Ugrás a kommentre

Számítástechnika

Darth Sky

Ajánlott hozzászólás

5 perccel korábban, Darth Cupsy írta:

Először is mondták, hogy majd te választhatsz? Mert ha nem és csak adnak egy gépet, amit ők jónak gondolnak, akkor ezeken felesleges agyalni. 

Másodszor, az SSD azért jobb mert gyorsabb, adatátvitelnél, gyorsabban indítja a programokat például, de a te munkád szempontjából ahol szöveges nem nagy méretű fájlokkal fogsz dolgozni, nem hiszem, hogy annyira lényeges lenne. Az SSD-k amúgy drágábbak, mint a sima HDD-k. Processzor kérdésben szintén azt mondom, hogy munkára nem szükséges i3-nál magasabb, sőt az sem kellene, de szerintem az alatt már szerintem nem is szerelnek laptopot. Tönkremenetel szempontjából, meg hasonló terhelés mellett nincsenek egetverő különbségek akár mi van a gépedben. Az 512-256-al gondolom a kapacitásra gondoltak, tehát 512 gigabájtnyi hely van rajta vagy 256, ez meg attól függ mennyi anyagot kell tárolnod elég lesz a 256 vagy nem, bár ismét gondolom nagyrészt szöveges fájlok lesznek a gépen amik ahogy írtam nem igényelnek nagy tárhelyet.

A kiadónál azt mondták, hogy én választok. Nem tudom az ár korlátokat, ezt még megkérdeztem a kiadótól. Erre még nem kaptam választ.

1 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Merevlemez igen, technológiában van különbség a HDD meg az SSD között, annyi hogy az SSD gyorsabb. Viszont amit mondasz 256 és 512 az gigbajt, tehát annyi tárhelyed lesz. A HHD-nél már kb. standard az 1 terrabájtnyi hely, az SSD-nél ez még drágább, így általában 256 vagy 512 GB-os tárhellyel operálnak. Ha nem lesz elég neked maximum veszel hozzá egy külső winchestert de nem hiszem, hogy szükséged lesz rá.

Irodai munktára az I3 is tökéletesen megfelel, ha I5 van az csak mégjobb :D Igazából az nem mindegy milyen generációs, teszem azt egy 5. generációs I5-ös kicsit trébb mint egy 10. generációs I3-as. Amit linkeltél HP abban például pont 10. generációs I3, az bőven elég. Ami még számít azaz órajel, amit néztél annak 1.20 GHz. Irodaira ez is elég, de pakolhattak volna bele legalább 2-3 GHz-t de ez már az én személyes véleményem :D 

Köszönöm, nagyszerű. Akkor a fentebbi kettő jó lesz tartós munkára, meglátjuk, mi lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Nem tudom az ár korlátokat, ezt még megkérdeztem a kiadótól. Erre még nem kaptam választ.

Majd ha meg lesz az árfekvés akkor írd meg aztán keresgetünk valami jót ár-érték arányban ;) :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Be lehet állítani, hogy felhasználónévvel és jelszóval lépjek be a laptopba?

Vagy esetleg van olyan helyzet, hogy már be van kapcsolva a gép, épp a könyvtárban dologozok, de ki kell mennem wc-re, vagy fel kéne állnom egy kicsit megsétáltatni magam. Ilyenkor, azt hiszem van egy billentyűkombináció, amivel lehet zárolni a felületet.  A gép ilyenkor nem kapcsol ki. Miután visszajöttem feloldom a zárat. Nem tudom, hogy erre zárásra be lehet-e állítani valami jelszót?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Windows 10-en bemész a Gépházba, Fiókok, és a Bejelentkezési lehetőségeknél tudsz jelszót beállítani. De ha telepítik a rendszert a gépre (nem tudom ki fogja neked csinálni), már annak folyamán meg lehet adni ezeket az adatokat.

Ha lezárni akarod a gépet, akkor a Windows gomb a billentyűzeten+L betű kombinációval tudod. Vagy Ctrl+Alt+Delete és a zárólást választod, de a laptopok alapvetően úgy vannak beállítva, hogy ha lehajtod a tetejét akkor is zárolja magát és alvó módba kapcsol. Utána csak felhajtod és bejelentkezel.

nyFULQj.jpeg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Köszönöm szépen. Tehát, hogy ha a Gépházban a Bejelentkezési lehetőségeknél megadom a jelszót és átállítom jelszavas bejelntkezésre, akkor 1. minden bekapcsolás alkalmával, 2. alvó módból is a jelszóval tudok visszalépni a munkafelületemre?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Köszönöm szépen. Tehát, hogy ha a Gépházban a Bejelentkezési lehetőségeknél megadom a jelszót és átállítom jelszavas bejelntkezésre, akkor 1. minden bekapcsolás alkalmával, 2. alvó módból is a jelszóval tudok visszalépni a munkafelületemre?

Pontosan :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Köszönöm. Már egyre többet tudok, nagyon hálás vagyok.

Szívesen. :) Egyébként ha rendszerrel nem megy valami, még akár azt is meg tudjuk oldani, hogy Teamviewerrel segítünk távolról :D De szerintem erre nem lesz szükség.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Köszönöm. Már egyre többet tudok, nagyon hálás vagyok.

Örülök! Írtad, hogy többször meg kellett nézned mi is amiről konkrétan írogatunk, de ez tök normális, ha előtte egyáltalán nem foglalkoztál vele! Én is úgy látom (na nem mintha én valami IT non plus ultra lennék), hogy már kezded érteni a dolgokat, ez azokból a kérdésekből is látszik amiket felteszel, mert azok már egy alapvető tudáson alapulnak! Hidd el nekem, ha azt mondom, hogy bőséggel akadna olyan ember aki azzal a "tudással" amit @NorbiLordi -val megosztottunk, még mindig nem tartana ott ahol Te most! :) Ezt azért írtam, mert, az írásaidból az jött le, hogy nincs semmi érzéked ezekhez a dolgokhoz, pedig igazából meglátásom szerint van, csak eddig nem foglalkoztál vele :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Köszönöm. Az elmaradottságom az élethelyzetemből is fakad.

Gimiben nálunk semmi info oktatás nem volt. 2002-2003-ben voltam elsős, akkor volt valamennyi, de akkor is elavult dolgokkal foglalkoztunk - Dos op rendszer. A Windows-hoz szinte hozzá se szagoltunk. 2006-2008 között voltam egy OKJ-s képzésen, ahol 2006 ősze és 2007 nyara között egy gyorstalpalón szedtem magamra azt, amit most már valószínűleg nem csak gimnáziumban, hanem általános iskola felső tagozatában is tanítanak. Aztán jött az egyetem 2009-2014 között, bölcsészettudományi karon. Volt pár alap kurzus, de az nagyon csekély tudást adott. Aztán volt egyetem után 2016-ban egy újabb képzésem, irodai asszisztens, ott is fél év alatt szedtem magamra a dolgokat (egyébként ott meg 2 év anyagát sűrítették fél évbe).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Iqvi írta:

Akkor hivatalos is, hogy jön a Windows 11. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem az érdekelne, hogy ez új-új Windows lesz, vagy hasonló az évi funkciófrissítésekhez. Én olyasmit olvastam valahol, hogy a Sun Valley update túl sok mindent változtat ahhoz, hogy Windows 10-nek hívják a rendszert. Én értelmezésem szerint ez is egy funkciófrissítés lesz, csak olyan nagy változások lesznek benne, hogy W11 lesz a neve. De mióta kijelentették, hogy W10 az utolsó, történtek változások a Microsofton belül is, változhatott az álláspont időközben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Iqvi írta:

Loool:D! Én nem is tudtam hogy mondtak ilyet.:lol:

Pedig mondtak. :D Mondjuk szerintem a mai, rohamosan gyorsuló és változó világban az ilyen kijelentések nehezen állják meg a helyüket. :P

Én eltudom képzelni, hogy jön az új Windows. Persze valóban kérdés, hogy milyen lesz. Reménykedek egy "jobb" Windowsban, na nem mintha akkora bajom lenne a mostanival. :)

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

31 perccel korábban, Yoda József írta:

Jó kérdés. Akár új-új windows, akár csak egy frissítés, jogtiszta 10-ről valószínűleg lehet majd upgrade-elni ingyen, ahogy korábban is

"jogtiszta" pngkit_ghost-emoji-png_1884966.png

18 perccel korábban, Bence1997 írta:

Pedig mondtak. :D Mondjuk szerintem a mai, rohamosan gyorsuló és változó világban az ilyen kijelentések nehezen állják meg a helyüket. :P

Én eltudom képzelni, hogy jön az új Windows. Persze valóban kérdés, hogy milyen lesz. Reménykedek egy "jobb" Windowsban, na nem mintha akkora bajom lenne a mostanival. :)

Szerintem sok mindent újraírhatnának az alapoktól, remélem tényleg akkora változást fog hozni az egész amekkorát rebesgetnek. Ha annyi lesz, hogy vizuálisan más lesz akkor részben csalódott leszek. De valszeg annak is fogok tudni örülni mert amit eddig mutattak az alapján faszányosan fog mutatni, meg vevő vagyok ezekre alapból, de biztos nem ok nélkül lett W11 végül.

Egyelőre én maradok is a developer csatornán, az újdonságok úgyis először azokkal a buildekkel fognak jönni :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Ilyen nincs, arról volt szó, hogy a 10-es lesz az utolsó. Legalábbis így emlékszem.:chainsaw:

4 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Még jó, hogy azt mondták pár éve, hogy a 10 az utolsó Windows :D 

Akkor jól emlékeztem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 minutes ago, Darth Revan9 said:

Ilyen nincs, arról volt szó, hogy a 10-es lesz az utolsó. Legalábbis így emlékszem.:chainsaw:

Mondjuk még a támogatás megszüntetése után is lehet majd használni a 10-et, mint minden Windowst. Nagymamámék is évekig elvoltak az XP-vel. Szerintem én se egyhamar fogok 11-re váltani, addig fogom használni a 10-et ameddig tudom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Akár új-új windows, akár csak egy frissítés, jogtiszta 10-ről valószínűleg lehet majd upgrade-elni ingyen, ahogy korábban is

Az jó lenne. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Törölni szeretném a BF2-t a laptopomról, mivel borzasztóan sok tárhelyet, 90GB-t foglal le. De feldob egy értesítést a rendszer, amiben rákérdez a gépem, hogy szeretném-e, hogy az EA Installer Cleanup módosításokat hajtson végre az eszközön. Nem vagyok jártas a témában, ezért ha valaki tudna erre valamit mondani azt megköszönném.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2021. 06. 16. - 12:08, Iqvi írta:

Azt el kell fogadni. :)

Amúgy másik módszert is ajánlok, eme eset esetén nem kell megválnod a játéktól. Csak vegyél egy külső vinyót, arra rakd át a BFII fájljait és fel is szabadult 90GB. Én például így csináltam. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.