Ugrás a kommentre

Whill

Ajánlott hozzászólás

  • 2 héttel később...

Infók a Névtelenekről, valamint a nihilekről a SW.com által:

 

- Claudia Gray Mester és tanítványában említették őket, majd a Köztársaság Fénykorának első és főleg második fázisában lettek igazán bemutatva.

- A Névtelenek olyan lények, akik Erő érzékenyekkel táplálkoznak. A Jedik elpusztítására irányuló tervének részeként a Nihil vezetője, Marchion Ro a béke és az igazságosság őrzőire szabadítja a szörnyeket - akikről egykor azt hitték, hogy csak legendákból állnak -. A Jedik szerencsétlenségére a Névtelenek visszatértek a III. fázisban.

 

- "A Névtelenek veszélyesebbek és félelmetesebbek, mint valaha" - mondta Michael Siglain, a Lucasfilm Publishing kreatív igazgatója a StarWars.com-nak. "Ro az elmúlt egy évben többnyire ketrecben tartotta őket, így amikor először látjuk őket újra, sápadtnak és kissé soványnak tűnnek. De amikor szabadon engedik őket, vad, szörnyű lényként fogjuk látni őket, akik nagyon-nagyon éhesek. Valójában bármit megtesznek, hogy táplálkozzanak, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kiforgatják és összetörik a saját csontjaikat, hogy csillapítsák az éhségüket."

- "Marchion Ro a Névtelenek további fegyverré tételére törekszik a Jedik ellen, és ehhez a tudós Boolan bárót kérte segítségül. Ha azt mondanám, hogy a báró kísérletei borzalmasak, az még enyhe kifejezés lenne" - mondja Siglain. "Boolan báró taníthatna Frankenstein bárónak egy-két dolgot."

- "Az egyik dolog, ami érdekes a Névteleneken végzett kísérletekben, az a Vihar Gyermekeivel való kapcsolatuk" - teszi hozzá Cavan Scott, a Marvel Star Wars: The High Republic sorozat jelenlegi írója. "Boolan báró kísérleteket végez az Erőhasználókon, hogy gonosz vadászokká változtassa őket, akiknek egyetlen és csakis egyetlen küldetésük van: megtalálni és elrabolni az Erőre érzékeny fiatalokat, akik növelhetik a genetikailag mutálódott számukat. Ennek során a legtöbb vadászát egy vagy több Névtelennel állította össze, és ez a társulás csak bajt - és fájdalmat - okoz maguknak a Gyermekeknek. Hogyan birkóznak meg a Gyermekek az ilyen traumákkal? Nos, ezt majd az én és George [Mann] jövőbeli történeteiből megtudhatjátok! (oh jaj... :D)"

 

image.png

image.png

 

 

- Boolan azonban nem magányosan dolgozik. Ahogy Dr. Frankensteinnek is volt Igorja, Boolannak is vannak hűséges segítői.

- "Minden tudósnak szüksége van segítségre, és Boolan sem más" - mondja Siglain. "Reek az ő Ewok méretű, rágcsálószerű asszisztense, akivel majd a The High Republic Marvel képregény jövőbeli számaiban találkozhatunk majd. Niv Drendow Apruk pedig Boolan pártfogoltja. Niv Drendow hideg és számító, és saját kísérletein dolgozik, hogy lenyűgözze a bárót. Vele az Escape from Valo című ifjúsági regényben találkozhatunk."

image.png

 

 

- Charles Soule a Névtelenek történetéről: "Határozottan van egy történetük, amit az írók már a kezdetektől fogva tudnak, de a III. fázis lényege részben az, hogy elmeséljük, bizony a Nihil és maga Marchion Ro sem tud eleget a Névtelenekről. A Névtelenek egy sajátos vihart kavarnak." Ez a vihar talán még Ro számára is túl nagy ahhoz, hogy uralni tudja - de ettől még a Jediknek szembe kell nézniük a veszéllyel.

- "Ebben a fázisban még több Jedit fogunk látni, akik kapcsolatba kerülnek a Névtelenekkel, ami, mondanom sem kell, nem fog jól végződni számukra" - kötekedik Siglain. "A Névtelenek által kiváltott félelem pusztító a Jedik számára. Az, hogy miként kezelik ezt a fizikai és érzelmi fenyegetést önmagukra - és az Erőre - nézve, nagy része lesz a közelgő történetmesélésünknek"."

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel már múlthét csütörtökön sikerült befejeznem a The Eye of Darkness című regényt, eljött az ideje, hogy egy picit beszéljek a 2. fázisról. Egyelőre csak egy ranglistát tennék ki, hogy a könyvek nálam milyen sorrendben jönnek. Majd a hét folyamán írok egy terjedelmesebb véleményt a fázisról, annak előnyeiről és hátrányairól (csakúgy, mint az első fázis esetében is tettem annak idején).

 

A sorrend:

1. Path of Vengeance (A bosszú útja ) - YA regény

Nagyon jó könyv lett, ebből megtudjuk, hogy kicsoda/micsoda az Anya, hogyan kapcsolódik a jedikhez, mi is történt a Bánat Éjszakáján, mik/kik a névtelenek, hogyan kerülnek bemutatásra a nihilek alapjai és vajon Marda vagy Yana lesz az, aki elindítja mindazt a láncreakciót, amit majd másfél évszázad után Marchion befejez. A könyv remek egyveleget alkot a Marvel képregénnyel és a Kataklizma regénnyel is.

 

2. Cataclysm (Kataklizma) - Felnőtt regény

Míg az első felnőtt könyv nem lett annyira jó (saját vélemény, de többségében sem pozitív ama könyv értékelése), addig ez az egyik legjobb lett. Itt a jediké és az Eiram-E'ronoh örökösöké a főszerep, ahogy a Jedhai konfliktus utóhatásaként konfrontálódnak a Nyitott Kéz Útjával a Dalnán. Hasonló felépítésű, mint a Viharfellegek, az első fele épít-épít, majd a közepénél jön a csattanó és onnantól nincs megállás. Yaddle is nagy szerephez jut (az egyik legjobb fejezet az övé :D), de gyönyörűen viszi tovább a hangoskönyv (A jedha ostroma) eseményeit. A vége pedig szépen felvezeti mindazt, amit mi a nihilek konfliktusának nevezünk.

 

3. Path of Deceit (A megtévesztés útja) - YA regény

Egy meglehetően könnyed történetnek kezdődő, végül ohmygod-al végződő regényt kaptunk. Ez indítja el a 2. fázis fő történetét, gyönyörűen van ábrázolva mind a jedik és mind a Nyitott Kéz Útjának két különálló, Erőhöz való viszonya. Az egyik használja azt, míg a másik szabaddá akarja tenni. Ez tkp. a történet fő konfliktusa is. Marda és Yana a főszereplők a szekta oldalán, míg a jediket Kevmo és mestere képviseli. Nagyszerű párbeszédek és a vége... ott tátva maradt a szám. Szó szerint.

 

4. Quest for Planet X (Az X bolygó keresése) - MG regény

Egy szerethető regény, amelyben egy csapat gyermek elindul felkutatni a sokak által csak X-nek nevezett planétát. Mi az ok? Nos, minden egyes karakternek más-más motivációja akad. Érdekesség, de ez a könyv kapcsolódik a Dalnai csatához egy ponton. Az is érdekes ebben a regényben, hogy bár főleg a tizenéveseknek (10-14) szól, de olyan témát is feszeget, amit YA vagy felnőtt regényekben is feltűnnek - pl. a hit kérdése, miben hiszel. A hiperűr-verseny is baromi érdekesnek hangzik, ebbe is kapunk egy pici betekintést.

 

5. Convergence (Konvergencia) - Felnőtt regény

A történet eleinte érdekesnek tűnik, de utána a közepén nem éreztem (amikor olvastam) akkorra lendületet, hogy folytassam ezért ezt a könyvet egy időre le kellett raknom. Később folytattam - és jól tettem. A könyv utolsó harmada egész jó lett. Itt a karaktereken van a hangsúly, hiába ez az első felnőtt regény a 2. fázisban, az előző fázissal ellentétben itt nem éppen a nagy tétek vannak előtérbe hozva, hanem az emberi érzelmek - ami persze nem feltétlenül jelent rosszat. A könyv az Eiram-E'ronoh közti örökháborút mutatja be, amit éppen be akarnak fejezni úgy, hogy a két bolygó örökösét összepárosítsák egymással. Szóval ez egyfajta ellenfelekből szerelmesek történet is, megbolondítva politikai intrikákkal, háborús helyzetekkel. A két fő-főszereplő, Gella és Axel párosa megragadja az olvasót, főleg utóbbi akinek eléggé... mélyreható története van.

 

6. Quest for the Hidden City (A rejtett város keresése) - MG regény

A Quest for Planet X előzménye, nagyrészt ugyanazokkal a karakterekkel. Ami érdekes ebben a történetben, az az Útkeresők megismerése, amivel a Köztársaság feltérképezi a Galaxist. Nem rosszak a karakterek, de nem annyira acélos, mint folytatása.

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az első YA regény márciusban fog érkezni a 3. fázishoz (Defy the Storm), de időközben az Amazonon megjelent a következő YA regény, a Tears of the Nameless megjelenési dátuma és rövidke szinopszisa. A megjelenés szeptember 3-a. A szinopszis szerintem spoileres, ezért nem ajánlom elolvasni (kivéve ha a Shadows of Starlight miniszéria első számát és a 2. fázist elolvasta valaki). :)

 

Közben a következő felnőtt könyv (Temptation of the Force) megjelenése június 11-ére esik.

 

Az ifjúsági (MG) regény pedig július 23-án jön (Beware the Nameless).

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ty Yorrick kapni fog egy második minisorozatot a Dark Horse kiadótól, ami a Saber for Hire címet viseli, és azt mutatja be, hogy mi történt Ty-al miután a Nihil létrehozta az Okklúziós Zónát. 

 

https://www.starwars.com/news/star-wars-the-high-republic-adventures-saber-for-hire

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

A Köztársaság Fénykora 2. fázis összegzés:

Hónap elején egy listát tettem közzé, amiben sorrendbe tettem a fázis könyveit. Most kicsit jobban belemegyek, hogy milyen erősségei és milyen gyengeségei is voltak a történeteknek.

 

YA regények (Path of Deceit és Path of Vengeance) --> Ezek a fázis legfontosabb történetei, a nihilek alapjai, a névtelenek további megismerése, a Ro család múltja. Ezek mindegyike nagyon fontos ezekben a könyvekben. Kihagyhatatlanok.

 

Felnőtt regények (Convergence és Cataclysm) --> A Konvergencia nekem inkább egy hatalmas prológust adott a későbbi eseményeknek. Sajnos nem annyira izgalmas a könyv, viszont a Kataklizma igazán nagyot szól. Minden, amit előde felvezetett, azt zseniálisan vezeti tovább és fejezi be. Ebből a felállásból tehát utóbbi kihagyhatatlan, a Convergence pedig abból a szempontból fontos, hogy annak ismerete nélkül véleményem szerint picit megérteni a folytatását.

 

MG regények (Quest for the Hidden City és Quest for Planet X) --> Kellemes olvasmányok, de nem érzem annyira fontosnak őket. Bár a Planet X-ben történik egy kapcsolódás mind a Vengeance és mind a Cataclysm regényre, de ezen kívül aranyos kis történetet mesélnek el. Ugyanakkor van kapcsolat eme regények és a Shadows of Starlight miniszéria első része között. Aki elolvasta ezeket a regényeket, az aranyos kikacsintásnak és egy érdekes elemnek fogja felfogni.

 

Audiobook (The Battle of Jedha) --> Aki nem szereti a hangoskönyv formátumát, annak van egy jó hírem: maga a csata igazából a Marvel képregényben és a Path of Vengeance első részében megjelenik, így nem igen marad le az illető az eseményekről. Ugyanakkor ez a könyv rendesen folytatja a Konvergenciában befejezett történetet és táptalajt ad mindannak, ami a 2. felnőtt regényben történik, konkrétan a két főszereplő abban a könyvben is fontos szerepet kap.

 

Marvel képregények (THR és The Blade) --> Mint fentebb említettem, a THR mindössze 10 részében meséli el a Jedhai csatához vezető eseményeket, majd konkrétan az események megtörténte is végbemegy. Ajánlom figyelmükbe eme képregényt azoknak, akik a Path of Vengeance regényt olvassák, mert van ott egy főszereplő (Matty), aki ennek a képregénynek is fajsúlyos részét kiteszi, sőt, az utolsó két szám ugyancsak megtörténik a regény elején. Szóval tkp. (mivel egy az író :P) egymás folytatásai.

A másik képregény egy mini, amiben Porter Engle fiatalkorába nyerünk betekintést. Önmagában egy jó kis történet volt, érdekes végkifejlettel és mivel már elolvastam a The Eye of Darkness c. regényt (ami a 3. fázis nyitócíme volt), kijelenthetem: Porter története fontos a 3. fázisban betöltött szerepére nézve. De ezt majd részletesebben holnap a könyv kivesézésénél.

 

Dark Horse képregény --> ez kihagyható. Jelen esetben én se fejeztem be. 8 részből áll, én ebből talán az első 2 számot olvastam. Az első fázis Adventures szériájából feltűnt Sav gyerekkorát ismerjük meg, ahogy betársul Maz mellé kalóznak és el kell döntenie, hogy melyik akar lenni: kalóz vagy jedi? Vagy mindkettő? Időközben a Jedhára keverednek, ahol a csata éppen kialakulóban van. Az infók alapján amúgy nem igen veszít semmit az ember, ha nem olvassa el.

 

2. fázis letudva, jöhet a 3. fázis!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

33 minutes ago, Bence1997 said:

A másik képregény egy mini, amiben Porter Engle fiatalkorába nyerünk betekintést. Önmagában egy jó kis történet volt, érdekes végkifejlettel és mivel már elolvastam a The Eye of Darkness c. regényt (ami a 3. fázis nyitócíme volt), kijelenthetem: Porter története fontos a 3. fázisban betöltött szerepére nézve. De ezt majd részletesebben holnap a könyv kivesézésénél.

 

Amíg nem olvastam el a harmadik fázisból a Shadow of Starlightot addig én ezzel a képregénnyel kapcsolatban azon a véleményen voltam, hogy érdekes, meg izgalmas, de amúgy felesleges mert nem kapcsolódik sehogyan a második fázis történetéhez. De úgy, hogy már látom a kapcsolódási pontokat, már felértékelődik. Amúgy szerintem itt jön elő az interconnected storytellingnek a gynegéje, hogy amíg meg nem jelennek azok a történetek amik kontextusba helyezik az ilyen történeteket, addig az ember ezeket feleslegesnek fogja gondolni, mert csak utólag írják meg a bekötését a sztoriba. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 3 héttel később...
On 1/18/2024 at 10:49 AM , Darth Revan9 said:

Charles állítása a most futó SW képregényekről. Ezek szerint még az 50-nél sem állnak le?

 

Charles Soule SW-ról.jpg

Na most cikk írás közben megnéztem a The Blade mini negyedik számát, és azt már teljesen el is felejtettem, hogy abban Soule beharangozott egy The Broken Blade című képregényt, ami folytatni fogja Porter Engle történetét. Egy elég erős lehetőség ez is a második részben beharangozott cím nélküli képregényre, hiszen azt tudjuk, hogy még mindig fejlesztés alatt van, tehát már valamennyi anyag készen van, így nem a semmiből kellene felépíteni. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Iqvi írta:

Na most cikk írás közben megnéztem a The Blade mini negyedik számát, és azt már teljesen el is felejtettem, hogy abban Soule beharangozott egy The Broken Blade című képregényt, ami folytatni fogja Porter Engle történetét. Egy elég erős lehetőség ez is a második részben beharangozott cím nélküli képregényre, hiszen azt tudjuk, hogy még mindig fejlesztés alatt van, tehát már valamennyi anyag készen van, így nem a semmiből kellene felépíteni. 

Az is jó lenne. Úgy tudom, a Blade nagyszerű történet lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 minutes ago, Darth Revan9 said:

Az is jó lenne. Úgy tudom, a Blade nagyszerű történet lett.

Hát, szerintem sem rossz, de nekem csak utólag nyerte el az értelmét. Nagyon kapcsolódik a harmadik fázishoz. Nem is értem miért most jelentették meg, mert a második fázisban csak lógott a levegőben amíg a harmadik fázis el nem indult.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Iqvi írta:

Hát, szerintem sem rossz, de nekem csak utólag nyerte el az értelmét. Nagyon kapcsolódik a harmadik fázishoz. Nem is értem miért most jelentették meg, mert a második fázisban csak lógott a levegőben amíg a harmadik fázis el nem indult.

A Shadows of Starlight minhez kötődik? Vagy inkább a legújabb, harmadik fázisos képregénysorhoz?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Just now, Darth Revan9 said:

A Shadows of Starlight minhez kötődik? Vagy inkább a legújabb, harmadik fázisos képregénysorhoz?

A Shadows of Starlighthoz, mert van mindkettőben egy közös karakter, akinek az ellenséges viszonyát Porter Englellel a The Blade fekteti le, és ez a szereplő fontos szereplője lesz a Nihil vezetésének a harmadik fázisban. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

34 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Az is jó lenne. Úgy tudom, a Blade nagyszerű történet lett.

Nem rossz, de valóban a végén érti meg az ember, hogy mi fán terem a dió. Valamint egy setup a 3. fázishoz.

 

6 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

A Shadows of Starlight minhez kötődik? Vagy inkább a legújabb, harmadik fázisos képregénysorhoz?

A SoS a 3. fázis előfutára, bár azt aláírom, hogy a kiadást elbatyták. Az első szám nagyon jó és még talán a második se rossz, de az utána lévők a The Eye of Darkness ismeretében nem voltak nagy számok, mert tudtam, hogy mik fognak benne szerepelni, a könyv erősen utalt az eseményekre, így szerintem jobb lett volna, ha az egész minit jóval korábban kezdték volna el kiadni, így lett volna egy "váó" faktor, de sajna nem éltek vele.

 

2 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Na most cikk írás közben megnéztem a The Blade mini negyedik számát, és azt már teljesen el is felejtettem, hogy abban Soule beharangozott egy The Broken Blade című képregényt, ami folytatni fogja Porter Engle történetét. Egy elég erős lehetőség ez is a második részben beharangozott cím nélküli képregényre, hiszen azt tudjuk, hogy még mindig fejlesztés alatt van, tehát már valamennyi anyag készen van, így nem a semmiből kellene felépíteni. 

Szerintem ha az lenne, akkor megemlítette volna, ehelyett ködösített, ami igazából jelentheti a Broken Blade-et is, de szerintem más van a háttérben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Ezek szerint, a Köztársaság Fénykora nem túl népszerű az olvasók körében. Pedig a Top 20 Szukits eladásban nem egy KF szerepel.

Kár, mert a 2. fázis képregényei engem is érdekelnének. Helyette adjanak ki újra még pár tucat Legendák kötetet, amikből már léteznek korábbi kiadások. Da a 333. Vader képregényre is tuti nagyobb a kereslet...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.