Ugrás a kommentre

Ahsoka Tano

Dzséjt

Ahsoka a Rebelsben  

48 felhasználó szavazott

  1. 1. Szerinted jó ötlet volt behozni Ahsokát a Rebelsbe?

    • Igen
      42
    • Nem
      0
    • Majd meglátjuk
      6

Ajánlott hozzászólás

A tcw kronológiája még nem tisztázott dolog. Látom a wookiepedia már belőtte BBY21-re a dolgot, pedig a készítők hangoztatták nem is egyszer, hogy a TCW mozifilm a háború elején játszódik, nem sokkal az első geonosisi csata után.

Amint mások is leírták, az EP2-ben is voltak olyan jelenetek, amikor Anakin Shmi halála után nem volt teljesen búskomor.

Látszik is a viselkedésén, hogy képes humorizálással elfojtani néha belső fájdalmait, úgyhogy ez nem garancia arra, hogy Ahsoka életben marad a sorozat végén.

Ráadásul Shmi az anyja volt, gondolom hozzá sokkal jobban kötődött, mint Ahsokához.

Ha belegondolsz a következtetés, hogy Ye 21ben játszódik a cristophsziszi csata, és, hogy a készítők azt mondták, hogy a háború elején, nem sokkal az első geonoisis-i után játszódik, végül is nem ellentmondás. A háború pár nappal 22 évközepe után tört ki. Ha a TCW 21 első hónapjában kezdődik, akkor csak nem egészen félév telt el az Ep2 és a TCW mozi között, ami nagyjából reális.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahogy Ahsoka dolgán gondolkodom, eszembe jutott az, hogy ugyan miért is kell neki meghalni rögtön az ep 3 kezdete előtt?

Azt mondjátok, hogy Anakin a film elején még humorizál, tehát itt még a kis togruta él, amivel egyet is értek.

Viszont, ha jól megnézitek akkor a filmben van olyan jelenet is, amikor Anakin elég dühös és ideges.

Persze nem mondja ki, hogy Ahsoka miatt, de ott gyanítani lehet, hogy miatta is,

vagyis azon jelenetek közelében történt valami Ahsoka-val.

Az biztos, hogy ha Ahsoka meghal akkor az elég nagy lökés lesz a kiválasztottnak a Sötét Oldal fele.

Most jut eszembe, ugye egy olyan jelenet is van a filmben amikor Anakin-nak nem adják meg

a Mesteri címet, mivel nincs tanítványa.

Ebből arra is lehet követeztetni, hogy Ahsoka tényleg elhagyta a Rendet és ezért nem kapja meg Anakin azt amit akar.

Húú bakker de érdekes dolgok ezek, de várom már, hogy mi lesz!!!!!!!!!!!!! :D

Szerkesztve: - SZKipi Padawan

Obi-Wan és ha jól tudom Ki-Adi is előbb lettek Mesterek, minthogy kitanították volna az első tanítványukat, úgyhogy szerintem az ellenkezője is belefér.

Mellesleg ez az egész dolog, hogy egy Lovag, akkor kap Mester címet ha Lovaggá ütötték az első Padawanját EU, nem? Akkor pedig a TCW simán érvénytelenítheti.

De a fordítottja is megtörténhet, akár meg is erősítheti. Talán nem is Anakin és Ahsoka esetében, de mások esetében igen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahhoz, hogy valaki előbb legyen Mester mint ahogy az első tanítványát ki képzi,

ahhoz valami egészen nagy dolgot kellett tenni.

Obi-Wan Padawan-ként legyőzött egy Sith-et ami elég nagy dolognak számít.

Viszont azon Jedik akik nem követnek el naponta valami nagy dolgot, azok akkor hogyan lehetnének Mesterek?

Ha nem úgy, hogy ki nevelnek egy tanítványt.

Szerkesztve: - SZKipi Padawan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SZKipi: Az hogy mester ranghoz (ami legtöbbször egyenlő a tanács tagsággal) szükséges egy tanítvány felnevelése, ugyanakkora baromság mint, az hogy minden lovag aki felnevelt már egy padawant mesternek számít.

Jó persze, a tanácsba legtöbbször olyanokat választanak akik már kiképeztek egy (vagy több) padawant, de csak azért mert ezek a tapasztaltabb jedik.

És attól még hogy Anakin kiképezi Ahsokát, nincs semmilyen joga követelni a mester címet - ha így lenne a fél rend benne lenne a jedi tanácsban -, a RotS-ban is csak azért követelte mert (szerinte) már kiérdemelte, hisz akkorra ő is begyűjtött egy sith skalpot, plusz mellette még háborús hőssé is vált és az egész köztársaság az ő nevét éljenezte.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon igaz, de ne felejtsd el, hogy az EP2-ben Anakin kb a temetés végéig gyászolta Shmi-t, amikor Padmé-val megérkeztek a Geonosis-ra már simán humorizált, az Új Reményben Luke-ot is csak pár jelenet erejéig láttuk gyászolni, Leiát pedig csak addig izgatta az Alderaan, amíg fel nem robbantották, utána mintha elfeledkezett volna róla. Oké-oké magukba fojtották, mert nem szólhat az egész film arról, hogy szomorkodnak, csak azért mondom, mert az, hogy Anakin nem látszik megviseltnek az EP3 elején, még nem életbiztosítás Ahsokának. Simán belefér, hogy a TCW utolsó előtti epizódjában meghal, és az utolsó annak lesz szentelve, hogy Anakin hogyan lép túl rajta. Nem mintha ebben reménykednék. :yeah:

Persze, hogy nem életbiztosítás, de ilyet nem is írtam. ;)

Egyébként az, hogy nem gyászolnak, nem egyenlő azzal, hogy humorizálnak. Luke és Leia esetében az előbbiről, míg Anakinéban az utóbbiról van szó. De az is közre játszhatott Anakin geonosisi "örömködésében", hogy megtudta, hogy élete szerelme viszont szereti őt, ami gondolom feledtette, de legalábbis elnyomta a pillanatnyi gyászt.

A tcw kronológiája még nem tisztázott dolog. Látom a wookiepedia már belőtte BBY21-re a dolgot, pedig a készítők hangoztatták nem is egyszer, hogy a TCW mozifilm a háború elején játszódik, nem sokkal az első geonosisi csata után.

Amint mások is leírták, az EP2-ben is voltak olyan jelenetek, amikor Anakin Shmi halála után nem volt teljesen búskomor.

Látszik is a viselkedésén, hogy képes humorizálással elfojtani néha belső fájdalmait, úgyhogy ez nem garancia arra, hogy Ahsoka életben marad a sorozat végén.

Ráadásul Shmi az anyja volt, gondolom hozzá sokkal jobban kötődött, mint Ahsokához.

Érvek nélkül sajnos nekem kevés a "készítők hangoztatták" magyarázat. Nekem apám halála után eszembe nem jutott humorizálással elfojtani a gyászt, úgyhogy számomra ez nem magyarázat.

A többi pedig szerintem már OFF ebben a topicban. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó persze, a tanácsba legtöbbször olyanokat választanak akik már kiképeztek egy (vagy több) padawant, de csak azért mert ezek a tapasztaltabb jedik.

Meg mert ők az öregek, általában nem húsz éveseket válogatnak be (Obi-Wan mondja is, hogy olyan fiatalon, mint Anakin, még senki sem lett Tanácstag). Szerintem 30-40 éves korára a Jedi már kiképez legalább egy padawant, pláne, ha nem is mindig maguk választják, hanem úgy küldik ki neki, mint Anakinnak Ahsokát. Bár ez elég speciális eset volt, hiszen álcázott rátestálásnak volt áldozata szegény Anakin. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érvek nélkül sajnos nekem kevés a "készítők hangoztatták" magyarázat. Nekem apám halála után eszembe nem jutott humorizálással elfojtani a gyászt, úgyhogy számomra ez nem magyarázat.

És te Anakin Skywaéker vagy? Tetszik ez az "én ilyen vagyok, akkor mindenki csak ilyen lehet" érv. Bájosan egoista. :D

Érv kell? Anakin mosolyog pár órával az anyja(!!!) halála után, mikor Padmé előáll azzal, hogy ő elmegy Geonosisra Obi-Wanért, és ha meg akarja védeni őt, vele kell mennie.

Viccelődik, mikor Padmé elkezd főnökösködni. "Nem kell félned. Már vitatkozni sem merek veled."

"I have a bad feeling about this." - mindez elsütve, mikor három állkapcsot csattogtató fenevad tart feléjük.

"Ez nálad a diplomáciai megoldás?" - humorizálás egy csata kellős közepén!

Elég vidám volt ahhoz képest, hogy az anyja teteme még oszlásnak sem indult.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SZKipi: Az hogy mester ranghoz (ami legtöbbször egyenlő a tanács tagsággal) szükséges egy tanítvány felnevelése, ugyanakkora baromság mint, az hogy minden lovag aki felnevelt már egy padawant mesternek számít.

Akkor kérlek áruld el, hogy mi alapján választanak valakit Mesterré! Mert én sajnos nem tudom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor kérlek áruld el, hogy mi alapján választanak valakit Mesterré! Mert én sajnos nem tudom.

Azt értsd meg, hogy a tanács irányítja az egész rendet, és a tanácsba csak a legbölcsebb jedik juthatnak be. Ezt a bölcsességet sok év tapasztalata után szerezhetik csak meg. Egyszerűen hiba lenne olyan forrófejűeket beültetni a tanácsba mint például az ifjú Skywalker volt.

És nem kell mindennap elkövetni valami nagy dolgot - erre amúgy se lenne képes senki -, elég ha teljesítik a rend által megszabott küldetéseket - amik már a klón háború előtt is voltak (a Kirajzásban van egy nagyszerű példa egy ilyen küldetésre) - és idővel egyre tapasztaltabbak és bölcsek lesznek, még végül ki nem érdemlik a mester címet.

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És te Anakin Skywaéker vagy? Tetszik ez az "én ilyen vagyok, akkor mindenki csak ilyen lehet" érv. Bájosan egoista. :D

Érv kell? Anakin mosolyog pár órával az anyja(!!!) halála után, mikor Padmé előáll azzal, hogy ő elmegy Geonosisra Obi-Wanért, és ha meg akarja védeni őt, vele kell mennie.

Viccelődik, mikor Padmé elkezd főnökösködni. "Nem kell félned. Már vitatkozni sem merek veled."

"I have a bad feeling about this." - mindez elsütve, mikor három állkapcsot csattogtató fenevad tart feléjük.

"Ez nálad a diplomáciai megoldás?" - humorizálás egy csata kellős közepén!

Elég vidám volt ahhoz képest, hogy az anyja teteme még oszlásnak sem indult.

Amikor Padmé előáll azzal, hogy Obi után megy a Geonosisra, én nem nevezném olyan fajta mosolynak Anakinét, ami az öröm kifejezésére szolgál. Sokkal inkább az ingerültségét próbálja mosollyal elfojtani... ez még nem önfeled öröm. ;)

A vallomás utáni "poénkodásra", (ami még mindig nem közelíti meg az Ep3 nyitócsatájának hangulatát) pedig már írtam egy teóriát lentebb. ;)

Bár szerintem ez már eléggé OFF...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyben biztos vagyok. Ashokát NEM az Ep3 elött közvetlenül fogják megölni(ha megteszik egyáltalán). Pont azért gondolom ezt amiért Darth Sky. Túl önfeledt az ep3 eleji csatában mindkét Jedi ahhoz hogy gyász legyen bennünk.

A Jedi Mestereket meg választják ,mégpedig a Tanács tagjai. Ez olyasmi mint mikor pl alkotmánybírákat választanak a Földön. Nyilván tapasztalt, az Erőt nagyon jól ismerő és használó híggadt megfontolt Jediket választanak mesternek.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez meg a másik fele. A 6 filmnek a TCW nélkül is tökéletesen érthetőnek kell maradnia.

A hat film MÁR elkészültük óta tökéletesen érthető a TCW nélkül. A TCW-nek kell érthetőnek lennie a filmekkel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy biztos. Ha Anakin az EpIII közben olyan indok miatt lenne ideges, amit a film NEM mutat be, az iszonyú gáz lenne.

Én sem hiszem, hogy ez megtörténhet. Ahsoka úgy fog kiíródni a történetből, hogy nem hagy olyan nyomot Anakinban, aminek még az Ep3 alatt is érezhetőnek kellene lennie. Máskülönben nagyon csalódnék, sokakhoz (hozzátok) hasonlóan.

A hat film MÁR elkészültük óta tökéletesen érthető a TCW nélkül. A TCW-nek kell érthetőnek lennie a filmekkel.

Ez talán csak annak nem ilyen egyértelmű, aki egyszerre ismerte meg mindkettőt, hiszen neki nincs más viszonyítási alapja, mint a kronológiai sorrend.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez talán csak annak nem ilyen egyértelmű, aki egyszerre ismerte meg mindkettőt, hiszen neki nincs más viszonyítási alapja, mint a kronológiai sorrend.

Akkor szegény bajban lehet, mert a TCW eddigi befejezetlensége és az epizódok nagy részének kronológiatlansága ebbe belekavar, sajnos. Hát még az, hogy nem tudjuk mennyivel játszódik az első geonosisi csata után, és mennyivel fejeződik majd be a coruscanti csata előtt. De azért nem aggódom. Lucasnak egyszer már sikerült két sztori szálait összekötni egy egésszé, szerintem most is megoldja ezt az apróságot majd. Ahsoka meghal, kirúgják, kilép, eltűnik vagy Jedi lovaggá válik, lehetőség van, csak Lucasnak meg kell választania a megfelelőt és jól elmesélni, a készítőknek meg jól elkészíteni. Mivel Lucas már bizonyítottan képes a jó mesélésre, a harmadik évadra pedig már a készítők is remekül belejöttek a dolgukba (például már rég nem láthattunk karakteridegen pillanatokat), nem lesz itt Ahsoka-gond. :)

Amúgy, kicsit off, de tudjátok mit bírnék? Ha Ahsoka túlélné a TCW-t, a 66-ost, mindezt padawanként (vagy kiugrott padawanként), és készítenének vele egy olyan animációs szériát, ami az ep6 után játszódik, Luke-kal, Hannal, Leiaval. A felnőtt Ahsoka remek összekötő karakter lenne, és az az éra kiváló táptalaja lehetne egy második animációs sorozatnak (egy TCW-hez hasonló komolynak). Lehet szétcincálná az EU-t (bár a TCW-ben is tudják magukat tartani), meg néhányak lelki világát, de én örülnék egy olyan "mi történt az ep6 után" sztorinak, ami már Lucas elképzeléseit is tükrözi.

Erre még nem is gondoltam, de tényleg tök jó lenne. Luka és Ahsoka, 2 Jedi különböző kalandokon.

Az, h szétcincálja az EU-t nem érdekel, de a filmeket is. "Ha én elmegyek az utolsó Jedi te leszel..."

A filmeket akkor Vergere mester is szétcincálja, mivel Yuuzhan Vong fogságban élt, és YU 28-ban halt meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az, h szétcincálja az EU-t nem érdekel, de a filmeket is. "Ha én elmegyek az utolsó Jedi te leszel..."

Ha Ahsoka sosem érné el a lovag rangot, akkor nem lenne ezzel sem baj. Bár ezen a téren maguk a film szereplői is máshogy és máshogy vélekednek. Ben már nem tartotta magát Jedinek ("Valaha én is Jedi voltam"...), Tarkin viszont Vadert is annak tartotta ("Maga a vallásuk utolsó hírmondója..."). És voltaképpen, a Jedi Rend mint legitim intézmény az ep4-5-6-ra már húsz éve megszűnt, vagyis ebből a szemszögből nézve még Luke sem Jedi lovag. Yoda szavai szerintem ezekből a megközelítésekből úgy értelmezhető, hogy Luke lesz az utolsó, aki vallja, gyakorolja és képviseli is a Jedi tanokat. Emellett viszont számos Jedi bujdokolhat, köztük akár Ahsoka Tano is, akinek a Jedi Rend tanaival amúgy is van némi gondja. Hátha még az ep3-ig ki is vágnák, vagy kilépne a Rendből, mert ugye az is egyből azt jelenti, hogy már nem Jedi (pedig attól még továbbra is vallhatja és gyakorolhatja a Rend tanait, és mégsem neveznék Jedinek, hiszen nem tagja a Rendnek). Lásd Dooku, aki bár nem volt tagja a Jedi Rendnek, és Windu is úgy hivatkozott rá, hogy "egykor Jedi volt", mégis, a külső szemlélők számára Jedi erényeket mutatott (harcolt a gonosz ellen, a Köztársaság korrupciója ellen, igazságosságot akart... az más kérdés, hogy ezek nem voltak igazak, de ezt csak a tűzközeliek tudhatták).

Ennél fogva Ahsoka életben maradása akár az ep6 utánig is, nem sérti azokat, amiket Yoda mond. Plusz, Yoda sem tudhat mindent, pláne nem egy technikai fejlettségben a nullán álló bolygón nem. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elég ha Yoda halottnak hiszi (és mindenki más is).

Na, ez is egy remek lehetőség. Van itt bőven. :)

1) Eltűnik egy akcióban.

2) Halottnak hiszik.

3) Meghal.

4) Kirúgják a Jedi Rendből.

5) Kilép a Jedi Rendből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.