Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 1.1 éve Szerző Most néztem egy podcastet (TRB Podcasts), ahol az egyik hozzászóló superchatet küldött a műsorban lévőknek. A superchatjében azt írta, hogy 2 hete volt egy rendezvényen, ahol Lars Mikkelsen közölte, hogy a 2. évadot csak áprilisban kezdik el forgatni. Szerkesztve: 2024. Augusztus 1.1 éve - Bence1997
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 6.1 éve Szerző Rosario egy apró helyzetjelentést tett közzé a sorozat következő évadját illetően: A múlthéten volt megtartva a Bostoni Fan Expo rendezvény, ahol a színésznő vendégeskedett. A leginkább az foglalkoztatta az ottlévőket, hogy vajon mikor fog elkezdődni a 2. évad forgatása. Rosario erre azt mondta, hogy már rengeteget beszélgetett Dave-el, amikre az ehhez hasonló eseményeken került sor, de ezt a kérdést nem válaszolta meg, pedig Rosario is ezt kérdezgeti tőle a legtöbbször. Viszont ezen kívül rengeteg dologról beszélt az új évad kapcsán, amit nagyon izgalmasnak talált. Tehát akkor: a héten D23, Filoni pedig biztosra veszem, hogy valamilyen formában (személyesen vagy csak online) ott lesz. Szinte biztos, hogy erről is fognak beszélni és úgy sejtem a forgatás kezdetét megfogjuk tudni.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 8.1 éve Érdekes teória Ahsoka és Sabine hazatérését illetően. https://screenrant.com/star-wars-ahsoka-season-2-world-between-theory/
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Rebel Force Radio heard through an industry veteran “don’t be surprised if Ahsoka is the next show that gets cancelled”.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Megkérdeztem a sráctól a dolgot. ”-Do you mean they are canceling the second season? - Yes, that is what RFR have heard from a source." Persze ez lehet hatalmas bullshit is.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Szerző Szóval törölnék a már bejelentett 2. évadot? Akkor mit akarnak a megkezdett szálakkal csinálni? 2. évad helyett ezt is a mozikba küldik (ala Mandalorian and Grogu?), vagy what?
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Akkor lenne csak igazán rebellió. Ezt most biztos nem lépik meg. Az érdekes, hogy a jövő évi celebration-re eddig egy Ahsoka színész sincs meghíva.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Szerző Lehet akkor már forgatnak és nem fog ott lenni Filonin kívül senki. Bár a 2022-es Celebration ideje alatt is forgattak, Rosario mégis betért egy szombati napra. De az is lehet, hogy még túl korai bejelenteni, hiszen rengeteg idő van még áprilisig. Ha mondjuk novemberben jelentik be őket, még az is rendben lenne.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Ez is vicces: Jacinto ott lesz, de aktív Ahsokából egyelőre senki.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. 28 perccel korábban, Bence1997 írta: Szóval törölnék a már bejelentett 2. évadot? Akkor mit akarnak a megkezdett szálakkal csinálni? 2. évad helyett ezt is a mozikba küldik (ala Mandalorian and Grogu?), vagy what? Regények és képregények elmesélik. Ahogy Qi'ra története is átkerült a regényekhez, képregényekhez. Lásd Crimson Climb regény + a Qi'ra szál a képregényekben.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Hát ha olyan tempóban mesélnék el akkor arra kb 8 évet kellene várnunk.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. Szerző 1 perccel korábban, Darth Revan9 írta: Regények és képregények elmesélik. Ahogy Qi'ra története is átkerült a regényekhez, képregényekhez. Lásd Crimson Climb regény + a Qi'ra szál a képregényekben. Ja, mert Ahsokát aztán Filoni átadná másnak mi? Ahsoka az ő gyermeke, eddig ő mesélte el a történetét, majd pont most adná át a publishing oldalnak? Kétlem. Ugye ott van a lehetőség, hogy bullshit a hír, de ha igaz(!) a hír, akkor ezek szerint az Andor után nem lesz élőszereplős sorozat? Mert jelenleg nincs információnk róla, hogy csinálnának más sorozatot (bár gondolom fejlesztenek valamit, csak arról nem mondanak még semmit). Meg ugye ott van az, hogy Iger most minden "sikeres" sorozatot filmként akar folytatni, ami hát no... nagyon érdekes elképzelés.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 24.Aug. 24. 3 perccel korábban, Bence1997 írta: Ja, mert Ahsokát aztán Filoni átadná másnak mi? Ahsoka az ő gyermeke, eddig ő mesélte el a történetét, majd pont most adná át a publishing oldalnak? Kétlem. Ugye ott van a lehetőség, hogy bullshit a hír, de ha igaz(!) a hír, akkor ezek szerint az Andor után nem lesz élőszereplős sorozat? Mert jelenleg nincs információnk róla, hogy csinálnának más sorozatot (bár gondolom fejlesztenek valamit, csak arról nem mondanak még semmit). Meg ugye ott van az, hogy Iger most minden "sikeres" sorozatot filmként akar folytatni, ami hát no... nagyon érdekes elképzelés. Igen, elképesztőnek hangzik, de nem tudom kizárni sem.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 25.Aug. 25. 6 órával ezelőtt, Bence1997 írta: Szóval törölnék a már bejelentett 2. évadot? Akkor mit akarnak a megkezdett szálakkal csinálni? 2. évad helyett ezt is a mozikba küldik (ala Mandalorian and Grogu?), vagy what? Nem hinném. Ha jól tudom már forgatják. Ilyenkor már nem szokták törölni. Nagyobb anyagi bukta lenne most forgatás közben törölni.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 25.Aug. 25. 13 órával ezelőtt, Bence1997 írta: Lehet akkor már forgatnak és nem fog ott lenni Filonin kívül senki. Bár a 2022-es Celebration ideje alatt is forgattak, Rosario mégis betért egy szombati napra. De az is lehet, hogy még túl korai bejelenteni, hiszen rengeteg idő van még áprilisig. Ha mondjuk novemberben jelentik be őket, még az is rendben lenne. Hm, nemcsak egy videóüzenetben jelentkezett akkor be? 7 órával ezelőtt, Frenkie írta: Nem hinném. Ha jól tudom már forgatják. Ilyenkor már nem szokták törölni. Nagyobb anyagi bukta lenne most forgatás közben törölni. Nem forgatják még
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 25.Aug. 25. Szerző 9 perccel korábban, Yoda József írta: Hm, nemcsak egy videóüzenetben jelentkezett akkor be? Az első nap igen. De a Mandó+ panelen (ami szombatra esett) már ott volt. Ott jelentették be Natashát is. 7 órával ezelőtt, Frenkie írta: Nem hinném. Ha jól tudom már forgatják. Ilyenkor már nem szokták törölni. Nagyobb anyagi bukta lenne most forgatás közben törölni. Amit forgatnak, az Favreau filmje. Filoni két hónapja egy interjúban azt mondta, hogy a 2. évad írásán dolgozik. Gondolom még most is tart ez a folyamat. A jelek arra mutatnak, hogy jövőre forgatnak és 2026-ban jön a 2. évad. Mondjuk már az írásos fázisban elkaszálni is wtf lenne. Amúgy se gondolnám, hogy több évada lenne a sorozatnak. Filoni ezután már a filmjével lesz elfoglalva. Szerkesztve: 2024. Augusztus 25.Aug. 25. - Bence1997
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 25.Aug. 25. 2 órával ezelőtt, Bence1997 írta: Filoni két hónapja egy interjúban azt mondta, hogy a 2. évad írásán dolgozik. Gondolom még most is tart ez a folyamat. A jelek arra mutatnak, hogy jövőre forgatnak és 2026-ban jön a 2. évad. Mondjuk már az írásos fázisban elkaszálni is wtf lenne. Amúgy se gondolnám, hogy több évada lenne a sorozatnak. Filoni ezután már a filmjével lesz elfoglalva. Akkor valamit félreértettem. Mintha lett volna egy poszt Rosario Dawson-ról a második évad forgátáról.
Hozzászólás ideje: 2024. Szeptember 1.Szept. 1. Szerző A DragonCon most volt a hétvégén, ahol többek között Natasha is részt vett, volt olyan panel is, ahol Giancarloval, Ming-Na Wennel és Manny Jacintoval volt párban. Ami érdekesség, az az volt, hogy Natasha szerint jövőre nem fog részt venni a rendezvényen, mert akkor már forogni fog a 2. évad. Valamint azt is mondta, hogy amint befejeződik a Mandó film forgatása, elkezdődik az Ahsokáé. (gondolom nem egyből kezdik el forgatni, mert a Mandó a hírek szerint valamikor novemberben fog befejeződni, az Ahsokát meg 9-10 hónapon keresztül forgatnák? Nem hiszem) Wes Chatham (Enoch) pedig egy régebbi podcast során azt mondta, hogy a Disney elégedett volt a nézettségi adatokkal, valamint a forgatásról úgy tudja, valamikor jövőre kezdődik el. És azt is tudja, hogy Enoch a 2. évadban milyen fegyverrel fog szerepelni és Filoni szerette volna, ha a karakter az első évadban egy badass karakterként jelenjen meg. (valamint hozzátette, hogy Filoni nézi/nézte a The Expanse c. sorozatot )
Hozzászólás ideje: 2024. Szeptember 1.Szept. 1. 1 órával korábban, Bence1997 írta: (valamint hozzátette, hogy Filoni nézi/nézte a The Expanse c. sorozatot
Hozzászólás ideje: 2024. Szeptember 2.Szept. 2. 10 órával ezelőtt, Bence1997 írta: A DragonCon most volt a hétvégén, ahol többek között Natasha is részt vett, volt olyan panel is, ahol Giancarloval, Ming-Na Wennel és Manny Jacintoval volt párban. Ami érdekesség, az az volt, hogy Natasha szerint jövőre nem fog részt venni a rendezvényen, mert akkor már forogni fog a 2. évad. Valamint azt is mondta, hogy amint befejeződik a Mandó film forgatása, elkezdődik az Ahsokáé. (gondolom nem egyből kezdik el forgatni, mert a Mandó a hírek szerint valamikor novemberben fog befejeződni, az Ahsokát meg 9-10 hónapon keresztül forgatnák? Nem hiszem) Wes Chatham (Enoch) pedig egy régebbi podcast során azt mondta, hogy a Disney elégedett volt a nézettségi adatokkal, valamint a forgatásról úgy tudja, valamikor jövőre kezdődik el. És azt is tudja, hogy Enoch a 2. évadban milyen fegyverrel fog szerepelni és Filoni szerette volna, ha a karakter az első évadban egy badass karakterként jelenjen meg. (valamint hozzátette, hogy Filoni nézi/nézte a The Expanse c. sorozatot ) Szerintem Natasha úgy értette, hogy jövő ilyenkor azért nem jön a DragonConra, mert akkor már forog az Ahsoka S2. Az nem jelenti azt, hogy a Mando film után azonnal neki látnának. Szerintem jobb esetben az Ahsoka valamikor 2025 tavaszán, nyarán forog majd, pár hónap alatt egy ilyen évadot felvesznek. Ha tippelnem kéne, akkor 2026 nyarán, őszén jöhet a pluszra, nem fogják rátenni a filmekre.
Hozzászólás ideje: 2024. Szeptember 2.Szept. 2. Szerző 6 órával ezelőtt, DanCarver írta: Szerintem Natasha úgy értette, hogy jövő ilyenkor azért nem jön a DragonConra, mert akkor már forog az Ahsoka S2. Az nem jelenti azt, hogy a Mando film után azonnal neki látnának. Szerintem jobb esetben az Ahsoka valamikor 2025 tavaszán, nyarán forog majd, pár hónap alatt egy ilyen évadot felvesznek. Ha tippelnem kéne, akkor 2026 nyarán, őszén jöhet a pluszra, nem fogják rátenni a filmekre. Én is így gondoltam. Amúgy Lars Mikkelsen mondta még egy Expon, hogy áprilisban kezdik a forgatást, ami abból a szempontból reális, hogy Natasha jövőre nem lesz jelen a DragonConon: 2024. 08. 01. - 13:34, Bence1997 írta: Most néztem egy podcastet (TRB Podcasts), ahol az egyik hozzászóló superchatet küldött a műsorban lévőknek. A superchatjében azt írta, hogy 2 hete volt egy rendezvényen, ahol Lars Mikkelsen közölte, hogy a 2. évadot csak áprilisban kezdik el forgatni. Az első évad 2022 májusától az év októberéig forgott. Ha az április igaz és hasonló ütemben fognak forgatni (5-5,5 hónap), akkor valamikor jövő szeptemberben fejezhetik be a forgatást. A premier szerintem is valamikor 26 nyarán lesz. Én már egy ideje az augusztust néztem ki, 3 évvel az első évad után fog debütálni. Addig meg valamivel feltöltik a Disney+-t. Szerkesztve: 2024. Szeptember 2.Szept. 2. - Bence1997
Hozzászólás ideje: 2024. Szeptember 2.Szept. 2. Hétvégén megnéztem az első évadot és ismét magával ragadott. Atom jó hangulata van. Várós a második évad, egyedül Ray-ért kár. Remélem jól oldják meg. Szerkesztve: 2024. Szeptember 2.Szept. 2. - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2024. Október 11.Okt. 11. Klothow igazi boszorkány, szóval engem nem ver át ezzel az új külsővel. Isten éltesse! Szerkesztve: 2024. Október 11.Okt. 11. - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2024. Október 11.Okt. 11. Wow, nem is tudtam, hogy szerepelt Vala Maldoran ebben a sorozatban
Hozzászólás ideje: 2024. Október 11.Okt. 11. Nekem Ő elsődlegesen Aeryn Sun hadnagy Szerkesztve: 2024. Október 11.Okt. 11. - Darth Cupsy
Hozzászólás ideje: 2024. Október 11.Okt. 11. Én talán Shazza szerepében láttam először (Pitch Black), a Farscape-t szerintem már csak azután láttam. Bár nekem a szinkron szerepei is emlékezetesek, mint Chloe Frazer (Uncharted 2-3, Lost Legacy), meg Aethya mátriárka és Daro'Xen vas Moreh admirális (Mass Effect 2-3). Na és persze Morrigan (Dragon Age: Origins és Inquisition). Ezzel együtt eléggé meglepett, amikor olvastam a nevét az Ahsoka stáblistáján.
Hozzászólás ideje: 2024. Október 12.Okt. 12. Shazza -> Morrigan -> Aeryn Sun sorrendben volt hozzá szerencsém, és most elő kéne vennem az Ahsokát, hogy melyik szereplő is volt ő, mert olybá tűnik, abszolút kiesett.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.