Jump to content

2x20 - Twilight of the Apprentice

Ody Mandrell

Recommended Posts

Igen, de az ilyen megrázó igazságoknál az ember hajlamos akár még saját maga elől is titkolni, amit legbelül talán tud, de amíg nem tárul közvetlenül a szeme elé az igazság, addig belekapaszkodik bármi másba, ami adódik. Én ezt érzem itt, Ahsoka minden szalmaszálat megragad, hogy elkerülje a szembenézést a ténnyel, hogy a mesteréből lett ez a szörnyeteg. Amikor viszont hallja/látja a saját fülével/szemével, hogy Anakin = Vader, akkor kénytelen realizálni az igazságot, és egyből előtör belőle az, hogy megpróbálja megmenteni egykori mesterét.

Tudni és elhinni két különböző dolog. Én egyetértek Donáttal. Ahsoka tudta, hogy Darth Vader valójában Anakin Skywalker, de amíg nem látott a maszk alá, végső mentsvárként, kétségbeesetten ragaszkodhatott ahhoz, hogy talán mégsem igaz, amiről tudja, hogy az. Az elme és az érzelmek bonyolult dolgok, utóbbi pedig nem követ semmiféle racionalizmust. És ezt a fura kettős érzelmet tulajdonképpen Ahsoka ki is mondja: "I was beginning to believe I knew who you were behind that mask, but it's impossible."

Ugyanezt írtam le én is. Egyet is értek vele. Ugyanígy gondolom. Egyetértünk. Be Happy.

Link to comment
Share on other sites

Egyszerűen nem tudok betelni Maul -al. :D Mekkora szövegei vannak már. :lol: Excellent, excellent. :evil::D Palpatine méltó örököse (is lehetne).

Most már értem, miért is mondta neki anno, hogy kiválóan kiképezte. :) Amúgy a TCW és a Rebels után már úgy látom, hogy Sidious-nak igazán nagy tervei voltak Maul-lal. Ezt csak nála érzem, Dooku, Ventress, de még Vader esetében is azt gondolom, hogy belőlük igazából nem is akart többet kihozni, pont jók voltak neki olyan erősen, amilyenek voltak. Maul-nál már azt is el tudom képzelni, hogy akár az egész nagy tervet vele vitte volna végig az öreg, persze közben nála is kényesen ügyelve arra, hogy nehogy túl erőssé váljon.

Én is úgy gondolom az ep I alapján, hogy nagy érvágás lehetett Maul elvesztése a Sith rendnek!

Igazi Sith. Nem pótlék. Mert Dooku az. Ő nem sith-ként nevelkedett.

Maga Maul is mondja, hogy a klónok háborúja elkezdődött "nélküle". Tehát tisztában volt a tervekkel és nem egyszerű "fogdmegje" volt Sidious-nak.

De valamiért e mondat nélkül is érződik a figura karizmája csak simán az ep I alapján. Érdekes volt Őt egy huszárvágással :hehe: kivenni a történetből anno.

Link to comment
Share on other sites

Az biztos, hogy Sidious Mault többre képezte ki, hiszen mielőtt elvesztette, még sehol sem volt Anakin, Dookuval meg ugyan már együtt dolgozott, de kétlem, hogy Maul elvesztéséig Sith-jelöltként tartotta nyilván, akit már akkor is áldozati báránynak tartott.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Nos Galambos Péter lett Maul. Szerintem rendben van, mert korábban is volt már, ahogy Rajkai Zoltán is.

Ilyenformán mindegy volt. Zágoni Zsolt-ról hiába is álmodtam, bár tőle halluttunk a legkevesebb-et hála az ep I-nek! :evil:

Link to comment
Share on other sites

Most megnéztem megint:

Galambos amúgy nagyon kitett magáért. Jól játszott a hangjával. Sajnos a Vader/Anakin keverés nem volt az igazi.

Bár ennél a pillanatnál fájóbb, hogy "az Ahsoka berobbanása Vader arcába"-pillanatból teljesen kiveszett az eredetiben hallott "gép-nyögés".

De maga a Vader hang már tényleg egészen kitűnő ahhoz képest, hogy Kránitz/Hollósi mentes.

Link to comment
Share on other sites

Igazából nem tudom hova írjam, ide vagy a Rebelses topicba, de szetintem ide passzol a legjobban.

Meglestem az évadzárót szinkronosan. Hát. $z@*. Spoilerbe teszem, hátha valakit zavarna, hogy a szinkronról mesélek.

Hát igazából tudtam, hogy pocsék lesz a szinkron, de erre nem számítottam. Tudjuk, hogy Star Warsban nagyon ritkán csinálnak jó szinkront, de azért ez már sok(k) volt. Örülök, hogy Moser Károly hangját belekeverték, de hihetetlenül pocsék lett. Egyszerűen a szituációhoz nem passzolt, és rendkívül b*z|$ lett. Már elnézést. Meg maga Vader hangja még pocsékabb lett mint az évad elején. Én nem tudom mit csinálnak ezek. A Hetedik Nővér hangja is pocsék, a Nyolcadik Fivér meg olyan, mint ha egy vödörbe beszélne. Maul hangja nagyjából tűrhető volt. Azt is sajnálom, hogy nem Ventress magyar megfelelője szinkronizálta a Holokront.

És nagyon sok helyem $z@rul fordítottak, sok esetben teljesen mást mondtak az eredetiben. A szinkronszínészek nem élték bele magukat a szerepbe.

Egyszóval ezt a szinkront már megint a Kókány művek zrt. készítette.

Edited by Ody Mandrell

Az epizód topicjába cimbora! Én magam is kitérek ott a szinkronokra majdnem mindig. Ott senkit sem zavar!

Edited by Ody Mandrell
Link to comment
Share on other sites

Kítűnő? :lol2: Nekem teljesen más a véleményem.

Tré lett nagyon az egész. (Írtam a szinkron topicba)

Láttam. Na jó hogy idetaláltál. Szerintem egyértelmű fejlődést mutat. Alig veszem ki már a torzítás alól Picard-ot!

Min nézted/hallgattad? Remélem nem telón..

Különben is kiragadtál egy szót a szövegkörnyezetből. Azt "így" nem ér kiröhögni! :P

Edited by csoli1138
Link to comment
Share on other sites

Az epizód topicjába cimbora! Én magam is kitérek ott a szinkronokra majdnem mindig. Ott senkit sem zavar!

Jó, nem nagyon szoktam szinkronosan nézni, véleményezni meg pláne nem. De ezt muszáj volt. :D

A Darth Vaderes hangátalakítós maszkom jobb hangot ad, mint ez a hangmérnök.

De igen, telefonról, mégpedig az új telefonomról. Nem hiszem, hogy torzítana, az eredetit sem torzította.

Edited by Rajmesz
Link to comment
Share on other sites

Igazából nem tudom hova írjam, ide vagy a Rebelses topicba, de szetintem ide passzol a legjobban.

Meglestem az évadzárót szinkronosan. Hát. $z@*. Spoilerbe teszem, hátha valakit zavarna, hogy a szinkronról mesélek.

Hát igazából tudtam, hogy pocsék lesz a szinkron, de erre nem számítottam. Tudjuk, hogy Star Warsban nagyon ritkán csinálnak jó szinkront, de azért ez már sok(k) volt. Örülök, hogy Moser Károly hangját belekeverték, de hihetetlenül pocsék lett. Egyszerűen a szituációhoz nem passzolt, és rendkívül b*z|$ lett. Már elnézést. Meg maga Vader hangja még pocsékabb lett mint az évad elején. Én nem tudom mit csinálnak ezek. A Hetedik Nővér hangja is pocsék, a Nyolcadik Fivér meg olyan, mint ha egy vödörbe beszélne. Maul hangja nagyjából tűrhető volt. Azt is sajnálom, hogy nem Ventress magyar megfelelője szinkronizálta a Holokront.

És nagyon sok helyem $z@rul fordítottak, sok esetben teljesen mást mondtak az eredetiben. A szinkronszínészek nem élték bele magukat a szerepbe.

Egyszóval ezt a szinkront már megint a Kókány művek zrt. készítette.

Ezzel nagyon de nagyon NEM értek egyet! Sorry.

Link to comment
Share on other sites

De igen, telefonról, mégpedig az új telefonomról. Nem hiszem, hogy torzítana, az eredetit sem torzította.

Erre gondoltam. Rémlett, hogy te vagy a "nagy telós srác".

Lehet, hogy nálam a mélynyomó rásegített, hogy bejöjjön Vader új magyarhangja.

De mint írtam, jobbhíján nem rossz a színész és a torzítás is javuló tendenciát mutat. (eleinte alig volt..)

Link to comment
Share on other sites

Nem tudom, nekem abszolút nem jött át a Star Wars feeling.

Meg fogom nézni ma sógornál a 1,2 méteres FHD-s tv-jén. Azon van mélynyomó meg minden.

Kíváncsi leszek.

Remélem hozzáad az élményedhez. Mindenesetre izmosabb hardver lesz, mint akármilyen teló! ;)

Link to comment
Share on other sites

Szinkronosan másodjára néztem meg. Szerintem valami fantasztikus volt magyarul. Annak idején angolul is megnéztem, mert nem bírtam ki, de az számomra pocsék és sz*r volt. Magyarul volt az igazi. Vader hangját sokkal jobban megoldották, mint korábban. Anakin hangja magyarul jobban ütött, mint angol nyelven. A fordítással nincs semmi gond. A műfordításnál a fordító nem arra törekszik, hogy szó szerint adja vissza a szöveget, hanem arra, hogy magyar nyelven minél jobban hangozzon a szöveg. És most szerintem a magyar szöveg sokkal jobb lett, mint az eredeti.

Link to comment
Share on other sites

Igazából nem tudom hova írjam, ide vagy a Rebelses topicba, de szetintem ide passzol a legjobban.

Meglestem az évadzárót szinkronosan. Hát. $z@*. Spoilerbe teszem, hátha valakit zavarna, hogy a szinkronról mesélek.

Hát igazából tudtam, hogy pocsék lesz a szinkron, de erre nem számítottam. Tudjuk, hogy Star Warsban nagyon ritkán csinálnak jó szinkront, de azért ez már sok(k) volt. Örülök, hogy Moser Károly hangját belekeverték, de hihetetlenül pocsék lett. Egyszerűen a szituációhoz nem passzolt, és rendkívül b*z|$ lett. Már elnézést. Meg maga Vader hangja még pocsékabb lett mint az évad elején. Én nem tudom mit csinálnak ezek. A Hetedik Nővér hangja is pocsék, a Nyolcadik Fivér meg olyan, mint ha egy vödörbe beszélne. Maul hangja nagyjából tűrhető volt. Azt is sajnálom, hogy nem Ventress magyar megfelelője szinkronizálta a Holokront.

És nagyon sok helyem $z@rul fordítottak, sok esetben teljesen mást mondtak az eredetiben. A szinkronszínészek nem élték bele magukat a szerepbe.

Egyszóval ezt a szinkront már megint a Kókány művek zrt. készítette.

Én viszont maxi egyetértek :peace: röhögés nélkül nem bírtam ki, annyira gáz volt, amikor a vágott maszkos Vader megszólalt...

Link to comment
Share on other sites

Örülök is. :D

Na meglestem az FHD-s tv-n. Igazából a mélynyomó egy picit segített Vader hangján, de így sem olyan mint az eredeti, vagy a szinkronos filmekben. (Érdekes, ott meg tudták csinálni rendesen)

Szóval Vader hangja egy hangyaf*ny*val jobb volt, mint az évad idején, de a jótól fényévekre parsececre áll.

-A 8. Fivér még mindig egy vödörbe beszél

-Még mindig kivették a gépnyögés.

-Még mindig nem Ventress magyar megfelelője szinkronizálta a Holokront

-Még mindig túl b*z*$ "meleges" a hangkeverés.

-Itt-ott még mindig nem élték bele magukat a szerepbe a szinkronszínészek

Link to comment
Share on other sites

És még mindig nem értek egyet! :D :D

- Vader hangja azért nem lehetett olyan, mint a filmekben, mert tudomásom szerint mindenki, aki korábban Vader apánkat szinkronizálta elhunyt már. Szóval érthető, hogy NEM LESZ OLYAN, mint a filmekben volt a szinkron. Mellesleg sokat torzítottak az évad eleji Vader-hanghoz képest rajta és ezzel gépiesebbé tették, ami így sokkal jobban illett a karakterhez, mint az évad elejei változat!

- Én egyszerűen nem érzékelem azt a 8. fivérrel kapcsolatban, amit te mondasz. Sisak van a fején végig, nyilván nem olyan lesz, mintha sisak nélkül beszélne!

- "Még mindig kivették a gépnyögést" - Igen, ebben igazat adok, bár annyit pontosítok, hogy nem vették ki a nyögést, hanem azt is leszinkronizálták. Nem kellett volna, de ez legyen életem legnagyobb problémája!

- Nem releváns probléma. Odafigyeltek arra, hogy Leia hangja ugyan az legyen, mint a filmekben (él a szinkronszínész is, nem úgy mint Vader esetében + Leia az mégis csak Leia, PIRISPONT, hogy figyeltek rá, Anakin hangja esetében dettó, Ahsoka hangja esetében dettó, anno Kenobi hangja esetében is... ez a Sith holokron nem volt annyira hangsúlyos, hogy Ventress hangját visszahozzák rá, ad 1. a holokron sehogy sem köthető Ventresshez, ad 2. lehet, hogy Vetress hangját adó szinkronszínész nem ért rá (lehet, hogy meg sem keresték a szereppel, ki tudja) ad 3. a hangja így is teljesen jó volt, semmi baj nem volt vele!

- Mi a rosseb buzis ezen? Ember, te nem hallottál még buzis hanglejtésű dumát, ha neked EZ buzis. Én tényleg falnak megyek MINDENTŐL, ami meleges meg buzis, de ez kérlek nem volt az! Vagy jelentkezzen, aki szerint buzis volt a hangkeverés?

- Hát nem tudom, lehelt... én már megszoktam a Rebels szinkronját, és tudva levő rólam, hogy nagy szinkron BARÁT vagyok (amellett, hogy természetesen angolul is végignéztem az évadot!!!) különösebb bajom nem volt vele, SŐT! Szerintem kifejezetten jó munka lett! És ha már a szinkron gyengeségeinek pellengére állítása megy említsünk meg olyat is, amivel az alapján, hogy nem említetted, mint engatívumot, valószínűsétem nem volt bajod neked sem... az Galambos Péter hangjátéka Maulként. Szvsz fergeteges volt!

Ja és akkor hogy totálisan borzoljam a kedélyeket, nálam a katarzis az volt, amikor Moser Karcsi hangját (Anakin) alákeverték a sisak sérüléskor a Vader hang alá. Én nagyon csíptem Mosert, mint "magyar Anakin" számomra Ő Anakin. Szóval nem kérdés, hogy igenis nagyon tetszett a jelenet így!

Edited by Darth Riddick
Link to comment
Share on other sites

Jólvan Rajmesz, Te várd meg az utószinkront, vagy ha úgytetszik a túlvilági szinkront (féllábon) ! ;)

Riddick jó összefoglaltad!

Más:

Kanan szemei. Lehet, hogy már az orvosdroid megcsinálta őket. Hisz Luke karját is bravúros gyorsasággal megoldották, és az epizód végén a kötés mellett halánték tájékon már ledek villognak.

Mi van, ha egy kicsit kell pihentetni kötéssel, és aztán már használhatja is. (Minority Report párhuzamnak se rossz!)

Link to comment
Share on other sites

Nem láttam még a szinkronos változatot, így érdemben nem tudnék belefolyni a vitába. Viszont Ventress esetében van bármi konkrét indok arra, hogy pont az a nő adta a hangját eredetileg, aki anno Ventress is volt? Csak mert nem tudok róla, akkor pedig miért kellett volna ezt a magyar verzióban is megtartani? Azt se tudom, mennyire volt egyáltalán koncepció, hogy hasonlítson a két hang, lehet csak épp őt kérték fel és nem volt tudatos az egyezés, vagy legalábbis nincs in-universe jelentősége. Persze ha a készítők szándékosan Ventress-t akarták megeleveníteni azzal a holokronnal (ami azért erős magyarázatra szorulna amúgy), akkor már fel lehet róni a magyar szinkronnak a hiányosságot, de amúgy szerintem felesleges. ;)

Ennek a hangnak szerintem semmi köze Ventress-hez.

Nika Futtermann volt a hang, de nem értem miért lett ez ennél továbbgondolva. Én magam is megörültem neki, mint epizód-érdekességnek, de ennyi.

Hogy egy egymondatos szösszenetért felelősségre vonni a szinkront? Ezesetben kár. Ennél a hangnál nincs jelentőssége.

Az a csoda inkább, hogy Anger Zsolt, Molnár Ilona, Moser Károly és Barbinek Péter visszatért a Rebels-ben is. Bár utóbbi már volt váltva Kerekes József által...

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information