Ugrás a kommentre

A Jedi és a Sith rend

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Harcban egyértelműen kiderül, hogy a sötét oldal erősebb. Dookunak nem voltak ellenfelei Anakin és Obi-wan az Ep 2-ben. Ok Anakin még padawan volt. Viszont az ep3-ban Dooku két Erőhasználattal kiiktatta Kenobit(az elsővel nyakon ragadta és eldobta, a másodikkal meg ráomlasztotta a hídat). Azaz felmerül az is hogy a Jedik nem nagyon tudnak védekezni az Erővel való támadás ellen. Ha megfigyeljük a filmeket a Sith-ek a harc közben használják az Erőt úgy hogy a környező tárgyakat hajigálják az ellenfelek felé, vagy fojtogatnak. A Jedi ilyenkor rákényszerül hogy ezen támadások ellen védekezzen(persze nem tud), és nem a harcra koncentrál.

Azaz igazad van, hogy a düh erőt ad a harchoz,az Ep3-ban ha Anakin nem használja a dühét(azaz a Sötét oldalt), nem biztos hogy nyer Dooku ellen.

A fentiekből Yoda kivétel ő düh nélkül is baromi jó a harcban és az Erővel való támadásokkal szemben.

Az a baj ezzel az elmélettel, hogy Yoda puszta kézzel képes védeni az Erővillámokat, Obi-Wan kézzel védte az Erőlökést, karddal a villámokat, ez utóbbit Windu is eljátszotta. Szóval tudnak ők védekezni az Erővel szemben akár harc közben is. Legfeljebb váratlanul éri őket, de ez alól a Sith-ek sem képeznek kivételt. Sidioust is rendesen megzavarta, mikor Yoda váratlan hozzávágott egy podot, vagy mikor drasztikusan beleültette a székébe (amit ugye Sidi baromira nem tudott hárítani). Illetve a Jedik elveikből fakadóan tisztességesen harcolnak, míg a Sith-ek aljas módon.

Az, hogy Anakin friss Sith volt, nem igazán érv, mivel Jedinek viszont távolról sem volt már friss, sőt, Jedi lovag volt. Az Erőlökést, ami nem kizárólagosan Sith praktika, és amit Obi-Wan megakasztott, már tizensok éve kitanulhatta, akárcsak a fénykarddal való hadonászást.

Most miért ne alkalmazhatna például egy jedi villámokat vagy hasonlót? Jedi Academyben sőt Kotorban is lehet használni pár Sith techinkát, úgy hogy közben a világos oldalon maradsz.

Azért videó játékokat ne keverjünk már bele. Nyilván azért lehet azokban ezeket a praktikákat használni, hogy fokozzák a játékélményt, nem pedig azért, mert értelme van vagy köze a Star Wars igazi világához. Ha azoknak a fele is igaz volna, Yoda, Anakin és Sidious együtt véve is csak egy jelentéktelen szutyok lenne Kyle Katarnhoz, Galen Marekhez vagy Darth Revanhoz képest.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Az attól függ, mit értesz azon, hogy "tudja irányítani".

Minden ember dühös lesz néha, így a Jedik is. Az egyetlen kérdés, hogy mennyire adják át magukat ennek, és mennyire hagyják, hogy ez vezérelje a tetteiket. Ha az irányítás alatt azt érted, hogy a bennük fellobbanó dühöt elhallgattatják, és nem hagyják, hogy ez befolyásolja a cselekedeteiket, akkor természetesen ebből nincs baj. Ha arra gondolsz, hogy a dühöt tudatosan hagyják szétáradni magukban, viszont nem törnek-zúznak, mint Opress, hanem saját céljaiknak megfelelően használják fel, akkor ez már inkább Sith dolog.

Pl.: Amikor Obi-wan meglátta, hogy Qui-Gonn meghalt, dühös lett, és úgy ment neki Maulnak, de aztán lehiggadt, elfojtotta magában a dühöt, és Jedi módjára le is győzte a Sith-et. Ezzel szerintem nincs baj.

Ellenben mikor Anakin hagyta, hogy gyűlöletből lemészároljon saját maga egy egész Tasken farmot, az már inkább problémás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólásodban benne volt a válasz!

Végül is úgy értettem a harag irányítását, hogy valaki csak az ellenfele legyőzésének idejére engedi felszabadulni.

Utána viszont el is nyomja magába, vagy ha úgy tetszik megállítja saját magát, és ezzel gátat vet a további felesleges

pusztításnak. Ami ilyen lelki állapotban szinte mindig be szokott következni. Tehát csak arra használja a magában

rejlő gonoszt, hogy azzal más gonoszt pusztítson el. Bár ez a felfogás lehet, hogy az én elmém számára helyes, de

a Jedi tanokkal nem hinném, hogy megegyezik.

Szerkesztve: - SZKipi Padawan

Jediknél még a kis időre sem lehet használni a haragot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A harag végül is nem egy használati tárgy :) Egy érzés, ami jön magától, a Jediknél az a lényeg, hogy ne engedjék, hogy az irányítsa őket, győzzék le magukban. Nem volna normális, ha sose éreznének haragot, ellenben kezelniük tudni kell.

Ez szerintem is így van. Elég ha megnézzük Obi fejét a Naboo -i párbajban, amikor ráront Maul -ra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, hogy nem használhatják a gonoszt ami magukban van, és mégis az esetek nagy részében kitudják vívni a győzelmet!

Azt hiszem ezt nevezik profizmusnak!

:)

A győzelemhez kell a gonosz? Na ne már. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A harag végül is nem egy használati tárgy :) Egy érzés, ami jön magától, a Jediknél az a lényeg, hogy ne engedjék, hogy az irányítsa őket, győzzék le magukban. Nem volna normális, ha sose éreznének haragot, ellenben kezelniük tudni kell.

Így van, az a lényeg, hogy ne hagyják magukat és a cselekedeteiket befolyásolni az érzéseik, s így akár a haragjuk által. Fura viszont, hogy a megérzéseikre viszont erősen támaszkodnak ("trust your instincts/feelings").
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy jedi csak támadásra nem használhatja az Erőt (mint a tárgyak dobálása vagy a fojtogatás), a többi nem tiltott

Ennek ellenére Obi-Wan és Qui-Gon droidokat, Anakin geonosisiakat hajigált, Luke fojtogatott... :) Szerintem ez a "ne támadásra használd az Erőt" bölcseletet úgy kell érteni, hogy a Jedi sosem kezdeményez harcot. Ha viszont már belekeveredik, használhat támadó Erőket védekezés gyanánt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A legjobb védekezés a támadás. Egyébként szerintem is annyiról van szó, hogy egy Jedi csak végső esetben folyamodhat erőszakhoz, amikor az egyéb eszközök már nem segítenek. De ekkor sem kezdeményezheti ő támadást. Kivételek persze vannak: az Ep1-ben Obi-Wan és Gui-Gon támad először Maulra. Az Ep2-ben Anakin ront először Dooku-ra. Az Ep3-ban szintén Yoda támadja meg Palpatine-t...

Luke pedig az EP6-ban szó nélkül kezdi el fojtogatni a disznófejűeket, mikor útját akarják állni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem az a kérdés, hogy mi a célja az erőhasználatnak. Luke igaz, hogy fojtogatott, de csak védekezésre használta: hogy a gamorraiak ne támadják meg őt. Nem ölte meg az ellenfeleit, csak semlegesítette. A droidok lekaszabolása meg nem igazán számít, mivel azok nem élőlények.

Csakhogy a gamorraiak nem támadtak. Olyasmik voltak mint itt a biztonsági őrök. Csak azt akarták tudni mit akar mielőtt beengedik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul, ennyi erővel a Jedik minden minden potenciális veszélyforrást kiiktathatnának azzal a magyarázattal, hogy csak megelőzték a támadást. Itt a Földön sem úgy van (legalábbis a kulturáltabb országokban), hogy ha a rendőrök meglátnak egy gyanús személyt, odamennek hozzá és lelövik, nehogy bajt okozzon. Persze elég sarkított a példa, de a lényege szerintem érthető. :)

Egyébként Luke részéről Jediként már maga a fojtogatás, mint technika nem helyes tett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kivételek persze vannak: az Ep1-ben Obi-Wan és Gui-Gon támad először Maulra. Az Ep2-ben Anakin ront először Dooku-ra. Az Ep3-ban szintén Yoda támadja meg Palpatine-t...

Qui-Gon és Obi-Wan helyzeténél elkerülhetetlen volt a támadás, kb 1 másodperc és Maul támadott volna. Anakin, hát ő már akkor igen ki volt borulva, úgyhogy.... Yoda pedig, besétált az irodába, Palpi jött a villámaival. (Az őrök pedig ütni készültek, úgyhogy önvédelem.) :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kivételek persze vannak: az Ep1-ben Obi-Wan és Gui-Gon támad először Maulra. Az Ep2-ben Anakin ront először Dooku-ra. Az Ep3-ban szintén Yoda támadja meg Palpatine-t...

Nana, ezek nem jó példák, mert itt a Jedi fénykarddal támad. Yoda nem azt mondja, hogy egy Jedi egyáltalán nem támadhat, hanem, hogy az Erővel nem támadhat. Nagy különbség! Nyilván azért, mert a támadó Erőalkalmazások a Sötét Oldalból táplálkoznak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nana, ezek nem jó példák, mert itt a Jedi fénykarddal támad. Yoda nem azt mondja, hogy egy Jedi egyáltalán nem támadhat, hanem, hogy az Erővel nem támadhat. Nagy különbség! Nyilván azért, mert a támadó Erőalkalmazások a Sötét Oldalból táplálkoznak.

Feltételezem, vívás közben is használják az Erőt. :) Hagyják szétáradni magukban, hogy az irányítsa a lépéseiket, finomítsa a reflexeiket, stb. (ahogy Ben is említette a kunyhóban) Én legalábbis így értelmezem Yoda mondatát, amiben az Erő használatáról beszél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Feltételezem, vívás közben is használják az Erőt. :) Hagyják szétáradni magukban, hogy az irányítsa a lépéseiket, finomítsa a reflexeiket, stb. (ahogy Ben is említette a kunyhóban) Én legalábbis így értelmezem Yoda mondatát, amiben az Erő használatáról beszél.

Igen, de ezt Ben akkor mondja, amikor Luke "vakon" akar kivédeni lézersugarakat. Ezzel ellentétben párbajozáshoz nem feltétlen kell az Erő (hiszen Erő nélkül is elég jól elpárbajoznak a mi és a Star Wars univerzumban is), max a kitartáshoz, mozdulatok előre megjóslásához, de ez semmiképpen sem támadó Erő-használat. Sokkal inkább passzív. De még akkor is, amikor lézersugarakat hárítanak vakon, hiszen akkor is csak a reflexek erősödnek, meg megjósolják a lézer útvonalát. Maga a támadó eszköz a lézersugár (illetve, szorosabban nézve az is védelem, hiszen a halálos lövedéket hárítják el).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem abszolút lényegtelen hogy fénykarrdal vagy anélkül támad a Jedi valakire, Anakin se bújhatna ki a mészárlás alól amiatt hogy háhááá nem használtam az erőt, csak lekardoztam 50 buckalakót.

De ha megnézzük Maul támadott először a Tatooine-on, Anakint ugye ismerjük hogy forrófejű, Winduék meg szerintem biztos hogy megbeszélték akció előtt, hogy inkább halva.

Viszont amikor Luke a Bespinen elsőként kapcsolja be a kardját, szerintem célzottan Yoda szavaira válasz, hogy lássuk hogy még nem tanulta meg a leckét. Hiába nem használt erőt, Yoda biztos csóválta volna a fejét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont amikor Luke a Bespinen elsőként kapcsolja be a kardját, szerintem célzottan Yoda szavaira válasz, hogy lássuk hogy még nem tanulta meg a leckét. Hiába nem használt erőt, Yoda biztos csóválta volna a fejét.

Ugyanaz a Yoda, aki maga is elsőként rántott kardot Sidious ellen, és elsőként is vetette rá magát? Nyilván Luke is tudta, hogy Vader nem teázni akar, és hogy ki ránt először kardot, az iszonyúra mindegy. Ez nem pisztolypárbaj. :)

Anakin buckamészárlását meg szerintem nem lehet ezekkel egy kalap alá venni, mert az nem harc volt, hanem színtiszta gyilkosság, ami teljesen más helyzet, más lelki állapot. Ráadásul, nem láttuk az egész tábor lemészárlását, csak három tusken halálát, így nem jelenthető ki, hogy Anakin csak a kardját használta. Sőt - bár EU -, a könyv szerint bőven hadonászott ott az Erővel is, amit elképzelhetőnek tartok Anakin egyéb harcait látva.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de ezt Ben akkor mondja, amikor Luke "vakon" akar kivédeni lézersugarakat. Ezzel ellentétben párbajozáshoz nem feltétlen kell az Erő (hiszen Erő nélkül is elég jól elpárbajoznak a mi és a Star Wars univerzumban is), max a kitartáshoz, mozdulatok előre megjóslásához, de ez semmiképpen sem támadó Erő-használat. Sokkal inkább passzív. De még akkor is, amikor lézersugarakat hárítanak vakon, hiszen akkor is csak a reflexek erősödnek, meg megjósolják a lézer útvonalát. Maga a támadó eszköz a lézersugár (illetve, szorosabban nézve az is védelem, hiszen a halálos lövedéket hárítják el).

Szerintem Obi-Wan már rögtön az első támadásnál (Maul feletti szaltó) igénybe vette az Erőt, ahogy jóformán az összes eddig látott párbaj alanyai (kivéve talán Luke). Nehéz elképzelnem, hogy az Erő nélkül, a hosszú percekig tartó párbaj során nem lihegnek, de még csak nem is izzadnak. Viszont kicsit elkanyarodtam a témától.

Annak a kérdése, hogy egy Jedi csak védekezésre használhatja az Erőt (illetve további képességeit) nem egyértelműen megválaszolható, mivel láthatunk érveket mellette, és ellene is a filmekben. Nekem az jött le, hogy egy Jedi ugyanúgy kezdeményezhet (akár erővel, akár karddal - ha már el akarjuk különíteni a kettőt), ha az ellenfele egyértelműen veszélyezteti az ő, illetve mások életét. Mivel bizonyos szemszögből nézve ez a fajta támadás is védelem. Szerintem Yoda attól a fajta támadó harcmodortól próbálta távol tartani Luke-ot, amit a Sith-ek folytattak... az Ep6-ban elég közel került ehhez a határhoz, mert a gamorrai őrök nem sok veszélyt jelentettek számára, és az is igaz, hogy akár egy elmetrükkel könnyedén megoldhatta volna a dolgot, ami amellett, hogy sokkal Jedihez méltóbb, még működött is volna (a TCW alapján nem túl erős elméjűek ezek a "jószágok"). :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Obi-Wan már rögtön az első támadásnál (Maul feletti szaltó) igénybe vette az Erőt, ahogy jóformán az összes eddig látott párbaj alanyai (kivéve talán Luke). Nehéz elképzelnem, hogy az Erő nélkül, a hosszú percekig tartó párbaj során nem lihegnek, de még csak nem is izzadnak. Viszont kicsit elkanyarodtam a témától.

De ezek - mint írtam is pont ugyanazokat a példákkal... - passzív erők, nem támadó praktikák. Maulnak semmi baja nem lett attól, hogy Obi-Wan átugrik felette, hogy nem liheg, stb. Ezek a harcosra hatnak, nem az ellenfélre. Semmi támadás nincs benne. Yoda pedig egy szóval sem mondja, hogy harcban nem használhatják az Erőt. Szó szerint ezt mondja: "A Jedi uses the Force for knowledge and defense, never for attack." ("Egy Jedi megismerésre és védekezésre, sosem támadásra használja az Erőt.") Nincs itt olyan, hogy "a Jedi never attack", vagy "a Jedi in combat never uses the Force". A Jedik támadnak, támadt Yoda, sőt, még egy háború is kitört amiatt, hogy támadtak. A Geonosisra nem pókerezni mentek, hanem harcolni, ott 200 Jedi lovag rántott elsőként kardot, élükön Winduval, de mintha Yoda is úgy vitt oda egy hadsereget, hogy az felszólítás nélkül a nagy Yoda parancsára nyitott tüzet. Szóval szó sincs arról, hogy Yoda olyasmit akarna átadni Luke-nak, hogy egy Jedi nem támadhat, mert az pont tőle baromi nagy álszentség lenne, elvégre csak egy háborúért felelős. Nem használhatja ok nélküli, gyilkolási szándékkal az Erőt, ez a tanításának lényege. Például nem eregethet Erővillámokat, nem fojthat meg senkit, nem kínozhat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bár az is előfordulhat, hogy akárhogy lehet használni az Erőt. Támadásra vagy védelemre.

Csak arra kell nagyon figyelni egy Jedi-nek, hogy ez az Erő használat ne vigye őt a rossz oldalra.

Ami elég könnyen be következhet, a Sötét Oldal unszolása miatt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Obi-Wan is mondja: "A legjobb védekezés gyakran a gyors és elsöprő támadás."

A lényeg szerintem is az, hogy ne vigyen a Sötét Oldalra, és csak is az elkerülhetetlen helyzetekben, és/vagy a jók, és elesettek védelmére kell használni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

A prófécia szerint eljön majd egy lény aki egyensúlyba hozza az Erőt.

Ez meg is volt, mindnyájan tudjuk ennek a menetet, és magát a történetét is.

De azt nem igazán értem, hogy miért pont ezt az időszakot tekintik az egyensúlynak?

Előtt és után is haltak meg Sith-ek,

azok miért nem minősülnek egyensúly helyre hozatalnak?

Lehet, hogy bugyuta kérdés, de én nem igazán értem...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.