Amatőr írók

[Darth Krande]

A sorozat soha nem fogott meg (A Sötét lovagot láttam, az sem) de ez jól sikerült nagyon

[Donát]

- Gyerünk Tom, felvétel!

 

Tegnap éjjel robbanás rázta meg Gotham Cityt: az esetet gázszivárgás okozhatta, senki sem sérült meg.

 

Határozat született a korábbi Államügyész ügyében: Roger Garcettit a több éves tárgyalássorozat végén felmentette a bíróság.

 

Elkészült a Batman városra gyakorolt hatásait vizsgáló bizottság teljes körű elemzése – nincs szükség a Bőregérre.

 

Több ezer főt vártak, végül azonban csak több százan gyűltek össze Harvey Dent temetésének ötödik évfordulóján.

 

Erősödik Gotham City gazdasága – a városi Kamara elnöke pozitívan nyilatkozott az elmúlt két negyedéves periódusról.

 

Eljárás indul a Wayne Enterprises ellen, miután a Városi Ügyészség hiteles bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a vállalat fegyverekkel és egyéb felszerelésekkel látta el a Batmant.

 

Jó estét kívánok: ez itt a Gotham Cable News esti kiadása, én Thomas Hardy vagyok.

 

- Apróbb robbanássorozat rázta meg tegnap hajnalban Gotham üzleti negyedét. Az első rendőrségi jelentések alapján senki sem sérült meg, a robbanásokat gázszivárgás okozta. A helyszínen forgató stábunknak a rendőrség nem tudott további részletekkel szolgálni, ugyanakkor Newett rendőrfőnök elmondta, hogy mindent megtesznek a mi hamarabbi helyreállítás érdekében. Newett, aki pontosan 2 éve váltotta a Gotham Városi Rendőrség élén az állítólag alkoholproblémákkal küzdő Jim Gordont, cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a robbantás valamelyik maffiahálózathoz lenne köthető.

Az a minimum, hogy cáfolta, ha már tőlük kapja a fizetését. Vajon meddig kellett vágni a képsorokat a szerkesztőnek, mire kikerültek belőle a szanaszét heverő holttestek?

 

Tom elfintorodott volna, ha teheti, ehelyett azonban továbbra is a – gyakorlatilag - az arcára ragasztott mosollyal bámult bele a súgógépbe. A szűk kis stúdióban majd egy tucatnyian vették körbe: világosítók, operatőrök, asszisztensek, rendező és hangosító: majdnem mindenki, aki asszisztált a ma esti hazugságfolyamhoz. A bemondó folytatta:

 

- Felmentették Roger Garcetti egykori Államügyészt a korábbi korrupciós vádak alól. Garcettit, aki több mint öt évvel ezelőtt az újraválasztási kampány során kétes körülmények között alulmaradt Harvey Denttel szemben, nem jogerősen elítélte korábban a bíróság vesztegetés gyanúja miatt. A vád szerint a volt Államügyész együttműködött az alvilág egyes képviselőivel, és az ő igényeiknek megfelelően irányította a bírósági eljárásokat. A döntés ellen Garcetti fellebbezett, a másodfokú, jogerős döntés során pedig felmentő ítélet született.

„ Rágalmazásért be fogok perelni mindenkit, aki részt vett az ellenem folytatott boszorkányhadjáratban!” – nyilatkozta a GCN-nek Garcetti, aki azt is elárulta, hogy közeli tervei között vélhetően szerepelni fog az Államügyészi poszt újbóli betöltése. – „Néhány embernek érdekében állt bemocskolni a nevem, de ennek most vége. A következő ciklusért valószínűleg újból indulni fogok!

Na, más se hiányzott nekünk, csak még egy korrupt államügyész. Harvey Dent forog a sírjában.

 

- Mintegy öt évvel Batman eltűnését követően elkészült a maszkos igazságosztó városra gyakorolt hatását elemző teljes körű tanulmány. A jelentést kiadó bizottság elnökének elmondása szerint a vizsgálat azért húzódott ilyen sokáig, mert a Joker okozta felfordulást követően nehéz volt összegyűjteni a szükséges adatokat. Másrészről, a hatások elemzésénél szét kellett választani a két őrült tetteit egymástól.

„A tanulmány egyértelműen kimutatja, hogy Batman ténykedése idején kiugróan megnőtt a halálesetek száma. Emellett sokkal több épület, gépkocsi és egyéb gépjármű robbant fel vagy semmisült meg, mint előtte. Tanúk elmondása alapján csak a Bőregér több száz parkoló autót robbantott fel, ha úgy tartotta kedve” – nyilatkozta stábunknak Henry Brown.

„ A gazdasági elemzések alapján a fizikai tőke egy jelentős részét megsemmisítette a Batman indukálta káosz, ezen gépi berendezések, számítógépek, termelőeszközök állományának újrateremtése a mai napig nem fejeződött be. A tanulmány alapján Batman időszaka a város legsötétebb periódusa mind gazdaságilag, mind pedig társadalmilag.”

 

Akkor mit mondjunk a mostani helyzetről? Batman idejében legalább látszott a fény az alagút végén. Amikor pedig megérkezett Dent…

 

Tom nem gondolhatta végig, mi történt azután, mert egyszerre a toronyház 10. emeletének minden üvegablaka betört, s az üvegszilánkok szerteszét repültek a stúdióban. Az operatőrök ijedten hőköltek hátra, ahogy egy fél tucat, kötélen lógó fegyveres belendült a helyiségbe. Mindenki össze-vissza kiabált, a rendező utasításokat próbált kiadni, miközben a fővilágosítók az üvegszilánkokat próbálták kisöpörni a ruháikból.Tom lebukott az asztala mögé.

- Kapcsoljátok ki! Kapcsoljátok ki a kamerákat! – ordította a rendező, a következő pillanatban azonban már a földön feküdt, homloka közepén egy véres lyuk tátongott.

- Van még valaki, aki ki akarja kapcsoltatni a kamerákat? – az egyik támadó hangja volt az. Furcsán, mintha mikrofonból beszélt volna. Tom kikukucskált az asztala fölül, hogy megnézze, ki is az. A terrorista – hisz csak az lehetett – valószínűleg az egyik legfurcsább jelenség lett volna életében, ha történetesen nem egy Batman és Joker randalírozásaitól híres városban él. Így azonban a férfi maximum a harmadik helyre szorulhatott a sorban. A fickó alapjáraton kopasz volt, azonban egy furcsa készülék volt a fejére erősítve, mely középen végigszántotta a feje búbját. Emellett, a szája előtt szintén valamiféle lélegeztető készülék, vagy beszédsegítő berendezés lehetett. A terrorista intett az ujjával, és az őt kísérő fegyveresek körbevették a stábot.

- Működik a kamerád? – kérdezte gépi hangon az egyik operatőrt, aki reszketve bólintott. A terrorista odalépett Tom asztalához, és odébb hajította a bemondót. Tom hatalmasat esve landolt a terem egyik sarkában. Rettegve figyelte, ahogy a férfi rátámaszkodott az asztalra, és belenézett a kamerába. Vajon ilyesmit érezhetett Mike is, amikor elrabolta Joker?

- Gotham Lakói! Eljött a mi időnk! Meddig tűritek még, hogy az alvilág urai kényükre-kedvükre játszadozzanak veletek? Manipulált hírekkel, megvesztegetett bírókkal és rendőrökkel irányítsák az életeteket? Meddig tűritek, hogy börtönbe zártak Titeket a saját városotokba? Hányótokat üldözték el saját házából? Verték, fenyegették, vagy gyilkolták meg valamelyik rokonát? Nem szomjazzátok a bosszút?!

- A nevem Bane, és háborút hirdetek mindazok ellen, akik az utunkban állnak! Gotham Lakói: Ébredjetek! Ha összefogunk, elsöpörhetünk mindenkit, aki szembeszáll velünk, és többé nem Ti lesztek azok, akiknek félniük kell!

Eljött az idő! Harcoljatok, s Gothamben újra béke lesz!

[Ody Mandrell]

Jó lett ez is. Már csak pár óra.

[Donát]

Christopher Savage a kezébe vette a pisztolyát, és egyesével kiszedte a golyókat a tárból.

Még az hiányozna, hogy ellője itt a lábát, miközben tisztogatja. A fejében csak úgy cikáztak a gondolatok, és eléggé ismerte magát ahhoz, hogy tudja: ilyenkor a rutinszerűen begyakorolt mozdulataiba is hiba csúszhat. Fejben máshol járt.

 

„Öld meg!”

 

Egyetlen apró, odavetett mondattal véget érhet egy ember élete. Egy ártatlan, tisztességes rendőr élete. A rendőré, akit történetesen a szemben lévő apró, korábban spájzként funkcionáló helyiségben tartottak fogva. Jones. Harry Jones a neve. És a barátja volt.

 

Nem erre vállalkoztam. Felnevetett. Az igazat megvallva Ő semmire sem vállalkozott. Maximum beleegyezett. Gordon. Jim Gordon Rendőrfőkapitány, és az ő ötletei. Persze nem hibáztathatta érte. Annyi halott jelvényes után sem a sima, sem pedig a rendőrtársadalom nem tudott volna még egy halálesetet elviselni megtorlás nélkül. Batman eltűnt, mindenhol hullákat hagyva maga után. Joker pedig… nos, bár az Arkamba bezárták, legtöbben a halálbüntetést is kevesellték volna az esetében. Gotham háborgott. Az ő fegyvere pedig tagadhatatlanul elsült.

 

Chris befejezte a fegyver tisztogatását, és mereven a szemben lévő ajtót bámulta. Szinte átlátott a falakon. Látta maga előtt a szétvert, megégetett, árammal megrázott és még ki tudja hány egyéb módon megkínzott Harry Jones őrmester földön fekvő testét, látta a vértől habos száját, az összevizelt ruháját. Érezte a halál szagát. Ha magánál van, még ilyen állapotban is megismerné. Ha nem: … nos, akkor talán könnyebb lenne mindkettejük számára.

 

Vékony a határ a gonoszságnak öltöztetett jó cselekedet és a valódi gonoszság között – gondolta Chris – és senki sem tudja, hogy hol is húzódik pontosan. Persze Gordon megmondta előre. „Kérni fognak tőled olyat is, amiről sohasem hitted volna, hogy képes vagy megtenni. Gyűlölni fogod magad, átkozni, és úgy érzed majd, elárultál mindent, ami valaha is Te voltál. Nem akarlak álomba ringatni: nem ugyanaz az ember leszel, ha visszatérsz. Ha egyáltalán visszatérsz. De nincs más esélyed, fiam. Nincs más esélyünk.”

 

Gordonnak mindenben igaza volt, és Chris néha a pokolba tudta volna küldeni, amiért mindenről előre szólt. Ha titkolózott volna, legalább őt okolhatnám mindezért, nem pedig magamat. Gordon azonban úgy árult zsákbamacskát, hogy közben pontosan megmondta: mindegy, mit választ, a nyeremény így is – úgy is értéktelen vacak, s ő mégis belement. Belement, mert bele kellett mennie.

 

Nem volt ugyanaz az ember, mikor visszatért Gothambe, sőt, néha úgy érezte, nem is ember volt már: ilyenkor arra gondolt, talán jobb lett volna, ha vissza sem jön. Mindent megtett, amit Bane kért tőle, sőt, néha többet is. Ilyenkor Jim Gordon arcát képzelte maga elé, és a szavait. Már az első mészárlásnál sem működött, pedig azt további tucat követte. De beépült. Öt hosszú, elviselhetetlen, kemény évbe telt, de beépült. Az álcája immáron fedhetetlen volt. Ugyanakkor ismeretleneket megölni tagadhatatlanul nem ugyanaz, mint visszatérni Gothambe és végezni azzal, aki egykoron jó barátja volt. S Gordon pedig ezalatt… az egyetlen ember, aki valaha is tudta az igazságot vele kapcsolatban egy kórházi ágyban feküdt, sokak szerint magatehetetlenül.

 

Érte tettem volna mindezt? Az ő kérésére? Chris undorodott magától. Gyűlölte a helyzetét, gyűlölte Gordont, amiért cserbenhagyta, s gyűlölte Bane-t, amiért olyanokat kért tőle, ami után soha többé nem lesz képes a tükörbe nézni. És most ott vár rám Jones, az ajtón túl. „Öld meg!” Emlékezett az első évre, mikor szolgálatba állt. Emlékezett, hogy Jones volt az első igazi rendőr barátja. Valaki, akivel jó volt meginni egy sört, elbeszélgetni a nőkről. S most ő fog végezni vele.

 

Ez volt a parancs. Öt év munkája, emberek százainak, sőt, talán ezreinek a halála veszne kárba egyetlen barát megkímélése miatt. Jones elmondta, amit Bane tudni akart. Ismerte az ICU minden négyzetcentijét, tudta, hogy hol érdemes betörni, hol kell robbantania, ha a legnagyobb csapást akarja Gotham rendfenntartóira mérni: Harry Jones többé feleslegessé vált.

 

„Öld meg!”

 

Bane tudja. Ez volt Chris első gondolata, noha tisztában volt vele, hogy az álcája sértetlen. Bane ismerte a múltját, tudta, hogy valaha ő maga is rendőr volt, itt, Gothamben: ezért kapta ő a feladatot. Öt év sem volt elég, hogy Bane a végsőkig megbízzon benne. Ez volt itt a végső próbatétel, az utolsó, mindent eldöntő feladat. Vagy elbukik, vagy… elbukik – az ő szemszögéből így állt a feje tetejére a világ. Ha megöli a barátját, megöli egyúttal önnön maga egy részét is. Ha nem… abba inkább bele se akart gondolni.

 

Hogy keveredtem ilyen helyzetbe?

 

Pontosan tudta, hogy miként. Hét évvel azelőtt Batman utána nyomoztak, és egy névtelen bejelentés egy elhagyatott gyártelepre vezette őket. Persze csapda volt, és mikor lecsaptak rájuk, minden káoszba torkollott. Chris az egyik bűnöző után vetette magát, ám az gyorsabb volt nála, s befutott egy két oldalról nyitott terembe. Chris utána ugrott, és mikor mozgást látott, tüzelt: a golyó pontos volt, csak éppen nem a megfelelő személybe fúródott. A rendőrnő meghalt. A golyó azonosítása elkerülhetetlenül biztossá tette volna, hogy egy rendőr fegyverétől halt meg. Az emberek nem bírtak volna el még egy „baráti kéztől” meghalt rendőrt. Pláne nem egy nőt. Batman után többé már nem. Gordon azonban látta a lehetőséget: mindig is egy lépéssel a többiek előtt járt.

 

Jim behívatta az irodájába. Elbeszélgetett vele. Látta… vagy nem is… hitte, hogy mindez véletlen volt. Hogy Christ nem a maffia pénzeli, hogy belülről bomlassza a társaságot. Gordon tudta, hogy a golyót nem a nőnek szánta. És akkor ismertette az ötletét. Chris Savage maga sem tudta, vajon honnan szerezte az információit a rendőrfőkapitány. De amit mondott, az pontosnak bizonyult. Bűnözők egy csoportja, egy titokzatos ember, Bane vezetésével Gotham megszerzésére tör. Az egykori Árnyak Ligájának az örökösei. Chris nem tudta akkor még, hogy ez mit takar, Gordon ezért felvilágosította: ők próbálták megmérgezni Gotham teljes lakosságát még Batman első feltűnésekor.

 

Savage-nak be kellett épülnie. Az álcája adott volt: a korrupt rendőr, aki rendőrt ölt, ezért megrendezte a halálát, s többé nincs maradása a városban. Gordon itt sem árult zsákbamacskát: Bane kivégezheti, ha úgy tartja kedve. Az is lehet, hogy időközben változnak a tervei: lemond Gothamről, s akkor az egész beépülés hiába való lehet. Sokáig így is tűnt. Végül három évbe telt, mire Bane megérkezett Gothambe; további kettőbe, mire a város polgárainak segítségével megnyerte a háborút a többi bűnszövetkezet ellen. Most már csak egyetlen egy lépés választotta el a tejes uralomtól: mindaz, ami Gordon erődjéből maradt. Na és persze ő maga: Chris Savage.

 

Bane lefizethette volna a rendőröket, épp úgy, ahogy azt előtte az alvilág is tette, de Bane nem hitt a korrupcióban. A rombolásban hitt. Megvehette volna a bírókat és az Államügyészt is: ő azonban porig rombolta az egész bírósági épületet, Rachel Dawes szobrával egyetemben. Megölte és megölette a tisztviselőket, a jogászokat, porrá zúzta a polgármesteri hivatalt is a képviselőkkel együtt; egyedül a Wayne Enterprises tornya, és Gordon erődje, az ICU maradt.

 

Az emberek, akik két éve oly lelkesen reagáltak Bane toborzására, s akik teljes szívükkel harcoltak egy szebb jövő reményében, most jobban rettegtek, mint valaha. A korrupció korszakának leáldozott. A pusztulás korszaka váltotta. Bane éppúgy az anarchiában hitt, mint évekkel előtte Joker, csakhogy ő nem játszadozott az emberekkel ahhoz, hogy ezt megvalósítsa: egyszerűen csak rettegésben tartotta őket azáltal, hogy lerombolt mindent, ami valaha is számított nekik. Chris nem kételkedett abban, hogy Gotham végnapjai ezek. Bane nem tett mást, csupán befejezte, amit az Árnyak Ligája évekkel előtte elkezdett.

 

-Na, kinyírtad már a zsarut? – hangzott egy közeledő rekedt hang, ami erőszakkal kiragadta Chris Savage-t a merengéséből. – Van itt egy cicus, akinek kéne egy kis alom! – Navaro volt az, s egy ájult fekete ruhába öltözött nőt cipelt magával. A Macskanőt hurcolta a hátán, eszméletlenül. További tucatnyi fegyveres követte.

 

- Nem öltem meg. Még nem – válaszolta Chris, kiszáradt szájjal. Akármennyire is furcsa ez a helyzet, én vagyok Gotham utolsó reménysége – gondolta közben. – Ha elérkezik az idő, megölöm Bane-t. Ehhez azonban Jonesszal kell végeznie előbb. Próbálta győzködni magát, hogy lényegében csak a végső kegyelmet osztja ki neki, az elméje azonban minden erejével ágált a hazugság ellen. Így inkább elmormolt egy néma imát az istenéhez, hogy a barátja ne legyen ébren.

 

Felkapta a földről megtisztított fegyverét, s beletett egy golyót. Annyi pontosan elég lesz.

[Donát]

Ezt már senki se olvasta? Pedig ez lett a kedvencem.

[Ody Mandrell]

Én még nem, de igyekszem majd sort keríteni rá.

[Pildi]

Nem voltam itthon az utóbbi pár napban, ezért nem olvastam, de holnap mindenképp sort kerítek mindkét elmaradt írásra.

[Pildi]

Donát, valóban a harmadik lett a legjobb! Igazi novella, ami lassan bontakozik ki a maga keretei között, de üt a végén. Bevallom, nekem spoileres volt, mivel egyetlen előzetest sem láttam, de nem bánom.

[Donát]

Donát, valóban a harmadik lett a legjobb! Igazi novella, ami lassan bontakozik ki a maga keretei között, de üt a végén. Bevallom, nekem spoileres volt, mivel egyetlen előzetest sem láttam, de nem bánom.

Köszi! Igazából a 2.-3-at egyszerre írtam, próbáltam a 2-at úgy felépíteni, hogy elősegítse a harmadik kibontakozását.

[Darth Krande]

Na most már kezd érdekelni a film is. Ez a fanfiction légyege / célja, ugye?

[Donát]

Na, örülök! Remélem, Riddicket is bepörgette a filmre.

[Frenkie]

Én majd a film után elolvasom mind a hármat.

[Darth Riddick]

Donát, nagyon tetszettek az írások, még a film előtt olvastam el őket, de elfelejtettem reagálni rájuk. Így a film után már nem is tudnék úgy, ahogy eredetileg akartam, de mivel hamarosan te is látod a filmet válthatunk néhány szót róla!

[Donát]

Válthatunk.

[Donát]

Saját szerzemény, direkt raktam ide, érdekelnének nagyon a vélemények.

 

- Anya, anya! Énekelnek a füvek!

- Ó kicsim, hányszor mondjam még? A füvek nem tudnak énekelni!

- De én hallom!

 

***

 

Sejtelmes suttogás ölelte körbe, ahogy a kisfiú kilépett a vizes fűszálak közé. Bár a sötétség pillanatnyilag vakká tette, érezte, hogy közeledik a napkelte. A nap legelső sugarai már ki-kinyújtózkodtak a horizont fölé, mint ahogy egy kiscsibe kezdi feltörni tojásának héját, hogy mihamarabb rácsodálkozhasson a külvilágra.

A fiú leguggolt a fűbe, és beleszimatolt a levegőbe. A fű illata nyugtatólag hatott rá, amire szüksége is volt, hiszen reszketett. Nem volt sokkal hűvösebb, mint a garázsban, ráadásul jól fel is öltözött, a remegése tehát nem ennek szólt. Félt. Tilosban járt.

Ahogy szeme hozzászokott a sötétséghez, a földön egymás után lépkedő hangyakaraván izgő-mozgó tagjaira lett figyelmes. Hallotta az apró lábak zizegését, az ízelt végtagok puha érintését a földön.

A fűszálakat közben lassan ringatta a hajnali szellő, és a fiú megint meghallotta, amint énekelnek. Fülében ezernyi hangszer rendezett játékának hatott a muzsika, tökéletes harmóniába rendezve a felcsendülő szólamokat. Szülei persze nem értették.

Igaz, ő sem mondott teljesen igazat. Ez nemcsak a füvek éneke volt. Nemcsak a hajlongó fűszálak muzsikája, hanem egyszerre a természet minden létező és lélegző élőlényéé.

Hallotta, hogy a hangyák apró lábai miként verik ütemesen a földet, mint megannyi pergő dob; hogy a fák ágai miként recsegnek, ropognak, s üstdobként helyeznek hangsúlyt oda, ahová kell; hogy az apró madarak miként fuvolázzák hozzá az önzetlen szeretetet; hogy a sötétben rejtőző éhes ragadozók miként húzzák lopakodva maguk után a nagybőgő vonóját.

A szüleinek a füvek énekéről beszélt, mert ők hegedültek, ők vitték a számára legkedvesebb szólamot. De valójában az egész természet zenélt, összhangban egymással – és ő hallgatni akarta.

A fiú követte a hangyakaravánt a fák közé, ám közben megigézve fülelt. A napfelkelte gyönyörű rózsaszín fátyolba öltöztette a tájat, miközben a hangyák rendületlenül folytatták az útjukat.

Zarándoklatuk egy mező közepén ért véget, s a fiú maga is tábort vert a boly környékén. Továbbra is némán fülelt. Sosem szólt bele a természet zenéjébe – hogy jöhetne ő ahhoz? Még hangszere sincs hozzá! Elnyúlt a fűben, és közben egyre nézte a világosodó eget.

Fél óra – óra, talán több is eltelt így, az idő hol lelassult, hol felgyorsult körülötte:teljesen elvesztette időérzékét. Szemét körbehordozta a közeli fákon, mire egy héja, magán érezve a fiú tekintetét, szárnyaival ütemesen csapkodva, éles vijjogás kíséretében elröpült. Fura mód, a harmóniába is illeszkedett.

A fiú ihletett állapotban, hirtelen elragadtatva magát, felkapott egy faágat, és bizonytalanul végigsimította a körülötte ringatózó fűszálakat. Azok engedelmesen hegedültek a keze alatt. Belesuhintott a levegőbe: és a varázs még mindig nem tört meg. A mozdulatra játékos verebek röppentek ki a fák közül; a megroppanó ágak üstdobként nyomatékosították a csodát.

 

A fiú szája széles mosolyra húzódott.

 

***

 

Az asszony idegesen tördelte a kezét, és a legapróbb neszre is összerezdült. A lakás néma volt, akár egy légy zümmögését is hallhatta volna. Szemét végig az órán tartotta.

A percek csigalassúsággal vánszorogtak éveknek tűnő percekig, de végül kopogtak. A nő a másodperc töredéke alatt ott termett, és kinyitotta az ajtót.

- Ugye megtalálták a fiamat? Mondja, hogy megtalálták Johnt!

- Ne aggódjon, Mrs. Williams. A fia jól van!

Az erdőben találtunk rá, ahogy egy bottal hadonászott.

Azt mondta, épp a természet szimfóniáját vezényli.

[Darth Krande]

Ez de nagyon szép!!!!!!

Továbbküldöm emailen anyámomnak

 

Gondolom a kissrác neve nem épp véletlen

Szerkesztve: 2012. November 9. - Darth Krande

[Pildi]

Nagyon szép gondolatok, Donát.

 

A név fel sem tűnt, csak miután láttam Krande lesötétített sorát. Ami nem mást jelent, mint hogy utalás nélkül is megállja a helyét a történet.

 

 

[Ody Mandrell]

Ez tenyleg nagyon szep Donat, gratula! Bar nekem nem esett le ki is az a John...

Szerkesztve: 2012. November 9. - Ody Mandrell

[Donát]

Ez tenyleg nagyon szep Donat, gratula! Bar nekem nem esett le ki is az a John...

Ody:

 

 

Hogy hívják az anyukáját? Rakd össze a vezetéknevet a keresztnévvel .

 

[Ody Mandrell]

Ja igen, igy mar ok. Igy a 18 -ik munkaora utan mar nem fog ugy az agyam.

[Darth Krande]

Anyci kommentárja:

"Csúcs! Nagyon tetszett az írás, de nem esett le a tantusz, csak amikor feltetted a kérdést, hogyan hívják a kisfiút! Ismered a kelekótya anyádat! Tényleg nagyon jó az írás, és roppart ötletes! Gratula az írójának!"

[Donát]

Pedig azt hittem, hogy egyértelmű lesz a végén kiről szól. De örülök, hogy tetszik! Én így képzelek el egy igazi zsenit.

[Bomarr]

Nagyon kedves kis írás! Az elején még azt hittem, hogy egy Parfüm-szerű "szuperképességre" van kihegyezve (ha esetleg nem olvastad: az egy fiúról szól, aki sokkal jobban megérzi a szagokat mint bárki más), ami egyébként önmagában is elég jó lett volna, mert szépen megirtad, de ezzel a csattanóval lett igazán egyedi

[Donát]

Nagyon kedves kis írás! Az elején még azt hittem, hogy egy Parfüm-szerű "szuperképességre" van kihegyezve (ha esetleg nem olvastad: az egy fiúról szól, aki sokkal jobban megérzi a szagokat mint bárki más), ami egyébként önmagában is elég jó lett volna, mert szépen megirtad, de ezzel a csattanóval lett igazán egyedi

Köszi, hogy elolvastad, és örülök, hogy tetszett!

[Frenkie]

Jó írás lett Donát. Megfogtad a mester lényegét.

[MissKarrde]

Pedig azt hittem, hogy egyértelmű lesz a végén kiről szól.

Számomra az volt, és nagyon szép

[Dzséjt]

Nagyon szép és jól megírt szösszenet! A csattanó azonnal koppant, ez teszi fel a koronát. Nem gondoltál még arra, hogy esetleg komolyabban is foglalkozz írással. Mert baromi jól írsz és jó ötleteid is vannak! Már most ott jársz, ahol én sok gyakorlással évek múlva leszek.

[SimonZ]

Gratulálok, Donát! Ez szép lett.

[Donát]

Nagyon szép és jól megírt szösszenet! A csattanó azonnal koppant, ez teszi fel a koronát. Nem gondoltál még arra, hogy esetleg komolyabban is foglalkozz írással. Mert baromi jól írsz és jó ötleteid is vannak! Már most ott jársz, ahol én sok gyakorlással évek múlva leszek.

Köszönöm, ez nagyon jól esett! Gondolkodom rajta, de egyelőre csak hobbi szinten. A te példádon is látszik, hogy a tehetség csak szükséges, de nem elégséges a komolyabb tervekhez, nagyon sok munka, elszántság, és egy kis (?) szerencse sem árt mellé. Egyébként pedig nem hinném, hogy előtted járnék, csak én úgy látom, hogy te lazább stílusban vagy kiemelkedően jó, jó példa erre az, hogy a blogbejegyzéseid, hozzászólásaid szinte mindig olvasatják magukat, én ezeknél kicsit felületes vagyok, nem fordítok elég figyelmet az érzékeltetésre, csak elmondom a véleményem.

 

Gratulálok, Donát! Ez szép lett.

Jajj, titkon reméltem, hogy esetleg te is elolvasod! Köszönöm szépen!

[Dzséjt]

Tehetség: ez így van, sok ember tehetséges, tervez ezzel, de amikor rájön, hogy mekkora munka van vele, inkább hagyja veszni a tehetségét. Bár ismerek olyat is, akinek meg jó nagy szerencséje volt a tehetsége mellé. Akárhogy is, önmagában valóban kevés.

 

Szerencse: kell, ettől függ, mennyit vesz el az életedből a próbálkozás. De ezt a szerencsét alakítani is lehet, mondjuk megismerkedsz írókkal, szerkesztőkkel, aztán akkor kisebb szerencse is elég ahhoz, hogy pont egy olyan pályázatra adj be novellát, amin az ismerős zsűrizik. (Viszont ehhez azért megint jön, hogy tehetség is kell, mivel a legtöbb esetben - pont az ilyenek elkerülése végett - a zsűri nem tudja, ki az író.)

 

Munka: na az sok van, ez a legnehezebb része (ha csak nincs baromi nagy szerencséd), évek, visszautasítások, kemény, kíméletlen kritikák, ismerkedés a szakma csínjával-bínjával, "kollégákkal", tanulás, olvasás és milliónyi karakter leírása, pályázatok, szűkre szabott határidők és keretek betartása... Hogy megéri-e? Majd 15-e után megmondom.

 

Stílus: igen, nagyon különböző a stílusunk, de én mindig túlírom magam. Sok jelző, sok mondat, kacifántos körmondatok. Ezért ér a legtöbb kritika. Sajnos öt éve tanulok írni, de tizenöt éve írok, így kiforrt a stílusom, most már csak némi erőszaktétellel és sok-sok gyakorlással tudom magamat erről leszoktatni. Illetve nem leszoktatni, mert azzal a mesélőkémet szúrnám el, inkább finomítani. Te ellenben tömören, lényegre törően fogalmazol.

Ami viszont nagyon szép, hogy te megragadod a képek lényegét és az azok keltette érzéseket, mint egy költő. Inkább költő vagy, mint mesélő, vagy mondhatni mesélő költő. Nem elmondod, hanem lefested a gondolatokat.