Ugrás a kommentre

Ajánlott hozzászólás

Hozzászólás ideje:

Joker 2 (vagy hogy is hívják): az első Joker film szerintem egy korrekt alkotás lett. Így 5 év után is szerintem jó mű született, de azért távol áll a mesterműtől. Kérdés: a filmnek kellett-e folytatás?

A neten már fent van a film (igaz, eredeti nyelven, de üssekő, nekem így is jó, pláne, hogy amit én néztem, az végig feliratozva volt :D), tehát inkább így tekintettem meg és jól tettem. Mondogatták, hogy ez nem musical lesz, csak lesznek benne zenei dolgok... hát kérem szépen, ez egy musical volt a javából. Valahol olvastam, hogy 15 ének szólalt meg. Nos, nem igen számoltam, lehet tényleg meg volt. A film során azt tűnt fel nekem, hogy konkrétan alig volt olyan jelenet, ahol nem szivarozott volna valaki. Remélem tüdőt vizsgáltak náluk, mert aztak*rva.

Volt 1-2 zene, ami tetszett, de a többinek semmi értelmét nem láttam, meg az egész film össze-vissza csapongott. Most akkor mit is akartak a film során elmesélni nekünk? A film közepén volt egy 20 perc(?), ami működött, minden más rontott az összképen.

Phoenix jó volt a szerepben, az ő színészi alakítása mentett valamit a filmen. Jó volt a kémiája Gagával, aki amúgy érzésem szerint nem volt annyira "fontos" és előtérbe hozott, mint vártam.

 

Van, amikor egy filmnek nem kell folytatás. Na itt ez jó döntés lett volna (csakhát gondolom a WB látta a milliárdos bevételt és mohó lett...)

Ha pedig már folytatták a történetet, akkor legalább valami rendes történettel. De ne így!!! :facepalm:

 

Hozzászólás ideje:
2024. 10. 03. - 23:36, Bence1997 írta:

Joker 2 (vagy hogy is hívják): az első Joker film szerintem egy korrekt alkotás lett. Így 5 év után is szerintem jó mű született, de azért távol áll a mesterműtől. 

 

Számomra az első rész mestermű. Még soha nem láttam ennyire profin bemutatni hogy valakin eluralkodik az őrület. Phoenix egyszerüen zseniális a szerepben, de az egész film annyira jól meg van csinálva hogy tanítani kéne. Szerintem. A másodikat nem láttam, de meg fogom nézni.

Hozzászólás ideje:

Joker: Kétszemélyes téboly

 

Friss, rövid, és spoilermentes vélemény: Akinek a Joker első része tetszett, az szerintem mindenképp adjon egy esélyt a második filmnek is. Ugyan a javarészt lehúzó kritikák kissé elvették a kedvemet a filmtől, szerencsére ennek ellenére ma este megnéztem, és nem mondhatom, hogy megbántam. Nyilván nem egy akció- és látványorientált blockbuster mozi (ez az első rész alapján talán evidens), de elgondolkodtató, merész és szerintem hozza azt, amiért az első részt szerettük. Egy érdekes karakterdráma a javából. Phoenix még mindig zseniális és Gaga is meglepően jól hozta (Har)Lee-t. A film vége szerintem jól illik a két film dramaturgiájába, így nem éltem meg csalódásként.

 

Egyedüli bajom a zenés betétek voltak. Nem csak azért, mert nem kedvelem a musical műfaját, hanem, mert semmi pluszt nem adott a történethez, a karakterek drámájához, inkább a játékidő elnyújtásának érződött. Viszont az megint erős csúsztatás, hogy a film 80%-a musical lenne (csak mert ilyen "kritikát" is olvastam).

 

Nem értek egyet azzal a nézőponttal, hogy kár volt elkészíteni ezt a filmet, mert csak a kapzsiság vezérelte az alkotókat. Persze, minden film a pénzről szól. Viszont megértem, miért lesz megosztó, esetleg anyagilag bukta - a merészsége, és elvárásokkal való szembeszállása miatt. Ezzel együtt, a körülötte lévő hiszti - ahogy manapság sok esetben - csak műbalhé, ami sajnos sok nézőt (majdnem engem is) befolyásol.

Hozzászólás ideje:

Én is kedvelem, de azt nehezen tudtam eddig is elhinni, hogy Joker műfajához illik a musical műfaja, s @Darth Sky véleménye ebben megerősített. :) Azért megnézem majd a folytatást valamikor, de nem hiszem, hogy moziban. :)

Hozzászólás ideje:

Illik a zene a filmbe :) A Joker Kétszemélyes téboly bár elmarad az előző felvonástól - nagyon hiányzik egy-két zseniális, ikonikus jelenet belőle -, egy jó film. Őrült és jó :D Persze nem véletlen, hogy sokaknak nem jön be, és megosztó is. És ha csak a pénz vezérelte volna az alkotókat, biztosan nem ilyen film született volna. És abban JP sem vett volna részt. 

Hozzászólás ideje: (szerkesztve)

Rosszul áll a bevételek tekintetében a DC szénája, a nagyon várt Joker 2 is nagyon gyengén teljesít. Pedig remélték, hogy a független DC filmek legalább nagyot fognak menni. Az utóbbi öt évben csak a 2019-es első Joker és a 2022-es Batman lett sikeres. Mi lesz majd mindebből a DC filmek számára?

Szerkesztve: - Darth Revan9
Hozzászólás ideje:
2024. 10. 05. - 1:04, Frenkie írta:

 

Számomra az első rész mestermű. Még soha nem láttam ennyire profin bemutatni hogy valakin eluralkodik az őrület. Phoenix egyszerüen zseniális a szerepben, de az egész film annyira jól meg van csinálva hogy tanítani kéne. Szerintem. A másodikat nem láttam, de meg fogom nézni.

Ugyan ez nálam is.Moziból úgy jöttem ki az 1.részről,hogy azt se tudtam ki vagyok.:)

Parbhónapja neztem újra,feliratosan.Hat megint lehidaltam tőle.

 

A 2.részt majd egyszer megnezem.Felek teljesen megerőszakolja az egészet.Nem kellett volna folytatás.

 

5 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Rosszul áll a bevételek tekintetében a DC szénája, a nagyon várt Joker 2 is nagyon gyengén teljesít. Pedig remélték, hogy a független DC filmek legalább nagyot fognak menni. Az utóbbi öt évben csak a 2019-es első Joker és a 2022-es Batman lett sikeres. Mi lesz majd mindebből a DC filmek számára?

Jön a Pingvin sorozat!!!:yeah:Az megint belelkesíti majd a DC tabort.Es a The Batman 2 megint robbant majd.:clap2:

  • 2 héttel később...
  • 1 hónappal később...
Hozzászólás ideje:

The Penguin 

 

Nem vagyok egy nagy Batman rajongó (Nolannak sem a Batman filmjei a kedvenceim), de a Matt Reeves féle Batman tetszett, még ha voltak is problémáim a filmmel. Ettől még mikor láttam, hogy nemrég véget ért ez a sorozat az HBO-n, akkor belenéztem (előtte felfrissítettem az emlékeimet a két évvel ezelőtti filmmel) és ledaráltam az egészet.


Magamat is megleptem ezzel a véleménnyel, de nekem ez nagyon tetszett! Egy jól kivitelezett kis alvilági eredet-sztori, maffia szállal, karakter fejlődéssel/romlással, de egy nagyon tudatosan végigvitt, jól felépített történetet kaptunk a készítőktől. Azért nem megy olyan mélységekbe, mint mondjuk egy Sopranos, de egy érdekes történetet adtak a főszereplőnek, aki így teljesen más megvilágításba kerülhet majd a két év múlva esedékes Batman 2-ben. 

 

Azt még mindig nehéz elhinnem, hogy Colin Farrell az a színész akit nézek, de ez már a filmben is mellbevágó volt, hogy milyen komoly munkát végeztek rajta a sminkesek. Ő is remek munkát végzett a szerepben, de a női főszereplő, Cristin Milioti is fantasztikus volt a szerepében. A sorozat látványvilága hűen követi le a Reeves filmet, összességében a képi világ is nagyon hangulatos volt. 


A legnagyobb erénye viszont az, hogy itt nem akartak ebből a karakterből egy szerethető gonoszt csinálni. Látjuk Oz emberi oldalát, nem csak egy mellékes figura, mint a Batman filmben, lehet is velem empatizálni, de ahogy felépíti a sorozat azt, hogy ez az ember egy igazi aljas gazember, aki nem úgy válik félelmetessé, ahogy azt várnánk, hanem pont attól, hogy megismerjük az emberi oldalát, a kapcsolatait. Én az elején még valahol sajnáltam, de a végére eljutottam odáig, hogy borzalmas ez a csávó és remélem Batman majd elintézi a folytatásban... amire van is esély. 

 

Aki szerette a 2022-es filmet, annak mindenképpen érdemes megnézni!

 

 

Hozzászólás ideje:

J. Michael Straczynski: Superman: Föld-1 Első fejezet

 

Superman is megkapta a saját történetét a Föld-1 univerzumban. Őszintén, nem lett olyan impozáns, mint Föld-1-es Batman történetek, de azért egész jó lett. Szórakoztató.

A történetet olvasva többször eszembe jutott Az Acélember és önkéntelenül is ezzel a filmmel hasonítottam össze. David S. Goyer és Christipher Nolan valószínűleg erősen inspirálódtak Straczynski képregényéből. Az alapsztori nagyrészt ugyanaz pár apró különbséggel. A Föld-1 sztorija valahogy túl gyorsan pörög. A drámai jeleneteket sikerül elkapni, de még elidőztem volna ezeknél a pillanatoknál. Ami érdekes az

Spoiler

[spoiler] Tyrell és a dheroniak története. Ők pusztították el Kriptont egy külső segítséggel. Ez a szál nagyon érdekes volt. Kár, hogy itt nem derült ki semmi se ezekről az eseményekről. [/spoiler]

Clark sorsának elfogadása viszonylag későn következik be. Az összecsapás viszont Az Acélemberhez hasonlóan grandiózus lett. Összességében egy jó kis olvasmány volt, valószínűleg, ha Az Acélember soha sem készült volna el, akkor még jobban élveztem volna. Négyes.

  • 3 héttel később...
Hozzászólás ideje:

Ez már valami mérhetetlenül szánalmas. 156000-szer elmesélt történet egy Henrry Cavillnél ezerszer rosszabb színésszel. A 2013-as Supermen tökéletesen elmesélte a történetet, zseniális maga a film is erre ugyanaazt pepitában.

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.