Ugrás a kommentre

Vélemények a Legends művekről

reaper

Figyelemmel követed az EU-t?  

69 felhasználó szavazott

  1. 1. Figyelemmel követed az EU-t?

    • igen
      43
    • nem
      15

Ajánlott hozzászólás

Nálam Reván. Ehhez általában passzolnak a toldalékok is. Amúgy tényleg sokat számít az akcentus. Érdemes meghallgatni a filmekben a Darth és Sith szavak kiejtését. Ian McDiarmid jellemzően Dartsz-ot és Sitsz-et mond, ellenben Hayden Dártot és Szitet. Vagy az amerikai színészek tripióznak, az angolok meg szrípióznak. Szóval szerintem mindegyik nevet úgy ejted, ahogy jól esik, amíg rá lehet ismerni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kb. így szoktam ejteni :)

Úgy, hogy 8, 180°-os r, tükrözött c, kettőspont n? :D

Én sosem tudtak ezeket a kriksz-krakszokat még értelmezni sem :lol:

Én Szí-Báusznak és Tráun-nak ejtem, valamint Revánnak az alább felsorolt személyeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a canon téma engem is foglalkoztat mostanság, úgy, h nem igazán érdekel az EU. Szóval a 6 film ami abszolút canon, meg most már a TCW (számomra még vegyes érzések, mikor így, mikor úgy látom).

Volt is aki írta, h de csak ami a 6 filmben benne van, ami nincs benne az.... De mi a helyzet a kivágott jelenetekkel? Leeland Chee, azt mondta, h a DVD-kre (meg majd gondolom a BR-re) rákerült kivágott jelenetek G-canonnak számítanak, ha az nincs ellentétben a filmmel. Tehát eddig 1, a Shaak Ti-s...

Sőt mi lenne akkor, ha vmelyik TCW-ben lenne olyan jelenet, ami az egyik kivágott jelenettel mond ellent? Hivatalosan a kivágott jelenet magasabb canon, mint a TCW...

Vagy ne bonyolítsam túl? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a kivágott jeleneteket nem csak az idő szűke miatt távolították el a filmekből. Én semmi esetre sem kezelném őket kanonnak.

A Shaak Ti-s jelenetnél azért jóval több mond ellent a filmeknek. Például az Ep1-ben Obi-Wan fénykardja, ami zárlatos lett a mocsár vizétől, holott nem sokkal később Qui-Gonnal együtt merül alá a tóba, és nem mutatják, hogy inaktiválnák az energiacellákat. A Kaminón se lesz semmi baja Obi kardjának a szakadó esőben, de a TCW-ben is szépen működnek a fénykardok (Obi-Wan, Ahsoka) a víz alatt.

Vagy ott van az Invasible Hand kettészakadásának jelenete, ami eredetileg az üzemanyagtartály berobbanásának következménye lett volna.

Szóval szerintem akármit mondott Leeland Chee, a kivágott jelenetek szimpla érdekességek úgy a Star Wars, mint más filmek esetében.

Szerkesztve: - Darth Sky

Csak azokról a jelenetekről van szó, amik az extra lemezre rákerültek. Tehát az Obi-Wan fénykardos nem. És Lucas kb. az összes kivágott jelenet előtt azt mondja el, h "az idő miatt..." vagy "nem vittel előre a cselekményt". De jobbat mondok a starwars.com adatbankjában a kivágott jelenetes szereplők is oda vannak írva, mint a filmben szereplős. (pl. analizáló droid Ep2 ás ilyen figura is van)

Hogy a szokásos EU-klisét idézzem: mindenki azt fogad el, amit akar. Számomra továbbra is csak a 6 film és a TCW 100%-osan hivatalos, a többi EU, vagy a kivágott jelenetek már nemigen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De jobbat mondok a starwars.com adatbankjában a kivágott jelenetes szereplők is oda vannak írva, mint a filmben szereplős. (pl. analizáló droid Ep2 ás ilyen figura is van)

Na de az analizáló droidból azért van figura, mert egyrészt, szerepelt a képregényben, másrészt az utolsó pillanatban vágták ki. Ez olyan, minthogy az első szériás Lego ARC-170-eshez telisisakos pilóta járt, holott a filmben nyitott a sisakjuk. Ezt is az utolsó pillanatban módosították, viszont a játékgyártók ugye nem a bemutató után kapják meg az ilyen anyagokat, hanem még javában a forgatás alatt. Szóval, mert van figura, vagy szerepel az amúgy elég sok esetben téves sw.comon, még nem lesz valami kanon.

Akkor nem az analizáló droidot mondom, hanem Luke barátait. (Biggs és a többiek). Másrészről azt az adatbankot tényleg rendbe kellene tenni, és bőven elég lenne ha a G és a T kanonos szereplők és események szerepelnének.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor nem az analizáló droidot mondom, hanem Luke barátait. (Biggs és a többiek). De, ha Leeland Chee azt mondja, h (G) kanon, akkor hivatalosan az nem? (Most az ízlés dolgát ne keverjük ide)

Másrészről azt az adatbankot tényleg rendbe kellene tenni, és bőven elég lenne ha a G és a T kanonos szereplők és események szerepelnének.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 5 hónappal később...

Donát, Frenkie:

Mélységesen egyetértek Revannel. Bár értem az álláspontotokat, elfogadni nem tudom és nem is akarom. Hosszabban nem mennék bele, mert valószínűleg csak ujjgyakorlatnak lenne jó. Azt pedig nem igazán szeretem, ha megmondják, mit lássak bele egy filmsorozatba. Épp ettől szép egy alkotás, hogy több dimenzióból lehet nézni, sokféleképp lehet értelmezni. Az egy dolog, hogy a 6 film és a TCW nálam is alap, megmásíthatatlan és felülírhatatlan, de ez még nem jelenti azt, hogy az EU azon részeit, melyek nem ütköznek Lucas papa elképzeléseivel és tetszenek is, ne tartsam a Galaxis eseményeinek részének. Számomra igenis megtörtént események sorozata, amíg Atyánk mást nem mond.

Számomra az Ep6 után is léteznek Sith-ek (bár jobban belegondolva, Palpatine halála után, elég sokáig "csend" van), szerintetek meg nem. Alapvető véleménykülönbség, nem több. Lehet véleményt cserélni, hiszen erről szól egy fórum, de ne akarjuk rátukmálni a másikra a gondolkodásmódunkat. ;)

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Revan: Ne haragudj de neked fogalmad sincs miről szól a Saga. Még egyszer leírom hogy LÁSS. Lucas húzta át nem én. Lucas jelentette ki hogy csak a filmek számítanak. Nem érted hogy ez a hivatalos? Hogy én elfogadom attól nem hivatkozhatok rá sehol. Teljesen mindegy én vagy te mit gondolunk az EU-ról az EU és kész és ami abban van az nem létezik hivatalosan. Nem téged támadunk ember. Igen szeretem az EU-t de helyén kezelem.

Nehogy már a TFU-ban látott módon legyen a Lázadás kezdete mert az nevetséges. Teljesen SW-idegen. Persze Vader tanítványt fogad. Egyszerűen LOL. Lucas ezért nem engedi hivatalossá tenni. A sik marhaság miatt.

A témát lezártam, sw-ben fényévekre van a gondolkodásunk. Semmi értelme győzködni egymást.

Nincs fogalmam arról, hogy mi a Saga? Hát ez elképesztő. Tiszára úgy érzem magam, mintha a 16. században lennénk, én protestáns te meg katolikus lennél és győzködnél arról, hogyan kell értelmeznem a keresztény hitet, és mit írt elő a pápa.

Mégis mit lássak? Kéne látnom valamit? Nehogy már megmondják nekem, hogy egy meséről mit gondoljak! Senkinem semmi joga nincs ahhoz, hogy megmondja, hogy mit kell gondolnom. Még Lucasnak, sőt az Atyaúristennek sincs ehhez joga. El lehet mondani, hogy mit gondolunk a dolgokról, de nehogy már megmondjuk, hogy mit kötelező elfogadni. Az sem érdekel, ha Lucas felgyújtja az összes eddig megjelent könyvet, képregényt, akkor is elfogadom azt ami tetszik. Nem érdekel, hogy mi hivatalos és mi nem egy kitalált történetben, ezt hadd döntsem már el én. És ha elfogadom, és úgy érzem beleillik a filmekbe, akkor is hivatkozni fogok rá és kész, mert ehhez jogom van. Szólás szabadság van.

Nem tudom mi a csodának szúrja ez ennyire a szemedet? Miért jössz állandóan azzal, hogy mit kell elfogadni és mit nem? Mit zavar az téged, hogy másként gondolom?

Vader fogad egy tanítványt az lol, ha meg Anakin fogad egyet az már nem lol? Dookunak is ott volt Ventress és Opress, sőt Opressnek már nyíltan mondta, hogy ők ketten erősebbek lesznek Sidiousnál is. Érdekes, szokásos Sith szöveg, ha a tanítvány talált valakit, akivel megdöntheti a mester uralmát, lásd Vader mit mondott Luke-nak.

Ha én úgy gondolkodnék az EU-val kapcsolatban, mint te, akkor nem venném meg nem olvasnám el és egyáltalán nem foglalkoznék vele.

Igen, semmi értelme győzködni egymást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie, te aztán nagyon, de nagyon leírod az EU-t. Nem értem honnan veszed ezt, hogy minden, ami EU, az át van húzva? Meg honnan veszed, hogy ez a hivatalos? Mutass már nekem egy forrást, vagy bármit, ami igazolja az állításodat. Mert azért azt elfogadom, hogy mindenben George Lucas szava a döntő, hiszen lényegében ő az, aki megalkotta ezt az egészet. De az is biztos, hogy ha majd egy napon átadja ezt a hagyatékot a lányának, ő sokkal gondosabban fog odafigyelni az EU-ra, ez már az általa írt trilógiában is megnyilvánult a The Clone Wars harmadik évadjában.

Csak hogy a hivatalos álláspontot a Star Wars világára nézve az ezen a néven kiadott termékek alkotják, amelyekre George Lucas rábólintott, hogy kiadhatják, tehát ezek is ugyanúgy hivatalosak. Nem véletlenül jött létre a Holokron Kontinuitási Adatbázis, amit Leland Chee kezel, akinek az a dolga, hogy karbantartsa mindazt, amit az EU megalkot. Szerintem csak a pénz kedvéért George Lucas nem b*szna így ki a rajongóival. Mellesleg még egy dolog, amiért még az ő szavahihetősége is megkérdőjelezhető, az az, hogy még ő maga mondta, hogy egész egyszerűen nem létezik történet A Jedi Visszatér után, ennek ellenére mégis előkészületben van egy második animációs sorozat (az a Seth Green-féle) amely az EPVI. után játszódna. Mellesleg az EU-t igenis komolyan kell venni, nem véletlenül találták ki a canon szinteket, tehát könnyedén rendszerezhető, hogy mi minek mondhat ellent és melyiknek van joga felülírni a másikat. Ez olyan, mint a történelem. Van egy adott forrásunk, amelyet egy új, ennél hitelesebb forrás könnyűszerrel megcáfolhat.

Már csak azért se írd le az EU-t, Frenkie, mert számtalan elemet átemelt onnan Lucas a filmekbe, amik egyáltalán nem az ő agyszüleményei voltak. Kezdjük a legalapvetőbb dolgoktól, Coruscant nevét először Timothy Zahn használta és ez végül a filmekbe is belekerült. Aayla Secura és Quinlan Vos karakterét is úgy emelte át a Republic képregénysorozatból, mert nagyon megtetszettek neki. Quinlan Vosért olyannyira odavolt, hogy még azt is megtiltotta, hogy a karakterét kinyírják. Gondolom azért, mert tervei vannak vele az élőszereplős tévésorozatban. Aztán Darth Maul duplaélű fénykardjának az ötletét a Tales Of The Jedi képregényből emelte át, először Exar Kun használt ilyet. Az, hogy Dooku gróf fénykardjának ívelt markolata van, először Kevin J. Anderson Bane Of The Sith című művében szerepelt. Arról az órási domborműről Palpatine irodájában, amely megörökíti a Nagy Hiperűr Háború eseményeit nem is beszélve.

Lucas számtalan elemet átemelt az EU-ból, hogy tökéletesítse a filmjét és emiatt kár lenne leírni. Persze én mondhatok neked akármit, de neked akkor is az lesz az álláspontod, amit leírsz, amely ugyan messze távol van a hivatalostól, de az is egy szemlélet. A hivatalos pedig ez, amit leírtam. Vannak a különböző canon szintek, amennyiben az adott történetek megfelelnek ennek a rendszernek, hivatalosak. Ha pedig akadnak ellentmondások, Leland Chee és kollégái kiküszöbölik és egy kiadványban a rajongók tudtára adják.

Darth Revan, a te szemléleteddel meg azért nem értek egyet, mert írtál olyanokat, hogy ha valami neked tetszik, akkor hivatkozol rá. Viszont ha neked valami nem tetszik, attól függetlenül az az elem ugyanúgy canon marad és hiába tekintesz rá úgy, hogy az neked nem létezik, az bizony úgy van. Hivatkozni szerintem úgy jogos az EU-ra, hogy ha annak minden elemét, ami nem non-canon, elfogadja még akkor is, ha nem tetszik. De ezt nem csak neked mondom, mert nem te vagy az egyetlen, aki ilyen szelektíven hivatkozik az EU-ból. Mert vannak itt olyanok is, akik érvelésük esetén hajlamosak hivatkozni az EU-ra, ám azt a tényt, hogy Boba Fett túlélte a sarlacc-ot, nem hajlandó elfogadni és számára nem történt meg.

Szerk.: Meg hát sokan leszólják az EU-t, hogy milyen gagyi és ötlettelen, meg hogy mennyi baromság van benne, aztán most a fél fórum azon idegeskedik, hogy vajon tényleg elment-e Lucas esze, hogy olyan eszméletlenül gagyi megoldással rukkoljon elő, hogy feltámasszon egy olyan karaktert, amit direkt úgy írt meg, hogy ne térhessen vissza.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az EU nélkül szerintem a 6 film lebegne a semmiben. Egyértelmű volt, hogy az EP VI után nem jön el automatikusan a béke, hiszen a változáshoz sokkal hosszabb idő kell (csak egy példa: egy egyszeri forradalom, mint amilyen mondjuk az egyiptomi volt idén, nem old meg rögtön olyan dolgokat, mint a munkanélküliség vagy jobb megélhetés), éppen ezért nagyon jó h születtek EU művek. Vannak köztük baromságok, igaz, de azokat maximum kerülöm, viszont Zahn vagy Anderson művei méltán népszerűek és illeszkednek a Star Wars világába.

Nem mellesleg, ahogy előttem leírták, az EU szakértő módon van rendszerezve (tisztára mint egy levéltár), amely alapján egyértelmű, melyik írja felül a másikat és melyik az ami non-canon. Ez a tény pedig az EU elismerése, beemelése Lucas által.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt aláírom, hogy filmekről való diskurzusban EU-ra hivatkozni értelmetlen, mert mindenki azt fogad el belőle, amit akar, így káosz lenne. De ettől még ne jelentsünk már ki olyat, hogy a TCW-n és a 6 filmen kívül mindent le lehet húzni a wc-n, mert "EU-s szemét". Ennyire nem kéne lenézni a Star Wars ezen részét. Tényleg nem értem, miért jó ízléseken vitatkozni...

De előttem szépen leírtátok a lényeget, nem ismételném el.

Kifejtettem a véleményemet a témában, ha csukott szemmel el akarsz menni mellette, hát tessék. De ettől még nem változik a tény, hogy az EU jelentős része szembe megy a filmekkel, mivel azok további 3 résszel kibővültek, amiket a régi EU nyilván nem tudott adaptálni. Így a legtöbb csupán alternatív univerzumnak jó. Nem arról van szó, hogy ezek silány művek (bár akad köztük ilyen is), hanem arról, hogy semmiféle SW beszélgetésnek nem lehetnek hivatkozási vagy érvelési pontjai, már ami a hivatalos kereteken belül folyik.

Frenkie is és én is erről beszéltünk amott, aki erre vak, az ne fogja fel, de semmi egyebet nem mondtunk. A filmek szerint nem volt több Sith mert megteremtődött a végleges egyensúly, ezen túl pedig ti személy szerint azt hisztek, amit akartok.

Nos, nem tudom, kettőnk közül ki olvassa vakon a másik írásait, ugyanis a felső bekezdéseddel alább egyet is értettem, mivel csaknem ugyanezt írtam le. Viszont (és ezt is mondtam már) számomra az, hogy az Ep6 után nem élt egy Sith se, egész egyszerűen abszurd. Ráadásul teljesen független az EU-tól. Anakin megteremtette az egyensúlyt a 6. rész végén. Ez tény. Az viszont már nem az, hogy ez egy örök érvényű vagy mulandó egyensúly. Ez már attól függ, ki hogy értelmezi a filmeket, de ahogy szintén írtam már, soha az életben nem fogja mindenki ugyanúgy látni, így ez a fajta egymás mellett való elbeszélés is értelmetlen...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kifejtettem a véleményemet a témában, ha csukott szemmel el akarsz menni mellette, hát tessék. De ettől még nem változik a tény, hogy az EU jelentős része szembe megy a filmekkel, mivel azok további 3 résszel kibővültek, amiket a régi EU nyilván nem tudott adaptálni. Így a legtöbb csupán alternatív univerzumnak jó. Nem arról van szó, hogy ezek silány művek (bár akad köztük ilyen is), hanem arról, hogy semmiféle SW beszélgetésnek nem lehetnek hivatkozási vagy érvelési pontjai, már ami a hivatalos kereteken belül folyik.

Frenkie is és én is erről beszéltünk amott, aki erre vak, az ne fogja fel, de semmi egyebet nem mondtunk. A filmek szerint nem volt több Sith mert megteremtődött a végleges egyensúly, ezen túl pedig ti személy szerint azt hisztek, amit akartok.

Igen, de csupán bizonyos elemei voltak azok, amelyek ellentmondtak az új filmeknek. Ezeket a problémákat annak rendje és módja szerint már kezelték is. Némelyik ilyen témájú regénynek van több-kevesebb ehhez hasonló hibája, én például most olvasom Michael A. Stackpole könyvét, az Én, A Jedi-t és ott is akadnak elemek, amelyek az új filmeknek egy kicsit ellentmondanak, de szerencsére az egész könyv E/1-ben van megírva, így rá lehet fogni arra, a főhősünk rosszul tudta az adott dolgokat. Most azért, mert egy-két pontban valami hibás, attól még nem jelenti azt, hogy na akkor ez az egész könyv úgy ahogy van egy nonszensz.

Nute Gunray fogalmazta meg a legtalálóbban ezt az egészet az ő levéltár hasonlatával. Viszont abban igazad van, hogy Star Warsban való beszélgetésnek nem lehetnek hivatkozási alapai, de nem semmifélének, hanem csak ami a filmeket illeti. Nem is akarunk és nem is lehet az EU-val érvelni a filmek ellenében, mert a canon szintek meghatározzák, hogy nem mehetnek szembe az ilyesmivel. Bár továbbra sem értem miféle hivatalos keretekről beszéltek, mutassatok már valami idézetet vagy nyilatkozatot ahol ez le van írva.

De ne beszélj rólunk úgy, mintha mi ennyire ostobák lennénk, hogy azok, akik örömmel fogyasszák az EU-t, már vakok és nem képesek felfogni valamit, ami állítólagosan hivatalosnak állítotok be, holott az a hivatalos, amit korábban leírtam. Nem minket kéne vakoknak nevezni, mert mi észrevesszük az EU-t, ti azonban láthatóan nem akarjátok.

A filmek szerint megteremtődött a végleges egyensúly... Ezt hol mondják? Nem emlékszem, hogy konkrétan megfogalmazták volna ezt a filmben. Sem ez, sem az ellenkezője nem hangzott el, tehát ez mind csak spekuláció ami a néző fantáziájára van bízva. És ez nem hit, vagy más kérdése, mintha ez valami általunk kitalált inkompetens baromság lenne, az EU-ban visszahozták őket, ami ugyan szerintem sem volt a legjobb húzás, de megtörtént és hivatalos. A filmben sem állítják az ellenkezőjét, tehát megtörtént. Nem is állíthatnak egy filmben olyasmiről, ami még nem történt meg.

A klasszikus trilógiában még a Sith szó sem hangzik el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A klasszikus trilógiában még a Sith szó sem hangzik el.

Kivételesen ellened szólalok fel, mert én olvastam a klasszikus, George Lucas által írt Csillagok Háborúja regényt és ott tényleg a "Szith fekete lovagjaként" hivatkozik Darth Vaderre, szóval ez a dolog már akkoriban is létezett, gondolom a Tales Of The Jedi képregényben is innen vették át ezt a nevet a sötét nagyurak megnevezésére, mielőtt még az EPI.-ben ténylegesen elhangzott volna. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kár, KisKósa, hogy itt nem lehet lájkolni, mert most megtettem volna. :D

Én megértem az ő álláspontjukat is valamelyest (ami úgy látszik, nem számít), de azért ne legyek már vak, mert a saját szám íze szerint merem nézni és értelmezni a filmeket...

Oh, köszike. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Utoljára írom le: semmi bajom az EU-val. Magam is olvastam jó sokat belőle, és jól szórakoztam. De válasszuk ketté, amikor SW-ről beszélgetünk. Vannak a filmek (esetleg a TCW) és minden más. Utóbbi maradjon meg ebben a szekcióban, mert nem érvelési alap.

Az igaz, hogy sehol sincs kimondva, hogy Anakin a végleges egyensúlyt hozza meg, de mivel ő az egyetlen, aki ezt megteheti a prófécia szerint, amely igaznak bizonyul, így nyilvánvaló, hogy semmi értéke nem lenne az egésznek, ha ezt lazán fel lehetne rúgni utána. De ezt is leírtam már ezer meg egyszer.

Igen, ezzel egyet is értettem, mint ahogy azt olvashattad.

Az igaz, hogy sehol sincs kimondva, hogy Anakin a végleges egyensúlyt hozza meg, de mivel ő az egyetlen, aki ezt megteheti a prófécia szerint, amely igaznak bizonyul, így nyilvánvaló, hogy semmi értéke nem lenne az egésznek, ha ezt lazán fel lehetne rúgni utána. De ezt is leírtam már ezer meg egyszer.

Naja, pont a Prófécia, amit ezerféleképpen lehet értelmezni és konkrét választ nem kapunk arra, hogy miféle egyensúlyt is teremt meg Anakin Skywalker, még George Lucas magyarázata is egy kicsit kusza, bár leginkább Yarael Poof tudná megfogalmazni a gondolataimat ezzel kapcsolatban...

Szóval akkor Anakin halála után minden szép és jó marad? Szép is lenne, csak ahogy azt az Atya is mondta, az univerzum nem olyan egyszerű, mint amilyennek hiszed. Az Erő egyensúlyát nem csupán a Jedik és a Sithek határozzák meg. És ha ebből indulunk ki, akkor a Prófécia alapján nem valósulna meg az egyensúly, hiszen Luke él. És Leia is, aki az EU-s szerepléseitől eltekintve igenis érzi az Erőt, ez az EPVI.-ból kiderül. A Lucas féle verzió szerint az Erő egyensúlyának megteremtése azt jelenti, hogy helyreállítja a jót a Galaxisban, amit az Endornál Anakin kvázi meg is tett. Árulása és a Galaxis felperzselése nem tartozott a Próféciába, csupán egy botlás volt hősünk történetében. Helyreállt az egyensúly, és akkor mi van? Hogyan tovább? Az Erő egyensúlyát a Galaxisban élő teremtmények határozzák meg és ahogy azt a saját történelmünkből is megtanulhattuk, az emberek nem maradnak örökké kisangyalok, ilyen egyszerű.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.