Ranglista

Most nézem, hogy világszinten idén az ep.3 benne van a legtöbbet hozó top 20 filmben (18-dik). Nyilván év végére fog még lejjebb csúszni, de ez akkoris elég durva teljesítmény.

Az Andoron felbuzdulva folytattam a Saga maratont. Néhány gondolat: -A Poe képregények még mindig egészen remekek. Ahogy telik az idő egyre hiánypótlóbbnak tűnnek, már csak azért is, mert a sequel érával még mindig nagyon kevés mű foglalkozik. -A Resistance első évada meg valamivel jobb, mint ahogy emlékeztem rá. Annak idején nagyon zavaró volt, hogy Kaznak nincs olyan jellemfejlődése, mint mondjuk Ezrának ráadásul az Ellenállásról túl sokat nem tudunk meg. Mindennek tetejébe pont a legelső rész elég pocsék. Már csak azért is, mert Neeku a lehető legidegesítőbb formáját hozza. De a mérleg másik oldalán is elég sok minden van: kifejezetten érdekes látni, ahogy lépésről lépésre az évad során fény derül rá, miként működik a Kolosszus állomás a "teknősök" által üzemeltetett legalsó szintektől egészen a csúcsig, ahol az ászok meg Doza tengeti a mindennapjait. Tetszik ahogy belátást kapunk a mindennapokba: még az is kiderült, hogy milyenek a videojátékok az SW univerzumban. Van egy csomó jó mellékkarakter, mint Flix és Orka vagy az a kék űrlény, akinek a felbukkanását mindig megmosolyogtam. A versenyek és az akciók látványosak és jót tesz a sorozatnak, hogy nem Erőhasználó a főszereplő ezért egy-egy Tie vadász vagy egyetlen rohamosztagos felbukkanásának is van súlya. Az Első Rend tényleg veszélyesnek tűnik. Jók a kapcsok a kánonnal: hallunk a jakku-i csatáról is és tetszik itt mennyire más a politikai felállás, mint a Birodalom idején: az Első Rend nagyon meghúzza magát, amig nem indul be a háborús gépezet. A csúcs epizódok azok, ahol Poe is feltűnik (leszámítva az első részt, mert az rémgyenge). A felsoroltaktól a Resistance nem válik valamiféle mesterművé. Vannak gyenge pontjai, de az erényei is elvitathatatlanok. És akkor itt megjegyzem: a "The Core Problem" című rész kiváló felvezetője az ep.7-nek. Látjuk, ahogy kiderül, hogy az Első Rend nagyobb fenyegetést jelent, mint azt hőseink korábban gondolták, Poe átveszi BB-8-et egy bájos jelenetben, majd bejelenti, hogy megy a Jakkura... baromi jó volt rögtön utána betenni az ep.7-et. -És akkor Ep.7: ez a film még mindig piszok szórakoztató. Hané az egyik legjobb és legmegindítóbb haláljelenet az egész Saga-ban. Ahogy utána Chewie elkezdi irtani a rohamosztagosokat az valami óriási. Nade mondom az újranézés legmeglepőbb pontját: jómagam eddig meglehetősen nagy ellenszenvvel fogadtam a sequel Palpatine-hoz köthető fordulatait: legyen szó a puszta felbukkanásáról vagy arról, hogy rokoni kapcsolatban van Rey-el. Azon túl, hogy erőltetettnek éreztem, sajnáltam, hogy kukázták azt az ötletet hogy Rey felmenői valójában "senkik voltak". Újranézve az ep.7-et viszont pár dolgot most már másként látok. Nem emlékeztem rá, hogy Rey-el MENNYIRE ott van az Erő. Nem csak arról van szó, hogy elég Erőérzékeny, hanem hogy olyan brutálisan ott van vele az Erő, hogy a többi karakter is csak pislog, mint hal a szatyorban. Snoke vagy Kylo se érti, hogy miként lehet ennyire "Erős" ez a Rey. És rendre visszatérő kérdés, hogy mégis ki lehet ő? Engem lep meg a legjobban, hogy ezt írom, de most azt éreztem volna erőltetettnek, ha Rey a semmiből lépett volna elő. Egyszerüen annyira kilóg minden más Erőérzékeny közül és onnantól, hogy megérinti Luke kardját a képességei olyan sebességgel jönnek elő, hogy most úgy érzem, sokkal jobban passzol a sztoriba az, hogy Rey-nek "van múltja". A Battlefront II kiegészítőjét is végigvittem, ami az ep.7 idején játszodik (kellemes időtöltés). Néhány Force of Destiny részt is megnéztem (a Rey-es részek egész okésak), és elolvastam azt a Phasma képregényt, amelyben megszökik a Starkillerről (meglepően jó). Majd jöhetett az ep.8: talán ez a legintenzívebb Star Wars film. Annyi minden történik, hogy olyan mintha három SW mozit néztem volna egyben. Az utolsó egy óra elképesztően erős. Luke-nak minden jelenete arany. Pláne mikor találkozik Leiával és kiáll a lépegetők elé!

Tony Gilroy nagyon méltatta Kennedyt, szerinte nélküle nem jött volna össze a sorozat. https://rebo.hu/2025/05/20/tony-gilroy-elarulta-hogy-kathleen-kennedy-nelkul-nem-johetett-volna-letre-az-andor/

Most jutott időm kicsit bővebben is írni az epizódról. Ez volt az egyik legérzelmesebb rész számomra az egész sorozatban, mert egy olyan karaktert/karaktereket tett a középpontba, akik eddig is fontos szerepet töltöttek be az Andorban, de igazán nem ismerhettük őket. Luthen és Kleya párosa volt, aki a háttérből rengeteget tett a Lázadásért, de mégis a gyümölcseit már nem közvetlenül arathatták le (legalábbis Luthen semmiképpen sem, mivel itt meghalt). Ebben volt valami sorsszerű, hogy az az ember, aki feláldozta önmagát, a jó lelkiismeretét azért, hogy elvégezze a piszkos munkát is a Birodalom ellen, amit sokan másoknak nem volt kedvük, gyomruk megtenni, az végül tényleg saját magát fizikai valójában is feláldozta a Lázadásért, úgy, hogy a legfontosabb információkat továbbadta még halála előtt és ebben volt valami költői, hogy így ért véget az ő ténykedése. Nekem nagyon tetszettek a flashback jelenetek és szívesen néztem volna többet is ezekből. Az azért ebből a szűkre szabott ízelítőből is látszott, hogy Lear azért egész más ember volt még akkoriban. Amikor maga mellé vette Kleyát már felsejlett benne az a céltudatosság, amit aztán Raelként láthattunk tőle, de kezdetben egy ijedt, meghasonlott, őrlődő figurának tűnt, aki úgy érzi, hogy nincs a helyén. Elég komplikált volt ez az apa - lánya kapcsolat, ami kibontakozott köztük Kleyával, mert mintha több is lett volna közöttük. Kleya egyfajta megváltást is jelentett Luthennek, aki egy célt és lendületet adott annak a folyamatnak, hogy azzá váljon amilyen szerepre a Lázadásnak szüksége volt és nála alkalmasabb embert nem nagyon lehetne mondani. Nem volt fanatikusan megborulva, mint Saw, de közben ugyanúgy képes volt bemocskolni a kezét, ha szükségét érezte és képes volt elmenni a végsőkig az ügyükért. Ezen a ponton Kleya megmentése lendítette át úgy érzem és közben persze Kleyának is egy sajátos megváltást adott ez a találkozás. Egyrészt ott szó szerint a halál torkából mentette ki őt Luthen gyerekként, másrészt egy olyan értelmet, irányt adott az életének, amivel valami nagyobb szolgálatába álhatott és messze jutott onnan, ahonnan elindult. Persze ezzel kapcsolatban felmerül, hogy mennyire befolyásolta egy olyan gyerek világképét, aki még semmit nem tud a világról, egy olyan életre nevelve, ami messze van a normálistól, de ez már más lapra tartozik. Emlékszem a Jyn könyvben olvastam, hogy mennyire kultúrsokk volt Jynnek, amikor elkerült Sawtól egy olyan családhoz, ahol nem a túlélés, hanem a normális mindennapi élet köszöntött rá és valójában ezt az életet Kleya még csak időszakosan sem ismerhette meg, mégis úgy érzem, hogy Luthennel egy olyan célt kapott, amiért érdemes küzdeni. Amikor az epizód elején találkoznak Lonnival, nekem már egyértelmű volt, hogy a srác napjai meg vannak számlálva. Egyszerűen túl nagy kockázati tényezőt jelentett és ugyan sajnáltam a halálát, de azért valahol meg tudtam érteni, hogy így alakultak a dolgok. Túl sokáig volt bent a frontvonalban és túl közel kerültek már hozzá. Innentől kezdve egy igazi hullámvasút volt az epizód további menete, nem igazán volt üresjárat a továbbiakban. Ahogy összetalálkozik Dedra és Luthen az nagyon érdekes volt. Nem hordozta magán azt az epikus leleplezést, amiben talán Dedra reménykedett, nem éreztem kifejezetten kiélezettnek, vagy nagyszabásúnak, inkább tűnt egy fárasztó hajsza végének, amiben már-már profán hatást keltett, hogy egyszerűen besétált oda a régiségboltba. Luthen részéről is egy olyan reakciót kaptunk, ami illett a helyzethez, nem volt túldramatizálva, vagy túlírva ez a leleplezés és nagyon tetszett, ahogy szépen csendben szeppukut követett el. Abból, hogy nem volt mondjuk egy ciánkapszula a fogában arra következtetnék, hogy ugyan érezte, hogy közelednek hozzá, de nem arra készült, hogy neki is mennie kell. Mindenesetre hűen tükrözte a kettejük közötti csatát, hogy Dedra megszegve a szabályzatot odarohan, hogy győzzön, de Luthen még így is ki tudott csúszni a karmai közül. Ehhez persze szükség volt Kleyára is, aki ennek a résznek az igazi sztárja volt. Luthen esetében is ő jelentette a katalizátort, azt pedig eddig is sejtettük, hogy ő fogja össze a szálakat a háttérben az eddigi akciók során. Terepen is láthattuk, amikor a poloskát kellett hatástalanítani, de amit itt a kórházban művelt az egy új szintre emelte nálam. Láthattuk a hatékonyságát ahogy kezelte a felmerül akadályokat, a könyörtelenségét, ahogy lecsapott bárkire, aki az útjába került és láthattuk az intelligenciáját, hogy milyen jól mérte fel a helyzetet. Közben a visszapillantások a múltjába is nagyon jól működtek ezekkel a jelenetekkel és rezonáltak azzal, amit láttunk, hogy Kleya miként vált azzá hideg, precíz nőve, akit láthattunk itt átmenni a kórházon, mint kés a vajon. Az a búcsú pillanat, meg mikor utoljára találkozik Luthennel és végül lekapcsolja a gépről az nagyon megérintett. A színészi játék több ponton is kiemelkedő volt az egész sorozatban, de itt is elég csak megnézni azt a pillantást, ahogy még egyszer utoljára ránéz Luthenre, arra az emberre akinek az életét köszönheti és most egy érthető célból, de elveszi az életét ennek az embernek. Abban a szempárban ott volt minden és az egész jelenet hihetetlenül érzelmes volt. Az utolsó hármasból nekem ez az epizód tetszett messze a legjobban, ugyan volt még puskapor (szó szerint is) a következő részekre, de érzelmi szempontból ez érintett meg a legjobban és egy korszaknak a lezárulása is volt. Valahogy ez a kérgesebb, kíméletlenebb lázadás - ami nem csak tiszta lelkű parasztfiúkból és vagány csempészekből állt - az Luthennel kezdődött és úgy érzem vele is halt meg, még ha Kleya valamilyen szempontból tovább is viszi az örökségét... és enélkül feltehetően nem lenne győzelem sem a Halálcsillag ellen!

Az "Andor-hatás" - avagy kishazánkban az élre ugrott a Rogue One:

Ezt a "kémjelentést" Tibur is megirigyelte volna.

Azért nehéz erre válaszolni, mert végül az történt, amit Luthen akart, de nem azért és nem úgy, ahogy akarta. Ha nem lett volna a kalkit, amit a Birodalom annyira akart, akkor nem is lett volna szükség a ghorok ellenállására, hiszen a Birodalom nem kezdett volna szándékos provokációt a város szívében lévő építkezéssel. A bolygó egyébként hasznos volt, hiszen drága kelmét exportáltak pont az úri körökbe, joggal számíthattak volna arra, hogy békében hagyják őket. Ha nincs ez a durva provokáció, szerintem nem nagyon lázadtak volna, ha több adót kell fizetni, vagy ilyesmi. Szóval Luthen nem tudott volna belőlük fáklyát csinálni. Amúgy erkölcsileg Cassiannal értek egyet, de azt is meg kell hagyni, hogy a Ghorman-i mészárlás nélkül tovább tartott volna kijózanodniuk azoknak, akik addig elhitték, hogy ők megúszhatják, ha meghúzzák magukat, vagy hogy nem muszáj lázadni, a birodalmi éra végül is kibírható, nem éri meg a kockázatot fellázadni ellene. Persze lehet, hogy ha nem a Ghorman, akkor az Alderaan ugyanúgy elérte volna mindezt - bár akkor már eléggé késő lett volna megalakítani a Felkelők Szövetségét, akkor a Halálcsillag terrorja miatti félelem sokakat meghátrálásra késztethetett volna. Az RO-ban láthattuk, hogy a már összegyűlt lázadó szenátorok nagyobb része is meghátrált a Halálcsillag híre hallatán. Ha akkor tudják meg, hogy a Birodalomnak lett egy bolygópusztító fegyvere, amikor még el sem szánják magukat a csatlakozásra, akkor sokuk sosem csatlakozik., nincs közös flotta, nem tudták volna kijuttatni a terveket a Scarif-ról, s nem tudott volna Leia hajója meglépni velük. Szóval így levezetve, kellett a Ghorman tragédiája a sikeres szövetségbe tömörüléshez. Az azonban nem biztos, hogy ha Luthen tudja, mi vár a ghorokra, hogy internálják őket máshová, a bolygójukat meg szétszedik, akkor is ebbe az irányban gondolkodik. Mert más dolog, hogy ellenállsz és akkor az ellenállókat megbüntetik, meg más, ha az egész bolygódat pusztítják el. Szerintem erkölcsileg számít, hopgy Luthen nem tudta, mi vár a ghorokra, mert ha tudta volna, akkor talán erre nem kívánt volna ráerősíteni. S valójában az ő közreműködésének tulajdonképpen vajmi kevés szerepe volt az események eldurvulásában, hiszen ha nem szereznek meg egy fegyverszállítmányt a ghorok, amiben Luthen megbízásából Vel és Cinta segítettek, akkor a Birodalom talált volna más ürügyet, hogy vádolhassa a ghorokat.

1. Ahsoka 2. The Mandalorian 3. Andor S2 4. The Acolyte 5. The Book of Boba Fett 6. Obi-Wan Kenobi 7. Andor S1 8. Skeleton Crew Azt hozzáteszem, hogy a helyezettek között nálam csak hajszálnyi különbségek vannak és 1-2 kivétellel kb. hangulatomtól függően változik, hogy melyiket kedvelem jobban. Az összes eddigi élőszereplős sorozatot mesterműnek tartom.

Ezt még ők is beismerik amikor megemlíti azt hiszem M40, hogy a Birodalom ezt nem így intézte volna. Csak annyi, hogy egyenruhában kell járniuk és nincs nevük, csak számuk. De ezt a Birodalomban biztos megszokták. Önmagában nem lenne rossz ötlet, ha tényleg hatékonyan szűrné ki azokat, akiket el kell ítélni, vagy kémkedni vannak csak a programban. Kár, hogy nem tudunk róla többet. Pl. Gideont nem rakták bele, hanem egyből bíróságra vitték. Ez már egy jó pont. Szóval szerintem ide inkább a sima bakák, tisztek kerülhettek, akik nem voltak túl magasan ahhoz, hogy égbekiáltó bűnt kövessenek el. Lehet, hogy Dedra pl. már nem kerülhetett volna bele az Amnesztia programba, mert nagy súlyú bűnökkel volt terhelt (tényleg, itt mennyi idős lehet Dedra?) Amúgy ez a rész a Mandalorian Andorja. Azért is néztem meg. Jöhetne még több ilyen az ÚK korából.

A Disney-nél majd eldöntik, hogy ez mennyire jó az biztos jó, hogy a negyedik helyen van. Maga a nézettség kb. az első évad nyitányával lehet azonos, annál egy picit kevesebb lehet, hisz annak rövidebb volt az első 3 része. Meglátjuk ahogy több epizód lesz elérhető, fog-e nőni.

Nekem ott nem jött le az, hogy nem szabad igazat mondani. Épp ellenkezőleg, amikor Pershing őszinte kérdést tett fel, nem rohamosztagosok nyomultak be az ajtón, hogy tarkónlövéssel vagy életreszóló Narkina-5 beutalóval díjazzák az érdeklődését, hanem egyenes választ kapott. A rendszer viszont tényleg hibás, például egy ostoba droid végzi a kikérdezést, nem egy értelmes élőlény, aminek feltűnt volna, hogy Pershing testbeszéde megváltozik, és a hallgatása gyanús. Illetve rendkívül naív az egész Amnesztia Program. Napi egy interjú olyan droiddal, ami egyértelműen képtelen megkülönböztetni az igazmondást a hazudástól, emellett a programban résztvevőket még csak meg sem figyelik. És épp ezért az Amnesztia Program ahhoz képest, hogy miféle alakok vannak ott, egy kész üdülőparadicsom. Az új Köztársaság otthont ad nekik, fizető munkát, nem figyeli minden lépésüket egy felfegyverzett őr, oda mennek Coruscanton, ahová bármilyen civil mehet, szóval még a mozgásuk sincs igazán korlátozva. Sőt Pershing még előadást is tarthatott a kutatásáról több ezer élőlény előtt. És ő egy olyan ember, aki bár jóravalónak tűnik, azért nem okozott neki látható lelkifurdalást, hogy halállal végződő emberkísérleteket végzett a Birodalomnak, ami ráadásul már évekkel korábban összeomlott, ő mégis tovább szolgálta ezt a nyilvánvalóan népirtó, elnyomó szervezetet. És, amint kiszabadult a Birodalom karmai közül, tartott vagy két napig meggyőzni arról, hogy engedély nélkül menjen elzárt területre és betörjön egy birodalmi csillagrombolóba, mindezt azért, hogy titokban folytathassa az új Köztársaság törvényei szerint illegális kísérleteit. Szóval a jóravaló Dr. Pershing a lelke mélyén morálisan kicsit ingoványos, mégis, az Amnesztia Program meglehetősen szabad életet, otthont és munkát adott neki, szabadon barátkozhatott más ex-birodalmiakkal, valószínűleg a párkapcsolat sincs tiltva, nem figyelik minden lépését fegyveres őrök, de még droidok sem figyelnek rájuk a lakótömböknél, és a kiértékelő épületben sem állnak minden ajtó mellett felfegyverzett katonák, stb. Sőt van egy olyan sanda gyanúm, hogy X idő után simán kikerülhet bárki ebből a programból és az új Köztársaság teljeskörű tagjaként folytathatja az életét, még akkor is, ha valójában továbbra is a Birodalom ügynöke. Ehhez képest az a kis kellemetlenség, hogy minden nap(?) el kell mondani egy kuka droidnak, hogyan érez, hát nehogy már megsajnáljuk. Szerintem a Kessel fűszerbányáiban, a Narkina-bűntetőkomplexumok mélyén vagy a Wobani munkatáboraiban senyvedő lázadók (ha élve eljutottak idáig) és ártatlanok örömükben Palpatine lábát csókolgatták volna, ha csak annyi bűntit kaptak volna a Birodalomtól, amennyit Dr. Pershing vagy Elia Kane háborús bűnökért.

Ez a kép jól kifejezi mit adott fel Mon és Vel a lázadásért.

Star Wars Theory abba is hagyta a nézését (vagy legalábbis nyilvánosan), mert túlságosan tetszik a sorozat a közönségének is

Most futotttam bele (ha volt már itt, akkor bocs), hogy a kihallgatásos jelenetben (ami szerintem a rész csúcspontja) Krennic mozdulatai (a fejbökés, és amikor a végén megragadja Dedra arcát) improvizálva voltak, előzetes próba vagy megbeszélés nélkül. Szép teljesítmény a színésznőtől, hogy nemhogy nem esett ki a szerepből, de még rá is játszott.

Mindenkinek van véleménye az IMDb-ről, de az kétségtelen, hogy számottevő online oldal. Nos, az oldal történetében az Andor az első sorozat, amelynek egymás utáni öt epizódja elérte a 9.5-ös pontszámot.

Végül több, mint fél évbe telt, de a végére értem: eljutottam a Star Wars maraton finisébe. Kylo Ren megígérte, hogy befejezi, amit Vader elkezdett. De akkor még nem sejtette, hogy Benként fogja befejezni, amit Anakin akart: visszahozza az életbe, akit szeret. Még soha nem tetszett ennyire az ep.9 mint most. Pedig az elején megijedtem: az első fél óráért annyira nem voltam oda. Jó sok expozíció volt. Rohanva be van dobva egy csomó ötlet. Leia jelenetei szerintem nem az igaziak. Értem miért igy csinálták őket, tiszteletből Carrie Fisher felé, de nem igazán működtek. Több dolgon is húztam a szám. Úgy a 30-dik percnél már kezdtem aggódni, hogy ez nem fog igazán bejönni. Nade kb. onnantól, hogy Rey meggyógyítja a föld alatti kígyót az epizód nálam szárnyra kapott. Óriási élmény volt. Jó volt, hogy pont az ep.9 nézés előtt fejeztem be a Sithek árnyékát. Így hogy elolvastam, hogy pontosan miként haltak meg Rey szülei, meg mi történt az elbújtatása körül, egészen más volt nézni az ep.9-et. Mondhatom, hogy mostanra Rey származását teljesen elfogadtam. Ebben több dolog is segített: eleve nem is rémlett már, hogy az ep.8-ban mennyire "rákap" a sötét oldal Rey-re: amikor először meditál, Luke is ledöbben, hogy mennyire erős a kapcsolata az Erő gonoszabbik felével. Régen zavart, hogy az ep.8-ban maga Rey mondja ki, hogy a szülei senkik voltak. A teljes sequel trilógia fényében eddig nem értettem, hogy érezheti ezt. De a regényből is kiderül: Rey jól sejtette. A szülei úgymond senkik voltak. Az apjának, Dathan Palpatine-nak hiába volt "nagy neve", csak egy kísérlet mellékterméke volt. Amit mindig is bírtam az ep.9-ben az a lépték: itt már a fénykarpárbaj úgy zajlik Rey és Kylo között, hogy közben titáni hullámok csapdosnak körülöttük. A lehető legjobb értelemben űroperás a Rise of Skywalker. Az is tetszik, hogy Palpatine hozzáállása az uralkodáshoz mennyire megváltozott. Most, hogy évtizedekig egy félhalott testben volt, vakon, úgy hogy még a mozgáshoz is egy gép kellett, már nem érdekli a megtévesztés. Nem akar úgy uralkodni, hogy jónak és béketevőnek higyjék. Nincs szüksége az agyafúrt propagandára, meg arra a kifinomult birodalmi hierarchiára, amit az Andor olyan jól bemutatott. Palpatine többé nem akarja a jótevő maszkját hordani az alattvalói előtt. Egy uralkodónak, aki a halál kapujában áll nincs vágya a látszatásra: Palpatine köré már nem törtető katonák és politikusok gyűlnek, hanem sith szolgák. A katonákat nem sorozzák, hanem gyerekként elrabolják és agymossák (most imádtam azt az ötletet, hogy az agymosás nem működik azokon, akik kicsit is Erőhasználók, ezért akik ebbe a szűk körbe tartoznak, hogy van valami képességük azok rendszerint dezertőrök lesznek). Beszédes az is, hogy Palpatine már nem a Coruscantról hanem az Exegolról akar uralkodni. Ha most visszatekintek a maratonomra és ki kéne emeljem, hogy mi volt a csúcs, akkor megint csak meglepve magam egy kicsit az Ahsoka ötödik részére tenném a voksom. Úgy éreztem a Star Wars ott járt a csúcson. Sokszor emlegetik ezt a franchise-t modern mitológiaként, de sose érződött annyira mítosznak az SW, mint abban a részben. Mondom ezt úgy, hogy közben az Ahsoka első évadot - még úgy is hogy az egészet imádtam - egy rangsorban nem tenném az első helyre. De ha a különálló részeket nézzük, akkor az ötödik résznél jobb szerintem egyelőre nincs. A maraton kellemes hozadéka volt, hogy behoztam a lemaradásom a képregények terén. A legkellemesebb meglepetést ezen a fronton a High Republic és a Qi'ra trilógia füzetei hozták. Ez a sok Star Wars fogyasztás óriási élmény volt és megerősített benne: ennél jobb fiktiv univerzum és franchise nincs a világon. A Star Wars a csúcs!

Inkább itt annak örüljenek hogy nem lőtték agyon azonnal őket a Birodalom szolgálatáért. Szerintem már láttunk minden elképzelhető borzalmat amit a Birodalom elkövetett. Na ezek a szörnyüségek pont az ilyen hthű alattvalók miatt következtek be. Amúgy pont a ghormani mészárlás láttán jutott eszembe hogy ez a program most hogy? Akiiket kínoztak, megaláztak, akiknek a bolygóját suzétcseszték, akiknek a hozzátartozóját megölték, akik a Jediket kedvelték, nekik lehetett őszintén válaszolni? ha igen akkor vitték őket a galaxis Gulad-jára. Semmilyen jótettet nem érdemeltek és nekem ez egy szívfájdalmam hogy egyáltalán ez a program létezhet. Ez olyan mintha az ötvenes évek Németországában egy zsídó azt látná hogy egy a náci Németországot kiszolgáló, annak elveivel teljesen egyetértő "embett" aki kétpofára zabálta a kaviárt (miközben sokakat megöltek, napi egy kenyéren tartottak, rabszolgaként dolgoztattak), rehabilitálnának és lenne pofája arra hogy nem válaszolhat őszintén. na akkor jönnnék én és megkérdezném hogy mi a baja uram? Nem lehetek őszinte. Segítek magán uram, nézzen csak bele a shotgun-om csövébe, Azért ne emelj már szót ezekért a legalja nem is tudom mikért. Nagyrész önként szolgálták a Birodalmat. Az sem érv hogy elhitték a propagandát.

Egy év múlva ilyenkor premier!

Gyorsan véget ért a második évad, de az általa vert hullámok még jó ideig velünk maradhatnak. Főleg annak fényében, hogy most egy évig nem lesz semmilyen új SW tartalom, így lesz idő még jobban elmerülni a témákban, kellően feldolgozni a látottakat. Az első etap meglepetése után, már edzett Andor nézőként is letaglózott az a dráma, ami az egész évadot jellemezte. Sok helyen nyomasztó, már-már disztopikus húrokat pengető mesterműt kaptunk. A jól sikerült karakterépítés meghozta gyümölcsét, melyet az utolsó hat részében mind egy szálig learat a sorozat. Nem hiába volt huszonnégy rész, amik ráadásul 40-50 percesek. Kijelenthetjük, hogy ilyen aprólékos építkezést nem sok korábbi SW sorozat tud felmutatni, amire valljuk meg, az évadonkénti nyolc rész nem is igazán nyújt lehetőséget. Persze egy Ahsokánál vagy Obi-Wannál volt mire építkezni, az Andor azonban szinte teljesen új karakterekkel operált. Ami viszont a sorozat legnagyobb érdeme a szememben, hogy a Birodalom terrorja végre teret kapott. Magát a rendszert látjuk működés közben, ráadásul az egész galaxisra vetítve, amire korábban nem volt példa. A sok szegmens, emberi sorsok és drámák, mind-mind olyan alapot adnak a klasszikus trilógia filmjeinek, ami korábban csak a képzeletünkben létezhetett. Azok a filmek inkább szólnak Darth Vader megtérésről, mint a Birodalom államszintű működéséről. Addig nem is gondoltam, hogy erre ilyen nagy szükség van, amíg el nem készült az Andor. Szót kell ejtenem a sorozat jelentőségéről is a Star Wars univerzumban, mert már kezdenek felbukkanni olyan vélemények, melyek elszakadni látszanak a valóságtól. Az Andor mindannak az ellentéte, amiért George Lucas-t világéletében kritizálták: nem tud írni, rendezni, gyenge a színészi játék. Attól most tekintsünk el ezek mennyire valósak, de az vitathatatlan, hogy a sorozat talán a legjobban megírt és összerakott Star Wars alkotás. De csak ez számítana? Szerintem nem. Nagy biztonsággal kijelentem, hogy Lucas sose készített volna ilyen sorozatot. A Star Wars ugyanis családi élmény, papa-mama-gyerekek szórakozása. Az Andor nem ilyen. Felnőtteknek szóló, noir-kém thriller. Ezáltal viszont pont azokat zárja ki az élvezetből, akik eleve is a célpontjai voltak ennek az univerzumnak: a gyerekeket. Ha én tíz évesen az Andort látom először, biztos nem leszek rajongó. Valószínűleg gyorsan hagytam volna a francba. Az SW alapvetően egy mese, ami szerencsére egyre tágabb mederben hömpölyög, de nem volna jó, hogy egyetlen stílus eluralná. Az Andor kétségtelenül az egyik ékkő, de maradjon csak meg a mesés stílus mellett, esetleg vegyítve a kettőt, de semmiképp azt kiváltva. A Star Wars ereje mindig abban rejlett, hogy széles spketrum mentén mozgott, így mindenki megtalálta benne a maga kedvencét. Arról nem is beszélve mennyire egyhangúak lennének az egy kaptafára készült művek. Természetesen ezek nem a sorozat ellen szólnak, hiszen az zseniális lett! A Birodalom kora megérdemelt egy ilyen alkotást, ami a legendás látványelemek mellett immár történetileg is hatalmas súlyt és mélységet kapott. Köszönjük meg ezt Gilroy-nak és csapatának, hozzá téve, hogy visszavárjuk!

Lehetne Schmuck is...

Más: remélem Cassian gyerekét Calnak nevezte el Bix.

Szánalmas. Bárcsak rájönnének az emberek, hogy felesleges publicitást adni az ilyeneknek.

A legnagyobb Doctor Who rajongói oldalon az új Doctor Who epizód kritikájánál viszont az ítész az első nagy bekezdésben inkább az Andorról írt. Hogy mennyire zseniális a legutóbbi rész, amit látott (még csak most nézte meg a Ghorman mészárlást), és hogy milyen sokkoló volt utána Doctor Who-t nézni és szembesülni, hogy a szinvonal mennyivel gyengébb a Doctor Who-nál Link: Doctor Who: “The Interstellar Song Contest” Made My Head Hurt - 2nd Opinion, Take 2 | Doctor Who TV

Az már súrolta a horrort. Nyitott szemmel, kitört nyakkal... Egyébként én se sajnáltam. Törtető kis pondró volt. Egy újabb tag a BBI halálmenetébe.

Már közel vagyok hozzá. Pár mű van csak hátra: a Legacy of Vader képregény megjelent füzeteit már elolvastam. Most a Resistance második évadában vagyok benne. Aztán még lesz a a Hűség című képregény, meg a Tales from the Galaxy's Edge videojáték, amit kb. 10 óra végigvinni (aminek jól megalapozott a Galaxy of Adventures néhány Batuu-s része). És utána már jön a zárás az ep.9-el. Ami a Sithek árnyékát illeti: annyira vágytam rá, hogy mozgóképes SW-t nézzek, hogy végül azt nem időrendben abszolváltam. De közben azt is olvasom. Már majdnem a végén vagyok.

Negyven évvel ezelőtt () láttam az Új Reményt először, és szinte hihetetlen, hogy még mindig az újdonság varázsával hat. Persze ezt önmagától nyilván nem érte volna el, kellett hozzá egy olyan zseniális sorozat és film, mint az Andor és a Rogue One. Az egész Andor-RO vonal mélyen depresszív, tele személyes tragédiákkal, önfeláldozásokkal, komoly erkölcsi dilemmákkal. A végén mintha ez sűrűsödne össze a Halálcsillag terveiben, és ezáltal válna az mindannak jelképévé, ami a Birodalomban rossz. Korábban sose fogtam fel igazán, mekkora jelentősége van a tervrajznak, most viszont tonnás súlyként nehezedik a filmre. Egy ütött-kopott kis droid a sivatag végtelenjében olyan dolgot hordoz magában, ami a galaxist is képes megváltoztatni. Megborzongat ahogy a galaxis legfontosabb tudását ilyen jelentéktelen környezetben ábrázolják. Ahogy ebbe a látszólag jelentéktelen keretbe kúsznak be a fontos szereplők, úgy helyeződik rájuk a hangsúly. Először Luke, aki ugye látszatra parasztfiú, de igazából sose volt az, majd színre lép Kenobi, akit nem kell bemutatni. Ők ketten jelzik, hogy itt már nagyobb hatalom kell a sikerhez, a kisember nem elég. Viszont nélkülözhetetlen, amivel legjobban a Halálcsillag elpusztításakor szembesülünk. Luke az Erővel talál célt ami nem sikerült volna Han, az egyszerű halandó segítsége nélkül (a többi pilótáról nem megfeledkezve természetesen), ami tisztelgés a korábbi "névtelen hősök" előtt. Han annak a vonalnak az örököse, amit az Andorban láttunk. Ami a legszembetűnőbb a filmmel kapcsolatban az a tónusváltás. Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség -mondja a híres bölcsesség-, amit korábban mi is megtapasztaltunk. Remek, hogy pont itt kezd enyhülni a dráma, a feszültség, és hősi eposzba fordulni a hangulat. Ennek már a Star Wars főcímzene is megágyaz, és ahogy haladunk előre a történetben érezzük, hogy most végre akkorát csapnak a Birodalom pofájára, amekkorát már nagyon régóta várunk. A végén az ünnepség duplán felemelő, és amikor az ismerős taktusok mennek, sokkal több karakter nyakába képzeljük oda a kitüntetést. Az Erő honában biztos büszkék Luthen, Cassian és a többi lázadó hős. A Birodalom akart végső csapást mérni a Lázadókra, végül ő kapott mélyütést. Alig pár napig működött az űrállomás, melynek létrejöttéért népeket irtottak ki, emberek tömegeit pusztították el. A fő tanúság az, lehet bármilyen gonosz egy hatalom, amíg van aki kiáll az elnyomás ellen, addig az igazság mindig győzedelmeskedik!

És milyen nagyszerű hogy ezt a rengeteg potenciált sikerült megvalósítani. Igazából túlszárnyalta minden képzeletemet.

Szerintem is ennek eldöntése majdnem lehetetlen annak tükrében, amit @Pildi is írt, vagyis, hogy Luthennek ebbe szándékával ellentétben nem volt beleszólása. Tök mindegy, mit gondol Cassian, tök mindegy, hogyan dönt Luthen, a Ghorman sorsa egy évvel azelőtt meg lett pecsételve, hogy Luthen egyáltalán elgondolkodott azon, hogy odaküldi Cassiant. A bekövetkezett végeredmény Luthent igazolja, hiszen a Ghorman lángba borulása vezetett oda, hogy Mon Mothma végre felhagyott a szenátusi szélmalomharcával és még időben életre hívta a Lázadók Szövetségét, aminek így esélye lett elpusztítani a Halálcsillagot és végül megbuktatni a Birodalmat. Ugyanakkor az élet hiába igazolta Luthent, ez nem az ő érdeme. Ha normális körülnények között zajlott volna az egész, azaz a Birodalom nem döntötte volna el előre, hogy ennek a bolygónak és kultúrának a darálóban a helye, akkor viszont szerintem Cassiannak lett volna igaza. A Ghorman Front akkor és ott még annyira fiatal és amatőr volt, hogy ha sikeres is lett volna a fegyverszállítmány kirablása, a birodalmi megtorlás valószínűleg nagyon gyorsan felőrölte volna őket. Nem voltak elegen, hiányzott a szervezettség, tapasztalhattunk széthúzást is, ráadásul helyhez voltak kötve. Nézzük csak meg a sikeres lázadó sejteket: mind mobilis. Nincsenek egy bolygóhoz kötve. Saw partizánjai, a lothali sejt, a Főnix sejt, a Massassi Csoport, mind mozgásban van vagy kész mozgásba lendülni, és igyekeznek elkerülni a lakott területeket, amennyire a lehetőségeik megengedik. Ezzel szemben a Ghorman Front még arra sem vette a fáradtságot, hogy legalább valahol a fővároson kívül rejtőzzön el. A Birodalomnak valószínűleg nem tartott volna sokáig megtalálni őket, HA meg akarták volna találni őket. (Eleve, Syrilnak hála Dedráék biztosan pontosan tudták, hol bújkálnak a ghormani lázadók, és még a tagokat is névről ismerhették.) És erre Cassian is rávilágított, amikor Raylanznak elmondta, hogy nem a rablást az igazán nehéz véghezvinni, hanem megúszni azt, és a Ghroman Front nem úszhatja meg, mert a bűntett helyszínén élnek. Sőt ugye Carro Raylanz eredeti célja az volt, hogy nagy dobra verik a lopást, mert így akarták bizonyítani, amit amúgy már mindenki tudott. Szóval normális körülmények között a Ghorman Frontnak talán már másnapra vége lett volna. Olyan gyorsan és csendesen, ahogy egy betonra hulló parázs kialszik. Így Luthen nem kapta volna meg a fáklyáját, se az új frontvonalát, csak teljesen feleslegesen meghalt volna pár tucat ember, meg valószínűleg szorosabban fogták volna a Ghormanen a gyeplőt, de valószínűleg közel sem annyira, hogy oly mértékben eszkalálódjon a szituáció, mint amit sajnos szándékosan kikényszerítettek.

Igen, kifejezetten tetszett. Igazi hiánypotló alkotás. Ezután Ochi tőrére se tudok ugyanúgy nézni. Meg a kis D-O droidra se, akivel Ochi jó durván bánik. Kifejezetten örültem hogy Rey szülei kaptak egy kis hátteret.

Újranézve az epizódokat, így egyben látva is nagyon szép lezárást kapott a sorozat. A rész felépítésében kifejezetten fontos szerep jutott az előző rész végi akciójelenetnek, ami miatt különösen úgy érzem, hogy ezt mindenképpen egybe, egymás után kellett leadni. Aztán a további események, mint egyfajta levezetésként estek meg, de nekem ez a szekvencia még jobban is tetszett, mint a rész elején látott akció. Kleya szöktetése nem volt túlnyújtva, ennek szintén örültem, mert így tömören, de lényegre törően tudták megoldani az akciót. K2 különösen elemében volt és a sorozatra jellemző módon itt sem finomkodtak, hanem kellően brutálisan prezentálták az akciójeleneteket. Ugyan az előző epizódban még úgy tűnhetett, hogy Dedra jót tett Heertel és a kezére játszhatta Kleyát (én az első megtekintésnél meg voltam győződve róla, hogy Kleya itt meg fog halni, de örülök, hogy tévedtem). Aztán kiderül, hogy csak a halálba küldte. Kellően feszült volt az egész jelenetsor, főleg a közbevágásokkal Partagazékra, akik próbálták valahogy lekövetni az eseményeket, amikor meg K2 megérkezett az nagyon emlékezetes volt. A Yavinon játszódó eseményeknél valahol érthető volt, hogy nem ugrottak rá egyből az infóra a lázadók, de engem azért Bail egy kicsit felidegesített - hozzáteszem kezdem megszokni az új szinészt, de azért még mindig egy kis tüskét érzek, hogy nem Jimmy Smits játszotta el. Azért mindamellett, hogy meg lehet érteni az aggodalmait Luthennel, meg az információval kapcsolatban, ha nem lett volna Luthen, akkor Mon Mothmát már rég elveszítették volna, ha csak Bailen múlik a dolog. Ettől még érdekes volt látni, hogy milyen vegyes a megítélése Luthennek és valahol egy kicsit felemelő is volt látni, hogy mennyire kinőtte magát a felkelés és milyen messzire jutottak onnantól ahonnan elindultak és mennyivel kiterjedtebb, professzionálisabb az egész szervezet, azzal együtt, hogy vannak azért problémák. Ami a legjobban tetszett ebben a lezárásban, hogy ami számomra a sorozat legnagyobb vonzerejét adta, az a karakterek és számukra volt ez egy nagyon jó lezárás. Gyakorlatilag reflektáltak szinte mindenkire aki megjelent valamilyen formában itt a lázadás keretében, érdekes volt hallani mennyire a múlt ködébe vész már kicsit az Aldhani akció és hogy mindannyian mennyi mindent veszítettek időközben. Kleya betagozódása a Yavinra is kellően átgondolt volt, hogy nem megy egyszerűen neki elfogadni azt, hogy Luthen nincs többé és ő is egy új pályára kényszerült most, de közben meg felszabadul benne egy csomó érzelem és valami olyan nagyobb dolognak a részének érezheti magát, amiben ott van Luthen öröksége is, amit ő is továbbvisz majd. Mégis az abszolút csúcspontja az epizódnak az számomra Cassian gyerekének a megpillantása volt. Ahogy abban sem reménykedtem, hogy Kleya túléli a sorozatot, bennem korábban az is felmerült, hogy Bixre is az a sors vár, hogy valamikor itt az évad során meghal. Ezzel szemben még kiderült, hogy egy gyereket is megszült és ezáltal Cassianból is van valami ami túléli ezt az egész konfliktust az nagyon meglepően hatott. Lehet, ha az évad előtt olvastam volna erről, akkor húztam volna a számat, hogy minek ezt, de így látva és főleg azután a sok szenvedés után amin keresztülmentek ezek a karakterek az egész sorozatban ez számomra egy tökéletes befejezés volt. Bix, Bee és a kis Andor, ez annyira szép volt, hogy természetesen ott van a szabadság vágya, meg a zsarnokság elleni küzdelem, de ezen túl is van még miért küzdeni és az, hogy Cassian ezt nem is tudja, de mégis van valami, ami túléli őt ez még szebbé teszi az egészet!

Az alsóváros, akár az Ep. II-ben, akár a TCW-ben amikor lelátogattunk oda az igazán mélyen lévő szintekre tényleg más hangulatot árasztott, de nekem mindig is egy színes, pezsgő, élettel teli helynek hatott a környezet, amit láttunk. Ott volt az ipartelep is, ahová szintén ellátogattunk a filmben, de az nem olyan hely volt, ahol emberek életvitelszerűen élnek. Egyébként a változatos környezettel nem volt igazán problémám, csak nehéz volt megszokni ezt az arcát a bolgyónak/városnak, annak ellenére, hogy már az első évadban is voltak hasonló ábrázolások, még mindig kicsit szokatlannak tűnik. Az első évadban az a házkomplexum, ahol Syril lakik az anyjával eléggé olyan brutalista stílust áraszt magából és ha jól tudom, akkor azt Londonban vették fel, ahol megvan ez az épület. Ez is, illetve itt a védett házban tapasztalható lepukkant környezet is hozzájárul a karakterekhez, valamint kifejezi azt, hogy milyen helyzetben vannak. Ennek az ellenkezője is igaz, mivel amikor Padmét, a szenátorokat, vagy akár itt az Andornál maradva mondjuk Mon Mothmát látjuk a saját felső osztálybeli közegében az is nagyon kifejező a formák, a dízájn és a környezet tekintetében, úgyhogy ebben mindig is erős volt a SW. Én egy időben laktam a Szondi utcában, aztán meg a Völgy utcában is... kicsit sarkítva, de mintha nem is ugyanaz a város lenne.

Andor szempontból. A lázadó flotta akkorára nőtt már, hogy nyílt támadást indíthattak a Halálcsillag 2 ellen. A Scarifon láttuk utoljára a Lázadó sereget, azóta hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Hiába mondja Ackbar, hogy nem sokáig tarthatnak ki a rombolók ellen, a Halálcsillag felrobbanásakor még mindig tartották magukat. Eljött a napfelkelte amit Luthen nem érhetett meg, de ami annál szebb lett. A rész végén a több bolygós ünneplés azért igényel némi zsebkendőt.... Egy korszak méltó lezárása ez a film, a hősök megtették ami elvárható volt. Ami ezután jön arról ők már nem tehetnek.

Budapest messze van ettől méretben, de itt is vannak olyan szélsőségek, mintha másik országban lennénk.

Ez ilyen klasszikus átvezető epizód volt, ami valamennyire mindig is jellemző volt ezeknek a hármas egységeknek a középső részére, de itt kifejezetten tetten érhető volt ez az átvezető jelleg. Ezzel együtt is volt pár kiemelten feszült és jól megírt jelenet ebben a részben is, úgyhogy a minőségre itt sem lehetett panaszkodni. Mindjárt itt az elején nagyon hangsúlyos volt az a feszültség ami a birodalmiakon eluralkodott miután Kleya keresztülhúzta a terveiket Luthennel. Igazából Kleya ügyességén, találékonyságán múlt, hogy sikerült véghezvinnie a tervét, de itt ütközött ki igazán, hogy milyen hibát is vétett Dedra azzal, hogy úgy odarohant a régiségboltba, hogy személyesen triumfáljon Luthennel szemben. Mégis ironikus, hogy a végső bukását is ez okozta Dedrának, az a megszállotság, hogy mindenáron leleplezze Tengelyt és közben nem figyelt elég körültekintően arra, hogy hová lép, mibe tekint bele és mit tud meg. A közte és Krennic között lezajlott jelenet nagyon sokatmondó volt, hogy Dedra, akit korábban szinte mindig olyan helyzetben láthattunk, amikor irányítani próbálja az eseményeket most úgy néz ki, mint egy ijedt kisgyerek az igazgatói irodában. Ugyan már a Ghormanon történtek végén is kiesik ebből a hideg, érezelemmentes, mindent kontroll alatt tartó szerepből, de most nem a magánéletében történtek változások, hanem úgymond szakmailag nézett ki nagyon rosszul számára ez a szituáció. Krennic gyakorlatilag azzal szembesíti, hogy nem jól végezte a munkáját, ami Dedra számára különösen kiábrándító, tekintve, hogy ez az a terep, ahol ő ki tudott emelkedni, aminek köszönhetően a Birodalomban a társadalmi ranglétrán előrelépett. Nem tudom Syril elvesztése mennyire játszott rá a mentális változására, de nekem nem csak a Luthen fiaskó miatt, hanem már előtte is egy kicsit megtört embernek tűnt a nő. Annak szintén örültem, hogy K2 is egy kicsit lehetőséget kapott, hogy szerepeljen és ezek a kártyázós, önfeledt jelenetek, ahogy ott elvannak a Yavinon nekem nagyon tetszettek. Benne volt, hogy mennyire jól összejött ez a kis csapat, ami egyrészt megágyazott a küszöbön álló mentési akciónak, hogy tényleg jól tudnak együtt működni, másrészt a Rogue One előtt is már láthattuk Cassian és K2 párosát, ahogy zrikálják egymást és jól elvannak. Azért Cassian korábbi tapasztalatai a hasonló droidokkal nem voltak valami pozitívak, akár az első évados bebörtönzése, akár a Ghormanon látott mészárlás kapcsán gondolunk rá. Ja és annak is örültem, hogy Melshi is egy kicsit látványosabban volt jelen, mint az eddigiekben és összességében jó csapatot alkottak. Coruscantnak meg volt egy elég speciális hangulata igazából az egész sorozatban, de itt ahogy láttuk egy kicsit ennek a háztömbnek a környezetét is bennem nagyon furcsa érzéseket keltett. Egyáltalán nem olyan tipikus fancy vibeja volt a helynek, mint amit a prequel során a legtöbbször Coruscant mellé társítottunk (bár a sorozatban azért voltak ilyen jellegű helyszínek bőven), valahogy szürkébbnek, szomorúbbnak hatott az egész hely. Maga az akció nagyon szépen fel volt építve, ahogy adagolták a feszültséget a rádióösszeköttetés megszakadásával, a birodalmiak közelítésével. Az is érdekes volt, hogy Dedrának volt még egy utolsó lehetősége, hogy helyrehozza a hibáját, de aztán végül ez is kútba esett. Ahogy az előző történetszálban Mon Mothma is emberi módon reagált a traumákra és látszott, hogy kellett neki egy kis idő, amíg magához tért Cassian mentőakciója után, nekem tetszett, hogy itt is úgy oldották meg, hogy Kleya ugyan lekommandózta a fél kórházat, de aztán itt látjuk, hogy érzelmileg mennyire megviselte Luthen halála és ez az egész eseménysor. Egy kicsit aggódtam, hogy az lesz a sztori, hogy senki nem hisz neki, de aztán látszott, hogy Cassian csak empatikus vele és nem arról van szó, hogy totál hiteltelennek tartaná, amit hall. Ugyan az igazán látványos akciójelenetek a következő epizódban voltak, azért mégis nekem a kedvenc jelenetem ebből az akcióból az volt, amikor K2 egyszerűen lecsapja azt a katonát az átjáróhídon. Ezek a badass egysoros beszólások annyira nem voltak jellemzőek az Andorra, de itt K2-nek nagyon jól állt. Annak pedig tényleg a legjobban örültem, hogy itt már lehetett is aztán folytatni a következő epizóddal, mert ha így vágják el a részt a végén és utána egy hétig várni kell a következőre, akkor nagyon szomorú lettem volna.

A birodalmi propi sajtó és influhálózat. 🤪 Akkor most már mehet ide minden? Egy cikk a két évadról: https://www.valaszonline.hu/2025/05/22/star-wars-andor-2-disney-politika-kritika/ Nem illet volna a lázadásba. Járulékos veszteség. Nekem átjött, hogy szereti Mont, a 3. Részben, ahogy nézte, hogy táncol, abban benne volt. Érezni, hogy több évadnyi történet volt, ehelyett kivonatokat kaptunk, ahogy épül, szépül a lázadás, a mérföldköveket. A hézagokat meg töltse ki a "teorgiázgatás". Több több órás podcastet hallgattam a sorozatról, magyar és angol nyelven is, reakció videókat és amikor meglett férfiembereket látsz pityeregni, akkor tudod, hogy valami nagyon betalált. Nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe és ennek a szinkronicitás is az oka. Körbenézel a világban, a hazában és mintha egy figyelmeztetés is lenne, hogy gyerekek, ezt kell nektek?

Remélem a youtube hater csatornák erről is csinálnak videót....

Hazafelé a vonaton ürességet éreztem. Arra gondoltam itt az SW vége, teljes a SAGA, mi lesz most?

Emlékszem annyira fel voltam pörögve a filmtől, hogy a hajnali vetítés után egy fél napig nem is tudtam elaludni. Miután hazaértem csak zenét hallgattam meg az ep.3 képei mentek a fejemben

Paot se irigylem, amikor le kell írnia a teljes nevét. Paodok'Draba'Takat Sap'De'Rekti Nik'Linke'Ti' Ki'Vef'Nik'NeSevef'Li'Kek

Nekem az jobban tetszik, hogy szipuzik. Az Andor után legalábbis erre tippelnék.

Igen, azt kellett volna. Nem csak reundáns, de Bail Organa két sztorija még ki is zárja egymást. Az Ahsokában nem lephette meg, hogy Lady Tano még él, ha már hónapokkal korábban találkozott és beszélt vele Padmé temetésén. Ezt szerintem ezen a ponton az tudná menteni - ha mindkét sztorit kánonban akarják tartani -, ha E. K. Johnston átírná a könyvét a kánonhoz igazítva. És igazából csak négy dolog van, amit át kéne írni: 1. Bail sztorija, amit le lehetne tudni azzal, hogy nem egy rejtélyes Jedi túlélő után nyomoz, hanem Ahsoka mozgását próbálja nyomon követni. Ez lenne a legfontosabb, mert ez ellentmondásban van a Resolve-val. A többi csak fura. 2. A flashbackeket hozzáigazítani a TCW-ben látottakhoz. 3. Azt a szakaszt, amiben Ahsoka megment az Erővel egy csapat gyereket, akikre majdnem ráborul egy halom láda, kicsit átírni, hogy ne hasonlítson annyira arra, ahogy a Resolve-ban megmentette a névtelen lányt. 4. A Hatodik Fivért valamilyen más módon kéne megölnie, és ne vegye el tőle a fénykardja kyberkristájait. 5. A könyv végén nem csatlakozik még a lázadáshoz, hanem tovább áll, folytatván a bújkálást. És innen már jöhet a Resolve. Sőt akár úgy is meg lehet írni, hogy a raadai események után beiktat egy kis időugrást, és amikor a könyv végén beszélget Baillel, már megemlítheti, hogy részben azért is gondolta meg magát, mert találkozott egy második inkvizítorral is.

Az Andor után felmerül a kérdés, hogy a cucc, amit Saw időnként megszív, vajon oxigénnel látja el, vagy rhydoniummal?

Ez így leírva, hogy mindent 2x csinált, nagyon kínosan hangzik. Egyszerűbb lett volna kivenni a könyvet a kánonból, ez így kissé redundáns

A flashbackk események non-canonná váltak a TCW-vel, legalábbis azokra már nem a könyvbébéli változatban hivatkoznak. Ugyanakkor a Raadán történtekre a mai napig hivatkoznak forráskönyvek és úgy kezelik, mintha az is megtörtén volna, meg az is, amit a Tales of the Jedi-ban láttunk. Ugye a két inkvizítort már név szerint is elkülönítették egymástól, a Resolve-ban a Tizenegyedik Fivér, az Ahsokában a Hatodik Fivér van. Szóval jelenleg csak a flashback események lettek decanonizálva a könyvből, minden más még mindig a kánon része, az Ahsokában és a Resolve-ban látott események mind megtörténtek úgy, ahogy láttuk, Ahsoka két nőt mentett két különböző bolygón attól, hogy rádőljön a "szekér", két különböző inkvizítort ölt meg fénykard nélkül, miután az rátalált, Bail Organa is kétszer jött rá arra, hogy Ahsoka életben maradt, és egyszer maga Ahsoka hívta fel, hogy jöjjön érte, egyszer pedig maga nyomozta ki, hol találja.

A legutolsó jelenetéhez adott volna rendesen. Látszott Perrin fején a csalódottság és a világfájdalom

Szerintem most láthatjuk először Krennicet, hogy egy számára egyenrangú féllel beszél minden hátsó szándék nélkül. Nem feljebbvalóval (Vader), riválissal (Tarkin), alárendelttel (Erso vagy a Ghorman-projektbe meghívott Dedra), ellenséggel (Mothma vagy a már letartóztatott Dedra). Én kihallom az őszinte sajnálkozást Krennic hangjából, amikor közli, hogy Partagazt nem tudja megvédeni, keresztnevén (Lio) szólítva a másikat. Nem is emlékszem más hasonló emberi momentumra az igazgató részéről. Biztos, hogy ők egymás szövetségesei voltak a birodalmi hierarchián belül, támogatták egymás előmenetelét talán már a Klónháborútól kezdve. Partagaz már az idegösszeomlás határán van az egész story arc folyamán. Ahogy Heert tudálékossága után rávágja, hogy "járványveszély" miatt kell elfogni a nőt, arckifejezésén leolvasható, hogy már minden mindegy, csak húzzon mindenki a fenébe.

Luthen mindenkit képes volt feláldozni, köztük magát is, de Kleyát nem. Lányaként tekintett rá, felnevelte. Szerintem az egyetlen ember volt akit szeretett. Valószínűleg ez is olyan szeparatista világ lehetett, mint Desix. Ott azért könnyebben kezd irtani egy köztársasági katona.

Gilroy a Csernobil teljes stábját lenyúlta?