Ugrás a kommentre

EPVII spoileres topic


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A hireknél főleg a szereplőket érintő hirekre gondoltam: Luke nem igazán jó, lehet hogy számüzetésben van, Han egy csillagrombolón keresi a régi barátját. Úgy tűnik a régi szereplők nagyon más pozicióban lesznek mint amiben láttuk vagy amibe várnánk őket. Leiáról azt hiszem még csak egy pletyka volt de az például azzal foglalkozott, hogy épp kezdi elveszteni a politikai megbecsülését. Az egyik főszereplő pedig lehet hogy egy birodalmi pilóta lesz.

Nekem ezekből úgy tűnik hogy a biztos már bevált SW sémák helyett új utakra indulnak. A látványtervek pedig bármennyire is régi trilógiásak a fotók alapján ez csalóka lehet. Hiába van az egyik képen régi fajta X-wing egy bázison, a forgatáson már újak szerepeltek köztük egy olyan szinezéssel ami inkább a prequelbe illene.

 

Soha nem mondtam, hogy a szereplőknek nem változik meg a státusza. Azt állítottam, hogy továbbra is a lázadás vs Birodalom lesz a központi téma. De annyira nem fog megváltozni, mert végül Han ül majd a Falcon pilótafülkéjében, Csubi ordít majd torkaszakadtából, C3PO sipítozik majd, miközben rohamosztagosok lövöldöznek keresztbe - kasul és abban is biztos vagyok, hogy Luke sem lesz más, mint volt Kenobi, cask kicsit sötétebbről indul.

 

Számomra a spoilerek alapján egy az OT vázára épülő film képe rajzolódik ki, ami a peremvidékről indít, amiben 2 - 3 szereplőn keresztül ismerjük meg a nagyobb történetet, amiben valakit meg kell találni valamiért, hogy a történet kiteljesedjen és fogadni mernék, hogy a film vége majd egy űrcsatával zárul. Nagyjából ennyit álllítok, nem többet. Jelenleg az EPVII a spoilerek alapján tökéletesen követi az Új Remény vonalát, de ez még változhat, bár nem hiszem, hogy a bevált recepttől eltértek volna....meg ugye, miért tértek volna el?

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor félreértettelek. Ezzel én is számolok (Edit: ezt még azelött irtam hogy az alábbi bejegyzés módositva lett; a második mondat utáni megállapitásokkal nem számolok és nekem nem úgy tűnik, hogy az Új Remény vonalát követné az ep.7).

Mindenképp arra számitanék, hogy a sztori legelején még fontos lesz a Birodalom vs. Lázadók és aztán jön valami. Lehet hogy ez az új fenyegetés a Birodalomba lehet lelket és újra beindul ez a harc, picit másképp. Ez igazából elég valószínű.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én például egy olyan főkonfliktust várnék, ami nem a Birodalomtól de még csak nem is a Sith-ektől ered, hanem az Erőtől magától, és mondjuk kifejezetten érdekesnek találnám, ha a végén kiderülne, hogy ennél az új fenyegetésnél még a Sith-ek is "jobbak" voltak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

 

Ez viszont...:lol: :lol:

 

 

 

Ember ! , akkorát dobbant a szívem, ez a csöves, lecsúszott , alkesz, remete kinézet KURVAJÓ! :D

 

 

pb69:

"Ja, csak tulajdonképpen egy vonalnak tituláltad a két eltérő véleményt, majd kifejezetten a Zééé által felvázoltakba mentél bele. A belinkelt idézet amúgy Bomarr-tól származik. Szóval nem olyan nehéz, csak máskor lehetnél kicsit egyértelműbb is. ;) "

 

Visszaolvastam, ez jogos, nem voltam érthető. Bocsi. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sok vélemény van itt egymásra rakva, de egy biztos. Innen a fórumról is lesznek olyanok akiknek nem tetszik majd a film. Már most lefogadnám kik is lesznek azok. :D Az EPVII (mint ahogy pl. az EPI is) biztos a régi sémákra épít majd, új köntösben. Merész húzásokban is biztos vagyok, szóval az ortodox rajongóknak ezekkel lesz bajuk bőven.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sok vélemény van itt egymásra rakva, de egy biztos. Innen a fórumról is lesznek olyanok akiknek nem tetszik majd a film. Már most lefogadnám kik is lesznek azok. :D

Nem is tudom, kikre gondolsz :) Sose mondtam,hogy így meg se nézem a filmet :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most éppen nem rád gondoltam. ;)

 

Én biztos, hogy le fogom róla írni kendőzetlenül a véleményemet. De például a Rebelsben is kellemeset csalódtam, mert sokkal gyerekesebb hangvételre számítottam. Ráadásul azt is prejudikáltam, hogy az animáció jelentősen rosszabb lesz, most pedig úgy vagyok vele, hogy bár a költségvetése egyértelműen mérsékeltebb, a tempója is némileg Trabant, de mégis ámulatba ejtenek az animációs megoldásai és minden héten csurgatom a nyálam az újabb történetekért.

 

Az EPVII -el úgy vagyok, hogy örülök neki, de ha nem lesz jó, nem dőlök a kardomba. Nálam a Star Wars Lucassal kezdődik és Lucassal végződik. JJA-t jó rendezőnek tartom, a Disneyt továbbra is pocsék stúdiónak, de ebből még akármi is lehet. A Marvel filmektől azért nem ájultam el, bár tudom, hogy sokaknak a szíve csücske, de szerintem 1-2 kivételtől eltekintve középszerű alkotások. Megjegyzem, a szerepválasztás majdnem mindegyik Marvel filmben telitalálat. Sőőt...Chris Evansal úgy vagyok, hogy szerintem messze Ő a legjobb színész a csapatban. Amióta pedig megnéztem a Snowpiercert, azóta tudom, hogy benne aztán van potenciál rendesen. Azt is tudom, hogy mindenki szerint Robert Downey Jr. a Marvel filmek színészistene, de ez a megállapítás távolabb nem is állhat a valóságtól. Robert DJr majd minden filmben önmagát hozza és Iron Mant tényleg rá szabták, mert Ő az életben is egy ilyen nagypofájú iszákos, narkos, nőfaló hapsi. Gyakorlatilag önmagát alakítja a filmben és ehhez kétség kívül ért is.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talán én vagyok az egyetlen ezen a fórumon aki továbbra is "fél". Gyerekként amikor először láttam a Jedi Visszatért 1984-ben megkönnyebültem hogy kedvenc hőseim abban az elképzelt világban révbe értek. A gonoszt legyőzték a Felkelés győzedelmeskedett a Birodalom felett. Azt éreztem végre vége az elnyomásnak. Gyermeki énem elképzelte hogy a Szövetség vezetői újjáépítik a Köztársaságot újra a Jedi lovagok lesznek a béke és igazság őrzői. Egyszerűen a finálé ezt sugallta. Meg hát ugye a diktatúra vezető nélkül nem sokat ér, így úgy képzeltem el hogy a maradék birodalmi erők megadták magukat hisz miért harcoljanak? A Császár és Vader halott(akikben hittek) minek ezután harcolni?

Aztán jött a prequel ami elmesélte az előzményeket. Tökéletes volt a 6 rész egyben.

Még ezen fórumon is azon hír elött hogy elkészül az EP7, csak fővesztés terhe mellett lehetett arról hallani hogy Lucas új trilógiában gondolkodik. Egyszerűen elképzelhetetlen volt annyira jól le lett zárva a Jedi Visszatér. Nem volt már mit elmesélni. Persze voltak olyanok aki úgy gondolták hogy maradt birodalmi sereg. De ezt már a racionális énjük diktálta nem pedig a gyermeki.

Nekem az SW mindig is a csoda volt így 42 évesen is egyfajta gyermeki rácsodálkozással nézek rá. Persze felnőtt fejjel elemezhetném racionálisan is. De nem teszem. Csak hagyom hogy átjárjon, hogy a zsigereimre hasson.

Az egész sagának nekem a fénypontja az mikor Luke eldobja a kardot. Az maga az univerzális jó a tökéletes tett. Ha valaki elkezdi nézni előlről a 6 részt és a kard eldobáshoz ér, és még meg is érti mit jelent valójában mennyire tökéletes zárás, amikor beleborzong, akkor megérti mi az hogy SW-rajongás.

Namost ezt jól folytatni elképesztően, sőt iszonyúan nehéz feladat. Szinte lehetetlen. Mert az én képzeletemben több min 30 év rajongása után még mindig az van hogy az EP6 után Luke Jediket képez hogy a Rend újra betöltse a szerepét. Hallunk itt gonosz Lukeról. Egyszerüen nekem ilyenkor riadólámpa szól az elmémben. Aki eldobta a kardot nem lehet képes a legkisebb gonosz tettre sem. Luke és Han harcol egymással? MI van? A legjobb barátok?

Szóval egy szónak is száz a vége. Én még mindig ha nem is az emberiség legborzalmasabb bűnének tartom az EP7 elkészültét, de még most is úgy érzem hogy ennek soha nem szabadott volna megvalósulnia.

Ezért nem is vitázok itt veletek. Amúgy sem tuti infok ezek, másrészt borzasztóan félek hogy a gyermeki énemet meg fogják erőszakolni valami nagyon rossz történettel.

Ha látok már egy trailert lehet máshogy látom majd.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie! Én várom a 7-et -mert rajongóként nem tehetek mást ;)- de keményen van alapja aggodalmaidnak.

Lezárt dolgot folytatnak, vagy ha úgy tetszik gyógyult sebet tépnek fel.

Csak remélni tudjuk, hogy a sebben egy darab gyémánt volt és ezért megéri majd..

Bennem is megfogalmazódott már hasonló aggály, de de egy ideje félresöpoörtem.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talán mert ep.7-8-9 már évtizedek óta lebegtetve van és nem a semmiből jött én a sztori alapok kapcsán nem annyira aggódok. A megvalósitás, szövegek, a sztori részletei, jelenetek erőssége az más dolog... azt remélem nem cseszik el.

Azt nem hiszem hogy a Luke-Uralkodó-Vader hármast überelni tudják majd az ep.9 végén, de azért remélem megpróbálják, lehetőleg minél több sikerrel. Viszont amilyen tökéletes zárás volt Vader és Palpatine halála olyan keskenynek érzem az endori csatát mint a Saga zárását. Az ahogy a macik ötletesen elbánnak a rohamosztikkal... persze gyerekként szerettem, utána meg már a nosztalgia miatt is elfogadtam, de igazából egyáltalán nem érzem benne hogy ez lenne a Birodalom utolsó nagy csatája. Sőt az ellenkezőjét érzem. Azt hogy itt még Lucas fejében ep.7-8-9 járt ezért nem akart ellőni minden puskaport. Még a látványos űrcsata is csak az ep.4 felduzzasztott újrája.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a kétségek mindenkiben elég erősen dolgoznak. Én is tartok tőle valamilyen szinten, hogy nem a megfelelő irányba viszik tovább a Saga-t, sérülni fog a SW eddigi szellemisége stb.. Nem is nagyon lehet ezt elvetni, hisz benne van a pakliban. Itt inkább az a kérdés, hogy ki mennyire optimistán/pesszimistán áll a kérdéshez. Én pl. a félelmeim mellett viszonylag bizakodó vagyok, bízom a készítőkben és valószínűbbnek tartom, hogy nem fogják elcseszni a ST-t, mint az ellenkezőjét. A Rebels eddig rá is erősít ezen hozzáállásomra, noha azzal kapcsolatban is voltak előzetes kétségeim.

 

Persze az biztos, hogy a ST-nak se fogjuk minden egyes apró momentumát lelkesen elfogadni. Az OT-ban vagy a PT-ban is vannak olyan elemek, amik önmagukban kevésbé bejövősek, de ez természetes. A TCW is olyan, hogy van pár sarkalatos pont, ami vagy nagyon határeset vagy nekem mondjuk már kifejezetten sok, de összességében bőven túlsúlyban vannak a pozitívumok. Azt gondolom, hogy sokat veszítettünk volna, ha nem készül el, akárcsak a Rebels. Ha a ST eljut legalább erre a szintre, akkor nem lehet majd okunk túl sok panaszra. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az EP VII egy Disney film lesz. Mint ahogy a Rebels is egy Disney filmsorozat lett. Nem hiányzik senkinek a Clone Wars Lucas-i többlete? Nem hiányzik, az az apróság a Rebelsből, ami a Clone Wars-ban megvolt, azok a mottó szerű idézetek, filozófiai bölcsletek, amelyek az adott epizód előtt olvashattunk, és amelyek az adott rész erkölcsi mondanivalóját adták? Az maga Lucas volt. Ez a Rebels egy nagyon jópofa, igazi Disney termék. Úgy kong az ürességtől ahogy kell, beállhat a Hana Montana és a Marvel filmek sorába. Remélem Abrams megfékezi Disney-t és nem adja le a szinvonalat, mert ez sajnos, a véleményem szerint a Rebels-nél már egyszer megtörtént, és meg fog történni újra és újra és újra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem hiányzik senkinek a Clone Wars Lucas-i többlete? Nem hiányzik, az az apróság a Rebelsből, ami a Clone Wars-ban megvolt, azok a mottó szerű idézetek, filozófiai bölcsletek, amelyek az adott epizód előtt olvashattunk, és amelyek az adott rész erkölcsi mondanivalóját adták? Az maga Lucas volt.

Azért szerintem a TCW-hez se volt neki annyival több köze, mint a Rebels-hez. Ráadásul a személye önmagában nem garancia a minőségre vagy a SW eredeti szellemiségének sérthetetlenségére, szóval mintha túl lenne kicsit dimenzionálva. A Rebels-t nagyjából azok az arcok (készítők) viszik, akik a TCW-t is.

Nekem valamilyen szinten hiányoznak az epizódok eleji bölcsességek, főképp, hogy a Rebels-ben nincs semmi helyette, csak úgy belevágunk a közepébe. Ugyanakkor nem érzem azt, hogy ez annyira esszenciális része lett volna a TCW-nak, hogy enélkül ne lett volna 99,99999%-ban ugyanolyan szinten a sorozat. Azt meg pláne nem, hogy ettől lényegileg kevesebb lenne a Rebels. Azok max. kiemelték, összefoglalták az adott rész egy-egy erkölcsi mondanivalóját, de semmiképp se ezek adták azt meg. Sokkal több tartalom és filozófia volt ott az epizódokban annál, hogy csak pár szóban el lehessen intézni.

 

Ez a Rebels egy nagyon jópofa, igazi Disney termék. Úgy kong az ürességtől ahogy kell, beállhat a Hana Montana és a Marvel filmek sorába. Remélem Abrams megfékezi Disney-t és nem adja le a szinvonalat, mert ez sajnos, a véleményem szerint a Rebels-nél már egyszer megtörtént, és meg fog történni újra és újra és újra.

Ezzel mélységesen nem értek egyet. Tény, hogy talán nem pörög annyira, mint a TCW általában, de ettől még semmiképp nem mondanám üresnek. Az erkölcsi és filozófiai tartalom is jelen van, csak helyenként máshogy kódolva, mint a PT-hez közelebbi TCW esetében. Ha az Ep.7 azon a szinten lesz (nyilván nem mondjuk látványra), mint a Rebels eddig + jól használják a régi öregeket, akkor én már elégedett leszek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az EP VII egy Disney film lesz. Mint ahogy a Rebels is egy Disney filmsorozat lett. Nem hiányzik senkinek a Clone Wars Lucas-i többlete? Nem hiányzik, az az apróság a Rebelsből, ami a Clone Wars-ban megvolt, azok a mottó szerű idézetek, filozófiai bölcsletek, amelyek az adott epizód előtt olvashattunk, és amelyek az adott rész erkölcsi mondanivalóját adták? Az maga Lucas volt. Ez a Rebels egy nagyon jópofa, igazi Disney termék. Úgy kong az ürességtől ahogy kell, beállhat a Hana Montana és a Marvel filmek sorába. Remélem Abrams megfékezi Disney-t és nem adja le a szinvonalat, mert ez sajnos, a véleményem szerint a Rebels-nél már egyszer megtörtént, és meg fog történni újra és újra és újra.

Ismered azt a viccet a nyuszikáról és a medvéről? A nyuszikának tönkre megy a fűnyírója ezért elindul a medvéhez, hogy az övét kérje kölcsön. Miközben megy az erdőben a medvéhez, folyamatosan győzködi magát, hogy a medve nem fogja odaadni a fűnyírót úgysem ilyen-olyan okoknál fogva. Amikor bekopogtat a házához, a medve kidugja az orrát, de mielőtt bármit is mondhatna, így szól a nyuszika: "Tudod mit medve? B@szd meg a fűnyíródat!"

 

Na, pontosan így álltál a Rebelshez, ezért nem tetszik Neked, holott hozza a TCW szintjét simán, sőt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként igazatok van, adjunk neki lehetőséget. Csak azt fájlalom, hogy a rohamosztagosokat és tiszteket elég infantilisnek ábrázolják (úgy lecsapják öket mint ahogy a Bud Spencer filmekben szokás), holott egy egész galaxist tartanak rettegésben elvileg. Ez teljesen idegen a klasszikus trilógiátol is. Remélem az EP VII felnőttebb lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ismered azt a viccet a nyuszikáról és a medvéről? A nyuszikának tönkre megy a fűnyírója ezért elindul a medvéhez, hogy az övét kérje kölcsön. Miközben megy az erdőben a medvéhez, folyamatosan győzködi magát, hogy a medve nem fogja odaadni a fűnyírót úgysem ilyen-olyan okoknál fogva. Amikor bekopogtat a házához, a medve kidugja az orrát, de mielőtt bármit is mondhatna, így szól a nyuszika: "Tudod mit medve? B@szd meg a fűnyíródat!"

 

Na, pontosan így álltál a Rebelshez, ezért nem tetszik Neked, holott hozza a TCW szintjét simán, sőt.

 

Én azthiszem ez fordítva is működik. Én meg mintha előre eldöntöttem volna, hogy tetszeni fog és hogy visszakanyarodjunk a topicba, mondom ezt a legkmolyabban a VII. részre is! ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak azt fájlalom, hogy a rohamosztagosokat és tiszteket elég infantilisnek ábrázolják (úgy lecsapják öket mint ahogy a Bud Spencer filmekben szokás), holott egy egész galaxist tartanak rettegésben elvileg. Ez teljesen idegen a klasszikus trilógiátol is.

Dehogyis! Csak szertnénk hinni!

Mikor Han ordítva szembe kerül vagy 50-nel és 1-nek sincs lélekjelenléte lőni?

Mikor egy ostoba láthatóan erőtlen ewok parittyától szinte holtan esnek össze?

C-3PO meg az OT Jar-Jarja, mégis csak utóbbi kapott fikát.

A fanatik' rajongók agya rohadttul ingoványos egy talaj ám! Meggyűlik majd velük Abramsék baja is rendesen.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak azt fájlalom, hogy a rohamosztagosokat és tiszteket elég infantilisnek ábrázolják (úgy lecsapják öket mint ahogy a Bud Spencer filmekben szokás), holott egy egész galaxist tartanak rettegésben elvileg. Ez teljesen idegen a klasszikus trilógiátol is.

Ó, hát ha valami, akkor ez tökéletesen az OT szellemisége. Gyakorlatilag eddig ez az egyetlen olyan dolog, ami nekem kicsit frusztráló a Rebels-ben, de ezt pont az OT-tól "örökölte". Már a PT-nál is rendszeresen kötöttek bele olyanokba, amik az OT-ra legalább annyira igazak. Ha ez a gyakorlat a Rebels esetében is megy majd, az rendkívül érdekes lesz, mert még szembetűnőbb lesz kettős mérce. Ugyanez érvényes a ST filmjeire. Nem tudom mikben és milyen mértékben fognak igazodni a klasszikus trilógiához, de az biztos, hogy lesznek nem kevesen, akik OT-t várnak, majd pont azon motívumokon fognak fennakadni, amikben azt kapják. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dehát ugye a klónokat ( prequel és klasszi trilógiákban egyaránt szereplőket) azért találták ki mert értelmesebbek, kezdeményezőbbek, szóval jobb harcosok mint a harci droidok. Namármost a Rebels-ben lévők olyan ostobák mint mint az EP I-es droidok (rácsodálkozva vizsgálgatnak egy tapadó aknát, ami a képükbe robban). Ezen mindenféleképpen javítani kell. Én sem favorizálom a véres páncélban kegyetlenkedő, a birodalom valódi arcát megmutató rohamosztagosokat, de azért ne csináljunk belőlük bohocot, mert ha azt láttam volna Csubbakától, hogy úgy csapkodja óket szanaszéllyel mint Zeb a Rebelsbe, akkor elfogadom, de ezt még Ő sem csinálta. Kicsit burleszk szerű véleményem szerint. De ezt a témát ebben a topikban lezárom, mert nem ide való.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az EP VII egy Disney film lesz. Mint ahogy a Rebels is egy Disney filmsorozat lett. Nem hiányzik senkinek a Clone Wars Lucas-i többlete? Nem hiányzik, az az apróság a Rebelsből, ami a Clone Wars-ban megvolt, azok a mottó szerű idézetek, filozófiai bölcsletek, amelyek az adott epizód előtt olvashattunk, és amelyek az adott rész erkölcsi mondanivalóját adták? Az maga Lucas volt. Ez a Rebels egy nagyon jópofa, igazi Disney termék. Úgy kong az ürességtől ahogy kell, beállhat a Hana Montana és a Marvel filmek sorába. Remélem Abrams megfékezi Disney-t és nem adja le a szinvonalat, mert ez sajnos, a véleményem szerint a Rebels-nél már egyszer megtörtént, és meg fog történni újra és újra és újra.

 

Azt mondom neked most hogy ez ebben a formában nem igaz. De azt is mondom hogy nagyon tévedsz. A Rebels igy pár rész után simán TCW-szint, sőt. Javaslom a Disneynek néz utána mint cég. Már rég nem az a rózsaszin bugyogós szöszi lány kigyúrt fiút ábrázoló történetek tömkelegét a piacra ontó cég. Azt én sem gondoltam hogy valaha ezt leírom. De hála a jóistennek hogy Lucas a Disneynek adta el a Lucasfilmet. Ha megnézed a Rebels eddig leadott részeit megérted miért írtam ezt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A legújabb kémjelentések szerint meg van, hogy ki játssza majd a gonosz kiborgot.

Nos nem Luke Skywalker... és nem is a fia, Domhnall Gleeson...

Hanem... Han Solo fia!!!! Adam Driver méghozzá!!! :shocked: :shocked:

 

A kémek szerint Luke nem fog meghalni a film végén. Adam Driver karakterét akarja majd megölni, de Han közbe lép a lézer strukkerével, mit sem sejtve, hogy kedves kisfia a sötét oldal kegyeltje..

Luke a dulakodás közben véletlenül megöli Han-t, és ekkor Adam Driver haragra gerjed, és gyűlölet eluralkodik majd rajta.. A későbbi epizódokban teljesedik ki.

Luke-ot a haldokló Han még megkéri, hogy hagyja békén a fiát...súlyot hibát követ el. A konfliktust csak megágyazza ezzel a későbbi részekben..

 

A fénykardpárbaj utána ( Luke kontra Driver), Drive arca súlyosan megsebesül, és a kezét is levágja Luke a kardjával.

Ezért a film vége fele Drive magára ölti a gonosz kiborg karakterét (miközben Luke és a többiek Han-t egy ceremónián eltemetik)...Adam Driver lelke immár végleg a sötét oldalé.

Sith_seize_Korriban1.jpg

A Force awakens nem mást szimbolizál, mint Han és Leia fiát.. Apja tragédia vezet ahhoz, hogy a Sötét oldal hatalmas ereje eluralkodjon rajta.

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.