Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

 

Olvastam erről pletykaszinten (vagy inkább rajongói találgatások szintjén), hogy elvileg 12-szer tud regenerálódni, de mivel River felhasználta az összes regenerációs energiáját, hogy megmentse, ezért többször tud regenerálódni. Na most, hogy ebből bármi igaz-e, remélem, a többiek tudják.

Egyébként ragaszkodjon is a mostani megvalósulásához, mivel nagyon szeretem nézni ezt a Doctort :P

 

 

Eredetileg úgy volt, hogy csak tizenkétszer tud regenerálódni, tehát tizenhárom Doktor (vagy bármilyen Idő Lord) lehet össz-vissz. Ezt a régi Doctor Who epizódok egyikében-másikéban említették. Gondolom akkor még nem gondoltak arra, hogy a sorozat ilyen sokáig kitart és hamarosan eléri a bűvös 12. regenerálódását (gyakorlatilag már a tizenegyediknél jár, hiszen a tizedik Doki kétszer regenerálódott). Aztán jött a 11. Doktor, és a Sarah Jane Adventure-ben kijelentette, hogy 407-szer tudnak regenerálódni.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi Dzséjt, akkor ezt jegyzem meg. Na de hogy ez a szám hogyan jött ki, azt se fogjuk megtudni soha. Ody, valóban felvethet néhány kérdést, de azért nem egészen halhatatlan. Ha nem cselezi ki a Teselectával a Silence-t, akkor a Silencio tónál meghalt volna. Vagy végül is szinte halhatatlan, de nem elpusztíthatatlan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Hát nem egyszerű megölni, az fix. Lényegében, egy Idő Lorddal csak úgy lehet végezni, ha megölik, mielőtt elindulna a regeneráció, vagy az alatt. Vagy megtagadja, illetve meggátolják a regenerációt. Esetleg még talán, ha fizikailag radikálisan leamortizálódik, értem ezalatt, hogy cafatokra szakad. Szerintem ilyen helyzetben sem nagyon regenerálódik (bár ez megfelel annak, hogy meghal, mielőtt elkezdődik a folyamat). :)

Az öregség is csak az utolsó regeneráció után jöhet szóba. Bár mit jelent öregnek lenni egy olyan fajnál, ami alapjáraton több száz évig él, e mellett még regenerálódni is képes, össze-vissza utazik az időben (vajon a kora miben van megadva, TARDIS fedélzeti időben? :D), slusszpoénban pedig akármilyen korú lehet (legalábbis külsőleg).

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Tényleg ő lehet "Isten"? :D Nem lepődnék meg, ha az Univerzumunk teremtésével hoznák a végén összefüggésbe. És hogy miért is? Mert ez ütne igazán. :D

 

 

Közben megnéztem a Sherlock második évadának első részét! Fantasztikus volt! Moffat tud valamit. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Tényleg ő lehet "Isten"? :D Nem lepődnék meg, ha az Univerzumunk teremtésével hoznák a végén összefüggésbe. És hogy miért is? Mert ez ütne igazán. :D

 

DW

 

Szerintem az elég gagyi lenne. Úgy értem, megmentette már az időt, újraindította a világegyetemet, szóval már most isteni képességei vannak, ezután ezt kijelenteni róla nekem olyan snassz lenne. Plusz, ha ő a teremtő, attól miért retteg ennyire ettől az igazságtól? Minden arra utal, hogy amit tett, az egy olyan bűn, amihez képest az Idő Lordok kitörlése az időből, a dalekok többszöri kipusztítása, és a többi horribilis tette, p*csafüst. Az inkább ütne, ha kiderülne, hogy ő a Sátán.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tennantól nekem is nehéz lesz elszakadni, mert nagyon megkedveltem, persze ehhez kellett pár évad.

 

Ami a kiegészítőket illeti: aranyosak. A Water From Mars pedig nagyon tetszett. Gondolom ez a fontosabbikak közé tartozott. Hamarosan megnézem az utolsó két részt ebből az évadból, és akkor jöhet az 5.! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Tényleg ő lehet "Isten"? :D Nem lepődnék meg, ha az Univerzumunk teremtésével hoznák a végén összefüggésbe. És hogy miért is? Mert ez ütne igazán. :D

 

Ebben a kérdésben egyetértek Dzséjttel annyiban, hogy snassz volna. Moffat biztosan valami olyat talált ki, amire rajta kívül senki sem gondol :D Valami nagyon szimpla és briliáns lesz (mint pl. a Vashta Nerada és a Wepping Angels lények, tulajdonképpen semmi szörnyszerű, stb. nincs bennük, semmi extra, mégis a frász jön az emberre, miattuk gondolom azt, hogy Moffat képes lesz valami hétköznapiasat, egyszerűt, de valami briliánsat írni). És persze olyat, ami után folytatódhat a Doctor sztorija :) Azt is el tudom képzelni, hogy a válasz a környezetét nem is fogja érinteni annyira, mint azt elsőre gondolhatnánk.

 

 

Tennantól nekem is nehéz lesz elszakadni, mert nagyon megkedveltem, persze ehhez kellett pár évad.

 

Ami a kiegészítőket illeti: aranyosak. A Water From Mars pedig nagyon tetszett. Gondolom ez a fontosabbikak közé tartozott. Hamarosan megnézem az utolsó két részt ebből az évadból, és akkor jöhet az 5.! :)

Ez így van, mindig nehéz egy kicsit elszakadni az előző Doctortól, nekem a kilencestől is nehéz volt, pedig ő csak egy évadban szerepelt. Kolléganőm is nekiállt az ötödik évadnak pár napja, az első rész után annyit mondott a tizenegyesre, hogy egy idióta :D De ismerve a csajt, neki is be fog jönni egy idő után a tizenegyes. Na majd holnap reggel megértekezem vele.

Most vagyok túl az egyik The end of time-on, jöhet a folytatás, aztán nekem is ötödik évad ismét (habár az ötödikből már több részt is visszanéztem közben :hehe: ). Egyáltalán nem volt haszontalan a nyár folyamán még egyszer végignézni, néha komplett jelenetsorok estek ki a fejemből. Nem jó ezt a sorozatot darálni (bár csak a második hármast néztem kicsit gyorsabban a vizsgák után), bonyolult annyira, hogy kelljenek a visszanézések.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem jó ezt a sorozatot darálni (bár csak a második hármast néztem kicsit gyorsabban a vizsgák után), bonyolult annyira, hogy kelljenek a visszanézések.

Én is pont ezt mondom mindig! Ez nem dara sorozat, ráadásul sokat kell vele foglalkozni, hogy igazán üssön. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miss... nagyon örülök a DW fanságodnak ;):P

Köszi :)

 

Én is pont ezt mondom mindig! Ez nem dara sorozat, ráadásul sokat kell vele foglalkozni, hogy igazán üssön. :)

Emlékszem rá, hogy valamikor írtad, bár nem annyira régen volt. Na most mi foglalkozunk vele itt elég sokat :D Igazából az itteni fórumosokkal lehet a legjobban kidumálni (mint sok minden mást is néha), ismerjük egymást már egy ideje.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen. Sajnos én is ezt érzem: sok dolog, főleg a Dalekok ilyen-olyan felbukkanása esetén, komplikált, és egyszeri nézéssel nem feltétlenül esik le. Apropó:

 

 

Tudom, hogy ez ilyen retro dolog, de ezek a Cybermanek meg a Dalekok igazán kikophatnának. Elég uncsi, hogy újra és újra előkerülnek... főleg, mert ezerszer ki lett már mondva (most a dalekokra gondolok), hogy ők az Utolsók. De tényleg. De becsszó.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen. Sajnos én is ezt érzem: sok dolog, főleg a Dalekok ilyen-olyan felbukkanása esetén, komplikált, és egyszeri nézéssel nem feltétlenül esik le. Apropó:

 

 

Tudom, hogy ez ilyen retro dolog, de ezek a Cybermanek meg a Dalekok igazán kikophatnának. Elég uncsi, hogy újra és újra előkerülnek... főleg, mert ezerszer ki lett már mondva (most a dalekokra gondolok), hogy ők az Utolsók. De tényleg. De becsszó.

 

Hát a Moffat-érában ez picit változni fog, de sajnos spoiler lenne elárulni hogy hogyan :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

DW 4. évad vége

 

 

A történet megint kicsit ciki volt, de a Doktor karaktere miatt fontos rész volt a lezárás. Nem érzitek úgy, hogy a 10. doktor a végére egy kissé... emberivé vált? Talán azért, mert tényleg túl sokáig élt?

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát:

 

Szerintem nem kicsit volt ciki, sajnos jobban nyűglődtem vele tegnap este, mint ahogy emlékeztem rá az első nézésről, persze a vége kivétel. Utána gyorsan megnéztem az 5/1 rész elejét és végét (mivel már amúgy is láttam kb. háromszor ezt az epizódot, az egészre már nem maradt időm), hogy kicsit feledtesse.

A Doctor karaktere egyébként is nagyon emberi, hiába idegen, szóval talán nem ezt mondanám rá. Belefáradt ebbe a létezésébe, meg talán egy picit az író sem volt már a topon, ahogy az utolsó részeket lezavarták.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Közben megnéztem a Sherlock második évadának első részét! Fantasztikus volt! Moffat tud valamit. :)

 

Nekem az a kedvenc Sherlock részem abból a sorozatból :)

 

Donát:

Akkor még egész jól átvészelted ezt a nagy évad és éra zárót. Én itt majdnem feladtam :D Egyébként van egy elmélet az átváltozással kapcsolatban ami nekem egész megtetszett: az ugye látszik hogy a tízes nagyon másképp áll hozzá a halálhoz mint a korábbiak. Valaki felvetette, hogy az előző Doktorok -így a kilences is- a barátai társaságában változott át, ezért kvázi megjátszotta magát, mintha semmi baj nem lenne, nehogy bepánikoljanak a körülötte lévők. Most viszont a Tizestől látjuk először az öszinte reakciót a regenerálódásra.

 

 

És egy kicsit más: Breaking Bad

 

Második évad közepén vagyok és nagyon tetszik (alapvetés: egy kémai tanár megtudja hogy gyógyithatatlan tüdőrákja van, erre drog-készitéssel probál pénzt szerezni a hamarosan magára maradó családjának). Ritka, de nincs egy adott tempója a sorozatnak: hol lassú karakter-dráma, hol pedig adrenalin-pumpáló gengszterfilm. Attól függően hogy merre halad a cselekmény. Tetszik, hogy az írók nem égnek "fordulat-lázban". Nincs minden ötödik percbe beszuszakolva valami óriási csattanó és részben ennek is köszönhető szerintem hogy minden most futó sorozatnál életszagúbb a hangulata.

Viszont ha évadról évadra igy fog nőni a tét, akkor nagyon kiváncsi vagyok hogy hova fog ez kilyukadni az ötödik évadra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont ha évadról évadra igy fog nőni a tét, akkor nagyon kiváncsi vagyok hogy hova fog ez kilyukadni az ötödik évadra.

Hehe ne tudd meg. :D De úgyis megfogod, mert zseniális a sorozat. A Son of Anarchy mellett ez a kedvenc karakterdrámám. És hát a végére, überdurva az egész. Én úgy vettem észre az összes évadnál, hogy nagyon lassan indul be, szépen építkezik, és a végén a képedbe durrant egy hatalmasat. A 4. évadzáró az egyik legjobb amit valaha láttam. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

DW 4. évad vége

 

Nem érzitek úgy, hogy a 10. doktor a végére egy kissé... emberivé vált? Talán azért, mert tényleg túl sokáig élt?

 

 

Nekem inkább a megkeseredett, begubózott, besavanyodott, életunt jelzők jutnak róla az eszembe.

 

 

 

Donát:

Akkor még egész jól átvészelted ezt a nagy évad és éra zárót. Én itt majdnem feladtam :D Egyébként van egy elmélet az átváltozással kapcsolatban ami nekem egész megtetszett: az ugye látszik hogy a tízes nagyon másképp áll hozzá a halálhoz mint a korábbiak. Valaki felvetette, hogy az előző Doktorok -így a kilences is- a barátai társaságában változott át, ezért kvázi megjátszotta magát, mintha semmi baj nem lenne, nehogy bepánikoljanak a körülötte lévők. Most viszont a Tizestől látjuk először az öszinte reakciót a regenerálódásra.

 

 

Ez nem rossz elmélet, bár nekem annyira nem jön be, úgy értem, ha nem akar meghalni, az egy dolog, de ő nem csak ezen görcsölt. Megpróbált fix pontokat átírni, mert ő az utolsó Idő Lord, eltaszította magától a barátait, stb.

A haláltól való félelme az természetes, hisz minden élőlény fél attól, még ha a Doktor ilyen mufurc módon ki is játssza azt. A tizenegyedik sem véletlen igyekszik mindenféle módszerrel elkerülni a regenerálódást.

A kilencedik meg olyan gyorsan regenerálódott, hogy igazán felfognia sem maradhatott ideje.

Szerintem a tizedikkel az volt a baj, hogy őt előre figyelmeztették. Túl sok ideje maradt előtte, így túl sokat agyalhatott ezen. A "többiek" hirtelen "haltak".

 

 

11. Doktor

 

Talán pont ennek a hatása, hogy mikor a tizenegyedik inkarnációjában idő előtt rájött, hogy meg fog halni, ugyanúgy nekiállt az időt húzni, de mikor rájött, hogy eljött az idő, beletörődött. Aztán persze jött a lehetőség, hogy átverje a halált, ami a tizediknek nem volt.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát lehet abban valamit, amit írtok. De a korábbi Doktor viselkedéstől azért eléggé gyökeresen eltért, amit itt láttunk (bár én ugye csak egy regenerálódást láttam.) De lehet abban valami, hogy rágörcsölt a halálra. Ugyanakkor az, amit pl. a Marson tett, egyértelműen emberi vonás volt: Donna akarta úgy felülírni Pompeit, mint a Doktor a marsi eseményeket. Erre + a halálfélelemre gondoltam, mikor az emberi vonásokra utaltam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

A haláltól való félelme az természetes, hisz minden élőlény fél attól, még ha a Doktor ilyen mufurc módon ki is játssza azt.

 

 

Végül is eltekintve a megmaradó emlékektől, stb. a teljes lénye meghal, soha többé nem lesz már ugyanolyan. Mert az emlékek egy dolog, de egy lény nem csak emlékekből áll, így szerintem jogos a Doctor halálfélelme is.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jaaaaaj már nagyon közel van! :D Új Doki előzetes!! Out of 10...11. :D

Mit gondoltok, láttunk már a power of three-ből részletet? Amúgy ez Canton Delaware hangja. :)

http://www.youtube.com/watch?v=fNHEEZ_I74U

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.