Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Annak is vannak előnyei, ha az ember memóriája nem őriz meg mindent. :D

Könyvadaptációknák ez nagy előny :D De az is elég, hogy az ember elég régen olvasta, mert talán megbocsátóbb. Vagy inkább akkor lehet megbocsátani, ha maga a film különben jó :lol:

 

Amikor egy könyvet olvasunk, akaratlanul is elképzeljük az egészet. Ha a filmen csorbul ennek a hangulata akkor megette a fene az egészet.

Akkor nem kell filmen megnézni, ha ettől félünk. Ha meg mégis megnézzük, szidjuk egy darabig, hogy nekünk személy szerint nem tetszik, aztán továbblépünk, és többet nem nézzük meg.

 

Ody, most nem erről van szó. A könyvben a halott tudós az apja volt a hölgynek, és csak ők tudtak róla, a gyémánt volt az 5. pecsét és nem a pápaság jele, Olivetti gárdista és más hasonló dolgok. Csak azt nem értem, hogy ezeket miért kellett megváltoztatni? :roll: Hisz nem igazán jelentős dolgok.

Ezek egy része rémlik nekem is, hozzád hasonlóan szintén nem értem, hogy ilyen momentumokat, melyek a cselekményt egyébként egyáltalán nem befolyásolják, stb. minek megváltoztatni, de most különösebben nem zavart. Talán azért, mert vártam is az ilyen változtatásokat :D

 

Úgyhogy eldölt a Terminator vs Transformers verseny a mozipénztáraknál: a trafók győztek.

Igazából ezt sajnálom, a Terminátor-széria sokkal több, mint ami a Transformersben van, ami szerintem pusztán látványfilm. De igaz, hogy utóbbi családi mozi inkább, azért is mentek rá sokan. Nyári kikapcsolódás, de semmi több. Legalább is szerintem, és elnézést, akinek meg a szíve csücske :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De akkor 57 évvel később miért nem tudnak róluk? És miért nem küldtek oda másokat ha annyira kellett a cucc?

Tudják, hogy ott vannak, csak a pontos helyet nem ismerik. Az eredeti elképzelések szerint Dallasék lekapcsolták a jeladót. Ez szerepel a könyvben, és az eredeti szkriptben is, de leforgatásra valószínűleg nem került (elvégre egy tök idegen hajón hogyan találnák meg a jeladó OFF gombot :roll: ). Cameron ezért új elképzeléssel nyitott, de sajnos ez csak a rendezői változatba debütált:

Mikor Nyuszi családja megleli a roncsot, látható, hogy az egyik szára letört (Jordanék nem is ott hatolnak be, ahol anno Dallasék, mert míg az űrhajósok a "bejáraton", addig a kislány szülei már a kettétört részen nyílt hasadékon mentek be a hajóba).

dvdcapture127.jpg

dvdcapture059.jpg

Ez a sérülés, ami valamikor a Nostromo felszállása és a telepesek megérkezése közötti kb. 37 évben keletkezett (Van Leuwen szerint nem egészen húsz éve élnek ott) az oka annak, hogy a jeladó már nem adott, így a hajó pontos helyzetét nem lehetett meghatározni (az egyetlen, akiknek sikerült, a Nostromo legénysége volt, de a hajó pusztulásával az adatok odavesztek, így már csak Ripley maradt).

De feltehetően a telepeseket azért küldte oda a Weyland-Yutani, hogy idővel, a bolygó terraformálása közben majd rálelnek a roncsra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor egy könyvet olvasunk, akaratlanul is elképzeljük az egészet. Ha a filmen csorbul ennek a hangulata akkor megette a fene az egészet.

Igen, az fontos, hogy a hangulata megmaradjon, az viszont engem nem zavar, ha pár dolog megváltozik.

 

Ody, most nem erről van szó. A könyvben a halott tudós az apja volt a hölgynek, és csak ők tudtak róla, a gyémánt volt az 5. pecsét és nem a pápaság jele, Olivetti gárdista és más hasonló dolgok. Csak azt nem értem, hogy ezeket miért kellett megváltoztatni? :roll: Hisz nem igazán jelentős dolgok.

Talán igazad van, de biztos van valami oka, ha megváltoztatták. A forgatőkönyv írása vagy akár forgatás közben kiderülhetnek dolgok, amikről mi nem is tudunk, és mégis hozájárulnak ahhoz, hogy pár ilyen apróság megváltozzon. De épp ezért nem szabad elolvasni egy könyvet röviddel a film megnézése előtt. Ha nem emlékszel a részletekre ilyen szinten, akkor nem is fog zavarni a módosítás. :lol:

 

Könyvadaptációknák ez nagy előny :D De az is elég, hogy az ember elég régen olvasta, mert talán megbocsátóbb. Vagy inkább akkor lehet megbocsátani, ha maga a film különben jó :D

Így van pontosan. :D És szerintem ez a film jó lett. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, az fontos, hogy a hangulata megmaradjon

Szerintem a hangulatot sem lehet megtartani. Ugyanazt semmiképpen sem. Eleve, mivel a könyvben mindenki maga képzeli el a dolgokat, azoknak más hangulattal vértezi fel. Ott az Aliens, teljesen más a hangulata filmben és könyvben is, pedig a párbeszédek több esetben szóról szóra egyeznek, és csak néhány dolgot változtattak meg (a filmben két tengerészgyalogosnak nem volt szövege, és csak a háttérben tűntek fel, a könyvben mindkettő jelentősebben előtérbe került, ennyi az össze változás). De ott vannak a Star Wars könyvek is, abszolúte más a hangulatuk, mint a filmeknek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Terminator esélytelen egy családi filmmel. Eszembe se jutott, hogy esélyt adjak neki. De nem is a bevétel a fontos, mármint elsődlegesen, nekünk, nézőknek, hanem a tartalom. Nálam eedig az összes idei mozibanézős film bejött.

Nekem eszembe jutott. :roll: Év eleje óta kíváncsi voltam rá, melyik kaszál majd nagyobbat. Azt hittem, hogy a Terminator: Megváltás nagyobbat fog szólni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazából én is a jelenleginél nagyobb "kaszálásra" számítottam az új Terminator film kapcsán. Bár véleményem szerint maguk a nézők "sz@rják" el önnön szórakozásukat, az irreálisan magas elvárásukkal, melynek a Salvation is áldozatául esett sajnálatos módon. De az is igaz, hogy nem az határozza meg egy film tetszési indexét nálam, hogy miként muzsikál a kasszáknál!

 

Tehát hidegen hagy a TF2 kaszálása, míg az új Terminator film magával ragadott, addig a TF2 csak szórakoztatott.

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tulajdonképpen mi is az alapszitu a 2012 -ben?

 

 

A maják annak idején megjósolták a világvégét.Egyesek kiszámolták és kiderült, hogy 2012-ben esedékes.Ennyi.Erről szól a film, hogyan lesz vége a világnak.Ahogy Emmerich-et ismerem, biztos lesz ott egy hacsak.

Szerkesztve: - frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap megvolt a TéeF2. Kábé negyedannyira jött be mint az első. Egy DVD-s eredeti hangos nézést még bevállalok aztán majd kiderül hogy javul-e a helyzet. Nem reménytelen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap megvolt a TéeF2. Kábé negyedannyira jött be mint az első. Egy DVD-s eredeti hangos nézést még bevállalok aztán majd kiderül hogy javul-e a helyzet. Nem reménytelen.

Szinkronnal nézted?! Akkor csoda hogy az a negyed megvolt, én a trailertől is falmászást kaptam. MOMban adják feliratosan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.