Hozzászólás ideje: 2015. Április 19.10 éve Szerző A számok mögött a filmek minősége állhat, nem pedig a karaktereik népszerűsége; legyen bármi oka annak, hogy Vasemberrel kezdtek, amit lentebb már megvitattatok. Úgy sejtem, a képregényfilmeket nem feltétlenül csak a képregényrajongóknak készítik, éppen ezért nagyon fontos, hogy mint filmes produktumok önállóan megállják a helyüket. Én is erről igyekeztem meggyőzni a többieket (annyira hogy szinte szószerint ezzel érveltem egy helyütt amit most te leírtál). Pont emiatt semmi bevállalás nem volt abban hogy nem őt inditották elsőként. Az egy másik dolog, hogy szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonitotok a saját tapasztalaitoknak. Attól, hogy hallottatok róla, attól még Amerika kapitány nem nagyágyú. Legalább is semmiképp sincs egy ligában az igazi nagyágyúkkal. Vasembernél persze híresebb, de ez nem is volt vita tárgya. Senki nem érvelt ezellen.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 19.10 éve Mert nem érdekelnek komolyabban és szerintem egy felfújt luftballon az egész, ezáltal üres is. Nem tudom beleélni magam. Ezeket pusztán amerikai termékeknek vallom ellentétben pl. az SW -vel ami egyértelműen multikulturális. Vagyis tulajdonképpen az ízlések és pofonok kategóriájáról van szó. Ez esetben elég súlyos kijelenteni, hogy sz*rok a képregényfilmek, maximum nem a te ízlésednek valók, ami nagyon nem ugyanaz. Az SW is amerikai termék A képregényfilmek sem szólnak semmi olyanról, ami ne lenne univerzális. Szerintem kevés olyan téma van, ami annál univerzálisabb volna, mint amit ezekben a filmekben láthatunk. Én is erről igyekeztem meggyőzni a többieket (annyira hogy szinte szószerint ezzel érveltem egy helyütt amit most te leírtál). Pont emiatt semmi bevállalás nem volt abban hogy nem őt inditották elsőként. Ezek szerint kicsit elsiklottam felette, sok volt a 2 oldalnyi info-visszaolvasás.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 19.10 éve Én elvagyok a képregényfilmekkel is. Persze a jó sci-fi mindig is prioritást fog élvezni, de kb az új Batman szériától kezdve megmozdult valami, mert azt is, és az MCU filmeket is szeretem. Bár a Hangyától tartok és arról sincs fogalmam, hogy mit lehet kihozni a Batman vs. Superman-ből? Most komolyan: lehet egy lapon említeni a két figura erejét? Elsőre úgy gondolnám, hogy egy Superman-puki kb. a Holdra dobná Batmant. majd a Hold a Marsba lökődik...
Hozzászólás ideje: 2015. Április 19.10 éve Most komolyan: lehet egy lapon említeni a két figura erejét? Elsőre úgy gondolnám, hogy egy Superman-puki kb. a Holdra dobná Batmant. majd a Hold a Marsba lökődik... Biztos lesz valami turpissága Batman-nak teszem azt némi kritonit vagy vörös napfény. Batman attól függetlenül, hogy "csak" ember az egész JLA-t megtudná fingatni , van is egy ilyen animációs film amiben a tagok likvidálására készült tervei kerülnek rossz kezekbe Szerkesztve: 2015. Április 19.10 éve - Darth Cupsy
Hozzászólás ideje: 2015. Április 19.10 éve Biztos lesz valami turpissága Batmnan-nak teszem azt némi kritonit vagy vörös napfény. Batman attól függetlenül, hogy "csak" ember az egész JLA-t megtudná fingatni , van is egy ilyen animációs film amiben a tagok likvidálására készült tervei kerülnek rossz kezekbe Meglátjuk..de kár hogy nem Ron Howard rendezi, mert Ő már egyszer sikerrel vette két ellenség rivalizálását, úgy hogy mindkettőt lehetett szeretni.. Szerkesztve: 2015. Április 19.10 éve - csoli1138
Hozzászólás ideje: 2015. Április 19.10 éve Csak hogy tovább hömpölyögjön a képregénydömping. http://www.youtube.com/watch?v=_rRoD28-WgU
Hozzászólás ideje: 2015. Április 19.10 éve Na, annyit beszéltünk a Marvel filmekről, hogy gyorsan le is nyomtam a hétvégén a Vasember I-II. Hihetetlen Hulk és Thor négyest. Mire megérkezik az új Avengers, készen fogok állni a folytatásra.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Csak hogy tovább hömpölyögjön a képregénydömping. A Lénynek, miért egy "kő gubóból" kell előjönnie ez annyira felesleges szerintem.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Na, annyit beszéltünk a Marvel filmekről, hogy gyorsan le is nyomtam a hétvégén a Vasember I-II. Hihetetlen Hulk és Thor négyest. Mire megérkezik az új Avengers, készen fogok állni a folytatásra. Tavaly néztem végig hasonlóan a teljes szériát
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve A Lénynek, miért egy "kő gubóból" kell előjönnie ez annyira felesleges szerintem. Biztos szép jelenetnek szánják ahogy "megszületik" MInt a Pókiban ahogy a Homokember létrejön. Mondjuk ez nekem tényleg tetszik. http://www.youtube.com/watch?v=Txnf4s7eWs0
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve http://www.youtube.com/watch?v=Xgy36R7b8OQ Még mindig kicsit kétkedve fogadom a raptorok idomíthatóságát,de majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Lesz itt zabálás, az biztos.... Szerkesztve: 2015. Április 20.10 éve - R2-D2
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Még mindig kicsit kétkedve fogadom a raptorok idomíthatóságát,de majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Lesz itt zabálás, az biztos.... Az idomítható raptorokkal semmi gond nincs, a könyvek és az előző filmek tekintetében is teljesen rendben van. De ez az Indominus Rex még mindig nem bejövős, annak ellenére, hogy ez is beleillik a koncepcióba. A Jurassic Parkban sosem voltak valódi dinoszauruszok, csak génmanipulált hibridek (béka DNS, amitől nemet is képesek váltani!), ahogy Grant mondta a JP3-ba: vidámpark szörnyek. Ezt a témát főleg az első könyv alaposan körbejárta, a filmek meg üvöltenek: kicsi, méregköpő, csuklyás Dilophosaurusok (miközben majdnem akkora állat, mint a T-rex, a méregköpködés meg a csuklya pedig a készítők fantáziája), túl kicsi Pachycephalosaurus, túl nagy Pteronodonok, a Velociraptoroknak meg köze nincs a valódi Velociraptorokhoz. De akkor is, amit itt mutatnak... Meh... Parancsolgat a többi dínónak, kiszedi magából a nyomkövetőt? Mi a f...? Na mindegy, ott leszek a moziban azért. Látványosnak biztos látványos lesz.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Az a baj lehet hogy az beszél belőlem, hogy annó sem néztem meg annyiraszor a JP részeket mert nem tetszettek, de ennek úgy nézem faék egyszerűségű lesz a sztorija. Annyira nem izgatnak a dínók, gondolom ez lehet a baj. Pedig tényleg látványos, de amikor a kommandósokat cserkészi be a Trex méretű lény, hát...nem tudom. Biztos jól elbújt és nem látták. Szerkesztve: 2015. Április 20.10 éve - kudar
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Azért, mert nemcsak szuper intelligens dinó, hanem még ninja is
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Nekem tetszett ez az előzetes is. Remélem a film nem egy bővített trailer lesz és elidőzünk itt-ott, nem 1 óra 20 percben lásd JP3...
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Nekem is tetszett az előzetes. Az idomított kis dínók meg a kedvenceim.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 20.10 éve Kicseréltem a videót a szinkronos trailerre. Nagy és okos állat lesz, az biztos...
Hozzászólás ideje: 2015. Április 21.10 éve Szamomra ez egy total folosleges film....ez a story...ez meg komoly? Pffff...
Hozzászólás ideje: 2015. Április 23.10 éve Dumb és Dumber kettyó: Jaj de keveset nevettem rajta..nevettem? mosolyogtam keveset.. Pedig a receptet betartották. egyszerűen eljárt az idő ez a stílus felett. Mondjuk magukat is parodizálják, mert van a végén egy "teaser poszter", ami 2034-es premiert igér a 3. részre.. végülis; 20 évente jöhet egy.. Apropó vége: van egy cameo egy visszatérőtől és az egy mondatra is az a hangja mint 20 éve.. Ez becsülendő, de miért egy ilyen filmért tesznek meg mindent a szinkronosok? A fene beléjük, amúgy is nagyon próbálták jobbá tenni rímekkel szóviccekkel az összes társalgást. (több, kevesebb sikerrel. Röviden: csalódás.. Szerkesztve: 2015. Április 23.10 éve - csoli1138
Hozzászólás ideje: 2015. Április 23.10 éve A Dumb és Dumber kettyótól nem vártam sokat annak ellenére, hogy az első részt nagyon bírom. Kevés a jó poén benne, azok is inkább a film első felében, addig még úgy voltam vele, hogy egy egyszer nézhető vígjátéknak elmegy, de aztán annyira rossz lett... Nagyon eltúlzott eröltetett poénokkal, amik már nem viccesek hanem gyűlöletesek és a két szereplőt is kevésbé kedvelem a film végére. A záró poénon a két nővel mondjuk jót nevettem, az igazi Dumb és Dumberes volt.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 24.10 éve Batya meg a paripa, akármekkora szutyok lesz a sztori, az ilyen jelenetek miatt zabálni fogom ezt a filmet. Mondjuk a biztonság kedvéért, ez volt az első és utolsó klip, amit megnéztem.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 24.10 éve Batya meg a paripa, akármekkora szutyok lesz a sztori, az ilyen jelenetek miatt zabálni fogom ezt a filmet. Mondjuk a biztonság kedvéért, ez volt az első és utolsó klip, amit megnéztem. Minél többet látok ebből a filmből, annál jobban biztos vagyok benne, hogy ez egy remek Hallmarkos film lesz.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 25.10 éve Az új Joker. Igazi pszihopata kinézete van. Még kicsit szoknom kell, de biztos h egész más lesz mint a korábbiak. Muszáj mozgásban is látnom.
Hozzászólás ideje: 2015. Április 25.10 éve Ez nem Merilyn Manson? NEm. Jared Leto. De tényleg nagyon hasolít itt.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.