Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Elysium: hát igen, erőteljesen érezhető, hogy Neill Blomkampra ráült Hollywood, ki is herélték a filmet. Meg kicsit olyan érzésem van, hogy a rendező úrban amúgy sincs több, mint amennyit a District 9-nal produkált. Úgy értem, hogy ő is egy ilyen egylövetű rendezőnek tűnik, aki egyszer alkotott valami fantasztikusat, de azon az egyen kívül többre nem képes. Ez két dolog miatt érzem: az első, hogy a District 9 díszleteit egy az egyben átvették, a földi tájak annyira egyeznek, hogy maga a 9-es Körzet látható a film több jelenetében, csak levették az idegenellenes táblákat, meg itt Los Angelesnek hívják. A másik, hogy bár máshogy próbálja elmesélni, a történet elemeiben szintén a District 9-ból merít, csak azt rosszul áthozva.

 

Itt is van egy begőzölt katona (akit pont a District 9 főszereplője, Sharlto Copley alakít...), aki azon túl, hogy egy szadista sz*rházi, megszállottan üldözi a főhőst. A főhős itt is egy huszadik senki, aki "különleges képességekre" szert téve emelkedik ki és kerül a gigamega, gonosz társaság figyelmének középpontjába. Csak itt most egy program, nem egy idegen DNS miatt hajkurásszák. De exosleletont legalább Wikus és Max is kapott. Plusz itt is erőteljes a különbség az elnyomók és az elnyomottak világa között, itt is a mocsok és a bűn az úr, a lepusztultság egyik oldalon, csilli-villi a másik oldalon. És a főhősök mindkét filmben ostoba fajankók, csak Wikust legalább meg lehetett szeretni, ellenben Max a végéig antipatikus szereplő. És még szétrobbanó emberkék is akadnak. Szóval alaposan csaklizott a District 9-ból.

 

Pedig a filmnek vannak erényei a látványon és az akciójeleneteken túl, próbálna valami újat mutatni, erőtlenül kiemelkedni a sorból, de a botladozó forgatókönyv, a rosszul játszó színészek (aranymálnát Jodie Fosternek, ilyen pocsék alakítást sosem láttam tőle), a világon belüli logikai hátraszlatók megölik a filmet.

 

A film elején lelövik az illegális hajókat, de a végén Max társai simán berepülnek Elysiumra. De a csúcs mégsem ez, hanem a sufniműtétek voltak. Mindenféle vizsgálat, röntgen, ultrahang, stb. nélkül csak úgy felfúrják Maxre az exoskeletont, meg az agyába tesznek egy komputert, az igen! Minek akartak ezek Elysiumra menni, a kis pincéjükben ott volt minden modern orvostudomány egy tetovált négerállat személyében.

A másik, ha már karakterek, egyedül a női főhőst éreztem életképes entitásnak a filmben, mindenki más olyan céltalanul akart nagyot szólni, hogy ihaj. A miniszter asszony, aki ok nélkül akarja átvenni az uralmat Elysium fölött. Vagy a kis garázscsempész se semmi, akinek a franc se tudja honnan megvan a technológiája, a munkára alkalmas és hajlandó személyzete, valamint az űrhajóflottája, hogy csak úgy - felfedezhetetlenül - csempésszen emberek az állomásra. Szolgáltatásai természetesen megfizethetetlen áron ajánlja a szakadt lakóknak, de aztán merő jóindulatból - amikor király lehetne Elysiumon - átadja a népnek az állomást. Apropó, nagyon ügyes volt, hogy egyetlen pillantásból megállapította egy összefüggéstelen, villódzó betű- és számsorról, hogy az Elysium kulcsa.

 

Összességében, vagy Blomkampnak nem kéne Hollywoodban dolgoznia, hogy ne fojtsák meg a tehetségét a pénzéhes producerek, vagy ha esetleg tehetsége kimerült a District 9-ban, akkor meg nyithatna mondjuk virágboltot. Vagy az egyik, vagy a másik, attól függ, melyik miatt lett elrontva ez a film.

 

Nálam is kiverte a biztosítékot a film. De azért mert...

 

 

Baromi életszerütlen a story. Mintha valami kommunista mennyország létrejötte valósulna meg. A gazdagok most is jobb körülmények között élnek, jobb orvosi ellátásban részesülnek. Mióta a Föld létezik ez van. Nyilván akinek pénze van nem fog nyomorogni egy nyomortelepen. Tehát az hogy a filmben aljadéknak ábrázolják a gazdagokat enyhén szólva sztereotípia. A gazdagok MINDIG is különbül éltek, élnek, és élni fognak mint a szegények. Hogy ez erkölcsileg helyes? Nem. De ez senkit nem érdekel most sem, nemhogy egy elképzelt jövőben. Szóval az hogy a szerencsétlen melósok a végén győznek mit is old meg? Tudják működtetni Elysiumot? Nem. Hát akkor. A gazdag azért emelkedett fel mert tudott olyat amit a szegény nem.

Példa. Beverly Hillsbe beköltöznek átlagmelósok. Fenn tudnák tartani a villákat, tudnák mit hogyan kéne tenni? Nem. Hát akkor? Ez az egész film tipikus példája annak hogy Marx és Engels utópiája teljesül, de a résztvevők szociális képzése okán nem valósulhat meg, mert maga a felsőközéposztály helyébe lépő proletárnak fogalma sincs hogyan működtessen akár egy villát.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

After Earth: nem tudom, mi lenne a nagyobb negatívum érzésem a filmmel kapcsolatban. Az, hogy se az idősebb, se az ifjabb Smith által játszott karakterrel nem tudtam szimpatizálni?

 

A legkedvelhetőbb karakter az óriás, fiókáit vesztette sasmadár volt, amely feláldozta magát Smith Jr.-ért. Ez pedig azért elég gáz egy kétemberes filmre nézve.

 

Vagy az, hogy a díszletek és látványelemek végtelenül spórolósra és fantáziátlanra sikeredtek? Az űrhajó kívülről még csak-csak, de a belseje, mintha egy műanyag csőbe beterelték volna a színészeket, és azt mondták nekik: na, ez egy űrhajó. Valahogy úgy érzem, nem csak én, hanem a színészeknek sem sikerült ezt elhinniük. Pláne gáz volt, amikor fém hangot adnak egy olyan elemnek, amelyről egyértelműen látszik, hogy valami gumiszerű anyag. Eh...

 

Az a ruha meg teljesen kész volt. Színváltós belső az van - ráadásul mindig olyan színt vesz föl, hogy véletlen se olvadjon bele a környezetbe, vagy tűnjön a viselője fenyegetőnek. Meg vannak lebenyegek is, hogy repüljön. Na de fűtőszálak, hogy ne fagyj meg éjjel, az nincs, az biztos a luxusváltozathoz járt.

A másik kérdés, ami végig ott motoszkált a fejemben: mi lenne, ha a mütyürkékre lőfegyverrel lőnének, és akkor ezt az egész "ha félek, meglátnak" dolgot el lehetne felejteni, hiszen eleve kevesebb az esélye, hogy a lény karomtávolságba kerüljön. Ebbe mintha nem gondoltak volna bele teljes egészében. :hmm:

 

De minden hibája ellenére azért lekötött, szóval nagyjából a szódával elmegy kategória. Az alapötlet jó, a kivitelezés közepes, a két Smith-nek meg egyes. Bár azt mindenképpen a javára írom, hogy M. Night Shyamalan végre újra készített egy nézhető filmet a Jelek után. Ugyan nem ér fel ahhoz a tizenegy évvel ezelőtti filmhez, de legalább nem lüktetett egy ér a halántékomon, aludtam el vagy kapartam le kínomban az arcom, miközben néztem.

 

Több hibája is volt a filmnek.

 

 

Először is a címe. Föld után? Melyik jelenet érzékeltette pontosan azt hogy a 3000 évben járó Földön járunk? Semelyik. Egy nyomorult szétrohadt felhőkarcolót nem mutattak, mert ugye az nem életszerü hogy 1000 év alatt csak úgy lebomlik a mi mai civilizációnk. Azaz tökmindegy melyik bolygón játszódik a film. Átverték a nézőket a címmel. A másik óriási botrányt okozza nálam Will Smith fia. Valami borzalmasan rossz színész. Ordított róla hogy a rendező rászólt hogy éld át hogy félsz az ismeretlentől, és szerencsétlen kölyök PARANCSRA rettegett ami látszott is rajta. Túljátszott, szinpadias volt.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam is kiverte a biztosítékot a film. De azért mert...

 

 

Baromi életszerütlen a story. Mintha valami kommunista mennyország létrejötte valósulna meg. A gazdagok most is jobb körülmények között élnek, jobb orvosi ellátásban részesülnek. Mióta a Föld létezik ez van. Nyilván akinek pénze van nem fog nyomorogni egy nyomortelepen. Tehát az hogy a filmben aljadéknak ábrázolják a gazdagokat enyhén szólva sztereotípia. A gazdagok MINDIG is különbül éltek, élnek, és élni fognak mint a szegények. Hogy ez erkölcsileg helyes? Nem. De ez senkit nem érdekel most sem, nemhogy egy elképzelt jövőben. Szóval az hogy a szerencsétlen melósok a végén győznek mit is old meg? Tudják működtetni Elysiumot? Nem. Hát akkor. A gazdag azért emelkedett fel mert tudott olyat amit a szegény nem.

Példa. Beverly Hillsbe beköltöznek átlagmelósok. Fenn tudnák tartani a villákat, tudnák mit hogyan kéne tenni? Nem. Hát akkor? Ez az egész film tipikus példája annak hogy Marx és Engels utópiája teljesül, de a résztvevők szociális képzése okán nem valósulhat meg, mert maga a felsőközéposztály helyébe lépő proletárnak fogalma sincs hogyan működtessen akár egy villát.

 

Igen, ezen magam is gondolkodtam a film után.

 

Pontosan azon, hogy oké, a szegények elfoglalják Elysiumot, aztán mi lesz? Abból is nyomornegyed. Azaz az sem, mert ha ott tönkremegy valami, az egész állomás megy a levesbe. Az oké, hogy most a szegény földiek is megkapják a csodás orvosi dolgokat (de ahogy te is írtad, ez a probléma sem éppen új keletű), de attól, hogy Gipsz Jakab felgyógyul, az élete nem fog gyökeresen javulni. Persze nyilván azok, akik dolgozni akartak, de betegségük miatt nem tudtak, azok változnak, de a többi? Jó példa erre a film legelején, amikor Maxet tömegesen röhögik ki, mert dolgozik. Khm... nem ismeretlen a példa. Dolgozni azt nem, de a luxus az kell, ha nincs, akkor meg szidjuk a gazdagot! Csakhogy ezek a tanulatlan fajankók - általad jól írva - képtelenek lennének egy olyan űrállomás üzemeltetésére, mint az Elysium. És ezek szabadulnak be, egyértelművé tette a film, hiszen zugcsempész lett a király, a sleppje fogja irányítani. Akiket bár megpróbáltak valami intelligens bandának beállítani, csak sajnos ez nem sikerült. Egyikről sem tudtam elhinni, hogy képes olvasni, nem, hogy számítógépeket feltörni, műtétet végezni. :roll: Szóval, a film felszínesen alkot pozitív képet olyasmiről, ami irreális, és jobban belegondolva, valószínűleg Elysiumot is csak elrohassza. De ez akkor lenne az igazi, ha a film ezt az üzenetet akarná átadni, nem pedig a "szegény ember csak erőszakkal kerülhet jobb életkörülmények közé". Anyád!

És ez az a rész, ami szerintem azért jött így ki, mert Hollywood rátelepedett Blomkampra. Érdemes összehasonlítani a District 9 és az Elysium végét. Az emberek nem lettek jobbak, Wikust sem mentették fel bűnei alól (sőt, épp ellenkezőleg, megbűnhődött), és az egész egy totális bizonytalansággal ért véget: vissza jönnek-e az idegenek bosszút állni? Meg egyáltalán, mi lesz az idegen kérdéssel? Végül kiirtjuk őket, vagy a fejünkre nőnek? Hiszen a 10-es körzettel semmi sem oldódott meg, csak annyi, hogy eldugták az idegeneket az emberek elől. Semmi pozitív üzenet, szirupos mondanivaló, csak keserű vég. Ezért sem szabad annak a filmnek folytatást írni.

Itt meg: győz a szegény, mert a gazdag elnyomót legyőzi. Csak kár, hogy ez nincs így a valóságban, meséhez képest viszont hiteltelenül vagy inkább hihetetlenül adja elő a történetet.

 

 

Több hibája is volt a filmnek.

 

 

Először is a címe. Föld után? Melyik jelenet érzékeltette pontosan azt hogy a 3000 évben járó Földön járunk? Semelyik. Egy nyomorult szétrohadt felhőkarcolót nem mutattak, mert ugye az nem életszerü hogy 1000 év alatt csak úgy lebomlik a mi mai civilizációnk. Azaz tökmindegy melyik bolygón játszódik a film. Átverték a nézőket a címmel. A másik óriási botrányt okozza nálam Will Smith fia. Valami borzalmasan rossz színész. Ordított róla hogy a rendező rászólt hogy éld át hogy félsz az ismeretlentől, és szerencsétlen kölyök PARANCSRA rettegett ami látszott is rajta. Túljátszott, szinpadias volt.

 

Hehe, ez bennem még fel sem merült, de teljesen igaz. Ezer év alatt valóban nem kellett volna nyom nélkül eltűnnie a teljes civilizációnknak.

 

És tényleg nincs különösebb jele annak, hogy ez a Föld. Mondhatnánk, hogy de hát van óriás sasmadár, meg majmok és vaddisznók, de hát kérem, a legtöbb sci-fi filmben valahogy a földi élet reprodukálódik minden más bolygón (tisztelet a kivételnek: Star Wars ep1-2-3, Abrams-féle Star Trekek, Thor filmek), szóval néhány állatkától nem fogom azt mondani, hogy ez tényleg a Föld. Legalább lenne egy felismerhető helyszín, de miután betették azt a kitörni készülő, de amúgy cseppet sem veszélyes vulkánt, sikerült még kevésbé földiesíteni szegény Földet.

 

Smith Jr. valami rettenet volt. Shyamalan szerintem vért izzadt, mire a csávóból valamit kiszenvedett. Szerintem minden jelenetet úgy fejeztek be, hogy "hagyjuk, ennél jobb már úgysem lesz." Közben meg ezerszer elátkozhatta a napot, amikor alákanyarította a filmre a szerződést, mert túl sok beleszólása nem hiszem, hogy volt ebbe a Smith családi vállalkozásban. A film producerei: Will Smith, a neje, Jada Pinket Smith, valamint a sógora, Caleeb Pinket. Smith hozta a sztorit (az I Shouldn't Be Alive című sorozatot írta át sci-fi környezetbe), és már eleve úgy állt neki, hogy a fiával fog együtt játszani. Szóval szegény Shyamalannak itt kegyetlenül kuss volt a neve, azt csinálta, amit Will Smith mondott neki. Smith Jr. meg hiába töri össze magát pocsék színészkedése és az apjának való megfelelési vágy között (szinte az egész filmben láttam az arcán az érzést: én ezt nem akarom csinálni), akkor is fogja az ember a fejét minden jelenetében. Willről meg az jött le, hogy mindjárt kimegy a forgatás színhelyére és pofán vágja a kölyköt, amiért bénázik. De valahol ez csak jót tesz a filmnek, hiszen abban is ez megy: Cypher Raige legszívesebben felpofozná szerencsétlenkedő fiát, Kitai meg szerencsétlenkedik és baromira nem akar ott lenni, inkább szaladna haza anyucihoz. Csak kár, hogy nem erény, ha a filmvásznon a színészt látom, nem a szereplőt.

 

Meg még annyit ehhez a filmhez, hogy a 130 milliós költségvetéshez képest borzalmasak a CGI effektek. A Smith család csak nem lenyúlta a produkció költségvetését?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt arra gondolok, amikor pozitív diszkrimináció alatt eltúloznak bizonyos karakterjegyeket és szinte tökéletesnek akarják láttatni a szereplőt...

Értem, és majd meglátjuk jövő szombaton :)

 

Meg még annyit ehhez a filmhez, hogy a 130 milliós költségvetéshez képest borzalmasak a CGI effektek. A Smith család csak nem lenyúlta a produkció költségvetését?

Végül is az egész család dolgozott benne, ha mindenki szép nagy összeget kapott fizetésként, akkor biztosan és ráadásul hivatalosan :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hazatérvén húgoméktól, gondoltam megnézem az Igazából Szerelem című filmet. Misskarrde és Pildi ajánlotta nekem hogy nézem meg szenteste. Azt hiszem nem lehetek nekik elég hálás hogy felhívták a figyelmemet erre a csodára. Mert ez nem film hanem egy csoda. Kb félórája lett vége és úgy érzem hogy Jézus tanítása elevenedett meg eme gyönygyszemben. Elhasználtam vagy 20 papírzsebkendőt alatta. Ennyire emberi alkotást még nem láttam vásznon. Ez a legbelsődig hat ,a lelkedig. Pénteken megyek megvenni BR-en. Nem érdekel mennyibe kerül mert mindent fillért megéri. Ez nekem kell. Az elejétől a végéig beszippant. Már az első 1 perc is zseniális.

 

 

Mikor a reptéren az egymást ölelgető embereket megláttam már beszippantott az alkotás.

 

 

A színészek egyszerűen zseniálisak ki-ki a maga szerepében. Szerintem élvezték a forgatást is, valahogy sugárzik róluk. Kiemelni nem akarok senkit mert mindenki 100 %-ot nyújt. Volt egy meglepi is.

 

 

Alan Rickman a Die Hard főgonosza a férj szerepében aki megcsalás közelébe jut.

 

 

Minden egyes perce a filmnek csúcspont. Mikor már azt hiszed nem bírod az érzelmek áradatát ,akkor még rápakolnak de nem azért hogy cool legyen az a jelenet. A műfaját is nehéz meghatározni. Szerelmesfilm? Az. Komédia? Az. Karácsonyi film? Az. De gyönyörűen egyberakva.

Ez maga A karácsonyi film, átérezhetővé teszi azt hogy mi az hogy karácsony, mi az hogy a szeretteiddel vagy hogy mit jelent az a szó hogy szeretet. Ezt minden karácsonykor meg kell nézni. Pár jelenetet leírnék ami nagyon tetszett, de a többi is nagyon jó volt.

 

 

Az irodista hölgy akinek beteg volt a bátyja mentálisan. Mekkora erő kell már ahhoz hogy a saját életét félretéve az értelmi fogyatékos bátyjónak az összes telefonját felvegye miközben a szerelme csókolgatja, úgy hogy a bátyó nem fogná fel ha nem veszi fel a telefont. Minden tiszteletem a lánynak, mikor meg szenteste bement hozzá, akkor pár zsebkendő elfogyott. Ez az igazi szeretet amiről Jézus beszélt, és ami elképesztően emberi és gyönyörű. Reméltem a srác majd vele megy a bátyóhoz, de rájöttem hogy sajnos a valóság ilyen. Kevesen áldozzák fel magukat másokért.

Vagy az a srác aki reménytelenül szerelmes a legjobb barátja feleségébe. Mennyire aranyos volt az hogy a videókamerával csak a lányt vette az esküvőn, mennyire intelligens így szerelmet vallani egy lánynak. De fokozták még azzal amikor szenteste táblákkal vallott szerelmet. Itt is mekkora erő kell ahhoz hogy túllépjél ezen és barátként viselkedj a lánnyal, a legjobb barátodért. Mekkora áldozat ez, és ugyanakkor mekkora katarzis hogy örülsz nekik. Zseniálisan valóságos és emberi.

Továbbmenvén, említsük meg az Emma Thomson által játszott feleséget és a férjet. Itt a főjelenet a szenteste kibontott ajándék melyben nyaklánc helyett cd van. Brutálisan bele az éterbe. Nagyon átéreztem a feleség fájdalmát akinek ennek dacára a gyerekek miatt példás anyakén kellet viselkednie, de az is megható volt mikor a férj rájött hogy egy 20 éves fruskáért nem szabad otthagyni azt a feleséget aki összetartja a családot és még mindig szerelemmel szereti őt.

De említhetnénk az apukát akinek a szerelme nemrég halt meg és a mostohafiával ki kell alakítania egy kapcsolatot, miközben gyászol. Nagyon ügyesen oldotta meg a szerelmi ügy elintézésével.

Végül talán a legemberibb jelenet, mely bármely őrültség is de helyes döntés következménye. Mikor az író szentesete elrepül a szerelméhez külföldre. De ennél a szálnál említhetném mikor nem tudtak egymás nyelvén és mindketten ugyanazt gondolták. A szív határtalan, független nyelvtől, nemzettől.

 

 

Itt sok ember különböző filmeket kedvel. De ezt az alkotást én mindannyiótoknak ajánlom. Van még 2 nap a karácsonyból, szánjátok rá az időt. Mindannyian érteni fogjátok az üzenetét, különben nem lennétek itt. Ez a film nekünk szól az ilyen értékrendü embereknek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pont tegnap mondtam a hugomnak, miközben az ISZ végét néztük, és pont előtte való nap is leadták, hogy ez az a film amit minden évben karácsonykor leadnak, akár többször is, de nem bánom, mert annyira jó. Ez tényleg a tökéletes karácsonyi film, nekem is. Persze én már vagy kismilliószor láttam, és hallgatom a dalait minden évben ilyenkor, de még rám is van ilyen hatással. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hazatérvén húgoméktól, gondoltam megnézem az Igazából Szerelem című filmet. Misskarrde és Pildi ajánlotta nekem hogy nézem meg szenteste. Azt hiszem nem lehetek nekik elég hálás hogy felhívták a figyelmemet erre a csodára.

Igazán örülök annak, hogy megnézted és ennyire tetszett :)

Tegnap én is megnéztem, bár nem minden évben kerítek rá sort.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hazatérvén húgoméktól, gondoltam megnézem az Igazából Szerelem című filmet. Misskarrde és Pildi ajánlotta nekem hogy nézem meg szenteste.

Én is láttam anno párszor, van egy különleges bája az biztos. Jók az ilyesfajta angol filmek, mint pl. a Sztárom a Párom is hasonló kaliber. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hazatérvén húgoméktól, gondoltam megnézem az Igazából Szerelem című filmet. Misskarrde és Pildi ajánlotta nekem hogy nézem meg szenteste. Azt hiszem nem lehetek nekik elég hálás hogy felhívták a figyelmemet erre a csodára. Mert ez nem film hanem egy csoda. Kb félórája lett vége és úgy érzem hogy Jézus tanítása elevenedett meg eme gyönygyszemben. Elhasználtam vagy 20 papírzsebkendőt alatta. Ennyire emberi alkotást még nem láttam vásznon. Ez a legbelsődig hat ,a lelkedig. Pénteken megyek megvenni BR-en. Nem érdekel mennyibe kerül mert mindent fillért megéri. Ez nekem kell. Az elejétől a végéig beszippant. Már az első 1 perc is zseniális.

Frenkie, pontosan ugyanígy érzek én is a filmmel kapcsolatban. Betűről betűre egyetértek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hazatérvén húgoméktól, gondoltam megnézem az Igazából Szerelem című filmet.

Örülök, hogy megnézted, és ennyire tetszett. :)

 

 

Pont tegnap mondtam a hugomnak, miközben az ISZ végét néztük, és pont előtte való nap is leadták, hogy ez az a film amit minden évben karácsonykor leadnak, akár többször is, de nem bánom, mert annyira jó. Ez tényleg a tökéletes karácsonyi film, nekem is. Persze én már vagy kismilliószor láttam, és hallgatom a dalait minden évben ilyenkor, de még rám is van ilyen hatással. :)

Én is pont így teszek minden évben. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ma totál lusta napot tartottam, lehet mert meg vagyok fázva. Csak úgy kapcsolgattam a tv-t pedig nem szoktam nézni. Viszont elkaptam az egyik kedvencemet a Vasmacska kölykeit. Akárhányszor látom mind jól szórakoztat. Úgyis érdekes a film hogy Kurt Russell és Goldie Hawn már a valóságban is egy pár voltak akkor is. Ez a film is valahogy olyan emberi.

A másik amit bármikor meg tudok nézni az a Vissza a jövőbe trilógia.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ma totál lusta napot tartottam, lehet mert meg vagyok fázva. Csak úgy kapcsolgattam a tv-t pedig nem szoktam nézni. Viszont elkaptam az egyik kedvencemet a Vasmacska kölykeit. Akárhányszor látom mind jól szórakoztat. Úgyis érdekes a film hogy Kurt Russell és Goldie Hawn már a valóságban is egy pár voltak akkor is. Ez a film is valahogy olyan emberi.

A másik amit bármikor meg tudok nézni az a Vissza a jövőbe trilógia.

A múltkor én is letöltöttem A vasmacska kölykeit. Szeretem azt a filmet. Meg a másik ilyen Goldie Hawn film, amit nagyon bírok, az az Óvakodj a törpétől.

 

Nálam ilyen bármiko meg tudom nézni filmsorozat három van: a Szellemirtók 1-2, a Szörnyecskék 1-2 és az általad is említett Vissza a jövőbe-trilógia.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Riddick: Hát ez valami rettentő rossz film volt. Történet olyan egyszerű mint egy kő, amitől azért az előző rész vége után kicsit többet vártam volna, plusz gyakorlatilag az első rész koppintása az egész. A CGI néhol annyira rossz, hogy csak úgy fogtam a fejem, és ha Dieselnek 30 tőmondatnál többet kellett megtanulnia a két órás filmre, akkor megeszem a kalapom. Ezt kb egy egy órás filmbe be lehetett volna sűríteni. Annyi lehetőség rejlik a karakterben, a világűrben, mint ahogy az előző rész is bemutatta, és mégsem tudtak semmit előhúzni a két óra alatt, max Katee S. melleit. :D

Összeségében nagy hosszú csalódás volt, mert ha még a végén, amikor akció idő lett volna, akkor kitesznek magukért, még megbocsájtottam volna az előző másfél órát, de ez sem sikerült, akkor meg minek csinálták meg ezt...pfff 4/10. Nem ajánlom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Riddick 3. része valóban érdekes rész volt, és mint látható rendesen meg is osztotta a nézőket. Egyébként a film olyan szinten nem akart beindulni, hogy ihaj (készítésre gondolok). Állítólag Diesel elzálogosította a házát (hitel) hogy összekaparja a büdzsére valót. Ergo a film meglehetősen kis költségvetésű volt. Persze ez nem magyarázat a valóban gyengécske forgatókönyvre! Diesel szerintem itt is remekelt a szerepben, akár csak az előző két filmben is, de magával a filmmel meg kell vallanom én sem voltam maradéktalanul elégedett. Nem értékelem ennyire le, mint kudar, sőt, én még élveztem is, de meg tudom érteni a csalódottságot. Az az igazság, hogy nem kellett volna hallgatniuk a készítőknek a 2. részt agyba-főbe fikázók véleményére, miszerint a 2. résznek hangulatra (és egyéb szempontokból is) semmi köze az elsőhöz. Ezért visszatértek az első részhez lényegében "majdhogynem" ignorálva a teljes 2. részt. És itt volt a hiba! A 2. rész útján kellett volna haladni tovább.

 

Lehetett volna ez sokkal jobb, de alapvetően el voltam vele.

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én még nem láttam a harmadik részt, de a véleményeket olvasva nem is érzek rá nagy kísértést, hogy bepótoljam eme lemaradásomat. Azt mindenesetre sajnálom, hogy nem a második rész történetének fonalát vették fel újra a készítők, hanem visszatértek az első részes alapokhoz. Az a fura helyzet, hogy én már az első filmet sem tartottam egy nagy eresztésnek, Vin Diesel karakterén kívül nem sok érdekes volt benne. Viszont a második részben sikerült megtölteni élettel és történelemmel a Riddick-univerzumot, és kimondottan élveztem a folytatást. Nagy kár, hogy a harmadik rész ismét csak egy tucat sci-fit alkotott, amely, a sztori ismeretéből kiindulva, egy az egyben másolja az első film koncepcióját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nute, ez van akkor, amikor a készítők hallgatnak a kritikusokra. Tengernyi kritika érte anno a 2. részt, pont az első résztől való éles eltérése miatt. Hát tessék, kaptak egy első rész klónt, amit ugyan úgy fikáznak, mint a 2. részt. LOL!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kedves ismerősömmel végre-valahára én is eljutottam oda, hogy megnézzem a Hobbitot, és azt kell mondjam, nekem jobban tetszett, mint az első rész. Abban ugyanis voltak üresjáratok, és Jackson egyes jeleneteket feleslegesen eltúlzott, itt viszont, érzésem szerint, minden a helyén volt.

 

 

Sajnos elég kevés idő jutott Gandalfra, viszont a Szauronnal való találkozásra így is epikusra sikeredett. Fantasztikus jelenet volt, amikor a Szemből kivált Szauron alakja és felvette a már a Gyűrű szövetségében megismert formáját. Azonban ha összeadjuk a szürke mágus jeleneteit, mindössze annyi történt, hogy a Bakacsin-erdőnél elvált a törp-csapattól, megérkezett Radagasttal Dol Guldurba, ahol Gandalfot elég csúnyán helyben hagyták. A Gonosz közeledtét szerintem az is jól jelzi, hogy az előzményhez képest a Smaug pusztasága jóval kevesebb alkalommal operált humorral, és már kevésbé tűnt mesefilmnek, mint a Váratlan utazás.

 

Immár látva a hordós jelenetet, egyetértek Bomarral, szerintem is voltak benne túlzások (főleg amikor Bombur gurulva ütötte ki az orkokat a folyó partján), de összességében nem volt vészes. Legolas szereplésének örültem, az egyetlen tünde, akit kedvelek. :) Vicces és ironikus volt a gyerek Gimlire tett megjegyzése annak tudatában, hogy ők ketten később országos cimborák lesznek. :) A kötelező női főszereplő is megvolt Tauriel képében (Kate... :hehe: ), aki számomra jóval szimpatikusabb volt, mint anno Arwen vagy (főleg) Éowyn.

 

Én magyarul (és 2D-ben) néztem a filmet, így fogalmam sincs, hogy Smaug eredeti hangja milyen lett, de nekem a magyar verzióval sem volt bajom. Mindenesetre mindenképp meg fogom nézni feliratosan is, hogy lássam, Cumberbatch mit alkotott. Ha már itt tartunk, a magyar hangok szerintem korrektek voltak, talán csak Hujber nem volt jó választás Thranduil királyhoz (bár az eredetit itt is meg kell még hallgatnom, de ismerem Lee Pace hangtónusát).

 

A vége nekem kifejezetten tetszett, szeretem az efféle befejezéseket.

 

 

 

Nálam, akárcsak az első rész, a Hobbit lett az év filmje, igaz, még nem láttam olyan 2013-as filmeket, mint a Z Világháború, a Tűzgyűrű vagy a Phillips kapitány. A jelenlegi első 5 helyezettem így néz ki:

 

1. Hobbit 2: Smaug pusztasága

2. Gravitáció

3. Hajsza a győzelemért

4. A Vasember 3

5. Django elszabadul

 

Sajnos a Star Trek erről a listáról lemaradt, nekem elég nagy csalódás volt. :( Viszont a Vasember 3 sokkal jobb film lett, mint amit vártam, és szerintem sorozatának legjobb darabja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nute, ez van akkor, amikor a készítők hallgatnak a kritikusokra. Tengernyi kritika érte anno a 2. részt, pont az első résztől való éles eltérése miatt. Hát tessék, kaptak egy első rész klónt, amit ugyan úgy fikáznak, mint a 2. részt. LOL!

a kritikusokra nem szabad hallgatni soha. A lényeg hogy a nézők mit gondolnak. A 2. résszel kibővítették a Riddick univerzumot, aztán megint visszahúzták. Komolyan nem értem. Azt meg tudom, hogy Vin nagyon akarta a folytatást, de ennyi idő elteltével azért érdemes lett volna vmit letenni az asztalra. Lehet túlreagáltam, de sokkal többet vártam volna. A film első fél órájában szerintem 5 mondat hangzik el Diesel szájából... Jó sosem volt a a karakter egy szájhős de azért na. :D De valóban voltak jó pillanatai a filmnek

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Die Hard 5-öt én se ajánlom senkinek...

Megnéztem, mert az 1-4. részt bírtam. A túlnyomórészt negatív vélemények ellenére adtam esélyt a filmnek, mondván majd én megítélem. De valóban kritikán aluli film, a széria címének aláásása. Izzadtságszagú és kínos az elejétől a végéig. Számomra az is meglepő volt, hogy Willis a nevét adta hozzá, pénz ide vagy oda.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Die Hard 5-öt én se ajánlom senkinek...

Megnéztem, mert az 1-4. részt bírtam. A túlnyomórészt negatív vélemények ellenére adtam esélyt a filmnek, mondván majd én megítélem. De valóban kritikán aluli film, a széria címének aláásása. Izzadtságszagú és kínos az elejétől a végéig. Számomra az is meglepő volt, hogy Willis a nevét adta hozzá, pénz ide vagy oda.

Így igaz. Már én éreztem kínosnak, hogy nézem, pedig tök egyedül voltam...senki nem tudta volna meg. :D Ez annyira rossz. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.