Megnyitom a topikot, hiszen Amerikában már nov. 15-én megjelent, és hamarosan magyarul is olvasható lesz (jelen állás szerint január 30-án jelenik meg).

 

 

A könyv a Rogue One előzményének tekinthető, története a Klónháború éveiben kezdődik, majd már a Birodalom megalakulása után fejeződik be. Valószínűleg több utalás is lesz a Tarkinra, így mellé azt a könyvet is érdemes elolvasni.

 

A könyv magyar leírása a szukits.hu oldalán:

 

"A háború szaggatta galaxisban a köztársaságiak és a szeparatisták egyaránt félelmetes, új technológiák kifejlesztésén dolgoznak. Orson Krennic azt a feladatot kapja, hogy hozzon létre egy szuperfegyvert, még mielőtt az ellenség teszi meg ugyanezt. És ehhez régi barátja, Galen Erso, a zseniális tudós lehet a kulcs...

 

Galen szakterülete az energia fókuszálása, és az eredményeivel nem csupán Krennic figyelmét hívja fel magára, hanem az ellenségét is, így a galaktikus konfliktus egyik döntő fontosságú alakjává válik. Miután Krennic kiszabadítja az Erso családot a szeparatista emberrablók fogságából, a tudós Krennic adósa lesz. Krennic ekkor rendkívüli ajánlatot tesz neki: folytathatja a kutatásait úgy, hogy minden létező támogatást és forrást megkap a munkájához.

 

Galen és felesége, Lyra hisznek abban, hogy az eredményeiket jó célra fogják felhasználni, azonban Krennicnek más tervei vannak. A tudós segítségével végre valósággá válhat régi álma: a Halálcsillag...

 

A kutatónak és feleségének fel kell fejtenie Krennic megtévesztésből és csalásból szőtt hálóját ahhoz, hogy életben maradhasson és megmentse a galaxist..."

Szerkesztve: 2018. Június 30.7 éve - Ody Mandrell

Ezzel is végeztem. Nagyon tetszett, Luceno most se okozott csalódást. Egy fokkal szerintem jobb is lett, mint a Tarkin. Bátran ajánlom mindenkinek, akiknek meg tetszett a film azoknak szinte kötelező.

Szerkesztve: 2017. Február 4.9 éve - luke19

Angolul olvastad, vagy magyarul?

Magyarul, megjelenés másnapján délben már hozta a futár.

Gyors voltál.

Előre vettem ezt a könyvet az olvasási listámon, valahol a 100. oldal környékén járok. Eddig oké.

Már látom, mi is lesz a baj ezzel a könyvvel: túl rövid. Baromi élvezetes olvasni.

Most sikerült befejeznem. Hát azt kell mondjam, le a kalappal. A Vérvonalak szintjét simán hozza, de talán még jobb is. Tökéletesen kapcsolódik a Zsivány 1-hez, remek betekintést ad annak előzményébe.

 

 

Szerintem a Tarkinnal ellentétben itt sikerült a karaktereket is nagyszerűen felépíteni és eltalálni. Tarkin pl. itt sokkal jobb lett, mint a róla elnevezett könyvben. Egyébként ezek után újra fogom olvasni a Tarkint is.

 

Krennic is jó lett. Érdekes volt látni, hogy az előmenetele mennyire Galen függvénye, és hogyan próbálta az erkölcsös tudóst kényszer nélkül a saját céljaira fordítani.

 

És pont ez a zseniális ebben a könyvben, hogy láthatjuk a Köztársaság - Birodalom átmenetet, láthatjuk, hogy a háború végén hogyan kezdik kimutatni a foguk fehérjét olyan jelzésértékű tettekkel, mint a menedék felszámolása Coruscanton vagy az örökségbolygók kizsákmányolása. Mindenképpen intő példa lehet mindnyájunk számára, hogy mik azok a kezdetben kis aztán egyre nagyobb volumenű tettek, amik jelzik egy rendszer romlottságát.

 

Ilyen tekintetben szintén figyelemre méltó, hogy míg a Birodalom korai éveiben Krennic inkább manipulálni akarja alapból Galent, pár évvel később már lazán átáll a zsarolásra, és kényszeríti Ersot. Persze mondhatjuk, hogy ott már a megvezetéssel hiába próbálkozott volna, nem lett volna hiteles, de számomra fontos tanulság, hogy kezdetben nem a zsarolást játszott meg alapból, hanem próbálta rávenni Galent az együttműködésre. Ez szólhatott a köztüklévő érdekbarátságnak vagy akár annak is, hogy Orsson így abban bízott, hogy kevesebb baj lesz Galennel, mégis, inkább hajlok arra, hogy akkoriban még kevésbé volt drasztikus a helyzet, mint pár évvel később.

 

Nagyon örültem még Saw szerepének és Mas Amedda karakterének eltalálásának is. Előbbi már megalapozta szabadságharcos lázadó imidzsét, utóbbi pedig azért volt jó, mert ezáltal az Uralkodó még hátrébb került az eseményektől, ami elvárt volt a részemről az RO és az EpIV fényében.

 

Ami szintén tetszett még, a HCs épülésének bemutatása, a Geo szabotázs, a feketelyukba való próbaövés illetve a kristályokról kibővített ismeret. Az a vonal is, hogy a Jedik felismerték és őrizték a kristályokban rejlő energiát, és így garantálták, hogy nem éltek vissza vele.

 

 

Nagyon nagyon tetszett 5*.

Ismét egy Lucenóra jellemző alapos és fordulatokkal teli mű született, amely remekül kiegészíti a Rogue One-t. Habár nem feltétlenül lett volna arra szükség, hogy Krennic és Erso (szerintem mindvégig egyoldalú) barátságának felbomlását bemutassák, hiszen maga az alapsztori az önmagával vívódó tudóssal és az őt kihasználó katonai körökkel meglehetősen sablonos, mégis azért jó ezeket részleteiben olvasni. Luceno ugyanis véleményem szerint remek író, aki képes arra, hogy ezeket a kiszámítható jeleneteket és történéseket élettel töltse meg.

 

 

Maga a könyv valójában, bármilyen is groteszk, Lyra és Krennic párharca a kissé bogaras és időként teljesen beforduló Galen kegyeiért. Azt hiszem, azok a könyv legjobb részei, amikor a bizalmatlan nő és a folyamatosan hízelgő és manipuláló "barát" közti szópárbajok zajlanak, rengeteg kimondatlan gondolattal. A könyv főleg Krennic és a Coruscant felbukkanásától kezdve lesz igazán erős, de például előtte is megdöbbentő volt olvasni pl. a klónháború végét Ersóék szemszögéből. Az értelmetlen őrület ugyanúgy minden átmenet nélkül ért véget, ahogy annak idején kezdődött. Szerencsére olyan morális kérdések is megjelennek a műben, mint a civil áldozatok kérdése vagy a két szembenálló fél között lavírozó szegény és kiszolgáltatott bolygók kényszerű pályára kerülése. A vallti hatalomátvétel már-már igazi hidegháborús érzéseket idézett fel.

 

Luceno jól fogja meg a Köztársaságból Birodalomba történő átmenet időszakát is, e tekintetben a TCW nyomdokain haladva. Ez a csendes ámde mégis baljós folyamat annyira élethűen van lefestve, hogy valósággal elszorult a gyomrom. Gondolok arra a lépcsőzetes átalakulásra, aminek révén mindig csak kicsivel lesz rossz, fokozatosan meghódítva az állampolgárokból alattvalókká vedlett kisemberek lelkét. Elvégre végre itt a hőn áhított béke, így az ember csak legyint, hogy a Birodalom egyoldalúan változtat meg törvényt és szokásjogot (átlépve folyamatosan azt a bizonyos lélektani határt), hogy az úgynevezett örökségvilágok többé nem jelentenek semmit, mert a Galaxisnak gyarapodás és munka kell. A nyílt erőszak helyett a Birodalom itt még fokozatosan, adminisztratív eszközökkel ejti túszul a jogállamiságot, amely folyamat már a háború éveiben megkezdődött. Hadi vállalkozások csak messze az árgus szemektől (a független média, úgy látszik, még befolyásos, de nyilván a Birodalom-párti propaganda térnyerése is zajlik) történhetnek, szigorúan a rendteremtés ürügyén. És ezzel párhuzamosan persze a Birodalom kínosan ügyel, hogy eltüntesse gaztetteinek nyomait. Néhány kutatótelep és tudós eltüntetése ezért nem nagy ár, mint ahogy még két évtizeddel később is látjuk, hogy a rohamosztagosok arra is gondot fordítanak egy olyan senki által fontosnak nem tartott porfészken, mint a Tatooine, hogy mészárlásukat a buckalakókra kenjék.

 

Kimondottan tetszett a Halálcsillag építési projektjének a bemutatása a különböző csoportokkal, katonai biztonsági láncolatokkal, politikai ütközőzónákkal stb. Míg az EU-ban kaptunk egy nevet (Bevel Lemelisk) és kész, itt ezt a komplex logisztikai folyamatot részletesen bemutatják (és itt érdemes kapcsolódási pontot találni a Tarkinnal). Luceno szokásához híven rengeteg vállalatnevet említ, de ez a céglajstrom-szerű leírás engem sosem zavart. A tudósok között ott találunk egy régi ismerőst, Dr. Gubachert is. Már nem is annyira vicces figura, igaz? Hatalmas piros pont jár azért, hogy az író elrendezte Poggle kiszabadulásának körülményeit, amely a TCW kilövése óta a levegőben lógott. Ráadásul ötletesen sikerült ezt megoldani, amelyen keresztül a vad geonosisi társadalomba is betekintést nyerhetünk a vérgőzös arénáikkal és érzéketlen hatalmi hierarchiáikkal. Már csak Wat Tambor "megszöktetését" kéne kitalálni, hogy aztán bevégezze a Mustafaron.

 

Tarkin karaktere viszont számomra itt súlytalan volt, ráadásul kissé karakteridegennek éreztem, hogy ennyire belebonyolódott egy belső hatalmi harcba úgy, hogy ráadásul Krennic korántsem egy súlycsoport vele. Tarkin ráadásul így hozzájárult ahhoz, hogy Has Obbit segítségével Ersóék megszökhessenek, késleltetve a szuperfegyver-projektet. Tarkin itt azonban elsősorban még azon ügyködik, hogy saját pozícióját bebetonozza. Ezzel együtt is Krennic iránti ellenszenve ugyanolyan hibára késztette, mint a Rogue One-ban. A jóvoltából itt Ersóék megszökhettek, míg két évtizeddel később az ő drasztikus lépése vezetett ahhoz, hogy a Birodalom nem szerzett tudomást a Galen-féle szabotázsról.

 

 

A könyv kiváló pszichológiai dráma, végig jelen van egyfajta baljós érzet, Luceno személyében a legjobb íróra bízták a Rogue One előzményregényét. Ötös.

Nemrég nekem is sikerült befejeznem a könyvet, és hasonló részletei tetszettek, mint amit lentebb leírtok. Jó regény, de a kedvenceim közé nem fog bekerülni.

Érdekes regényre sikerült, a Tarkinnál valamivel jobban tetszett. Bár nekem főleg a könyv első fele nyerte el a tetszésem, ahol alaposabban is megismerhettük Galen, Lyra és Orson múltját, valamint hármójuk viszonyát. Szépen bemutatásra került Galen megvezetése (aki tudós létére igen naiv volt), a Lyra és Krennic közti ellentét kiélesedése, és Jyn kezdeti évei. Mindemellett pozitívum a Halálcsillag projekt részletesebb bemutatása, a kulisszák mögé való bepillantás, és a Krennic-Tarkin rivalizáláshoz hasonló adalékok. Saw Gerreráról jó lett volna kissé többet megtudni, főleg, ha már a filmből is kivágták szerepének jelentős részét. Has Obitt szála különösebben nem fogott meg, és az egész Salient vonalat fölöslegesnek éreztem.

Érdekes, hogy már a Klónháborúk idején elkezdődött a Halálcsillag építése a Köztársaság által, a Jedik tudta nélkül (nyilván). Bár már az Ep3 vége is arra engedett következtetni, hogy jó ideje zajlanak a munkálatok, sokáig abban a hitben voltam, hogy a szeparatisták és geonosisiak együtt kezdték megalkotni az állomást, amelyre aztán Palpatine rátette a kezét. Tetszett, hogy bemutatták Poggle szökésének mikéntjét, illetve a rendszerváltáskor a droidok lekapcsolását. Viszont az idővonalon való elhelyezés kisebb gondot okozott... az Enciklopédia szerint Jyn YE 22-ben született, az Erso-család pedig YE 19-ben költözött a Coruscantra. Ez már csak azért sem lehet igaz, mert a regény szerint a Valltról való menekülés és a Coruscantra való megérkezés között 6 hónap telt el. Én a regényhez igazodtam az idővonallal, de így ignorálnom kellett az Enciklopédia adatait. Nem értem, miért nem figyel oda az ilyenekre a Story Group, elvégre pontosan ez lenne a dolguk. Ennek ellenére, a számos utalásnak köszönhetően a történetet többnyire jól be lehet lőni a többi eseményhez képest, de jobb szeretem, ha minden apró történésnek megvan a pontos helye az idővonalon. Összességében tetszett a könyv (inkább az első fele, mint a második), de nem sorolnám az utóbbi időkben olvasott legjobbak közé.

Nocsak, az első repedések az új rendszerben?

Nem értem, miért nem figyel oda az ilyenekre a Story Group, elvégre pontosan ez lenne a dolguk.

Több ezer adatot kell kezelniük, és van egy tévedésük (ha csak egy lenne... ha ez lenne az első...). Szerintem azért nem rossz arány.

 

Nocsak, az első repedések az új rendszerben?

Azért még ne bonts pezsgőt.

Saw Gerreráról jó lett volna kissé többet megtudni, főleg, ha már a filmből is kivágták szerepének jelentős részét.

Egyetértek, Saw eléggé jellegtelenné sikerült ebben a könyvben.

Úgy tudom, hogy majd a Rebel Rising feladata lesz Saw-t jobban bemutatni.

James Luceno: Katalizátor

James megint megcsinálta, egy újabb remek könyvet tett le az asztalra. A Katalizátor a szerző 10. Star Wars regénye. A történet a Zsivány Egyes előzménye. A gonosz útvesztőjéhez hasonlóan itt is remekül összeköti a szálakat a filmmel, a Darth Plagueis-hez hasonlóan hosszabb időt ölel fel, igaz nem olyan sokat, mint a legendás Sith Nagyúrról szóló regény. A történet elején már dúl a Klónháború és elmegyünk egészen a Sötét Idők első két évéig. Kevesebb szereplőre fókuszál, mint vártam, de így legalább volt idő mindenkire.

 

 

 

 

A Vallton dolgozó Galen és Lyra Ersot váratlanul éri a bolygón zajló puccs. Az új hatalom a szeparatistákkal szimpatizál, ezért fogságba ejti Erso-ékat. Galen kutatásai úttörőnek számítanak a kyberkristályokkal kapcsolatos energia felhasználás terén. A kristályok energiája lesz az, mely révén a Halálcsillag szuperlézere olyan hatalmas pusztító energiára képes. A kötet másik érdekessége a Halálcsillag klónháborús múltjának feltérképezése, mely sok rejtélyről lerántja a leplet. Ráadásul az űrállomás történetének ezen periódusával még nem igazán foglalkoztak – a Halálcsillag című regényben sem. Poggle bevonása a történetbe nagyon tetszett, végre megmutatták mi történt vele A Sith-ek bosszúja előtt. James megint csak nagyszerűen összeköti A Klónok Háborúja animációs sorozatot és A Sith-ek bosszúját. A fegyverkezési verseny ötlete kitűnő. Krennic ezzel kapcsolatos fejtegetései érdekesek, főleg úgy, hogy mi már sejtjük, hogy Sidious és Tyrannus hogyan manipulálhatják a dolgokat a háttérben.

A regény már azért is egyedülálló, mert ez az első regény, mely szinte teljes mértékben tudósokra koncentrál. Galen Erso csak jobbá akarj tenni a galaxist az új típusú energiafelhasználásával, milliárdokon akar ezzel segíteni. Lyra teljes mértékben támogatja, szereti jó szándékú férjét, hisz az Erőben és a Jedikben. Ő az első, aki felveti, hogy talán a Jedik nem véletlenül tartották távol az embereket a kyberkristályoktól. Orson miután kiszabadítja Galenéket a Valltról, ahol Jyn is megszületett, megpróbálja bevonni Galent a kutatásba. Nehéz a dolga, mert a tudós nem hajlandó katonai projektben részt venni. Orson Krennic hamar bebizonyítja az olvasóknak, hogy a manipuláció mestere, éppúgy, mint a Sith-ek. A regény itt kezd el egyre szövevényesebbé válni, figyelni kell a részletekre, melyek révén eljutunk addig, hogy Galen az Égi Energiának dolgozva elkezdi a szuperlézer megalkotását anélkül, hogy tudná mit is alkot. A háború folyamán és az utána következő években Galenben fokozatosan kialakul az érzés, hogy amit tesz az jó, csak a végén támad fel benne a gyanú. Has Obitt, a csempész több ponton kapcsolódik az Erso család életéhez. Az egyik legjobb szál a regényben: Krennic és Tarkin kölcsönösen manipulálják a csempészt és így eljutunk a végén Erso-ék szökéséhez. Saw Gerrerát is sikerült bevonni a történetbe, bár nem volt nagyobb szerepe, ami nem is baj.

 

 

 

 

Nagyon megkedveltem a történet során Galen és Lyra Ersot, valamint Has Obitt-ot. Krennic mesteri manipulációit is élvezetes volt olvasni. Luceno egy újabb, nagyszerű, fordulatokban és machinációkban gazdag regényt alkotott. Nem érte el a Darth Plagueis szintjét, de így is bekerült a kedvencek közé. Ötös.

Nos az érettségi miatt csak lassanként tudtam haladni a könyvvel, és még csak most értem el addig amikor is véget ér a háború. Eddig nagyon tetszik a történet, Krennic igazán furfangos, Galen egész komoly. Lenne egy-két kérdésem az eddig olvasottakból:

 

Ez a dr. Gubacher az a doktor, aki a TCW -ben a droid szálban felbukkant?

Valahogy nagyon feltűnő, hogy Lyra ennyire gyanakvó Krennicre. Pedig alig találkoztak eddig a történetben.

 

Igen, úgy tudom, hogy ugyanaz a figura.

Igen, ugyanazok.

Valahogy nagyon feltűnő, hogy Lyra ennyire gyanakvó Krennicre. Pedig alig találkoztak eddig a történetben.

Az ismeretségük azonban régi.

 

 

Egyébként nem kell a spoiler gomb, ez egy kibeszélő-topik.

No, én is a végére értem tegnap, s bár nekem sem lesz a kedvencem, végig élveztem. Számomra a könyvben Krennik volt a legjobb, ahogy szépen manipulált mindenkit Ameddától kezdve Galenig, sőt még Tarkint is sikerült kijátszania. Pechére, a kormányzó jobb játékos, plusz erősebb támogatója van a kormányzatban. Ennek ellenére élveztem, ahogy ezek ketten megmérkőztek egymással, és így kicsit az RO-ban is más szemmel nézek rájuk.

 

A Halálcsillag építéseinek munkálatait is szépen vezették és jól bemutatták, miért tartott ilyen sokáig megépíteni. Kellemes plusz, hogy a könyv magyarázatot ad a TCW által nyitva hagyott kérdésre: mit keres Poggle az Utapaun, majd a Mustafaron, ha egyszer a TCW-ben nyakon csípték (remélem, egy regény Wat Tambort is helyre teszi ezen a téren). Ráadásul Poggle révén is megmutatkozott az, ami az RO-ban: Krennik nem tud nagyban gondolkodni. Túl önfejű és arrogáns, nem figyel fel a buktatókra, ha megold egy problémát, nem gondolja át, hátha az valami más gondhoz vezet, esetleg van még azon túl is gond.

 

Érdekes volt Saw kezelése, az egyik dolog, ami hajtott előre, hogy érdekelt, hogyan találkozik ő a jól elzárt Ersóékkal. Be kell valljam, amikor még az utolsó előtti fejezetet megelőző fejezetben sem tűnt fel, akkor kezdtem szkeptikus lenni, de ügyesen összehozta az író őket.

 

Arra azért kíváncsi lennék, hogy mindez után Krennik hogy találta meg végül Ersóékat. Has nem tudott arról, hová lettek, és nagyon úgy tűnt, hogy csak Saw tudta, hogy a Lah'mún települtek le. Milyen nyom mentén jutott el hozzájuk Krennic?

 

Ha negatívumot kéne említenem, akkor a Vallton és a Lokorin eltöltött időszak. Szükségesek voltak Galen befűzésének bemutatása miatt, de egyszerűen unalmas szegmensek voltak még úgy is, hogy a klón háborúk éppen folytak.

Én tegnap fejeztem be és nagyon-nagyon tetszett! Ha a Lázadás hajnala ennél is jobb, akkor az tényleg szuper könyv lehet.

A legjobbak a karakterek, ahogy az író megrajzolja Galen, Krennic és Lyra. valamint kissé távolabbról, de Tarkin karakterét is, szerintem mesteri. OK, már ismerjük őket a filmből (Tarkint meg pláne, sok helyről), mégis mindenkihez hozzá tudott tenni valamit. Kiderül, hogy miért mondja Krennick, hogy "Lyra, veled mindig csak a baj van") mielőtt meghal a nő a Lah'mún, hogy Galen miért érzi magát felelősnek a HCS megépítéséért, noha végig jó szándék vezette, és hogy Krennick manipulációi nem rosszak, de az önhittsége magában hordozza a bukását. Ez a tulajdonság a Star Warsban már sokak vesztét okozta.

A történet is jól szőtt, nekem nem volt benne igazán üresjárat, jól kijött, mennyire nem lehetett érzékelni a Birodalom elején, hogy hová fajulnak majd a dolgok, és sok-sok ember dolgozott jóhiszeműen olyan célokért, amelyek a pusztítást és az erőszakot szolgálják majd.

 

Egyből utána kezdem is a Rogue One regényt, és majd csak utána jön a Lázadás hajnala - ugyanis azt még nem vettem meg...

Mindhárom könyv nagyon jól kibővítette a Rogue One-t, ebben a tekintetben ezt a filmet kényeztették el a leginkább. Ha rangsorolnom kéne, akkor A Lázadás hajnala szerintem is egy pöppet jobb regény. Itt néha azért nekem egy-két rész meglehetősen száraz volt, még úgy is, hogy Luceno nekem no.1 kedvenc. Most már nem is tudom, hogy a Halálcsillag építkezésének részleteit lehet-e már tovább fokozni.  Itt a politikai, gazdasági és tudományos vonalakból is jó sokat kaptunk. 

Orson Crennic emlékeim szerint a Geonosison még parancsnoki rangban volt, ugye?

Parancsnokká a Malpaz-katasztrófa után léptették elő, az meg a klón háborúk után volt, azután, hogy Poggle cserben hagyta a Geonosison (azután Krennic már nem igazán tért vissza a Geonosisra, legfeljebb alkalmanként). Addig Lieutenant Commander volt, amit főhadnagynak vagy parancsnok helyettesnek lehet fordítani (mivel tengerészeti rang, Magyarországnak meg már jó régóta nincs haditengerészete, így igazán nincs is magyar megfelelője ennek a rangnak - amúgy az őrnagynak megfelelő). Később, Galenél eltűnése után újra lefokozták Lieutenant Commanderré.

Viszont a magyar fordítás a Katalizátorban szokásosan cifra. A Lieutenant Commandert ezredesnek ferdítették, ami semmilyen szinten sem helyes, mert az őrnagyi rangnak megfelelő. A Commandert meg vezérőrnagynak, ami valójában az alezredes tengerészeti megfelelője.

Tehát, ha következetes akarsz maradni a Katalizátorral, akkor Krennic az ep3 előtt a geonosisi időszakban még ezredes. Ha meg helyes akarsz lenni, akkor főhadnagy vagy parancsnok helyettes. Bár én itt - elveimmel ellentétben - az ezredesre voksolok, a következetesség jegyében. Nem mintha a rangok nem lennének már így is szétsz*rva a fordításokban. A Thrawn ilyen téren eddig a legnagyobb katasztrófa, bár a Katalizátors sem marad le sokkal.

Szerkesztve: 2019. Április 6.6 éve - Dzséjt

Köszönöm. Azért kérdeztem, mert a Darth Vader 2. éves különszámában szerepel Krennic. Kb. 1-2 évvel vagyunk A Sithek bosszúja után, Krennic pedig parancsnoki rangban (az angol nyelvű kiadásban commander megjelöléssel) a Geonosison van. Azt hittem Wendig eltolt valamit Krennic rangmegjelölésénél, de ez pont beleillik. Galenék még nem menekülnek. Viszont a sztori egy másik ponton egy kicsit ellentmond a Katalizátornak.

Szerkesztve: 2019. Április 8.6 éve - Darth Revan9

Azt lehet, hogy érdemes tudni, hogy a Lieutenant Commandert a rövidítés miatt általában szintén szimplán commandernek nevezik. Ugyanígy igaz ez a Lieutenant Colonelre, ez a rangja , de az egyszerűség kedvéért szimplán a Colonel megnevezést használják (meg elég sok más rangnál is, pl. Master Sergeant is szimplán Sergeant élő szóban, a Rear Admiral is általában szimplán Admiral, stb.).

Az Andor második évada előtt ráhangolódáskánt az első évad újranézése mellett gondoltam elolvasnák pár könyvet ebből a korszakból, ami kapcsolódhat az ottani eseményekhez és ez volt az egyik, amit ajánlotattok. Meg kell valljam nagyon tetszett és már ezután is már szemmel nézek bizonyos karakterekre, jelenetkere, mivel sokkal jobban mögé lehet látni bizonyos szereplőknek, motivációknak, meg úgy általánosságban a háttérben zajló eseményeknek. 

 

Nekem nagyon tetszett, hogy a klónháborús időszak utolsó éveibe is bepillantást nyerhettünk, nem csak az átmenet miatt, ami aztán végbement a Köztrásaság Birodalommá válásánál, hanem, hogy így az Erso családot mozgató elvek és kényszerek világába is bepillantást nyerhettünk. Ráadásul nem utolsó sorban Jyn miatt is jó volt ez kezdés, mert így gyakoraltilag azon kevesek egyike lett, akit születésétől a haláláig végigkövethetünk a kanánonban. Jyn azért is volt számomra meghatározó szereplő, mert ugyan a könyv főbb hősei közül gyakorlatilag mindenki meghal a későbbi filmekben, de a jók oldaláról Galent, vagy Lyrát itt már eleve felnőttként ismerjük meg, akik már itt is kockázatot vállalva küzdenek az igazságért, Jyn viszont még egy kisgyerek. A könyv befejezésénél, amikor az ő nézőpontjából látjuk az eseményeket az különösen megrázó, hogy az a gyermeki vágyakozás milyen tragikus véget fog érni, még ha a jó ügy érdekében is halt meg.

 

Ebben az átmeneti időszakban, amit bemutatott a könyv az is tetszett még, hogy olyan alapvető élethelyzetekben mutatta be a szereplőket, hogy mennyire meg tud viselni egy tettrekész és tevékeny embert a munkanélküliség problémája, ha nem talál megfelelő állást, vagy a férje miatt magát és a karrierjét feladó nő alakja. A Galen körül kialakult harc Lyra és Krennic között egy érdekes aspektusát adta a regénynek, nem mellesleg kontrasztba helyezve azzal a hatalmi harccal, amit Krennic folytatott Tarkinnal. Krennicet eddig is nagyon jó karakternek tartottam, de most még inkább lenyűgözött ez a figura (bár szimpatikusabb nem lett). Valahol bámulatos, hogy mennyire tudott bánni az emberekkel, ahogy manipulálta őket, de közben azért le is hozta őt a földre Luceno, hogy nem valami tévedhetetlen figura, mert Lyrával szemben kudarcot vallott. Amíg Krennic a Tarkinnal való rivalizálásban is csak jobb pozíciókat akart szerezni, addig Lyra vissza akarta kapni a férjét, de ebben is Jyn került főszerepbe, aki a maga gyermeki módján megadta Galennek azt a lökést, ami ahhoz kellett, hogy visszataláljon a helyes útra.

 

Galen sokszor inkább ellenszenves volt nekem, hogy mennyire passzívan került bele minél jobban Krennic hálójába és Lyra ezzel szemben végig a józan gyanakvást képviselte, de ha megnézem Galen saját szemszögéből szemlélve az eseményeket, akkor Krennic nagyon ügyesen játszott vele a végéig. Persze ehhez azért kellett a Vallton történt incidens is és mindaz, amin odáig keresztülmentek, de érdekes volt látni azt a mentálgimnasztikai gyakoraltot, hogy Galen milyen módon próbálta magának igazolni azt, hogy tudta, hogy a kutatását mihez használják fel.
Az a kép, amit a Birodalomról mutattak nagyon lesújtó volt és felelmetes belegondolni, hogy milyen rövid idő alatt alakult át úgy a rendszer, hogy elkezdtek a korábbi törvényekre fittyet hányni és kizsákmányolni egész bolygókat és mindent becsatornázni a Halálcsillag projektjébe. Ezt a folyamatot mindenesetre nagyon szépen bemutatta a csempészek akción keresztül Luceno és érdekes volt ezt is végigkövetni úgy, hogy korábban erről nem tudtam, de jó volt látni a filmekből is ismerhető karaktereket is, mint Saw, vagy Poggle.

 

Most folytatom a sort majd a Tarkin könyvvel, ő talán kevésbé nyügözött le ebben a történetben, de a párbeszédek Krennic is közte nagyon jók voltak, érződött a távolságtartó rivalizáls a köztük lévő viszonyban. Még nem kezdtem el az újranézést, de már most úgy érzem, hogy sokkal izgalmasabb ez az időszak, mint korábban gondoltam, pedig mind a Rogue One, mind az Andor a kedvencem a Disney érából, úgyhogy eddig is tetszett ez a vonal.