Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Vagy az Alkonyattól pirkadatigba Sex Machine partnerének is jó lenne :D

Nekem is ez ugrott be. :lol:

 

A Hobbit: no, egész tetszetős volt, jobban bejött, mint a Gyűrűk ura. Néztem volna még darabig, és nem csak azért, mert abbahagyták a közepén a filmet. De a sárkány miatt morci vagyok, az érdekelt a legjobban, erre... Grrrr... :angry: A folytonosságnak viszont nagyon jót tett, hogy minden visszatérő karaktert ugyanaz játszik, sőt, többnyire még a szinkronhangjuk is ugyanaz. A zene csodás, a látvány továbbra is pazar, eposzi, szép, bár a CG azért kicsit olyan, mintha még mindig a Gyűrűk ura modelljeit használnák. De komolyan, főleg az emberanimáció volt gyatra, de a "farkasizék" is itt-ott furcsán festettek. Mintha nem lenne súlyuk, se csontjuk. Baromi rég nem éreztem így CG-t látva, talán 2009 óta. Lemaradt a WETA vagy mi? (Jó, mondjuk sosem tartottam akkora ász csapatnak.)

Ezt leszámítva viszont baromira bejött, főleg, hogy benne volt Dr. Watson (egész végig azon agyaltam, hol láttam már ezt a fickót, alig koppant az állam az iMDB-t látva), és persze Gandalf (halálos arc :)). Kedvet is kaptam a LoTR trilógia megtekintéséhez. Bár ezután sem lesz a kedvencem, de arra még mindig érdemes, hogy évente legalább egyszer megnézzem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A folytonosságnak viszont nagyon jót tett, hogy minden visszatérő karaktert ugyanaz játszik, sőt, többnyire még a szinkronhangjuk is ugyanaz. A zene csodás, a látvány továbbra is pazar, eposzi, szép, bár a CG azért kicsit olyan, mintha még mindig a Gyűrűk ura modelljeit használnák. De komolyan, főleg az emberanimáció volt gyatra, de a "farkasizék" is itt-ott furcsán festettek. Mintha nem lenne súlyuk, se csontjuk.

 

Ezt leszámítva viszont baromira bejött, főleg, hogy benne volt Dr. Watson (egész végig azon agyaltam, hol láttam már ezt a fickót, alig koppant az állam az iMDB-t látva), és persze Gandalf (halálos arc :)). Kedvet is kaptam a LoTR trilógia megtekintéséhez. Bár ezután sem lesz a kedvencem, de arra még mindig érdemes, hogy évente legalább egyszer megnézzem.

Annak idején aggódtam is azért, hogy ugyanazokat a színészeket sikerüljön megszerezni ugyanazon szerepekre. De szerencsére mindenki visszatért. Még az egyébként A Hobbitban nem szerepelő Frodó is :hehe: De a folytonosság miatt jó, hogy láttuk.

Az animációt illetően tényleg így van, nem tudtam eddig megfogalmazni, de ez a nincs súlyuk, csontjuk egy nagyon találó leírás.

 

Dr. Watsont először moziszínészként ismertem (Pildin és rajtam kívül rémlik még innen valakinek a Love Actually cím angol romkom?), így nekem eleve az volt furcsa, hogy sorozatban látom.

És azt megnézted, hogy a sárkánynak, valamint a Feketemágusnak ki adja a hangját? Ha még nem, akkor ajánlom! Örülök, hogy kedvet kaptál a trilógia megtekintéséhez. Én most sz*vok rendesen, mivel letöltöttem 720p-ben, és piszok sok helyet foglal a gépemen, emiatt (is) eléggé centizem a kapacitásaimat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor ajánlom, hogy ismerkedj meg vele, Rodriguez legelvetemültebb és véleményem szerint legjobb filmje :D . (Sex Machinet egyébként Tom Savini játssza a filmben, aki a Machetében Osiris, a bérgyilkos volt)

Már többször is lett volna alkalmam megnézni de kedvem sose volt igazán hozzá. Talán ha letudtam egy rakás néznivalót akkor emerre is sort kerítek.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem semmi ahogy Ford kinéz. :D

Az "öregek" miatt tuti érdemes lesz megnézni :) Plusz talán van rá esély, hogy izgalmas is lesz.

 

Új Man of Steel előzetes!

Nagyon jó sci-fi lesz. Kőkemény Földet leamortizáló sci-fi

Aham, szóval ez a zúzós előzetes. Most már szépen össze lehetne vágni a különböző előzeteseket. És csak most fedeztem fel, hogy ki játssza az ellent :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem gondoltam volna, hogy egy Superman film kíváncsivá tud tenni, de ez valami pokoli jól néz ki.

Dettó. Már-már várom. Mondjuk attól nem tartok, hogy Super Kent (remélem nem spoilereztem el, hogy Clark Kent Superman... :para::hehe: ), hogy érdekes lesz, de legalább látványban gazdag, akciódús cuccot prezentálnak. És végre valami normális ellenfelet kap, legalábbis remélem, hogy ez normális lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem gondoltam volna, hogy egy Superman film kíváncsivá tud tenni, de ez valami pokoli jól néz ki.

Lehet, hogy itt is működni fog az ami a Batmannél. Egy fokkal komolyabb tónust adnak neki.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annak idején aggódtam is azért, hogy ugyanazokat a színészeket sikerüljön megszerezni ugyanazon szerepekre. De szerencsére mindenki visszatért. Még az egyébként A Hobbitban nem szerepelő Frodó is :hehe: De a folytonosság miatt jó, hogy láttuk.

Az animációt illetően tényleg így van, nem tudtam eddig megfogalmazni, de ez a nincs súlyuk, csontjuk egy nagyon találó leírás.

 

Dr. Watsont először moziszínészként ismertem (Pildin és rajtam kívül rémlik még innen valakinek a Love Actually cím angol romkom?), így nekem eleve az volt furcsa, hogy sorozatban látom.

És azt megnézted, hogy a sárkánynak, valamint a Feketemágusnak ki adja a hangját? Ha még nem, akkor ajánlom! Örülök, hogy kedvet kaptál a trilógia megtekintéséhez. Én most sz*vok rendesen, mivel letöltöttem 720p-ben, és piszok sok helyet foglal a gépemen, emiatt (is) eléggé centizem a kapacitásaimat.

 

Basszus. És tényleg. Tegnap, mikor olvastam a hozzászólásod, el kezdtem gondolkodni, hogy az Igazából szerelemben hol tűnhetett fel. Aztán jött a Derült égből villámcsapás...!

 

Az "öregek" miatt tuti érdemes lesz megnézni :) Plusz talán van rá esély, hogy izgalmas is lesz.

 

 

Aham, szóval ez a zúzós előzetes. Most már szépen össze lehetne vágni a különböző előzeteseket. És csak most fedeztem fel, hogy ki játssza az ellent :)

 

 

Nem gondoltam volna, hogy egy Superman film kíváncsivá tud tenni, de ez valami pokoli jól néz ki.

 

Nem néz ki rosszul, valóban, de úgy vagyok vele, mint a Star Trekkel: maga a film fogja megmutatni, hogy valóban összeáll-e a történet valami jóvá, vagy csak a látványa lesz ütős.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dr. Watsont először moziszínészként ismertem (Pildin és rajtam kívül rémlik még innen valakinek a Love Actually cím angol romkom?), így nekem eleve az volt furcsa, hogy sorozatban látom.

Én Martin Freeman-t a Love Actually-ben láttam először, így nekem ő mindig is az a srác marad. :D Jó tudni, hogy ő Watson a Sherlock-ban. :) Bilbónak remek volt.

 

Nem semmi ahogy Ford kinéz. :D

 

Borzasztó szegény. :D De legalább vállalja a korát. Ő már ezt is megteheti. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap megnéztem A hatalom árnyékában-t...

 

 

 

Egy kicsit döcögősen indult be, de a végére nagyon megtetszett. Volt azért hiányérzetem a filmmel kapcsolatban, de határozottan az az alkotás, amit később is szívesen megnézek majd!

 

Érdekes volt, hogy mennyire mennek el az aktuálpolitika irányába, de csak érintőlegesen nyúltak hozzá a témához. Ettől függetlenül olyan kérdések is felmerültek, amelyek a valódi kampányok során is elhangzanak. Szépen bemutatták a háttérben zajló játszmákat és a karakterek alapvető személyiségjegyeikben és indíttatásaikban igazán élethűre sikeredtek! Az ideológiák ütköztetése nem kapott nagy szerepet a filmben, amiből egy kicsit többet azért elnéztem volna, de összességében realistán mutatták be ezt a világot...

 

Egy jó drámához méltóan a karakterek remekül lettek megírva. El is viszik a hátukon az egész mozit, viszont volt némelyik, aki nem volt kibontva egészen.

Gosling karaktere igen radikális változáson megy át a film során, mégis alapjaiban nem sok mindent tudunk meg róla! Kezdetben egy jó szándékú, ambiciózus, kissé hedonista, de komoly tervekkel és elvekkel rendelkező tanácsadóként jelenik meg, aki kiválóan végzi a munkáját. Ebből lesz aztán egy hasonlóan remek munkaerő, viszont egy olyan morális változáson átesett emberként jelenik meg, akinek alap motivációi ugyan hasonlók, de az elvei, eszméi már szinte teljesen megváltoztak! Ezt nagyon jól mutatja be a film ezt "fejlődést" és remekül érzékeltetik ezt önmagukban a képekkel is a film végén, hogy Gosling belül már nem az az ember, aki volt. Szinte egy jól elkapott nézés is elég ehhez! A múltjáról nem tudunk meg szinte semmit. Az sem derül ki, hogy ő mitől ennyire jó ebben a szakmában, nincs teljesen körüljárva a karakter!

George Clooney karaktere már annyira nem tetszett. Egyrészt, egy olyasfajta politikus ideált testesítene meg, ami valljuk be nem létezik. Egy tökéletes ember és politikus képében tekintenek rá. Ez természetesen nem így van a valóságban, de amellett, hogy ő is szépen ígérget mindent, azért a háttérben nem hajlandó kompromisszumokat kötni és szilárdan kiáll az elképzelései mellett. Ez persze csak a történet egy bizonyos pontjáig lesz így és utána ő is behódol a cél érdekében. A szex botrányos ügye, meg végképp elkaszálja az erkölcsi képet is, ami kialakulhatott a nézőben. Végre kapnánk egy rendes politikust, erre kiderül, hogy valójában egyáltalán nem ez a helyzet!

Molly karaktere szerintem komolyabb drámán megy keresztül, mint maga Gosling. A lány még csak 20 éves volt előtte állt az egész élet, igazán jó kilátásokkal a jövőjére nézve. Gyakorlatilag egyszer hibázott, de ez közvetett módon az életébe került. Felborul az egész addigi világa miután terhes lett Clooney-tól, túl van egy abortuszon és addig "szerelme" éppen fel akarja dobni a sztoriját az ellenségnél. (Így részben Gosling felelős a lány haláláért és úgy gondolom, hogy ez az esemény egy nagyon fontos szöget vert be főhősünk régi énjének koporsójába!) Ezek után megöli magát, később kiderül a semmiért, mert nem csinált botrányt Gosling. Ez az igazi dráma, a végén csak a mínusz van ott és semmi sincs, aminek örülni lehetne az ő szempontjából! Sajnálatos módon viszont Mollyból elég keveset láttunk és amikor szerepelt, akkor sem volt nagyon hangsúlyos. Nem primer alakítója, inkább csak eszköze a történetnek! Többet is kaphattunk volna belőle, mert az hamar kiderült, hogy jóval több potenciállal rendelkezik egy szokványos eye candy-nél!

Philip Seymour Hoffman-ról is írnék még pár sort. Ugyanis ő volt az a szereplő, aki talán a legkevésbé volt ellenszenves. Ő is részese a rendszernek, így természetesen rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amik ezt a közeget jellemzik (és számomra nem túl szimpatikusak), de ő legalább végig hű maradt önmagához és az elveihez. Van az a rész, amikor kibassza Goslingot és elmondja, a saját szakmai élettörténetét, hogy miként jutott el idáig stb. Én, amit itt mondott azt meg tudtam érteni és egyet is értettem vele (ettől függetlenül sajnáltam a főhőst, de ahogy ő mondta korábban Molly-nak, ha egyet hibázol akkor vége és ő is elkövette azt az egy hibát). A végén pedig egy kicsit sajnáltam, hogy kirúgták és eltávolították az útból.

 

Maga a színészi játék úgy gondolom rendben van a filmben. Se Clooney-nak, se Gosling-nak sem ez a legerősebb filmje, de mindketten jól hozzák a figurát (itt a szinkronnal kapcsolatban még megemlíteném, hogy Clooney hangja számomra kicsit idegen volt, vagy legalábbis nem a szokásos). De a mellékszereplők, a támogató személyzet, akik az igazán komoly munkát beleteszik a filmbe. Evan Rachel Wood, Philip Seymour Hoffman, Paul Giamatti - szerintem tőlük ilyen jó ez a film, nem elsősorban a főszereplők alakítását emelném ki.

Nagyszerű felvételekkel operálnak, amit az egész alkotás során felfedezhetünk. Az egyik kedvenc jelenetem egyébként, amikor Gosling felhívja Clooney-t az addigra már halott Molly telefonjáról és amikor ott egymásra néznek... az nagyon el volt találva! De a befejezés is hatalmas azzal a zenei aláfestéssel...

 

Végül a film üzenete, gondolata... szerintem az, hogy ebben a játszmában nem lehet megmaradni egyenesnek, meg kell alkudni a cél, a hatalomvágy érdekében, olyan kompromisszumok formájában is, melyek lehet, hogy ütköznek elveinkkel és nem nagyon szabad megbízni senkiben! Főhősünknek szilárd elképzelései, elvei és hite volt, egy olyan dologban, ami valójában nem is az volt, mint amiben ő hitt és amiért dolgozott. A körülmények, illetve ez a közeg pedig átformálta jellemét és már nem volt igazából különleges ebben a világban. A film záró sorai nagyon beszédesek a politikával kapcsolatban: "... ez a lényeg, a becsült, a jellemünk, hogy mit mutatunk magunkból a világnak. A méltóság számít, a feddhetetlenség számít, mivel a jövőnk függ tőle!"

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazi bőrfejű genyó. :D

Engem egy másik bőrfejű genyóra emlékeztet. :D

 

conspiracytheorystewart.jpg

 

 

Az "öregek" miatt tuti érdemes lesz megnézni :) Plusz talán van rá esély, hogy izgalmas is lesz.

Jaja. Nehogy csak a két öreg vigye már a hátán a filmet. Még megszakadnának. :D

 

 

Borzasztó szegény. :D De legalább vállalja a korát.

Lehet hogy miután úgy meglátta magát arra gondolt hogy máskor inkább nem vállalja be a korát. :D

 

 

Ez a film földbe fog döngölni. :D

Még az is lehet hogy átütő erejű lesz. :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Basszus. És tényleg. Tegnap, mikor olvastam a hozzászólásod, el kezdtem gondolkodni, hogy az Igazából szerelemben hol tűnhetett fel. Aztán jött a Derült égből villámcsapás...!

Igazán örülök, hogy valakit sikerült rá emlékeztetni :)

 

Én Martin Freeman-t a Love Actually-ben láttam először, így nekem ő mindig is az a srác marad. :D Jó tudni, hogy ő Watson a Sherlock-ban. :)

Én is. Időnként, ha látom bármi másban, eszembe jut az a szerep :D Szerintem a Doctor után nézzétek meg azt is, csak 2*3 másfél órás epizód :)

 

Jaja. Nehogy csak a két öreg vigye már a hátán a filmet. Még megszakadnának. :D

:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.