Amatőr írók

[Lok Durd]

A musicalt én is idén néztem meg a Madáchban (vicces módon karácsonykor ), eddig csak a '73-as filmverziót láttam(+nekünk is meg van a bakelit). Nagyon élvezetes volt az előadás és a magyar szöveg is egész jóra sikeredett. Amúgy ha már szóbajött, van egy újabb filmváltozat is, ami 2000-ben készült (sok mindent ebből vettek át a Madách-os verzióban) és sok részlete szerintem jobbra sikerült, mint a régiben. Pl: itt az egyik kedvencem:

http://www.youtube.com/watch?v=HU7htB3cyo4&feature=relmfu

 

Visszatérve az irományodhoz:

Ha te úgy érzed, hogy kell akkor ok, csak nekem elsőre fura volt kissé, és nem a Péterre való utalás, hanem az egyház említése miatt. Valahogy nekem "out of character", hogy Júdást ez a kérdés foglalkoztatja. De a te műved, nem akarlak befolyásolni.

[Pildi]

Remek írás, nagyon tetszett, Krande! Húsvét közeledvén egészen jól időzített is.

Lok Durd-höz hasonlóan nekem is a Jesus Christ Superstar ugrott be róla azonnal, ami nem véletlen, ahogy utána olvastam is. A film annak idején nagy hatást gyakorolt rám, minimális szintű vallási ismeretekkel rendelkeztem tizenévesen, amikor moziban láttam, és mind a zene, mind Krisztus történetének ilyen szemléletű elmesélése is nagyon tetszett. Az a szép benne, hogy rávilágít arra, talán régen sem voltak a dolgok olyan fehérek és feketék, hogy könnyen megkülönböztethető lett volna jó és rossz, és utólag mindent lehet így is és úgy is magyarázni.

[Darth Krande]

Neked is köszönöm

Nem a fehér és a fekete a kérdés. Ember, aki háttal áll Istennek, és Isten, aki meghalt a bűnös miatt, de még mindig ott áll mögötte.

[Pildi]

Persze hogy ott áll mögötte, azért mert ő a Megváltó, és nem akárki.

[Darth Krande]

Pontosan!

[NorbiLordi]

Nagyon sablonos lenne ha egy olya történetet találnék ki, hogy a 2. vh idején, egy német hadihajón zombi járvány tör ki?

[Oldfighter]

Nagyon sablonos lenne ha egy olya történetet találnék ki, hogy a 2. vh idején, egy német hadihajón zombi járvány tör ki?

Nein, Herr NorbiLordi.

[KisKósa]

Nagyon sablonos lenne ha egy olya történetet találnék ki, hogy a 2. vh idején, egy német hadihajón zombi járvány tör ki?

Tengeralattjárón még frusztrálóbb lenne, hiszen onnan nincs kiút és kevés a hely.

[NorbiLordi]

Nein, Herr NorbiLordi.

 

Dann gut

 

Tengeralattjárón még frusztrálóbb lenne, hiszen onnan nincs kiút és kevés a hely.

 

Not bad. Lenne is ötletem valós esemény alapján hogy hogyan menekülhetne meg pár ember

 

Van még egy ötletem ilyen 2. vh-s történetre, abban Hitler és az okkultizmus kapcsolata lenne a fő mozgatórugó.

[Oldfighter]

Van még egy ötletem ilyen 2. vh-s történetre, abban Hitler és az okkultizmus kapcsolata lenne a fő mozgatórugó.

Az antarktiszi támaszpont ehhez szerintem nagyon jó alapot nyújtana. Byrd admirális csúnyán felsült ott.

 

http://www.boldognapot.hu/cikkek/184/byrd-admiralis-expedicioja

[NorbiLordi]

Az antarktiszi támaszpont ehhez szerintem nagyon jó alapot nyújtana. Byrd admirális csúnyán felsült ott.

 

http://www.boldognapot.hu/cikkek/184/byrd-admiralis-expedicioja

 

Ez érdekes történet, kérdés igaz e. Köszi! Csak sajna az Iron Sky-osok már lenyúlták a helyszínt

[Oldfighter]

Ez érdekes történet, kérdés igaz e. Köszi! Csak sajna az Iron Sky-osok már lenyúlták a helyszínt

Van benne ellentmondás, de Byrd admirális és maga a német támaszpont tényeken alapul. Az üreges Föld meg nagyon sántít.

[NorbiLordi]

Van benne ellentmondás, de Byrd admirális és maga a német támaszpont tényeken alapul. Az üreges Föld meg nagyon sántít.

 

Szerintem is, akkor már inkább a jég alatt vannak. Amúgy fejemben már megvan a történet, sőt a dátum is, 1944 dec.23-án játszódna. Karira készülnének épp a tengerészek, mikor kitör a vész

[NorbiLordi]

No, elkészültem az első pár sorral, jöhetnek a vélemények

 

1.

 

1944, November vége. Az Antarktisz hóval borított táján jeges fuvallatt süvített végig. A távolban egy gép jelent meg. Szokatlan látványt nyújtott itt, ahol az élővilág csak pingvinekből, és néhány fókából áll. A szállítógép megközelítette a kifutópályát, mely jobb hijján egyenletesre kotort hóból állt. A Junkers Ju 52 pilótája visszavette a tolóerőt, majd óvatosan lerakta a több tonnás gépet a hóra. A kifutópálya szélén egy ember figyelte a landoló gépet, mögötte két gépfegyveres katona állt. A Junkers végiggurult a pályán, majd pontosan a férfi előtt állt meg. Kinyílott a szárny mellett lévő ajtó, melyből egy fekete ruhás alak szállt ki.

- Üdvözlöm az Antarktiszon, Herr Gruber!- üdvözölte a férfi a jövevényt.

- Üdvözletem. Maga lenne Eric von Richtenhoof? - kérdezte a fekete ruhás. - Hidegebb időre számítottam.

- Na igen, az időjárás most kicsit melegebbre fordult. -50°C helyett csak -40°C-van. - nevetett a férfi.- No de ne is fecséreljük tovább az időt, hamarosan esteledik. Jöjjön, szálljunk be a hójáróba.

A hójárónak nevezett jármű leginkább egy Tigris tankhoz hasonlított, annyi különbséggel, hogy ezen nem volt lövegtorony, a belsejébe pedig az oldalán található ajtón lehetett bejutni, hasonlatosan a szállítógéphez, mellyel Gruber érkezett. A hátsó részben volt az utastér, míg elülső részén a kezelőszemélyzet kapott helyet, akik az elöl kialakított ablakon keresztül látták maguk előtt a tájat.

[Bomarr]

Hú ebbe a topikba benézve az jutott eszembe, hogy de sajnálom, hogy már nincs időm novellát írni... az utolsót hat nap hiján két éve írtam. Be is szúrom ide.

 

Liszt Ferenc tér

 

Forró nyári hőség volt. A nap még órákra volt távoli céljától a horizonttól, de a Liszt Ferenc tér teraszain már fürtökben ültek a szomjas vendégek. Legtöbbjük egy baráti csevejben merült el, míg pár bágyadt turista a vízpermetező gépek áldásának örült a napernyők alatt. Ám a betérők közt akadt egy magányos ücsörgő is. Egy harmincas éveiben járó férfi, aki épp üres poharát szugerálta, mikor megszólította a pincér:

– Hozhatok még valamit az úrnak?

– Egy whiskyt kérnék jéggel – vágta rá egykedvűen. Nem mintha különösebben szívlelte volna. S ehhez az időhöz meg aztán végképp nem illet, de emberünknek valahogy különös vonzódása volt a színpadiassághoz. S van-e annál teátrálisabb, mint amikor egy férfi szerelmi bánatában whisky-t rendel?

Ez a komor fiatalember, Sándor, ahogy a távolba révedt még a szemöldökét is összehúzta. Csalódottsága oly friss volt, hogy még csak most kezdte igazán bele élni magát. Alig pár perccel ezelőtt még egy mutatós hölggyel ült itt ennél az asztalnál. Elcsevegtek az időjárásról, a gazdasági válságról és csupa olyasmiről, ami igazán egyikőjüket se érdekelte. Aztán Sándor remegő hangon hosszú monológjába fogott, mely valahogy így kezdődött: „Tudod van valami, amit már régóta szerettem volna elmondani neked…”.

 

- A whiskyje uram! – jött meg nagy mosollyal a pincér. De Sándor csak egy mélyet sóhajtott. Egyre nehezebben tudta palástolni kétségbeesését. Nem értette a világ cinizmusát: hogy mehet ilyen magától értetődőén tovább az élet, mikor vele ilyesmi történik? Még a nagykörúti villamosok se torpantak meg a közelben. A mellette ülő német úr még csak fel se nézett a csirkecombjából. A whisky pedig borzalmas volt. Mint minden whisky, amit valaha kóstolt. Ki is kérte a számláját.

Majd a fizetés után neki indult a városnak. Nem volt különösebb úticélja. Csak a lakásába nem akart vissza térni. Félt, hogy agyonnyomná a magány. Csak hagyta, hogy a lába vigye, amerre jónak látja, s már épp sikerült volna igazán elmerülnie az önsajnálatban, amikor megütötte a fülét egy ismerős nesz a város zajából. Próbáltak a Zeneakadémián.

Sokszor hallotta már ezt a tompa zenét, ahogy a tér egyik éttermébe tartott. Rendszerint önkéntelenül is lelassított ilyenkor. Valahogy hozzá tartozott a városhoz, mint az autók dudája, a bazilika harangszója vagy a kofák óbégatása a Moszkva téren. Odabent azonban még sosem járt. De még csak hasonló helyen sem. Feszélyezte a komolyzene. Úgy gondolta, hogy a nagyon vastag könyvekhez, a skandináv filmekhez és a száraz borokhoz hasonlóan ez is műértő úri közönségnek való. Nem az ő birodalma. De most ebben a végzetes órában, mikor a világ kifordult a sarkából és minél távolabb vágyott a megszokott helyeitől, felötlött benne a gondolat: mi lenne, ha bemenne?

 

Nem is adott magának időt az elbizonytalanodásra: útját már is a főkapu felé vette. Ahogy a vaskos lengőajtókat arrébb hajtotta tekintetét kíváncsian vezette végig az épület belsején: márvány és kerámia díszítés a falakon, oszlopok aranyozott tetővel, díszes csillárok… az egész pont olyan végzetesen komoly volt, mint ahogy számított rá.

Arra viszont nem gondolt, hogy a színpompás aula ilyen kísértetiesen üres lesz. Rajta és az egyre tisztábban hallható dallamokon kívül más nem merészkedett ide. Egy pillanatra elbizonytalanodott. Talán vissza kéne fordulnia. De végül is mi rossz történhet? Egy morcos recepciós kiküldi? Kérdőre vonja egy takarító? Úgy érezte, ekkora kockázatot most hajlandó lesz vállalni. Majd ezzel a felbátorodással neki is indult.

– Segíthetek valamiben? – szólt rá váratlanul valaki. Sándor azt hitte menten szívrohamot kap. Aztán látta, hogy csak egy ártalmatlan diáklány áll mellette. Időbe tellett mire megfogalmazta pontosan mit is keres itt:

– Csak a próbát szerettem volna meghallgatni.

- Oh, persze menjen csak. Mindjárt végeznek. Azon az ajtón. A hátsó sorban le tud ülni. – igazította el. Sándort egészen meglepte a dolog. Talán azt gondolja, hogy valakinek az ismerőse? Akárhogy is, ezek után már végképp nem volt indoka visszafordulni.

 

A kérdéses ajtón belépve a nagy előadóterembe jutott, ami ha lehetséges, még az aulánál is pompásabb és komolyabb volt. Sándorból szinte kibújt a kisgyerek, ahogy a nagy orgonát és a mennyezet díszeit nézte. Hogy nem a konyhájában, hanem itt ül az olyan valószerűtlennek tűnt, hogy egy pillanatra el tudott volna képzelni bármit: hogy az egyik faragvány lemászik a falról és a fülébe súgja a búfelejtés fortélyát, vagy hogy a karmester hátra fordul és még valami ennél is fontosabbat mond, mondjuk az örök élet titkáról. Egész csodaváró hangulatba került. Fel volt készülve bármire.

Várta és várta a bűvös pillanatot, de az csak nem akart eljönni. A trombitások trombitáltak, a hegedűsök hegedültek, a fuvolások pedig -Sándor őszinte csalódottságára- nem csináltak mást, mint hogy néha fuvoláztak egy keveset. A karmester pedig a lehető leglehetetlenebb pillanatokban intette le az egészet és mondott egy két summás megjegyzést, melyet ő alig hallott.

Gondolatai is egyre inkább elkalandoztak. A díszes terem helyett újra a Liszt Ferenc térre tévedtek és fejében, mint egy beakadt lejátszóban egyre csak az a jelenet ismétlődött, amint szerelmet vallott vágyai tárgyának. Az önsajnálat újra kezdte maga alá gyűrni, amikor váratlanul meghallotta…

 

A brácsák, csellók és harsonák valami egészen új kompozícióba rendeződtek össze. Sándor érezte, hogy a dallamok, melyek eddig csendes patakként folytak el mellette, most süvítő orkánként ragadják magukhoz. Szemei egészen tágra meredtek. Lélegzetvisszafojtva figyelt, amikor a hegedűk is szóhoz jutottak szívszorító hangjukon. Tudta, érezte: ez a zene a szerelmi bánatról szól. Kétség se férhetett hozzá. Mintha lelkének rezdülései babonázták volna meg a hangszereket. Kétségbeesése ott zengett az óriási terem falai közt. Megigézve hallgatta az előadást. S érezte, egy magányos könnycsepp csordul le az arcán.

A zene elhallgatott. Sándor pedig bizonytalanul visszatalált a földre. Felállt, megigazította ruházatát, majd kiment a teremből.

 

Nem tudta miféle zene lehetett ez. Talán egy régi klasszikus. De az is lehet, hogy csak a karmester fia irt valamit pár napja. De akárhogy is: valaki, valamikor átélte azt, amit most ő. És ezzel szíve óriási súlytól szabadult meg. Könnyebb volt levegőt venni. Könnyebb volt sétálni. S mintha a város színei is szebb árnyalatba fordultak volna. Nem volt már magányos. S ahogy az órájára nézett, elégedetten nyugtázta: lassan ideje lesz hazamenni.

[Oldfighter]

Norbi, jó lett, folytasd csak.

 

Bomarré is érdekes. Mondjuk az ő esete is csak sürgetőbbé tette, hogy visszatérjek én is az íráshoz.

[NorbiLordi]

Norbi, jó lett, folytasd csak.

 

Köszi

 

Bomarr, jó írás, gratula!

[NorbiLordi]

Íme a folytatás, kicsit már hosszabra sikeredett

 

Eric előreinvitálta Grubert, majd a fegyveresek kíséretében beszálltak. Miután helyet foglaltak az utastérben, Gruber Richtenhoofhoz fordult:

- Konkrétan miért hívattak ide, a messzi déli sarkvidékre?

- Nekem erre nincs felhatalmazásom, majd miután a bázisra értünk, az Oberführer mindent elmond magának. Nekem csak el kell vinnem magát biztonságban a bázisra.

- Értem. - mondta Gruber, majd látván hogy mást úgy sem tud kihúzni Richtenhoofból, az út további részében hallgatásba burkolózott, majd a zötykölődés hatására el is szundított. Csak akkor ébredt fel, mikor a hójáró megállt.

- Meg is érkeztünk. -mondta von Richtenhoof. - Remélem jól aludt.

- A körülményekhez képest egész jól. - felelte Gruber.

- Akkor minden rendben. - mosolygott. - Szálljunk ki.

A járműből kiszállva Gruber eltátotta a száját. Amerre ellátott, egy több kilóméter hosszú, és több száz méter magas terem tárult a szeme elé. A teremben hójárók sorakoztak egymás mellett, szállítógépek és vadászgépek, valamint különleges, csészealj alakú gépezeket.

- Csodálatos. - ájuldozott Gruber. - Mi ez a hely?

- Ez a bázisunk. Másfél kilóméter mélyen vagyunk a jég alatt, így semmilyen műszerrel nem mutatható ki a jelenlétünk.

- Fantasztikus. És mik azok a furcsa szerkezetek?

- Azok egy fejlesztés alatt álló projekt részei. Forradalmasítani próbáljuk a légi hadviselést. Az Oberfürher majd ezt is elmagyarázza magának, ha óhajtja.

- Értem. És mikor találkozok azzal a híres Oberführerrel?

- Ó, hamarosan, ne aggódjon. Erre jöjjön kérem, erre lesz a szállása.

Ezután elindultak az egyik, a Teremből kiinduló számos járat egyikében. A járatból mégtöbb járat nyílt, valóságos labiritusnak tűnt az idegen ember számára.

- Látom maga jól ismermi az utat, Herr Richtenhoof.

- Igen, aki elég időt tölt itt, az előbb-utóbb csukott szemmel is eltalál oda, ahova akar.

- Akkor maga elég sok ideje lehet itt.

- Ha a két évet annak vesszük, akkor kétségkívül.

Tovább mentek a járatban, majd balra fordultak, ahol megálltak egy ajtó mellett lévő ablak előtt.

- Itt készülnek a mi furcsa szerkezeteink, ahogy ön mondta.

Gruber kiguvvasztott szemmel nézte a Teremnél valamivel kisebb helyiségben folyó munkákat. Látta a csészealjakat, és az azon dolgozó embereket. A csészealj valójában nem is volt rendes csészealj, az alsó részétől eltekintve. A felső része viszont inkább egy nagy lövegtoronyhoz hasonlított, melyen több, kisebb lövegtorony kapott helyett. Inkább afféle erődítmény hatását kelletette. A munkások akik előbb még a szerkezeten dolgoztak, hirtelen abbahagyták a munkát és távolabb siettek.

- Most figyeljen.- mondta von Richtenhoof.

A nagyjából százhúsz méter magas csészealj megremegett, majd lassan forogni kezdett a tengelye körül. Ezután a forgása egyre gyorsult, míg végül elég gyors nem lett ahhoz, hogy felemelkedjen. Nagyjából 20 méterrel lebeghetett a föld felett, mire a munkások tapsolni kezdtek örömükben. Ezután lebegett még pár percig, közben előre-hátra billegett, majd forgása lassúlni kezdett, és szép lassan visszasüllyedt a földre.

- Nagyszerű szerkezet, nemdebár? - kérdezte Richtenhoof örömtől ragyogó arcal. - Úgy tűnik végre siker koronázta a fejlesztéseinket. A Führer nagyon elégedett lesz, ha meghallja a jó hírt. Menjünk tovább.

Gruber alig hallotta amit kalaúza mondott neki, annyira megbabonázta az, amit az imént látott. Csak akkor révedt fel a különös állapotból, mikor Richtenhoof megrázta a vállát.

- Jöjjön már jóember. Nézheti még eleget az itt léte során.

Gruber követte Richtenhoofot, befordultak egy-két járatba, végül egy hosszú folyosónál álltak meg, ahol több ajtót is látott végigfutni.

- Ez itt a lakrészünk. Innen nem tűnik valami komfortosnak, de ha belép a lakosztályába, egyből más lesz majd a véleménye. Menjünk kicsit beljebb a folyosón.

Alig pár ajtóval később megálltak, a 221-es számúnál.

- Ez lesz itt a magáé.

Richtenhoof kinyitotta az ajtót, majd előreengedte Grubert. Mikor belépett az ajtón, azt hitte rosszúl lát. A szoba négy falából az egyik átlátszó volt. Odament. Egy fehér cápa úszott szembe vele, ami nagyra tátotta a száját, majd orrával nekiütközött az átlátszó falnak. A cápa nézte egy darabig Grubert, majd csalódottan tovább úszott. Ma más vacsora után kell néznie.

Szerkesztve: 2012. Április 6. - NorbiLordi

[Oldfighter]

Kicsit körülírhatnád a dolgokat, az emberek gondolatait is részletesebbre vehetnéd.

A sorok közt meg magam előtt látom Stirlitzet is.

[NorbiLordi]

Kicsit körülírhatnád a dolgokat, az emberek gondolatait is részletesebbre vehetnéd.

A sorok közt meg magam előtt látom Stirlitzet is.

 

Nyugi, lesznek itt majd elmélkedések, csak eleje ilyen lightosabb

Ezt a Stirlitzet én nem értem, majd elmagyarázhatnád ha lesz időd

[Oldfighter]

Nyugi, lesznek itt majd elmélkedések, csak eleje ilyen lightosabb

Ezt a Stirlitzet én nem értem, majd elmagyarázhatnád ha lesz időd

Ízelítőnek. A többit youtubetól megtudod.

 

http://www.youtube.com/watch?v=ni7wEmWHtDI

[NorbiLordi]

Ízelítőnek. A többit youtubetól megtudod.

 

Aaaaaha Vágom már

[orki]

Ízelítőnek. A többit youtubetól megtudod.

 

Ezt sose tudtam végig nézni a 17.percnél mindig feladom. Maga az unalom és a Stirlitz vicceket se értem.

Szerkesztve: 2012. Április 10. - Ody Mandrell

[Darth Krande]

Ralf dédunokája, Rudolf Bundshire jár a fejemben. Szerintem amint eljutok megnézni a Prometheust, egyből írni fogom az Így nem készült köv. részét.

Ami azt jelenti, hogy amíg nem érek rá írni, addig baromira nem szabad mozinak a közelébe se mennem

[Donát]

Az éj lassan, szinte alattomosan érkezett. Frank idegesen dobolt az ujjaival a kormányon, miközben a néptelennek tűnő utcát fürkészte. Nem volt könnyű dolga, ugyanis az utat bevilágítani hivatott lámpapóznák legtöbbje sötétségbe burkolózott. A távolban akadt egy-kettő, amelyben pislákolt még némi élet, de azok túl messze voltak ahhoz, hogy elegendő fényt adjanak a sötét terek pásztázásához.

 

Nem múlt még el tíz óra sem, az utca mégis üresnek, kihaltnak tűnt. A városon keresztül fújó esti szél felkapott egy-két régi újságpapírt, és végigfújta az elhagyatott járdán.

 

Mint egy kib_szott kísértetváros, gondolta Frank, miközben figyelte az egyik csatornafedő mögül kilövellő gőzoszlopot – a pár éve történt, vízhálózatot célba vevő terrorista akció máig érzékelhető utóhatása.

 

Na, nem mintha Frank akkor már itt lett volna. Batman felbukkanását követően Gotham City nem ígérkezett éppenséggel nyereséges terepnek, így aztán a Frank félék olyan messzire elkerülték, amennyire csak lehetett. A bőregér eltűnésének azonban már három éve, igaz, Frank legalább annyira távol szeretett volna lenni a várostól, mint előtte. Mondjuk, most már teljesen más okból.

 

Az égen elvonultak a felhők, és kisütött a Hold. Frank összerezzent az égbolt közepén felvillanó erős fény hatására, de aztán ironikusan elfintorodott. A bőregér jelétől aligha kell ma este tartania… a holdfény ellenben annál kedvezőbb fordulat volt.

 

Legalább könnyebb lesz szemmel tartani ezt a telibe v_rt utcát.

 

Frank ujjai egy pillanatra megálltak a dobolás közepette, ahogy a férfi minden idegszálával egy távolban felhangzó csörömpölésre összpontosított. Az utcát a következő pillanatban átszelte egy feketemacska, majd Frank ismét folytatta a dobolást a kormányon.

 

Jó néhány éve már annak, hogy a gothami városlakók lemondtak a Szigetről: elveszettnek tartották, és tisztességes ember messzire kerülte a helyet. Manapság mindezt kiterjesztették a város legtöbb kerületére is. Gotham hét különböző kiterjedésű negyedből állt, ebből négyet tartottak számon a „Sötét Övezetként”, ennél fogva a tisztességes polgárok a másik három kerültben zsúfolódtak össze.

 

Gotham lakói már Joker őrültségei idején megkezdték a város elhagyását, azonban a polgármester félreállítása után a városból kifelé vezető utakat a maffia vonta ellenőrzése alá, s konkrétan karantén alá helyezték Gothamet. Aki nem tartozott egyetlen bűnszövetkezethez sem, az jó eséllyel sohasem hagyhatta el többé a várost, hacsak nem volt annyi pénze, hogy megvásárolja a szabadságát.

 

Nem csoda hát, hogy Gotham korábbi mecénásai mind elfutottak, mint a patkányok a süllyedő hajóról. A szerencsétlenségükre „rossz” negyedben lakó polgárokat megölték, vagy elüldözték házaikból, s a helyükre befészkelte magát az alvilág. A maffia kézben tartott mindent: az ő emberük volt az új polgármester, ők fizették a bírákat, a rendőröket, az ügyészeket, mindenkit, aki egy fikarcnyit is számított.

 

A korábbi, éledező város romokban hevert, minden, ami egykor jellemezte, elégett, elmenekült vagy elpusztult. Minden és mindenki, kivéve Bruce Wayne-t.

 

Igaz, az újjáépült Wayne-kastély és a hozzátartozó birtok meglehetősen távol esett a város központjától és sötét kerületeitől, gyakorlatilag teljesen kiesve a maffia hatásköréből. A Wayne Enterprises ugyanakkor a város szívében folyamatos csatározások és támadások helyszíne és célpontja volt: bár Frank pontosan nem tudta, hogy mi is történt a vállalattal, annyival azért tisztában volt, hogy Bruce Wayne visszavonult, és a cég vezetői teendőit valami Foxra bízta. A vállalat volt az egyetlen tisztességes kapcsolat gyakorlatilag a külvilág és Gotham City között.

 

Frank korábban hallott egy-két kósza hírt arról, hogy az alvilág miként próbálta megsemmisíteni a hatalmas felhőkarcolót, azonban a Wayne Enterprises fegyvereket is gyártott, így az ellenük irányuló próbálkozások rendre kudarcba fulladtak.

 

A férfi ébersége egy pillanatra alábbhagyott, ahogy hátradőlt és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Ezután minden villámgyorsan történt. Frank fölött, a kocsi tetején, óriási lendülettel egy ember landolt, erőteljes ütést mérve ezzel a férfi fejére. Még mindig csillagokat látott, amikor érezte, hogy valaki kinyitja az autó ajtaját, és kirángatja a kocsiból.

 

Vér ízét érezte a szájában, s újabb adag fejfájás hullám érkezett a tarkója fölül, ahogy a feje nekicsapódott az utca aszfaltjának. Látása homályos volt, érzékei eltompultak, de a holdfényben ki tudta venni egy hatalmas fekete árny alakját.

 

Lehetetlen.

 

- Hol a társad?

Másfajta hangfekvésre számított. Ez nem mély és érdes volt, ahogy azt korábban pletykálták, hanem kéjesen suttogó és… nőies? Lehetséges volna? Frank a sokktól még mindig képtelen volt beszélni, de a látása mintha valamelyest tisztult volna. A felé tartott kis kézi pisztolyt egyértelműen felismerte.

 

- Hol a társad?

A kérdés sürgetőbb, dühösebb volt, mint az előbb, s a fegyver is nekinyomódott Frank fejének. A hangszín ugyanakkor egyértelműen kellemesnek hatott. Odabent – gondolta a férfi. Ehelyett inkább azonban ezt mondta:

 

- Fogalmam sincs, miről… - a fegyver csöve irányt váltott, majd halk, pukkanó hang kíséretében a golyó a combjába fúródott. – Mi a…?! Meglőttél! – Frank felüvöltött fájdalmában. Bárcsak Bob meghallaná a hangját, gondolta. De erre esély sem volt. Frank artikulátlanul üvöltött, ahogy az idegek egyesével továbbították az újabb és újabb fájdalom hullámot. Megmondta Bobnak, hogy nem jön erre az istenverte helyre! Megmondta, pont ezért! Ahol ilyen őrültek szaladgálnak, ott mire megy a többszörös prémiummal?! – Vérzek!!!

 

- Még fogsz is, ha nem mondod meg, hol a társad – jött a válasz, s a fegyver ezúttal a másik combjához nyomódott.

- Odabent… odabent! – vicsorogta Frank, miközben égő fájdalommal teli lábát markolászta.

- Egyedül?

- Igen… k_rvára fáááj…!

- Hazudsz… – hallatszott a fekete álarc mögül, s ahogy az alak leguggolt mellé, a pisztoly ismét Frank fejéhez vándorolt. Frank ajka megremegett. Tisztán látta a nőies arcvonásokat az álarc mögött – Még egyszer kérdezem: egyedül?

- Nem! Nem! Nem…! Várj… tárgyal! Valaki fogadta! Nem tudom ki… nem mondta meg! Én csak a… sofőr vagyok… figyelnem kellett…

Az alak elmosolyodott. Egyértelműen nő, gondolta Frank. Nehéz volt eldönteni, mi sokkolta jobban: a lábát ért golyó, vagy az előtte guggoló, álarcba öltözött nő. Támadója felállt, és ciccegett egyet. Az utca szemközti, sötét szögletéből a korábban látott feketemacska bújt elő, s ruganyos léptekkel gazdájához szaladt.

- Úgy tartják, a macskáknak kilenc életük van – búgta a nő, ahogy felemelte a földről az állatot. - Meglátjuk, neked mennyi jutott.

 

Frank nem tudott tiltakozni, nem tudott ellenkezni, nem tudott megmozdulni, csupán azt látta, ahogy a fegyver ismét az arcához nyomódik, majd elsötétült előtte a világ.

[Pildi]

Donát, nagyon jó lett! Remek kedvcsináló a jövő heti mozihoz.

[Ody Mandrell]

Tényleg remek lett! Egészen felcsigázott.

[Donát]

Ha több embernek is tetszik, akkor jöhet még folytatás a következő 8 napban.

[Ody Mandrell]

Ha marad a spoilermentesség, akkor jöhet.

[Donát]

Nézd, ennyit tudok a TDKR-ről, amit a trailerek megmutattak, meg amit az imdb 3 sorából leszűrtem: lesz Bane, 8 év telik el, Gordon valamiért az ágyból beszél, lerombolják a focicsapat stadionját, apokalipszis van az utcákon és lesz egy macskanő meg egy új zsaru. Szerintem ezeket mindenki összerakta a trailerből, úgyhogy spoiler nem nagyon tud benne lenni.