Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet

Milyen osztályzatot adnál a második epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a második epizódnak?

Ajánlott hozzászólás

Na, most végeztem a második résszel. Mit ne mondjak... múltkor épp beszélgettünk Dzséjttel, és kifejtette nekem, hogy ez a kedvenc része, több oknál fogva is. Csak csatlakozni tudok! Egyrészről ezt láttam először, ami nálam sokat számít. Másrészről viszont ez az epizód egyszerűen tényleg felvonultat mindent (az űrcsatán kívül), ami egy tökéletes SW-hez kell.

Kiemelném a komplikált történeti szálat. Itt aztán tényleg lehet agyalni, hogy Dooku mit tud, kinek a pártján áll a kereskedelmi szövetség, ki törölte ki Kaminot az archívumból, ki rendelte meg a Jediket, miért akarják Amidalát eltenni láb alól, és miért halad minden a "terv szerint". Az analóg szerkesztéssel gyakorlatilag az akciót, a rejtélyt és az érzelmi vonulatot egymással párhuzamosan adagolja Lucas a nézőknek.

És ha már itt tartunk: ez a film vonultatja fel talán a legkomolyabb és legszínesebb érzelmi skálát a Star wars részek közül (fej-fej mellett az EpVI-tal). Persze a harmadik részben is alaposan rágyúrnak Anakin-Padmé viszonyára, (gondoljunk csak a Jedi torony-Apartman jelenetre), de mégis, itt érzem legerősebbnek az érzelmi töltetet, mert egyrészről a szerelem, másrészről a szenvedély, harmadrészről a szenvedés, negyedrészről a féltés, ötödrészről pedig a harag alkotja. Naná, hogy mind Anakinhez kapcsolódik, és gyakorlatilag a film teljes hosszán átvonul.

A harmadik alappillér nálam a már első részből megismert képi hatás széles kelléktára. A sötétség, az alkonyat, a vörös színhatások, Padmé banneren látható sála, és az egyéb vizuális szimbólum-eszközök... ezek egyértelműen az új trilógiára jellemző Lucas fogások, és nálam nagyszerűen működnek!

A végére fantasztikus jelenet helyszíneket emelném ki. Egyrészről számos bolygón megfordulunk a rész során, másrészt menőbbnél menőbb helyeket látunk a galaxisból. Aki a gyönyörű tájakat kedveli, megkapja a Naboo-t, aki az éjszakai életre vágyik, annak ott van Coruscant, aki a hétköznapi életbe akar belecsöppenni, az megnézheti Dex kocsmáját vagy éppen a menekültek űrhajóját, aki kivégzést szeretne látni, annak ott van Geonosis, aki isten háta mögötti klóngyárra vágyik, annak ott a Kamino, aki pedig a buckalakók táborára kíváncsi, annak ott a Tatooine. Elképesztő!

Úgyhogy ezek alapján tényleg teljes szívből mondom, hogy ez a kedvenc részem. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...
  • 3 héttel később...

Az első SW epizód amit megnéztem a nagy TV -n. Így is eszméletlen volt, pedig ez csak 720*576 -os DVD. Milyen lesz ez full HD-ben 1080p -ben? Mindig ez jár a fejemben, mert ezek a filmek akkor tárulkoznak majd ki igazán. :D :D :) Már persze ami a látványt illeti.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 7 hónappal később...

Na megnéztük ezt is. Végig azt kérdezgette, hogy Anakin mikor áll át a sötét oldalra. :) Sidiousról már tudjuk, hogy nem Vader, viszont Palpatine még mindig egy másik szereplő. Most négynapos szünet következik, Lengyelországban leszek. Ő itthon marad, és TCW-vel lesz táplálva. :)

Ja, és kedvenc szereplője Padmé.

Szerkesztve: - kolmilan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na megnéztük ezt is. Végig azt kérdezgette, hogy Anakin mikor áll át a sötét oldalra. :) Sidiousról már tudjuk, hogy nem Vader, viszont Palpatine még mindig egy másik szereplő. Most négynapos szünet következik, Lengyelországban leszek. Ő itthon marad, és TCW-vel lesz táplálva. :P

Ja, és kedvenc szereplője Padmé.

Hány éves a húgod? És sajna az az érzésem, hogy előbb a 4-5-6 -ot látta. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hétvégén elég hosszú idő után újra néztem az EPII -t, és volt egy jelenet ami különösen megfogott, és tényleg egyre jobb lesz minél többet látom. A kandallós beszélgetésről van szó. Volt már terítéken korábban is, de egyszerűen annyira gyönyörű a megvalósítás, hogy nem tudok szó nélkül elmenni mellette. A fényképezés és a bevilágítás rávilágít eme jelenet valódi mivoltára. Ez nem egy szerelmi vallomás, hanem a páros temetése! Az egész szövegkörnyezet a szenvedésről szól, a ruhájuk is fekete mintha temetésen lennének, ráadásul a lobogó tűz vibrálása az arcokon...kész! Zseniálisan ért ez az ember a szimbolikához.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ez a jelenet ilyen téren kiemelkedik az összes film összes jelenete közül. Nincs még egy olyan jelenet, ami ennyire szépen, egyáltalán nem szájbarágósan, de mégis érezhetően előre vetíti az elkövetkezendőket, s bár a szöveg elsőre sziruposnak tűnhet, valójában vígan odaállhatna akár egy Shakespeare dráma dialógusa mellé. Elég csak az olyan mondatokra gondolni, mint: "A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat." Aztán megnézni az ep3-at, hogyan is válnak el.

Vagy: "És félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely." Ez remekül harmonizál Amidala utolsó mondatai egyikével: "Anakin, összetöröd a szívem.". Tovább víve a gondolatot pedig máris láthatjuk, elválásuk egyik következménye egy sebhelyektől elcsúfított test.

De nekem az a mondat is nagyon tetszik, hogy: "Folyton csak hazudnánk ? nem is tudnánk titokban tartani. [...] Tönkremennénk belé." A hazugságok tönkretették őket, és tényleg nem tudták titokban tartani, hiszen még Obi-Wan is rájött, kié a gyermek (sőt, már az ep2-ben is tudta, hogy szeretik egymást az ifjak).

Persze ezeknek a mondatoknak csak az ep3-mal lett értelmük, azaz inkább nyerték el igazi értelmüket, addig bár erőteljesek voltak, erejüket még nem lelték meg. Viszont azon túl is remekül jelzi, hogy Lucas mennyire korán elgondolta, mi fog lejátszódni az ep3-ban, és ezt hogyan szőtte bele az ep2-be.

Ezekből a mondatokból is kitűnik, hogy mennyire tudták, érezték a kapcsolatuk buktatóit és veszélyeit, és érdekes módon itt Padmé még helyesen dönt. Aztán viszont elgyengül... Egyébként nekem Padmé fekete ruhája tetszik a legjobban, a nyakán azzal a fekete sállal ami Anakin kezét szimbolizálja. Maga Lucas tervezte ezt a ruhát, és Natalie panaszkodott is rá, mert nagyon szűk volt. :evil:
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pénteken mi is haladtunk itthon a tervezett úton, és megnéztük a filmet. Sajnos nem sikerült elég korán kezdeni, így a fiam közben elaludt (ő hamar kidől máskor is esténként, s mivel csak most lett iskolás, még elég sok az izgalom ebből kifolyólag is). De ami neki nagyon tetszett, az a Corsucant-i üldözés az elején, az egész látvánnyal együtt, ahogy ott a városi közlekedés zajlik. :D Kár, hogy elaludt, mert ő az, akit a részletek rendkívül érdekelnek - másnap kérte is, hogy majd még nézzük meg még egyszer napközben, és akkor biztosan nem fog elaludni. :D A lányok simán végignézték, és a kicsinek is tetszett, főleg hogy esküvő van a végén. :D

Jövő héten elvileg jön a Sith-ek bosszúja, majd kiderül, az mennyire lesz sokkoló. Erőltetni nem szeretnék semmit.

Ha mégis végignézzük, igen kíváncsi vagyok, mit fognak szólni hozzá, hogy Anakinból lesz Vader nagyúr, mert ez szerintem még nem tudatosult bennük (Vadert már látásból ismerik a Musical Journey DVD-ről, amit már sokszor láttak).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 8 hónappal később...

Jar Jar szerepének drasztikus lerövidítése volt a legfontosabb követelés a rajongók részéről, miután az első epizód kijött a mozikba. Ennek George Lucas eleget is tett, bár az a kevés játékidő, amivel felruházták, fontosabb szerepet ró rá Binksre, mint a Baljós Árnyakban bármikor.

A szeparatista mozgalom logikus továbbvitele a válságvonalnak az első részből. Kiterjedtebb, mint egy bolygóinvázió, ugyanakkor felsejlik, honnan indulhatott ki a klasszikus trilógia szembenállása. A felkelők-birodalom felállás eredetileg a szeparatisták-köztársaság ellentét volt, csak a két oldal eltérő tartalommal telítődött.

A Szenátus rozoga szisztematikája semmilyen téren nem hatékony: elemi létbiztonság, helyzetértékelés, bíróság, etc. Ez már indok a csillagrendszerek kiválására. Emellett azért nem ártott volna tisztázni, hogy mik a szakadár vezetők pontos követelései. Közülük csak a Kereskedő Föderáció indítékát ismerjük, és egy másik szövetségi állam puszta megléte még nem jelent háborúalapot. De ezek gazdaságpolitikai részletek, úgyhogy el lehet nézni a hiányukat.

A klónok támadása tipikusan az a fajta mozi, ahol a szereplők nincsenek ráutalva, hogy hitelesek legyenek. A jellemábrázolás cseppet sem aprólékosabb, mint elődjénél. Minden gesztus, szemkontaktus vagy arckfejezés megjátszott és gépies, nem tudnak emociót vagy okozatot megjeleníteni. Az egyetlen színész, aki ebben a filmben színvonalas színészi teljesítményt prezentál, az Christopher Lee. Utolsó jelenete pedig nagyon jó sejtető-montázs, ahogy találkozik Darth Sidiousszal.

Anakin Skywalker forrófejűségét Lucas olyan szituációkban körvonalazza, amik inkább zavarba ejtőek, semmint lényegre mutatóak. Amikor Anakin Padmet viszontlátja, nem a szerelmét palostolni igyekvő ifjút, hanem egy kimérten ellenkező disszienst látunk.

Obi-wan pedig tanítóként valami nyomorúságos: érvek helyett csak merev hatalmaskodást mutat padawanja irányában. Ami képmutatás is, tekintve, hogy egy coruscanti vendéglő tulajdonosát haverjaként kezeli. Önhittség ide vagy oda: a színészeknek nincs lehetőségük mélységet adni a karaktereiknek.

A Jedi-tanács tagjai semmi többek élő díszletnél. Az 1. és a 2. rész háromnegyedében nem csináltak mást, mint ültek, álltak vagy beszéltek. Ez főként azért zavaró, mert a gyakorlati munkájuk választ adhatna arra, miért nem volt érkezésük a tatuini rabszolgaság felszámolására. Qui-gon küldetésekor kevés volt az idejük, készleteik, alig tudták elhozni onnan a gyereket. A szeparatisták mozgalma sem rögtön a naboo-i ünnepség után kezdett gondokat generálni. Ez azt a benyomást kelti, hogy nem érdekelte őket a félreeső rendszer, megkapták, amit akartak: Anakint.

A szerelmi szál működésképtelen, mint alapkoncepció. Nincsen semmi kémia Anakin és Padme között. A dialógusok minimális kreativitást mutatnak, teljesen hamis az egésznek az összhatása. Han és Leia szerelme azért volt meggyőzőbb, mert nem a festői tájképek, hanem konkrétan a mimika és a közjáték vetítette ki az egymás iránti kötődésüket. Amikor Anakinék a geonozis-i arénában búcsúzkodnak, közel se olyan megható, mint mikor Leia látta Han karbonitba ágyazását.

Padme vonzalmát nem nagyon értem, mi generálhatta. Anakin viselkedése semmi empátiát nem mutat vagy kelt, világnézetét pedig nagyon mereven sarkítják: demokrácia helyett diktatúra. Mellesleg: Jamilla királynő még kevesebb realitásérzéket mutat a politikai tényállással, mint Padme a Baljós Árnyak első harmadában.

A rémálom-szálból hiányzik a logika. A Jedik alapvető vonása, hogy víziókon át érzékelik a jövőt. Anakin 10 év alatt kellett volna ismeretet szerezzen erről a témáról, akár más lovagoktól, akár a templomi archívumból. Saját képességeire is nagymértékben támaszkodik - mint mikor kiugrik a nyílt forgalomba -, szóval hogy nem ismeri fel álmának konkrét horderejét? Obi-wannak bevallotta: régóta gyötri ez az álom.

A Lars család bemutatása nagyon jól sikerült: Beru és Padme láthatóan rokonszenvvel viseltetnek a másik felé. A színtelen Owenhez képest Cliegg nagyon empatikus figura, a szavaiban valódi helyismeret, törődés tettenérhető.

Kevésbé meggyőző, amikor Anakin rátalál haldokló anyjára, az pedig éppen fél perccel utána hal meg - egy gyanúsan erős nyakrándulással. Anakin mészárlását mindössze három kardlendítéssel illusztrálják. Ennyi. Ebből kéne elhinnünk, hogy állítólagos dühtől vezérelve kiirtott egy egész taszkenpopulációt. A taszkenek alighanem az erdei vadak humanoid megfelelőit reprezentálják, ezért számít majd másnak a Jedi-ifjak leöldösése.

Padme reakciója a tömeggyilkosságra szintén kiábrándító. Csak ácsorog kifejezéstelen ábrázattal, mondván: "Haragosnak lenni emberi vonás". Épp most tudta meg, hogy a fiú, akibe kezd beleszeretni, véres genocídiumot követett el gyerekeken. Ha mindössze ennyi a reakciója, az hitelét veszi a III. rész végi drámajelenetnek. Bármennyire olyanok a taszkenek, mint az állatok, voltaképpen nem azok. Mészárlás az mészárlás.

A geonosis-i nagycsatánál Yoda miért veti be a klón-hadsereget?! Megtudták a nyomozásból, hogy:

A megrendelő a Tanács beleegyezése és tudta nélkül rendelte meg a sereget;

Az alanyról, Jango Fettről bebizonyosodik, hogy Nute Gunray bérelte fel Amidala megölésére;

A megrendelő Jedi kitörölte Kamino-t az archívumból;

Sifo-Diaz 10 éve halott volt, mikor állítólag ezt elrendelte, de Jango szerint Tyranusnak hívták a megrendelőt;

a klónokat fizikailag formálták, elméjüket szigroú agymosásnak vetették alá.

Egy ilyen hadsereg potenciális veszélyforrás mindenkire nézve. Jó, akkor egyszer talán kapóra jöhetett a klónsereg megsegíteni a Jediket. De azután?

Még a rejtély hiányzó láncszeme is kiderül. Dooku felfedi Obi-wannak, hogy a Köztársaságot Darth Sidious irányítja. Ez megmagyarázza, miért akarnának a szeparatisták hadsereget adni a megtámadni készült ellenségüknek: mert Sidious háborút akar szítani. Dookuról is kiderül, hogy átállt a sötét oldalra. Erre a Jedik egy olyan seregre fognak támaszkodni 3 éven át – elszórtan a galaxis pontjain és csataterein –, amely bármikor a szakadárok, sőt: a Sith-ek lehetséges fegyverévé válhat a hátukban?!

A végső lézerkard-csata kinézetén nagyon érződik, hogy csupán gyakorlatozás. Anakin ész nélkül nekirohan Dookunak, majd a vívás után mereven megdermed, és hagyja, hogy Dooku egy lajhárlassú vágással levágja a karját. És erre vadul felordít? Nem: egy ásítás erejével felbőg, és hátracsusszan. És amikor Yoda harcol fénykarddal, ugyanúgy teszi azt, mint Anakin, csak picit gyorsítva és többet ugrálva. Ennek a jelenetnek azt kellett volna megmutatnia, milyen nagy harcos volt Yoda. De semmi rendkívüli dolgot nem csinált.

És a legutolsó jelenetben Padme rögtön hozzámegy Anakinhez, miután az alkarprotézist kapott, és Padméval visszatértek Naboora. Ennyit jelent neki az, hogy gyerekek arrogáns mészárosa lesz a férje.

A második rész eseménydúsabb elődjénél, de ezt leszámítva semmilyen téren nem tesz túl rajta. Palpatine tervének végre jelentős részeredményét látjuk, amikor a Szenátus megszavazza neki a rendkívüli jogokat, épp hivatali idejének a végén. Az a szkript egyetlen tisztességesen kidolgozott szála: a Szenátus fél felelősséget vállalni, hogy talán épp a hadsereg felállítása robbantja ki a háborút. Egy teljhatalmú főkancellárnál viszont rá lehet fogni az egészet, ha hibás lépésnek bizonyul.

4/10-et adok a második részre. Sajnos az kell mondjam: teljesen jogosan ítéltek Arany-Málna-díjat a film forgatókönyve és főszereplője számára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4/10-et adok a második részre. Sajnos az kell mondjam: teljesen jogosan ítéltek Arany-Málna-díjat a film forgatókönyve és főszereplője számára.

Csak bele-bele olvastam írásodba, nem mérgezem magam ilyenekkel. :) Te valahol nagyon eltévedtél ha szerinted méltán kapott egy idióta és nevetséges díjat ez a film. Milyen rajongó mond olyat, hogy egy SW film jogosan kap arany málnát? Ha utálod a prequeleket, akkor rossz helyen jársz. És ezt még most barátian mondom neked.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak bele-bele olvastam írásodba, nem mérgezem magam ilyenekkel. :)

Ne is tedd, én elolvastam az mindkét részhez írt "kritikáját". Inkább nem írok semmit :) Szerkesztve: - Darth_Phobos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Volt annyi időm és türelmem, hogy én is elolvastam. Ez a kritika egy művészfilm esetében még helyénvaló is lenne. De az Csillagok háborúja ugye nem ilyen alkotás. Máskülönben ha nincs rajta sapka az a baj, ha meg van az -én ezt olvastam ki mindkét kritikából.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak bele-bele olvastam írásodba, nem mérgezem magam ilyenekkel. :) Te valahol nagyon eltévedtél ha szerinted méltán kapott egy idióta és nevetséges díjat ez a film. Milyen rajongó mond olyat, hogy egy SW film jogosan kap arany málnát? Ha utálod a prequeleket, akkor rossz helyen jársz. És ezt még most barátian mondom neked.

Olyan rajongó, akinek az eredeti trilógia jobban tetszik, révén színvonalasabb. De elnézést, látom valóban eltévedtem és itt csak pozitív véleményeket lehet megosztani. Én hülye hogy is gondolhattam, hogy egy fórumon számít valamit az ember véleménye...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olyan rajongó, akinek az eredeti trilógia jobban tetszik, révén színvonalasabb. De elnézést, látom valóban eltévedtem és itt csak pozitív véleményeket lehet megosztani. Én hülye hogy is gondolhattam, hogy egy fórumon számít valamit az ember véleménye...

Itt mindenki szereti a prequelt. Épp a prequel fikázóktól van herótunk, szóval tőlünk megértésre ne nagyon számíts (főleg ha megjelenik Dzséjt :D ). Az eredeti trilógiára meg ugyanúgy rá lehet húzni azokat amiket írtál alább. Hozzáállás kérdése az egész.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a kedvenc epizódom, így kissé elfogult vagyok: fighting0037.gif

Jar Jar szerepének drasztikus lerövidítése volt a legfontosabb követelés a rajongók részéről, miután az első epizód kijött a mozikba. Ennek George Lucas eleget is tett, bár az a kevés játékidő, amivel felruházták, fontosabb szerepet ró rá Binksre, mint a Baljós Árnyakban bármikor.

Ami valljuk be, egy elegáns fricska volt a követelődző rajongók felé. :)

A szeparatista mozgalom logikus továbbvitele a válságvonalnak az első részből. Kiterjedtebb, mint egy bolygóinvázió, ugyanakkor felsejlik, honnan indulhatott ki a klasszikus trilógia szembenállása. A felkelők-birodalom felállás eredetileg a szeparatisták-köztársaság ellentét volt, csak a két oldal eltérő tartalommal telítődött.

Szerintem nincs túl sok közül egymáshoz, bár tény, mindkettő ellentétes érdekcsoportosulás, de akkor már a Nabooi királyi udvar és a Kereskedelmi Szövetség ellentétét is a Lázadók a Birodalom ellen játék előfutárának tekinthetnénk. Viszont a Független Rendszerek Konföderációja (basz' ki, majdnem Bolygók Egyesült Föderációját írtam :)) egy a Köztársaságtól független kormány, míg a Lázadók Szövetsége csak politikusok, közemberek és katonák csoportosulása volt, a Birodalom szemszögéből nem több terroristáknál.

A Szenátus rozoga szisztematikája semmilyen téren nem hatékony: elemi létbiztonság, helyzetértékelés, bíróság, etc. Ez már indok a csillagrendszerek kiválására. Emellett azért nem ártott volna tisztázni, hogy mik a szakadár vezetők pontos követelései. Közülük csak a Kereskedő Föderáció indítékát ismerjük, és egy másik szövetségi állam puszta megléte még nem jelent háborúalapot. De ezek gazdaságpolitikai részletek, úgyhogy el lehet nézni a hiányukat.

Pedig ez a rész is nyugodtan lehetett volna politikai dokumentumfilm, mint az előző.

Sokkal szívesebben néztem volna gazdasági elemzéseket, mint mondjuk Obi-Wan és Jango harcát unalmasan és logikátlanul prezentáló, kissé túlcifrázott harc, és szerintem sokkal értékelhetőbb lett volna egy másfél órás vitafórum a Szenátusban, mint a teljesen felesleges és látványként sem nagy számnak tekinthető, amúgy is az ep5-ből lopott és eredetiséget egy másodpercben sem felmutató aszteroida üldözés. Franc, majdnem összejött a háromsoros mondat, de nem akartam túlbonyolítani... :)

A klónok támadása tipikusan az a fajta mozi, ahol a szereplők nincsenek ráutalva, hogy hitelesek legyenek. A jellemábrázolás cseppet sem aprólékosabb, mint elődjénél. Minden gesztus, szemkontaktus vagy arckfejezés megjátszott és gépies, nem tudnak emociót vagy okozatot megjeleníteni. Az egyetlen színész, aki ebben a filmben színvonalas színészi teljesítményt prezentál, az Christopher Lee. Utolsó jelenete pedig nagyon jó sejtető-montázs, ahogy találkozik Darth Sidiousszal.

Mert az ep4-5-6 aztán hatalmas emóciós gesztusokat, mimikákat és mélyre ható szemkontaktusokkal van átvéve, olyannyira, hogy lealázza az amúgy eléggé pocsék színészekkel telezsúfolt Keresztapát (húúú... akkor most várhatom a nyihahakopfot? :para: ). Nem is értem, hogy nem kaphatott a Star Wars filmek egyik főszereplője sem Oscart az alakításáért, vagy miért tűnt el a süllyesztőben Mark Hamill vagy Carrie Fisher... És ugye Harrison Fordot is briliáns színészi tehetségéért szeretjük.

Egy szó mint száz, a Star Wars filmekhez képest az ep1-2-3 színészei lazán hozzák a korrekt szintet, ami ehhez a meséhez bőségesen elég. Sőt, őszintén szólva, olykor túl is szárnyalják ezt a korrekt szintet (Hayden Christensen a mustafari jelenetekben ékes példa, de Ian McDiarmid is elég meggyőző ebben a részben, mikor beszédet mond a Szenátusban).

Anakin Skywalker forrófejűségét Lucas olyan szituációkban körvonalazza, amik inkább zavarba ejtőek, semmint lényegre mutatóak. Amikor Anakin Padmet viszontlátja, nem a szerelmét palostolni igyekvő ifjút, hanem egy kimérten ellenkező disszienst látunk.

Hát igen, kínosabbnál kínosabb forrófejű megnyilvánulásai vannak a fiúnak. Mikor állandóan kardot ragad, vagy mikor kiugrott a siklóból, hát ott már nekem égett a pofám (az ámulattól... :D).

Kimérten ellenkező? Mikor? Amikor nyíltan Obi-Wan szavába vág? Hűűűű... és mi nálad a nyíltan vehemensen ellenkező?

És miért akarná palástolni Anakin a szerelmét? Amit én láttam filmet, abban egy pillanatra sem palástolt semmit, sőt, ha nyíltabb lett volna, az már zaklatásnak minősült volna. Éppen ez volt a lényeg. Lőjenek le, de szerintem pont ezt akarta Lucas is bemutatni, hogy Obi-Wan nem egy szende szüzike, aki nem tud mit kezdeni az érzéseivel, hanem a tettek és a szavak embere. Egy kis tesze-tosza tüskelökiből nem is vált volna túl jó Darth Vader, legfeljebb Light Vader.

Obi-wan pedig tanítóként valami nyomorúságos: érvek helyett csak merev hatalmaskodást mutat padawanja irányában. Ami képmutatás is, tekintve, hogy egy coruscanti vendéglő tulajdonosát haverjaként kezeli. Önhittség ide vagy oda: a színészeknek nincs lehetőségük mélységet adni a karaktereiknek.

Hm... nem tudom, de lehet, hogy ez a nyomorúságos mesterkedés fontos szerepet játszott Anakin átállásában? Csak egy tipp.

A Jedi-tanács tagjai semmi többek élő díszletnél. Az 1. és a 2. rész háromnegyedében nem csináltak mást, mint ültek, álltak vagy beszéltek.

Ő... neked valami nagy very special editionod lehet, mert nálam a két epizódot egybe véve sem játszanak egy film háromnegyedéig sem. :) Egész pontosan, a Jedi Tanácsot az ep2-ben talán három percig látni, és emlékeim szerint a film nem négy perces.

Ez főként azért zavaró, mert a gyakorlati munkájuk választ adhatna arra, miért nem volt érkezésük a tatuini rabszolgaság felszámolására. Qui-gon küldetésekor kevés volt az idejük, készleteik, alig tudták elhozni onnan a gyereket. A szeparatisták mozgalma sem rögtön a naboo-i ünnepség után kezdett gondokat generálni. Ez azt a benyomást kelti, hogy nem érdekelte őket a félreeső rendszer, megkapták, amit akartak: Anakint.

Egy, valamit csúnyán benéztél, mert az ep1-ben első körben annyira kellett nekik Anakin, hogy lazán elutasították. Amikor pedig Qui-Gon elindította a második kört... nos, akkor is elutasították. Csak a harmadik körben nyert bebocsájtást. Hű, de kellett nekik Anakin.

És mit akartál ep2 címén? Tatooine felszabadítása? Az vicces lett volna, tekintve, hogy az ep4-ben és 6-ban látott Tatooine semmivel sem barátságosabb az ep1-ben látottnál. Ha pedig elkezdenek ott nyüzsögni a Jedik, azt biztos jó szemmel nézték volna a huttok és az egyéb törvényen kívüli lények. Másrészt, valószínűleg még kapacitása sincs erre a Rendnek, hiszen egy egész Köztársaságot kell védeniük egy krízis közepette, ami több ezer naprendszert ölel fel. Ez szerintem nem kis feladat, e mellé még foglalkozzanak a Galaxist szó szerint körbeölelő Peremvilágokkal? Aranyos!

A szerelmi szál működésképtelen, mint alapkoncepció. Nincsen semmi kémia Anakin és Padme között. A dialógusok minimális kreativitást mutatnak, teljesen hamis az egésznek az összhatása. Han és Leia szerelme azért volt meggyőzőbb, mert nem a festői tájképek, hanem konkrétan a mimika és a közjáték vetítette ki az egymás iránti kötődésüket. Amikor Anakinék a geonozis-i arénában búcsúzkodnak, közel se olyan megható, mint mikor Leia látta Han karbonitba ágyazását.

Ja, Harrison Ford klasszikus félvigyora és Carrie Fisher szép nagy bociszemei Oscar gyanús játékot prezentáltak. Bár igaz, Fisher összehúzta bociszemeit, mikor Fordot befagyasztották... Mármint, Hant, Fordot nem, ő akkor már otthon ült. Bár szerintem a "szeretlek, tudom" két szavad dialógus sem utal túl sok mély érzelemre, ennél számomra sokkal meghatóbb az említett aréna jelenet, annak ellenére, hogy Han és Leia kapcsolatához az a kétszavas vallomás illet. Egyszerűen, két különböző párról van szó, nem értem, minek kell rávetíteni egyik interakcióját a másikra. Aki meg nem tud elvonatkoztatni a festői tájképtől, vagy nem tudja annak szimbolikáját értelmezni (lásd kanapés jelenet, mely önmagában a mustafari események előrevetítése), hát ott nem a filmmel, hanem a nézővel van probléma.

Padme vonzalmát nem nagyon értem, mi generálhatta. Anakin viselkedése semmi empátiát nem mutat vagy kelt, világnézetét pedig nagyon mereven sarkítják: demokrácia helyett diktatúra. Mellesleg: Jamilla királynő még kevesebb realitásérzéket mutat a politikai tényállással, mint Padme a Baljós Árnyak első harmadában.

Magas, jóképű, van egy hosszú fénykardja... khm... rossz az, aki rosszra gondol. Ezen kívül a csávó kölyök korában megmentett a Naboot, megmenti Padmét is pár ízben, hősként harcol, és jó a humora is (ekkor még legalábbis csak humor, később fekete humorrá válik). Mit nem szeretnének Anakinban a csajok? Jó, az ep3-ban már kevésbé szeretetre méltó, de emlékeim szerint, Padmé is halálosan kiábrándult belőle.

Na igen, Jamilia, hát ő ilyen. De tudod még kinek pocsék a politikai tényálladékhoz való realitásérzete? Pampy-nak. A poén kedvéért nem árulom el, kicsoda ő, de szerepelt az ep1-ben és az ep2-ben is, és szerintem, min 88. jelentéktelen mellékszereplő (Jamilia csak a 48. jelentéktelen mellékszereplő, így tényszerűen nagyobb az ő bűne), neki is nagyon defektes a politikai hozzáállása. Bár a viselete miatt én rá szavaznék :D

A rémálom-szálból hiányzik a logika. A Jedik alapvető vonása, hogy víziókon át érzékelik a jövőt. Anakin 10 év alatt kellett volna ismeretet szerezzen erről a témáról, akár más lovagoktól, akár a templomi archívumból. Saját képességeire is nagymértékben támaszkodik - mint mikor kiugrik a nyílt forgalomba -, szóval hogy nem ismeri fel álmának konkrét horderejét? Obi-wannak bevallotta: régóta gyötri ez az álom.

Javíts ki, ha tévednék, de álmának horderejét azon a ponton mintha felismerte volna, mikor csapot-papot, és legfőképpen, parancsot figyelmen kívül hagyva átruccant a Tatooine-ra.

Kevésbé meggyőző, amikor Anakin rátalál haldokló anyjára, az pedig éppen fél perccel utána hal meg - egy gyanúsan erős nyakrándulással. Anakin mészárlását mindössze három kardlendítéssel illusztrálják. Ennyi. Ebből kéne elhinnünk, hogy állítólagos dühtől vezérelve kiirtott egy egész taszkenpopulációt. A taszkenek alighanem az erdei vadak humanoid megfelelőit reprezentálják, ezért számít majd másnak a Jedi-ifjak leöldösése.

Igaz is, teljesen hihetetlen. Szerintem a következő történt: Anakin levágta azt a három fickót, aztán elsétált. Qui-Gon meg azért üvöltözött holtából, hogy ne menjen, csak közben a nyüves Erő elnyomta. Pedig így hangzott volna a teljes kifakadás: Ne, Anakin! Neeeee meeeeenj! Vág le mind, pusztuljanak, mind egy szálig! És persze Yoda is azért mondta bánatos, könnyáztatta boci szemekkel, hogy az ijfú Skywalkert micsoda kín gyötri, mert megérezte az ifjú Skywalker bélproblémáit. És mivel ő is zöld - ami hosszan tartó gyomorbajra utal - hát együtt érez vele. Windu persze ezt nem tudhatja, mert ő barna.

Padme reakciója a tömeggyilkosságra szintén kiábrándító. Csak ácsorog kifejezéstelen ábrázattal, mondván: "Haragosnak lenni emberi vonás". Épp most tudta meg, hogy a fiú, akibe kezd beleszeretni, véres genocídiumot követett el gyerekeken. Ha mindössze ennyi a reakciója, az hitelét veszi a III. rész végi drámajelenetnek. Bármennyire olyanok a taszkenek, mint az állatok, voltaképpen nem azok. Mészárlás az mészárlás.

Az előbb írtad, hogy nem lehet elhinni Anakin tettét, és most számon kéred Padmén, amiért ő sem tudja ezt elhinni? :P Padmé nyilván híján van pár fontos információnak:

1) A Jediknél a mészárszék rendezés nem pálya. Mert ugye ő mit látott az életében felvonult három Jeditől addig? Qui-Gon és Obi-Wan minden problémát fénykarddal hárított el, majd Anakin és Obi-Wan minden problémát fénykarddal hárított el. Ezután joggal feltételezhette, hogy Anakin egyedül is fénykarddal hárította el a buckalakó problémát.

2) Mit tudott a buckalakókról? Kíméletlen szörnyetegek, akik fegyvertelen, ártatlan nőket hurcolnak el és kínoznak meg (ez utóbbiról ugye Anakin álmából informálódhatott), és akikkel szemben harminc ember is csak annyit ér, mint egy seregnyi harci droid Yoda ellen. Semmit. Na már most, ezután joggal feltételezhette, hogy Anakin nem azért rendezett mészárszéket, mert úri kedve úgy tartotta, hanem kicsit bedurrant az agya, mikor azok a lelketlen szörnyetegek elállták az anyjához vezető utat. És bár én is ferde szemmel tekintek Anakin tettére, mint külsős, minden tényt pontosan ismerő néző, el tudom hinni, hogy Padmé, aki csak felületesen ismeri az eseményeket, nem érzett különösebb szánalmat a buckalakókkal szemben.

A geonosis-i nagycsatánál Yoda miért veti be a klón-hadsereget?! Megtudták a nyomozásból, hogy:

Mert sajnos a jógafóka hadseregét elhasználta egy másik nagycsatában.

A megrendelő a Tanács beleegyezése és tudta nélkül rendelte meg a sereget;

Az alanyról, Jango Fettről bebizonyosodik, hogy Nute Gunray bérelte fel Amidala megölésére;

A megrendelő Jedi kitörölte Kamino-t az archívumból;

Sifo-Diaz 10 éve halott volt, mikor állítólag ezt elrendelte, de Jango szerint Tyranusnak hívták a megrendelőt;

a klónokat fizikailag formálták, elméjüket szigroú agymosásnak vetették alá.

A megrendelés viszont állítólag egy Jedi lovag adta le, aki egykor a Tanács tagja volt (a filmből nem derül ki, hogy Sifo-Dyas volt-e Tanácstag, avagy sem). További vizsgálódásra a helyzet súlyossága miatt nem volt idő. Kellemetlen lett volna, ha nem vetik be emiatt a klónokat, és a nagy nyomozás közben droidsereg szakad a Köztársaságra.

Az alany egy független fejvadász volt. Valószínűleg nem egyszer dolgozott már szemben álló feleknek. Plusz, továbbra is kényszerhelyzet volt és nem rendelkezett a Köztársaság más hadra fogható galaktikus hadsereggel.

Soha nem derült ki a Jedik előtt, hogy ki törölte ki az Archívumból Kaminot. Még arra sem derült fény, hogy tényleg Sifo-Dyas rendelte meg a klónokat, vagy sem. Így aztán pláne nem kötötték össze a kettőt.

Nem tudni, pontosan mikor rendelték a klónokat és mikor halt meg Dyas. Akár ő is megrendelhette. A Jedik előtt pedig nem derült fény arra, hogy Tyranus Dooku, de még az sem tudták, hogy ez a Tyranus nevű muksó Darth volt.

Ez miért is ok a nem bevetésre? Fizikailag harcra, mentálisan parancsteljesítésre lettek kondicionálva. Magyarán ők voltak a tökéletes katonák. Ezután hová küldték volna őket, a dantooine-i krumpliföldekre?

Egy ilyen hadsereg potenciális veszélyforrás mindenkire nézve. Jó, akkor egyszer talán kapóra jöhetett a klónsereg megsegíteni a Jediket. De azután?

Nem is tudom. Azután talán kapóra jöhettek a Köztársaságot elpusztítani szándékozó Szeparatista hadseregekkel szemben. Csak egy tipp.

Még a rejtély hiányzó láncszeme is kiderül. Dooku felfedi Obi-wannak, hogy a Köztársaságot Darth Sidious irányítja. Ez megmagyarázza, miért akarnának a szeparatisták hadsereget adni a megtámadni készült ellenségüknek: mert Sidious háborút akar szítani. Dookuról is kiderül, hogy átállt a sötét oldalra. Erre a Jedik egy olyan seregre fognak támaszkodni 3 éven át – elszórtan a galaxis pontjain és csataterein –, amely bármikor a szakadárok, sőt: a Sith-ek lehetséges fegyverévé válhat a hátukban?!

Ismételten: kényszerhelyzet állt elő. Használják a klónokat, és vállalják a kockázatot, hogy végük, vagy, nem használják a klónokat és biztosan végük. Plusz, Dooku átállt, és ahogy Yoda rávilágít a sztori végén, akár hazudhatott is. Persze nem hazudott, de ez már Palpatine mesteri húzásának része, ami az ep3-ban csúcsosodik ki.

A végső lézerkard-csata kinézetén nagyon érződik, hogy csupán gyakorlatozás.

Gyakorlatozás... Vajon ezt Anakin is osztaná? Nem kezeskedem érte.

Anakin ész nélkül nekirohan Dookunak, majd a vívás után mereven megdermed, és hagyja, hogy Dooku egy lajhárlassú vágással levágja a karját.

Keresnem kellett egy kifejező szmájlit: happy0196.gif

És erre vadul felordít? Nem: egy ásítás erejével felbőg, és hátracsusszan.

Az én verziómban azonnal elájul és Dooku hátralöki, de ez a te verziód jobban tetszik. Kölcsön kaphatom? Gyűjtöm a filmek különböző verzióit.

És amikor Yoda harcol fénykarddal, ugyanúgy teszi azt, mint Anakin, csak picit gyorsítva és többet ugrálva. Ennek a jelenetnek azt kellett volna megmutatnia, milyen nagy harcos volt Yoda. De semmi rendkívüli dolgot nem csinált.

Mivel ez a kedvenc jelenetem, így csak egy újabb szmájlira futja: fighting0040.gif

És a legutolsó jelenetben Padme rögtön hozzámegy Anakinhez, miután az alkarprotézist kapott, és Padméval visszatértek Naboora. Ennyit jelent neki az, hogy gyerekek arrogáns mészárosa lesz a férje.

Rögtön. Leszámítva azt az időt, míg Anakin orvosi kezelést kap, elmennek Coruscantra, majd visszatérnek Naboora, elrendezik a ceremónia ügyes-bajos dolgait. Mire ők összeházasodnak, a komplett klón hadsereget áttelepítették Coruscantra, ami nem hiszem, hogy két perc alatt ment.

Másrészt, Amidala nem volt jós, de még csak Jedi sem, honnan tudhatta volna szegény szerencsétlen, hogy három évvel később Anakin majd gyerekeket hány kardélre?

A második rész eseménydúsabb elődjénél, de ezt leszámítva semmilyen téren nem tesz túl rajta. Palpatine tervének végre jelentős részeredményét látjuk, amikor a Szenátus megszavazza neki a rendkívüli jogokat, épp hivatali idejének a végén.

Hűha...! A te verziódban Palpatine-nak éppen lejár a hivatali ideje? Hát ez az extra jelenet egészen új szemszögből világítja meg a karaktert. Az enyémben sajnos ilyenről szó sincs (sőt, arról a tényről, hogy Palpatine-nak már rég lejárt a hivatali ideje, csak az ep3-ban értesülünk, pedig már itt is meghosszabbítva ücsörgött a trónján... mármint, irodai székében). Bár nem tudom, szerintem az, hogy kancellár lett, szintén egy elég jelentős részeredmény volt. Tekintettel, hogy anélkül semmit nem tudott volna tenni az ep2-ben (sőt, ep2 sem lett volna).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.