Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

@Bomarr Szerintem az volt a háttérben, hogy sokan akartak visszakérni a pénzt a PS-en megvásárolt verzióért, mert úgy érezték, hogy nem volt elég transzparens a CDPR abban, hogy bemutassák előre, hogy miként fog muzsikálni a régebbi konzolokon. Ezt a CDPR is elismerte a korábban kiadott nyilatkozatában, amit belinkeltem ide a múltkor, hogy nem adták meg azt a lehetőséget, hogy megfelelően informálódni tudj arról, hogy fut a játék a megjelenés előtt. Én úgy érzem, hogy nem játszhatatlan a játék, hozzáteszem még a 2000-es évek elején a Max Paynet úgy vittem végig, hogy annyira szagatott, hogy attól epilepsziás rohamot is lehetett volna kapni, de én úgy is jól elvoltam vele, mert alapvetően tetszett a játék, itt az, hogy néhol durván leesik az fps meg előfordul, hogy motorkerékpárok potyognak az égből, számomra szintén nem annyira zavaró, de azt egy jó dolognak tartom, ha lehetőséget adnak arra, hogy aki nem elégedett a játékkal ebben a formában (még a komolyabb patchek előtt) és úgy érzi, hogyha ezt tudta volna, akkor előtte nem vásárolja meg az visszakaphatja a pénzét. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy vissza fog majd kerülni a Store-be, aki megvette onnan (mint én) továbbra is játszhat vele, lesznek ugyanúgy patchek is hozzá és fizikai formában a továbbiakban is (amíg visszakerül a Store-ba) meg lehet vásárolni. A PS refund policy-je miatt volt az, hogyha már letöltötted a játékot és utána kértél volna pénzvisszatérítést azt nem adhatnak neked (emiatt is komoly backlasht kaptak a sértődött rajongóktól), szerintem ezt kiküszöbölendően vették le a Store-ból, amúgy a CDPR is megerősítette, hogy lesznek updatek, patchek, tehát attól semmiképp nem kell tartani:

"The decision [to disclose Sony’s decision] was undertaken following our discussion with SIE [Sony Interactive Entertainment] regarding a full refund for all gamers who had purchased Cyberpunk 2077 via PlayStation Store and want a refund at this time. All copies of the game previously purchased digitally on PlayStation Store remain available for use by their respective buyers. Gamers can still buy physical versions of the game in retail and mail order stores. All copies, whether digital or physical, will continue to receive support and updates from the Company."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Wilde írta:

Szerintem az volt a háttérben, hogy sokan akartak visszakérni a pénzt a PS-en megvásárolt verzióért, mert úgy érezték, hogy nem volt elég transzparens a CDPR abban, hogy bemutassák előre, hogy miként fog muzsikálni a régebbi konzolokon.

Jó akkor adják vissza a pénzét annak aki elégedetlen. Ezzel a részével semmi bajom a mostani bejelentésüknek. Viszont aki meg megakarja venni annak adják meg a lehetőséget. Levenni a boltból egy ilyen játékot örült nagy baromság. Pláne ebben a korszakban amikor a Sony épp előjött egy lemezmeghajtó nélküli konzollal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

37 perccel korábban, Bomarr írta:

Jó akkor adják vissza a pénzét annak aki elégedetlen. Ezzel a részével semmi bajom a mostani bejelentésüknek. Viszont aki meg megakarja venni annak adják meg a lehetőséget. Levenni a boltból egy ilyen játékot örült nagy baromság. Pláne ebben a korszakban amikor a Sony épp előjött egy lemezmeghajtó nélküli konzollal.

 

Az szerintem is jobb megoldás lett volna, hogyha változtatnak a policy-n és aki kér refundot, az megkapja, ettől elkülönítve pedig továbbra is elérhető a Store-ban. Arra tudok gondolni, hogy azért nem lépték ezt meg, mert akkor kivételezni kellett volna a Cyberpunkkal, ha meg egyszer kivételt tesznek, akkor ez könnyen precedens értékű lehetett volna a jövőre nézve. Eddig is nem egyszer fordult elő, hogy nem kevés buggal jött ki egy játék (khm. Fallout 76), vagy nem volt tökéletes a megjelenés körül az optimalizáció és nem akarnák, hogy akkor minden ilyen alkalommal lobogtassák a csalódott gamerek a Cyberpunkot, hogy "de hát ott visszaadták a pénzt, itt akkor miért nem". Szerintem ezt elkerülendő nem akartak kivételt tenni, ezért vették le inkább és akkor nem kell változtatni a policy-n, úgyanúgy csak akkor kapsz vissza pénzt, ha még le sem töltötted a játékot és kész. Ez mondjuk magában hordoz egy olyan precedenst is, hogy mi van, ha a jövőben hasonló okokból csak később kerül vissza a Store-ba egy játék ilyen okokból, de én amúgy ettől nem tartanék, ha kell nekik idő, hogy kiigazítsák a hibákat akkor tegyék meg. Itt a megjelenés kapcsán is, ha még kellett volna várni, mert a fejlesztőknek még dolgozni kell rajta, hogy tökéletesítsék, én azt is megvártam volna... sajnos sok gamer eleve nagyon durván reagált az eddigi csúszásokra is, volt, hogy halálos fenyegetéseket is kaptak a fejlesztők. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nade épp ezaz: voltak ennél már sokkal bugosabb játékok is. Mi ez már, hogy a nagy fejlesztő-csapatok nyugodtan kijöhetnek szinte játszhatatlan játékokkal de egy kisebb csapatot meg igy a földbe lehet döngölni. Szerintem vérlázitó amit a Sony csinál. Ez tönkreteheti a CDPR-t. Engem mint fogyasztót pedig felháborit, hogy innentől számolnom kell azzal hogyha nagy az asztalcsapkodás a neten akkor ők levesznek egy játékot az online kinálatukból. Hát menjenek a francba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt nem tudom, hogy ez mennyire szól a nagy studiók vs. kicsik közti érdekérvényesítő kérdésről, erről talán Dzséjt tudna közelebbit mondani. Szerintem ebben a döntésben az is benne volt, hogy akkor volt a hype, a felhajtés és ezzel együtt a figyelem ekörül a játék körül, hogy mikor jöttek a negatív hangok, azok is sokkal jobban felnagyítva jelentek meg. Sokan akarták visszakapni a pénzt, mert úgy gondolták megtévesztették őket (amúgy ebből sem ez lenne az első példa, hogy a játék nem úgy fut, mint ahogy mondták róla, de ebben a pontban mindenképpen hibázott a CDPR, hogy nem adtak ki konzolos kópiát csak PC-set és review-k is abból születtek és a mutatott gameplayeken is sem úgy láttuk a játékot ahogy aztán kézhez kaptuk), erre kellett valamit lépni és itt ami viszont a lengyelek javára írható, hogy szemben mondjuk az EA-vel, ők reagáltak a kritikákra, nem csak behúzták fülüket farkukat, együttműködőnek bizonyultak és lehet, hogy pont ezért történt ez, mert ők a pénzvisszaadásra is hajlandóak. Amúgy én kíváncsi leszek a játék utóéletére, szerintem könnyen nagyot fordulhat, láttunk már olyat, hogy valamelyik gamet nagyon szidták a megjelenés idején, utána viszont mikor lecsiszolták, akkor teljesen megváltozott a vélemény róla, szerintem itt is simán benne van ez, mert alapvetően hatalmas potenciál van a játékban és ezt azok is elismerik akik most panaszkodnak és a pénzüket követelik. Szóval be fog ez indulni, reméljük, hogy addig kitart a CDPR! Arra lennék még kíváncsi, hogy a Sony-nak mennyi felelőssége van amúgy abban, hogy így megjelent a játék, nekik nem kellett e volna jelezniük, hogy ezt még ne jelenjen meg csak patchek után, vagy egyelőre csak az új generációs konzolokon, vagy ez nem az ő hatáskörük?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is úgy érzem, hogy ez a hiszti egyrészt túl lett tolva a játékosok körében, a CDPR és a Sony pedig még rosszul is reagált rá. Ez a boltból levétel ez hatalmas nagy f*szság volt, pláne úgy, hogy PS5-ön meg nincs nagy gáz vele. Most aki csak karácsonyra kap egy lemez nélküli PS5-öst és azután szeretné megvenni a Cyberpunk 2077-et, az b*szthatja, mert a Sony összesz*rta magát néhány hisztis pöcs miatt. Amúgy is egyre nagyobb gáz van a játékvilágban a hisztik miatt, de, hogy ezeknek még be is hódolnak, attól csak jobban el fog fajulni ez az egész.

Idén már az is nagyon undorító volt, amit a kedves játékos közösség a The Last of Us Part 2 idején művelt, de most ez még rátesz egy lapáttal. 

131781428_3525480744165948_2613845239420

 

2020. 12. 18. - 8:40, Bomarr írta:

A fizikai megjelenéseket nem lehet csak úgy eltüntetni a boltokból, de a digitális egyik pillanatról a másikra felszívódhat.

Sőt, akár a megvásárolt digitális példányodtól is búcsút vehetsz, ha a cég úgy dönt. Anno volt a Spore nevű játék. Bár nem költöttem rá pénzt (azt hiszem, tesztelésre kaptam meg), de az EA egyszer csak gondolt egyet, és úgy leállította, hogy nem is lehetett vele többé játszani. Még mindig ott van az Origin fiókomban a játékok között, de nem indul el.

 

2020. 12. 18. - 14:05, Wilde írta:

Arra lennék még kíváncsi, hogy a Sony-nak mennyi felelőssége van amúgy abban, hogy így megjelent a játék, nekik nem kellett e volna jelezniük, hogy ezt még ne jelenjen meg csak patchek után, vagy egyelőre csak az új generációs konzolokon, vagy ez nem az ő hatáskörük?

A Sony-nak csak a saját játékainak a megjelenésébe van beleszólása, senki máséba.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért még két dolgot hozzátennék a történethez. Az egyik, hogy a Sony-nak refound policy-jén eleve változtatni kéne, mert például eléggé nehéz kitalálni, hogy egy játék mennyire játszható, ha nem töltheted le. Ez nagyjából olyan, mintha egy pocsék kaját csak azelőtt utasíthatnál vissza, hogy azt egyáltalán kihozták neked. Inkább játszott időhöz kéne kötni, teszem azt, egy óra játék után még visszakérhető lenne az ára.

 

A másik, hogy azért nem a Cyberpunk 2077 az első játék, amit bugok miatt vettek le egy digitális boltból. Ugyanez történt a Batman: Arkham Knight PC-s változatával, amit levettek a Steamről. Bár hozzáteszem, hogy az annyira pocsékul volt összekalapálva, hogy szó szerint játszhatatlan volt. Ahhoz képest a Cyberpunk 2077 a tökéletesség mintapéldája. De például a minden platformon botrányosan bugos és a játékot ellehetetlenítő technikai hibáktól hemzsegő Assassin's Creed: Unity-nál csak a Season Pass került ki a digitális boltokból. És ez szintén sokkal botrányosabb állapotban volt, mint a C2077.

Az egészben szerintem a leggázabb az, hogy a CD Projekt RED most nagyjából a megtestesült sátán. Miközben jönnek a patch-ek és a játék a hibáktól eltekintve nagyszerű - és még a hibákkal együtt is bőven játszható. Mégis, épp csak nem vonulnak a lengyelek ellen kaszákkal és kapákkal. Ezzel szemben senki sem emelte fel a hangját, amikor az EA és a Bioware a beígért patch-ek elkészítése helyett nem csak otthagyta a félig kész Mass Effect Andromedát, miután kijavítottak néhány hibát a program elején, de még a DLC-t is lefújták és a multi támogatását is feladták. Néhány patch-csel, ami nem segített sokat, kiszúrták az emberek szemét, aztán az egészet otthagyták a francba és ez ellen senki nem szólt semmit. Senki nem mondta, hogy hát beígérték a játék kijavítását, a DLC-t, semmi. A CD Projekt RED ellenben minden respektet elvesztett, miközben visszaadják a pénzt (ha kell, ők maguk), és gőzerővel dolgoznak a patch-eken. Az 1.5-ös tegnap este meg is érkezett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet rosszul látom, de a CDPR-el szerintem azért merik ezt megtenni mert viszonylag kis csapat. Játszhatja a Sony a játékosok nagy barátját miközben szénné szivatnak egy igéretes csapatot egy olyan játék miatt amelynek a hibái durván elvannak túlozva a neten. A nagy fejlesztőkkel nem mernek izmozni úgyhogy ha azok sz*rt csinálnak behúnyják a szemüket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

45 perccel korábban, Bomarr írta:

Lehet rosszul látom, de a CDPR-el szerintem azért merik ezt megtenni mert viszonylag kis csapat. Játszhatja a Sony a játékosok nagy barátját miközben szénné szivatnak egy igéretes csapatot egy olyan játék miatt amelynek a hibái durván elvannak túlozva a neten. A nagy fejlesztőkkel nem mernek izmozni úgyhogy ha azok sz*rt csinálnak behúnyják a szemüket.

Azért a CD Projekt RED sem olyan kicsi csapat, hiszen van két kis stúdiójuk (CD Projekt Red Wrocław és a Spokko); saját disztribúciós felületük (GoG), ami ráadásul a Steam után a második legsikeresebb ilyen oldal a PC-s piacon, és már 1100 ember dolgozik náluk (a Witcher 3 idején még "csak" 250 emberük volt). Plusz idén nyáron a részvényei lenyomták a Ubisoftot, s bár most azok értéke eléggé leesett, még így is a CD Projekt Európa második legnagyobb kiadója. Plusz saját motorjuk van (REDengine), amit ugyan nem adtak ki senkinek licencbe, de még a nagy stúdiók is csak ritkán engedhetik meg maguknak, hogy saját motort használjanak (és annak is sokszor komoly ára van, amit a játékosok fizetnek meg, mint például a DICE által készített Frostbite esetében, amit az EA egy darabig minden játékba belerőltetett, annak ellenére, hogy rettenetesen van megcsinálva, plusz FPS-en kívül semmilyen más műfajban nem használható rendesen).

Szóval azért nem egy kis indie stúdióval izmoznak, hanem egy elég nagy, pénzes és ismert játékkiadóval/fejlesztővel. Szerintem az, hogy most pont a Cyberpunk 2077 lett levéve, részben annak is köszönhető, hogy a Sony eléggé benne volt a program promotálásban, a legtöbb rendezvényen a játék a Sony égisze alatt futott és PS4-re volt reklámozva. Szóval most vagy így próbálnak ők is szépíteni, főleg azután, hogy a The Last of Us Part 2 is botrányt okozott, plusz a PS5 ritkasága miatt is keményen b*szogatják őket, vagy - és én ezt tartom valószínűbbnek - a Sony sem tudta, hogy az a játék, amit PS4-re promóztak éveken át, PS4-en nem fut úgy, ahogy ők promózták, és most ez a CD Projekt RED büntije.

Mert az azért tény, hogy ezt a játékot alapvetően PC-re, PS4-re és Xbox One-ra fejlesztették, ezek a fő célplatformok, nem a PS5 és az Xbox Series X, és a háromból kettőn nem úgy fut, ahogy az reklámozva lett. Azzal is nehéz lenne vitatkozni, hogy a CD Projekt RED ezt a tényt keményen eltitkolta az utolsó pillanatig a vásárlók elől, a gameplay-ek PC-n futottak, még tesztre is PC-s változatokat küldött szét. Úgyhogy én nem lennék meglepve, ha a lengyelek a marketingpartnereik elől is eltitkolták volna ezt a nem éppen apró problémát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Dzséjt írta:

Plusz idén nyáron a részvényei lenyomták a Ubisoftot, s bár most azok értéke eléggé leesett, még így is a CD Projekt Európa második legnagyobb kiadója.

Igen a kis csapat az túlzás, de azért messze vannak a nagyoktól. A részvényárfolyamok nem igazán megbizhatóak abban hogy megmutassák mekkora egy cég. Azok könnyen elszállhatnak aztán a mélybe eshetnek.  Ahogy az itt meg is történt. A forgalom az igazi mérce. A CD Project árbevétele átváltva tavaly 142 millió dollár volt. Ehhez képest az Ubisoft 1,9 milliárd dollárt hozott ugyanabban az évben. Nincsenek egy ligában. A Sony pedig érdekes módon ha az Ubisoft csinált baromi bugos játékot ott lenyelte a békát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem nem érdekelnek a bugok. Volt egy kettő amin nagyot néztem, de csak röhögök rajta. A kinézete nálam alapból csak közepesen fut, de még így is szebb mint a haverom PS4en, szóval PC master race! :D

Egy 47 óra alatt kitoltam, és most tolom az összes fennmaradó dolgot...elleszek vele egy ideig. :D

Nekem baromira tetszett, és ott van nálam a TOP3 idei gémben az tuti.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végig is játszottam. A főszál meglepően rövid. 90 órám van benne. Persze még maradt hátra jó pár mellékküldetés. Egyébként egy igencsak jó sztoriról van szó. A most megjelent új patch sokat dob az élményen. Már egyszer sem dobott ki a játékból. Holnap elkezdem újra egy másik vonalon és meg pórbálom kiplatinázni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, RacerX írta:

Végig is játszottam. A főszál meglepően rövid. 90 órám van benne. Persze még maradt hátra jó pár mellékküldetés. Egyébként egy igencsak jó sztoriról van szó. A most megjelent új patch sokat dob az élményen. Már egyszer sem dobott ki a játékból. Holnap elkezdem újra egy másik vonalon és meg pórbálom kiplatinázni.

Milyen endinget kaptál?

Persze csak spoiler mögött. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, kudar írta:

Milyen endinget kaptál?

Persze csak spoiler mögött. :)

Spoiler

Rogue-al indultam neki az Arasaka központnak, Johnny tudatával irányítva. Visszaadtam V-nek a testét, Johnny meg eggyé vált az Erővel. Végül nem mentem el Panam-el és a nomádokkal, hanem maradtam NC-ben, aztán űrutaztam.

 

Szerkesztve: - RacerX
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, RacerX írta:

A főszál meglepően rövid. 90 órám van benne.

Nem ellened szól, csak vicces ezt olvasni úgy, hogy például az egész Mass Effect Andromeda 100 óra alatt kipörgethető. De 100%-ra. Nem csak a főszál.

 

Amúgy, az 1.5-ös patch után másnál is drasztikus javulást okozott a játék vagy csak én látok délibábot? Tegnap nem sokat játszottam vele, mert két óra alvás után eléggé zombi voltam, de a patch települése után mintha gyorsabbá vált volna a játék, és, ami feltűnőbb volt: nem találkoztam látványosan későn betöltődő dolgokkal. Eltűntek a műanyag fejű NPC-k, nem hajtottam rá textúra nélküli útra, stb. Mázlim volt, vagy tényleg dobott rajta egy nagyot az a laza 17 GB-os bugfix?

 

És sajnos egy ultra rossz hír. Nem a Sony akciója, hanem ez okozhatja a CD Projekt RED végét:

CD Projekt may face class-action lawsuits over Cyberpunk 2077

(Azt azért hozzáteszem zárójelben, hogy a CD Projekt RED nagyon komoly állami támogatást is kapott a Cyberpunk 2077-hez, így azért nem csoda, hogy elkezdtek sandán nézni rájuk.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Dzséjt írta:

Amúgy, az 1.5-ös patch után másnál is drasztikus javulást okozott a játék vagy csak én látok délibábot?

Sokkal jobb lett az élmény. Nem omlik össze a játék, nincs lag, a textúrák szépek, az NPC-k arcai nem baltával faragottak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , RacerX írta:

Sokkal jobb lett az élmény. Nem omlik össze a játék, nincs lag, a textúrák szépek, az NPC-k arcai nem baltával faragottak.

Akkor tehát nem a fáradtság játszott velem. Főleg a baltával faragott NPC-k hiánya tűnt fel, meg az, hogy gyorsabb lett a játék (pedig azt sem vettem észre, hogy lassú nálam :D ) Köszi!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, kudar írta:

én már annak is örülök ha nem kell minden belépésnél beállítanom hogy magyar legyen a játék nyelve...

Viccen kívül, ez a hiba a Witcher 3-ban is benne volt elég sokáig. Nekem a fizikai változatot a GoG-re regelte ugye, és ott ugyanez ment, minden belépésnél vissza kellett állítanom magyarra. Szerintem ez valami alapbug lehet a REDengine-ben, amit rendre elfelejtenek javítani, mert nem igaz, hogy két játékban is meg kellett jelennie.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

És sajnos egy ultra rossz hír. Nem a Sony akciója, hanem ez okozhatja a CD Projekt RED végét:

Anno a Hello Games-et is beperelték a No Man's Sky miatt, de aztán nem lett semmi az egészből. A biróságon nem lehetett rájuk bizonyitani semmit. Nyilván nem látok a szinfalak mögé meg annyira behatóan nem ismerem a Cyberpunk bemutatás körülményeit szóval ezt igy egyszerü laikusként írom, de meglepne ha jogi úton komoly pénzt letudnának róluk gombolni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Bomarr írta:

Anno a Hello Games-et is beperelték a No Man's Sky miatt, de aztán nem lett semmi az egészből.

A Hello Gamest csak kisemberek akarták perelni, nem a cég befektetői. Plusz a Hello Games nem kapott állami támogatásokat. Az ő esetükben a legkomolyabb dolog a reklámfelügyelet vizsgálódása volt, ők nem találtak semmit. A CDPR-rel kapcsolatban kicsit azért más a helyzet. Persze nem reménytelen, de azért na, eléggé eldurvult ez a dolog 10 nap leforgása alatt. Ha ebből végül ki tudnak jönni, az azért bravúros lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hihetetlen, ami az elmúlt néhány évben körvonalozódik. Az olcsó népszerűségben vonagló "influencer" véleményvezérek szövegeléseit minden szűrő nélkül visszaböfögő hisztis rinyagépek valósággal túszul ejtették a film- és játékipart. Olyan gigacégek vannak beszarva, mint a Sony... Hol lesz ennek a vége?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy az új kedvencem az, hogy vannak, akik visszakérték a pénzüket a Cyberpunk 2077-ért, aztán hisztizni kezdtek a neten, meg átverést kiáltottak, mert a Sony és a Microsoft ezután törölte a játékukat a könyvtárukból. Mert hát ők azt meg akarták tartani. :lol2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Dzséjt írta:

Amúgy az új kedvencem az, hogy vannak, akik visszakérték a pénzüket a Cyberpunk 2077-ért, aztán hisztizni kezdtek a neten, meg átverést kiáltottak, mert a Sony és a Microsoft ezután törölte a játékukat a könyvtárukból. Mert hát ők azt meg akarták tartani. :lol2:

Azt hitték, hogy visszakapják a zsetont, de a játékot megtarthatják? :D Érdekes koncepció.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Közben az éjszaka folyamán megérkezett az 1.06-os hotfix is, PS4-en szolid 16 GB-tal. A poén: ez javítja a konzolok memóriakezelését, így stabilabb lesz a játék, nem omlik össze olyan gyakran. Hogy tudtam meg, hogy van új hotfix? Összeomlott a játék, aztán a hibajelentés után szólt a PS4, hogy van új javítás. :) 

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.