Whill Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. 1 órával ezelőtt, Nute Gunray írta: Bár a kontinuitási hibáknak én sem örülök, de akkor eddig ez belefér nálam (fénykard színe, eltérő búcsú), a többit pedig majd meglátjuk. Persze várható volt, hogy bármiféle hangzatos "kánon-egységesítés" ellenére előbb-utóbb eljön az az idő, amikor óhatatlanul is hierarchia jelenik meg a különböző kánon-művek között. Ha jön egy nagyobb nevű rendező (Filoni a SW-on belül most már az), akkor az egy pillanatnyi jó ötlet miatt boríthat mindent. Ezzel sajnos együtt kell élnünk, a Star Wars elsősorban mindig mozgóképes alkotás lesz. Számomra már az is nagyon pozitív, hogy 5-6 év után kisebb kontinuitási hibák ellenére - amelyek aránya tényleg elenyésző - milyen fokú koherencia és oda-vissza kapcsolódás van a különböző SW-termékek között. Egyetértek. Sajnos olyan mennyiségű tartalomnál, mint amit a Lucasfilm megjelenített az elmúlt években, elkerülhetetlen néhány apróbb hiba. De ezek közül szerintem egyik sem olyan, ami felborítaná a kánont, és szerintem ezzel nem feltétlenül jár együtt egy hierarchia kialakulása. Az eddigi botlások egyike sem olyan mértékű, mint pld. az, hogy a legendákban Even Piell a halála után is él és virul. 1 Válasz
Darth Cupsy Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. 2 órával ezelőtt, Nute Gunray írta: Számomra már az is nagyon pozitív, hogy 5-6 év után kisebb kontinuitási hibák ellenére Hát én ezt pont fordítva látom, ha már 5-6 évvel -amikor relatíve kevés anyag van még- ilyen hibák előfordulnak akkor 10-15 év múlva hemzsegni fognak az ilyenek. 30 perccel korábban, Whill írta: Sajnos olyan mennyiségű tartalomnál, mint amit a Lucasfilm megjelenített az elmúlt években, elkerülhetetlen néhány apróbb hiba. De most csak 1 k*rva művet kellett volna átnézni, ráadásul a "baki" több, mint valószínű szándékos. 1 1 Válasz
Nute Gunray Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. (szerkesztve) Ez a felülírás biztos, hogy szándékos volt. Reméljük, ebből nem lesz rendszer. Szerkesztve: 2020. Április 22. - Nute Gunray 1 Válasz
Darth Cupsy Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. Hozzászólás ideje: 2020. Április 22. A fénykardért fekete pont, de OK. Azt viszont tényleg remélem, hogy az eseményeket nem írják át illetve ha átírják akkor is van egy szerintem fontosabb momentum amit remélem, úgy hagynak vagy legalábbis változtatás után is azt közli le amit eddig, de ezt majd csak a részek után fejteném ki. 1 Válasz
Darth Revan9 Hozzászólás ideje: 2020. Április 23. Hozzászólás ideje: 2020. Április 23. Azt nem értem, ha forgatókönyv szintjén már minden Klónok háborúja epizód készen volt, akkor a Story Group miért nem adta át az infókat Johnstonnak. Ráadásul Filoni nagyon szereti a regényeket és a képregényeket. Az Új hajnal könyvben emlékeim szerint szerepel egy bevezető pont tőle és abból az jött le, mennyire szereti, ha egységesek a dolgok, még Kanan kinézetével kapcsolatban is adott tanácsot a borítóhoz. Most meg itt van ez. Attól tartok egyre több és több lesz majd a baki, és 10 év múlva már hemzsegni fognak. Lehet, hogy ott tartunk majd akkor, mint a 2000-es évek végén, a 2010-es évek elején. 1 Válasz
Bence1997 Hozzászólás ideje: 2020. Április 23. Hozzászólás ideje: 2020. Április 23. 2 perccel korábban, Darth Revan9 írta: Azt nem értem, ha forgatókönyv szintjén már minden Klónok háborúja epizód készen volt, akkor a Story Group miért nem adta át az infókat Johnstonnak. Ráadásul Filoni nagyon szereti a regényeket és a képregényeket. Az Új hajnal könyvben emlékeim szerint szerepel egy bevezető pont tőle és abból az jött le, mennyire szereti, ha egységesek a dolgok, még Kanan kinézetével kapcsolatban is adott tanácsot a borítóhoz. Most meg itt van ez. Attól tartok egyre több és több lesz majd a baki, és 10 év múlva már hemzsegni fognak. Lehet, hogy ott tartunk majd akkor, mint a 2000-es évek végén, a 2010-es évek elején. Szerintem nem volt megírva minden TCW epizód. Legalábbis az utolsó történetek nem hiszem. Hiszen ha logikusan végig tekintek az eddigi információkon, akkor kb. a Dark Disciple történet volt az utolsó, ami eljutott a forgatókönyvig. A Return to the Jedi történetről csak vázlatok születtek - lehet forgatókönyv is megvolt már, de ez nem 100% - míg a Yuuzan Vong/Mon Cala/Rex&R2/Mandalore történeteknél értelemszerűen vázlatok voltak - ezek tartalmazták a 8. és egyben utolsó évadot. Hiszen tudtommal mindig egy csomó vázlat készítése folyik elsőként és utána kezdik el írni a sztorit. Szóval pont az utolsó történet nem volt megírva, csak amikor visszahozták a sorozatot. És látszólag Filoni szánt szándéka az volt az utolsó évaddal, hogy összekösse azt a Rebels -szel és a Solo -val - amely amúgy néhány helyen meg is látszik. Válasz
Darth Revan9 Hozzászólás ideje: 2020. Április 23. Hozzászólás ideje: 2020. Április 23. 2 perccel korábban, Bence1997 írta: Szerintem nem volt megírva minden TCW epizód. Legalábbis az utolsó történetek nem hiszem. Hiszen ha logikusan végig tekintek az eddigi információkon, akkor kb. a Dark Disciple történet volt az utolsó, ami eljutott a forgatókönyvig. A Return to the Jedi történetről csak vázlatok születtek - lehet forgatókönyv is megvolt már, de ez nem 100% - míg a Yuuzan Vong/Mon Cala/Rex&R2/Mandalore történeteknél értelemszerűen vázlatok voltak - ezek tartalmazták a 8. és egyben utolsó évadot. Hiszen tudtommal mindig egy csomó vázlat készítése folyik elsőként és utána kezdik el írni a sztorit. Szóval pont az utolsó történet nem volt megírva, csak amikor visszahozták a sorozatot. És látszólag Filoni szánt szándéka az volt az utolsó évaddal, hogy összekösse azt a Rebels -szel és a Solo -val - amely amúgy néhány helyen meg is látszik. Ettől függetlenül ez nagy fekete pont Filoninak és a Story Group-nak is. Filonin korábban az látszott, ha csak teheti nem mond ellent a könyveknek és képregényeknek. Állítólag a Korriban és Moraband változtatásnál is a Korriban mellett kardoskodott. Bár utólag a Korriban is kánon név lett. Válasz
Nute Gunray Hozzászólás ideje: 2020. Április 26. Hozzászólás ideje: 2020. Április 26. Egy youtuber véleménye: A Clone Wars és az Ahsoka regény bocsánatos ellentmondásai 1 Válasz
Darth Revan9 Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Nos, érdekes videó volt. Abban igaza van, hogy mind a könyv, mind a sorozat epizódjai önállóan is élvezhetőek. Megvannak egymás mellett szépen. Csak hát jó pár Legendák könyv ugyanígy megállhat valamelyik film, vagy valamely sorozat epizódok mellett. Amiben nem értek egyet, hogy ez egységes kánon dolog eddig működött. Ezt én így fogalmaznám meg. Nagyjából működött. Az elmúlt 6 évben voltak ilyen bakik, nem ez az első. Az egyik ifjúsági könyvben egy komplett bekezdés ellentmond a Zsivány Egyesnek. A Lángoló tengerek című Darth Vader történetszálban szintén sikerült első körben ellenmondásokat termelni, szóval hiába jó író Charles Soule, ezeket ő is benézte, és a Story Group a füzetes kiadásnál nem volt toppon megint csak. Ott végül is a gyűjteményes kiadásban orvosolták ezt, és javították a hibákat. A királynő árnyéka és Mester és tanítványa című könyvekben a Padmé elődje, elődei, illetve a királynőválasztással kapcsolatos infók egy kissé ellentmondanak az egyik kánon forráskönyvnek. Ezek persze olyanok voltak, hogy plusz háttérmagyarázattal kimagyarázhatók, de hát még 2014 előtt is állandóan ezt csináltak a könyveknél és a képregényeknél. Nem lesz több ilyen? Hát, ezt nagyon kétlem. Az elmúlt hat év bebizonyította, hogy a könyvek és képregények kezelése majdnem úgy zajlik, mint régen. Most jobban odafigyelnek, de az alap mentalitás nem változott. Tehát hiába van egységes kánon, ez nem több, mint reklám, marketing szöveg, mellyel azt remélik, hogy a kánont komolyan vevők aktívan vásárolják a kiegészítő történteket. Szóval semmi többről nincs szó. Az egységességet nem veszik 100%-ig komolyan. Max csak 80-90%-ig. 3 Válasz
Whill Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. 19 perccel korábban, Darth Revan9 írta: A Lángoló tengerek című Darth Vader történetszálban szintén sikerült első körben ellenmondásokat termelni, szóval hiába jó író Charles Soule, ezeket ő is benézte, és a Story Group a füzetes kiadásnál nem volt toppon megint csak. Azt nem Charles Soule, hanem Chuck Wendig követte el, mert ő írta a különszámot. Saját bevallása szerint őt nem érdekli az, hogy mi számít kánonnak, ráadásul az Ahsoka-incidens előtti másik nagyobb idővonalbeli baki is hozzá köthető. Jó is, hogy most már a művei nem boldogítanak minket tovább. Válasz
Bence1997 Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. 17 perccel korábban, Whill írta: Azt nem Charles Soule, hanem Chuck Wendig követte el, mert ő írta a különszámot. Saját bevallása szerint őt nem érdekli az, hogy mi számít kánonnak, ráadásul az Ahsoka-incidens előtti másik nagyobb idővonalbeli baki is hozzá köthető. Jó is, hogy most már a művei nem boldogítanak minket tovább. Charles Soule is követett el hibát. Gondoljunk csak arra, hogy eredetileg úgy szólt a nyitószöveg, hogy már 3 év eltelt a Birodalom megteremtése óta. A gond az volt, hogy: - A 6. testvér szerepelt abban a történetben. A 6. testvér pedig ugye az Ahsoka történetben hal meg - 1 évvel az EpIII után. - Tarkint egyszer kormányzónak nevezik, pedig mégha tényleg 3 év telt volna el, az is hibás, hiszen őt a Tarkin c. könyvben nevezik ki kormányzónak, amely 5 évvel az EpIII után játszódik. Mint Revan említette, ezeket kijavították a füzetes kiadásnál. 1 Válasz
Nute Gunray Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Kronológiai bakik mindig lesznek. Egyes szerzők egyszerűen nem tudnak számolni (lásd José Older, de ez korábban a régi EU gyermekbetegsége is volt). 1 Válasz
Darth Cupsy Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Arra, hogy most is elkövetnek hibákat, egyáltalán nem mentség, hogy már régen is voltak ilyenek. 3 órával ezelőtt, Whill írta: Saját bevallása szerint őt nem érdekli az, hogy mi számít kánonnak, Eddig nem volt különösebb gondom a fickóval az Utóhatás könyvekkel sincs semmi bajom, de ha ilyen a hozzáállása akkor a jó k*rva anyját ennek is. 1 Válasz
Nabopolasszar Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Azért a régi és a mai rendszer között ég és föld a különbség. Már eleve, hogy van egy ilyen részleg, mint a Story Group sokat segít. A könyveket ugyan kevésbé olvasom, de a filmekben, a játékokban és a sorozatokban működnek az átfedések. Most hogy 1-2 év el lett számolva egyes képregényekben, jó hogy nem dőlünk rögtön a kardunkba... Hol van ez attól, hogy Bobát többször is kihozták a Sarlacc-ból, vagy hogy a Halálcsillag terveinek megszerzését is legalább 3-szor mesélik el másképp. Aláírom ez az Ahsokás eset nem a legszebb húzás, de ez még mindig sokkal jobb, mint régen, amikor az egyes írók a saját kis "magán univerzumokun" kívül kakiltak mindenre... 1 2 Válasz
Darth Cupsy Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. Hozzászólás ideje: 2020. Április 28. 23 perccel korábban, Nabopolasszar írta: Most hogy 1-2 év el lett számolva egyes képregényekben, jó hogy nem dőlünk rögtön a kardunkba... Valaki ettől dől a kardjába, valaki meg attól, ha Nick Sant és Rex 2 külön karakter. 2 Válasz
Darth Revan9 Hozzászólás ideje: 2020. Április 29. Hozzászólás ideje: 2020. Április 29. 19 órával ezelőtt, Whill írta: Azt nem Charles Soule, hanem Chuck Wendig követte el, mert ő írta a különszámot. Saját bevallása szerint őt nem érdekli az, hogy mi számít kánonnak, ráadásul az Ahsoka-incidens előtti másik nagyobb idővonalbeli baki is hozzá köthető. Jó is, hogy most már a művei nem boldogítanak minket tovább. Én nem a különszámra gondoltam, de igaz is, ott is van egy kicsi, apró ellentmondás. Én a stílusa miatt örülök, hogy nincs már a fedélzeten. 18 órával ezelőtt, Bence1997 írta: Charles Soule is követett el hibát. Gondoljunk csak arra, hogy eredetileg úgy szólt a nyitószöveg, hogy már 3 év eltelt a Birodalom megteremtése óta. A gond az volt, hogy: - A 6. testvér szerepelt abban a történetben. A 6. testvér pedig ugye az Ahsoka történetben hal meg - 1 évvel az EpIII után. - Tarkint egyszer kormányzónak nevezik, pedig mégha tényleg 3 év telt volna el, az is hibás, hiszen őt a Tarkin c. könyvben nevezik ki kormányzónak, amely 5 évvel az EpIII után játszódik. Mint Revan említette, ezeket kijavították a füzetes kiadásnál. Igen, és akkor volt még egy hiba, amely során a birodalmi tisztek neveit is összekeverte. És ez a hiba benne maradt a gyűjteményes kiadásban is. Szerencsére ezt a hibát észrevettem szaklektoráláskor és betettem a javítási jegyzékbe. 17 órával ezelőtt, Nute Gunray írta: Kronológiai bakik mindig lesznek. Egyes szerzők egyszerűen nem tudnak számolni (lásd José Older, de ez korábban a régi EU gyermekbetegsége is volt). Igen, ez igaz. Kár, hogy az írók nem kannak egy táblázatot, melyben leírják, hogy és filmek és sorozat epizódok mikor játszódnak. 15 órával ezelőtt, Nabopolasszar írta: Azért a régi és a mai rendszer között ég és föld a különbség. Már eleve, hogy van egy ilyen részleg, mint a Story Group sokat segít. A könyveket ugyan kevésbé olvasom, de a filmekben, a játékokban és a sorozatokban működnek az átfedések. Most hogy 1-2 év el lett számolva egyes képregényekben, jó hogy nem dőlünk rögtön a kardunkba... Hol van ez attól, hogy Bobát többször is kihozták a Sarlacc-ból, vagy hogy a Halálcsillag terveinek megszerzését is legalább 3-szor mesélik el másképp. Aláírom ez az Ahsokás eset nem a legszebb húzás, de ez még mindig sokkal jobb, mint régen, amikor az egyes írók a saját kis "magán univerzumokun" kívül kakiltak mindenre... Nem minden esetben más a különbség. Most bizonyos szempontból működnek az átfedések, de tényleg inkább arra ügyelnek a filmek, játékok és sorozatoknál, tehát a mozgóképeseknél legyen összhang. A regényeknél és képregényeknél is ügyelnek valamennyire, de azért annyira nem. Azért a többi, régi ellentmondás legalább 20 év alatt alakult ki. Itt meg már az első hat évben vannak problémák. A régi könyveknél az első 6 évben, kb 78-tól 83-ig nem tudok róla hogy lettek volna ilyenek, bár, akkoriban könnyebb volt a dolguk, mivel csak három film volt. Most sokkal nehezebb, sokkal több műhöz kell alkalmazkodni. És az esetek egy jelentős részében nem a könyvírók kakiltak mindenre, hanem Lucas és a Lucasfilm akkori vezetősége. Ők sokkal inkább voltak felelősek az ellentmondások többségéért. Lásd több Luceno, Reaves, vagy éppen Traviss könyveiben leírtakat. Sok esetben akkoriban a Lucasfilm majdnem mindent jóváhagyott. Nem volt koordináció szinte semmilyen szinten. A 2000-es évektől a könyve és képregényírók próbáltak együtt működni. Ebből a szempontból nézve tényleg jó, hogy most van Történet Csoport, akkoriban is lehetett volna, akkor talán kevesebb ellentmondás is lett volna. De George nem hiszem, hogy tudott volna dolgozni és alkotni egy Story Group mellett. Ő mindig is önfejű volt, és x évenként még a saját koncepciójával és az elképzeléseivel is szembement. Állandóan felülbírálta még saját magát is. Nem tudom elképzelni azt, hogy George Lucas együttműködött volna egy ilyen csoporttal. Amikor felkapták a pletykát, hogy Lucas visszatérne, belegondoltam ebbe is. Nem hiszem, hogy visszatérne, pont azért, mert nem tudna együttműködni egy ilyen koordinációban. Még több lenne az ellentmondás rövid időn belül. Egyébként most nézve a Mandalore ostroma történetszálat, nagyon élveztem még így is. Voltak olyan dolgok, melyek a mostani sorozat epizódokban jobban tetszettek, mint a könyv visszaemlékezéseiben, de volt olyan is, mely a könyv visszaemlékezéseiben volt jobb. Válasz
Nute Gunray Hozzászólás ideje: 2020. Április 29. Hozzászólás ideje: 2020. Április 29. 19 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta: Arra, hogy most is elkövetnek hibákat, egyáltalán nem mentség, hogy már régen is voltak ilyenek. Eddig nem volt különösebb gondom a fickóval az Utóhatás könyvekkel sincs semmi bajom, de ha ilyen a hozzáállása akkor a jó k*rva anyját ennek is. Wendig már nincs a SW-franchise-ban, kirúgták 1,5 éve, úgyhogy vele már nem lesz gond (az Utóhatásban is voltak gyanús kronológiai bakik) 2 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2020. Április 29. Hozzászólás ideje: 2020. Április 29. Maradjatok az Ahsoka könyvnél, a további offfokat törlöm. Válasz
Nute Gunray Hozzászólás ideje: Május 19. Hozzászólás ideje: Május 19. Az Ahsoka könyv már nagyrészt non-canon, nem? Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: Május 19. Hozzászólás ideje: Május 19. (szerkesztve) 4 órával ezelőtt, Nute Gunray írta: Az Ahsoka könyv már nagyrészt non-canon, nem? A flashbackk események non-canonná váltak a TCW-vel, legalábbis azokra már nem a könyvbébéli változatban hivatkoznak. Ugyanakkor a Raadán történtekre a mai napig hivatkoznak forráskönyvek és úgy kezelik, mintha az is megtörtén volna, meg az is, amit a Tales of the Jedi-ban láttunk. Ugye a két inkvizítort már név szerint is elkülönítették egymástól, a Resolve-ban a Tizenegyedik Fivér, az Ahsokában a Hatodik Fivér van. Szóval jelenleg csak a flashback események lettek decanonizálva a könyvből, minden más még mindig a kánon része, az Ahsokában és a Resolve-ban látott események mind megtörténtek úgy, ahogy láttuk, Ahsoka két nőt mentett két különböző bolygón attól, hogy rádőljön a "szekér", két különböző inkvizítort ölt meg fénykard nélkül, miután az rátalált, Bail Organa is kétszer jött rá arra, hogy Ahsoka életben maradt, és egyszer maga Ahsoka hívta fel, hogy jöjjön érte, egyszer pedig maga nyomozta ki, hol találja. Szerkesztve: Május 19. - Ody Mandrell 1 1 1 Válasz
Yoda József Hozzászólás ideje: Május 19. Hozzászólás ideje: Május 19. Ez így leírva, hogy mindent 2x csinált, nagyon kínosan hangzik. Egyszerűbb lett volna kivenni a könyvet a kánonból, ez így kissé redundáns 2 Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: Május 19. Hozzászólás ideje: Május 19. Igen, azt kellett volna. Nem csak reundáns, de Bail Organa két sztorija még ki is zárja egymást. Az Ahsokában nem lephette meg, hogy Lady Tano még él, ha már hónapokkal korábban találkozott és beszélt vele Padmé temetésén. Ezt szerintem ezen a ponton az tudná menteni - ha mindkét sztorit kánonban akarják tartani -, ha E. K. Johnston átírná a könyvét a kánonhoz igazítva. És igazából csak négy dolog van, amit át kéne írni: 1. Bail sztorija, amit le lehetne tudni azzal, hogy nem egy rejtélyes Jedi túlélő után nyomoz, hanem Ahsoka mozgását próbálja nyomon követni. Ez lenne a legfontosabb, mert ez ellentmondásban van a Resolve-val. A többi csak fura. 2. A flashbackeket hozzáigazítani a TCW-ben látottakhoz. 3. Azt a szakaszt, amiben Ahsoka megment az Erővel egy csapat gyereket, akikre majdnem ráborul egy halom láda, kicsit átírni, hogy ne hasonlítson annyira arra, ahogy a Resolve-ban megmentette a névtelen lányt. 4. A Hatodik Fivért valamilyen más módon kéne megölnie, és ne vegye el tőle a fénykardja kyberkristájait. 5. A könyv végén nem csatlakozik még a lázadáshoz, hanem tovább áll, folytatván a bújkálást. És innen már jöhet a Resolve. Sőt akár úgy is meg lehet írni, hogy a raadai események után beiktat egy kis időugrást, és amikor a könyv végén beszélget Baillel, már megemlítheti, hogy részben azért is gondolta meg magát, mert találkozott egy második inkvizítorral is. 1 1 Válasz
Pildi Hozzászólás ideje: Május 19. Hozzászólás ideje: Május 19. Az a baj, hogy ez annyira semmilyen könyv lett a stílusát tekintve, hogy én szívesebben venném, ha kivennék a kánonból, s valaki más irna egy jó könyvet Ahsokáról, ami passzol a többi műhöz. Jobban járnánk. 2 Válasz
Ajánlott hozzászólás
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.