Ugrás a kommentre

Szükség van-e a VII. Epizód elkészítésére?


Nute Gunray

Szeretnél 7. részt?  

60 felhasználó szavazott

  1. 1. Szeretnél 7. részt?



Ajánlott hozzászólás

Lucas legalább annyiszor mondta el, hogy tuti lesz ep.7-8-9 mint hogy tuti nem. Emiatt aggódnék a legkevésbé. Nála ingatagabb filmest/történetmesélőt nem hordott hátán a Föld (lásd ugyanitt: még a kész filmek sokadik kiadására is talál valami apró nüanszot amit át szeretne variálni). És ugye vegyük számba hogy nem úgy volt ez, hogy Lucas eladta az SW-t a Disney-nek, az egeres cég pedig pénzhajhász módon kitörpölte, hogy ebből folytatást fog kovácsolni, hanem pont forditva: Lucas azért adta el a céget, mert úgy volt vele, hogy folytatodjon a történet, de immáron nélküle és úgy gondolta, hogy a folytatások menedzselésére a Disney lenne a legmegfelelőbb. Hamilléknak már akkor csepegtette az új trilógia készülésének lehetőségét, amikor még csak a tárgyalások mentek a Disney-vel.

 

Ami Lucast illeti még finoman is fogalmaztál Bomarr. Az Ő magyarázata mindig más és más nézőpontból értelmezendő, nagy kamugéza. Az önellentmondások nagymestere. Viszont képes a folyamatos megújulásra. Egyébként egy picit dühítő, hogy a szavára nem lehet adni. Ha egyszer kiadnak egy Lucas's Quotes könyvet, tuti befizetek rá. Bőven megkockáztatom, hogy a 3. trilógia Lucas ötlete volt és nem a Disney pénzközpontú döntése. Abban is biztos vagyok, hogy Lucas kéziratokkal és ötletekkel segítette az új rész forgatókönyvének a születését és ez így van jól.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ami Lucast illeti még finoman is fogalmaztál Bomarr. Az Ő magyarázata mindig más és más nézőpontból értelmezendő, nagy kamugéza. Az önellentmondások nagymestere. Viszont képes a folyamatos megújulásra. Egyébként egy picit dühítő, hogy a szavára nem lehet adni. Ha egyszer kiadnak egy Lucas's Quotes könyvet, tuti befizetek rá. Bőven megkockáztatom, hogy a 3. trilógia Lucas ötlete volt és nem a Disney pénzközpontú döntése. Abban is biztos vagyok, hogy Lucas kéziratokkal és ötletekkel segítette az új rész forgatókönyvének a születését és ez így van jól.

Ez azért elég érdekes... A közelmúltig Lucas -t úgy ismertük, mint akinek a szava gránitba van vésve...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez azért elég érdekes... A közelmúltig Lucas -t úgy ismertük, mint akinek a szava gránitba van vésve...

 

Ody ne! :lol: Tisztelem Lucas művét és ezzel együtt a személyét, de...no, hogy is fogalmazzak finoman....mindig mást mond, mindig folyton felülbírálja az álláspontját. Lucasból van 100 verzió és keveset mondtam. Az Új Remény idején volt a 9 részes Lucas, a Jedi Visszatér sajtótájékoztatóján volt a 6 részes Lucas, a Pixar eladása idején volt a CGI ellenes Lucas (nem jósolt a CGI-nek nagy jövőt), 99-ben a LucasFilm Creature Shop eladása idején volt a báb ellenes Lucas, aztán a kongresszusi beszédében volt a filmek eredeti állapotában történő konzerválásának a híve Lucas (beszédében kikelt azon rendezők ellen, akik utólag változtatni mernek a filmjeiken), majd jött a CGI imádó Lucas és a felújítós Lucas, aztán az újraértelmezős Lucas, volt a Han lő először Lucas, majd jött a Greedo lő először Lucas, volt a 2004 DVD a végső formátum Lucas, majd jött a 2011 "kicsit változtatok" Lucas. Volt aztán a nem lesz több rész Lucas (még végrendeletet is írt tóla és ezt maga nyilatkozta!), most pedig van 3. trilógia Lucas.

 

Lucas meg a gránitba vésett szavak! :clap:

 

A rajongók már csak Rick Mccallumot szeretik jobban, mert ez a két pali teljesen el van a kis világában, amiben nincs objektivitás. De ez nem baj....csak már legendásan vicces a rajongók körében.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy őszinte legyek, nem sokat tudtam Lucas szavahihetőségéről egészen addig, amíg el nem kezdtem itt fórumozni (és azóta sem olvasok más helyeken, ezért az infokat 99%-ban innen veszem). Azóta tudom a lentieket, szóval ez a közelmúltig úgy ismertük dolog nekem is kicsit furcsa :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az alábbi példákhoz még hozzá lehet csapni Mault, akit Lucas saját bevallása szerint azért vágatott félbe, hogy egyértelmű legyen a halála, aztán ő találta ki, hogy mégis él. Az lenne még érdekes fordulat ha újra meggondolná magát és úgy döntene, hogy a Saga mégis csak hat részes, csak már túl késő közbe avatkozni... :D (bár van egy olyan prekoncepcióm, hogy Lucast a házasság óta olyan nagyon nem érdekli már ez az egész és részben ezért is adta el a jogokat)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is, Lucas most már csak a családjának él. Egyébként én szeretem benne a lent felsoroltakat, ettől olyan kiszámíthatatlan ez az egész saga. :) Valóban, ha a mester minden szavát gránitba véstük volna, a sok ellentmondástól már összeomlott volna a Star Wars-univerzum. :)

 

Annak idején, emlékszem, azért lett Obi-Wan szülőbolygója Stewjon, mert hasra ütés-szerűen kitalálta ezt John Stewart beszélgetős műsorában. :D Mondjuk, ilyen értelemben amit Lucas mond, az tényleg a szentírás, csak hát mégis...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kicsit OFF, de birom mikor Lucas ilyen lazán is tudja kezelni az SW-t. Egyszer például megkérdezték tőle, hogy Anakin hol szerezte az ep.3-as sebhelyét a szeménél, mire mondta, hogy az EU majd biztos kitalál ide valami érdekeset, de szerinte lehet hogy csak fürdés közben elesett a kádban :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az alábbi példákhoz még hozzá lehet csapni Mault, akit Lucas saját bevallása szerint azért vágatott félbe, hogy egyértelmű legyen a halála, aztán ő találta ki, hogy mégis él. Az lenne még érdekes fordulat ha újra meggondolná magát és úgy döntene, hogy a Saga mégis csak hat részes, csak már túl késő közbe avatkozni... :D (bár van egy olyan prekoncepcióm, hogy Lucast a házasság óta olyan nagyon nem érdekli már ez az egész és részben ezért is adta el a jogokat)

 

Nagyon jó! :D És tényleg azt mondta Lucas, hogy Mault az egyértelműség miatt kellett kettévágni! 5/5-ös példa!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Tegnapi lazulásként megnéztem a Baljós Árnyakat, és feltűnt, hogy milyen sokszor emlegetik a "próféciát" "egyensúlyt hoz az Erőbe" még Qui-Gon Jinn végakarata is az volt, hogy tanítsák ki Anakin-t - és mi nézők tudtuk, hogy jól tette, hogy ezt kérte, mert valóban ő fogja elpusztítani a Sith-eket. Ez így olyan szép kereknek tűnik. Nincs is szükség folytatni.... AZONBAN, tovább gondoltam a dolgot, hogy a 90-es évek végén, de talán még a 2000-es évek elején is, komolyan szó volt arról, hogy lesz VII-VIII-IX. Nem a különböző nyilatkozatokra gondolok hanem, hogy még a starwars.com-on is fel volt tüntetve a VII-VIII-IX aloldal. Tehát elég komolyan lehetett rá számítani, hogy elkészülnek. Ha pedig terv volt róla, akkor Lucas-t ismerve, legalább vázlat is kellett, hogy legyen. Jól lehet tehát, hogy amikor '97-ben forgattak, Lucas-nak már elképzelései voltak, hogy mi lenne a VII. részben. Ha több nem is, de egy annyi, mint az eredeti Star Wars regény elején az összefoglaló, ami kis eltérésekkel de összefoglalja az I-II-III-t. Talán ezt a vázlatot felhasználva készíti el Michael Arndt az új trilógia forgatókönyveit?

Szerkesztve: - Brodie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talán ezt a vázlatot felhasználva készíti el Michael Arndt az új trilógia forgatókönyveit?

Szerintem egyértelmű, hogy Lucas ötletéből dolgozott. Talán azért tagadta mindvégig az öreg, mert ez már akkor egy ütőkártya volt a kezében. szerintem tudta, hogy ezzel el tudja adni majd a céget. Talán már az időtájt is a kiszálláson gondolkodott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mintha egyszer, még az ep1-2-3 idején nyilatkozott olyat is, hogy azért nem akar már ep7-8-9-et, mert ő már öreg, és túl sokáig tartana egy újabb trilógia elkészítése. És valljuk be, ha most nekiállna, pláne friss házasan, megint hat éven át járni-kelni a világban (még ha csak producer is), forgatni, utómunkákat ellenőrizni, promózni... Hát na, sok macera, pláne 69 évesen. Az ep9-re meg már 75 lenne. Nem csoda, hogy nem fogott bele.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az örömteli TCW-s hírek, és az igencsak biztató Rebels képek/infók után a Disney eddig jól vizsgázott.

Ráadásul a szakma legjobbjait toborozta össze, igazi SW veteránok dolgoznak a Rebelsen is.

Az SW7 -re ennek tükrében igenis szükség van. Sőt, a további mozifilmekre is.

Szóval az első komoly akadályt átlépte az egeres cég, izgatottan várom, J.J- ékkel mit kotyvasztanak a boszorkánykonyhában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

Ide is írok már valamit a hetes számú részről:

Ha azt nézem hogy az eddigiek kerek egészet alkotnak akkor azt mondom hogy nem szükségszerű a leforgatása. Ha azt nézem hogy sok más sztorihoz hasonlóan ezt is lehet folytatni akkor meg azt mondom hogy nem igazán árt ha kapunk egy újabb SW-múvit. Ha már annyira elszánták magukat akkor csinálják csak. Érdekel hogy mi sül ki belőle.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 évvel később...

Különben én nemre szavaztam. Mai azon agyaltam hogy milyen story lehet ebből és csak a rosszak jöttek elő. Egyszerűen nem lehet jó storyt kitalálni hetedik résznek.

Eltelt 3 év, érdekelne most mire szavaznál :):P

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha azt nézzük,hogy még 30 évvel Endor után sincs még Jedi Rend, és nincs béke a galaxisban, akkor azt lehet mondani,hogy tényleg szükséges a 3. trilógia. A sorsdöntő endori csata és a Sithek kimúlása csak egy fontos láncszem volt a régi (vagy egy újfajta) békés galaxis megvalósulásának.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a jelenlegi állapot. Egyelőre nem látom azt miért lenne olyan nagyon nagy szükség az új részre. Ezzel nem akarom legyalulni se a földet, se az SW -t, pláne a készítőket nem. Egyszerűen így érzem. A PT -nél például rohadtul éreztem, hogy ez kell, most viszont nem. Őszintén megvallva sok okot nem is adtak eddig, hogy várjam.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem tetszik a titkolózás. Majd a premier megmutatja, hogy mi van a tarsolyban. A várakozást meg a magam részéről egyelőre élvezem. Már a trailert is szürreális volt látni. Hiába jelentették be korábban hihetetlen volt, hogy még lesz élőszereplős SW. És inkább legyen, mint ne. Van sok más franchise, de szerintem ennél jobb fikcionális világ nincs. A magam részéről egy simán oké, jól összerakott filmnek is örülnék. Jobban mint a semminek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt majd valóban csak december 18 -án tudjuk meg mennyire érte meg folytatni. A korábbi részeknél is ez volt, hisz evidens az, hogy átfogó értékelést nem lehet adni a kész mű látta nélkül. Akkoriban egyszerűen jobb volt a hangulat előtte.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt majd valóban csak december 18 -án tudjuk meg mennyire érte meg folytatni. A korábbi részeknél is ez volt, hisz evidens az, hogy átfogó értékelést nem lehet adni a kész mű látta nélkül. Akkoriban egyszerűen jobb volt a hangulat előtte.

Szerintem meg majd IX. rész adja meg az igazi választ. Az fogja keretbe zárni a VII. részt és akkor fogjuk teljes egészében látni hogy szükség volt-e VII. résszre és tovább.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is tartom az eredeti szavazatom, ami semmi. Nem szavaztam se igenre, se nemre. Egyrészt, sajnos nem tudom a film ismeretének hiányában eldönteni a kérdést, másrészt én hónapról hónapra egyre jobban bezsongok és Bomarrhoz hasonlóan bitangul élvezem az ep7 várását, az elméletek gyártását, és, hogy már úgy ülök le egy SW elé, hogy tudom, nincs még vége, jön a folytatás. Bár a TCW-nek és a Rebelsnek hála a Star Wars rajongásom az ep3 után is fennmaradt, de az rángat igazán nyakig vissza a világba, hogy közeledik az ep7. Szóval, bár szavazni továbbra sem fogok, de azt mondom, hogy a rajongói élet feltüzelése, a rajongói élet felpörgetése miatt szükséges volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.