Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve Nem vagy egyedül, mert ott több a tényleges ostrom harc, ami nekem mindig is jobban tetszett mint amikor két sereg nekiugrik egymásnak a réten Meg a végén kicsit no fair-nak éreztem amikor jönnek a szellemek aztán szétkapnak mindenkit semmi perc alatt Örülök akkor, hogy nem vagyok egyedül ezzel, 10 év alatt csak olyannal találkoztam akineka minas tirith-i csata az etalon. A szellemsereg érkezésével is az a baj, hogy amellett feleslegesen hat Aragornék akciója. Bomarr, le a kalappal, nagyon jó és igényes összeállítás. A Denethoros résszel nagyon egyet értek lentebb is írtam. Számomra a trilógia leggyengébb jelenete. Théoden halálát én is mindig súlytalannak éreztem, és a jelenet itt is próbál hajazni a Star Warsra (Vader halála) Az Éowyn vs Boszorkányúr csatát én mindig szerettem és most sem változott ez meg bennem, de logikus amit írsz. A Gandalf vs. Boszorkányúr viszont tényleg több sebből vérzik, már alapból az, hogy csak a bővített verzióban szerepel. A film korábbi szakaszában felvezetik, aztán amikor Pippin Gandalfhoz rohan, hogy mentsék meg Faramirt még a kezében van a bot, de mikor betörnek Denethorhoz már sehol sincs. De, hogy magáróla jelenetről is szót ejtsek, ahogy megérkezik a Boszorkányúr az hatásos kellően feszültséggel teli, de ahogy lerendezték a harcot az a nesze semmi fogd meg jól elven működik. Mondjuk a könyvben is csak annyi volt, hogy egymással szemben állnak aztán a rohirrok érkezése miatt a nazgul a csatatér felé veszi az irányt, de a filmen jobban is megoldhatták volna, bár ez szerintem még olyan amin túllehet lendülni és adott esetben élvezni is a jelenetet mert mindezek mellett azért jól néz ki. Az effekteket nem is vettem észre idáig érdekes így kikockázva látni. És a végére a Legolasos jelenet, de inkább magáról Legolásról szólnék. Ez a jelenet semmi másról nem szólt mint egy látványos de felesleges akció jelenet bepréseléséről. A Két toronyban ez is jobban tetszett mikor egy pajzson állva a lépcsőn lefelé csúszva nyílazza az orkokat. Viszont Legolas szerepe a GYU-ban (film és könyv egyaránt) ENNYI. Nincs igazán fontossága a karakternek nélküle ugyanúgy működne az egész történet, de mégis sokan főszereplőnek tekintik. Bajom nincs vele egyébként, de mindent összevetve egy jelentéktelen karakter (a hobbitban nem tudom mennyire fontos a szerepe). Szerkesztve: 2014. Szeptember 20.10 éve - Palpi
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve 2, Nem azt mondom, hogy Gandalf erre alapoz, de ez megmagyarázná, miért nem ugrik oda "Baramir Treoten" tizedes és rángatja le a lóról 4-7es félreérthető volt most már látom 4 vessző 7t kellett volna írnom 4 kötőjel 7 helyett, szóval csak a 4esre és 7sre gondoltam ott is a grafikai megvalósítás hiányosságaira mint pl.: a rajzfilmszerű ugrabugra
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve Szép lista, és az utolsó hangig egyetértek vele. Sajnos ez a csata is áldozatává vált Jackson megalomániájának és kapkodásának, és inkább látványos, semmint jól felépített. Viszont a látványosságot néha nagyon kikezdi a pocsék trükkfelvétel. Az nem mentség, hogy 2003-as, vannak benne olyan jelenetek, amik már az 1999-es ep1-ben sem fogadtam volna el.
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve Ezek azok a dolgok, melyekre általában nem vagy ritkán figyelek fel. De nem is szoktak érdekelni. Ha tetszik a mese, szemet hunyok felettük.
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve Nekem se nagyon szoktak, túl gyorsan pörögnek az események, kikockázni meg nem szoktam .
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve Bomarr ez nagyon szép összefoglaló volt. Bevallom őszintén, mind a mai napig nem is figyeltem fel ezekre a logikai bakikra és esetleges hibákra.
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve ha valaki egy hátassal belerohan egy orktömegbe, akkor a rémpofák nem csak hogy elvesztik a tömegüket és így mint valami rongybabákon át lehet rajtuk gázolni Ez van akkora marhaság mint az hogy Sauron buzogánylengetésétől szanaszét repülnek az ellenfelek. Sőt megkockáztatom hogy utóbbi eset nagyobb marhaság. Szerkesztve: 2014. Szeptember 20.10 éve - Rog
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 21.10 éve Szerző Bomarr, nagyon jó összeállítás, és szintén egyetértek vele. Számomra az egyik legfájóbb a rohírroham végének ilyen elrontása, mivel a megérkezésük a kedvenc jelenetem, minden megnézéskor megborzongok rajta, annyira tetszik. És a Gandalf/Boszorkányúr összecsapás, mindig is iszonyú bénának tartottam. Ilyenkor bezzeg nem írják át jobban a könyvet. Palpi, Legolas A hobbit könyvében egyáltalán nem szerepel, a filmbe csak azért került bele, mert az apja/otthona szerepel, és legyen összekötő kapocs a GYU-val. Szerintem elég lett volna az is, hogy megjelenik a kérdéses jelenetekben, aztán annyi. Ehhez képest egy egész és valójában nemlétező, kissé (nagyon) fölösleges szálat kapott.
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 22.10 éve Atyaég, 25 perc plusz jelenet lesz a Smaug pusztasága bővített verziójába, a trailer tanulsága szerint: Szerkesztve: 2014. Szeptember 22.10 éve - JakeSully
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 22.10 éve Lesz egy PC játék, Middle-earth: Shadow of Mordor, állítólag meg fogja magyarázni, hogy Szauron miért nem mozdulhat ki tornyából. Szerkesztve: 2014. Szeptember 22.10 éve - Darth Cupsy
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 22.10 éve Atyaég, 25 perc plusz jelenet lesz a Smaug pusztasága bővített verziójába, a trailer tanulsága szerint: Szerintem már a mozis változat is egy órával hosszabb a kelleténél, így valószínű, hogy a rendezőit inkább passzolom
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 22.10 éve ... tovább tartott ezt a listát megírni mint gondoltam Örülök, hogy megírtad! Megvilágosodásszerű élmény volt. Lappangó fanyalgásaimnak adtál hangot. Igazad van. Ezért volt fintor mindig az arcomon, annak ellenére, hogy nagyon szeretem a trilógiát. És én még talán sosem olvastam WETA-t elmarasztaló hangvételű írást, de sosem értettem nagy hype-ot, mert olyan gyenge dolgaik vannak, hogy hihetetlen. pl.: a farkas(lovas)ok és főleg mozgásuk olyan béna és súlytalan a Két Toronyban, hogy arra nincsen szó.(sem több szóból álló kifejezés..) És a pén: Hobbitban is ilyen még mindig és eltelt több mint 10! év! A legeltaláltabb "címecskédhez"(Denethor félmarathonja) fűznék hozzá valamit: Gandalf agáskodó lova lefelé menetben talpalja le, mire Denethor ettől FÖLesik a tüzre! Szerkesztve: 2014. Szeptember 22.10 éve - csoli1138
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 22.10 éve Szerző Szerintem már a mozis változat is egy órával hosszabb a kelleténél, így valószínű, hogy a rendezőit inkább passzolom Főleg az extratartalom miatt érdemes megvenni, azért várok rá
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 22.10 éve A legeltaláltabb "címecskédhez"(Denethor félmarathonja) fűznék hozzá valamit: Gandalf agáskodó lova lefelé menetben talpalja le, mire Denethor ettől FÖLesik a tüzre! Tényleg az mekkora Nagyon elrontották azt a jelenetet de legalább lehet rajta nevetni ha csak önmagába nézzük
Hozzászólás ideje: 2014. Október 6.10 éve Bilbó a "levélkéssel". Várom már! Szerkesztve: 2014. Október 6.10 éve - csoli1138
Hozzászólás ideje: 2014. Október 14.10 éve Szerző Ezek a képek nincsenek túlbonyolítva, de azért tetszetősek
Hozzászólás ideje: 2014. Október 15.10 éve Ezek hogy tetszenek? Mini francia poszter Orosz baromi hangulatos banner!
Hozzászólás ideje: 2014. Október 15.10 éve Szerző Azért a Photoshoppos team keményen megdolgozott velük. Nem kétlem A többi kép sem rossz, gondolom, most már bármikor számíthatunk különböző anyagokra a filmmel kapcsolatban
Hozzászólás ideje: 2014. Október 15.10 éve Szegény Gandalfot nem sanyargatták ennyire a Hobbit könyvben
Hozzászólás ideje: 2014. Október 15.10 éve Az ilyen poszterdömpingek szoktak emlékeztetni, hogy már nem kell sokat várni.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.