenybírók először mondtak. Ha Lewis és a Mercedes emiatt nem állt ki végül kerékcserére, aztán pedig hirtelen megengedték az előzést, akkor az elfogadhatatlan” – vélekedett a McLaren pilótája. Erre szerintem jól rímel, amit fentebb mutattam: Idézet Emellett Masi arra is emlékeztetett, hogy a csapatokkal korábban arról állapodtak meg, hogy amikor csak lehetséges, „zöld jelzés” mellett fejezik be a versenyeket, vagyis törekednek a biztonsági autó mögötti befutók elkerülésére. Nem hinném, hogy be lett csapva itt bárki. Azt meg nem értem, hogy miért mondjuk azt, hogy az elengedés csak a showt szolgálta. A veszélyt elhárították. Most komolyan, te mint semleges szurkoló inkább azt nézted volna, hogy becammognak ok nélkül az SC mögött, minthogy legyen egy izgalmas kör a végén? Ne legyünk már saját magunk ellenségei.
Hozzászólás ideje: 2021. December 13.3 éve 28 perccel korábban, Donát írta: Nem hinném, hogy be lett csapva itt bárki. Azt meg nem értem, hogy miért mondjuk azt, hogy az elengedés csak a showt szolgálta. A veszélyt elhárították. Most komolyan, te mint semleges szurkoló inkább azt nézted volna, hogy becammognak ok nélkül az SC mögött, minthogy legyen egy izgalmas kör a végén? Ne legyünk már saját magunk ellenségei. Azzal, hogy csak a Hamilton és Verstappen közötti lekörözettek engedték csak el, én nem tudok másra gondolni, mint hogy ez a show-t szolgálta. Én ezt nem tartom továbbra sem fair-nek, akkor vagy mindenkit engedjenek el, vagy senkit.
Hozzászólás ideje: 2021. December 13.3 éve 2 perccel korábban, NorbiLordi írta: Azzal, hogy csak a Hamilton és Verstappen közötti lekörözettek engedték csak el, én nem tudok másra gondolni, mint hogy ez a show-t szolgálta. Én ezt nem tartom továbbra sem fair-nek, akkor vagy mindenkit engedjenek el, vagy senkit. Ha a többieket is elengedik, vége a futamnak, nincs elég idő, hogy mindenki elmenjen. Nem a showt szolgálta, hanem az extra körülmények miatti kompromisszumos megoldás volt. Még egyszer megkérdezem: Ha Ricciardo is visszaveheti a körét, mi változott volna? A Vb szempontjából gyakorlatilag semmi...
Hozzászólás ideje: 2021. December 13.3 éve 8 perccel korábban, Donát írta: Ha a többieket is elengedik, vége a futamnak, nincs elég idő, hogy mindenki elmenjen. Nem a showt szolgálta, hanem az extra körülmények miatti kompromisszumos megoldás volt. Még egyszer megkérdezem: Ha Ricciardo is visszaveheti a körét, mi változott volna? A Vb szempontjából gyakorlatilag semmi... Az, hogy nem háborognék Meg mások se. Ha Ricciardo is visszaveheti a körét meg Schumacher is, akkor nem érezném azt, hogy ez direkt arra ment, hogy ráeresszék a show kedvéért Verstappent Hamiltonra a minél drámaibb befejezés érdekében. Fenntartom, hogy lehet ennek semmi köze nem volt ehhez, és szimplán csak egy idióta Masi, de nem tudom nem belelátni így a szándékosságot. Bennem ezért van egy tüske ezzel kapcsolatban, és ha Verstappen lett volna elől és eresztik rá Hamiltont, akkor ugyanúgy háborognék rajta, függetlenül a VB eredményétől. Mondom, én mindkét versenyzőt szeretem, bármelyikük nyerhetett volna felőlem. Ugyanannyira örülök Max sikerének, ahogy örültem volna Hamiltonénak. Hogy Hamiltonnak szurkoltam az ebben nekem nem lényeges, szimplán nem érzem tisztességesnek és van benne egy szálka emiatt.
Hozzászólás ideje: 2021. December 13.3 éve 1 órával ezelőtt, NorbiLordi írta: Az, hogy nem háborognék Meg mások se. Megint másik meg igen A legnagyobb baj abból volt szerintem, hogy először külön kijött az utasítás, hogy nem lehet visszavenni a köröket. Az tényleg felettébb szokatlan lett volna, és szétcseszte volna a RB taktikáját. Aztán pár percre rá meg jön az Uno Reverse Card, hogy "ja, mégis visszavehetik", ami meg rendre szétcseszte a Merdzsó taktikáját (bár teszem hozzá a Mercédesz taktikája már akkor kezdett meginogni, amikor kiderült, hogy a roncsok eltakaritása nem fog olyan sokáig tartani). Ergo szvsz ha nem lett volna az első üzenet, akkor fele ennyi hiszti nem lett volna...
Hozzászólás ideje: 2021. December 13.3 éve Vettel megnyerte az idei évben a legtöbb előzésért járó díjat. Őszintén, csodálom, hogy azzal a busszal így tudott menni. De attól még gratulálok neki.
Hozzászólás ideje: 2021. December 20.3 éve Csercseszov lett a Fradi edzője. Nekem vannak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban. Orosz szöv. kapitányként sem győzött meg túlságosan a fickó...
Hozzászólás ideje: 2021. December 20.3 éve A VB-n a nyolcba vitte őket. Persze ettől még lutri. Szerkesztve: 2021. December 20.3 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2022. Január 30.3 éve Egészen elképesztő meccs volt a Nadal-Medvegyev döntő az Australian Openen. 5 és fél órás döntő volt. És Nadal 0-2-ről fordított! Óriási sportteljesítmény volt. 21. GS-döntőjét nyerte meg.
Hozzászólás ideje: 2022. Február 10.3 éve 19 órával ezelőtt, Bence1997 írta: Itt a Red Bull is. Kamu Bull.
Hozzászólás ideje: 2022. Február 11.3 éve Amúgy nagyon tetszik az Aston, végre valami, ami egyedinek mondható. Ma pedig jön a McLaren, nagyon kíváncsi vagyok rájuk.
Hozzászólás ideje: 2022. Február 11.3 éve Olyan szép lett a kocsi, hogy Vettelnek is kinőtt tőle a haja!
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.