Ugrás a kommentre

25 (10, 15, 20) éves a Baljós Árnyak


Ajánlott hozzászólás

Pár nap híján 10 éve mutatták be Amerikában az első részt. Ennek apropóján talán érdemes felidézni az akkori emlékeket (már akinek vannak). :) Múlt héten néztem meg a filmet és megint csak meg kellett állapítanom mennyire jól van összerakva, és hogy mennyire szórakoztató. Teljesen kikapcsolt, elterelte minden gondolatom a hétköznapokról. Fantasztikus atmoszférája van, és egy jó adag pátosz is belengi már ami elengedhetetlen. :) Olyan mint a jó bor.

 

Az első találkozás egy bizonyos 'Z' -s verzióval történt, amit Csuka Gábor árult a neten. Akkoriban még igen nehéz volt letölteni a 2-3 k-s sebességű hozzáférésekkel. Viszont a néhány kiváltságos, akinek kicsit gyorsabb volt az elérhetősége annyit kért érte amennyit nem szégyenlt. Szóval én először így láttam a filmet, a számítógépem. Azóta is van bennem tüske, hogy a Lucasfilm mekkora élménytől fosztotta meg a világ rajongóit, többek között engem is a premier több hónapos csúsztatásával. Máig se értem mi értelme volt ennek, de dollár millióktól fosztották meg magukat abban biztos vagyok. A kalóz verzió kellően rossz volt, ráadásul felirat nélküli, de ennek ellenére nagyon tetszett a film. Persze a rajongókat azonnal megosztotta, a kevésbé nyitottak fikázták, a többiek kisebb-nagyobb fenntartásokkal, de kedvelték. Szeptemberben aztán én is megnéztem moziban kétszer is. Akkor még nem tudtam, hogy az életem egy új fejezete is elkezdődik a filmmel. Akkoriban kaptam rá ugyanis a fórumozásra, és a filmnek köszönhetően egy teljesen új emberekből álló társaságot ismerhettem meg a csillagokháborújaklub.hu, majd a starwars.hu fórumán. A többi már legenda. :P

 

Kíváncsian várom Ti hogy éltétek meg ezt az időszakot, és milyen élményekkel gazdagodtatok. Én 1999 -ben 24 éves voltam. :P

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval én először így láttam a filmet, a számítógépem. Azóta is van bennem tüske, hogy a Lucasfilm mekkora élménytől fosztotta meg a világ rajongóit, többek között engem is a premier több hónapos csúsztatásával. Máig se értem mi értelme volt ennek, de dollár millióktól fosztották meg magukat abban biztos vagyok. A kalóz verzió kellően rossz volt, ráadásul felirat nélküli, de ennek ellenére nagyon tetszett a film.

 

Hú, micsoda nosztalgia hangulatom támadt ettől a kis írástól :) Tán még nekem még mindig megvan valahol a 2 CD :)

Én is akkor nyáron láttam először a filmet és nagyon tetszett, s ennek örömére megvettem a matricás albumot (10 éves voltam akkor) és gyűjtögettem a matricákat, majd szeptemberben megnéztem moziban és még nagyobbat ütött. Ez volt az egyedüli SW film amit a moziban látva nagyon tetszett és mégjobban a rajongójává tett a sorozatnak (ami után egy kicsit elfelejtődött és csak 2003 februárjában láttam VHS-en az AOTC-t :P ).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tíz éve már? Röpül az idő. 1999, ekkor már valamiért bele voltam zúgva a Star Warsba, hála annak az ominózus első trailernek. Meg volt már az SE, kisebb kollekció ep4-5-6-os LEGO-kból (amikre máig büszke vagyok, mert én már '97-ben megépítettem azt a reális X-Winget, amit a LEGO-nak csak 2000 után sikerült a második kiadású X-Winggel), sőt, már ep1-es fogatok is készültek, igaz, még "zsoldosok siklója" névvel. Aztán jött apám, haza a melóból (akkor még katona volt), kezében egy nyomtatott borítóval ékesített VHS tokkal. Megjegyzem, apám ekkor már látta egyszer, de én éppen a mamámnál voltam akkor, így azt hiszem, csak egy hónappal később néztem meg, amikor is újra elkérte. Szóval, beállított a híres kalóz verzióval. Nem volt rajta normálisan az eleje, borzalmas kép volt, 14 évesen (azaz, két-három hónap híján 14 évesen) egy kukkot sem tudtam angolul, és hiányzott a film egy része középen (nevezetesen a fogat beindítása szakasz, a fogadás félbe szakadt, aztán legközelebb már csak Darth Maul állt a placcon városnézést tartva). De szerelem volt első látásra :) Egy tucatszor megnéztem, majd vissza kellett adni a kazit a jogos tulajának. Aztán egy ideig csend, kibekkeltem az időt az SE-vel, meg lego siklók és hajók gyártásával (hevenyészett N1, még randább droid vadász, de a STAP-em jobban sikerült, mint a hivatalos kiadás :) ). Aztán eljött szeptember, és 13-án, a születésnapomon irány a mozi az egész családdal. A szülőknek annyira nem tetszett, a 11 éves húgom belehabarodott Obi-Wanba, na meg imádta Jar Jart, én meg, mint akit elvarázsoltak. Természetesen, a kalóz verziót azonnal vissza kellett kérni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jé, ez a Cinema nekem is megvan, mert akkoriban vettem ezt az újságot.

Egek, akkor már felnőtt voltam! És ez 10 éve volt. Öregszem vagy mi :)

Úgy volt, hogy premiernapon nézem öcsémmel meg egy SW-rajongó ismerőssel, csak aztán nem volt rá zsénk, és várnunk kellett két hetet, hogy Cegléden is menjen. Már a suli után voltam, de még nem melóztam, a munkanélküliek tevékenységtől mentes életét éltem. Végül kétszer is láttam, először öcsémmel és két ismerőssel, aztán pár nap múlva húgival meg anyuval is. Nekem tetszett elsőre is, de nem annyira, mint amennyire vártam, attól egy picit elmaradt.

És ez nem azért volt, mert nem voltak csillagrombolók vagy rohamosztagosok. Máig sem tudom, de azóta jobban bejön :)

Mondjuk ez már csak úgy van nálam, hogy mindig az utolsó rész a legjobb, és úgy megy a tetszési index visszafelé :P

Nagyon furcsa volt SW-filmet moziban látni, de aztán hozzászoktam ehhez is, a következő két részt Pesten néztem premiernapon :P

Az internet nekem akkor még, és jó sokáig, elérhetetlen álom volt, szóval nem sok infó jutott el hozzám akkoriban, így nem láttam kalóz-verziót, de még egy rendes trailert sem, bár utóbbit talán a tévében mégis. Amit ismertem, az a zenei csatornákon futó Duel of the fates videóklip, azokat a jeleneteket ismertem, és persze örültem, hogy olyan színészek játszanak a filmben, akiket amúgy is csípek :P

De azért marha hosszú volt a várakozás tavasztól-őszig :D Akkor ez normális volt, még nem volt természetes, hogy világpremiereket tartsanak, nem úgy mint manapság.

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg, milyen gyorsan eltelt ez a 10 év, és mégis mennyi minden fért bele... Három remek SW film, többek között. :)

Azzal én nem dicsekedhetek, hogy a Baljós Árnyak lopta vissza a Star Wars-t az életembe, mert ahogy már többször meséltem, nálam akkoriban nem aratott osztatlan sikert. :) Pedig nagy lelkesedéssel készültem megnézni, ami nem volt egyszerű, mivel a Panni lányom épp csak féléves volt, meg kellett szervezni, hogy anyukám vigyázzon rá. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen hosszú időre (utazással együtt több mint 3 órára) elváltunk egymástól, de akkor nagyon úgy gondoltam, hogy ezt a filmet feltétlenül látnom kell.

És hogy mégis miért nem tetszett? Igazából nem azért, mert nem olyan lett, mint amit vártam, hiszen jóformán nem vártam én semmit a régi kedvenc SW trilógiám után, csupán némi SW feelinget „a la Birodalom visszavág”, és hát ilyet nem kaptam, amit most már teljesen helyénvalónak tartok, hiszen nagy hülyeség lett volna, ha nem valami újnak jelentette volna a kezdetét az előzmény trilógia bevezető epizódja. És mint bevezetés, nagyszerű lett – ma már tisztán látom.

 

Sok időbe telt, de legalább 6 évbe, hogy nálam rehabilitálódjon, hiszen igazán A Sith-ek bosszúja után tudtam értékelni még A klónok támadását is (pedig az nagyságrendekkel jobban tetszett elsőre), és ez fokozottan igaz az Ep1-re is. A szívembe pedig igazán akkor lopta be magát, és szűnt meg a korábbi „mostoha testvér” státusza, amikor először csináltam otthon SW maratont 2006 októberében a születésnapomon. Na akkor teljesen helyére került az egész, végre igazán tudtam élvezni és értékelni, és ez az érzés azóta csak erősödött. A napokban, Ody-hoz hasonlóan, én is megnéztem, mert valahogy kedvet kaptam hozzá, és nem csalódtam benne, pont azt kaptam, amit vártam, és ami ennek a filmnek a legnagyobb erénye: felhőtlen szórakozást. :P

Panni egyik kedvenc epizódja egyébként :P

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hűha! 10 ÉV! El sem hiszem. Mintha tegnap lett volna. :)

Hát nekem már az ep1 előtt beindult a motor. Az SE villámcsapásként hozta vissza a várakozás pillanatait. Emlékszem, hogy utána megjelent olyan Cinema-szám, amiben forgatási helyszínek voltak az ep1-ről (persze ilyen nem sokat mondó képek, de akkoriban kincsnek számított). Aztán megjelent egy könyv a Cinema forgalmazásában, ami a Trilógia készítését írta le enyhítve az éhséget, majd 98 november vége: RTL Klub leadta a Vasárnapi kiadás című műsorban az első trailert. Ekkor voltam friss házas, épp a nászútról :) értünk haza. Fel is van véve valahol az egész műsor. Egek, micsoda érzés volt! :P

Akkoriban már netes elérhetőségem is volt és keményen kutattam az infók után. sw.com naponta vizit, fórumok kutatása, stb.

Aztán március 11., második trailer: "atya, gatya! Há' mi volt ez ember?" A várakozás fogalma új értelmet nyert. De jött a pofon is. Bejelentették, hogy nálunk szept. 16. lesz a bemutató. :P

Az a négy hónap brutális volt, de én feddhetetlen maradtam. :D Egyedül a könyvet voltam hajlandó előre elolvasni. Persze voltak ismerősök, akik engedtek a csábításnak.

Majd leadták az Music TV-n a Duel of the Fates-t. Minden az SW-ról szólt.

Aztán májusban bemutatták a filmet a tengerentúlon, és micsoda sokk volt, hogy a többség csalódott. Persze, mást vártak. Mennyire haragudtam emiatt.

Szeptember 17.: én ekkor néztem meg a Corvinban. :P :P :P Lenyűgözött, elsőre bejött, sosem tartottam gyengének. Na jó, Jar Jar engem is zavart egy kicsit, de nem jobban, mint az ewokok. A fogatverseny és a párbajok mindent felülmúlóak voltak. 6-szor néztem meg moziban.

Majd ahogy telt az idő a történet is egyre jobban tetszett. Innentől olyan fórumháborúkba csöppentem, ami egy újabb fejezet lehetne.

99. májusában 20 éves voltam.

Szerkesztve: - Lada
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lada: Egyedül a könyvet? :) Azzal gyakorlatilag minden poént lelőttél magadnak a látványon kívül :D

 

Az igazság az, hogy abban a 4 hónapban már nehéz volt nem hallani a filmről, itt-ott mindig volt valami infó. De moziban látni azt, amit olvastam, hát ég és föld volt. Meg a filmzenét is megvettem még augusztusban, és az ilyen track-ek, mint Qui-gon temetése nyilván lelőttek poénokat.

Persze a látvány mindent überelt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én 7 éves kis takony voltam, amikor láttam a Baljós Árnyakat. Nem sokkal előtte néztem meg a klasszikus trilógiát. A Jedi Visszatért különösen sokszor néztem meg, és amikor megtudtam, hogy jön a mozikba egy újabb film... Nos, jobban vártam, mint a Mikulást Karácsonykor. Az ember leült a moziba, és valahogy olyan felemelő érzés volt a GFFA felirat után nézni, ahogy felcsillan a Star Wars logó, a klasszikus dallammal... A hat film közül máig az EPI. az egyik legnagyobb kedvenc. A TCW-nek hála mostmár tudom, hogy mit kell magam elé képzelnem, ha az angyalokról van szó. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkoriban még szegényebbek voltunk, és nem moziban néztem meg. Húsvétra kaptam meg VHS-en. Annyira tetszett, hogy aznap még 3-szor megnéztem. Azóta már nem is tudom hányszor láttam. Mai napig nem értem, hogy egyes rajongók miért fikázták? :) Nekem nagyon nagy élmény volt. Természetesen még azelőtt videón jópárszor láttam a klasszikus trilógiát is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 éves voltam '99-ben, amikor láttam a filmet (akkoriban már az SW rajongásom is nagykorú volt... :) ). Mivel gyakorlatilag teljesen el voltam zárva az információktól (lásd: csak néhány újság és a magyar tv-csatornák álltak rendelkezésemre), számomra nem volt olyan nehéz a várakozás. Az SW éhségemet úgy csillapítottam, ahogy addig is: olvastam a régi trilógiát, meg azt a pár könyvet, amit sikerült elcsípnem valamelyik könyvesboltban. A netről akkoriban csak hallomásból tudtam pár dolgot, így az lezárt forrásnak számított.

Ha jól emlékszem, a fonyódi autósmoziban láttam, mindjárt kétszer is. Ellentétben sok más "őskövület" rajongóval, nekem tetszett. Tökéletesen visszaadta azt a feelinget, amit az öreg Obi-Wan elbeszélései alapján elképzeltem a Régi Köztársaságról. Jar Jar sem zavart, hisz minden korábbi epizódban is megtalálható volt ez a fajta humor (Ep4 Jawák, Ep5 Yoda egyes megmozdulásai, Ep6 Ewokok), és ráadásul ebben az epizódban még viszonylagos béke uralkodott, tehát több humort meg lehetett engedni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én 16 voltam bemutató évében és mielött láttam meglehetősen hullámzó volt a lelkesedésem iránta. Először mikor az egyik kazetta elején Lucas magyarázta, hogy majd jönnek az új részek (ez még az SE előtt volt talán) csak néztem értetlenül, hogy ez miről beszél. Egy gyereknek általában minden ami a születése előtt történt az nagyon messzinek tünik és nekem ilyen volt a Star Wars trilógia is. Szüleim az első mozifilmen randiztak először... nagyon furának tűnt, hogy esetleg én is moziban nézzek egy új SW-t. Először nem is tudtam komolyan venni. Ráadásul nagyon kereknek éreztem a trilógiát. Leirtam már párszor asszem, de kifejezetten féltem attól, hogy semmi újat nem fognak mutatni az új részekben csak azt ragozzák majd amit már eddig is láttunk: Vader fojtogat, Tie Fighterek repkednek stb. Emlékszem mikor a Rebel Assault 2 (amely játék leginkább egy interaktiv filmre hasonlit) megjelent, az 576 azt irta róla, hogy reméljük ilyenek lesznek a leendő új SW filmek is... aha, gondoltam magamban; én meg pont ettől félek.

 

Aztán eljött '99 és az RTL Klubon lement az a bizonyos elözetes. Na attól padlót fogtam. Szerencsére elötte beállitottam a kazettámat, ugyhogy az ezt követő napokban számtalanszor meg tudtam nézni. Egy jó darabig teljesen maga alá gyűrt az SW láz. A nyáron elolvastam a regényt és imádtam. Aztán eljött az ősz és a figyelmem másra terelödött. Az osztályban már szinte mindenki látta és beszélt róla, mire végre elhatároztam magam és megnéztem. Mire oda kerültem már nem különösebben érdekelt a film. Annyi minden más kötött le akkoriban, hogy inkább úgy voltam vele: "jó ezen is túl kell esni". Tartott mindez a 20th Century Fox logó felbukkanásáig. Akkor esett le a tantusz: úristen egy új SW mozifilmet fogok megnézni a moziban. És nagyot ütött: imádtam minden percét. Azután, hogy Maul és Obi-Wan egymásnak estek percekig elfelejtettem pislogni. Nem gondoltam volna hogy ennyire jó lesz.

 

De érdekes módon az utóélete is hullámzora sikerült. Sokáig nagyon szerettem, de miután megkezdödtek a neten az óriási viták és kiderült, hogy a rajongók egy kis részén kivül szinte mindenki utálja (vagy legalábbis ez csapodott le akkor a netes visszhangból) én magam sem tudtam már annyira lelkesedni iránta. Tudtam hogy jó, de ugy voltam vele, hogy ha ennyien és ilyen intenziven rühellik akkor abban kell legyen valami. Időbe telt mire rájöttem, hogy nem. Pont úgy ahogy a közönségnek is, amely azóta mintha megemésztette volna. Mert ez egy óriási film... kiváló példa rá, hogy egy mese is lehet professzionális és mély. Nem feltétlenül a legjobb (nálam a Sithek és a Birodalom előzi egyedül) viszont a legkerekebb, legegységesebb és legjobb tempoju Star Wars a hat közül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó látni az akkori hétévesek leírását is. :D

Szüleim vettek nekem egy EPI.-es matricás albumot... 100 forintért lehetett kapni tíz matricát. Csaknem megvolt az összes, csak hát mikor már egyre több van meg, akkor egyre kevesebb újat találtam a csomagolásban, és volt olyan, hogy egy csomagban olyan volt, hogy már mind megvolt korábbról... És még a film vetítése előtt kaptam, és lényegében le volt benne írva a film története. De az oldalakon a képek sokkal jobban lenyűgőztek, ezért nem szántam időt az elolvasására. :) A képeket nézegetve akkor még azt hittem, hogy a Naboo-i vadász az ellenkező irányba fog repülni... XD

Aztán valamivel később kaptam meg az első PlayStation-öm, és ahhoz megvolt az EPI.-es játék... Többször cheateltem, de muszály volt. Az Otoh Gunga-i pályát a mai napig nem tudom kivinni anélkül, hogy ne kelljen lemészárolnom az egész várost... :D Panaka kapitány dumája jut erről eszembe.

"- Nincsen ott senkise. Üres az egész város. Csetepata lehetett.

- Talán elfogták őket?

- Vagy inkább kiirtották..."

 

És továbbra is az EPI. végi párbajt tartom a hat film közül a legjobbnak...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a legkerekebb, legegységesebb és legjobb tempoju Star Wars a hat közül.

Én hazudnék ha azt írnám, hogy elsőre is így éreztem. mint írtam is alább tetszett, de azért szokni kellett. Ma már? Ma már maga a tökéletes mesefilm, és hihetetlen SW hangulatot áraszt. Majdnem ugyanolyan pátoszi magasságokban van mint az EPIV.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én 99-ben annyit tudtam a STAR WARS-ról hogy, van egy-két ember világító botokkal; egy nagyon jó űr csata; egy havas bolygó amit óriási fém állatok támadnak és egy csomó maci az erdőben. 6-7évesen tetszett de akkor még nem nagyon értettem hogy ki kicsoda; mi miért (igazából az ep.II-nél fogtam fel hogy miről is van szó) de a fogatverseny és a naboo feletti csata megmaradt bennem és máig ugyanolyan csodálattal nézem mint akkoriban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én 19 voltam annak idején. Először az első trélert láttam az első komolyabb PC-men aztán retkesék is lenyomták és a híradóban Szellő Pityuék elismerő szavakat szóltak a látványról meg ha jól emlékszem a digitális kamera használatát is említették és ezzel még jobban kezdett érdekelni a film. Aztán valamelyik teve adó a műsorszünetekben a reklámok között elég gyakran leadogatta a dialógos klip szinkrós változatát amit fel is vettem videjóra.

A klipeken kívül mást nem is ismertem a filmből mert akkoriban még nem volt netem és az akkori filmes magazinokat pedig kihagytam így azt se tudtam hogy kis hazánkban csúszással mutatták be. Az idő múlásával nem foglalkoztam különösebben az meg szépen eltelegetett.

Az idő eltelt és eljött a nap amikor életemben először moziban nézhettem SW-filmet. Utána elégedetten távoztam mert megkaptam amit vártam. Lekötött, szórakoztatott, SW-snek éreztem és hálistennek nem arról szólt amit korábban a sztorijáról olvastam.

Utána meglett képregényben, matricás albumban, megszereztem a PC-játékot, gyűjtögettem a csipszes kártyákat és nem sokkal később megvettem videókazin.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én 8 éves voltam amikor először láttam a filmet, valamikor ősz elején. Azelőtt már voltak különféle matricás kártyáim meg fene tudja milyen boltban kapható cuccaim, a gotrombák már nyáron elkezdtek ilyeneket árulni.

Akkor ősszel kaptam az első PC-m, amin már ott csücsült a film a kedves informatikus ismerősünk jóvoltából. Angolul persze én se tudtam, de egy ennyi idősen így is lenyűgözött a film. Csak az volt a poén az egészben hogy csak az első fele volt meg a TPM-nek, amit utólag nem is bánok, legalább nem lőtt le minden poént a mozi előtt a kalózverzió. Persze a filmet magát imádtam, abszolút tökéletesnek tűnt az egész.

Én is húsvétra kaptam meg a VHS változatot, amit minden nap hónapokon keresztül megnéztem.

Emlékszem még '99-ben a sw.com-ról próbáltam folyamatosan leszedni a TPM-et. Csak valamiért mindig képernyőkímélőkbe botlottam a film helyett. :)

 

Mostanában újra megszerettem ezt a részt, sőt jobbnak tartom mint a harmadikat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én csak az EpII után találkoztam a Bajlós árnyakkal, és olyan nagyon nagy hatást nem gyakorolt rám. A II. rész teljesen magával ragadott, rajongóvá tett, a négy-öt-hat egyszerűen elvarázsolt, de az első rész értékeléséhez csak később "nőttem" fel. Azt mondják, hogy az EpII varázslatosságát meglátni a legnehezebb, holott egy frászt: szerintem az EpI erősségeinek felismeréséhez még több időre van szükség, és még inkább rá van utalva a társaira ahhoz, hogy igazán értékelni lehessen.

 

Ez a rész önmagában sokkal kevesebbet ér, mint bármelyik Star Wars rész, mint ahogy egy mese első 10 lapja is kevésbé izgalmas, mint a cselekmény. Viszont ha valaki ismeri az egész mesét, könnyen előfordulhat, hogy onnantól kezdve az első 10 lap lesz számára a legkedvesebb.

 

Én a film hangulatát imádom. Qui-Gonn, Windu és Yoda. A Jedik harcolása, a zenék... az új világok, melyek elénk tárulnak (Naboo, Coruscant)... magával ragadó! És persze a Sith-eket körülvevő baljósság hozza a birodalom visszavág és a Jedi visszatér végén érzékelt Sw-hez ragadt sötétséget.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akinek vannak ilyen régi Cinemái, egyéb cikkei 99-ből, az nem tudná beszkennelni? (Szívesen felraknám jedirendre, természetesen forrás megjelölésével.)

 

Én már egy másik topicban leírtam az Ep1-es élményeimet. Kétszer láttam moziban, utána könyv, matricás album, Ewan-mánia. :P A srácok a suliban teljesen le voltak döbbenve, hogy tudom, mi az az SW, és még a régi részeket is láttam. :D 12 éves voltam...

 

Pont tegnap beszéltük Milánnal, hogy ki mennyi idős volt akkor :P Olyan vicces volt belegondolni, hogy ő csak 5 XD Most meg már fordít, meg minden.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, érdekes dolgok ezek :D

 

Lara, nem ígérek semmit, de megpróbálom melóhelyen számteches kollégát megkörnyékezni, hogy szkennelje be a 99-es Cinemák SW cikkeit. Előbányászom az újságokat, aztán meglátjuk, sikerül-e a művelet :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az egészben még az is fokozza a nosztalgikus érzések erősségét, hogy mivel az infóáradat és a közönség-reakciók is már jobban megfigyelhetőek voltak akkoriban (net, sok tv-adó, magazinok, stb.), szerintem még a régi trilógia őrületét is felülmúlták a 10 évvel ezelőtti események. Akkoriban mennyire írigykedve hallgattam más idősebb rokonok, ismerősök élménybeszámolóit az ep4-6-ról. Ha most visszagondolok, jóval nagyobb dózist kaptunk már 99-ben (2002-ről és 2005-ről nem is beszélve). És én pont akkor voltam annyi idős, hogy még gyerekfejjel, de már a részletekben is elmerülve tudtam szemlélni az élményt.

Egy biztos: én totál rákkantanva vártam 98 év végétől 2005 májusáig a filmeket.

Emlékszem, amikor egy barátom mondta az egyik sokadik nézés után: "Ep3 még hat év! Hú de messze van." Hát ja, lassan messzebb vagyunk a másik oldalról nézve. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt is a múltban kell kezdeni.Az ep 4-5-6-nál gyerekkoromban is kivártam a filmeket(a 3 éveket), baromi nagy rajongó voltam.A Jedi Visszatér után kb 2-3 évig még jártunk minden egyes részre, kivártuk a megfelelő sort(bármely rész ment bármely moziban, garantált volt a sorbaállás, és nem is biztos, hogy kaptunk rá jegyet), majd a vhs-korszak elején a mozibajárásnak vége lett.Már beletörődtem, hogy sosem fogom megtudni, hogyan lett Anakin-ból Vader, milyenek voltak a Jedik, milyen volt a Köztársaság.

Aztán jött a hír, hogy Lucas megcsinálja az új trilógiát.Úristen ,újra sw-film a moziban.Ugyanaz a lelkesedés, ugyanaz a rajongás mint gyerekkoromban.Trailert imádtam, bár nem raktam össze belőle a képet miről szól majd a film.A kalózverziót kihagytam.Illetve véletlenül láttam belőle egy részletet.Barátomnak megvolt és egyszer mikor mentem hozzá épp azt nézte és az elejét láttam.Ajánlotta ,de nekem nem kellett.Mégpedig azért mert nálam az sw sosem csak egy film volt hanem legenda.Nem akartam magam megfosztani a jó minőségtől és a nagy mozivászontól.

Így kivártam a szeptembert.Majd kb két héttel a a bemutató elött mentem Duna Plazaba jegyet venni.Azért ilyen korán, mert féltem, hogy nehogy ne legyen jegy.Meg voltam róla, hogy mivel a nyolcvanas években is sorba kellett állni jegyért ha sw-film ment most is így lesz.Megyek a pénztárhoz, és döbbenettel látom, hogy sehol senki és bőven van jegy.

A húgommal a csávójával, és egy hölggyel néztük meg a bemutató hetének vasárnapján.A másik amiről meg voltam győződve, hogy velem egykorúak lesznek a teremben, mivel a Star Warst mi értjük akik látták a régi részeket is és rajongóvá váltunk.Gondoltam aki mondjuk '87-ben vagy utána született annak úgysem mond semmit.Megyünk be és tátott szájjal bámulom, hogy csupa gyerek a teremben és mi vagyunk egyedül felnőttek.

Elindult a film.Amikor bejött a Star Wars felirat visszalényegültem gyerekké.Nagyon sw-s volt, mint a régiek.Itt kitérnék egy dologra.Én sosem vártam semmit az első résztől.Semmilyen elvárást nem támasztottam felé.Kenobi elmondásaiból, kifantáziáltam én is egy múltat, de nem vettem komolyan, hisz ez nem az én mesém hanem Lucasé.Ebből következik, hogy azt tudtam, hogy baromi jó lesz, hisz Lucas csinálta és a régi filmek is jók voltak.Inkább kiváncsi voltam a storyra.Mint amikor felolvassák egy 6 részes könyvből 3 rész után az elsőt.

A Jediket imádtam, Qui-Gon volt az isten(sőt nekem ma is ő a legnagyobb Jedi) aki bölcs jószívű ugyanakkor határozott, Jar-jart is megkedveltem.Jóleső borzongás volt mikor Obi-want bemutatták Anakinnak-emlékszem azt gondoltam, hogyha tudnád hogy a jövendő gyilkosoddal fogsz kezet-meg akkor mikor Anakin a hajón azt mondta hogy fázik előrevetítve a sorsát.Mert mi nézők ugye már tudtuk, hogy mi lesz ebből, de ugyanakkor nem figyelmeztethettük a Jediket, hogy ne tanítassák ki Anakint.

A fénykardpárbajok nagyon tetszettek, csakúgy mint az űrcsaták.

Amikor kijöttem a moziból nem igazán értettem mi köze van Anakin gyerekkorának az áttéréshez(ma már pontosan tudom).Ez negatívumként hatott.

 

Egyszóval nekem tetszett akkor is.27 éves voltam akkor.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, érdekes dolgok ezek :)

 

Lara, nem ígérek semmit, de megpróbálom melóhelyen számteches kollégát megkörnyékezni, hogy szkennelje be a 99-es Cinemák SW cikkeit. Előbányászom az újságokat, aztán meglátjuk, sikerül-e a művelet :D

Előre is köszi szépen! Jó lenne, ha sikerülne :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hol volt hol nem volt, volt egy magyartanárom aki amúgy angolt is tanított. Május vége fe,lé a kezembe adott két CD-t (DVD asszem még alig volt....) amit az akkori gépem ugyan nem nagyon értett, de egy osztáltársammal végül meg tudtuk nézni. Aztán amikor jött a magyar bemutató, kb 3x néztem meg moziban, és azt hittem én naiv, hogy ez soknak számít.

A későbbi kiadásokat (VHS, másolt DVD) nem erőltettem, voltak, porosodtak. A DVDt speciel egyszer sem néztem meg úgy. Meg kell szépen adni a módját, végtére ez nem egy könnyeden pörgő film, hanem lélegzetvétel egy hatrészes filmsorozat elején. Tervbe véve a maratonozás! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
Én 8 éves voltam amikor először láttam a filmet, valamikor ősz elején. Azelőtt már voltak különféle matricás kártyáim meg fene tudja milyen boltban kapható cuccaim, a gotrombák már nyáron elkezdtek ilyeneket árulni.

 

 

Én is 8 éves voltam akkor! Arra emlékszem, hogy Lay's chipses zacskókban voltak kártyák. A Sidious-os és az R2-s kártya még megvan nekem. A chipses zacskó szalagján meg ott volt Jar-Jar :D , meg persze ott volt a matricás album is. Vasárnap láttam az ep1-et a moziban, aztán másnap hétfő reggel, amikor bementem a suliba már egy csomó gyereknek volt ep1-es matricás albuma az általános iskola harmadik bé osztályában (3. osztályos voltam akkor, de nem nehéz kitalálni), és szinte mindenki az ep1-ről beszélt :D

 

Obi1: "Mostanában újra megszerettem ezt a részt, sőt jobbnak tartom mint a harmadikat. "

 

Obi1, ugye ezt azért nem gondolod komolyan? (valljuk be, nagyon jó epizód az epI, de nálam az EpIII-at egyik prequel se übereli. Obi1, Te is régen az EpIII-at tartottad a legjobbnak a prequelek közül, nemde? Minek köszönhető ez a favorite-prequel-váltás? :D

Szerkesztve: - Xom
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg. De nálunk miért is csak később mutatták be? 1999 szeptemberében volt a bemutató hazánkban, abban a hónapban láttam én is, 8 évesen (asszem szept. 19-én vasárnap, ha jól emlékszem)

Nem csak nálunk hanem egész Európában akkor volt. Japánban pedig még később. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.