Ugrás a kommentre

EPIV elemzés

Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Az új filmek tükrében még érdekesebb, mint eddig bármikor.

Nekem egy kicsit furcsa is. Mert az még rendben van, hogy megdumálják a parancsot. Most próba vagy nem. Ez még teljesen oké.

Azért, mert a parancsokat gondolkodás nélkül végrehajtják, attól még lehet szvsz életük. Hiszen ha semmi mást nem tennének, csak harcolnának, akkor akár droidoknál is maradhattak volna. Ahogy Lama Su is mondta, magasan a droidok felett állnak, önállóak, de nem annyira, mint egy ember. Parancsra vannak kondícionálva, de ha nincs parancs, akkor nem kapcsolnak le, mint egy droid és csomagoljék be magukat egy MTT-be. S mivel élőlények, a pihenést is meg kellett oldani. Persze valszeg nem úgy járnak szabadságra, mint egy átlagos katona, de attól még nekik is kell a szabadidő. Imigyen más is érdekelheti őket. És mivel egy katonai bázison vannak, valószínűleg a VT-16-os csak valami harceszköz lehet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A két klón közül az egyik visszafordul, legyintve, hogy csak afáradt gőz lehetett.

Bocs, de szerintem nem kell mindig klónnak hívni az EP.IV-es stormtroopereket, mivel néhány közülük (legalábbis szerintem) nem klón, hanem igazi ember, akikkel kiegészítették a klónhadsereget az elmúlt 19 év alatt.

Ez onnan is látszik, hogy nem mindegyik trooper egyforma magas.

Szerkesztve: - Xom
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocs, de szerintem nem kell mindig klónnak hívni az EP.IV-es stormtroopereket, mivel néhány közülük (legalábbis szerintem) nem klón, hanem igazi ember, akikkel kiegészítették a klónhadsereget az elmúlt 19 év alatt.

Ez onnan is látszik, hogy nem mindegyik trooper egyforma magas.

Pedig azok klónok.Hülye lett volna a Birodalom igazi embereket foglalkoztatni, akik még gondolkodni is tudnak.Azért más a magasságuk mert más az alany akiből klónoznak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig azok klónok.Hülye lett volna a Birodalom igazi embereket foglalkoztatni, akik még gondolkodni is tudnak.Azért más a magasságuk mert más az alany akiből klónoznak.

Igaz. De azért pl.: Praji parancsnok és így a szakaszvezető rohamosztagosok biztos hogy nem klónok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocs, de szerintem nem kell mindig klónnak hívni az EP.IV-es stormtroopereket, mivel néhány közülük (legalábbis szerintem) nem klón, hanem igazi ember, akikkel kiegészítették a klónhadsereget az elmúlt 19 év alatt.

Ott a hangsúly, szerinted. Bocs, de engem nem érdekel, hogy szerinted mik, úgy írom, ahogy szerintem van. És szerintem mind klón. Praji meg egy tiszt, a tisztek nem klónok, az biztos, ez kiderült az ep3-ból is. De amikor klónnak nevezem őket, a környékükün sincs tiszt.

Amúgy, Praji szerintem pont egy olyan alak, akiből újabb mintaalany lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ott a hangsúly, szerinted. Bocs, de engem nem érdekel, hogy szerinted mik, úgy írom, ahogy szerintem van. És szerintem mind klón.

Jól van, nem kell megsértődni, nem kötekedésből írtam...

Csak én nem gondoltam eddig olyan lehetőségre, hogy Jangón kívül is vannak mintaegyedek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valaki azt mondja klónok, valaki azt, hogy nem. Még Lucas se adott egyértelmű választ. A filmből tisztán az jön le nekem, hogy sorozott katonák. ( Törpéket is bevesznek rohamosztagosnak? )

Ezen szerintem nem köll kiakadni :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig Lucas szerint már 78-ban klónok voltak. Van egy korabeli újságcikk.

A törpés duma pedig szinkron, eredetileg úgy szól: Nem túl alacsony maga rohamosztagosnak!

Szóval ettől a benyögéstől simán lehet klón.

Amúgy szerintem ez mindenkinek a saját meggyőződésre van bízva. Mindenki saját mesét találhat ki rá, okokat. Szerintem az élő emberek sokkal olcsóbbak, mint a klónok ezért tudnék elképzelni sorozást. De a filmekben konkrét bizonyíték nincs benne, hogy a régi részekben klónok, vagy sorozott, netán önkéntes katonák.

Én mind a két változatot el tudom fogadni, mindkettőre nyitott vagyok. Egyiktől sem zárkózom el. Tőlem lehetnek klónok, vagy nem...

Szerkesztve: - lokatelli
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg nagyon jó, hogy a 2004-es DVD kiadásban már SW galaxisban használatos írásjelek vannak a kijelzőn. Régen nem zavart, de így, főleg az új filmek miatt is, elég zavaró volt hogy oda volt írva hogy 'power' meg azt hiszem: 'tractor beam'.

Nincsenek véletlen egybeesések. A SW galaxisban nem ugyanazok az írásjelek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

( Törpéket is bevesznek rohamosztagosnak? )

De nem ezt mondja!!! Ez a fordító manus hülyesége (hogy szakadna meg). "Nem túl alacsony rohamosztagosnak?" - valójában ezt mondja. Ez meg pont beleillik a klón teóriába.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nem nevezném éppen hülyeségnek, mert poénos beszólás, amikkel a fordítónak, no meg a színes magyar nyelvnek hála, tele vannak a filmek :)

Inkább a fordító tudatlanságának mondanám az esetet. Talán fogalma sem volt róla, hogy klónokról van szó, és számít, hogy melyik magyar szót használja az alacsonyságra.

Ezzel az erővel a fél szinkron mehetne a fenébe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Karrdéval értek egyet. Nagyon jó kis fordítás az, csak hát nem láthatta előre a készítő, hogy ezzel galibát okoz. Ráadásul ha valaki megmondta volna neki, hogy klónokról van szó, akkor sem tudott volna vele mit kezdeni, mert Ben szövegénél is kihagyták a "Clone" szócskát. Gyanítom, lövésük sem volt, mit akarhat ezzel Lucas.

Donát

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De nem ezt mondja!!! Ez a fordító manus hülyesége (hogy szakadna meg). "Nem túl alacsony rohamosztagosnak?" - valójában ezt mondja. Ez meg pont beleillik a klón teóriába.

Még ez a mondat is beleillik a sorozás teóriájába. Lásd idehaza is megvolt a minimum magasság amivel besorozhatták a katonákat.

Ja és Donát is jó írja a végén. Szerintem a Clone háborúkat még régebbre tervezte eredetileg Lucas. Valami "ősi" háború ahol klónok vívtak. Ma meg már sorozott katonák vannak.

Nade mindegy. Nem ezen múlik a film. Más a lényege. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a Clone háborúkat még régebbre tervezte eredetileg Lucas. Valami "ősi" háború ahol klónok vívtak.

Luke konkrétan megkérdezi az ep.4-ben Obi-Want, hogy harcolt-e a Klón-háborúban (ki is mondja a Klón-háború szót az eredetiben), mire Ben igennel felel. Leia is ugy emliti a háborút, mint amiben az apja (Bail Organa ugyebár) és Ben egy oldalon harcoltak. Hogy lenne már ősi háború?

És ahogy lokatelli is felhivta rá a figyelmet: még '78-ban megjelent a Lucasfilmnek a hivatalos újságjában egy Lucas interjú, amiben Lucas kerek perec elmondta hogy minden rohamosztagos klón! Ennek az újságnak a scanjét Tibur többször is beszurta már...

Szerkesztve: - Bomarr

Mit gondolsz minek raktam idézőjelbe az ősi szót?????? Ne "ezer" évekbe gondolkodjál.

De mint mondtam tök lényegtelen, hogy klónok vagy nem. Egyik azt mondja, a másik meg azt. Lefogadom a tv sorozatban meg teljesen máskép lesz. Nem ez a lényege az SW-nek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke konkrétan megkérdezi az ep.4-ben Obi-Want, hogy harcolt-e a Klón-háborúban (ki is mondja a Klón-háború szót az eredetiben), mire Ben igennel felel. Leia is ugy emliti a háborút, mint amiben az apja (Bail Organa ugyebár) és Ben egy oldalon harcoltak. Hogy lenne már ősi háború?

És ahogy lokatelli is felhivta rá a figyelmet: még '78-ban megjelent a Lucasfilmnek a hivatalos újságjában egy Lucas interjú, amiben Lucas kerek perec elmondta hogy minden rohamosztagos klón! Ennek az újságnak a scanjét Tibur többször is beszurta már...

Bomarr, nem te szoktad azt mondani, hogy ami nincs benne a filmekben, az minden néző saját továbbgondolására van bízva? Mivel a régi filmekben egyszer sem hangzik el egyik szereplő szájából sem, hogy a rohamosztagosok klónok, ezért szerintem mindenkire egyénileg van bízva, hogy kiket képzel a sisak alá. Nekem pl. tetszik a klón verzió, de az, hogy Lucasfilm '78-ban kiadott valamit, számomra teljesen lényegtelen. Ha lényegi információ lett volna, elhangzott volna a filmben.

Donát

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt most nem a filmben belüli koncpeció volt a kérdés, hisz az majdhogynem eldölt az új részekkel: a rohamosztagosok klónok. A kérdés az volt, hogy ez mióta a koncepció része... alább irtátok, hogy szerintetek Lucas akkor még erre nem gondolt. Erre irtam a cikket: de gondolt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Karrdéval értek egyet. Nagyon jó kis fordítás az, csak hát nem láthatta előre a készítő, hogy ezzel galibát okoz.

Úgy van, akkor nem tudhatta, hogy nem fog passzolni ez a szöveg a folytatások miatt. Nem kapott utasításokat bizonyos dolgokra. Ne felejtsük el, hogy ez a mondat vagy 78-ban született feliratra, vagy később 84-re. Nem tudjuk Schéry mikor fordította. Ezt nem lehet felróni hibának.

Csupán elavultnak kell tekinteni, akármennyire jobban hanzik, mint a szó szerinti. Nem a törpe szó okoz bajt, hanem a "bevesznek".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a Clone háborúkat még régebbre tervezte eredetileg Lucas. Valami "ősi" háború ahol klónok vívtak.

Akármennyire idézőjelbe teszed az ősit. Olyan régre nem teheted, hisz ahogy már Bomarr is említette elhangzik a filmben, hogy Ben harcolt benne! Tehát mindenkinek a saccoló képességére volt már bízva a prequelek előtt is, hogy akár 30-40-50éve lehetett a háború. Ki hány évesnek látja akkor Guiness-t. Prequelből tudjuk, hogy 22 éve kezdődött. Ep3-ban lett vége. Tehát csak a Luke korosztájának ilyen fogalom ez már.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akármennyire idézőjelbe teszed az ősit. Olyan régre nem teheted, hisz ahogy már Bomarr is említette elhangzik a filmben, hogy Ben harcolt benne! Tehát mindenkinek a saccoló képességére volt már bízva a prequelek előtt is, hogy akár 30-40-50éve lehetett a háború. Ki hány évesnek látja akkor Guiness-t. Prequelből tudjuk, hogy 22 éve kezdődött. Ep3-ban lett vége. Tehát csak a Luke korosztájának ilyen fogalom ez már.

Pontosan annyinak gondoltam volna prequelek nélkül mint azt írtad. 40-50 év körül. Luke-nek meg ez már elég "ősi" lehet :yeah:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi-Wan alig néz ki 60-nak szerintem az ep.4-ben... a 40-50 év szerintem kicsit erős, föleg ha belevesszük, hogy Obi-Want tábornoknak nevezi Leia, tehát sejthető, hogy nem mint ifjú suhanc vett részt a háborúban :yeah:

Én legalábbis mindig igy kalkuláltam kb. mint ahogy aztán a prequelek szerint is lett. :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

alább irtátok, hogy szerintetek Lucas akkor még erre nem gondolt. Erre irtam a cikket: de gondolt.

Igen, valóban gondolt. Itt a bibi abból adódhatott, hogy ez talán nem került el hozzánk :yeah: Ja, keleti blokk, internet hiány, és a többi :) Az is csoda, hogy a film akkortájt bekerült hozzánk :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, valóban gondolt. Itt a bibi abból adódhatott, hogy ez talán nem került el hozzánk :yeah: Ja, keleti blokk, internet hiány, és a többi :) Az is csoda, hogy a film akkortájt bekerült hozzánk :clap:

Na igen. Nekünk csak az ámulat jutott. :) Űrhajók, lézerek, robotok, idegen lények.....A franc se foglalkozott a birodalmi szaporulattal :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha elavult, és nem állja meg a helyét, akkor ne hivatkozzanak már rá, mint bizonyítékra, hogy a rohamosztagosok sorozott katonák!

Szerintem is erre hivatkozni egy rajongónak elég botorság. Pláne, hogy már nem először kerül elő a téma.

Karrde Anyukája más esett ő nem járkál fórumokba ezzel a szinkronmondattal, mint megdönthetetlen bizonyíték.

Egy Hardcore rajongó, mint többségünk nézzen körül érdeklődjön tájékozódjon.

Emlékszem még évekkel ezelőtt én is hivatkoztam erre. De voltak többen (akik azóta már itt vannak. :yeah: ), akik szépen normálisan tájékoztattak. Én picit hülyének éreztem magam, de beláttam igazukat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A legtöbben azért mégiscsak a filmekből indulnak ki és nem bújják végig az internetet. Elvégre egyértelműnek kéne lennie, hogy akkor most sorozott vagy klónozással létrehozott katonák vannak a klasszikusban. Szóval a tudatlanságot nem lehet felróni a kétértelműség, vagyis ha csak a filmet nézzük akkor a sorozott állapot miatt. Másrészről nem mindenkit foglalkoztat annyira a történet, hogy alaposabban utánanézzen a dolgoknak. Neki általábban a besorozás jut eszükbe ha megnézik az Új Remény korábban említett jelenetét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.