Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Én ma talán csak a harmadikat tudom le. Ha alkalmam nyílik rá akkor ma még a negyedikre is sort kerítek.

Nekem nem sietős. Ez nem a Castle hogy nagyon haladni akarjak vele. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nos muszáj volt letudnom, mert nem tudtam abbahagyni a Lucifer 4. évadját, amire egy 8as adnék. Nem tudom, hogy azért tűnik ennyire erősnek ez az évad mert íróváltás volt, vagy mert 10 részbe kellett belezsúfolni a főszálat, hisz az eddigi évadokra jó szívvel is csak 6ost tudnék adni, de ez az évad most számomra szintet lépett. Végre azt kaptam amit elvártam ettől a sorozattól. A nyomozások, amik sosem voltak annyira erősek, háttérbe szorultak és szinte csak arra szolgáltak, hogy a főszálat, illetve a karakterek motivációját, érzéseit erősítsék. A főszál, baromira tetszett, végig lekötött és külön örültem hogy ennyi misztikus, vagy túlvilági dolgot behoztak, amire az eddigi évadok során összesen nem volt ennyi példa. :D Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tökéletes volt az évad, mert sokszor átment bugyutába az írás is, és a karakterek is, de el tudok siklani ezek felett, és alig várom, hogy jöjjön a kövi évad. Ha ezek után elkaszálná a Netflix, azon nagyon csodálkoznék, mert most igazán kitettek magukért a készítők. Eddig is imádtam a maga egyszerű módján, de most aztán... :D Hosszan tudnék még írni a karakterekről, hogy milyen fejlődésen mentek át, és talán majd meg is teszem, de most fejeztem be az évadzárót és még kicsit emésztenem kell. :)

lucifer-banner.jpg

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A harmadik Luci jó nagyot ütött.
Luci nagyon bevadulgatott itt-ott. :cool::rock:
Detective-vel való kapcsolata pedig elég viharossá vált. Sajnálom is nagyon a pasast és a csajt. :(
Szerencsére azért Luci nem volt teljesen maga alatt. Nagyon bejött Schwarzi Ítéletnap muvijáról szóló rövidke gunyoros elmélkedése. :D
A többi humort is jól adagolták. Maze produkciója Doctor rendelőjében nagyon eszement volt. :D
Amúgy szerintem irtó klassz Maze új frizurája. De nemcsak arra hanem a későbbi nagyszabású akciójára se lehet panasz.
Dús nyomozónak is nagy része volt a rész hangulatának feldobásában.
A fel-felbukkanó lehangoló hangulat fokozásába szegény Brother is beszállt. Még mindig nehezen megy neki az emberek világába való beilleszkedés. Remélem neki is rendeződni fognak a dolgai. Ő is megérdemli mert nagyon rendes pacák.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap Lucifer Tomit is elkezdtem Instán és Twitter-en követni és az engem megszállt üzengetési mánia miatt már némely posztjára kommentelgetni is kezdtem neki.

Twitter-en első alkalommal olyat kapott tőlem ami talán fel fogja dobni. :D

 

 

Tegnapról egy része már ismerős itt a fórumon de így szerintem még murisabb a dolog. :D


Remélem nem gond hogy néha a viccesebb twitter-re kreált cuccaimat a megfelelő topikokba berakosgatom. Azzal legalább további normális dolgokkal is hozzá tudok járulni az olykor bennem levő nagyobb mértékű feszkó oldogatásához. Meg talán néhány fórumtársam is mulat néha rajtuk.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Lucifer S04E04 is nagyon bejövős lett.
Luci még mindig maga alatt van Detective-vel való kapcsolata miatt. Sajna ennél valamivel keményebb problémával is szembe kell néznie.
Brother és Doctor már szerencsésebb helyzetbe került de esélyes hogy ez is hamarosan megváltozik. Ez az eset ha egyáltalán valósággá válik érzésem szerint érdekes és muris dolgokat is fog generálni.
A rész csúcspontjának mondható jelenetében Lucit egy régi ismerőse miatt egy érdekes és rá nagy eséllyel nagyon nagy hatást gyakorló szitu érte. Úgy érzem abból bizonyos értelemben eléggé meghatározó dolog/dolgok alakulhat/alakulhatnak ki.

 

 

Amúgy a negyedik szezon negyedik részének egyik szuper jelenetének forgatása elég tutira sikerált.

 

 

 

:cool::rock:

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

HBO-n most megy a Csernobil sorozat?  Nézi valaki?

Hátborzongatóan jó és hiteles. 

A nukleáris katasztrófát hihetetlen részletesen és jól ábrázolja. Valamint a buta őskommunista brigádot, akik igyekeznek eltusolni a tragédiát.

 

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Cobra Kai 2. évad - Az előző évad baromi nagy meglepetés volt számomra, mert őszintén azt hittem, hogy gagyi lesz és ebből semmit nem lehet kihozni, de hatalmas csalódtam pozitívan, és kb egy 10/10es évadot tettek le számomra. Az egész szinte tökéletesen építkezett, majd az utolsó két résznél totál bekavartak a készítők, amit kíváncsi voltam, hogy meg tudnak e jól oldani ebben az évadban, és szerencsére sikerült, de még hogy! Tökéletesen megírt, szépen építkező történetszál és karakterek voltak az egész évad során, ami a végén akkorát robbant, hogy csak néztem. Tele volt az évad érzelmekkel és feszültséggel, és ezután az évadzáró után elképzelni se tudom, hogy fogják folytatni, vagy feloldani ezt a hatalmas feszültséget. Igazából aki látta a filmet és kicsit is szereti, meg a 80as évek hangulatot mindenképpen kezdjen bele, de talán még akkor is ajánlani tudom, hogy nem is látta a filmet. Szerintem magában is megállja a helyét. Mindenesetre erre az évadra egy erős 9/10et adok, az évadzáróra pedig egy egyértelmű 10est és alig várom, hogy jöjjön a kövi évad. :D

3511135-ck-2-660x330.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hét elején végre elhatároztam hogy két Rebels-es (Freddie "Kanan" Jr. és "Esztebán" "Zeb" Blume) szereplő alkalmazásával összehozzak két Mass Effect 3 videojáték forrású vidit amikben az ő hangjuk egy-egy szereplő szájából hallható.
Ma reggel végre felkerültek a Jutyubira a műveim.
Azért döntöttem az ide való posztolásukra mert a fent említett három művész sorikban is szerepet vállal és mert a Mass Effect is sori. Ebbe a topikba OFF-os sori ugyan de attól még sori.
Remélem nem döntöttem rosszul és hogy ez a komment ebben a topikban maradhat.

 

 

 

 

 

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nemtom követte-e az első szezon után itt valaki a WestWorld-öt. Én speciel a másodikat totál kihagytam mert nem vonzott az "Ázsiais (vagy milyen)" szála.

A harmadik viszont esélyes hogy nézős lesz.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem nem mert PS4 híján azt a gamét nem ismerem. A futtatási lehetőség hiánya miatt kijátszós vidiket se nézek róla mert nem látom értelmét. Pedig a pozitív jellemzések miatt lehet hogy elkezdeném ha PC-re is megjelent volna.

Amúgy nekem is nagyon WestWorld idegennek tűnik a tréler alapján az új szezon.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Rog írta:

Nekem nem mert PS4 híján azt a gamét nem ismerem. A futtatási lehetőség hiánya miatt kijátszós vidiket se nézek róla mert nem látom értelmét. Pedig a pozitív jellemzések miatt lehet hogy elkezdeném ha PC-re is megjelent volna.

Amúgy nekem is nagyon WestWorld idegennek tűnik a tréler alapján az új szezon.

Off: meg fog jelenni pc-re is

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Néhány Lucifer-es kulisszatitkos vidike:

 

 

Tomi a "Luci vs Amen" ketrecharcra készül :cool: :
 

 


Ez a röptetős jelenet sajna nem rémlik a soriból. Pedig nagyon pöpec. :cool::

 

 


A szezonzáró nyitó jelentének próbája:

 

 

 

Plusz három gyúrós vidike :cool::

 

 

 

 


Végül is a Devil-nek jó kondiban kell lennie a megfenyítésekhez. :D

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Leborulok a Csernobil sorozat előtt... Ilyen igényességgel összerakott valós történeti tragédiát bemutató alkotást ritkán látni.

Csontig hatoló horrorisztikus dráma, kíváló színészekkel.

Ezt tényleg látni kell. 

3 rész után csillagos 5-os.

 

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 04. 26. - 11:05, Bence1997 írta:

A Stranger Things első évadának első három része már elérhető magyar szinkronosan is! :yes:

Helyesbítenék: úgy tűnik, hogy a Stranger Things azon Netflixes sorozatok egyike, amely teljes szinkronizálást kap! Ugyanis a teljes első évad szinkronosan elérhető, továbbá az utolsó 2 rész híján a 2. évad is hazai nyelven fogyasztható a magyar szinkron kedvelőinek! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.