Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Legalábbis hivatalosan :D

Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik eddig felköszöntöttek, és hát az a nagy helyzet, hogy a fórumos tagságom már két napja betöltötte első életévét, így alkalmasnak találom ezt a napot, hogy néhány szóban kifejezzem mit jelentett nekem ez az egy év.

 

Először is szeretném megköszönni Ody Mandrellnek, hogy már egy éve itt lehetek ;)

Azt kell mondjam, hogy bő másfél évvel ezelőtt, amikor megakadt a szemem a fórumon, mármint rátaláltam, nagyon megörültem, mert soha addig nem láttam egy ilyen sokszínű, kedves, igazi rajongókat felvonultató SW társaságot, mint amilyenek Ti vagytok. Ez alatt az egy év alatt jobban megismerhettem a Sagát mint azelőtt bármikor, és ezt Nektek köszönhetem. Voltak itt pozitív és negatív szereplők is (na azért a negatívak nem olyan sokan :D), akikkel remekül lehetett eszmecserét folytatni, vitázni kedvenc űroperánkról. Legfőképpen a TCW előrehaladásával együtt járó találgatások, sejtegetések témájában szerettem a fórum aktív tagja lenni, bár az utóbbi időben a Donát mester féle kvíz is nagyban segített, hogy belerázódjak a társaság magjába. Valamennyiőtökkel nagyon jól lehetett beszélgetni, eszmefuttatást végezni. Ami engem a kezdeti időszakban meglepett, -hisz "naiv voltam és fiatal"-, hogy nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy kaliberű magyar SW rajongói tábor rendelkezik egy ilyen nagyszerű fórummal. De az idő haladtával még jobban megszerettem a közösséget, hisz bár a Saga (és feltehetően az Erő) összeköt minket rajongókat, itt mindenki egyén, mindenkinek megvan a maga pozitív illetve negatív véleménye a Saga egyes részeiről, és ez az, ami igazán segített abban, hogy az olyan fanok szintjére emelkedjek, mint Ti.

Szeretném megköszönni bárkinek, aki a kezdetekkor utat mutatott nekem, és kisegített a fórum útvesztőiben.

Egy szó mint száz, egy olyan év telt el itt veletek a fórumon, amely tökéletes alapozásnak bizonyult ahhoz, hogy még jobban belerázódjak és folytassam az oldal látogatását.

Mégegyszer köszönöm mindenkinek ezt a tartalmas egy évet, amely során a tudásom rengeteget gyarapodott, és amely során olyan beszélgetőpartnerekre találtam, akiket jobb, ha megbecsül az ember. :)

Fórumbeli második működési évemet ezennel megnyitom. :peace:

 

szerk: Nem hiszi el valaki, hogy egy ilyen fórum sokat tud segíteni a magányos rajongónak? Akkor számolja meg a "köszönet" szó darabszámát. :D

Sok boldog születésnapot kívánok én is! :) Örülök, hogy jól érzed itt magad. Ami pedig a kvízt illeti, ajánlom a figyelmedbe ezt: katt a történethez

 

 

Szép gondolatok Merr, örülünk ha megtaláltad itt a számításod. :) Isten éltessen még nagyon sokáig, akár velünk akár nélkülünk.

Azért inkább velünk. :D

 

 

:clap: :clap: Ezt annyira jó volt olvasni! :)

Bevallom, nekem is. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Láttam én már ehhez hasonlót Magyarországon is... csak ott nem voltak kalauzok, hanem teljesen öntevékenyen tolták egymást a népek :D

Én is. Amikor hétköznapi csúcsban kimarad egy vonat, vagy éppen valami probléma káoszt okoz, abból nagyon "finom" dolgok tudnak kisülni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokan szeretnének olyan őrangyalt mint a kutyámé.

Tegnap este lelépett a járdáról, jött egy autó, métereken át tolta mire meg tudott állni. (Kívülről nézve milyen hosszú volt a reflexidő, meg az az út mire az autó elkezd lassulni!) Neo meg pánikosan elrohant. Rohantam volna utána, egy órán át kiabáltam érte Kertvárosban. A Gömböc etetőbe (itatóba) bementem megkérdezni a frissen jöttek nem látták-e, egyből hoztak laptopot h tegyem facebook-ra és lássak csodát.

És láttam. Egy óra múlva szomszéd kutyás telefonált, hogy az itteni futtatónál fogták meg. Hazasprintelt.

Ma volt egy Röntgen, most már biztosra mondhatom hogy néhány karcolással megúszta.

 

 

A gazdájának meg nagy ejnye hogy legalább a láthatóságit tettem volna rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt még nem. Mondjuk a péntek reggeli hóvihar nálunk nagyon durva volt, azután már ne jöjjön több. A hó a nagy szél miatt vízszintesen esett abból az irányból, amerre a munkahely miatt kerekeznem kellett :pfff: Fél óra múlva elállt, újabb fél óra múlva sütött a nap, és nyoma sem volt az egésznek.

Egyébként az idővel kapcsolatban nagyon ambivalens érzéseim vannak, egyrészről tele a kert ibolyával, a madarak már ezerrel fújják, este 6-kor világos van, de ha kimegyek, akkor szinte meg lehet fagyni. Tavasznak látszik, de telet érzek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a madarak már ezerrel fújják,

Ma én is láttam egy rigó párt, szép kövérek voltak, bár igen lomhák. Az egyik rám nézett, és teljesen az volt kiolvasható a "tekintetéből", hogy "mi a f*szért van még mindig ilyen hideg?"

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt még nem. Mondjuk a péntek reggeli hóvihar nálunk nagyon durva volt, azután már ne jöjjön több. A hó a nagy szél miatt vízszintesen esett abból az irányból, amerre a munkahely miatt kerekeznem kellett :pfff: Fél óra múlva elállt, újabb fél óra múlva sütött a nap, és nyoma sem volt az egésznek.

Egyébként az idővel kapcsolatban nagyon ambivalens érzéseim vannak, egyrészről tele a kert ibolyával, a madarak már ezerrel fújják, este 6-kor világos van, de ha kimegyek, akkor szinte meg lehet fagyni. Tavasznak látszik, de telet érzek.

Engem is átvert a reggeli kép: süt a nap, nyíladoznak a tavaszi virágok, dér már sehol, de ha kimész, lefagy az arcodról a mosoly (szó szerint), az biztos. És holnapra ide is havat ígérnek... :(
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

 

Ehhh... index...

 

Ebben hol kell keresnem, hogy a magyarokból van elegük? Gusztustalan, tipikus indexes ferdítés. Nem egy barátom dolgozik/dolgozott kinn, s büszkén mondják, hogy a magyarokat kimondottan szeretik, s jó munkaerőnek tartják. Az meg már a britek baja, hogy Anglia - főleg London - olyan, mint egy nagy olvasztótégely, tele a világ mindenféle nációjával. Akik jó része valóban élősködő - s biztos a magyarok közül van jónéhány -, no de ez a cím, amit a cikknek adtak, undorítóan magyarellenes és általánosító.

 

Nem csoda, hogy hónapok óta nem olvasok indexet. Fuj.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.