Ugrás a kommentre

Whill

Ajánlott hozzászólás

Sok múlik azon egyébként hogy ki mennyire akar elmerülni az érában. Aki csak a "lényegre" vagyis a nagy eseményekre kiváncsi, annak az első fázisból elég három könyvet elolvasnia:

A Jedik fénye (Charles Soule)

Viharfellegek (Cavan Scott)

Csillaghullás (Claudia Grey)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 perccel korábban, Iqvi írta:

Én azért elolvasnám a Young Adultokat is. Azokban is van infó, meg utalások az második és harmadik fáisok történeteire. 

Mint ahogy Bomarr említette, elég a felnőtt regények ismerete, hogyha egy betekintőt szeretne az ember látni. Szerintem tökéletesen érthető így is a történet, megvan az a 3 fontosabb esemény, amely meghatározza az éra eme szegletét.

A Young Adult könyvek fontos adalékok, de ha az ember kihagyja őket, nem igen veszít semmit, de persze én se hagynám ki őket.

 

A 2. fázisban azonban ez a gondolatmenet szerintem bukik, mert ott például a Young Adult regények baromi fontosak. Megkockáztatom, hogy talán fontosabbak, mint a felnőtt regények. Sőt, a Cataclysm olvasásakor volt 1-2 olyan utalás/történés, amely szerintem teljesen váratlanul jött és szerintem a Path of Vengeance (amit jelenleg olvasok) elolvasása után jobban átlátható majd, hogy mi is van a felnőtt regényben. Ebből csak annyit akarok kihozni, hogy bizony a következő fázisnál fontosak a YA regények. Minden más szerintem hanyagolható, mert pl. a Marvel képregényt kb. elspoilerezi/elmagyarázza a PoV és a Battle of Jedha hangoskönyvet se kell elolvasnia/meghallgatnia az embernek, mert azzal is a PoV érintőlegesen foglalkozik (meg persze a Marvel képregény teljesen lefedi a csatát).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Donát írta:

És eme két könyv után hogy folytatódik tovább a sorrend? 

Mármint melyik két könyv után? A Jedik fénye és a Fenyegető sötétség után, vagy A megtévesztés útja és Konvergencia után?

Hoppá, látom @Bence1997 megelőzött.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

27 perccel korábban, Dzséjt írta:

Oké, én egyelőre csak elkezdeni akarom, szóval a Young Adultok és a második fázis még baromira nincs a látótérben sem. :) Ha tetszik, majd folytatom a fontosabb könyvekkel, aztán jöhet a sallang. 

Akkor csak A Jedik fényével érdeme kezdeni. Viszont lesznek olyan szereplők, akik inkább a képregényekben szerepelnek. Illetve olyan dolgok, események, melyek az egyéb regényekben, képregényekben fejtenek ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

25 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Az Elveszett csillagok és a Leia, az Alderaan hercegnője szintén Young Adultok voltak, mégis nagyszerűek lettek.

A Jedik fénye után a Viharfellegek a következő felnőtt regény.

Pedig azok tök jók voltak. Fura.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 2. fázissal majdnem végeztem. Még amik hátravannak:

- HR Adventures 2. számától az utolsóig (ennek a maradék számai majd csak a hónap végén és kövi hónapban fog érkezni)

- manga (Arkoffról szól)

 

De úgy érzem, hogy ezek nélkül is érthető a fő sztori. Majd ha hazaértem, akkor részletesebben kifejtem, de most csak leírom, hogy én mit tartok fontosnak ebből a fázisból:

- Path of Deceit - A megtévesztés útja -- YA regény

- (Convergence - Konvergencia) -- Del Rey

- (Battle of Jedha) -- hangoskönyv

- (Marvel High Republic) -- képregény

- Quest of the Jedi -- one shot képregény

- Cataclysm -- Del Rey

- Path of Vengeance -- YA regény

 

Hogy mi miért van zárójelben, arra később kitérek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 perccel korábban, Iqvi írta:

Mások? Nem a névtelenekre gondoltál?

Mások, névtelenek, szerintem egyre megy. :D

 

@Ody Mandrell a neve nem ismert, de például a Planet X elökerül a II. fázisban. De ez ugye nem a hivatalos neve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Just now, Bence1997 said:

Mások, névtelenek, szerintem egyre megy. :D

 

@Ody Mandrell a neve nem ismert, de például a Planet X elökerül a II. fázisban. De ez ugye nem a hivatalos neve.

OKé, köszi. Nekem elsőre furcsa volt, hogy így nevezte őket Ody. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Bence1997 írta:

Mások, névtelenek, szerintem egyre megy. :D

 

@Ody Mandrell a neve nem ismert, de például a Planet X elökerül a II. fázisban. De ez ugye nem a hivatalos neve.

Köszi! Melyik regényben is volt ez? :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Köszi! Melyik regényben is volt ez? :) 

Amire te gondoltál, az a Rystan lesz. De oda csak azért mentek, mert a jég alá volt "temetve", hivatalosan nem az a szülőhelyük. De ezzel majd a 2. fázis fog foglalkozni. (amiről majd mindenképpen írok egy hosszabb beszámolót spoilermentesen, de ez a heti időjárás valami bődületesen felforgatta a hétköznapot :D)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.