Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Alapesetben nem lenne rossz hozzáállás, hogy mindegy milyen remake, folytatás, sőt akár reboot jön, hiszen az a korábbi műveket nem rontja. Nyilván a három kategória azért több szempontból eltér, de ebbe most nem mennék bele. A helyzet azért nem ilyen egyszerű, mert emberek vagyunk és sokszor másképp fogjuk fel a dolgokat. Egyszerűen egy elrontott film kihat az egész franchise-ra, annak a megítélését is rontja. Egy remake-nél elkerülhetetlen, hogy szinte mindenki összehasonlítsa az alkotásokat, egymáshoz legyenek mérve, pláne híresebb esetekben.

 

Ugye az is sokszor felmerül (pl. most a mesterlövészek hetesénél vagy a Ben Hur is jó példa), hogy a nagy klasszikus is egyfajta remake volt, akkor kár sírni azon, hogy újabb próbálkozások jönnek. Igen ám, csak az se mindegy, mennyire volt sikeres, híres és minőségi az alapanyag. Divat volt egy időben japán horrorfilmeket újraforgatni amerikai stílusban, több-kevesebb sikerrel. Ez érthető, hiszen az eredeti műveket kb. senki nem ismeri nyugaton, így a végeredmény minőségétől függetlenül támogatható ötlet, ha valakik meg akarják ismertetni a nézőkkel a témát.

 

Egy világhírű darabnál (pláne olyannál, ami egyenesen kultfilmmé vagy klasszikussá nőtte ki magát) viszont már adódhat a kérdés, hogy érdemes-e bolygatni a dolgot. A legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e megfelelő tisztelettel és odafigyeléssel nyúlni az alapanyaghoz, ami szerintem fontos. Az egy nemes cél lehet, hogy a fiatalabbakhoz is eljuttassanak egy-egy nagy alkotást, hiszen be kell látni, hogy egy 30-50-70 évvel ezelőtti filmet kevesen ülnek le közülük önként megnézni. Csak pont ezért ez egy hatalmas felelősség is, hiszen ha az előbb említett tényezők hiányoznak a hozzáállásból, akkor könnyen lehet egy kiüresedett végeredmény, ami az eredetihez képest "gagyi".

Ez pedig ártalmas, hiszen egyéb hatásoktól eltekintve is, az újabb generáció könnyen úgy állhat hozzá, hogy minek nézze az eredetit, ha egyszer ott a frissebb, modernebb változat. Azt pedig aligha kell ecsetelnem, hogy ez a jelenség miért és hogyan idegesít sokakat. Ráadásul, ha egy brand sok negatívumot mutat fel (akár egy remake miatt), akkor sokszor már hiába mondják, hogy a régi verziót azért látni kell, mert sokaknak elmegy tőle a kedve (vagy épp meg se jön hozzá).

 

De hogy kicsit kontextusba is helyezzem a dolgot, képzeljük el, hogy a Star Wars klasszikus trilógiáját újraforgatnák. A mai kor trendjeinek és gyakorlatainak megfelelően, de mondjuk balul sülne el és meg se közelítené az eredeti minőségét. Valószínűleg nem ülnénk csendben, mondván ettől még ott vannak a régi filmek és azok zseniálisak. A legtöbbször, ha csak felmerült a remake gondolata az OT kapcsán, szinte mindenki rögtön ugrott, hogy szentségtörés. Ez pedig valahol érthető is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tény már a tavalyi is átlagon aluli volt. 2014 viszont szerintem még jó év volt. Nekem úgy tűnik hogy a tehetségek kezdenek kikopni Hollywoodból. Kénytelenek a kissebb filmek felé fordulni vagy beállni a sorba középszerű filmeket csinálni.

Pont a legfontosabbat hagytad ki hogy hova mennek a tehetségek. A TV és a stream szolgáltatókhoz. Mert ott sokkal nagyobb alkotó szabadságot kapnak mint Hollywoodban.

 

Azt hogy Hollywood miért ott tart ahol most, tőlünk sokkal okosabb és hozzáértők emberek is beszéltek már erről és vizsgálták. Nagyon sok külföldi cikk foglalkozik ezzel. Ez igazabból egy nagyon összetett és sok összetevős helyzet aminek az egyik okozója mi vagyunk azok nézők. Ahogy te is írtad nagyszabású eredeti filmek sorra buktak meg és ezért se mernek igazán próbálkozni. A 2016-as év nem a mélypont inkább a vízválasztó mert idén sok nagy költségvetésű film bukott meg ami szerintem változás fog előidézni amit majd 2-3 év múlva látunk meg.

 

Várjál, ez a Scarlett Johanssonnal készülő új film nem live-action lesz, vagy nem arra gondolsz?

Nem. Az eredeti 1995-ös Ghost in the Shell-nak van egy 2008-as felújított remake változata is. A Scarlett Johanssonnal készülő új film pedig nem remke lesz hanem reboot. Mert nem az eredeti film sztorija lesz remakelve hanem valami új lesz csak a karakterek meg a világot veszik át és valószínűleg a Ghost in the Shell sorozatból fognak valamit felhasználni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez igazabból egy nagyon összetett és sok összetevős helyzet aminek az egyik okozója mi vagyunk azok nézők. Ahogy te is írtad nagyszabású eredeti filmek sorra buktak meg és ezért se mernek igazán próbálkozni.

Igen ezt már én is sok helyen olvastam. Nem egészen értek egyet. Az a baj, hogy ha készül egy rossz, de eredeti film akkor a stúdióvezetők rögtön az eredetiséget korholják és nem mernek újabb hasonló műbe belevágni. Szerintem elsősorban a fejesek a hibásak. Azok a nézők, akik a Mátrixot, a Gladiátort, az első Gyűrűk Ura filmet vagy az első Karib-tenger kalózait sikerre vitték nem haltak ki. Nem hiszem hogy ne lenne közönség egy olyan újszerű alkotásra -és ez lehet akár egy adaptáció is- ami merészen elüt az elmúlt évek filmes trendjeitől de úgy hogy közben tényleg bombasztikusan jó is. Csak készíteni kéne ilyen filmeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a Cloud Atlasnál meg Tom Tykwer besegített a rendezésbe.

Ő rendezte a Parfüm c. filmet, amit szintén érdemes megnézni. Hátborzongató, de jó film.

 

Nekem Tomiról az A lé meg a Lola szokott elsőre beugrani de biztos csak azért mert egy épp aktuális filmes magazinban olvastam arról a muviról és akkor szereztem tudomást a fazonról. Magából a filmből csak pár percet láttam. A Parfümmel már tovább jutottam. Egyszer láttam és tetszett is de újrázni nem hiszem hogy fogom. A rendezőjének kilétéről sokáig nem is tudtam mert a csatornák bevett filmleadási szokásainak hála a stáblista már nem ment le.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Warcraft

 

 

De akkor ő volt az aki az orkok világát megfertőzte a Fellel?

 

 

 

bár nem tudom, a végén a király megölésére mégis mi szükség volt. Béke helyett pont az ellenkezőjét generálja az orkok és emberek között.

 

 

 

Azért volt rá szükség, hogy a csaj bekerüljön a törzsbe így belülről tud békét hozni. Ezt el is mondja neki Wrynn. Nem mellékesen a halála újra egyesítette a széthúzó népeket.

 

Nem kevés GYU beütés volt a sztoriban, de ettől független nekem eléggé bejött, pedig nem vagyok kínai. :D

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Warcraft

 

 

Szerintem nem. És úgy értelmeztem, hogy a Fel végzeztt az orkok világával (vagy közel állt hozzá), és "elment" megkeresni egy új világot, amit elpusztíthat, és így találta meg Medivh-et

 

Amúgy a Warcraft lore ennél sokkal mélyebbreható. Most olyan mintha az epIV alapján próbálnánk megérteni a sith-eket :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

A Fel a fekete mágia a Warcraft világában, amit elsősorban a Burning Legion használ, akiknek az a célja, hogy minden életet elpusztítsanak az univerzumban. A Burning Legion alapítója egy Sargeras nevű titán volt (a titánok elvileg a világok őrzői - amik amúgy titán tojások :hehe: - de sok titánt megrontottak az úgynevezett Void Lordok, így a világok ellen fordultak), akit még Medivh anyja győzőtt le... látszatra. Azonban Sargeras megszállta Medivh anyját, és amikor Medivh megszületett, már úgymond fertőzött volt. Medivh-et egy idő után az hajtotta, hogy elpusztítsa Azeroth-ot,és így találta meg Gul'dant, aki a Burning Legion egyik vezére volt.

 

 

Ha ennél jobb magyarázat kell, akkor kérdezz egy olyat, aki ért is a Warcrafthoz :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Warcraft

 

 

Azért volt rá szükség, hogy a csaj bekerüljön a törzsbe így belülről tud békét hozni. Ezt el is mondja neki Wrynn. Nem mellékesen a halála újra egyesítette a széthúzó népeket.

 

Nem kevés GYU beütés volt a sztoriban, de ettől független nekem eléggé bejött, pedig nem vagyok kínai. :D

 

Valóban ez volt az oka. Azóta már KisKósával is megvitattuk a dolgot. :) Egyébként szerintem ez is a többször nézős kategória, ha az ember teljesen képben akar lenni. Plusz az se hátrány, ha valamennyire ismerjük a Warcraft világát, ami rám egyáltalán nem volt igaz a film előtt.

 

Egyébként örülök, ha tetszett a film. A korábbiak alapján már azzal megleptél, hogy egyáltalán megnézted. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szeretem a látványos filmeket, így be volt tervezve. Nálam fontos, hogy nem zsigerből vagy elvből utálok filmeket (régebben így voltam a GYU -val). Ergo ha tetszik valami, azt le is fogom írni azután is, ha előtte esetleg ellenvéleményem volt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A zátony:

Na mondom megnézem az idei nyár meglepetés-sikerfilmjét.

Volt benne potenciál. Aztán szépen lassan rosszul használtak ki minden lehetőséget, majd klisékkel a film önmaga paródiájába fulladt. Az imdb 6.5 viszont nem reális. Valójában 4.5..maximum..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy bizonyos trendről beszélek amibe úgy tűnik ez az Oroszlánkirály is be fog tagozódni. A Thing az '59-es Ben Hur meg egy rakás remek film remake volt mégis szuperül sikerültek. Az Oroszlánkirály nem tudom milyen lesz, de láthatóan nem lelkesedésből vagy azért születik mert valakinek volt egy jó ötlete hogy dobja fel a régi filmet, hanem mert a Dzsungel könyve kaszált egy csomó pénzt a Disney pedig még több pénzt akar látni. Pont az a baj hogy itt tartunk: a filmek bátortalanok és üzleti utasitásra születnek. Önmagában hogy remake nem baj, az hogy ennyire egyértelmű, hogy csak felső utasitásra készül már nagyonis az. Ezért van ekkora gödörben Hollywood. Teljesen mindegy melyik újság hány filmet tudott az elmúlt évekből összeszámolni 2016 eddig egy mélypont volt. Semmi üdvözölendőt nem látok abban ha Hollywood ebben a gödörben akarja még mélyebbre ásni magát.

 

Tudom ez kicsit más, de ennek tükrében akkor egyetértesz eme videó üzenetével is Bomarr?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

X-Men: Apocalypse

 

A látvány remek volt, az akciók néhol kellően szórakoztatóak, de maga a sztori a középszerűség alsó határát súrolja.

Megint egy szuperhős film, amiben a világ elpusztítása (megtisztítása) a fő fenyegetés. Milyen eredeti. A főgenya (akinek a nevét se jegyeztem meg) annyira üres, jellemtelen és a legkevésbé sem fenyegető (holott nagyon így akarták bemutatni), hogy az már fájt. Hozta a Marvel-rosszfiú átlagot. Xavier kopaszodását minden filmben elő akarják venni? Nem tudom, mennyire gáz, de nekem csak akkor esett le, hogy az afrikai csaj valójában Ciklon, amikor elkezdett villámokat szórni. :pfff: Magneto családjának elvesztése nevetséges volt... mármint az, ahogyan kivitelezték. A fickó megijed a madaraktól, ezért egy totál más irányba lő az íjával, amivel épp telibe találja az áldozatokat? :facepalm: Mindezt csak azért, hogy bekövetkezhessen egy kicsit sem sablonos motiváció: Magneto a családja halála miatt bosszút akar és minden egyes embert ellenségnek lát. De ezt is csak azért, hogy a film végén egyáltalán nem megjósolható módon megtérhessen. Az mellékes, hogy a megkezdett világtisztító folyamat során több ezer ember halálát okozta világszerte, nem beszélve az anyagi károkról... felejtsük el, mert végül "meggondolta" magát pár homályos emlékképet látva. Szerencsére nem volt újabb időutazós kavar, ami az előző részben alaposan felborította számomra ezt az egész univerzumot.

 

Tehát, mint írtam, a látvány jó volt, egy nézést megért, de ennyi... sajnos összességében csalódást nyújtott ez a film.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

X-Men

Poe valóban nem sikerült annyira ütősnek főgonosznak, de azt nem mondanám, hogy ne lett volna kellően fenyegető. Feltámadt és szinte rögtön lefegyverezte az emberiséget, ami azért nem semmi. Most az egy más kérdés, hogy direkt nem elpusztítani akarta a bolygót, hanem kvázi rabszolgákat, de ez már csak rajta múlott.

A kopaszodással nem volt bajom, Ciklont is rögtön felismertem, de amúgy se látom, hogy miként lehetett volna megoldani, hogy ennél is felismerhetőbb legyen a képességei használata nélkül, egyáltalán mennyire lett volna érdemes ezzel foglalkozni. Magneto újabb átállásai nekem se tetszettek, a film legnagyobb hibájának tartom ezeket, ill. ezt a családi mizériát. Mondjuk pont a lenyilazás önmagában engem nem zavart, ez egész szál volt totálisan felesleges és mesterkélt. Ennél jobban nem megyek bele, korábban már megtettem.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pár napja beszélgettünk egyik haverommal és szóba jött az Oroszlánkirály élőszereplős film és annak a megvalósítása. Szerintem annyi betanított állat a világon nincs, mint amennyi Simba magasba emelésénél látható a rajzfilmben. Ha meg CGI lesz az meg már nem élőszereplős :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pár napja beszélgettünk egyik haverommal és szóba jött az Oroszlánkirály élőszereplős film és annak a megvalósítása. Szerintem annyi betanított állat a világon nincs, mint amennyi Simba magasba emelésénél látható a rajzfilmben. Ha meg CGI lesz az meg már nem élőszereplős :D

Angolul live-action a kifejezés és ezt élőszereplősnek szokták fordítani csak ez most ennél az esetben nem a legszerencsésebb fordítás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pár napja beszélgettünk egyik haverommal és szóba jött az Oroszlánkirály élőszereplős film és annak a megvalósítása. Szerintem annyi betanított állat a világon nincs, mint amennyi Simba magasba emelésénél látható a rajzfilmben. Ha meg CGI lesz az meg már nem élőszereplős :D

 

 

Angolul live-action a kifejezés és ezt élőszereplősnek szokták fordítani csak ez most ennél az esetben nem a legszerencsésebb fordítás.

Valóban, mi is agyaltunk egy kört, és mivel ember nincs is az eredeti történetben, így nyilván egy maximum részben élő helyszínen játszódó, de animációs karakterekkel telepakolt filmre kell gondolni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban, mi is agyaltunk egy kört, és mivel ember nincs is az eredeti történetben, így nyilván egy maximum részben élő helyszínen játszódó, de animációs karakterekkel telepakolt filmre kell gondolni.

Még élő helyszín se lesz benne ha Dzsungel könyvből indulunk ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.