Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon örülök, hogy ez ebben a formában tényleg megvalósul és most már hivatalos is, de nagyon reménykedtem benne, hogy még idén megkapjuk. Az viszont további jó hír, hogy magát a franchiset sem hagyják parkolópályán az Andromeda után és visszatér majd a ME új fejezetekkel is, addig meg itt lesz a trilógia, ráadásul mind az új mind a régi konzolokon.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Be is következett az amit Dzséjt írt, hogy a konzolgyártók tartanak a felvásárlóktól és a neten történő árusításért irdatlan összegekért.

 

https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/11/10/szetkapkodtak_megjelenes_utan_az_xbox_series_x-et_mar_brutalis_osszegert_aruljak_ebay-en/

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És a hír margójára: úgy néz ki, az Xbox Series X kicsit göthös. Haverom megvette, meg is kapta annak rendje és módja szerint, aztán postafordultával küldhette is vissza, mert a gép minden előjel nélkül öt percenként leáll, akármit csinál. A Redditen többen is jelezték ezt a hibát, és más technikai problémák is felmerültek (el se indul, kerepel, elindul, de néhány perc után kileheli a lelkét, nem veszi be a lemezt). Persze nem az egész típusra vonatkozik ez, de így is kellemetlen, mivel momentán még az Xbox Series X is egy limitált konzol az Xbox One-hoz képest, így nem biztos, hogy a hibás konzolt minden üzlet tudja cserélni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez elég gáz. Anno az Xbox 360-assal is komoly bajok voltak. Ott a Halál Vörös Gyűrűjeként emlegették csak azt a hibát amikor az Xbox egyszer csak megadta magát. Én is belefutottam és hiába cserélték ingyen akkoris heteket kellett várni egy iskolai szünet közepén, mire kihozták a cserét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kolléganőm múlt héten hozott vagy 10 Ps4 játékot hogy kell-e nekem valamelyik. A nagyrésze vagy megvan már, vagy nem érdekel(Fifa). Viszont már rég ki akartam már próbálni egy Assasin's Creed-et. Szóval mivel 5000 ft-ért ideadta, megvettem tőle az Assassin's Creed Odyssey-t. Milyen ez arész? Egy kollégám aki nagy AC rajongó azt mondta hogy ok ,így megvettem. Nektek mi a véleményetek róla?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Frenkie írta:

megvettem tőle az Assassin's Creed Odyssey-t. Milyen ez arész? Egy kollégám aki nagy AC rajongó azt mondta hogy ok ,így megvettem. Nektek mi a véleményetek róla?

Nem a klasszikus irányzat, hanem már az újvonalas AC tagja. Emiatt erősen megosztó, hisz sokaknak bejött a váltás, míg mások a pokolba kívánják azét, amiért letértek a széria által korábban kitaposott ösvénytől. Összességében sokkal inkább RPG (így elég időrabló is), még ha a műfajon belül nem is tartozik a legjellegzetesebbek közé. Sokkal nagyobb hatásod van a karakteredre, ahogyan fejlődik, ahogyan hat a világra. Itt már választhatsz női vagy ffi főhőst is. Van egy óriási nyílt világ, amit fel lehet fedezni, nem tudom a Valhalla hogy áll e téren, de előtte tuti az Odyssey-é volt a legnagyobb térkép.

Itt van először lehetőség párbeszédopciók közül is választani, bár nagy dologra nem kell azért számítani. Nagyon hangulatos a görög világ, jó sok történelmi és mitológiai személy tiszteletét teszi, ill. tele van ilyen jellegű utalásokkal. Az Origins (első újvonalas AC) mechanikáin alapszik, de egyrészt csiszoltak pár dolgon, másrészt vannak újítások is. Fejlesztheted a karaktereden kívül a hajód, lovad, fegyvereid, páncélod, szinte mindent. Jó kis hajós kalandok is vannak benne. Továbbá a sztori is elég jó, ötletes és fordulatos.

A bejárható világ tényleg hatalmas, nemcsak szárazföldön, de a vízen és a víz alatt is lehet kalandozni. Masszív szerep hárul a felfedezésre. Azt nem mondom, hogy nem sikerült kellő tartalommal megtölteni a területeket, de a leggyakrabban hangoztatott érdemi kritika az, hogy igencsak egysíkú tud lenni a barangolás, gyűjtögetés, harcolás. Noha a mellékküldetések közt is vannak érdekesebb darabok, de sok felejthető is. Ha pedig nem küldetéseken vagy, akkor valóban nagyon repetitív a dolog. Persze nem kötelező minden tábort kiszabadítani, háborúzni, minden mellékküldetést megcsinálni és minden területet felfedezni, ugyanakkor ha rendesen és ütemesen fejleszteni akarod a karaktered, akkor muszáj lesz. Vagy fizetsz persze, ez is egy opció, még ha nem is túl baráti. Viszont, ha egy idő után ráunsz a sablonos grind-loot-fight kombóra, külön fizetni pedig nem akarsz, akkor rendkívül nehézkessé válik benne a fejlődés. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 10. 23. - 16:38, Rog írta:

@LordGravon

Játszogatsz még a második Mass Effect játékkal? Ha igen akkor hogy megy?

 

2020. 10. 24. - 18:31, LordGravon írta:

Jelenleg nem, mert rajta van két játék a gépemen, amit még előtte végig kéne vinnem: a Warcraft III: The Frozen Throne és a Knights of the Old Republic II, de egyenlőre azokkal is csak nagyon lassan haladok.

 

 

Én hétfőn kezdtem el megint. Valamikor november hetedike után gondoltam egyet és az akkori N7 Day apropóján újra hozzáláttam az elsőnek. Azt múlt vasárnap fejeztem be és mivel a trilógia kijátszásakor pár napon belül már veszem is elő a következőt most úgy alakult hogy rögtön másnap következett a második rész. Tegnap is akartam vele játszani valamennyit de nem jött össze. Ma viszont nem gördült elém akadály.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én meg az N7 nap óta a Mass Effect Andromedával játszók. A trilógiának a Cyberpunk 2077 és a Mass Effect Legendary Edition árnéykában már nem akartam nekiállni, de valamivel csillapítani kellett az ME-elvonási tüneteket. Szóval belevágtam, hogy (újra) gyarmatosítsam a Helius-csillaghalmazt. Most fejezem be Kadara civilizálását. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Én meg az N7 nap óta a Mass Effect Andromedával játszók.

Mennyire sikerült időközben javítani azokat a "gyermekbetegségeket", amik miatt annyira ekézték? Neked hol áll élvezeti értékben az alaptrilógia egyes játékaihoz képest? Mindnél egyértelműen gyengébb, ill. ha igen, sokkal? :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

51 perccel korábban, pb69 írta:

Mennyire sikerült időközben javítani azokat a "gyermekbetegségeket", amik miatt annyira ekézték? Neked hol áll élvezeti értékben az alaptrilógia egyes játékaihoz képest? Mindnél egyértelműen gyengébb, ill. ha igen, sokkal? :) 

Hát sajnos a hivatalos javítás inkább a játék elején gyomlálta ki a hibákat, illetve a súlyosabb problémák megszűntek. Én viszont most feltettem egy rajongói patch-et, ami néhány apróságot leszámítva kijavított mindent, amit az EA benthagyott. Így sem hibamentes, de a hivatalos patch-ekkel és ezzel a rajongói javítással sokkal jobb, mint a megjelenés napján volt.

Nálam ez tetszési csökkenő a sorrend:

Mass Effect 3

Mass Effect 2

Mass Effect: Andromeda

Mass Effect

Az MEA sok tekintetben olyan, mint az ME1: egy új széria nyitánya, új galaxissal, új szereplőkkel. Itt is nagy hangsúly van a felfedezésen, a bolygók átfésülésén, de mivel itt csak kevés számú bolygó van, azok viszont nagy területűek, így változatosabb és érdekesebb a felfedezésük. Ráadásul a Nomad sokkal-sokkal kellemesebb játékélményt nyújt, mint a Maco vagy a Hammerhead. A Nomadot élmény vezetni, ha eléggé fel van tápolva, baromi jó Eladeen homokbuckái vagy Kadara szurdokjaiban száguldozni vele.

Ahogy az ME1, az MEA is megalapozott egy nagyobb léptékű sztorinak, de sok dolog még itt sem derült ki. Rejtély övezi a Helius-csillaghalmazt, a ketteket, az angarákat és a remnantot is, de szerintem érdekes irányba indultak el. A szereplők... hát azt ki-ki döntse el maga. Én semmivel sem kedvelem jobban vagy kevésbé a Tempest legénységét, mint az SSV Normandy SR-1 legénységét az ME1-ben. Pusztán az ME1-ben. A halálom, amikor valaki azzal jön, hogy a szereplők érdekesebbek az egész trilógiában, mint az egy szem MEA-ban. Még két rész múlva még Kosta is érdekes szereplővé érhet, de most csak annyira érdekes, mint Kaiden volt (az egész trilógiában... :whistle:). Az angara Jaal, a genofág bevetése előtt született zsémbes krogan, Drack, a bedrogozott pocokként üzemelő asari Peebee és a lényegében semmit sem komolyan vevő, kalandvágyó Scott Ryder nekem a kedvenceim lettek, ugyanúgy, mint Garrus, Wrex vagy éppen Miranda. Sőt, Scott Rydert jobban kedvelem, mint Shepardöt. Ellenben a testvére, Sara nem jött be, viszont jó dolog, hogy Scott és Sara között nagyobb a jellembeli különbség, mint MaleShep és FemShep között. Mondjuk úgy, hogy Sara nem Scott klónja, hanem egy önálló szereplő (akár Scottot, akár Sarát választjuk, a másik iker benne marad a sztoriban), míg FemShep és MaleShep ugyanaz a karakter.

És persze ugyanúgy vannak itt is meh karakterek, mint az említett Liam Kosta, a turian Vetra Nyx, akik ugyanúgy nem tudtak belőlem különösebb érzelmet kiváltani, mint az ME1-ben Tali vagy Kaiden (vagy az ME2-ben Jacob). És Cora Harperrel kapcsolatban egyelőre ugyanúgy vegyesek az érzelmeim, mint Ashley-vel kapcsolatban voltak. Viszont a Tempesten nincs olyan, akit nem szeretek, míg az SR-1-en ott volt Liara. És szerintem a mellékszereplők is jók. Nyilván a salarian Kallo nem Joker, ahogy az asari Dr. Lexi T'Perro sem Chakwas, de ez számomra inkább üdvözölendő, nem pedig probléma. Gil Brodie meg sokkal emlékezetesebb főmérnök, mint az SSV Normandy SR-1 főmérnöke, Adams volt, akinek utána is kellett néznem, pedig az SR-2-n is szolgált az ME3-ban...

Szóval én úgy tudnám jellemezni, hogy az MEA egy alaposan továbbfejlesztett ME1, amiben kijavították mindazt, amit az ME1-ben kifogásoltak a játékosok, és jól alkalmazták az ME2-3-ban szerzett tapasztalatokat (ez főleg a harcrendszeren érhető tetten, magasan az MEA harcrendszere a legjobb az egész Mass Effect szériában). Egyedül a technikai megvalósítás az, amit tényleg komolyan kifogásolni lehet, illetve talán a sztori gyengébb, de ez egyrészt ízlés kérdése, nekem ezzel a történettel sincs bajom. Másrészt, érezhetően az egész játék egy nagy alapozó a későbbiek számára. Már csak azért is, mert itt az emberiség, meg az összes többi tejútbeli faj szó szerint az alapoktól építkezik, nem egy készen kapott, benépesített játszóteret kapunk - annak ellenére, hogy az angarák otthon vannak, de a Scourge miatt ők is elvesztették korábbi civilizációjukat. A kettek meg ugyanúgy bevándorlók, mint az Androméda Iniciatíva tagjai.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

 

Konzoloknál szerintem teljesen értelmetlenek a számok. Mivel célhardverek, ezért az a lényeg hogy ne szaggassanak a játékok, folyamatosan fussanak. 3 éve van ps4-em még nem is a Pro, de eddig csak a Jedi Fallen Order zörrent meg néha egy kicsit, a többi simán futott, Pedig a The last of Us 2 elképesztő látványt nyújt, de meg sem döccent. Vagy a Horizon: Zero Down sem.

Azt hogy melyik az erősebb konzol én csak péniszméregetésnek érzem a gyártók közt, mindennapi használatban semmi jelentősége nincs. Az hogy mondjuk a jövő évi COD Xbox-on 52 FPS-el fut, Ps5-ön meg 60-al teljesen mindegy. Úgysem venni észre. 24 FPS után már folyamatos a mozgás. Már azon is szoktam mosolyogni, mikor valaki arra büszke hogy 60 FPS-el megy a játék holott 30-nál is folyamatos.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is úgy voltam, mint Dzséjt, újra akartam játsszani a trilógiát, de mikor jött a hír, hogy érkezik majd a felújított változat, akkor inkább úgy voltam vele, hogy megvárom (sajnos azóta ugye kiderült, hogy majd csak jövőre lehet neki állni). Az Andromedát én nyáron játszottam másodjára, először bő 2 és fél éve vittem végig és nekem nagyon tetszett, sajnáltam, hogy nem folytatták azt a történetet, amit ott elindítottak és úgy általánosságban az egész ME projekt parkolópályára került. Most én a Cyberpunk előtt még bemelegítésnek itt a várakozás napjaiban Witcherezek, volt egy régi mentésem, amiben maradt még tenni való Toussaint környékén, de nagyon várom már, hogy belecsöppenhessek Night City-be.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én a trilógia újbóli kijátszásának megkezdését kábé két hónapja halogattam. Aztán úgy lettem vele hogy felújított kiadás ide vagy oda mégis nekilátok. Max amaz fajtának a kijátszását is halogatni fogom egy ideig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Wilde írta:

Az Andromedát én nyáron játszottam másodjára, először bő 2 és fél éve vittem végig és nekem nagyon tetszett, sajnáltam, hogy nem folytatták azt a történetet, amit ott elindítottak és úgy általánosságban az egész ME projekt parkolópályára került.

Nincs az parkolópályán, készül az új játék, néhány hete koncepciós rajzokat is láthattunk róla. És az sincs még eldöntve, hogy nem az Andromeda folytatása lesz.

 

1 órával korábban, Frenkie írta:

Konzoloknál szerintem teljesen értelmetlenek a számok. Mivel célhardverek, ezért az a lényeg hogy ne szaggassanak a játékok, folyamatosan fussanak. 3 éve van ps4-em még nem is a Pro, de eddig csak a Jedi Fallen Order zörrent meg néha egy kicsit, a többi simán futott, Pedig a The last of Us 2 elképesztő látványt nyújt, de meg sem döccent. Vagy a Horizon: Zero Down sem.

Azt hogy melyik az erősebb konzol én csak péniszméregetésnek érzem a gyártók közt, mindennapi használatban semmi jelentősége nincs. Az hogy mondjuk a jövő évi COD Xbox-on 52 FPS-el fut, Ps5-ön meg 60-al teljesen mindegy. Úgysem venni észre. 24 FPS után már folyamatos a mozgás. Már azon is szoktam mosolyogni, mikor valaki arra büszke hogy 60 FPS-el megy a játék holott 30-nál is folyamatos.

Ezzel teljesen egyetértek, csak eszembe jutott, hogy a Microsoft mennyire kihegyezte a reklámját arra, hogy ez lesz a világ legerősebb konzolja. Meg azok az emberkék is eszembe jutottak, akik ezzel érveltek az Xbox mellett és szidták a PS5-öt.

Amúgy bár valóban folyamatos a 30 fps is (semmi bajom vele, és nem zavar, ha egy játék "csak" ennyivel döcög), amikor egy alkalommal kiléptem egy 60 fps-sel futó játékból és azonnal elkezdtem egy 30 fps-sel futót, nagyon megéreztem a különbséget. A Wolfenstein: Young Bloodból léptem át a Batman: Arkham Knight-ba. Magam is meglepődtem, de úgy tűnt, mintha a Batman lassított felvételként mozogna. Persze gyorsan hozzászoktam, de elsőre nagyon fura volt.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 11. 26. - 21:08, Dzséjt írta:

Nincs az parkolópályán, készül az új játék, néhány hete koncepciós rajzokat is láthattunk róla. És az sincs még eldöntve, hogy nem az Andromeda folytatása lesz.

 

Ezt nem is tudtam, de ha folytatnák az Andromedát, azzal nagy szívességet tennének a játéknak is, hogy nem maradna úgy, hogy elkezdett egy történetet és aztán nem fejeződik be, nem fejtik ki rendesen az ott belengetett ötleteteket, konfliktusokat.

 

Azt írtad korábban, hogy Te is várod a Cyberpunkot... mennyire ismered ezt a világot? Én bevallom, még csak nem is hallottam róla korábban, most készülve a játékra megnéztem néhány videót a lore miatt ezen a csatornán, de számomra ez egy teljesen új terep lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Wilde írta:

Ezt nem is tudtam, de ha folytatnák az Andromedát, azzal nagy szívességet tennének a játéknak is, hogy nem maradna úgy, hogy elkezdett egy történetet és aztán nem fejeződik be, nem fejtik ki rendesen az ott belengetett ötleteteket, konfliktusokat.

Én is örülnék annak, ha az MEA sztorija folytatódna. Van ott még lehetőség bőven, csak azt remélem, hogy nem lesz olyan, mint a Dragon Age, hogy mindegyikben más szereplőket kapunk, hanem maradnak az ME-trilógia nyomán, és többségében ugyanazok a szereplők térnek vissza. Amúgy az új koncepciósrajzok is arra utalnak, hogy az Andromedában maradunk:

mass-effect-nov-2020.jpg

A fenti képen a balról a második figura mintha egy angara lenne (a másik kettő jobb oldalt meg egy drell és egy salarian). Ezt amúgy a Bioware oldalán osztották meg, míg a lentieket a BioWare: Stories And Secrets From 25 Years Of Game Development című könyvben fedezték fel, és már az új játékhoz készültek. Az elsőn mintha egy mass relay épülne, amiről tudjuk, hogy az Andromeda Iniciatívának voltak ezirányú tervei, illetve azt is tudjuk az ME3-ból, hogy az assarik már eljutottak arra a technikai szintre, hogy képesek legyenek ilyeneket építeni. És hát na, ha csak nem kanonizálják az ME3 valamelyik tömegpusztító befejezését, akkor a Tejútban nincs szükség új relékre.

mass-effect-artwork-1-jpg.jpg

mass-effect-artwork-3-jpg.jpg

mass-effect-artwork-2-jpg.jpg

 

Persze a koncepciós rajzok még semmit sem jelentnek, max annyit, hogy a Bioware-nél nem feltétlen vetették el az MEA folytatásának lehetőségét. Aztán majd 4-5 év múlva kiderül, annál előbb nem hiszem, hogy lesz új játék.

 

1 órával ezelőtt, Wilde írta:

Azt írtad korábban, hogy Te is várod a Cyberpunkot... mennyire ismered ezt a világot? Én bevallom, még csak nem is hallottam róla korábban, most készülve a játékra megnéztem néhány videót a lore miatt ezen a csatornán, de számomra ez egy teljesen új terep lesz.

Én hallottam az eredeti szerepjátékról korábban, még a Cyberpunk 2077 bejelentése előtt, de ennyibben ki is merült minden ismeretem róla. Azóta is csak felületesen néztem utána egy-két apróságnak, főleg az ehhez kapcsolódó cikkeim miatt. Direkt távol tartom magam, mert nekem is ismeretlen terep lesz és szeretném magam felfedezni. Aztán, ha megszeretem, akkor utána úgyis kiolvasom a világhoz és a játékhoz kapcsolódó wikipédiákat. :D De márnagyon várom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Én is örülnék annak, ha az MEA sztorija folytatódna. Van ott még lehetőség bőven, csak azt remélem, hogy nem lesz olyan, mint a Dragon Age, hogy mindegyikben más szereplőket kapunk, hanem maradnak az ME-trilógia nyomán, és többségében ugyanazok a szereplők térnek vissza. 

 

És hát na, ha csak nem kanonizálják az ME3 valamelyik tömegpusztító befejezését

 

A ME-trilógiában Shepard központi szerepet kapott a reaperek elleni konfliktusban, míg a DA-ben ilyen egy főszereplő körüli átívelő vonal nem volt a történetben sem (bár azok közül leginkább az Inquisitiont ismerem). Az Andromedaban adná magát, hogy Ryderék vigyék tovább a történetet, ha meg mellékszereplők változnak, mint a ME1 - ME2 között az nem zavarna annyira. 

 

Egyébként most, hogy említetted a ME3-nak mi a hivatalos kánon befejezése (már, ha van ilyen)? Meg, ha jól emlékszem az Andromeda elején be lehet állítani, hogy Shepard férfi volt, vagy nő... annak van valami kánonbeli jelentősége?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 órával ezelőtt, Wilde írta:

Egyébként most, hogy említetted a ME3-nak mi a hivatalos kánon befejezése (már, ha van ilyen)? Meg, ha jól emlékszem az Andromeda elején be lehet állítani, hogy Shepard férfi volt, vagy nő... annak van valami kánonbeli jelentősége?

Nincs kánoni befejezés, direkt azért vitték át a sztorit az Androméda galaxisba, hogy ne kelljen egyik befejezést se kanonizálni (meg, hogy ne kelljen mindenkiből két változatot csinálni). Annak sincs jelentősége, hogy Shepardot férfinak vagy nőnek állítunk be, mert még a játékon belül sem hivatkoznak rá he vagy she módon. Amikor említik (ha jól emlékszem, mindössze egyszer), akkor Shepardnek nevezik. Van egy olyan érzésem, hogy többet is foglalkoztak volna vele, de a többi része végül nem került bele a végleges játékba.

Ryder adná magát, de igazából az ME2 tervezésénél még Shepard sem volt központi figura. Voltak olyan tervek, hogy véglegesen meghal az ME2 elején, és egy teljesen más karakter veszi át a helyét, ráadásul azt is tervezték, hogy ez a szereplő akár más fajba is tartozhatott volna. Az ME2 tervezésénél lett Shepardból központi szereplő. Sőt még az ME3-nak is volt tervváltozata, amiben Shepard mellékszereplő lett volna, és Vega kapta a főszerepet.

Bár Ryderéknek ott a családi szál és jelenleg csak az emberi Pathfinder tudja Sammel (illetve anélkül) kezelni a Remnant cuccokat, de Sam, mint ahogy elég hamar kiderült a játékból, átadható másnak is, és hát új Samek is építhetőek. Szóval Ryder is simán lefokozható másodhegedűssé, vagy, mivel a családi szál nem fontos, akár azt a levegőben is lehet hagyni, és teljesen kiírni a szériából. És az, hogy a Pathfinderek elvesztik jelentőségüket, ahogy nő a kolóniák száma és csökken a Helius ismeretlensége, még indokolná is.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@Wilde először valószínűleg a nomád életutat, egyelőre az tűnik a legszimpatikusabbnak. Az osztályokból még nem tudom, mindegyik szimpatikus, de valószínűleg a Solo és a Netrunnek között fogok dönteni, ez a kettő áll közelebb hozzám (sanszos a netrunner).

 

Én még kicsit izgulok, mivel én a Collector's Editiont rendeltem elő, és ugye azokkal már eleve probléma szokott lenni, hogy nem mindig jut belőle mindenhová. A legnagyobb baj viszont nem is ez, hanem az, hogy a boltot az előrendelésem óta felvásárolták, és bár kaptam értesítést arról, hogy az előrendelésemet az új bolt is átvette, mivel kis hazánkban az ilyesmi ritkán megy zökkenőmentesen, bennem van a félsz, hogy a végén hoppon maradok. :para:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.