Ugrás a kommentre

A novellapályázat nyertesei!


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A novellapályázat nyertesei!

 

 

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Jedirend oldala nagyszabású novellapályázatot hirdetett amatőr SW írók számára. Az új fejeleményekről Dóra küldött nekünk információkat.

 

Sziasztok!

 

Örömmel láttuk, hogy az idén is számos remek munkát küldtek be a Jedi Rend novellapályázatra, melyet fennállásunk harmadik évfordulója alkalmából írtunk ki.

Ám némileg kisebb kört mozgósított, mint amire mi, a Szervezők számítottunk a reklámozottság arányából, így némi utómunkálatot is igényelt a feladat. Ez még egy ideig tartott, mivel a szponzorunk visszajelzésére vártunk a megváltoztatásra került díjazásról. Eredetileg nyolc főt szerettünk volna jutalomban részesíteni, de mint azt már leírtuk, nem érkezett be elegendő munka ahhoz, szinte egy teljes mezőnyt kéne ilyesfajta érdemben részesíteni, s ez meglehetősen nevetséges is volna. Tudjuk, hogy nem ez az a döntés, amire vártak a nevezőink, de úgy éreztük, így a leghelyesebb, s elnézést kérünk mindazoktól, akik az eredeti díjazás értelmében jogosultak lettek volna a Holdfény Team vásárlási utalványára, ám a változtatás miatt kimaradnak.

Köszönjük a részvételt, a belefektetett időt és energiát. Egy élmény volt olvasni. Ez pedig nem csak nekünk, hanem a nagyközönség számára is elérhető céllá válik: a pályázók munkáit a Jedi Rend weboldalának fanfiction-részlegében is megtekinthetitek.

 

 

A pályázatot reklámozóknak pedig hatalmas köszönettel tartozunk, mert hozzájárultak a hír terjedéséhez. Viszont mint észrevehettétek, keserű szájízzel vettünk tudomásul pár dolgot. Hogy John Keating, a Holt költők társasága című film impozáns tanerőjének szavaival éljek, manapság sok ember "azt hiszi, hogy a gondolatai nem érnek semmit, szégyellnivalók... hogy retteg tőlük", és ez a pályázat rádöbbentett minket arra, mennyire igaz is ez. A magam részéről szeretnék azon munkálkodni, hogy ezt a gátlást egyre többen vetkőzhessék le, s szeretném ebben a szellemben megkérni minden társoldalunk és szárnyaikat bontogató tehetségeket összegyűjtő portál szerkesztőit, tegyék magukévá ezt a célkitűzést.

 

 

Utoljára, elvágva mindenféle szóbeszédet, ami esetleg arra vonatkozhatott, ez az egész pályázat egy hatalmas átvágás ( aranyos, de nem igazán jött be ;-) ), következzenek a nyerteseink novelláikkal, valamint a megváltozott díjazási rendszer a Holdfény Fantasy Kft. hozzájárulásával):

 

I. helyezés: András Bálint - Evolúció : 5000 Ft-os vásárlási utalvány

II. helyezés: Valyon Tamás - Fény és sötétség : 2000 Ft-os vásárlási utalvány

III. helyezés: Egressy Tamás - Háború : 2000 Ft-os vásárlási utalvány

 

Dóra,

A Jedi Tanács Elnöke

 

--

http://jedirend.corellian-run.hu

 

Szívből gratulálunk Dzséjt fórumtársunknak az elért szép eredményhez!

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éljen Dzséjt! Lelki szemeim előtt látom, hogy pár év múlva mindenkinek az aláírásában ott lesz egy írásjelekből összerakott lebutított Dzséjt kép, és mellette a szöveg: Segíts Dzséjtnek a világuralomra jutásában! :para:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi szépen mindenkinek :)

Ha gondoljátok, bemásolom a fórumra, úgyis kallódik valahol egy fan-fices topicom.

 

Lelki szemeim előtt látom, hogy pár év múlva mindenkinek az aláírásában ott lesz egy írásjelekből összerakott lebutított Dzséjt kép, és mellette a szöveg: Segíts Dzséjtnek a világuralomra jutásában! :)

Ezen de jót nevettem :para:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem is írsz csapnivalóan! :D Szerintem lett volna esélyed, hogy bekerülj az első háromba.

 

 

Állandóan kéreti magát, ha meg nem akkor időhiányra panaszkodik, vagy nincs ihlete, vagy a kedve pocsék, vagy a....ésatöbbi. :P

Fenéken köll billenteni oszt kész. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.