Kritikák - avagy, vak vezet világtalant

[Szisz]

Ez off: Két Final fantasy lenne? Én egyről tudok.

[Dzséjt]

Köszi skacok 8)

 

Ody: ez eddig meg sem fordult a fejembe, de igazad van. Az tényleg ST (ez most nem Star Trek) poén. "Rovarooook!!!!" 8)

 

Szisz: igen kettő van, az első a Final Fantasy A harc szelleme, ez ment nálunk is moziban, meg világszerte nagy vízhangot kapott.

A második rész nemrég észült el, moziban nem lesz és szerintem világszerte se lesz akkor szenzáció, ennek a címe Final Fantasy Advent Children. Jobb grafika (az emberek azért mangásabbak lettek), jobb akciók és semmi, de semmi köze az első részhez, annál több a Final Fantasy IX (vagy X most nem tom biztosan) című játékhoz. Aki azt nem játszotta végig, annak sok dolog megválaszolatlan marad. Nekem volt szerencsém a játékhoz is, illetve haverom társaságában néztem meg, aki nagyon vágta a témát így én azt mondom, lenyűgöző film.

[Szisz]

off Wow én már az az első FF filmet is azért néztem mert szerettem a játékot, a VIII-at, a többihez nem volt szerencsém. Azért a film tetszett, annak ellenére, hogy nincs köze a játékok történetéhez 8)

[Dzséjt]

OFF Közben utánna néztem, ez a Final Fantasy a VII. játék közvetlen folytatása. Egyébként elméletileg az első film is kötődik a játékhoz, méghozzá (ne vegyen rá senki mérget, mert én csak hallottam, de a forrás nagy FF guru) az első játék előzményének tudható be. ON

[dstar]

Dzséjt: Ez jó volt      Ami jamamurát illeti: ha láttátok volna miket irt anno a Baljós Árnyakról a régi Intercom fórumba  

 

Az nem tudod belinkelni?

[Bomarr]

Az nem tudod belinkelni?

 

Sajnos nem. Régen volt az Intercomnak egy 'Filmőrültek fóruma' nevezetű részlege, ahol baromi jókat lehetett dumcsizni és többek között ott vitáztam jamamurával (akkor még zalusnak hivták) a Baljós Árnyakról, ám végül azt a fórumot egy az egyben bezárták és töröltek minden hozzászolást...

[Frenkie]

Miért van a csávónak japános neve?

Igazából ezért nem szeretem a kritikákat.Ha neki nem tetszik, akkor lehúzza.Vagy fordítva.Ha ettszik neki akkor ajnározza.Ha valamit ember leír akkor abban valamennyire benne van a személyes véleménye, ami ugye egy kritikában a kutyát sem érdekli.

[Bomarr]

Miért van a csávónak japános neve?

Igazából ezért nem szeretem a kritikákat.Ha neki nem tetszik, akkor lehúzza.Vagy fordítva.Ha ettszik neki akkor ajnározza.Ha valamit ember leír akkor abban valamennyire benne van a személyes véleménye, ami ugye egy kritikában a kutyát sem érdekli.

 

Szerencsére az alábbi szösszenetét nem kritikának szánta, csupán egy fórumos bejegyzés volt... jamamura szadakó - igy hivják az eredeti japán Körben a gonosz kislányt; ez a kedvenc filmje és ezért

[Lada]

jamamura szadakó - igy hivják az eredeti japán Körben a gonosz kislányt; ez a kedvenc filmje és ezért  

 

Érdekes lelkivilága lehet.

[Ody Mandrell]

Ma is tanultam valami újat! Íme:

 

"Gary Kurtz directed Star Wars. Francis Coppola and Brian De Palma wrote the screenplay, which was based loosely on Lucas' ideas. Irvin Kershner directed The Empire Strikes Back (which was written by Leigh Brackett and Lawrence Kasdan), the single best installment in the series, something which has much to do, I suspect, with George's negligable amount of artistic involvement in the production. Lucas pulled strings in the background, attempting to secure finances.

 

Kershner took a meager storyline and infused it with visionary brilliance; he was able to take the ideas of the first film and transform them into something very special.

 

Irvin Kershner is the true author of Star Wars.

 

Deal with it."

 

Ha a hülyeség fájna, egyesek ordítanának.

[Obi1]

Ma is tanultam valami újat! Íme:

 

"Gary Kurtz directed Star Wars. Francis Coppola and Brian De Palma wrote the screenplay, which was based loosely on Lucas' ideas. Irvin Kershner directed The Empire Strikes Back (which was written by Leigh Brackett and Lawrence Kasdan), the single best installment in the series, something which has much to do, I suspect, with George's negligable amount of artistic involvement in the production. Lucas pulled strings in the background, attempting to secure finances.

 

Kershner took a meager storyline and infused it with visionary brilliance; he was able to take the ideas of the first film and transform them into something very special.

 

Irvin Kershner is the true author of Star Wars.

 

Deal with it."

 

Ha a hülyeség fájna, egyesek ordítanának.

 

 

Ijj

Ki írta ezt?

[Dzséjt]

Töményen lehetne a lényegét, had röhögjek én is

[MissKarrde]

Részleteket értettem meg, de már az sok (k) volt. Inkább a többiekre hagynám a magyar tartalom összefoglalót, velük jobban jársz.

Anyám, hogy miket nem képesek leírni

[Obi1]

Pl:

Gary Kurtz rendezte Star Warst(ő eredetileg a producer volt). Francis Ford Coppola és Brian De Palma írta a forgatőkönyvet.Lucas nem csinált semmit, csak szedte a pénzt...Következtetés:Irvin Kershner a Star Wars igazi atyja.

[Dzséjt]

Uhhhhhhhhh.... köszönöm, áúú... ez fájt.

[Ody Mandrell]

Valami Lucas utáló majom írta ezt. Olyasmi a lényege, amit már pedzegettek. Lucasnak köze se volt az SW-hez. Nyilván csak sokat volt a környéken...

[Dzséjt]

Naon szép, mit ne mondjak.

 

George Lucas mindent bevall!

Rip: Voltaképpen hogyan lett ön a Star Wars atyja?

GL: Az egész nem nagy dolog, csak jókor voltam jó helyen.

Rip: Ez mégis mit jelent?

GL: Egyik nap éppen a Universal egyik stúdiójában takarítottam, amikor elment mellettem Francis Ford Coppola. Éppen Brian De Palmaval beszélgetett valamiről, de semmit sem értettem belőle. Mintha valami idegen nyelven beszélnének: Tetüin, Dark Father, a sarkon Obi van... meg ilyeneket hablatyoltak. Szóval nem is figyelte oda rájuk, éppen a sarat vakartam fel a padlóról, az fontosabb volt. Ezek meg leálltak a büfénél, vettek lét, és hallottam, hogy Palma magyaráz: "Ez az új programnyelv, a neve java... juce-t kérek... szóval ez a programnyelv..." és közben kikapta a farzsebéből a tárcáját és hopp, kipottyant a forgatókönyv. Észre se vette. Tovább beszélgettek és elmentek. Én meg megtaláltam, hát hazavittem, gondoltam gyújtósnak jó lesz.

Rip: És hogyan jutott eszébe filmet csinálni belőle?

GL: ez egy nagyon jó történet. Szóval ott a hajléktalanszálón éppen nagyon hideg volt és betakaróztam a forg. könyvvel. Dehát ez még arra se volt jó, hogy melegen tartson, így inkább elkezdtem olvasgatni, hátha azzal elterelődik a figyelmem a didergésről. Egy kukkot sem értettem belőle, legalább akkor marhaságnak tűnt, mint a Flash Gordon meg az a többi szombat esti matiné. Gondoltam, ez tényleg csak gyújtósnak jó. Ekkor bejött Gary Kurtz. Azon panaszkodott mennyire unatkozik, hát odaadtam neki, úgyis szerette az ilyen maszlagokat. Két nap múlva öltönyben és nyakkendőben láttam újra és azt mondta, a Koksz... azt hiszem igen, a Koksz stúdió bízta meg a Star Wars elkészítésével.

Rip: Tehát nem is maga rendezte? Ezek szerint igaz, hogy csak a pénzt szedte.

GL: Abszolút igaz. Ugyanis én voltam a jegykiadó a moziban.

Rip: És mi a helyzet azzal az állítással, hogy Irvin Kershner a Star Wars igazi atyja?

GL: Ez viszont nagyon nagy hülyeség. Az igazi atyja ugyanis Jake Loyde, személyes jóbarátom, aki már a kezdet kezdetén is együtt kódult velem. Irvin Kershner nem csinált semmit, a Star Wars közelében sem járt, kacsa az egész.

Rip: Köszönöm, Mr. Lucas.

[SimonZ]

Ez jó lett.

Küldd el a Blikknek, hátha lehozzák!

[MissKarrde]

Isteni lett ez is, gratula :41:

Lassan saját humortopikot kellene nyitnod, olyan jókat írsz.

A Blikk még képes is lenne erre

[lokatelli]

Egy Filmvilág kritika. Egy magát sokkal többretartó, túltudományoskodó, okoskodó írás. Aki olyan dolgokat hiányol a filmből ami benne van, olyanokat ró fel rossznak ami nincs benne. Keveri a szezon a fazonnal, de cinikusan fogalmazni megtanították.

Mentségére legyen mondva, hogy végig következetes marad, nem hazudtolja meg a végén azt amit az elején írt, már volt ilyenre példa.

 

 

Csillagok háborúja – A sith-ek bosszúja

A császár új ruhája

 

Vaskó Péter

 

Ha a galaktikus marketing-gépezetben az ember már csak bio-effekt, a jónak-rossznak semmi súlya nem marad.

 

 

 

Míg a Csillagok háborúja egyszerű történetében a Birodalom a mesebeli királyság vára volt, amit vissza kell foglalni a sárkánytól, közben megcsókolni a hercegnőt és hátba veregetni a wukit, addig a folytatásokban kikerekedő második hármas sorsa leginkább arra példa, miként lesz az iparművészeti népmeséből tétova, politizálgató digitális iskoladráma. Lucas műfajt és súlycsoportot váltott, de a mérlegelésnél könnyűnek találtatott: a második trilógia egy marék pixelért cserébe sikeresen megszüntetett mindent, ami eddig lázban tartott minimum két generációt.

 

 

 

 

 

Régi jó űrhajók

 

 

 

A barátai szerint „hidegszívű” és „száraz” Lucas zseni volt a mesében: a Star Wars első trilógiájában (Új remény, A Birodalom visszavág; A Jedi visszatér) nagyszerű érzékkel vegyítette az egzotikus, fantasztikus és mitologikus elemeket a primér mesedramaturgiával – egyszerre nyújtva az ismerősség és újdonság izgalmát. A Csillagok háborúja nem is sci-fi volt, nem a diadalmas tudományból nőtt ki, hanem fantasy: a mitologikus időbe nőtt bele.

 

A Star Wars techno-gótikus világában az arctalan és technicizált birodalmi sötét oldal hatalommal bíró öregjei („Dark Father”) álltak szemben a jó oldal idealista, fiatal lázadóival. S miközben morális szinten a partizán jókkal azonosultunk, vizuálisan a sötét oldal produktumai nyűgöztek le: az űrcirkálók, rohamosztagosok, lépegetők, a fekete páncélos lovag és a halálcsillag voltak a fő látvány- és hangulatfelelősök. A jól kiszámított mese egyensúlyát az biztosította, hogy míg a jó megnyugtatott, addig a gonosz elkápráztatott, a gyengék igaza és a gonoszok hatalma egységes képet hozott létre.

 

Az is kellemes meglepetést jelentett, hogy az első rész folytatása (A Birodalom visszavág, ennek rendezését Lucas Irvin Kershnernek adta át) nem silányult önismétlő profitkergetéssé. Sajnos a harmadik részre már kifulladt az alkotók invenciója. Az előző két film elemeiből összefércelt sztori valamint a panda és a moncsicsi keverékére emlékeztető ewokok segítségével gyerekbaráttá profilírozott befejező rész, A Jedi visszatér (Lucas forgatókönyvéből Richard Marquand rendezése) már kevésbé a mítosz, mint inkább a rókabőr-kereskedelem része lett.

 

A Star Wars közös mitológiai ponyvakincsből összerakott űrfantáziáját nyugodtan nevezhetjük a ’60-as évek után született generációk közös evangéliumának, alapvető szimbólumgyűjteménnyé, viszonyítási ponttá lett.

 

Testet, teret és időt adott a modern multikulti mítoszkincsnek, melynek lényege éppen a zsibárus sokféleség, a felszabadult anarchikus bazárhangulat, ahol semminek sincs saját valósága, de minden emlékeztet valamire, és a dolgok értékét pillanatnyi érdekességük határozza meg. Egyszerre találkozott benne Kelet és Nyugat, múlt és jövendő: kelta lovagok, öreg bölcsek, cowboyok és szamurájetika, szörnyek és szerzetesrendek, jin-jang és garázsban felspécizett Ezeréves Tragacs. No meg a szovjet birodalomtól és a világpusztulástól való félelem, az Excalibur, a Peacemaker Colt, és nem volt hiány a mesei segítőkből sem: a hőst zen-manók, szőrös állatok és nagyszívű bádogemberek kísérték útján. A Star Wars a globálfalu iparművészeti népmeséje és galaktikus szappanoperája lett, mely Jóról és Rosszról, Bátorságról és Barátságról mesélt a visszaderesedő hidegháború eszképista műfajokat felfuttató korában.

 

 

 

 

 

„Bal hüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg”

 

 

 

George Lucas néhány évvel ezelőtt úgy érezte, van még mit mondania a témában (a cinikusabbak szerint további kihasználható marketingpotenciált látott a márkavédjegyével ellátott, klasszikussá érett mozimítoszban) és a piackarbantartó, merchandise-ereklyék uralta korszak után a profitmaximalizáló és a folytatásokat előkészítő digitális felújításokat követően hatalmas médiafelhajtással beindult a prequel trilógia.

 

A vállalás több mint merésznek ígérkezett, hiszen az előzményfilmek olyanok, mintha már kihúzott lottószámokhoz töltene ki valaki egy szelvényt, márpedig ha egy misztikus kalandfilmből eleve kiiktattunk minden rejtélyt, akkor azt egyedül az ördögien rafkós „hogyan” mentheti meg. Lucas ráadásul nem kevesebbre vállalkozott, mint megmutatni a filmtörténet ikonikus gonoszának, Darth Vader alakjának eredetét. Így a prequel trilógia fókuszába áttételesen nem kevesebb, mint az a legtöbb vallást zavarba hozó kérdés került: mi a rossz eredete? Gondolta az ember fia/lánya: az áttöprengett évezredek után most végre megtud valamit.

 

Az utánlőtt előzmény-trilógia első része (Baljós árnyak) még csak óvatos oldalsasszé. Félig A Jedi visszatér plüssjáték-bummra és McDonalds-menükre alapozó koncepcióját folytatja Jar Jar Binks szervezett oviscsoportokat megcélzó vendégszereplésével. De a másik félben már itt is megjelenik az új idők új meséje: kereskedelmi szövetség, új adókulcsok miatti blokád, korrupció, valamint szimbiózisban élő emberek és kutyafülűek politikailag kényes kapcsolata (talpraesett kölyök-menü fogyasztó legyen, aki mindezt elsőre leveszi). Emellett itt látjuk először új, izgalommentes és unott formájukban az uralkodó jókat, akiket nem lep és ijeszt meg semmi, miközben arcukon a tenyérbemászó, a későbbi Darth Vadert megszégyenítő blazírt közönnyel járnak kelnek birodalmukban.

 

Lucas, miután a gyerekmatinéra vett megközelítés megbotránkozást és népharagot váltott ki a rajongók körében, a következő két részben már sötétebb szűrőket tett fel. A hidegháború kétpólusú világa után megpróbálta mítoszát is a szeszélyesen bonyolult új korhoz igazítani, tudatosan műfajt váltott és úgy döntött, feláldozza a naiv mesét az összetett drámáért és jellemtragikumért, a közeget áthelyezi az intrikus udvari drámák, a Julius Caesar, a Macbeth és a III. Richárd világába. A tündérmese helyét így átvette a családregény és királydráma, és így lett a második trilógia új témája az ártatlanság elvesztése, hatalom és pénz hübrisze, a politika és a tehetség elrozsdálása a korrumpáló hatalomban és gazdagságban.

 

Felszabadító ifjak helyett így kapunk birodalmi gondokat, és a legkisebb fiúért szorítás helyett aggódhatunk a uralkodó osztály fejfájása miatt. Mert az új trilógiában az indító közeg immár nem a tatooini tanyavilág, a Mos Isley-i talponállók dohányzó részlege vagy a dagobai lápi trutyi, mint ahogy hasonszőrű cimborák sincsenek, akikkel lélekben vállt vállhoz vetve verekedhetnénk tie-fighter, halálcsillag, lépegető ellen: no pasaran!

 

A jó bukása akkor megrendítő, ha vele együtt értéket látunk pusztulni, amelyet a néző a katarzisban visszaszerez. A mese drámára cserélése természetesen számos következménnyel és kihívással jár. Például azzal, hogy konfliktusmag, drámai vétség és értékelhető tét nélkül nem indul be a lelki motor, és üresben fog járni a sztori – mint például A sith-ek bosszúja esetében.

 

Itt nagyobbrészt légkondicionált kalandok zümmögnek a Galaktikus Washington és Brüsszel előszobáiban, igazgatósági tárgyalóiban és parlamenti kupolatermében, illetve hivatalos bevetések várnak a Jedi Központi Bizottság gyors reagálású tagjaira. Bár a köztársaság és demokrácia aggályos emlegetése a A klónok háborújában és A sith-ek bosszújában már-már eléri az alva tanuláshoz szükséges ismétlési számot, a protekció nélküli pásztorfiúknak befellegzett: a filmben szinte kizárólag a monarchiák és teokráciák nemeseit, főrangjait és elitjét látjuk: grófok, királynők, hercegnők, kancellárok, szenátorok, tábornokok, kiválasztottak és a tévéfotelben ülő midiklorián-főpapság ügyes-bajos napirend előtti gondjaira kellene rezdülnünk, átérezve a problémát, hogy a lordok házában valami bűzlik.

 

De ahol robotok harcolnak klónok ellen ott tulajdonképpen mindegy is, ki győz, főként mert a jókról csupán annyi derül ki, hogy ugyanúgy taktikáznak, mint a rosszak, ráadásul lovag létükre ketten rontanak egyre, szívesen támadnak háttal álló, menekülő, fegyvertelen vagy földön fekvő emberre, robotra vagy gizmóra (pl. ha annak köpenye beakadt egy fejére pottyantott féltonnás konténer alá), emellett az állampolgári érdeklődést civil ruhás kocsmai előállítás alkalmával foghegyről odavetett „jedi ügy” félmondattal intézik el. Az sem növeli a bizalmat, hogy az óvni vágyott Köztársaságban a törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalom nemes egyszerűséggel és természetességgel olvad össze a Jedi Politikai Bizottság tevékenységében, mely sajátos testület tagjait, mint tudjuk, egyedül a midikloriánok (viszlát, Erő, üdv, biokémia!) választják – a misztikus varázslókból így lesz űrcsendőrség, titkosszolgálat és belső elhárítás – állam az államban. (Érthető a sithek irigysége, akiknek izzadmányos furfanggal végig kell mászniuk a teljes szamárlétrát a parlamentben.) Persze az egészet úgyis majd egy Kiválasztott fogja egyensúlyba hozni, úgyhogy tényleg, ki a répát érdekel itt a demokrácia? Míg bájosak voltak a régi mese monarchikus faramuciságai (a mese lényegi eleme, hogy az elnyerhető királyság benne nem hatalmat, hanem a boldogság teljességét jelenti), addig magam részéről az aktuális politikus-trilógiában nagy komolyan felvonultatott Demokráciának nevezett vatikáni alkotmányos királyságért egy csepp könnyet nem ejtek. Hajrá robotok!

 

Különösen, ha a jók oldalán csak egy szakállápolásban elmerült rendfenntartó hollandot (Obi-Wan), egy üres tekintetű, szedált afro-coruscantit (Windu) valamint egy indiai közhely-gyűjtéseiből idéző Yóga mestert és terhességi depresszióba zuhant ex gyermekkirálynőt, jelenleg politikát kerülő szenátort (Padmé) találunk. A Trainspotting Rentonjaként halhatatlanná lett Ewan McGregor puha, unalmas és jellegtelen jófiúvá kasztrálása nehezen feledhető bűntény. De nem járt jobban Samuel L. Jackson és Natalie Portman sem, akik fásultan deklamálnak lehangolóan lapos jeleneteikben. Lucas szerelemről és szenvedélyről alkotott képe valamint az egyik fő motivációnak szánt tragikus szerelmi szenvedély és féltés megjelenítése csüggesztően üres és sematikus. Izgalomért fürkésző szemeinket így kénytelenek vagyunk a sötét oldalra vetni, hisz itt most ők a hősök, vagy mik.

 

Sajnos a kissé megkopott Drakula-imitátor Duku grófról hamar le kell mondanunk, mert gyorsan elveszti a fejét. Némileg tovább húzza egy négykarú köhögő robot, de túl sok izgalmat ez a tüdőbeteg gép sem okoz. Marad hát a Star Wars nagy duója: a Császár és a Nagyúr. Joggal várunk sokat, hisz az egész összeizzadt prequel valójában ezért a negatív fejlődésregényért, a Gonosz felemelkedésének, és a Rossz apoteózisának bemutatásáért jött létre, azaz, hogyan lesz Aniból Vadi.

 

Karriervágy, mellőzöttségből fakadó sértettség, féltékenység és gőgös önhittség. Átélhető, ismerős, ígéretes motivációk! „Büszke vagyok, bosszúálló, nagyravágyó” – jellemzi magát Hamlet, mit várhatunk akkor az Univerzumot rettegésben tartó sötét oldal megtestesítőitől? Nos, francot se.

 

Kiázott bőrt, csúnya nézést és szenvedélytelen, szájvonogató dacot – legfeljebb. Ian McDiarmid mint villámkezű Palpatine szenátor szürke, középszerű gonosz, nem lép túl a becsvágyó korrupt hivatalnok félelmetességén. A sith nagyúr, minden sötétség ismerője egy kedvesnek látszó, valójában hazudós bácsi. Alakítása mégis felértékelődik színésztársai, és különösen a legendát, Dart Vadert alakító Hayden Christensen produkciója mellett.

 

Anakin sötétbe borulása, szenvedélye, áttérése, gőgje, mind gyenge imitáció; karizma és színészi jelenlét hiányában csupán csellengő, sértett kamasz marad, aki nagyobb motort szeretne, de nem kap rá pénzt. Sajnos Lucas nem tudta megállni, hogy ne az új hollywoodi lányos, soft-vagány fiúcska-típusból válasszon, a filmben a Galaxist rettegésben tartó sötét úr előképe helyett így csupán egy tekintélyre lágyuló tejbegonosz csokimumust kapunk.

 

Sajnos nyilvánvaló lett, hogy a rendezőből látványigazgatóvá átalakult Lucas számára a színész is csupán egy layer, kevésbé jól renderelt Yoda (akinek méltóságát a „pattogó zöldborsó” vívó-jelentekkel szintén sikerült elpárologtatni), az ember nem lett több, mint a barokkos látványmozi hátterébe illesztett bio-effekt.

 

 

 

 

 

Tejfoggal kőbe

 

 

 

Az igazi kérdés immár nem is a sötét és a jó oldal küzdelme. Ezek a fogalmak relativizált retorikus alakzatokká változtak, a kulcsszó a „politika” lett, ahol az ifjú Fellegjáró Anakin támogatásáért küzdenek a frakciók.

 

Maga a prequel (előzményfilm) megjelölés is csupán csalás és megtévesztés. E részekben nem aranykori előzményt, hanem ezüstkori következményt látunk, „a császár halála utáni” Köztársaságot, amilyenné lesz, miután Luke-ék győztek: a Gonosz Birodalma elbukott, Brezsnyev-Csernyenko-Andropov meghalt, a Mir felrobbant, Reagan főkancellár megdicsőült és megkezdődött az Első Egyesült Köztársasági Birodalom uralkodása a galaxisban, a Lucasfilm, a Lucasarts, az Industrial Light and Magic és még néhány ezekhez csatolt melléküzemág pedig megszerezte a rendező számára első néhányszáz millióját (megérdemelten!). Kell-e nagyobb és veszélyesebb kihívás és téma, mint a kényelem és az uralkodás kísértése? A hősidők és harcok végeztével jön a neheze: ha felrobbant a halálcsillag, elrozsdált minden lépegető, gémkapcsot gyártottak a tie-fighterekből, mi lesz gonosz nélkül a képviselővé, igazgatósági taggá, részvényessé lett hősökkel?

 

Lehet, hogy a jóért való küzdelemben megnemesedett kiválóságok a nagy rendfenntartásban testben és lélekben annyira elhájasodnak, hogy csak néhány külsőrendszeri sötét vagány pofozhat beléjük újra életet? Így megint jöhet egy új császárság és abban ismét egy Új remény – s megint elölről. Ennél szebb és pesszimistább aranyág-mítoszt és örök visszatérést el sem lehet képzelni. Ha Lucasnak lett volna bátorsága, ebből valóban nagyszabású drámát kerekíthetett volna. Elmondhatta volna a császár magánkrónikáját, és a jót lelkéből tehetetlen renyheségből kihullni hagyó, túl sikeres lovag drámáját, ami felérhetett volna az egykori lelkes, birodalmat visszahódítani vágyó pásztorfiú meséjének mitikus erejéhez.

 

Hisz könnyű volt a naiv, csóró Luke-nak, az öreg és beteg Obi-Wannak és a fejvadászok valamint a hatóságok által egyaránt kergetett Han Solónak hősnek lennie egy tetőtől talpig felfegyverzett, nagyhatalmú gonosz galaktikus Birodalom ellenében. De mi van, ha éppen fordított a felállás? Amikor minden túl könnyen sikerül: befolyásos pártfogók, szerencse, jó képességek, természetfölötti kiválasztottság, korízlés, közönségsiker segítséggel ível a karrier? Amikor valakit a parlament, a jedik, a midikloriánok is arra rendeltek, hogy győztes és sikeres legyen? Meg lehet úszni ezt ép lélekkel, túl lehet élni tehetséggel? Shakespeare-hez, Ben Johnsonhoz illő téma!

 

De elmondhatja-e Lucas császár a saját meséjét? Vagy császárrá válva éppen ennek lehetősége vész el? Hidegháború, karriervágy és ösztönző adóssághegy nélkül, a hegyomlásszerű siker, a felforgatásra váró feudális filmbirodalom elfoglalása után mégis mit tehetnek a győztesek, a befutottak és reménytelenül gazdagok?

 

Lucas hatalmas fába vágta fejszéjét, amikor nem kis ambícióval a meséből átnyergelt a királydrámák és társadalmi regények műfajára, de ugyanúgy járt, mint bizonytalan hőse, aki belső fegyelem hiányában elvesztette lába alól a talajt. Megbukott, mert nem ismerte, rosszul mérte fel önnön képességeit és határait. Megfojtotta a bőség.

 

Míg a minimalista dramaturgiai és dialógírói eszköztár elég volt az egykori szimbolikus elemekkel operáló mese-mítosz-moralitás-opera kevercshez (s ráadásul mindez kiválóan illeszkedett a vegyes ponyvauniverzum eszközkészletéhez és reflexeihez), addig az udvari ármány és szerelem nem éri be a megformálás szándékával, a kész klisék és ismerős panelek legós összepattintásával. E műfaj titka sokkal inkább a verbális varázslat és történetvezetési rafinéria, a bonyolult gesztusok és kifinomult nyelvhasználat virtuóz bűvészvilága, amelynek hiteles működtetéséhez jóval több kell, mint a hollywoodi forgatókönyvírói és színészi középszer. A tragédia nem tűri a biztonsági játékot, a békében és jólétben születő gonosz témája nem enged lazaságot, hiszen éppen ez – az önbizalom könnyelműsége – drámájának kulcsa.

 

Egy adott korszakot nem csak a világszellem egészségi állapota, a termelési viszonyok vagy az osztályharc állása, esetleg az őshagyomány romlása alapján próbálhatunk felmérni, hanem aszerint is, hogy milyen gonoszra (és persze jóra) futja a fantáziájából. A bárgyú jó és az erőtlen gonosz nem éppen jó bizonyítvány, hiszen a rossz képe éppúgy inspirálja a jót, mint ahogy az utóbbi meghatározza a gonoszt. Ha elveszítjük a képességünket valamelyik leírására, az egyben annak is jele, hogy már a másikra sem vagyunk képesek.

 

A helyzet A sith-ek bosszújában éppen ez: senki sem elég jó és senki sem elég rossz ahhoz, hogy érdekessé váljon. A jó regnálása épp oly kisszerű, mint bukása, a feszültség az értékek szikrázó konfliktusa helyett – ami a jó dráma feltétele – kis taktikai csatákban sistereg el.

 

A film öntudatlanul magában hordja saját kódját: látványos ütközeteinek nincs se értelmük, se jelentőségük. Rögtön félórás csatával kezd a film a tésztaarcú szenátor megmentéséért, akiért a nézőtéren nem izgul a kutya sem. Fogalmunk sincsen: körben az égen ki kivel van, ki kit lő, kinek kell vagy lehet drukkolni. Ugyanilyen értelmetlenek és tét nélküliek a bolygóról bolygóra ugró körkapcsolásos háborúk: sok robbanás, hűha effekt és színes lézer: sima harci pornó, édesmindegy ki nyer, ki veszít, a lényeg a látványos és súlytalan pazarlás: sok hűhó semmiért.

 

A tájak, a színészi játék, a konfliktusok és a párbeszédek: mind olyan simák és sterilek, mint egy pár műtét előtti gumikesztyű. A lenyűgözően színes és csíramentes kompjuter-barokk világban életnek semmi jele.

 

Persze lehet, hogy mindez már nem is hiba, hanem erény, és tökéletesen megfelel az új képfogyasztói értékrendnek és egyre lustább befogadói elvárásoknak: egy helyszínen sem töltünk el 4-5 percnél hosszabb időt, a rendező megspórolja a néző számára az értelmezés fáradságait: a szereplők szó szerint is elmondják egy-egy jelenet tanulságát, a film nem vár el a befogadóktól metaforikus, szimbolikus elvonatkoztatásokat; a humort (robo-burleszk) csupán a játékidő harmadáig támogatja, mindemellett a mozi az új trendnek megfelelően tökéletesen aszexuális. Hol van már az örök kívülálló Han Solo pimasz szarkazmusa vagy Leia csípős nyelve, a könnyed kabinbeli flörtölgetések!

 

Lucas a rossz színészvezetéssel és lapos dialógokkal elcsalta a drámát, az unalmas betétekkel vattázott dramaturgiával kicsórta a filmből a konfliktust, a drámai tét helyének üresen hagyásával pedig súlytalanná tette a történetet. Ami maradt: az Industrial Light and Magic termékkatalógus végiglapozása (bár az igazság az, hogy a PC-k és játékkonzolok katódfényénél lebarnuló új generáció számára immár nem tartogat túl sok újdonságot ez a fagyiszínű digitália), a régi-új sztori kék és piros drótvégeinek összekötögetése, és mindenki gondos megmutogatása a családi albumból (ezért külön beköszönünk például Csubiék szintén jelentőség nélkül ostromolt bolygójára). A film eladását Lucas így főleg az egykori mítosz felhajtóerejére és a CGI operátorokra, a császár átlátszó, könnyű, színes új ruhájának szabóira bízta.

 

Új-Hollywood csúnyán öregedett meg, egykori értékeit hiába is keresnénk a poligonok és pixelek nirvánájába távozott alapító tag filmjében. A kezdő, lelkes, a társakkal a raktárban bütykölgető, háttérponyvára festett csillagok előtt maketteket tologató fenegyerek helyét a vállalatigazgató üzletember stúdiótulajdonos vette át, aki most, hogy bármit megtehetne, immár századannyit sem kockáztat, mint amikor ezerszer csóróbb volt. Lucas isteni szerencséje, hogy az új ifjak gyorsabban romlanak, és a Wachowsky-testvérek például már négy év után bevették a kék tablettát, hogy hazavágják saját mítoszukat – bizonyítva: milyen sekély ma a nyúl ürege. A sith-ek bosszújában az új cél: fenntartani a birodalmat, megvédeni a változástól, kisakkozni az időt és futtatni a szekeret, remélve, hogy nem jönnek új fiúk a régivé hanyatlott Hollywoodba, hogy elhajtsák a középszerbe tottyadt fantasztikumot és annak egykor zseniális, ám mára elunatkozott pixeligazgatóit.

 

Az új ruha kész, a császár meztelen – a többi csak Birodalom.

[Obi1]

Ezt a genny alakot..aztse tudja mi az az SW.

[lipi]

...de cinikusan fogalmazni megtanították....  

 

Ne haragudj,de ez nem cinizmus.Ez egyszerű hozzá nem értés és kötekedés.Azzal nem lehet címlapra vagy kiemelt oldalra kerülni,hogy jó kritikát ír valaki a SW-ról(főleg a prequelről),csak azzal,hogy ilyen aljas és szemét módon lehuzza.Sajnos egyre többen csinálják ezt,sőt nagyon sokan még csak meg se nézték és úgy nyílvánítanak véleményt :vfuckoff:

[Szisz]

Ja igen ezt a cikket az sw.hu-n karöltve Perseussal elkezdtük kivesézni, s mivel az érdeklődés nem volt túl nagy az első bekezdésnél abbamaradt.

 

Én többször elolvastam a cím miatt, hogy mire is gondolt ez alatt, aztán rájöttem, hogy magára . Vagyis ő a császár, aki írta a cikket. A kritikus császár új ruhája, avagy Stephen Shattered Glass meztelen. Aki látta a Hazugsággyárost az sejti hova vezet, ha valaki nem ismeri azt amiről ír, mélységeiben.

Mindazonáltal, ha kicsit más stílusban tárgyalna pár dolgot azt mondom rendben, ha ilyen sötéten látja a világot, nem lehet túl boldog.

Na ő is kimaradt 3 filmből. A ROTS volt az utolsó esély a fanyalgóknak, hogy valaki megondolja magát és szeresse a sagát, nem erőszak a disznótor. :wink:

Az is lehet hogy tetszett neki csak nem meri bevallani.

[Ody Mandrell]

Jó volt a bevezetés lokatelli. Tovább nem olvastam.

[Ody Mandrell]

Jó volt a bevezetés lokatelli. Tovább nem olvastam.

[lokatelli]

Jó volt a bevezetés lokatelli. Tovább nem olvastam.

Hidd el nem is érdemes.

[Obi1]

Régebben énis olvastam a cikket, és kb addig olvastam mint Ody.De most végig.

[Ody Mandrell]

Régebben énis olvastam a cikket, és kb addig olvastam mint Ody.

 

Addig nem olvashattad, mert az elejét lokatelli írta. :26:

[Frenkie]

Ez a faszi is komplett idíta mint a többi "kritikus".Ugyanaz az ismert szöveg.Nem szeretem a prequelt mert nem olyan mint a classic.

[lipi]

Ez a faszi is komplett idíta mint a többi "kritikus".Ugyanaz az ismert szöveg.Nem szeretem a prequelt mert nem olyan mint a classic.

 

Ja ja,csak ezzel az a baj,hogy a klasszikról se tudják,hogy milyen