Ugrás a kommentre

1x08 - Bombad Jedi


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Amivel viszont problémám volt, maga a karakter modellezése. Már az előző két részben is zavart, hogy Gha Nachkt számomra egyáltalán nem hasonlított egy Trandoshanra. A Rodiánok esetében persze már nem olyan nagy a baj. Az, hogy a tipikus Rodián mélyfekete szemszínt lecserélték erre a csillogó opálszínű szemre, nem volt rossz húzás, de azért még is inkább a mélyfekete mellett tettem volna le a voksomat. Azon viszont meglepődtem, hogy pislogott... Tudtommal a Rodiánok nem pislognak, vagy csak én tudom rosszul? Mert ha visszaemlékezek, nekem nem rémlik, hogy Greedo egyszer is pislogott volna... Nah, mindegy. De amit iszonyatosan elrontottak, az a hangja. Utólag ellenőriztem le a Wookieepédián, hogy jól gondoltam-e, és igazam volt. Neki is Dee Bradley Baker adja a hangját, mint az összes többi klónkatonának, és szinte teljesen ugyanaz a hang. Nem úgy, mint Corey Burton esetében, aki mind Dooku grófnak, Whorm Loathsom tábornoknak, Zironak, és Katuunko királynak adta a hangját, és ott szinte nem lehet észrevenni azt, hogy mindegyiknek egy ember adta a hangját. Továbbá... Egy Rodián nem így beszél, mint bármelyik másik lény, hanem ilyen furcsán, visszhang szerűen. Ezt nagyon hiányoltam.

Jaja, ez nekem is feltűnt, hogy Onaconda olyan dodiantalan. Pislog, nincs meg a visszhangszerű hangja (mondjuk Bradley Baker hangja szerintem most is elütött a többi szerepétől, legalábbis nem merült fel bennem, hogy ugyanaz szinkronizálja). Kicsit zavart, de Ziro sem volt kifejezetten huttos azzal a virnyákoló hangjával. Ehhez képest Onaconda még rodis volt ;)

 

Nem volt teljesen világos, hogy most akkor Onaconda és Padmé összejátszott? A végén volt egy ilyen utalás.

Ha összehátszottak volna, Onaconda nem vívódott volna ennyit, Padmé meg nem lepődött volna meg az áruláson. Szvsz az csak Onaconda tisztára mosása volt, máskülönben árulás vádjával ment volna a bíróságra, és Padmé ezt nem akarta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A részről... Nem volt teljesen világos, hogy most akkor Onaconda és Padmé összejátszott?

Nem, nem játszottak össze, csak mikor Gunray elkapták, addigra már Onaconda visszaállt a jó oldalra és ez Gunray-nek nem esett le, Padménak igen...

 

Egyébként grat a fordítóknak, egyész jól sikerült a Jar jar felirat!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nos, most jutottam el odáig, hogy megnézzem és azt kell mondanom hogy ez is nagyon erős epizód volt.

Egyik kedvencem lett a sok poén miatt, merthát egy háborús témába is kellenek ilyen epizódok.

A Kwazel Maw megjelenítése vitte nálam a prímet, jól megalkották.

 

Spoiler:

Már várom a következő 2 rész nagy párbajait ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most néztem meg a Wookieepédián, és Onaconda Farrnak már a Klónok Támadásában is ilyen opálszínű szeme volt: http://images4.wikia.nocookie.net/starwars...aconda_Farr.jpg

Szóval visszavonom, és ez egyáltalán nem egy hiba. Maximum Greedóra nézve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most néztem meg a Wookieepédián, és Onaconda Farrnak már a Klónok Támadásában is ilyen opálszínű szeme volt: http://images4.wikia.nocookie.net/starwars...aconda_Farr.jpg

Szóval visszavonom, és ez egyáltalán nem egy hiba. Maximum Greedóra nézve.

Ahogy a trandoshiakra és nagyjából minden fajra, úgy gondolom a rodikra is jellemző, hogy nem tökéletesen egyformák.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon bejövős rész. Szerintem is elfér a sok csatározás mellé egy ilyen lazább és lüke elemekkel tarkított epizód.

A poénokat komáltam amik közül a legjobban a Padmé-3PO tényfeltárás jött be és az ahogy 3PO JJ-t sajnálta hogy milyen bátor na hát azon kész voltam. ;)

A zene nagyon klassz, a helyszínek és a figurák pedig pofásak.

A legjobban a filmekre tett utalgatások tetszettek ezek közül is Padmé önszabadítása ami a geonosisi Houdinizését juttatta eszembe, Ani repiben lógó köpenye amiről az ugrott be hogy Obi később Padmé hajójának a gardróbjában fog elbújni és a padlóra leesett köpeny amiről az öreg Obi eltűnése idéződött fel bennem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek rész volt! :D

 

Számomra minden klappolt benne. Jar Jar, C-3PO, Gunray, a Rodia úgy, ahogy van... :nana:

Padme futása és még pár helyen a szereplők menése valóban egy kicsit game-animációsra sikeredett, de szerintem ennyi még elmegy. Gunray kinézete valóban más kicsit a filmbélihez képest, mint ahogy a többi ismert szereplőé is. De mondjuk Palpatine-hoz képest őt még egész élethű stílusban ábrázolták.

A poénok szerintem ültek, jól illeszkedtek a sztoriba és a szereplőkhöz. Néhányan most biztos diliházba küldenének, de én el tudnék viselni néhány ilyen viccesebben megoldott részt. Úgy évadonként 2-3-at... :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem tetszett Gunray megvalósítása. A köpenye is nagyon jó volt, meg a hangja is telitalálat (de ezt már írtam). :nana: Padmé futásánál az volt a baj, hogy sokáig mutatták és így már tényleg látható volt a darabos mozgása.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jobb volt ez a rész, mint vártam. Nekem nagyon tetszik, hogy sorban megvalósítják és berakják a könyveken olvasott világokat, most pl. a Rodia volt soron :nana: Jó őket látni mások által megkreálva látványilag :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem feltünő, hogy Padmé hajóján egy jedi köpeny lóg szabadlábon...............

Ilyen köpeny szerintem száz számra van a Galaxisban, nem csak a Jediknél. Feltűnőbb lett volna, ha a műkezét hagyja ott :nana:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Onaconda Far a Naberrie család régi barátja, és, hogy valaha Padmé apja, Ruwee volt Naboo szenátora (gondolom, Palpatine előtt).

 

Padmé és Palpatine között miért ne lehetett volna Padmé apja a Naboo szenátora? Hisz a TPM-kor még frissen megválasztott királynő Amidala és akkor lett főkancellár Palpatine. Míg Padmé volt a királynő azalatt lennie kellett egy szenátornak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kérdés foglalkoztat! Ha nem kapok választ, akkor Dunának megyek!

 

Az a köpeny Anakiné volt a hajón? Nem feltünő, hogy Padmé hajóján egy jedi köpeny lóg szabadlábon...............

Biztos Anakiné, szerintem egyáltalán nem feltűnő, mivel elvileg Padmé cuccai között ki kutatna köpenyek vagy bármi más után :nana: Bár inkább más után kutatnának :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.