Amatőr írók

[Milandra]

Akkor úgy látszik nem vagyok teljesen egyedül ezen a téren. De szerintem természetes ez az egész, a nagy írók is így indultak el a pályán. Valahol el kell kezdeni.

 

Orki: Melyik Babits vers volt az, és milyen jellegű műbe tetted bele? Amúgy lejjebb említetted, hogy téged a történelmi folyamatok is megihletnek. Tudnál említeni egy-két példát?

[orki]

Akkor úgy látszik nem vagyok teljesen egyedül ezen a téren. De szerintem természetes ez az egész, a nagy írók is így indultak el a pályán. Valahol el kell kezdeni.

 

Orki: Melyik Babits vers volt az, és milyen jellegű műbe tetted bele? Amúgy lejjebb említetted, hogy téged a történelmi folyamatok is megihletnek. Tudnál említeni egy-két példát?

Egy korai veres a turáni induló, igazából tesóm javasolta. Szerepjáték kocsma jelenetébe részegen énekelték. Történelimi folyamatok..................Nép vándorlás úgy teljes egészében, Róma, világháborúk, onnét igazából a nép hülyítés mindkét oldalról. Röviden ennyi.

[Darth Krande]

A stílusomat nem tudom..... de az biztos hogy vagy épp olvasok, egyszerre akár több könyvet, vagy írok de akkor minden könyv mélyen el van rámolva (= nem a párnám alatt, hanem tíz centire az ágyamtól, és CSUKVA). A kettő együtt nem megy. Vagy be, vagy ki.

Látványos dolgok (TV, videó, Air Race) valahogy nem zavarnak be. Tanulás szintén nem, csak az időmbe férjen bele

[Pildi]

De vajon mi lett Vaderrel? Lecsukták a lázadók...?

Jó kérdés, ez már tényleg csaknem a feledés homályába veszett - de hogy erre rákérdeztél, úgy rémlik, mintha száműzték volna Yoda kunyhójába a Dagobah-n elmélkedni és megjavulni. És most már arra is emlékszem, hogy mennyire tetszett akkor ez a befejezés - a nagyhatalmú Vader nagyúr, mint remete, aki moszatokat eszik

 

De nem OFF-olok többet

Szerkesztve: 2008. Április 13. - Pildi

[orki]

Jó kérdés, ez már tényleg csaknem a feledés homályába veszett - de hogy erre rákérdeztél, úgy rémlik, mintha száműzték volna Yoda kunyhójába a Dagobah-n elmélkedni és megjavulni. És most már arra is emlékszem, hogy mennyire tetszett akkor ez a befejezés - a nagyhatalmú Vader nagyúr, mint remete, aki moszatokat eszik

 

De nem OFF-olok többet

Elképzeltem, amint alga cafatokat tömköd át a maszkja rácsán....... És közben javul:rock:

[Milandra]

A világháborúk engem is megihletnek, na meg a reformkor és a szabadságharcok, nem is beszélve a rabszolga- és jobbágyfelszabadításról. De ezenkívül még nagyon sok van.

[Derb]

Skacok tudtok nekem kicsit segíteni?

 

Egy eredeti igazi forgatókönyv kellene minta zserint hogy minek is kellene szerepelnie és hogyan. Valami minta kellene mittom én pl a SW egyik részéé.

[Szafina]

Valami minta kellene mittom én pl a SW egyik részéé.

Innen letölthető a SW filmek forgatókönyve, azokban meg tudod nézni, hogy miknek kell szerepelnie benne. Csak nem forgatókönyvírásra adtad a fejed?

[Derb]

Innen letölthető a SW filmek forgatókönyve, azokban meg tudod nézni, hogy miknek kell szerepelnie benne. Csak nem forgatókönyvírásra adtad a fejed?

azt megnéztemmér köszi. De a "filmem" eleje nem éppen SW jellegű így nem tom miként kéne megírni az elejét (cím stáblista).

 

De igen.Arra.

Már két storyhoz írtam csak egyikből se lett semmi. Gondolkoztam hogy annak csinálom meg amit írtam multkor trillógiának de az túl hosszú és rövid filmet szeretnék készíteni durván 10 perceset.

[Szafina]

De a "filmem" eleje nem éppen SW jellegű így nem tom miként kéne megírni az elejét (cím stáblista).

Úgy érted, hogy a filmed a stáblistával kezdődne? Mert akkor azt is úgy kell leírni, ahogy a filmben majd látható lesz. Ha közben történik valami (például egy ember megy az utcán, és közben látjuk a feliratot), azt zárójelben kell közölni. Legalábbis én egy ilyen megoldást láttam még anno.

[Derb]

Úgy érted, hogy a filmed a stáblistával kezdődne? Mert akkor azt is úgy kell leírni, ahogy a filmben majd látható lesz. Ha közben történik valami (például egy ember megy az utcán, és közben látjuk a feliratot), azt zárójelben kell közölni. Legalábbis én egy ilyen megoldást láttam még anno.

Igen. Sajna vámpír filmet nemigen lehet úgy kezdeni mint a Star wars. kell egy stáblista az alap dolgokkal ami szokott lenni.

Szerkesztve: 2008. Április 26. - Derb

[Derb]

Kész a forgatókönyvem első verziója. Durván tízperchez elég az 5 oldal nem. 12 es betűméret és viszonylag kb 70 % párbeszéd .De cselekmény is van benne elég. Főleg a harcnál.

[MissKarrde]

Valamilyen műsorban hallottam egyszer, hogy egy perc kb. egy oldal egy forgatókönyvben Aztán ez csak egy dolog, mert szerintem sok mindentől függ az az egy perc.

[Szafina]

Örülök, hogy összejött Akkor ezek szerint sikerült megoldani a stáblistás dilemmát is.

[Derb]

Örülök, hogy összejött Akkor ezek szerint sikerült megoldani a stáblistás dilemmát is.

még szép.XD az elejét és a végét is. Igazából csak agggódom hogy nem fog kitenni 10 percet minden mert igazából párbeszéd van benne. csak túlságosan összevan sűrítve az egsz és túl sok történik anyi idő alatt. szóval. kispárbeszéd. új jelenet. majd megint beszéd. megint új jelenet na ez már hosszabb mert a harc jelenet. aztán kész. van egy hoszabb párbeszéd a végén és enyi.

 

Ha érdekel átküldöm mailen vagy MSn-en ha van.

 

Úg yis keresek szereplőket még. Ha minden jól megy nyáron kezdenénk a forgatást.

[Bomarr]

Csak most vettem észre ezt a remek kis topicot. Ha nem probléma akkor beillesztem ide az egyik korai zsengémet. Kicsit túlteng az elején a 'történelmi visszatekintő', de azért remélem van akinek tetszeni fog

 

 

Egy háború első áldozata

 

 

Az Úr 1686-dik éve?

 

 

Buda városa. Látszólag csak egy a Dunát szegélyező települések közül. Se égig nyúló hegyekkel, se feneketlen mélységekkel nem tudja kényeztetni az erre vetődő vándorok szemét. A Duna se nem szélesebb, se nem keskenyebb a szokottnál. Még csak ritka növényekkel vagy állatokkal sem büszkélkedhetnek a környező erdők.

 

De van valami, ami szemmel nem látható. Valami, ami a civilizált népeket magához vonzza. Európa első lakosai, a kelták vertek ezekben a hegyekben először tanyát. Évszázadokon át hódoltak itt ősi isteneiknek, mígnem elérte a vidéket egy hadsereg, mely a maga korában úgy tűnt, legyőzhetetlen. A Római Birodalom az észak-keleti provincia központjává tette az egykori kelta várost, amelynek lakosait rabszolgasorba kényszerítette. S miközben a kelták titkon egykori nagyságukról ábrándozva szolgálták ki új uraikat, azok gyönyörű épületeket húztak fel mindenfelé, hogy az élet nagy dolgairól gondolkodhassanak bennük. Nagy tudású bölcsek és nagyravágyó ifjak vitáztak naphosszat az Amfiteátrumban, miközben körülöttük egy nagyváros volt születőben. Hamarosan átterjeszkedtek a Duna másik partjára is, hogy ott kikötőket építsenek, amikben aztán egész hajóflottákat állomásoztattak.

 

Bukásuk pont olyan váratlanul jött, ahogy a keltáké. A halhatatlannak hitt Róma egyszercsak gyengélkedni kezdett, s végvárai egymás után dőltek össze a keletről érkező hordák nyomása alatt. Ezután tiszavirág életű Birodalmak rendezkedtek itt be: hunok és avarok lepték el a vidéket, mígnem megérkezett egy újabb trónbitorló. Magyaroknak hívták magukat, s miután gondosan kiirtották a vidék összes korábbi lakóját, maguk is városalapításra adták a fejüket. Aligha volt korábban nemzet, aki ennyire magának érezte volna ezt a vidéket. Hiába érkeztek egymás után a kihívók: németek, kunok, tatárok? a magyar nemzetségek újra és újra visszatértek.

 

De már a görögök is tudták: semmi sem tart örökké. Történetünk előtt alig 150 évvel újra gazdát cserélt e föld. Mint minden nagy változás, látszólag ez is hirtelen jött. A politikai viszályoktól terhelt Magyar Királyságot, a külső ellenség egy egyszerű csellel kényszerítette térdre. A török seregek egyetlen kardrántás vagy puskalövés nélkül masírozhattak be a városba az Úr 1541-dik évében.

 

Sok-sok esztendő telt el azóta. Buda török várossá vált. Első pillantásra pont olyan mint az Oszmán Birodalom bármely határmenti települése. Az aprócska házak tengerét csak a Dzsámi óriási kupolája töri meg, nomeg az őt közrefogó minaretek. A külső területeken bazárok és fürdők, nomeg Abdurrahman, a város pasájának palotája. S valami, ami a határmenti városok sajátja: a megerősített várfalak, amik számos csata nyomát viselik magukon. Csak a fontosabb sérüléseket tapasztják be egy-egy ütközet után. Nincs idő az állandó helyreállításra, mert mire kész lennének már fel is bukkan egy újabb sereg, ami magának akarja a várost. Hol egy túlmozgásos erdélyi fejedelem indít elkeseredett ostromot, hol a nyugati szomszédok próbálják megtörni a bent lévőket. A törökök azonban minden támadást biztos kézzel vernek vissza. Az önjelölt hódítók így újra és újra óriási veszteségekkel a hátuk mögött kénytelenek hazatérni.

 

Izmail pasa még csak nevetni tudott az ehhez hasonló próbálkozásokon, s a tényen hogy egyesek kétségbe akarják vonni a tényt: Buda török város. ?Unokáink itt nőttek fel és a mi unokáink is itt fognak? - szögezte le a nagyvezírjének, amikor az meglátogatta budai palotájában. És mindez valóban rendkívül magától értetődőnek tűnt pár évvel ezelőtt.

De Izmail pasa halott. Egy magyar vitéz kardja végzett vele Szentgotthárdon. Azóta Buda megváltozott. Bár a lakók tudják, hogy a falak megvédik őket a külső betolakodóktól, de már bizalmatlanok. S a bizalmatlanság egész felért a hierarchia csúcsáig.

Az új pasa pánikszerűen hozza a védelmi intézkedéseket. Ami egyik nap kötelező azt másnap már törvény tiltja. Hetente új és új katonákat rendelnek a városhoz. Szpáhik, azabok, martalócok és janicsárok járőrőznek az utcákon. Nagyrészük most látja először ezt a vidéket, s mint minden katona, aki távol van az otthonától, mogorvák és erőszakosak. A lakók nem tudják mi folyik körülöttük, csak érzik, hogy bármi is ez, rosszat jelent?

 

-----------------------------------------------

 

Pest. Buda testvérvárosa. Mérete igen aprócska a túlparton lévő nagytestvéréhez képest. Itt laknak a török munkások, nomeg itt húzza meg magát a kis számú magyar lakosság. A törököknek sosem jutott eszükbe elüldözni őket. Mégcsak iszlám hitre se akarták áttéríteni őket, s pár kisebb templomot és zsinagógát meg is hagytak a helyieknek, akikre úgy tekintettek, mint a város egyik egzotikumára.

A helyi érdekességek közül is kirítt azonban a Fekete Holló fogadó, ami a város legszélén volt. A hátsó udvarából nem is látszott más, csak a lápos-mocsaras síkság. Maga az épület a legkevésbé sem volt figyelemreméltó, hacsak a puszta tény miatt nem, hogy még nem dőlt össze. A tulaj, Bakasi István nem sok jelét mutatta annak, hogy bármiféle affinitása lenne az épület helyrehozásához. Egyetlen dologhoz volt affinitása: a bevétel besöpréséhez. Mint az egyetlen ivóhelynek a városban sosem kellett attól tartania, hogy egyszercsak tönkremegy. Hiába volt a fogadó ijesztően ronda és döbbenetesen koszos, az italok gyanúsan bűzösek és arcrándítóan keserűek, minden este teltház volt.

A törökök mély megvetéssel figyelték mindazt, ami itt történik. Már pusztán az alkohol árulása is barbár keresztény szokásnak tűnt a szemükben, de amikor szembesültek az italozás következményeivel, megvetésük csak tovább fokozódott.

Bakasi úrat az lepte meg igazán, hogy mily kevés a törökök között a hitszegő, akit nem izgat a muzulmán pokol? havonta alig tíz-tizenöt török vendége volt.

Ám akárcsak az egész városban, úgy a Fekete Holló fogadóban is más szelek fújtak újabban. Mióta felreppent a híre a nagy háborúnak, nemcsak Budát, de Pestet is ellepték a messziről jött harcosok.

S míg Buda az északi területek egyik legfontosabb vallási központja volt, ahol a helyiek nagyon komolyan vették a Korán útmutatásait, addig az új jövevények közt számos olyan akadt, aki a Birodalom kevésbé istenfélő vidékéről érkezett ide.

A fogadó újabban tele volt török katonákkal.

 

?A pénz az pénz? ? vonta le magában a tanulságot Bakasi, miközben jó szokásához híven a falnak támaszkodva nézte a vendégeit.

-Dolgozz már! ?üvöltött fel egyszercsak, ahogy meglátta, hogy leánya leállt az italkihordással. Ez volt Bakasi legfőbb elfoglaltsága: falnak támaszkodni és onnan ráüvölteni néha a családtagokra. Mindebben hosszú évek kemény rutinja volt mögötte. S bár ő úgy hitte, hogy a Bakasiak mindig is ezt csinálták, valójában ez a legkevésbé se volt igaz. Bár ő nem tudta, de a fogadót még dédapja alapította élete alkonyán. Előtte bejárta a fél világot, s útjai során számtalan szerelmet és sebhelyet gyűjtött össze, hogy aztán utolsó éveiben belefáradva a kalandokba, visszatérjen szülővárosába, a muzulmán többség lakta Pestre és ott fogadót nyisson. Nem volt ez más, mint egy nagyvilági dandy utolsó nagy vicce. Egy pillanatra se gondolta komolyan az egészet és ha megtudta volna, hogy leszármazottai a kocsmáros hivatást egyfajta életcélnak fogják tekinteni, minden bizonnyal krákogó nevetésben tört volna ki? mindig így reagált, ha valami képtelenséget hallott.

 

De Bakasi István nemhogy a dédapjáról, de saját apjáról is igen keveset tudott. És őszintén szólva nem is különösebben érdekelte.

-Na csak egy-kettő! -sürgette meg jobban a lányát.

Ma különösen sokan voltak. A picinyke helyiségben levegőt is alig lehetett kapni, de a vendégeket jól láthatóan nem zavarta. Arcukon az a félreismerhetetlen vigyor ült, ami akkor telepszik rá az emberek arcára, ha valami bünős élvezetbe meritkeznek. Az elején ugyan mindannyian ódzkodtak, s futó gondolatként mindenki fejében ott motoszkált: ?mi van ha mégis bűn?? sőt ?mi van ha Allah mégis megbüntet?? de aztán az istencsapások elmaradásával egyre magabiztosabban itták le magukat.

 

Kivételt -Bakasi úr nagy meglepetésére- csak az egyik magyar vendég képezett. Az egyik sarokban ücsörgött komor képpel maga elé meredve, mint akit e pillanatban hagyott magára a kedvese. Bakasi úr még sosem látta ezt az embert. Erre megmert volna esküdni, hisz minden bizonnyal emlékezett volna egy olyan arcra, amit ily ellenállást nem tűrően nőtt be a sűrű, csimbókos szakáll. Kellő távolságból nem is látszott semmi a vendég arcából, csak egy nagy szőrcsomó. Az orosz cárok viselhettek annak idején hasonlókat, de ezt talán még ők is megirigyelték volna.

Ám a mókás összhatás elillant, amint közelebbről is megvizsgálta valaki ezt az arcot. A parányi csupasz bőrfelületeken forradások, hegek éktelenkedtek, míg bal szemét a szürke-hályog fordította ijesztő sötétségbe.

Bakasi hátán végigfutott a hideg, ahogy odalépett hozzá. De nem volt mit tenni: ha egy vendég csak ücsörög, ahelyett hogy a pad alá inná magát, kérdőre kell vonni:

-Mit hozhatok az úrnak? ?kérdezte Bakasi nyájasan.

-Menne ez magyarul is? ? nézett fel az idegen. Bakasi nem tudta, hogy mi lepi meg jobban. A kérdés, vagy ahogy feltették neki. Mert az öreg magyarul szólt. Azon a nyelven, amit Bakasi nem használt siheder kora óta. Ő maga már azt hitte, hogy teljesen elfelejtette. Most mégis értette, s nagy nehezen emlékei mélyéből előkaparta elfeledett tudását, hogy döbbenetét a régi nyelv formájába tudja ölteni:

-Ki maga?

-Vezess oda, ahol kettesben tudunk beszélni! Van emelete ennek a fogadónak? ? nézett körbe az idegen, majd meg se várva a választ máris az egyik ajtó felé indult.

Bakasiból egy pillanatra majdnem előbukkant a vérbeli fogadós, aki minden olyan témát, ami nem az ő borairól és sereiről szól, időpocsékolásnak, sőt ilyen esetben szándékos téma-kerülésnek vesz, de aztán kíváncsisága felülkerekedett és gorombáskodás helyett egyszerűen az idegen után eredt, aki eközben már fel is ment az emeletre.

Hamari meghajlásában persze nem kevés félelem volt. Ha egy fiatal suhanc akart volna a házába trappolni, gondolkodás nélkül megverte volna és kipenderítette volna. De ebben a figurában? a kinézetében, a gesztusaiban, a hang-lejtésében? volt valami beteges. Volt benne valami, amit nem akart ellenvetéssel megbolygatni.

 

Ahogy odafent a sötétben az ablak előtt vonult fel-alá csak még rejtélyesebbnek és ijesztőbbnek tűnt az alakja. Ahogy idegesen mozgatta az állát, az egész szakálla táncolni kezdett az arcán, mint holmi hanyagul felrakott színházi kellék.

-Fontos dolgokról fogunk beszélni ? szögezte le az idegen, miközben idegesen a levegőbe szippantott. Felsorolni is nehéz lenne miféle érzelmek és gondolatok cikáztak Bakasi elméjében és szívében, de mind közül egyre erősödött a kíváncsiság:

-Mikről jóuram?

Némi gondolkodás után az idegen egyetlen ép szemét Bakasira szegezte és oda nem illő ordítással hívta fel a figyelmét:

-Vádeni Lajos vagyok.

Mintha dühös lett volna, hogy ezt egyáltalán kikellett mondania. Fordult egyet kettőt, majd belekezdett:

-Óriási háború van készülőben! Már csupán napok kérdése, hogy a sereg elérje Buda várának falait. -ahogy ezeket kimondta jobb szeme egész kitágult, mintha önmagát is megigézte volna a súlyos szavakkal. Álla a szokottnál is erőteljesebb ficánkolásba kezdett.

-Elképzelni se tudod mily roppant hadról van szó. A pápa szólítására egész Európa fegyvert fogott és aki mozdítható az most mind ide tart. Már ott vannak a budai hegyeken túl. Olyan kavalkád, amit még ezek az ősi földek se láthattak: francia köznemesek, katalán földművesek, angol arisztokraták, köztük az angol király fia, itáliai hercegek, német zsoldosok, lengyel lovagok és magyar vitézek? mind egyetlen cél érdekében ragadtak fegyvert: hogy ezeket -és most a lehető legmegvetőbben a padlóra mutatott, amin a lenti fény és az iszogató törökök hangoskodása egyaránt átszűrődött- ezeket örökre kiirtsák.

Bakasinak mostmár kétsége sem volt: az idegen egy őrült. Ráadásul a veszélyesebb fajtából. Ha ezt most törökül mondja el, pár percen belül minden bizonnyal mindkettőjüket egy betintázott szpáhi szeli ketté. S bár nem akarta, de hitetlensége az arcára is kiült, amivel alaposan felbosszantotta újdonsült vendégét, aki újra színpadias szónoklatra ragadtatta magát.

-Majd meglátod! -üvöltött fel- Pár nap és a saját szemeddel fogod látni. Akkor majd hálás leszel a felszabadításért. A török ellenállhatott hercegeknek, királyoknak és fejedelmeknek, de amikor egész Európa fegyverbe áll, hatalma úgy fog összedőlni akár a kártya-vár.

S Bakasiban felmerült a gondolat és a félelem: talán igazat mond. És ez sokkal rosszabbul érintette, mintha történetesen kiderült volna, hogy egy futóbolond tévedt a fogadójába.

-De mégis miért mondja el mindezt nekem? Miért jött a kocsmámba teljesen egyedül? -kezdett érdeklődni Bakasi, remélve, hogy az erre érkező képtelen válaszok majd leleplezik a vándort.

- Nincsenek térképeink, csupán leírásaink melyek már réges-rég elévültek, nomeg beszámolók pár egyszerű katonától, amikre aligha alapozhatunk. A roham előtt ismernünk kell a várat. Azért küldtek előre, hogy adatokkal térjek vissza? neked csak elkell vinned engem a Várhegy melletti magaslatra, ahonnan felmérhetem a törökök felkészültségét és várfalaik tűrőképességét. - szögezte le Vádeni Lajos, viszonylagos nyugodsággal.

?Nincs jól ez így? ? gondolta magában Bakasi. Bolond-beszédnek túl összeszedett volt. S túlságosan összevágott mindazzal, amit az utóbbi napokban maga körül észlelt. A mende-mondák a közelgő csatáról, a városban gyülekező oszmán katonák? hirtelen belé nyilalt a felismerés: valóban óriási háború közeleg. Egész testében megreszketett és tehetetlen dühében kibuggyant belőle:

-NEEEE!

Vádeni Lajos erre egészen megdermedt. A jobb szeme alatti bőr rángatózni kezdett, akárcsak terebélyes szakálla. Bakasi érezte, hogy mondania kell valamit. És szerencsétlenségére izgalmában pont azt mondta, amit érzett:

-Könyörgöm ne jöjjenek ide. Ne jöjjenek háborúzni. Nem kell felszabadítsanak minket. Láttunk már itt elég kis háborút ahhoz, hogy ne akarjunk egy nagyot látni.

De ahogy ezek a szavak kicsúsztak a száján Bakasi is megrémült. Sosem volt szokása kimondani, mindazt amit igazán érzett, s most mégis megtette.

Vádeni egy szót sem szólt csak fujtatása vált egyre terhesebbé. Nyomasztó csend ülepedett kettejük közé. Egyikük nem mert, másikuk már nem akart szólni.

 

Vádeni tunikája mélyéről előkapta éles tőrét, mely pillanatok alatt Bakasi mellkasába fúródott. Nem volt dulakodás. A fogadós szívébe előbb behatolt a hegyes szúró-fegyver semmint hogy tudatosulhatott volna benne: megfogják ölni. Szívverése, légzése és agyműködése gyors egymásutánban adták fel a szolgálatot. Teste aprókat rándult, ám ez már nélkülözött mindenféle tudatosságot. Csupán az idegpályák és a vérkeringés különös játéka a halál kapujában. Hamarosan minden porcikája elernyedt és teste szétterült a fogadó padlózatán.

 

Egy háború első áldozata.

Szerkesztve: 2008. Május 3. - Bomarr

[Darth Krande]

Hehh. Aranyos kis írás, bár a befejezés (a neeee) valahogy nagyon furán jött ki. Nem vagyok nagy történész, de szerintem ez a pacifista hozzáállás valahogy túl modern...

 

Ja, és még egy: "mint egy nagyvilági dandy utolsó nagy vicce. " A dandy valahogy nagyon kilóg az egész történetből.

 

Viszont az eleje, az zseniális.

[Bomarr]

A fogadós nem pacifista, csak "háborús zónában" él és nincsenek jó tapasztalatai ("Láttunk már itt elég kis háborút ahhoz, hogy ne akarjunk egy nagyot látni"). A dandy-ben van valami.

 

Viszont az eleje, az zseniális.

 

Köszi

Szerkesztve: 2008. Május 3. - Bomarr

[Ody Mandrell]

Szokásosan jó volt Bomarr.

 

Pacifista hozzáállás? Hmmm...én ilyet nem éreztem ki a fogadósból. Inkább azt, hogy nyugodságra vágyik, és belefáradt a rengeteg harcba amik egész élete során körülvették. Ez a Vádeni Lajos meg egy megszállott.

[Bomarr]

Köszi, Ody!

[Donát]

Írta: Csabai Donát

 

Néhány dolog, amit ne mondj, ha szakítani akarsz

 

Ez a cikk nem készül komolyan venni magát. Nem készül megsérteni mások ízlését és értékrendjét. Egyáltalán, ez a cikk nem készül semmire, mert ez a cikk csupán csak egy tárgy. Ráadásul az amúgy is kevésbé vidám, virtuális fajtából. Ennek megfelelően kéretik csínján bánni vele, és pláne nem komolyan venni.

 

Vajon egy mondatban el lehet intézni egy két éves kapcsolatot? Vajon jobban jársz-e, ha sms-ben zárod le azt, amit már mindenképp le kell zárnod? Vajon a másikat is ugyanúgy megviseli az msn-es szakítás, és tényleg olyan bunkó dolog, mint amilyennek elsőre tűnik?

 

Ezek azok a kérdések, amelyekkel e cikk nem foglalkozik. Nem akar bíráskodni nemek között, nem akar erkölcsi példabeszédet tartani a manapság egyre gyakoribb egy hetes kapcsolatok ellen… (pedig akarhatna, de nem akar…). Nem, ez a cikk (legfőképp a szerzője) csupán viccet űz mások (vagy épp saját…) esetlen szakítási kísérletéből, olyan szituációkból, ami talán már Veled is megtörtént, vagy épp megfog...

 

Álltál már úgy a park közepén, hogy mondanod kéne valamit? Valamit nagyon, de nagyon sürgősen, lehetőleg úgy, hogy ne bántsd meg a Veled szemben álló, egyébként vonzó, de mostanra már „megunt” srácot / lányt? Álltál már úgy a park közepén, hogy vagy mondasz valamit, vagy a következő másodpercben egy táska csattan a fejeden (fiúk számára választható opció)? És vajon eszedbe jutott-e a megfelelő mondat, a jó válasz a sok közül, amivel elkerülheted a kínos szituációk egyik legkínosabbját… a toporzékolós szakítást?

 

Nos, maradjunk annyiban, hogy a „Kérlek ne sírj!” kérés csak egy nüansznyival jobb a „NE ORDÍTS VELEM!!!” ordításnál. Általában ugyanis ezeket sírás illetve ordítás követi. Hasonlóan balszerencsés választás a „Félreérted a helyzetet!” kijelentés, ugyanis nemcsak, hogy önző módon elképzeljük, mit gondol a másik, de többnyire Ő nagyon is jól érti a dolgot, így a szakítás tetejében még azt is megkapja, hogy hülyének nézed.

 

Ha a lány a fejedhez vágja, hogy megcsaltad a barátnőjével, lehetőleg ne úgy javítsd ki, hogy „Nem a barátnőddel csaltalak meg!” de hasonlóan peches szituációt eredményezhet a „Te is megcsaltál b*** meg!” felkiáltás. Amennyiben persze szeretjük a teátrális jeleneteket, úgy érdemes kipróbálni a „Nem csak vele!” és a „Na és?!” opciókat is, utóbbi azonban csak akkor működik, ha teljes (és általában megjátszott) közönnyel vetjük oda válaszként.

 

Ha a pasid féltékenységi rohamot indít egy fiú barátod ellen (előfordult már ilyen a világtörténelemben), lehetőleg ne úgy védekezz, hogy „Ő csak egy barát!”, és az „Attól, hogy belém karolt, még nem járunk!” szintén rossz válasz. Viszont tökéletesen megfelel a célnak a „Tudom, hogy bűn ronda, de a barátom!” és az „Ő tényleg pasi? Eddig még eszembe se jutott!” riposzt, bár utóbbinál lehetőleg mellőzzük az iróniát.

 

Ha rajtakapnak, amint részegen egy harmadik személlyel csókolózol, lehetőleg ne azt hangoztasd, hogy „Részeg voltam!”, s ne is azzal érvelj, hogy „Rám mászott!”, inkább kérj bocsánatot, és mentsd, amit menteni lehet; lapíts addig, amíg megfelelő ütőkártya nem kerül a kezedbe. Hasonlóan jó megoldást nyújt a megalázkodás téves féltékenységi roham, kiderült „eljátszottam a gondolattal, hogy…”, valamint részegen történt „bocsi, hogy nem ismertelek fel” jelenség után is, ahol mindenfajta agresszív megnyilvánulás azonnali, jóvátehetetlen és kényes szakításhoz vezet (a szerző tapasztalatai szerint).

Az esetek nagy részében beválik, ha hideg fejjel, „aludtam rá egyet” elgondolással ülünk le partnerünkkel, hogy megbeszéljük a dolgokat, de mindent elronthat, ha ezek után ragaszkodunk a búcsú szexhez (az orális is!!!). Hasonlóan tönkreteheti kényelmes szakítási tervünket, ha végig partnerünket fényezzük a „nem érdemellek meg”, „túl jó vagy hozzám” és a „sosem találkoztam még ilyen kedves emberrel, de…” kombinációkkal, ez az esetek többségében kétségbeesett síráshoz, szélsőséges esetben dühös kiabáláshoz és ajtócsapkodáshoz vezet.

 

Mint általában, szakításkor is az őszinteség a legkifizetődőbb, kivételt képeznek a „Sötét volt a buliban, tévedtem!”, valamint a „Mióta megszólaltál, azóta ürügyet keresek a szakításra” vallomások, melyeknél egy kegyes hazugság talán szerencsésebb útra visz.

A legfontosabb persze mindig az, hogy a lehető legkisebb fájdalmat okozzuk a másiknak (kivétel: szado-mazo őrültek), és minél kíméletesebben és gyorsabban essünk túl a dolgon. Persze sose felejtsük el azt sem, hogy mindenki megérdemel egy kis méltóságot, és tiszteletet.

Szerkesztve: 2008. Augusztus 7. - Donát

[Darth Krande]

Hm. Nem lett rossz. A kelekezés hátterét meg inkább ne firtassuk?

[Oldfighter]

Valahogy picit kibontatlannak érzem a cikket. Mintha egy összefoglalót olvasnék A Cikkről. Amúgy vannak benne jó ötletek a figyelem fenntartására.

[Donát]

Igen, nem ez az eddigi legjobb cikkem, de volt benne pár poénosra sikerült mondat, ezét szúrtam ide be.

 

Krande: Nem, nincs előzménye, csak úgy írtam.

[MissKarrde]

Aranyos kis írás Néhol mosolyogtam is rajta, és közben arra gondoltam, hogy a végére raknám, hogy kell némi türelem és megértés is De volt ott más a szöveghez illő.

[Darth Krande]

Keserű-poénos.

[Dzséjt]

Jófajta írás.

 

?Nem a barátnőddel csaltalak meg!?

Ezen azért nagyot röhögtem. Aki ilyet képes mondani - akár van igazságtartalma, akár nincs - hát az tényleg béna. Eszembe jutott egy anekdota róla (bocs, kicsit off lesz, de illik Donát irományához, és hátha van, aki még nem ismeri):

Férj és feleség fekszik az ágybam. Egyszer csak az asszony:

- Drágám, ha meghalok, újranősülél?

- Lehet - mondja a férj unottan.

- És ebben a házban élnétek? - Faggatózik tovább az asszony.

- Feltehetőleg.

- Ebben az ágyban aludnátok?

- Mivel nincs más - kezdi unni a férj.

- És golfozná vele, mint velem?

- Mivel te már nem leszl - forgatja a szemét idegesen.

- És használná a golfütőimet?

- Aligha, bal kezes.

Pár másodpercnyi néma csönd áll be, majd a nő kifakad:

- MICSODA?

- Hoppá.

[MissKarrde]

Á, én nem ismertem

[Donát]

Ez ... ááá ... ez NAGYON (és ide tetszőlegesen be lehet helyettesíteni a kívánt trágár kifejezést) NAGY!

[Ody Mandrell]

Donát. Benned egy matuzsálem bölcsessége veszett el.