Ugrás a kommentre

Ahsoka Tano

Dzséjt

Ahsoka a Rebelsben  

48 felhasználó szavazott

  1. 1. Szerinted jó ötlet volt behozni Ahsokát a Rebelsbe?

    • Igen
      42
    • Nem
      0
    • Majd meglátjuk
      6

Ajánlott hozzászólás

A hat film MÁR elkészültük óta tökéletesen érthető a TCW nélkül. A TCW-nek kell érthetőnek lennie a filmekkel.

Épp ez az. A 6 film így tökéletes. Ha a TCW-be beleerőltetik Ahsoka halálát (főleg, ha erre a végén kerül sor, napokkal, hetekkel az Ep3 előtt), hiteltelenné válik Anakinék komédiázása a mentőakcióban (persze, tudom, én vagyok "bájosan egocentrikus", hogy a helyükbe képzelem magam).

Anakin viszont nem gyászolhatja a lányt az Ep3-ban egy TCW-ben történt esemény miatt, mivel a 6 film a sorozat nélkül is világos, a szereplők motivációival, érzéseivel együtt. Erre írtam, hogy a filmeknek a TCW nélkül is érthetőnek kell maradnia.

Amúgy, kicsit off, de tudjátok mit bírnék? Ha Ahsoka túlélné a TCW-t, a 66-ost, mindezt padawanként (vagy kiugrott padawanként), és készítenének vele egy olyan animációs szériát, ami az ep6 után játszódik, Luke-kal, Hannal, Leiaval. A felnőtt Ahsoka remek összekötő karakter lenne, és az az éra kiváló táptalaja lehetne egy második animációs sorozatnak (egy TCW-hez hasonló komolynak). Lehet szétcincálná az EU-t (bár a TCW-ben is tudják magukat tartani), meg néhányak lelki világát, de én örülnék egy olyan "mi történt az ep6 után" sztorinak, ami már Lucas elképzeléseit is tükrözi.

Ezt én is el tudnám viselni. De még abban is reménykedem, hogy a tv sorozatban (már ha tényleg elkészül) is láthatjuk, főbb szerepkörben. Az Ep6 utáni EU-t nem kell szétcincálniuk, anélkül is el lehetne helyezni a sztorit úgy az idővonalban, hogy mindenki lelki világa ép maradjon. :)

Na, ez is egy remek lehetőség. Van itt bőven. :)

1) Eltűnik egy akcióban.

2) Halottnak hiszik.

3) Meghal.

4) Kirúgják a Jedi Rendből.

5) Kilép a Jedi Rendből.

Ezt még kiegészíteném egy 6-os ponttal, miszerint szimplán elrejtőzik, ahogy Yoda és Kenobi. Egyébként kétlem, hogy Yoda nyilvántartást vezetne minden életben maradt Jediről. Hatalmas a Galaxis, kizártnak tartom, hogy Luke maradt az utolsó világos oldali Erő-használó AY 4-ra.

De az 1-2 ponttal is szívesen kiegyeznék. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát én nem szeretném Ahsokát látni az EP6 után, az én Jedi visszatér utáni képembe nem fér bele.

Miért nem? :)

Luke-nak még kapóra is jönne egy forrás, amely segítségével tovább bővítheti a Jedikkel kapcsolatos tudását. C'baoth-ot is ezért kereste fel - legalábbis a klónját, pedig az öreg is abban az érában élt, mint Ahsoka.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért nem? :)

Luke-nak még kapóra is jönne egy forrás, amely segítségével tovább bővítheti a Jedikkel kapcsolatos tudását. C'baoth-ot is ezért kereste fel - legalábbis a klónját, pedig az öreg is abban az érában élt, mint Ahsoka.

Mert nem kell oda Ahsoka. Luke az EU-ban nélküle is remekül megvan.

És nekem úgy tetszik, hogy Luke saját maga építi fel a Jedi-rendet, úgy ahogy Zahn és Anderson leírták.

Galen Mareket sokkal jobban kedvelem Ahsokánál, kb úgy vagyok vele, mint te Ahsokával, mégis úgy érzem, hogy sem Galennekm sem a klónjának semmi keresnivalója a klasszikus trilógia idején, meg kell halnia még az EP4 előtt.

Ahsokának is hasonló módon el kell tűnnie még az EP3 előttig véleményem szerint. Vagy legkésőbb az EP3 és Ep4 közötti időszakban.

Az külön érdekes lenne, ha Ahsokát Vader ölné meg.

Galen "túl jelentős" szereplő ahhoz, hogy éljen az Ep4-5-6 idején. Tulajdonképp Vader nemezise, akiről aligha képzelem el azt, hogy míg a Sith irányítja a Birodalmat, ő csendben meghúzódik egy búvóhelyen.

Ahsokáról ellenben könnyebb elképzelnem azt, hogy túléli az Ep3-at (a lentebbi okoknál fogva), de akár a 4-5-6-ot is.

Én nem tudom róla elképzelni, hogy túlélné a klasszikus trilógiát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Épp ez az. A 6 film így tökéletes. Ha a TCW-be beleerőltetik Ahsoka halálát (főleg, ha erre a végén kerül sor, napokkal, hetekkel az Ep3 előtt), hiteltelenné válik Anakinék komédiázása a mentőakcióban (persze, tudom, én vagyok "bájosan egocentrikus", hogy a helyükbe képzelem magam).

Azzal csak a TCW válik hiteltelenné, nem a filmekben látottak. A filmek már megvannak, azoknak már nem eshet bántódása. Ha így lenne, az EU már rég hiteltelenné tette volna a hat filmet, gondoljunk csak az olyan sorscsapásokra, mint a Holiday Special, Ewoks, Droids, a nem sorscsapás, de nem is építő jellegű CW, hogy a többit már ne is említsem. NEM, ha Ahsoka eltűnését nem tudják megoldani, az csak egyetlen szériát hiteltelenít: a TCW-t.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tulajdonképp Vader nemezise...

De ha így nézzük Ahsoka meg Vader volt tanítványa. Jó nem ugyanaz a kaliber, de még így is jelentős szerepet játszik/játszott az életében.

Egyébként én is amellett vagyok hogy még a RotS előtt csináljanak vele valamit, vagy legfeljebb az élőszereplős sorozatban (ha valaha elkészül). Tano kisasszonyt a TCW-hez teremtették és nekem máshol idegen lenne.

Ez teljesen így van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azzal csak a TCW válik hiteltelenné, nem a filmekben látottak.

Oké, közben leesett az értelmezésed. Elsőre nem így jött le. :)

De ha így nézzük Ahsoka meg Vader volt tanítványa. Jó nem ugyanaz a kaliber, de még így is jelentős szerepet játszik/játszott az életében.

Egyébként én is amellett vagyok hogy még a RotS előtt csináljanak vele valamit, vagy legfeljebb az élőszereplős sorozatban (ha valaha elkészül). Tano kisasszonyt a TCW-hez teremtették és nekem máshol idegen lenne.

Igen, de Ahsoka hajlamosabb arra (főleg, ha tovább csiszolódik a jelleme a megfontoltabb irányba), hogy elrejtőzzön Vader elől, így nem kerül veszélybe az Ep3-4-5-6 cselekménye - tehát az, hogy miért nem láthatjuk. Galen esetében ezt kizártnak tartom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de Ahsoka hajlamosabb arra (főleg, ha tovább csiszolódik a jelleme a megfontoltabb irányba), hogy elrejtőzzön Vader elől, így nem kerül veszélybe az Ep3-4-5-6 cselekménye - tehát az, hogy miért nem láthatjuk. Galen esetében ezt kizártnak tartom.

És te a Wookie Hunt után még el tudod képzelni, hogy Ahsoka a 66-os után fogja magát és leül egy helyre lapulni hosszú évtizedekig?

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mert nem kell oda Ahsoka. Luke az EU-ban nélküle is remekül megvan.

És nekem úgy tetszik, hogy Luke saját maga építi fel a Jedi-rendet, úgy ahogy Zahn és Anderson leírták.

Galen Mareket sokkal jobban kedvelem Ahsokánál, kb úgy vagyok vele, mint te Ahsokával, mégis úgy érzem, hogy sem Galennekm sem a klónjának semmi keresnivalója a klasszikus trilógia idején, meg kell halnia még az EP4 előtt.

Ahsokának is hasonló módon el kell tűnnie még az EP3 előttig véleményem szerint. Vagy legkésőbb az EP3 és Ep4 közötti időszakban.

Az külön érdekes lenne, ha Ahsokát Vader ölné meg.

Abban egyetértek, hogy Ahsokának semmi keresni valója az Ep6 utáni időkben, de nem azért mert Luke meg lenne nélküle, hanem mert Ahsoka egyszerűen nem illik oda. Megpróbáltam elképzelni, olvastam néhány ilyen témájú fanfic-et, de egész egyszerűen erőltetettnek hat az ötlet, sokkal erőltetettebbnek, mint amilyennek Anakin és Padmé románcát tartom, pedig az nem kis szó. Azt viszont nagyon is eltudom képzelni, hogy az Ep4-5 közötti három évben találkozzanak, és Ahsoka tartson egy gyorstalpalót Luke-nak :rock:

Ami azt illetti, hogy Vader ölné meg Ahsokát, ebben erősen kétlkedem. Darth Sky-al már beszéltünk erről egy másik fórumon, és szerintem Vader nem merne szembenézni Ahsokával. Nem úgy értem, hogy Ahsoka képességeitől tartana, hanem attól, hogy egy találkozás a lánnyal felébresztené az igazi énjét. Ezt arra alapozom, hogy a Sötét Nagyúr-ban (egyike azon kevés EU műveknek, amelyek kimondottan tetszettek nekem) majdnem szívrohamot kapott, amikor a Jedi Templomban rátört a lelkifurdalás, és elhatározta, hogy kerülni fog mindent, ami a régi életéhez kötötte. Obi-Wan persze kivétel, mert nála talán csak önmagát és Palpi-t gyűlölte jobban, de -feltéve, hogy nem merül fel valami nagyon komoly nézeteltérés Ahsoka és közte- szerintem Ahsoka ugyanolyan hatással lenne rá, mint Luke.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És te a Wookie Hunt után még el tudod képzelni, hogy Ahsoka a 66-os után fogja magát és leül egy helyre lapulni hosszú évtizedekig?

Számomra az évadzáró bizonyította be, hogy Ahsoka bizony aktív partizánharcot folytatna a Birodalom ellen. És előbb-utóbb elérné Vader keze.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abban egyetértek, hogy Ahsokának semmi keresni valója az Ep6 utáni időkben, de nem azért mert Luke meg lenne nélküle, hanem mert Ahsoka egyszerűen nem illik oda. Megpróbáltam elképzelni, olvastam néhány ilyen témájú fanfic-et, de egész egyszerűen erőltetettnek hat az ötlet, sokkal erőltetettebbnek, mint amilyennek Anakin és Padmé románcát tartom, pedig az nem kis szó. Azt viszont nagyon is eltudom képzelni, hogy az Ep4-5 közötti három évben találkozzanak, és Ahsoka tartson egy gyorstalpalót Luke-nak :rock:

Ami azt illetti, hogy Vader ölné meg Ahsokát, ebben erősen kétlkedem. Darth Sky-al már beszéltünk erről egy másik fórumon, és szerintem Vader nem merne szembenézni Ahsokával. Nem úgy értem, hogy Ahsoka képességeitől tartana, hanem attól, hogy egy találkozás a lánnyal felébresztené az igazi énjét. Ezt arra alapozom, hogy a Sötét Nagyúr-ban (egyike azon kevés EU műveknek, amelyek kimondottan tetszettek nekem) majdnem szívrohamot kapott, amikor a Jedi Templomban rátört a lelkifurdalás, és elhatározta, hogy kerülni fog mindent, ami a régi életéhez kötötte. Obi-Wan persze kivétel, mert nála talán csak önmagát és Palpi-t gyűlölte jobban, de -feltéve, hogy nem merül fel valami nagyon komoly nézeteltérés Ahsoka és közte- szerintem Ahsoka ugyanolyan hatással lenne rá, mint Luke.

A Sötét Nagyúr csak pár héttel, hónappal játszódik a Sith-ek bosszúja után. Vader azóta sokat változott. Egy idő után olyan kíméletlen lenne, hogy minden Jedit megölne, aki az útjába kerül. Az, hogy kerülni akar mindent, ami régi életéhez kötötte, szerintem csak helyszínekre vonatkozik, mondjuk a Templomra, nem személyekre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És te a Wookie Hunt után még el tudod képzelni, hogy Ahsoka a 66-os után fogja magát és leül egy helyre lapulni hosszú évtizedekig?

Miért ne? A Wookie Huntban a túlélés ösztöne vezérelte, hogy nem hagyja magát lemészárolni a trandoshiak által. A 66-os parancs utáni bujkálás szintén a túlélését - ezzel együtt a Jedi Rend további fennmaradását - jelentené. Nem tudom, ismered-e a Sötét nagyúr c. regényt? Van benne egy Ahsokához hasonló, forrófejű, vehemens jellem, Olee Starstone. Eleinte ő is harcolni akart a Sith-ekkel (Vaderrel), a bujkálást pedig megfutamodásnak, gyávaságnak tartotta. Később viszont ráébredt, hogy az elrejtőzéssel sokkal többet ér el, mivel így belülről bomlaszthatja a Birodalmat, ezzel együtt tovább él általa a Jedi Rend. Ezeket szerintem Ahsoka is belátná, akármennyire harcias természet jelenleg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sötét Nagyúr csak pár héttel, hónappal játszódik a Sith-ek bosszúja után. Vader azóta sokat változott. Egy idő után olyan kíméletlen lenne, hogy minden Jedit megölne, aki az útjába kerül. Az, hogy kerülni akar mindent, ami régi életéhez kötötte, szerintem csak helyszínekre vonatkozik, mondjuk a Templomra, nem személyekre.

Igaz, hogy megváltozott, de szerintem Ahsoka esetében nem merné kipróbálni, hogy mennyire ;) Nem az a lényeg, hogyha találkoznának mit tenne, hanem, hogy merne-e találkozni vele. Igazad van, minden Jedi-t megölne, aki az útjába kerül, Luke-ot is megölte volna, HA nem tudja meg a nevét már korábban! Luke-ot nem ismerte személyesen, mielőtt Vader lett, ezért úgy gondolhatta, hogy pusztán a tény, hogy a fia, nem fog neki gondot okozni (ebben persze súlyosan tévedett), Ahsoka ellenben más tészta. Hacsak nem utálkozva váltak el, biztos, hogy tartana a lehetőségtől, hogy a lány iránti szeretete felszínre törne a találkozásukkor, és az magával hozná az eltemetett valódi énjét. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbálná meggyilkoltatni, csak azt, hogy szemtől-szemben nem merne megküzdeni vele.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát én nem ismerek sok EU művet, ezért a filmekből kiindulva egy jedi csak úgy élhet évtizedeket a Birodalom idején, ahogy Ben és Yoda is csinálta - kell keresni egy alig lakott bolygót a galaxis egyik valamely távoli csücskében, és két dolgot kell csinálni: ücsörögni és k*ssolni.

És ezek azok a dolgok amiket Ahsoka egyszerűen képtelen lenne megcsinálni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért nem? :)

Luke-nak még kapóra is jönne egy forrás, amely segítségével tovább bővítheti a Jedikkel kapcsolatos tudását. C'baoth-ot is ezért kereste fel - legalábbis a klónját, pedig az öreg is abban az érában élt, mint Ahsoka.

Ez nagyon gáz lenne és erőltetettt. Anakin padawanja hirtelen felbukkan hogy egykori mestere fiát tanítsa? Ez már túl sok a véletlenből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát én nem ismerek sok EU művet, ezért a filmekből kiindulva egy jedi csak úgy élhet évtizedeket a Birodalom idején, ahogy Ben és Yoda is csinálta - kell keresni egy alig lakott bolygót a galaxis egyik valamely távoli csücskében, és két dolgot kell csinálni: ücsörögni és k*ssolni.

És ezek azok a dolgok amiket Ahsoka egyszerűen képtelen lenne megcsinálni.

Nem feltétlenül kell "ücsörögni és kussolni". Kereshet egy elhagyatott bolygót, ahol minden energiáját és idejét edzésre fordíthatja. Azt kétlem, hogy remeteségbe vonulna, mint Obi és Yoda, de azt nagyon is kinézem belőle, hogy a bőrt is ledolgozná magáról, hogy bosszút állhasson Anakinért -feltéve, persze, hogy a többséghez hasonlóan ő is úgy tudja, hogy Vader végzett Anakinnal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igaz, hogy megváltozott, de szerintem Ahsoka esetében nem merné kipróbálni, hogy mennyire ;) Nem az a lényeg, hogyha találkoznának mit tenne, hanem, hogy merne-e találkozni vele. Igazad van, minden Jedi-t megölne, aki az útjába kerül, Luke-ot is megölte volna, HA nem tudja meg a nevét már korábban! Luke-ot nem ismerte személyesen, mielőtt Vader lett, ezért úgy gondolhatta, hogy pusztán a tény, hogy a fia, nem fog neki gondot okozni (ebben persze súlyosan tévedett), Ahsoka ellenben más tészta. Hacsak nem utálkozva váltak el, biztos, hogy tartana a lehetőségtől, hogy a lány iránti szeretete felszínre törne a találkozásukkor, és az magával hozná az eltemetett valódi énjét. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbálná meggyilkoltatni, csak azt, hogy szemtől-szemben nem merne megküzdeni vele.

Mi már beszéltünk erről, és ha jól emlékszem, nem jutottunk dűlőre. :)

Anakin/Vader Padmét szerette a legjobban, mégis kis híján megfojtotta. Padmé nem vallotta a nézeteit, más céljai voltak. Itt mutatkozott meg Vader Sith-sége, miszerint bárkit elpusztít, aki fenyegeti a céljai elérésében. Szerintem Ahsoka esete is ilyen lenne, akármennyire is szerette őt. Obi-Want is apjaként szerette Jediként, Vaderré válása után mégis megölte volna. De az Ep6-ban Luke-ot is majdnem ketté hasítja az állványon, annak ellenére, hogy itt már tudja, hogy ő a fia.

Én továbbra is azt mondom, ha Vader találkozna Ahsokával megölné őt - legalábbis megpróbálná, mivel ekkorra már annyira kiégett belőle (legalábbis a felszín alá került) korábbi énje, hogy semmit nem jelentene neki a lány.

Jól emlékszel nem jutottunk dűlőre :)

Én még mindig azt mondom, hogy Vader-t egyedül Mustafaron uralta az utolsó porcikájáig a Sötét Oldal, később már ő uralkodott a Sötét Oldalon. Éppen ezért ha ott találkozott volna Ahsokával, vele is ugyanúgy bánt volna, mint Obi-Wannal vagy Padméval. Később persze mélyen eltemette "Anakin"-t is, és azt a fékevesztett gyűlölködő vadállatot is, aki Mustafaron volt. De amikor megtudta, hogy a fia robbantotta fel a Halálcsillagot, hogy úgy mondjam meglazultak a láncok, amikkel bebörtönözte az igazi önmagát. Az, hogy Luke azt állította, hogy vívódást érzett Vader-ben a bizonyítéka ennek. Ha Vader tényleg elakarta volna találni a fénykardjával Luke-ot a Második Halálcsillagon, akkor el is találta volna. De visszafogta magát. Talán azzal győzködte még önmagát is, hogy azért mert át akarja téríteni a Sötét Oldalra, de az alapján, amiket Luke mondott sokkal inkább azért, mert már nem tudta mit is akar: a Sötét Nagyúr végén célt talált magának: megtanulni mindent amit Palpatine-tól tud, és aztán megölni őt. De ezt a célt csak azért tűzte ki maga elé, mert minden mást elvesztett, ami fontos volt neki. Luke felbukkanása teljesen összezavarta, és én azt mondom, Ahsoka ugyanilyen hatással lenne rá. A végső találkozás Obi-Wannal azért nem hatott rá, mert őt mindenestül gyűlölte azért, amiért megnyomorította.

És még valami: nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem arról beszélek, hogy mi lenne HA Vader találkozna Ahsokával. Csak arról, hogy szerintem tartana a találkozástól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát emberek nagyon örülök, hogy az oldal tagja lehetek! Ami csak ebben a témában írt hozzászólások miatt is nagy öröm! :)

De most rátérek az én gondolataim kifejtésére.

Lehet túl egyszerűen fog hangzani a magyarázat, de én úgy gondolom,

hogy Anakin a Mustafar-on egész egyszerűen

féltékeny lett Padme-ra mivel a lány hajóján meglátta Mesteré-t.

Ebből pedig ő azt vette le, hogy a szerelme megcsalja.

Ezért pedig meg kell lakolnia. Hát megfogta a nyakát.

Tisztában vagyok vele, hogy a hat rész szent és sérthetetlen, ezzel nem is szállok vitába!

Erre írta valaki, hogy Ahsoka nem illik a hat részhez, szerintem sem.

De mi van akkor ha nem ebbe a hat részbe akarjuk Ahsoka-t tenni, hanem egy új trilógiába?

Vagy egy új hatrészes sorozatba? Ami az eredeti hat rész utáni időkben játszódna.

A felnőtt Ahsoka-val a főszerepben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jól emlékszel nem jutottunk dűlőre :)

Én még mindig azt mondom, hogy Vader-t egyedül Mustafaron uralta az utolsó porcikájáig a Sötét Oldal, később már ő uralkodott a Sötét Oldalon. Éppen ezért ha ott találkozott volna Ahsokával, vele is ugyanúgy bánt volna, mint Obi-Wannal vagy Padméval. Később persze mélyen eltemette "Anakin"-t is, és azt a fékevesztett gyűlölködő vadállatot is, aki Mustafaron volt. De amikor megtudta, hogy a fia robbantotta fel a Halálcsillagot, hogy úgy mondjam meglazultak a láncok, amikkel bebörtönözte az igazi önmagát. Az, hogy Luke azt állította, hogy vívódást érzett Vader-ben a bizonyítéka ennek. Ha Vader tényleg elakarta volna találni a fénykardjával Luke-ot a Második Halálcsillagon, akkor el is találta volna. De visszafogta magát. Talán azzal győzködte még önmagát is, hogy azért mert át akarja téríteni a Sötét Oldalra, de az alapján, amiket Luke mondott sokkal inkább azért, mert már nem tudta mit is akar: a Sötét Nagyúr végén célt talált magának: megtanulni mindent amit Palpatine-tól tud, és aztán megölni őt. De ezt a célt csak azért tűzte ki maga elé, mert minden mást elvesztett, ami fontos volt neki. Luke felbukkanása teljesen összezavarta, és én azt mondom, Ahsoka ugyanilyen hatással lenne rá. A végső találkozás Obi-Wannal azért nem hatott rá, mert őt mindenestül gyűlölte azért, amiért megnyomorította.

És még valami: nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem arról beszélek, hogy mi lenne HA Vader találkozna Ahsokával. Csak arról, hogy szerintem tartana a találkozástól.

A lánc már lazult az első párbajuknál is. Csak Luke kezét vágta le és nem ölte meg. A végén meg mikor a Falcon fénysebességre kapcsolt akkor nem ölte meg a hajó parancsnokát, de említhetném az Ep6 elejét mikor szintén nem fojtja meg a Halálcsillag parancsnokát a késedelmes építkezésért. A 2. párbajuknál meg főleg nem akarta megölni Luke-ot. Figyelmeztette is. " Balgaság leengedni a kardodat". Ezután dobta el a kardot a híd tartópillére felé.

Ekkor már inkább Anakin volt mint Vader.

Kenobit meg nem azért gyűlölte mert levágta a végtagjait. Hanem akkor már a Sith beszélt belőle, és Kenobi testesítette meg számára az akkor már gyűlölt Jedi Rendet. Azaz a Rendet gyűlölte.

Ashoka annyira jó Jedi, hogy talán ő tudott volna hatni az áttért Anakinra. De úgy járt volna mint Padmé. Annyira sokkolta volna Anakin áttérése, hogy lehet belehal.

SZKipi: Anakinnak eszébe sem jutott a féltékenység. A Jediket már ellenségnek látta és Padmét tartotta felelősnek, hogy a Rend egy tagját odahozta hogy megölje őt. Ezért fojtogatta Padmét.

Szerkesztve: - Frenkie

Szerintem már sokkal korábban lazult a lánc, mint az első párbajuknál. Már akkor, amikor megtudta, hogy a Halálcsillagot felrobbantó pilóta neve Skywalker, ami jóval az Ep5 előtt bekövetkezett.

Kenobit meg nem azért gyűlölte mert levágta a végtagjait. Hanem akkor már a Sith beszélt belőle, és Kenobi testesítette meg számára az akkor már gyűlölt Jedi Rendet. Azaz a Rendet gyűlölte.

Igaz, de legalábbis az alapján, amit én tudok az EU-ról, Obi-Wan a mániája volt, őt jobban meg akarta ölni, mint az összes többi Jedi-t együttvéve.

Ashoka annyira jó Jedi, hogy talán ő tudott volna hatni az áttért Anakinra. De úgy járt volna mint Padmé. Annyira sokkolta volna Anakin áttérése, hogy lehet belehal.

Ha Ahsoka annyira jó Jedi, hogy hatni tudjon Vader-re, akkor őt is csak annyira rázná meg a személyazonossága, mint Luke-ot, nem pedig annyira, mint Padmé-t. Mellesleg nem arról volt szó, hogy Padmé abba halt bele, hogy Anakin fojtogatta, nem magában a sokkba?

SZKipi: Anakinnak eszébe sem jutott a féltékenység. A Jediket már ellenségnek látta és Padmét tartotta felelősnek, hogy a Rend egy tagját odahozta hogy megölje őt. Ezért fojtogatta Padmét.

Igaz, de azért szerintem is volt benne valamennyi az önmagát felszarvazottnak tartó férjből is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az biztos, hogy Vader nem félt szembeszállni múltjának árnyaival.

"A young Jedi, named Darth Vader, who was a pupil of mine until he turned to evil, helped the Empire hunt down and destroy the Jedi Knights."

Tehát Vader felkutatta a Jediket, és lemészárolta őket. Nem hiszem, hogy ez csak a templomra vonatkozott, szerintem simán hajtóvadászatok élére állt, hogy megölje a maradék Jedit, és Ashokával is így tett, ha találkoztak.

Más Jedikhez nem fűzték olyan szoros szálak, mint Ahsokához :P

a Sötét Nagyúr-ban (egyike azon kevés EU műveknek, amelyek kimondottan tetszettek nekem) majdnem szívrohamot kapott, amikor a Jedi Templomban rátört a lelkifurdalás, és elhatározta, hogy kerülni fog mindent, ami a régi életéhez kötötte

Csak erre írtam. Ez alapján Jedi hajtóvadászatot sem vezethetne...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.