Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

14 perccel korábban, Donát írta:

Most felfutóban vannak, de ha telítődik a piac, mi lesz? Inkább erre irányul a kérdésem. Az érveléseddel ott nem értek egyet, hogy sokan azért is előfizethetnek a streamingre - ha a Blu-raynek tényleg leáldozóban van - hogy újra megnézzenek valamit, amit korábban már láttak.

A tapasztalatok alapján az emberek főleg az új tartalmakat nézik. Csak nézd meg hogy mik szerepelnek általában a Netflix legnézettebb müsorai között. Általában azok a produkciók amik nemrég kerültek fel a rendszerbe. Emiatt lényegtelen, hogy mennyire telitett a piac. Régi filmeket, sorozatokat kevesen néznek. Arra a pár millió emberre nem lehet alapozni. Az átlagot az érdekli ami nemrég lett elérhető. Ezért állandóan termelni kell az új tartalmat. Hidd el én örülnék a legjobban ha az emberek tényleg néznék a régi sorozatokat és filmeket. Az egyik legnagyobb bajom a streaminggel, hogy az 1920-as évek és a 2000-es évek eleje közti időszakból alig van fent valami. Pedig én a 60-as, 70-es meg a 80-as évek filmjeit birom a legjobban. Nekem ezeket továbbra is töltögetnem kell. Ami régi azt sajnos vagy nem sajnos, de az emberek nem nézik. Nem csak az új tagok, hanem a régiek is főleg azt nézik ami épp frissen bekerült a kínálatba. Ha leáll a frissülés le fogják mondani a tagságot. Nem véletlen, hogy a streaming akkor pörgött fel igazán amikor beindult a saját tartalmak gyártása. Eleinte ugye a streaming csak afféle online videotéka volt, ahol egy gombnyomással el lehetett érni a filmeket. De ez önmagában nem volt egy nagy biznisz. A streaming felfutása ott kezdődik amikor a Netflix kitalálta, hogy leforgatják a Kártyavárat Kevin Spacey-vel. Az a premier bő hét éve volt. Az elmúlt hét év pedig azt mutatta hogy aki sikeres akar lenni annak nyomatnia kell a saját tartalmakat. Nem látom mitől fordulna át ez az ellenkezőjére.

 

16 perccel korábban, Donát írta:

Ha viszont tényleg úgy lesz, ahogy írod, akkor meg ördög ügyvédjeként azt a kérdést tenném fel, hogy vajon akkor is ennyire profitábilis lesz a streaming modell, ha nyakra-főre kell majd az új tartalmat gyártani ahhoz, hogy megtartsák a jelenlegi vásárlói bázisukat? Mert egy idő után lassulni fog a növekedés, a tartalomgyártás viszont a te logikád alapján inkább csak bővülni fog, hiszen egyre több réteg igényét kell kielégíteni, hogy tag legyen.

Már jelenleg is ott tartunk hogy nyakra főre gyártják a tartalmat, mégis működik a modell. Nyilván ott meghúzzák majd a határt ahonnan már nem nyereséges a dolog. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Bomarr írta:

A tapasztalatok alapján az emberek főleg az új tartalmakat nézik. Csak nézd meg hogy mik szerepelnek általában a Netflix legnézettebb müsorai között. Általában azok a produkciók amik nemrég kerültek fel a rendszerbe. Emiatt lényegtelen, hogy mennyire telitett a piac. Régi filmeket, sorozatokat kevesen néznek. Arra a pár millió emberre nem lehet alapozni. Az átlagot az érdekli ami nemrég lett elérhető. Ezért állandóan termelni kell az új tartalmat. Hidd el én örülnék a legjobban ha az emberek tényleg néznék a régi sorozatokat és filmeket. Az egyik legnagyobb bajom a streaminggel, hogy az 1920-as évek és a 2000-es évek eleje közti időszakból alig van fent valami. Pedig én a 60-as, 70-es meg a 80-as évek filmjeit birom a legjobban. Nekem ezeket továbbra is töltögetnem kell. Ami régi azt sajnos vagy nem sajnos, de az emberek nem nézik. Nem csak az új tagok, hanem a régiek is főleg azt nézik ami épp frissen bekerült a kínálatba. Ha leáll a frissülés le fogják mondani a tagságot. Nem véletlen, hogy a streaming akkor pörgött fel igazán amikor beindult a saját tartalmak gyártása. Eleinte ugye a streaming csak afféle online videotéka volt, ahol egy gombnyomással el lehetett érni a filmeket. De ez önmagában nem volt egy nagy biznisz. A streaming felfutása ott kezdődik amikor a Netflix kitalálta, hogy leforgatják a Kártyavárat Kevin Spacey-vel. Az a premier bő hét éve volt. Az elmúlt hét év pedig azt mutatta hogy aki sikeres akar lenni annak nyomatnia kell a saját tartalmakat. Nem látom mitől fordulna át ez az ellenkezőjére

Hát ha ez tényleg így van, akkor nem lesz gond az új tartalmakkal. Magamból indultam ki, de akkor ezek szerint az átlag bélák mindig csak az újra ugranak rá. Én szerintem jó, ha 2 új filmet néztem az elmúlt 2 évben Netflixen, inkább a régebbi sorozatok, többször látott filmek, stb-k mennek nálam.

 

13 perccel korábban, Bomarr írta:

Már jelenleg is ott tartunk hogy nyakra főre gyártják a tartalmat, mégis működik a modell. Nyilván ott meghúzzák majd a határt ahonnan már nem nyereséges a dolog. 

Na jó, de most ez a sláger és hatalmas a bővülés, ahogy írtam is fentebb. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyire lesz fenntartható ez egy lefölözött piacon és mit fog eredményezni tartalomgyártás terén. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 órával ezelőtt, Donát írta:

Hát ha a kevesebb egyúttal jobbat is jelent, részemről ok, de miért vesszük ezt készpénznek? Kevesebb filmet is lehet sajnos sz*rul megcsinálni. :D 

Nyilván, ugyanakkor, ha a stúdióknak kevesebb filmet kell csinálnia, akkor azokra jobban rá kell feküdniük, hiszen nem mindegy, hogy húsz filmből vagy tíz filmből bukik öt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 órával ezelőtt, Donát írta:

Na jó, de most ez a sláger és hatalmas a bővülés, ahogy írtam is fentebb. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyire lesz fenntartható ez egy lefölözött piacon és mit fog eredményezni tartalomgyártás terén. ;) 

A tartalom-gyártás majd akkor esik vissza ha az emberek nem akarnak új filmeket/sorozatokat nézni. Tehát ha kihal az emberiség :P Vagy feltalálunk valamit ami a mozgóképes történetmesélésnél is jobb a tömegszórakoztatásra. Addig emiatt nem aggódnék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Bomarr írta:

A tartalom-gyártás majd akkor esik vissza ha az emberek nem akarnak új filmeket/sorozatokat nézni. Tehát ha kihal az emberiség :P Vagy feltalálunk valamit ami a mozgóképes történetmesélésnél is jobb a tömegszórakoztatásra. Addig emiatt nem aggódnék.

Tartalomgyártás nyilván lesz, kérdés, hogy a streaming lesz-e akkor is a zászlóshajó ezekben. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , Bomarr írta:

A távoli jövőben nyilván a streaminget leváltja valami más. Mindig jön valami új. De egyelőre a belátható jövő a streamingről szól.

Értsd úgy a kérdésem, hogy mennyire szól a mostani extrém eltolódás az "új játékszernek" az új piac térhódításának, és mennyire annak, hogy a streaming tényleg feltalálta a spanyol viaszt. Szerintem a mostani tartalomgyártói boost hosszú távon nem lesz fenntartható, csak addig, amíg a torta ipari mennyiségben növekszik. Aztán ha kialakult a teljes torta már csak egymás rovására tudnak majd bevételt növelni, na és erre írom, hogy ha ezt elérjük, akkor megint visszajöhet a mozi a tartalomgyártás elsődleges területévé. Már persze, ha a járvánnyal sikerül megbirkózni. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem teljesen irreális az a forgatókönyv hogy a piac telitődése miatt leáll a tartalom-gyártási boom. Mintha azt mondanád, hogy a gyorsétterem láncok nem fognak ételt késziteni ha letartolták a piacot. Egy telitett piacon ugyanugy továbbra is szükség van az új tartalomra hisz a felhasználó továbbra is új tartalmat akar különben le fogja mondani az előfizetését és lőttek a letarolt piacnak. Aki leáll a tartalom-gyártással azt majd rögtön meg tudja fogni az aki viszont gyártja a tartalmat. 

Még egyszer: az egész streaming piac ott kezdett tényezővé válni amikor ezeken a csatornákon megjelentek a saját új friss tartalmak. Mint online videotéka nem voltak nagy biznisz. Ha letarolják a piacot és visszaállnak a régi kerékvágásba vagyis megint videotékák lesznek akkor szépen összeomlanak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@Donát szerintem kár aggódni a mozikért, azok még jó sokáig velünk maradnak. :) Ez a helyzet csak addig van amíg nem normalizálódnak a dolgok. Persze a jövőben valószínűleg az lesz amit Bomarr ír. A BD-t már a megjelenése előtt temették, mégis él és virul, sőt, nagyobb felbontásban is adnak ki lemezeket, ugye a 4K-s szabványban. Szóval amíg ezekben van egy fikarcnyi dollár is, biztos megmaradnak. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy nem virul de azért létezik és folyamatosan nyomják ki az új tartalmakat. :) Az biztos, hogy a stream sokkal kényelmesebb, de én amíg van BD, mindent meg fogok venni amit úgy gondolok jónak. Ilyen lenne a TCW hetedik évada is, de azt szerintem mostanában nem fogják kiadni. :( 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megjegyzem a BD-nek nagy rajongója vagyok. Pont a héten adtam le egy rendelést 8 BD filmre az Amazonon. Én is imádom, már csak azért is mert szeretem hogy fel lehet rakni a polcra. Van benne valami ünnepélyesség, ráadásul nem függ az internet kapcsolattól meg egy szolgáltatótól. Csak egy jó lejátszó kell hozzá azok meg szerencsére nem szoktak tönkremenni. És szeretem hogy egy saját filmes könyvtárat épithetek az abszolút kedvencekből. Ráadásul BD-n messze nagyobb a kínálat mint streamingen. Itt nem probléma ha valami régen készült. Némafilmekből is elég sok alkotást kiadtak már BD-n. 

Az egy dolog hogy azt látom hogy a streamingé a jövő de ez nem jelenti, hogy feltétlenül odavagyok a fizikai hordozók sorvadásának. A streamingnek megvannak a maga hallatlan előnyei, de az például nem tetszik benne, hogy a kinálatban lévő filmek nem igazán a tieid. Csak mondok egy példát: a nyáron több streaming szolgáltató úgy döntött, hogy néhány régi sorozat meg film problémás és elkezdték leszedni őket streamingről. Ideiglenesen eltűnt az Elfújta a szél az HBO kinálatából. De voltak sorozat-részek amig végleg felszivodtak. Na ilyen a fizikai hordozóknál nincs. Ott a 2001-ben vett DVD-im is tökéletesen futnak és nem kell attól tartanom hogy egyszerccsak a stúdió problémásnak itéli őket és eltünnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Szerintem teljesen irreális az a forgatókönyv hogy a piac telitődése miatt leáll a tartalom-gyártási boom. Mintha azt mondanád, hogy a gyorsétterem láncok nem fognak ételt késziteni ha letartolták a piacot. Egy telitett piacon ugyanugy továbbra is szükség van az új tartalomra hisz a felhasználó továbbra is új tartalmat akar különben le fogja mondani az előfizetését és lőttek a letarolt piacnak. Aki leáll a tartalom-gyártással azt majd rögtön meg tudja fogni az aki viszont gyártja a tartalmat. 

Még egyszer: az egész streaming piac ott kezdett tényezővé válni amikor ezeken a csatornákon megjelentek a saját új friss tartalmak. Mint online videotéka nem voltak nagy biznisz. Ha letarolják a piacot és visszaállnak a régi kerékvágásba vagyis megint videotékák lesznek akkor szépen összeomlanak.

Meglátjuk. Mondjuk ilyen szempontból az tényleg árulkodó, hogy a saját gyártású produkciókkal indult a felfutás. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Lehet rosszak a preferenciáim, de a királyi hímvesszőt törölgető rózsalányok helyett engem jobban érdekel a fodrászszalon időben megfagyasztott dolgozói és állandóan lakosai. :D Meg esetleg Samuel L. Jackson, amint újra megpróbál kirabolni egy McDolandset McDowellt. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Lehet rosszak a preferenciáim, de a királyi hímvesszőt törölgető rózsalányok helyett engem jobban érdekel a fodrászszalon időben megfagyasztott dolgozói és állandóan lakosai. :D Meg esetleg Samuel L. Jackson, amint újra megpróbál kirabolni egy McDolandset McDowellt. :) 

Hé az két külön hivatás! Mármint a fürdetők meg a rózsalányok. Ne keverd a szezont a f@szommal :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megnéztem a Tenetet. Spoilermentesen: Nolan ezúttal egyértelműen túltolta. Egy jó ötlet önmagában nem elég egy jó filmhez, kell az is, hogy a nézők tudják követni a fonalat. A Tenet kicsit olyan, mint egy ősöreg matek tanár, akinek a kisujjában van az egész anyag, de képtelen átadni. Vagyis hát képes, csak ahhoz mindenegyes levezetésének mindenegyes tizedesvesszőjét figyelni kell, és ha csak egy pillanatra is elkalandozik a figyelmed... jaj neked.

 

És ez az, ami megöli nálam a filmet. Egyszerűen annyira bonyolult, hogy a fordulópontok, a csavarok vagy az akciók sem ültek nálam, mert végig azon kattogtam, hogy ezt most hogy is kell értelmezni? Pedig az ehhez hasonló filmekben nagyon otthon vagyok, szóval aligha rajtam múlt. Mondom ezt úgy, hogy többszöri megállítgatás, gondolatban végigpörgetés és filózgatás után érteni vélem, hogy mi történt, még ha jó néhány kérdés fel is merül bennem. De az szerintem nem lehet vitás, hogy a kevesebb (bonyolultság) több (filmélmény) lett volna.

 

Azért persze voltak erősségei is a filmnek. A színészi játék profi volt, a főgonosz színészileg és karakterét tekintve is érdekes volt, a női karakter is megfogott. A kivitelezés profi volt. A kevésbé bonyolult részek nagyon is élvezetesek voltak, amikor az ember nem épp 5 jelenettel azelőtti dolgokon kattogott, hogy az mi is volt... a "nem érteni kell, érezni" meg blődség mivel, jól láthatóan logikusan van felépítve, tehát csak "érezni" kb. olyan, mintha egy differenciál egyenletből csak a szimbólumokat tudnád felrajzolni, de nem értenéd, hogy mit is jelent az, amit leírtál. Az "érzés" csak a felszínét kapargatja a dolognak.

 

Szerintem ez a film akkor sem hasított volna a mozikban, ha nincs járvány.  Ha magamból indulok ki, ezt az emberek 1%-a jó, ha értette volna, a többinél meg erősen kérdéses, hogy az "elég érezni" mottó elégséges-e. Azért annyira nem akcióközpontú, mint egy Transformers, plusz szerintem kimondottan visszás, ha egy bonyolult filmnél az az üzenetünk a nézőnk felé, hogy nem baj ha nem érted, csak élvezd. A "csak élvezd" üzenet működhet, ha az egész nem szól többről, mint néhány képregénylapról lemászott cool karakter csihi-puhija, de itt nyilvánvalóan ennél többről van szó.

 

Szóval az alapötlet jó, a kivitelezés profi, épp csak a bonyolultság agyonnyomja a filmet, pont mint egy kólás reklámot, ha Donald Trump akarná eladni a tévében. 

10/6

 

Spoileresen

Spoiler

Szerintem sokkal jobban járt volna a film, ha nem keveri az inverz tárgyakat az inverz emberekkel. Mondok egy példát: az elején Fleur Delacour ... akarom mondani a tudós hölgy megmutatja a főhősnek, hogy miről is szól ez az egész. Inverz golyókkal. A golyó a földön fekszik, és belemegy a főhős kezébe. Nyilvánvaló, hogy itt nem arról van szó, hogy egy időben visszafelé mozgó ember (a főhős mondjuk) ledobja a tárgyat az asztalra ezért az a jelenben és előrefele mozogva az időben visszafele mozog. Nem, egyszerűen csak a golyó egy invertált tárgy ezért visszafele tűnően mozog, mert megváltozott az entrópiája. Ezzel párhuzamosan viszont vannak emberek is, akik visszafele mozognak az időben, és tárgyakat használnak, amik emiatt szintén olyan hatást keltenek, mint a fentebbi golyós példa. Jó példa: Oslo, ahol a főhős visszafele mozgó verziója használ fegyvert ami miatt már akkor vannak lyukak az ablakon, amikor még a lövések el sem dördülnek (a jelenből szemlélve). Szerintem bőven elég lett volna az utóbbit behozni a filmbe, amikor visszafele mozgó emberek hatással vannak a jelenre és emiatt fordítva mozognak a dolgok. Sima tárgyakat párhuzamosan használni viszont felesleges bonyolítás, ami felvet ráadásul egy zavarba ejtő kérdést:

 

Boncolgassuk ehhez tovább az eredeti golyós példát. A főhős a golyó felé tartotta a kezét, majd... semmi. Erre mondja a nő neki, hogy előbb el kell ejteni a golyót. Tehát lényegében keresni kell egy golyót, elképzelni, hogy eldobod, majd az inverz golyó a kezedbe jön vissza. Ezt sugallja a jelenet. Most képzeljük el ezt a példát harc közben. Ha te csak egy sima lineárisan jelenben élő ember vagy és használni akarsz egy ilyen fegyvert, akkor lényegében töltény nélküli fegyverrel a kezedben keresned kell egy falat, ahol vélhetően olyan golyó van, amit te lőhettél ki, majd meghúznod a ravaszt azt képzelve, hogy lősz. Ha szerencséd van, akkor a golyó visszafelé beleszáguld a fegyveredbe. Ha peched van, akkor meg nem történik semmi.

 

Ez nem túl életszerű.

 

Szóval hagyni kellett volna ezt az inverz tárgyas vonalat és egyszerűsíteni a dolgon: a fordítóba belépő személyek a múltban ügyködve természetesen visszafelé indukálják az eseményeket a jelenből szemlélve és minden fordítva történik. De én sima tárgyakat nem kevertem volna ebbe bele és valamelyest egyszerűbb lett volna az egész képlet. Ami nagy hasznára vált volna a filmnek.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hasonlóan vélekedek én is a Tenetről ennyi idővel a mozis megtekintés után. Talán még adok egy esélyt az itthoni nézésnek. A spoilerben írtakra nem gondoltam, de jó ötletnek tűnik. 

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donner megerősítette hogy megrendezi az ötödik és egyben utolsó Halálos fegyver muvit és azt is bejelentette hogy az lesz az utolsó muvija.

 

"This is the final one. It's both my privilege and duty to put it to bed. It's exciting, actually. ... It's the last one, I'll promise you that."

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.