Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Zééé: amit az ep7 előkészületek topic leírtál, azzal a szutykkal gányolták el az Aliens BR képét is?

Nem, legalábbis úgy tudom, hogy nem használták a DNR-t. Ugyan csak laikus vagyok, de utána olvastam és Cameron azt mondta, hogy az Avatar képjavító technikáját használta fel. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent, azt sem értem, hogy mi szükség volt az Avatarnál képjavító technikára, de bizonyosan tudom, mert Cameron nyilatkozta, hogy az Avatar után büszkeség töltötte el, hogy az Aliens BLu Ray kiadását is azzal a technikával dolgozhatta át. Ekkor még azt is nyilatkozta, hogy a filmen lévő graint nem fogja leszedni és nem is szedte le. Egyébként nekem tetszik a végeredmény, de teljesen más lett, mint a korábbi (eredeti) mű. Más lett a színmélysége. (Egy hete néztem meg! :cool: )

Én sosem szeretek azon vitázni, hogy mi lett a jobb, hiszen izlések és pofonok...a Star Wars tekintetében is csak azért szoktam a témát előhozni, mert az eredetit mint viszonyítási alapot fontosnak tartom megőrizni. Nekem az Aliens új változata tetszik, de elfogadom, ha valaki ott is az eredetihez ragaszkodik és maximálisan támogatom az állagmegőrzést. (A régi DVD-t semmi pénzért ki nem adnám a kezemből, itt pihen a díszdoboz a polcomon, ahogy minden bizonnyal neked is!)

szerk.: Egyébként az Aliens tényleg különleges anyagra lett forgatva, egy idő után elkezdett lebomlani és van ilyen történet hazai vonatkozásban is. A Ludas Matyi film nyersanyaga is valami fém tartalmú szallag volt, ami levegővel érintkezve rögtön bomlani kezdett. Mivel a film 49-ben készült el, a háború utáni szegénység miatt nem volt pénz minőségi nyersanyag, amire forgatták, azt is határon túlról rendelték meg. (Talán a románoktól kaptuk.)

http://www.frontprod.hu/index.php?language=hun&page=4&cikk=9

Számomra különösen érdekes, hogy a cikk szerint maga a digitalizálás már minőségromlást eredményez. Akárhogy is nézzük, a digitalizálás csak másolás és minden analógról történő digitális másolás minőségromlást is jelent. Sajnos a digitális kor csapdája maga a 0 és 1, az igaz és hamis állítása és ami a kettő között van, azt az alkalmazott metódus képtelen értelmezni, így eldobja. A Ludas Matyi esetében maga a szkennelés optimalizálta is a képet, ami annyit tesz, hogy volt benne egy algoritmus, ami a hasznos részeket szkennelte be. És ahogy írják, a képkockákat néha manuálisan, külön szkennelték....ezért ez nem kis procedúra lehetett.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is bírom (még pankrátorként is). :)

Egyre többem fogunk golyót kapni. :D

Én a pankrátori múltját nem ismerem de véleményem szerint ő a legjobb színész az ama mesterséget választó ex-pankrik közül.

De ki nem?
Szerintem bőven akadnak olyanok is akik nem bírják. Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És persze, szerepelt benne Wyatt Earp is (ezen is pislogtam), na nem az, akiről a film szól, csak egy távoli rokona.

Egy kis érdekes infó Wyatt Earpről: ugyan filmekben nem szerepelt, de dolgozott Hoolywoodban élete utolsó szakaszában, amolyan "konzultánsként" western filmeken. Adott például tanácsokat egy bizonyos Marion Mitchell Morrisonnak is, akit később John Wayne-ként ismert meg a világ. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, legalábbis...

Köszi szépen. Igen, nekem is megvan a 9 lemezes Quadrilogy, ahogy BR-ből is az extralemezes, dombornyomott változatot vettem meg. Sőt, még VHS-en is megvannak, a 97'-es kiadás. :D A Star Wars Saga (és a Jurassic Park-trilógia -> ez a három széria, aminél az elérhető legjobb kiadványnál alább nem adom) is hasonló helyzetben van, bár ott sajnos VHS-en már nem tudtam megvenni az ep3-at (Veszprémben nem lehetett kapni :( ). Lehet egyszer majd beszerzem.

Az Aliens BR változata nekem is tetszik összességében, bár eltartott egy ideig, mire megbarátkoztam a zöldeskék színvilággal. Kifejezetten tetszik, hogy sok mindent kijavított Cameron (eltűnt Bishop alól a lyuk, Ripley már megfelelő sorban teszi le a fegyvereket, leradírozták a dublőröket tartó kábeleket, stb). De érzek benne valami apró furcsaságot, és azt hittem, hogy ez a szemcsésedés-eltávolítás az oka (mert abból viszont visszavettek, csak ott tartotta meg Cameron, ahol a háttérvetítés miatt szükség volt rá). Bár lehet, hogy még szoknom kell (amióta megvan BR-en, csak kétszer néztem meg, év elején, meg tavaly, miután megvettem, de akkor még a régi, nem HD monitoromon, a HD-n már azért jobban festett), és csak emiatt érzem furcsának, elvégre, az Aliens az első filmes élményem, legalábbis, amire emlékszem (még '91 előtt láttam az M1-en), szóval igencsak belém ivódott mondhatni minden szemcséje. Azért ezt a megszokást nehéz leküzdeni, ha hirtelen eléd teszik új képpel, új színvilággal (emlékszem, amikor '97-ben először láttam a bővített változatot, minden új jelenet iszonyú idegen (bocs :D) volt.

Nekem is a dombornyomott BluRay van meg, az aminek egy arctámadó van a dombornyomott oldalán. Jó kis kiadvány lett, nekem az Alien 3 feljavítása tetszik, hogy nincs többé hanghullámzás az új jelenetek alatt. A Quadrilogy kiadvány Alien 3 rendezői változata új jelenetei alatt végig hullámzott a hang, ezt csodálatosan javították a BR változat esetében. (Megjegyzem a SAGA BR EPIV-nél is javították a 2004-ben odatett hanghullámzást. Azért írom, hogy odatett, mert korábban nem volt hanghullámzás az EPIV alatt.) Őszintén szólva mindig az volt a bánatom, hogy a Star Wars valahogy nem követte azt a trendet, amit kiadványok tekintetében más már kitaposott. Itt a SAGA BluRay kiadvány esetében bőven mellékelhették volna az eredeti verziót HD remasterre scannelve, ahogy tették azt az Alien BR kiadványokon is. Na, ez nem vitaindító megjegyzés, de valahogy sosem természetes a mosoly, ha SW kiadványról van szó, mindig többet akarok, de például az Alien BR pack esetén megvan az ultimate életérzés, hogy valami egységes egészet birtokolok és rohadtul nem hiányzik belőle az AVP. :D

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Alien3-nál nem feljavították a hullámzást, hanem csináltak neki utószinkront. Azért "hullámzott" a hang DVD-n, mert ezeket a jeleneteket Fincher sosem tette bele a filmbe, így az utószinkron sem készült el rájuk, emiatt a felvételen minden rajtamaradt, amit akkor hallani lehetett. Amikor Ripley először beszél Dillonnal - mielőtt Golick megszökik a gyenguszról -, akkor még azt is hallani, hogy valaki a stábból beleköhög a jelenetbe, máshol meg hallani, amint dolgozik a füstgép (Dillon nagy monológja alatt sokszor érthetetlen is a bevágott szakaszoknál), máskor meg valaki leejt valamit, tippre egy fémcsövet.

A BR elkészültekor viszont összeszedték azokat a színészeket, akiknek szövegük van az új jelenetek alatt, és elkészítették az utószinkront. Néhányuknál erősen ki is hallatszik, hogy eltelt húsz év, Weavernél, a kis kínai WYC dokinál, vagy éppen Henriksennél. Plusz előtúrták a régi hangeffekteket, és letakarították a stúdió és a stáb hangját.

Igen, igazad van...el is felejtettem, de tényleg újraszinkronizálták. :clap: Szerintem ez nagy tisztelgés volt a rajongók felé, erőteljes gesztus. A SAGA BR-en is elviseltem volna egy ilyen tisztelgést a kardok pengéjének az újrafestésénél. :lol:

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Merénylet a Fehér Ház ellen. Millennium film. Ezzel mindet el is mondtam róla. :D Remek volt.

Az este volt az HBO -n a Prometheus. Megint megnéztem, és újfent tetszett! Már alig várom a folytatást.

Tényleg érdekel miért is rágtak be ránk a tervezőink. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Természetesen. Anno fórumom is volt a témáról. És még ma is lenne, ha a tárhelyet adó komám nem töröl mindent a tárhelyről szó nélkül :( pedig ott már sok érdekes dolog össze volt gyűjtve.

Újra összegyűjtögetem a fontosabb dolgokat és leírom neked privátba... de lehet, hogy csak holnap.

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Felhőatlasz.

Ez egyszerűen zseniális, elgondolkodtató, iszonyú intelligens film. Nagyon magával ragadott az eszmeisége, tök hamar elment a majd 3 órás játékidő. Még több ilyet kérek kedves Hollywood. Nagyon letaglózott, még órákkal később is a hatása alatt voltam. Nagyon jól megfogta az újjászületések, és a karma lényegét. Hogy a döntéseink mennyire kihatnak a következő életekre. Már nagyon rég vártam egy ilyen filmre. Pedig ez a gondolatvilág inkább a Keletre(buddhizmus) jellemző mint a Nyugatra. Nem semmi hogy bevállalták. Tom Hanks meg sziporkázott a szerepeiben.

10/10

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Aliensben is van egy jelenet, ahol csodásan látható, hogy Hickset nem Michael Bhien játssza, a sportcipős alienről meg ne is beszéljünk. :)

Ezen jelenetek hol találhatók a filmben? Lehet hogy elgépelési hiba de Biehn és nem Bhien. Csak azért írtam meg mert már másodszor fordult elő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ó, tényleg, Biehn... Köszi! Valamiért mindig rosszul írom. :)

Mielőtt összecsapnak a dögökkel a fészekbe vonuláskor, van egy jelenet, ahol Hicks a háttérben van, és egy pillanatra belefordul a kamerába. Tényleg csak egy pillanat, de látszik, hogy az ott nem Biehn, hanem James Remar, az első színész, akit Cameron alkalmazott a szerepre, majd "művészi nézeteltérésből" otthagyta a csapatot.

tumblr_mb6jb3jyb41qla11zo1_1280.jpg

Amúgy Remar több jelenetben is látható a fészek jelenetben. Technikailag, akárhányszor látjuk Hickset a bevonuláskor hátulról, az nem Biehn, vele csak néhány szemből készült felvételt illetve a közeliket forgatták újra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Felhőatlasz.

Igazán örülök, hogy ennyire tetszett. Pont a napokban agyaltam azon, hogy újra meg kellene nézni. Amikor végig néztem a stáblistát, az állam majd leesett, hogy némelyik színész mely karaktereket játszotta, nem ismeretem fel mindet. Mondjuk ez inkább igaz azokra, akiket kevésbé láttam eddig filmben, pl. aki a szöüli pasit alakította. Azóta volt szerencsém a színészhez más filmben is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Holnap is jó, de ide írd kérlek. Biztos mást is érdekel. :)

Igen, engem is érdekel.

Egyébként teljesen véletlenül én meg pont egy hete néztem meg megint a Prometheust.

Még most is bizsereg a hátam ,ha arra a jelenetre gondolok, mikor a Tervező aktivizálni kezdi a berendezést maga körül :cool:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.