Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Suicide Squad

Nekem tetszett, de lehetett volna jobb is. A megvalósítással nem volt baj, csupán néhány karaktertelen színész vágta tönkre. Gondolok itt Jared Letora, aki elég gyengén alakította Jokert. Nála még Jack Nicholson is jobb volt a Tim Burton-féle Batman-filmben. A másik Jai Courtney. A Starz Spartacus című sorozatában is elég erőtlen volt, és a tavalyi Terminátor 5-ben sem volt túl meggyőző a színészi teljesítménye, ahogyan itt sem. Én a film kezdetétől fogva nem tudtam őt komolyan venni, és ezt tetézték az erőltetett poénjai. Nagyjából ennyi negatívumot tudok felhozni a film kapcsán.

Jöjjenek a pozitívumok. Kezdeném a mű legkiemelkedőbb színészével, Margot Robbie-val. Nem találok rá szavakat. Elképesztően dögös és karakteres volt, és pazarul alakított. Teljesen el voltam alélva tőle, levett a lábamról. Egy díjat mindenképpen megérdemel, még ha nem is Oscart, de valami kisebbet. Óriási volt, le a kalappal előtte. Mellette Will Smith alakított nagyot. A Gothamben játszódó jelenetek nagyon klasszak voltak, jól ábrázolták a fiktív várost. Batman feltűnése is remek volt, pedig Ben Afflecket tartom az egyik legbénább Denevérembernek. Ezzel az új jelmezével egészen komolynak tűnt, sokkal menőbben nézett ki, mint a BvS-ben. A Varázslónő elég hátborzongató lett, igazi horroros hangulatot teremtett. Hangulatról még annyit, hogy a filmben többször is elered az eső, amit én nagyon szeretek a képregényfilmekben. A Daredevilben is igazán látványos volt a harc az esőben, adott neki egyfajta hangulatot. A stáblista utáni jelenet pedig kiváló ötlet volt, volt benne utalás a Justice League-re. Legalábbis, mintha én Aquamant láttam volna a papírok között, amiket Bruce Wayne lapozgatott.

Összességében élvezhető volt, a Batman vs Supermannél sokkal jobban tetszett.

10/7.5

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Concept art Steven Spielberg készülő Ready Player One filmjéből.

A könyv szenzációs.

VR szemüveg is fontos szerepet kap, és a rendszer, mely virtuális játékokra épül.

1H7ILI.jpg

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amerika Kapitány: Polgárháború

Érdekes. Azt hittem, hogy az Ultron korát érzem majd zsúfoltnak, erre számomra ez lett az.

És már-már kezd elfáradni a széria, vagy én..

Mégis tetszett. Mert illik a sorba. És a film konfliktusa is jól felépített.

A keserű szájízt a küzdelmek adják. Illetve azok megkötött kezű kivitelezése. Kreatívak, látványosak. A hangya akciók a szívem csücskei továbbra is. de..

De ezek nem küzdelmek. Légi és földi parádék.

Már korábban is, de most végképp feltűnt, hogy itt nem akar senki megölni senkit. Akkor mire a bunyó?

Pókember egyszerűen nem illik ide. Fekete párduc egy kicsit jobban működött, ha már az újoncokról van szó.

Vasembernek kell póki a csapatba? Mire? Volt régen egy rakás önjáró páncélja, nekem ne mondja senki, hogy nem épített még egy garnitúrát.

A Cím..ahogy előre sejtettem. Nem jó..De elismerem nem igazán tudok jobbat. Banner és Thor nélkül a "Bosszúállók-Polgárháború" nem lett bevállalva, helyette a Kapitány 3. filmjének álcázza a filmet a cím.

Ez nem túl szerencsés. Lehetne "Vasember-Polgárháború" is ennyi erővel. Hisz Stark-kal szvsz ugyanennyire foglalkozik ez a film.

Szóval jöjjön Dr. Strange és felteszem ugyanolyan üdítő lesz, mint tavaly a Hangya volt, mert az "osztálytalálkozók" kezdenek izzadtságszagúak lenni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Am. Cap. 3.

A keserű szájízt a küzdelmek adják. Illetve azok megkötött kezű kivitelezése. Kreatívak, látványosak. A hangya akciók a szívem csücskei továbbra is. de..

De ezek nem küzdelmek. Légi és földi parádék.

Már korábban is, de most végképp feltűnt, hogy itt nem akar senki megölni senkit. Akkor mire a bunyó?

Már miért akarták volna megölni egymást? Ezek barátok, nem halálos ellenségek. Ha te vitába keveredsz a barátoddal, ki akarod nyírni? Pont ez a film talán az első a sorban, ahol érthető, miért nem akarják megölni egymást. Hogy mire a bunyó? Ez végül is csak világosan benne van a filmben: Stark és csapata le akarja tartóztatni Rogerst és csapatát, ám utóbbi ennek ellenáll. Megpróbálták szépen megkérni őket, Rogers visszautasította, ezért a bunyó. De ettől még senki sem akart megölni senkit, ezért is állt le mindenki, amikor kis híján sikerült Rhodes-t megölni. Nem tudom, miért vártál itt hirtelen barátok között tömegmészárlást.

Pókember egyszerűen nem illik ide. [...]

Vasembernek kell póki a csapatba? Mire? Volt régen egy rakás önjáró páncélja, nekem ne mondja senki, hogy nem épített még egy garnitúrát.

Mire? Nem is tudom, talán mert Parker olyan intelligens, mint Stark, és legalább olyan erős, mint Hulk. Sőt, egy idő után még erősebb is lehet, legalábbis a képregényekben egy idő után egyetlen pofonnal kiütötte Hulkot. Pókember az Marvel egyik legerősebb karaktere, és innét nézve, ez az MCU-ban sincs másképpen. Stark robotjai meg játékok, a csapatban, ahogy az kiderült az Age of Ultronból, bárki képes belőlük többet is megsemmisíteni.

És ami még kiderült az Age of Ultronból - épp csak erről szólt az a film -, hogy jobb, ha Stark nem épít már robotokat. Amúgy nem volt neki egy rakás robotja, a Vaslégió annyi robotból állt, amennyit a filmben láttál, és mind elpusztult az alatt. Ultron után pedig az a sanda gyanúm, hogy Stark nem akart több, MI vezérelte gépet építeni. Nem is tudom miért, de nekem valahogy az jött le az Age of Ultronból, hogy ennek vannak káros mellékhatásai - és mintha ezekről a mellékhatásokról lett volna szó a Civil Warban... De ez csak egy tipp a részemről. :P

Banner és Thor nélkül a "Bosszúállók-Polgárháború" nem lett bevállalva, helyette a Kapitány 3. filmjének álcázza a filmet a cím.

Ezt nem igazán értem... Ez még mindig Captain America-film, nem Avengers-film. Ezt jó előre tisztázták a készítők. Persze, a határvonal már elmosódott, és ez még inkább így lesz a következő filmekben (ugye a Thor: Ragnarokban Hulk is főszereplő lesz, a Spider-Man: Homecomingban Stark kap újra nagyobb szerepet és Rogers is beköszön). De akkor is, ez nem Avengers-film. Hiba azt várni tőle. De még ha az is lenne, jelen esetben már nagyon nem kell minden eredeti tagnak benne lennie, hiszen eleve úgy ért véget az Age of Ultron, hogy új csapat alakult, aminek már nem része Banner és Thor. Az új csapatnak viszont minden tagja jelen volt, sőt, még alaposan ki is egészült. Szóval, azért nem lett bevállalva a bosszúállók polgárháború, mert kettő hiányzott, de azért 12 másik ott volt? Épp az a mázli, hogy nem erőltették még bele azt a kettőt is (amiből legfeljebb egy újabb Thor vs Hulk, Thor vs Vasember, Vasember vs Hulk küzdelem lett volna, de ezeket már láttunk). Plusz, még jó néhány más embert, hiszen nem volt itt Jessica Jones, Skye, Daredevil, stb.

Ez nem túl szerencsés. Lehetne "Vasember-Polgárháború" is ennyi erővel. Hisz Stark-kal szvsz ugyanennyire foglalkozik ez a film.

Persze, de ennyi erővel a Thor is lehetne Loki, a The Avengers meg Loki 2, a Thor: The Dark World meg Loki: The Dark World, és így tovább, hiszen ezekben is foglalkoznak annyit a másik oldallal, mint a főszereplővel. ;) Nem attól lesz valaminek az a címe, mert sokat foglalkoznak vele. Lásd: Captain America: The Winter Soldier, mennyit is szerepelt benne a Tél Katonája?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Civil War

Én is most néztem meg nem vagyok nagy képregényfilmes rajongó de hozta azt amit vártam tőle jó volt egyenek.

Dzséjtel egyetértek hogy itt senki nem akarta senkit se megölni viszont ettől függetlenül egy véletlen halál esett ami majdnem megtörtént érdekes lehetett volna de viszont a film hangulata miatt nem érzetem a szükségét. Meg azért se mivel tudjuk hogy jön a nagy fő gonosz és az Avangers 3-4 után lesz egy váltás egy korszak lezárul ezért majd ott haljanak meg tényleg egy éles helyzetben amikor nagy tét nem egy ilyen baráti sörmeccsben és utána egy új korszak indítása is jobban adja majd magát ezáltal.

Pókemberrel annyi bajom volt hogy kicsit bele volt erőltetve nem igazán volt felépítve így a semmiből jött sőt a történt szempontjából ki is lehetett volna hagyni. Látszott hogy a film a Sony deal idején készült így gyorsan kellett cselekedniük.

Am volt benne egy magyar jelenet. Amikor Vízió paprikás csirkét főz akkor a recepten amit tartott magyarul is rá volt írva hogy paprikás csirke.

Szerkesztve: - Fulcrum
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Civil War

Én is most néztem meg nem vagyok nagy képregényfilmes rajongó de hozta azt amit vártam tőle jó volt egyenek.

Dzséjtel egyetértek hogy itt senki nem akarta senkit se megölni viszont ettől függetlenül egy véletlen halál esett ami majdnem megtörtént érdekes lehetett volna de viszont a film hangulata miatt nem érzetem a szükségét. Meg azért se mivel tudjuk hogy jön a nagy fő gonosz és az Avangers 3-4 után lesz egy váltás egy korszak lezárul ezért majd ott haljanak meg tényleg egy éles helyzetben amikor nagy tét nem egy ilyen baráti sörmeccsben és utána egy új korszak indítása is jobban adja majd magát ezáltal.

Pókemberrel annyi bajom volt hogy kicsit bele volt erőltetve nem igazán volt felépítve így a semmiből jött sőt a történt szempontjából ki is lehetett volna hagyni. Látszott hogy a film a Sony deal idején készült így gyorsan kellett cselekedniük.

Am volt benne egy magyar jelenet. Amikor Vízió paprikás csirkét főz akkor a recepten ami tarot magyarul is rá volt írva hogy paprikás csirke.

Úgy is mondják, hogy "paprikash"..Nagyon tetszett! És jó választás is!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Várjunk csak: Vízió kedveskedni akart Wandának egy kis hazai étellel, ezért paprikás csirkét készít neki... :hmm: => Sokovia = Magyarország :o:D

Gyanus! Bár Budapestre már volt korábban is utalás, úgyhogy talán önállóan is benne vagyunk az mcu-ban.

Inkább arról lehet szó, hogy a huncut Vízió szeretne "tapasztalatokat szerezni" és ezért kedveskedik.

Mondjuk Wandának én is "főznék egy pöreszt". Lassan veri a Fekete Özvegyet, és nem is hiszitek el, hogy mekkora szentségtörés ilyet leírni nekem. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szeptember 30-tól október 18-ig Stanley Kubrick-fesztivál lesz a bécsi Gartenbaukinóban, a rendező összes filmjét levetítik. A rendezvény díszvendége Jan Harlan lesz, aki Kubrick sógora és többszörös executive producere, illetve az A Life In Pictures című, Kubrick életéről szóló film rendezője. A vastaggal szedett vetítések után színpadi beszélgetéseket rendeznek vele. A program:

wNGfXLB.png

További információ és jegyfoglalás holnap 15:00-tól itt.

Szerkesztve: - kolmilan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Captain America: Civil War

Kellemes meglepetés, nekem tetszett a film. A Guardians of the Galaxy után, vagy talán mellett jelenleg a legbejövősebb MCU film. Féltem, hogy a nekem kevésbé tetsző Age of Ultron és Ant-Man után elfogyott a lendület, de rám cáfoltak a készítők. A történet lendületes, a párbeszéd-akció arányok jól eltaláltak, a konfliktusok logikusak (én a film közben sem tudtam eldönteni, kinek a pártját fognám, mert mindkettejük viselkedése érthető volt). Az akciók szerintem a szokásosnál is látványosabbra sikerültek, még ha a realisztikussághoz annyi közük is van, mint egy Halálos iramban filmnek. :)

A falmászót nem éreztem oda nem illőnek, Black Panther sem kapott több felvezetést. Mellesleg póki eredetsztorija szerintem már mindenkinek a könyökén jön ki, jó, hogy erre nem áldoztak időt. Bár a saját filmjében nyilván lesz még bővebb magyarázat. Az MCU egyik gyengesége a főgenyák terén van, de ezúttal itt is kellemesen csalódtam.

Kicsit sajnálom, hogy nem moziban néztem.

Szerintem a Feketepárduc sokkal többfelvezést kapott, hisz szerves része a történetszála a filmnek.

És amit viszont simán el tudtam dönteni:

Stark oldalára álltam. Ő volt a racionálisabb, míg Rogerst az érzelmei irányították.

És hát Vízióval sem illik vitatkozni. Ahova ő áll, ott a helyem. ;)

Azért a végén Starkot is elragadták az érzelmei, míg Rogers racionálisabb volt. A Kapitány harca a csapat függetlenségéért annyiból érthető, hogy egy kormánynak való alárendeltség szerintem nagyon könnyen elsülhet a visszájára is. SW példával élve lásd a Szenátus (Palpatine) és a Jedik viszonyát. Viszont, ha jól jött le a vége, hivatalosan szétszakadt a csapat, hiszen Rogersék szökevényekké váltak, amit nem oldott fel a film.

Mellesleg a Párducról eddig úgy tudtam, hogy "átlagos" ember (nincsenek szuperképességei). Viszont a kocsikat lazán lefutotta. A szuper páncélruhába (ami tökéletesen rugalmas és idomul a testhez, mégis rezzenés nélkül lepattan róla a gépágyú golyó) most inkább nem kötök bele. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért a végén Starkot is elragadták az érzelmei, míg Rogers racionálisabb volt.

A Kapitány harca a csapat függetlenségéért annyiból érthető, hogy egy kormánynak való alárendeltség szerintem nagyon könnyen elsülhet a visszájára is. SW példával élve lásd a Szenátus (Palpatine) és a Jedik viszonyát. Viszont, ha jól jött le a vége, hivatalosan szétszakadt a csapat, hiszen Rogersék szökevényekké váltak, amit nem oldott fel a film.

Mellesleg a Párducról eddig úgy tudtam, hogy "átlagos" ember (nincsenek szuperképességei). Viszont a kocsikat lazán lefutotta. A szuper páncélruhába (ami tökéletesen rugalmas és idomul a testhez, mégis rezzenés nélkül lepattan róla a gépágyú golyó) most inkább nem kötök bele. :)

Így van, Starknál szépen elérték, hogy begorombuljon. Jól csinálta Zemo.

Amúgy ez is zseniális összefűző eleme az egész mcu-nak. Micsoda visszacsatolás?!

A Párduc rucija meg abból az anyagból (vibránium) van részben, mint a kapitány pajzsa, úgy hogy azt kb ki lehet pipálni, hogy miért golyóálló, az erejét meg magyarázza meg más. :P Még a végén az az óriás párduc is lehet magyarázat, ha valami istenféleséggel hozzák összefüggésbe ami a fekete párduc legendájának képviselőjére száll, ami/aki esetünkben T'Challa.

Ennek a második fele persze már saját agyszülemény.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.