Ugrás a kommentre

Erőszellemek


pb69

Ajánlott hozzászólás

Érdemesnek gondoltam egy külön topikot nyitni a 9-ben Erőszellemek formájában visszatérő szereplőknek, illetve a velük kapcsolatos témáknak.

Az igazat megvallva, elég vegyesek az érzéseim, de itt is inkább csalódott vagyok egyelőre.

 

Kezdeném a pozitívummal: Luke. Ő szerintem nagyon jól működött. Még úgy is, hogy a visszatérése gyakorlatilag csak korábbi jelenetekre való reflektálás volt. A fénykard elkapása és az ezzel kapcsolatos megjegyzése, hogy elküldi Rey-t Sheevvel megküzdeni, hogy a remeteségbe vonuló, mindentől elforduló Rey-t irányba állítja, az X-szárnyú kiemelése a vízből. Az eredetiség nélkülözésének ellenére nekem ezek kifejezetten tetszettek. Megkapjuk a bohókás, de nagyhatalmú és bölcs Luke-ot, a mentort.

A kardnál egyértelműen a humort domborítja ki. Meglepett amúgy, hogy konkrétan elkapta a kardot, mert eddig az Erőszellemektől tudtommal nem láttunk ilyen mértékű beavatkozást, Yoda villámcsapása volt eddig a legtöbb. De ebben valahol az is benne van, hogy Luke tojik a korábbi szabályokra, hogy nem lehet tevékenyen beavatkozni.

Aztán az egy nagyon szép húzás, hogy most ő teszi meg azt Rey-jel, amit korábban a lány vele. Kimozdítja a melankóliából, és elindítja az útjára, kvázi megmenti. Emellett, ahogyan ő megkapta anno a hívószót a csatába Yodától és Kenobitól, úgy most ő is kiadja azt Rey-nek.

Az X-wing kiemeléséről pedig írtam már kicsit hosszabban egy másik topikban. Pajkos mosoly, vagizás Rey előtt, egyfajta csattanós válasz Yodának, de igazából inkább saját magának. Elég szépen mutatja ez a jedivé válás rögös útján Luke egyik első és utolsó pillanatát. Ami akkor sehogy nem ment, sőt el se tudta képzelni, hogy lehetséges, azt itt Erőszellemként is képes kivitelezni.

 

Aztán jön a csalódás rész. Az egyik, hogy sajnos nem jelent meg Anakin Erőszelleme, ami szerintem az egyik legnagyobb kihagyott ziccer az egész trilógiában. Annyi fan-service belefért, főképp a 7-be és 9-be, ezt meg kihagyták. Kár érte. De nézzük, ami volt.

A végén feltűnik a Tatooine-on Leia és Luke. Na most ez eddig gyönyörű, szívszorító újra együtt látni a testvérpárt, immáron az Erő "túloldalán". Az is teljesen jogos és szép, hogy megjelennek Rey-nek. Ugyanakkor én leírhatatlanul hiányoltam onnan Bent. Elvégre nem sokkal előtte az életét adta Rey megmentéséért, egymásba szerettek, elcsattant az a csók is. Ben pedig eggyé is vált az Erővel, minden adott a visszatéréséhez.

Számomra felfoghatatlan, hogy ő nem volt ott. Annyira vártam, hogy majd megjelenik, mint a 6-ban Anakin, egy kis késéssel. És ez 2 másik okból is annyira, de annyira jó lett volna. Az egyik, hogy ott lehetett volna édesanyja mellett, amire eddig egyetlen egyszer sem volt lehetősége, mármint a szemünk előtt nyilván. Ugyebár bizonyos téren Leia mentette meg, továbbá ő is feláldozta magát a fiáért. Ennyit megérdemeltek volna mindketten. A másik pedig, hogy Luke mondta Bennek a 8-ban, hogy találkozunk még kölyök, mekkora zseni lett volna már, hogy megjelenik ott mellette Ben. És ugye azért Luke is megérdemelte volna, hogy a korábbi fiaskó után ott legyenek közösen Bennel, ahogyan a fiúnak is kijárt volna ugyanez az árulása után. Ahogyan az anno Anakin és Kenobi közt is történt.

Szóval Rey-nek jelentek meg az ikrek, de a lány szemszögéből teljesen egyértelmű, hogy Bennek is ott lett volna a helye. Ahogyan Leia és Luke szempontjából is teljesen indokolt és stílusos, szívmelengető lett volna a srác feltűnése. Arról nem is beszélve, hogy ugye ők hárman az utolsó Skywalkerek. Rey tiszteletbeli családba kerülése is ütősebb lett volna, ha mindhárman ott vannak. A Skywalkerek kora is így lett volna teljes. Szóval összességében így nagyon erős hiányérzetet hagyott bennem ez a jelenet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, pb69 írta:

sajnos nem jelent meg Anakin Erőszelleme

Először én is vártam, de igazából nem igazán volt helye a filmben. Mikor jelent volna meg? A hangját hallottuk, az is valami. :) 

 

A Ben dologba még nem is gondoltam bele, de így leírva tényleg még ütősebbé lehetett volna tenni azt a jelenetet. Talán az volt a koncepció, hogy csak Rey tanítói legyenek ott....nem tudom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem sem hiányoztak igazán az Erőszellemek abból a jelenetből, max. csak azért, mert így nehezebb volt beazonosítani, kik is szóltak pontosan Reyhez, de az átlagnézőt ez biztosan nem zavarja, akit érdekel, az meg utánanéz, de már a stáblistából is kiderül. :) A lényege a jelenetnek amúgy is az, hogy minden Jedi vele volt, ezt azoknak a hangján keresztül érzékeltették, akiket ismerünk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

El tudom képzelni, hogy volt olyan vágása a filmnek, amiben tényleg így volt. Egy Williams interjúból kiderül, hogy 3 órányi zenét írt a filmhez, szóval az első vágás, amihez írta azt, gondolom ilyen hosszú lehetett. Szóval elég sok minden a vágóasztalon végezte. Rengeteget variálhattak amúgy a végéig, hogy most mi hogyan legyen benne

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Mikor jelent volna meg?

Én leginkább akkora vártam volna, amikor Kylo megint a sisakjával babrált, illetve később Rey is ott van az ereklyénél. Ott szerintem simán meg lehetett volna oldani.

1 órával korábban, Pildi írta:

Nekem sem hiányoztak igazán az Erőszellemek abból a jelenetből, max. csak azért, mert így nehezebb volt beazonosítani, kik is szóltak pontosan Reyhez

De én nem abból a jelenetből hiányoltam az Erőszellemek megjelenését. Illetve nem az hiányzott, hogy nem jelent meg mindenki, hanem kifejezetten Anakin.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 hours ago, Ody Mandrell said:

Egyébként volt egy olyan spoiler is, hogy a végén feltűnnek Ahsokáék is a fináléban meg Solo is szellemként. :D De már tudjuk, hogy félreértelmezték a dolgot.

Én Solót sajnáltam, hogy nem láthattuk a végén Leiával meg Luke-kal. Nyilván Erő-szellemként nem jelenhetett volna meg, de úgymond "sima szellemként" esetleg? :hmm:

Ahsoka nagy durranás lett volna! Remélem, hamarosan hallunk felőle. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, pb69 írta:

Én leginkább akkora vártam volna, amikor Kylo megint a sisakjával babrált, illetve később Rey is ott van az ereklyénél. Ott szerintem simán meg lehetett volna oldani.

De én nem abból a jelenetből hiányoltam az Erőszellemek megjelenését. Illetve nem az hiányzott, hogy nem jelent meg mindenki, hanem kifejezetten Anakin.

Eddig mindig olyan Erő-szellemek jelentek meg a filmekben, akikhez a az a szereplő köthető, akiknek megjelenik. Egy totál ismeretlen Erő-szellem nem biztos, hogy működött volna. :) 

1 órával korábban, caseyjones írta:

Én Solót sajnáltam, hogy nem láthattuk a végén Leiával meg Luke-kal. Nyilván Erő-szellemként nem jelenhetett volna meg, de úgymond "sima szellemként" esetleg? :hmm:

Ahsoka nagy durranás lett volna! Remélem, hamarosan hallunk felőle. 

Ahsokáról így azt már tudjuk, hogy a IX idején halott. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát Anakin azért nem lett volna teljesen irreleváns, mert egyrészt Ben nagyapja, másrészt pedig elég nagy ácsingózás volt irányába egy darabig, egyfajta bálványa volt Kylonak.

De értem, amit mondasz. Ettől függetlenül nagy kár, hogy úgy ment le a ST, hogy ez kimaradt. Leginkább amúgy Luke-nál vagy Leia-nál vártam volna. Lett volna rá esély a 3 film alatt. Végül Luke Yoda-t kapta, de az így is egy remek jelenet. A nővérénél viszont már csak azért is lett volna szerintem gyönyörű, mert nekik az életükben egyáltalán semmi esélyük nem volt úgy beszélni, hogy Vader nem egy szörnyeteg volt. És ezzel egy másik nagy hiányérzetem is befoltozhatták volna. 

 

Hant és Ahsokat hiába lett volna jó érzés látni, abszolút kilógtak volna onnan.

Han elég volt egyszer, Ben emlékeként, sima szellemek meg ne röpködjenek a SW-ban.

Ahsokanak meg semmi köze a trilógia szereplőihez. Azt se tudjuk még mi lett vele, hogy elsajátította-e a képességet. Csak annyi bizonyos, hogy eggyé vált az Erővel, tehát "halott". 

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Erő által közvetített Jedi-hangok szerintem sem Erő-szellemek, ennek ellenére fura a dolog. Mert az eredeti felállás az volt, hogy az elhunyt Jedi eggyé válik az Erővel, és az Élő Erőt táplálja tovább. Ahhoz, hogy valaki a Kozmikus Erő révén, önálló tudatát megőrizve tudjon "visszatérni", el kell sajátítani azt a technikát, amit Qui-Gon felfedezett, majd tovább adott Yodának, illetve Kenobinak. Nem hiszem, hogy az Ep3 során (Yoda és Qui-Gon ominózis párbeszéde előtt) pl. Luminara, vagy Windu elsajátították volna ezt a képességet. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

Hát Anakin azért nem lett volna teljesen irreleváns,

Rey szempontjából az. És a végén az ő szemszögét láttuk.

 

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

Leginkább amúgy Luke-nál vagy Leia-nál vártam volna. Lett volna rá esély a 3 film alatt.

Ezzel már egyet lehet érteni. Főleg Luke esetében. A baj itt szerintem azzal volt, hogy hülyén nézett volna ki a vásznon, ha a fiatal Hayden oktatja az öreg Luke-ot. A nagy rajongók ettől biztos agyvérzést kaptak volna. :) 

 

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ahogyan írtam is, Anakint én nem a filmvégi szellemes jelentnél vártam volna, szóval ha erre írtad, hogy az Rey szemszögéből van, akkor félreértettél. ;)

 

Az lehet, hogy fura lett volna, ahogyan az új 6 végén is fura az öreg Kenobi mellett a fiatal Anakin. De ettől is lehetett volna különleges a dolog. Ez pl. szerintem tök jól mutatta volna milyen különleges dolgokra képes az Erő. Nem hiszem, hogy Hayden ne vállalta volna. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Go Rien Moss írta:

A Mortison megölte a sötét oldalt képviselő fiú, tehát meghalt, viszont utána a világos oldali lány feltámasztotta, úgy hogy átadta az életerejét.

Nem értem az összefüggést. Ez hogyan befolyásolja azt, hogy hallatja-e a hangját vagy sem? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Go Rien Moss írta:

Ahsoka Tanor-a van egy tippem közben hogyan szólalhatott meg mint egy halott Jedi!
A Mortison megölte a sötét oldalt képviselő fiú, tehát meghalt, viszont utána a világos oldali lány feltámasztotta, úgy hogy átadta az életerejét.
 

Arra gondolsz, hogy Ahsoka egy része valamiképp a szellemvilágban ragadt és az szólt Rey-hez? 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát remélem valami ilyesmi mert meghalni másodszorra nem láttuk, de nem is szeretném.
Abban meg reménykedem hogy a SW IX. rész nem spoilerezte ki előre a halálát, de mivel már egyszer meghalt, akár válaszolhatott az erőben Ray hívására,
+ ugye eddig nem is Jedi , mert kilépett a rendből, de majd a Clone Wars 13 része közül csak megmagyarázza valamelyik. Mindenesetre nekem aggasztó volt hogy olyan Jedi szólt csak Reyhez aki már meghalt.
Idővonalon pedig tudjuk, hogy a Mandalori háborúkban, a köztársaság oldalán nem halt meg, sem a 66-os parancs után, mert jóval utána a lázadók oldalán harcolt. Tehát eddig nincs sehol lezárva a története.
A Lázadók sorozat lezárása pedig az , hogy Sabine és Ahsoka indulnak megkeresni Ezrát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A TRoS idején Ahsoka már 71 éves, legutoljára 40 évesen láttuk az endori csata után. A kalandjai nagy részéről semmit sem tudunk. Van egy olyan érzésem, hogy nála fog kikötni amúgy Baby Yoda is sok-sok év múlva. Mindenesetre Ahsoka történetéből még számtalan dolog vár elmesélésre, még azt sem tudjuk, hogy a Rebels 2. évada és Endor közt mit csinált. Szerintem a Lucasfilmnél tudják, hogy egy fan favourite, akivel csínján kell bánni. Most jön majd a TCW 7. évada, szerintem már nem lesz több TCW, de biztos vagyok benne, hogy Ahsoka kalandjai még nem értek véget. Szóval még sok idő eltelhet, mire megszületik az a történet, amiben kiderül, hogy Ahsoka meghal, de nem is feltétlenül kell megszületnie. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abban biztos vagyok, hogyha Filoni újra előveszi a togrutát és elmeséli az Ep6-7 közti történetét, akkor egyben pontot tesz a lány sorsára. Ezen kívül még mindig van felfedezetlen terület a történetéből. 1. Mit csinált még a Rebels előtt? Hogyan lépett kapcsolatba Herával stb. Mi történt vele az eredeti trilógia alatt? Lehet, hogy elsőként ezekre kapjuk meg majd valamikor a választ és utána fogunk új területre tévedni vele, ahol megismerjük majd a sorsa végét. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A mostani megnézés kapcsán az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha az Erőszellem praktikát alkalmazó Jedik, tehát Anakin, Obi-wan, Yoda, Qui-Gon csatornázták be valahogy a többi Jedi hangját Rey számára? Valahogy ők voltak a kapcsolódási pont, ami által Windu, Ahsoka, Luminara, stb. hangjait is hallhatta Rey?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Instant libabőr, csak végigolvasni is őket.

Obi-Wan Kenonbi: "These are your final steps, Rey. Rise, and take them."

Anakin Skywalker: "Rey."

Ahsoka Tano: "Rey."

Kanan Jarrus: "Rey."

Anakin: "Bring back the balance, Rey, as I did."

Luminara Unduli: "The light. Find the light, Rey."

Qui-Gon Jinn: "Every Jedi who ever lived, lives in you."

Anakin: "The Force surrounds you, Rey."

Aayla Secura: "Let it guide you."

Mace Windu: "Feel the Force flowing through you, Rey."

Anakin: "Let it lift you."

Adi Galia: "Rise, Rey."

Qui-Gon: "We stand behind you, Rey."

Obi-Wan: "Rey."

Yoda: "Rise in the Force, Rey."

Kanan: "In the heart of a Jedi lies their strength."

Obi-Wan: "Rise."

Qui-Gon: "Rise."

Luke Skywalker: "Rey, the Force will be with you. Always."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Donát írta:

Instant libabőr, csak végigolvasni is őket.

Obi-Wan Kenonbi: "These are your final steps, Rey. Rise, and take them."

Anakin Skywalker: "Rey."

Ahsoka Tano: "Rey."

Kanan Jarrus: "Rey."

Anakin: "Bring back the balance, Rey, as I did."

Luminara Unduli: "The light. Find the light, Rey."

Qui-Gon Jinn: "Every Jedi who ever lived, lives in you."

Anakin: "The Force surrounds you, Rey."

Aayla Secura: "Let it guide you."

Mace Windu: "Feel the Force flowing through you, Rey."

Anakin: "Let it lift you."

Adi Galia: "Rise, Rey."

Qui-Gon: "We stand behind you, Rey."

Obi-Wan: "Rey."

Yoda: "Rise in the Force, Rey."

Kanan: "In the heart of a Jedi lies their strength."

Obi-Wan: "Rise."

Qui-Gon: "Rise."

Luke Skywalker: "Rey, the Force will be with you. Always."

Kimaradt Ahsoka :P mármint a második mondata: "As it guided us". Aayla Secura után

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, Donát írta:

A mostani megnézés kapcsán az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha az Erőszellem praktikát alkalmazó Jedik, tehát Anakin, Obi-wan, Yoda, Qui-Gon csatornázták be valahogy a többi Jedi hangját Rey számára? Valahogy ők voltak a kapcsolódási pont, ami által Windu, Ahsoka, Luminara, stb. hangjait is hallhatta Rey?

Meglehet. A lényeg viszont maradt, hogy halottak. :D 

 

12 órával ezelőtt, starwarsfan1113 írta:

Ahsoka.png?fit=bounds&width=640&height=4

Erről már volt szó. A szokásos Filoni ködösítés. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem is tudom volt-e már erről szó, de nekem csak most esett le, hogy Ahsoka (hangjának) feltűnésével hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a leányzó mégis jedi. Annak ellenére, amit magáról állított a Rebels-ben. :) Mondjuk én eddig is mindig úgy tekintettem rá, de emlékszem, hogy voltak ennek kapcsán kisebb viták itt a fórumon is. :P 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.