Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Hát igazából év végére kell gyúrnom kicsit. :D

De most hogy látta, meg tudom írni még 3-masra is biztos enged javítani. Megírok neki 1-2 tételt leosztályozza azt jóéccakát. ;)

Különben lehetett rajta látni, hogy így egy kicsit felvidult (meg senki nem írt egyest.) Bár mióta elveszítette a férjét, igazából nem nagyon láttam őt szomorúnak, szóval tuti szed valami antidepresszánst. Jó hát érthető is. Előtte (mikor megtudta, hogy meg fog halni) sokkal szomorúbb volt meg gyakran sírt is.

Na mindegy örülök hogy most nem szomorú.

Bomarr, hát az egyetem. Ez szakközépiskola :D

Szerkesztve: - Rajmesz
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nekem úgy rémlik, hogy nálunk még érettségin is 60% alatt bukta volt (matekból, a többinél annyira nem százalékoltak, bár írásbelim emellett csak magyarból volt nekem, ott meg beadtam a három teleírt lapot, azt csókolom). Megjegyzem, én szintén nem tanultam semmit töriből négy éven át, félévenként meg is húztak, év végén mindig épp csak 2-es voltam, és a töri szóbelin (nekünk csak az volt) csupán azért nem kaptam meg az 5-öst, mert bebizonyítottam a tanáromnak, hogy nem hülye vagyok, hanem csak lusta (ezt a szemembe is megmondta, mélységesen egyetértettem vele). Így lettem 4-es. Megjegyzem, érettségire is lusta voltam tanulni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is lusta voltam tanulni, házit írni meg pláne ezért a félévi-évi jegyeim 2-3-asok voltak, de az érettségit megírtam 4-5sre, kivéve magyarból, de az amúgy sem kellett a továbbtanuláshoz nekem. Szóbelire összvissz annyit tanultam, hogy egyszer elolvastam a töri tételeket meg egyszer a magyart aztán jóccakát :D jah és rettentő másnaposan szóbeliztem :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így van. Régen 20%-tól adtak kettest. :D

És matekból tök hülye vagyok szóval ott jól jönne ha 20%-tól lenne kettes, főleg, hogy 100 pontos. Ha ilyen 200-300 pontos lenne, akkor is számítana, nem hogy 100 pontnál. Mondta a matek tanárom, amíg 20% volt a kettes, nem bukott meg nála senki. Miután 25% lett, minden évben bukott nála 2-3 gyerek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az érettségi pontrendszere azóta röhejes, amióta ismerem. Lehet korábban is az volt, nem tudom. Amikor érettségiztem, akkor 20%-tól már mindkét szinten járt a kettes, ami egyszerűen szánalmas. Pláne ha azt is nézem, hogy milyen nehézségű az egész. Matekból akkor még középszinten nem volt alapból szóbeli, így aki úgy vizsgázott, annak írásbelin elég volt 10%-ot elérni és még behívták szóbelire és átmehetett. No comment... Emelten már akkor is ötös járt 60%-tól, hát ez is megér egy misét. Vannak olyan egyetemi szakok, melyeknél innentől engedik át egyáltalán az embert. Ráadásul ugye nálunk középsuliban is 50%-tól járt a kettes, emelt érettségin meg 60-tól ötös, zseniális. :D

 

Az egyetemen aztán többnyire 40, ritkább esetben (főképp gazd-humán tárgyaknál) 50%-tól járt az elégséges. Mondjuk sokszor ezért is vért kellett izzadni, szóval ez azért indokolható. Volt ugye olyan tárgyam is, ahol egyszer megesett, hogy 25%-ra kellett levinni a ponthatárt, hogy "csak" a kurzus 2/3-a bukjon. Mondanom sem kell, hogy nem olyan komplexitású volt, mint egy érettségi. :D

 

És matekból tök hülye vagyok szóval ott jól jönne ha 20%-tól lenne kettes, főleg, hogy 100 pontos. Ha ilyen 200-300 pontos lenne, akkor is számítana, nem hogy 100 pontnál.

Ezt mondjuk most így hirtelen nem igazán értem. :)

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így van. Régen 20%-tól adtak kettest. :D

És matekból tök hülye vagyok szóval ott jól jönne ha 20%-tól lenne kettes, főleg, hogy 100 pontos. Ha ilyen 200-300 pontos lenne, akkor is számítana, nem hogy 100 pontnál. Mondta a matek tanárom, amíg 20% volt a kettes, nem bukott meg nála senki. Miután 25% lett, minden évben bukott nála 2-3 gyerek.

Matekból akkor a tesztes részére gyúrj rá, a másik felében meg mindenbe kezdj bele részpontokat úgyis osztogatják igy már szinte össze lehet kaparni egy kettest. Amúgy sok sikert. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt mondjuk most így hirtelen nem igazán értem. :)

Hát. Ha 100 pont a matek, akkor plusz 5 pontot elérni nehéz.

200 pontból könnyebb plusz 10-et elérni. (Legalábbis nekem)

Köszi, Luke! :)

Szerkesztve: - Rajmesz
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azért vicc kategóriának tartom, hogy 25%-tól már 2-est osztogatnak.

Így is valami elképesztően magas a bukási arány matekból...

 

Pb: most sincs közepen matekból szóbeli, csak annak, aki "kicsit megbukik" (15-25% között asszem). A kicsit bukottak javíthatnak szóban. Akik "nagyon megbuknak" (15 alatt) az teljesen megbukott.

 

Csak emelten kell szóbelizni matekból (tehát nekem pl.)

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így is valami elképesztően magas a bukási arány matekból...

Akkor én valami elit gimnáziumba jártam? Nálunk nem bukott senki. Én holt fogyatékos vagyok matekból, de a 70% még így is meglett.

 

Persze én is hallom, hogy milyenek a bukási arányok egyes helyeken, de felfoghatatlan, hogy valaki nem tud 20%-ot elérni úgy, hogy az első néhány tesztes feladat inkább általános iskolai szint. Az más ha valaki diszkalkuliás, de ők írhatnak könnyített érettségit, illetve végső soron fel is menthetik a kötelező matek alól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor én valami elit gimnáziumba jártam? Nálunk nem bukott senki. Én holt fogyatékos vagyok matekból, de a 70% még így is meglett.

 

Persze én is hallom, hogy milyenek a bukási arányok egyes helyeken, de felfoghatatlan, hogy valaki nem tud 20%-ot elérni úgy, hogy az első néhány tesztes feladat inkább általános iskolai szint. Az más ha valaki diszkalkuliás, de ők írhatnak könnyített érettségit, illetve végső soron fel is menthetik a kötelező matek alól.

 

Jómagam vicc kategóriának tartom a közepet, és számomra is érthetetlen, hogy hogy lehet ebből a legalacsonyabb az érettségi átlag? (A humán tárgyakból nehezebb az érettségi szvsz, főleg a magyar, ahol írhatok 3 oldalt a semmiről)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az angol volt még vicc, én azt (sajnos) 0 nyelvérzékkel is 91%-osra megcsináltam.

 

Amúgy nem akarok tovább tanulni. :D

Jövőre elvégzem a technikumit (gépgyártástechnológiai technológus) azt annyi nekem untig elég. :D

Majd meló mellett (ha itt maradsz és nem lépsz külföldre, mint egyre többen) esetleg elkezdhetsz egy levelezőt, szerintem a kettő együtt simán működik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.