Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nekem többek között pont az jön be a 24-ben, hogy bárki meghalhat, akármennyire jelentős szereplő. Én ezt nem érzem hatásvadásznak, persze nem vagyunk egyformák. :)

Mondjuk még nem láttam a sorozatot, de azt hallottam már róla, hogy hullanak benne a karakterek. Ezt így láthatatlanban is díjazom, mert így van tétje a sorozatnak. Remek ellenpélda a Castle, ahol az egyik főszereplőnek már kétszer volt halálközeli momentuma, de a franc sem agyal azon, hogy túléli-e, mert tudjuk, hogy túléli. Mindig mindenki túléli (a végén a Stargate-ben például már poénkodtak is azon, hogy az egyik szereplő rendszeresen meghal és feltámad). Az egyik, ami csábít a 24-ben, hogy ott ilyen nincs. Egyrészt, bárki meghalhat (jó, nyilván Jack Bauer nem), másrészt, nem is fog senki feltámadni. :)

 

Igen, éppen ez a baj. Fellehet sorolni azokat akik életben maradtak, 8 évad alatt. :)

Miért, a halottakat is fel lehet szerintem sorolni, sokat. Meg a sok statisztákat is, meg a mellékszereplőket is. Bármely sorozatban (tuti, hogy a Lostban is :evil: ). Ez így elég érdekes megfogalmazás lett. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Trónok Harca

Az volt :( Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az ügyből. Te nem nézed?

Évadzáróval kapcsolatos, ne olvassa el senki Revanon kívül!

 

Hát majd még Daenerys babájának meg férjének elvesztése mennyire az lesz a többieknek :(

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk még nem láttam a sorozatot, de azt hallottam már róla, hogy hullanak benne a karakterek. Ezt így láthatatlanban is díjazom, mert így van tétje a sorozatnak. Remek ellenpélda a Castle, ahol az egyik főszereplőnek már kétszer volt halálközeli momentuma, de a franc sem agyal azon, hogy túléli-e, mert tudjuk, hogy túléli. Mindig mindenki túléli (a végén a Stargate-ben például már poénkodtak is azon, hogy az egyik szereplő rendszeresen meghal és feltámad). Az egyik, ami csábít a 24-ben, hogy ott ilyen nincs. Egyrészt, bárki meghalhat (jó, nyilván Jack Bauer nem), másrészt, nem is fog senki feltámadni. :)

 

Ismét csak ajánlani tudom, hogy kezd el nézni. Neked tetszeni fog.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért, a halottakat is fel lehet szerintem sorolni, sokat. Meg a sok statisztákat is, meg a mellékszereplőket is. Bármely sorozatban (tuti, hogy a Lostban is :evil: ). Ez így elég érdekes megfogalmazás lett. :)

Érted mire célzok. Azokat lehet felsorolni akik életbe maradtak, nem azokat akik meghaltak. :)

 

A Lostban is meghalt a szereplők, hát 80%-a, de ott nem tudnak hova menni a szigetről. :D Meg tized annyi szereplő van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A fenéket. A Lostban volt egy állandó főszereplő gárda. Ott is inkább a mellékszereplők hullottak, persze a fők közül is, de ott könnyebben fel lehet sorolni, mert kevesebben voltak. A 24ben viszont ha az egész 8 évadot nézzük kb 3-4 főszereplő van, Persze ezt csak a sori végére tudjuk meg mert ők élik túl. Minden sorozat egyik legmeghökkentőbb pillanata az első évad vége, és ehhez tartotta is magát a sorozat, ami nekem nagyon tetszett, mert életszerűbb, mint egy castle vagy hasonló. A 24 az egyik legjobb sorozat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érted mire célzok. Azokat lehet felsorolni akik életbe maradtak, nem azokat akik meghaltak. :)

Hát éppen ez az, hogy nem értem, mire gondolsz. Miért ne lehetne felsorolni, hogy kik haltak meg? Legfeljebb csak nehezebb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Az volt :( Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az ügyből. Te nem nézed?

Évadzáróval kapcsolatos, ne olvassa el senki Revanon kívül!

 

Hát majd még Daenerys babájának meg férjének elvesztése mennyire az lesz a többieknek :(

 

 

Csak most néztem meg, egy kicsit le vagyok maradva.

 

Éppolyan sokkoló volt, mint a könyvben. Nekem ez a húzás valahogy nem is tetszett Martintól. De majd meglátjuk mi sül ki belőle. Állítólag Havas Jon lesz az igazi főszereplője ennek a saga-nak. Az évadzáró nagyon jó lesz, bár Daenerys elveszti gyermekét, de ébredeznek a sárkányok...

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Camelot

 

A végére elég jól felnőtt a többi hasonszőrű társához, de sajnos még így is gyenge láncszem marad. A második évadra nem árt ha összekapják magukat a készítők, mert szerintem a Starz nem engedheti meg magának, hogy a Spartacus után egy gyenge folytatást hozzon a Camelotnak. Potenciál pedig van a soriban.

 

 

Végre adtak a brutalitásnak és Arthur fejlődésének, bár mintha a kiképzésére nem fordítottak volna kellő időt, ezért elég hiteltelen, hogy most mennyire is aprította a jónépet. Az apáca lefejezése időszerű volt már, míg Leontes halála várható fordulat.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Got utolsó rész

Nagyon tetszett a vége :D

 

Bejövős ez a végződés :) Havas Jontól sem vártam, hogy valóban meglép. Kár, hogy Sansa nem tudta lelökni Joffrey-t, de ki tudja, mi lesz még később.

Ami durva, hogy Arya pedig északra tart Robert király fiával, a kovács sráccal.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig jobb lenne, ha minden évad címe megegyezne a könyvekével.

Szerintem nem számítana semmit. És amúgy nem is szokás sorozatoknál a címet évadonként változtatni. Pl: Prison Break esetében vicces is, mert a negyedik évadban már semmilyen börtönből nem szöknek (sőt a másodikban sem), annak ellenére, hogy a cím ezt sugallja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem használni kellett volna hozzá a könyvsorozat összefoglaló címét, A tűz és jég dalát. Ehhez kapcsolódóan egy megjegyzés:

 

Valószínűleg a tűzzel és jéggel a sárkányokra és a Falra céloz az író, vagyis ezek vannak "főszerepben", persze a sok kavarás mellett, vagy inkább felett. Szerintem a legvégére simán lehetne Danyból királynő a Hét királyságban :)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Got utolsó rész

Nagyon tetszett a vége :D

 

Bejövős ez a végződés :) Havas Jontól sem vártam, hogy valóban meglép. Kár, hogy Sansa nem tudta lelökni Joffrey-t, de ki tudja, mi lesz még később.

Ami durva, hogy Arya pedig északra tart Robert király fiával, a kovács sráccal.

 

Trónok harca

 

 

A könyv végét is jól visszaadták. A könyvben eredetileg Sansa csak öngyilkosságot fontolgatott, nem akarta lelökni Joffrey-t.

Az viszont nem tetszett, hogy belenyúltak egy jelenet erejéig a következő könyvbe, a Királyok csatájába, a Trónok Harca végén Arya még Királyvárban volt. Így lelőttek egy poént előre nekem. A következő évad kezdetéig megpróbálom elolvasni a Kardok viharát is.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Trónok harca

 

 

A könyv végét is jól visszaadták. A könyvben eredetileg Sansa csak öngyilkosságot fontolgatott, nem akarta lelökni Joffrey-t.

Az viszont nem tetszett, hogy belenyúltak egy jelenet erejéig a következő könyvbe, a Királyok csatájába, a Trónok Harca végén Arya még Királyvárban volt. Így lelőttek egy poént előre nekem. A következő évad kezdetéig megpróbálom elolvasni a Kardok viharát is.

 

 

 

Eszembe jutott, hátha ő maga akar leugrani, de a lelökési szándék valahogy jobban kijön.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.