Delilah S. Dawson: Phasma

[Darth Sky]

Szeptemberben érkezik egy Phasmáról szóló regény a "Journey to Star Wars: The Last Jedi" projekt részeként:

 

[Nute Gunray]

Az EP7 után emelni akarják a tekintélyét, hogy előkészítsék az EP8-as badass karaktert. A borító nagyon király.

[Darth Sky]

Szerintem is jól néz ki. Reméljük, a tartalma hasonlóan jól fest majd.

[Darth Revan9]

Megjött a második Del Rey kötet, ami számomra érdektelen. Reméltem, hogy valami jobb témával állnak elő. Azt se hittem volna, hogy fél éves megjelenési perióduson belül már a második Del Rey kötetre mondom azt, hogy nem igazán érdekel.

Gray Leia regényét várom, ahogy a Legends of Luke Skywalker-t is, remélem mindkettő fiatal felnőtt regény lesz.

[Ody Mandrell]

Revan! Lehet, hogy neked érdektelen, de több százezer rajongónak meg érdekes. Köztük nekem is.

[Darth Revan9]

Ebben nem kételkedek, de ez nem változtat az érzéseimen. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy rajtam kívül is vannak olyanok, akiket Phasma kevésbé mozgat meg. Ahogy szétnéztem máshol, voltak, akik hasonlóan vélekedtek, mint én.

[Ody Mandrell]

Szerintem többen vannak akiket érdekel, nyilván ezért is lesz róla könyv. Plusz fel akarják hozni a TLJ-re. Az előzetesben egyedül félelmetesebb volt mint az egész VII-ben.

[Bence1997]

Érdekes egy könyv lesz ez. Az EpVII -ben lévő kevés jelenete miatt gondoltam, hogy nem fogják annyiban hagyni a karakterét. Bár eddig nem igazán győzött meg( annyi kevés jelenet miatt meg pláne ), de az EpVIII előzetesében vagány volt.

Szerkesztve: 2017. Április 15. - Bence1997

[Darth Revan9]

Nem tudok azzal mit kezdeni, hogy többen lennének azok, akiket érdekel a könyv. Az ilyen dolgok az ember személyes érzelmeit, vagy érdeklődését nem befolyásolják.

Ennek ellenére remélem, hogy jó lesz. Hátha pozitívan csalódok.

[tomcsi80]

A karakterplakátok után most megérkezett a "Journey to the Last Jedi" kampány részeként megjelenő Phasma című regény leírása is:

 

"Mélyen az Absolution csatacirkáló belsejében az Ellenállás elfogott kémnőjének brutális kínvallatást kell elszenvednie. Kínzója nem más, mint a vörös páncélú rohamosztagos, Cardinal. A férfi azonban nem azt akarja kiszedni belőle, hogy milyen fedett küldetésre küldték az Első Rend ellen.

 

A rejtélyes rohamosztagos Phasma múltjára kíváncsi - bármiféle régóta titkolt botrányra, árulásra vagy személyes problémára, amit azután gyűlölt riválisa ellen fordíthat, így gyarapítva saját hatalmát és kiváltságait az Első Renden belül. Foglya birtokában van az általa áhított információnak, de nem adja könnyen magát. Ahogy a nő és fogva tartója fáradhatatlanul vívja az elmék harcát, melynek során a rab az életéért próbál alkudozni a tudásáért cserébe, szép fokozatosan kibontakozik a rejtélyes Phasma története. Ez az információ pedig több mint veszélyessé válik, amint Cardinal a birtokába jut - főleg akkor, amikor az ellenfele haragja lesújt rá."

Szerkesztve: 2017. Augusztus 14. - tomcsi80

[Ody Mandrell]

Egy Ellenállás kémtől akarja megtudni Phasma múltját?

[Bence1997]

Mi a szösz, Phasma régen a "jók" oldalán harcolt?

[Darth Revan9]

Az még nem biztos.

[Dzséjt]

Mi a szösz, Phasma régen a "jók" oldalán harcolt?

A Vérvonalból már kiderült, hogy nagyon sok "jó" pártolt át az Első Rendhez évekkel az ep7 előtt. Phasma is köztük lehetett.

[Pildi]

Ha így van, engem nagyon érdekelne, hogy Phasma vajon érdekből vagy meggyőződésből csatlakozott az Első Rendhez, és hogy bármelyik is a helyzet, mi volt a háttérben. Egyébként belőle valahogy a meggyőződést nézem ki.

[Dzséjt]

Az enciklopédiában a leírása is azt sugallja, hogy inkább a meggyőződés vonzhatta (ha tényleg a másik oldalról állt át) az Első Rendhez.

[Ody Mandrell]

Remélem erre fény derül, de én is meggyőződést gyanítok a háttérben.

[luke19]

Egy részlet a könyvből.

[kudar]

[luke19]

Egész jó könyv volt. A sztori röviden annyi, hogy Cardinal elfogja az ellenállás egyik kémjét, Vi Moradi-t. Titokban tartja fogságban, olyan információk reményében, amikkel meg tudná buktatni Phasmát, mivel tudja, hogy a kém korábban járt Phasma szülőbolygóján a Parnassos-on.  A 400 oldalból kb. csupán 100 játszódik a jelenben, a többi 10 évvel korábban a Parnassos-on. A múltban játszódó részt Vi Moradi elmesélésében ismerjük meg, aki pedig Phasma klánjába tartozó Siv-től hallotta a történteket. A múltban feltűnik, még Brendol Hux is, aki fontos szereplő lesz. A Parnassos-on játszódó rész Mad Max féle kalandként írható le. A jelenben játszódó részekben Cardinal kínozza, eteti, és ittatja Vi-t (hogy életben maradjon, és tovább mesélje Phasma titkait) , ezenkívül betekintést nyerhetünk a rohamosztagosok kiképzésébe, és abba, hogyan alakítják őket szinte agymosott számozott katonákká. 

Ami kicsit furcsa, hogy Phasma olyan erősnek, ravasznak, és könyörtelennek van bemutatva, hogy ennek tükrében kicsit vicces ahogy az Ébredő erőben egyből kikapcsolja a Csillagpusztitó védelmét.

Az utolsó Jedik hajnala felirat itt is egy jó kis marketing fogás, ahogy az Ébredő erő esetében is volt.

Spoiler

Egyébként szép kis emberekből áll az Első rend. Kylo megöli az apját. Phasma megöli a saját klánját. Hux Phasmával megöleti a saját apját. Igazi "példaképek".

 

Még azt is megtudjuk a könyvből, hogy Phasma Palpatine nabooi jachtjából készítette a króm páncélját. Ezzel a jachttal zuhant le Brendol Hux a Parnassos-on.

 

[Bomarr]

Phasma

 

Szóval mit lehet mondani egy karakterről, akinek a filmekben semmiféle személyisége nincs és egyáltalán nem ér el semmit? Van ennek a könyvnek egyáltalán értelme? Nos a válasz egy nagy betűs IGEN! Parnassos képében az egyik legérdekesebb SW bolygót ismerhetjük meg. A kánonban ez már a sokadik poszt-apokaliptikus világ ahol egyszercsak minden elcsesződött, de egyik hasonló planéta se volt ilyen szinten kidolgozva. Tetszik hogy egy olyan törzs szemén át ismerjük meg Parnassost amely maga is alig van képben azzal hogy mi történt a bolygóval: csak annyi tiszta hogy valaha volt egy aranykorszak, de most roncsok között tengődnek, táplálék alig van, a Nap kis hiján megöli őket, a tengerszint folyamatosan emelkedik és az emberek ha életben akarnak maradni akkor az elhúlott társaikból készitett kenőccsel kell kenegessék magukat. A számuk folyamatosan apad, gyerekek alig születnek, érződik hogy a bolygó haldoklik bár nem tudni hogy egész pontosan miért. Ebbe a "pokolba" zuhan le véletlenül a filmekből ismert Hux faterja egy pár rohamosztagossal együtt. A sztori nagyrészt egyetlen nagy kalandra van felhúzva: az idősebb Huxnak és néhány helybélinek -köztük a törzs egyik harcosával Phasmának- el kell jutnia valahogy az Első Rend lezuhant gépéhez és segitséget kell kérniük. 

Ennek a kalandnak a során lassan kibontakozik a bolygó múltja miközben egy sor poszt-apokaliptikus közösségbe futnak bele a "hősök". A könyv egyik legfőbb erénye, hogy nagyon más, mint a legtöbb Star Wars regény. Nem csak egy erőltetett felkonferelása egy filmes karakternek, hanem az írónőnek láthatóan tényleg lapult a batyujában egy-két érdekes ötlet, amit meg akart osztani. Nekem egyébként a könyvben látható Phasma nem ütközik a filmbelivel: többek közt az is kiderül, hogy Phasma nagyban csokizik az egész Első Rendre. Csak annyiban érdekli a Rend sorsa amennyiben az ő ügyét szolgálják. 

 

A másik: amiért nekem nagyon tetszenek a mostani ep.6 utáni könyvek azaz, hogy az egész kicsit olyan mint valami nagy kirakós lenne. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy miként alakult ki az Első Rend és hogyan erősödött meg, de folyamatosan csepegtetik az infókat. Itt például a Hux család dolgaiba nyerünk egy pici betekintést és abba hogy miként is került Armitage Hux az Első Rend legfelsőbb vezetői közé. Nagyon örültem mikor Sloane-t megemlítették. Ő nála mondjuk óriási a ködösités. Konkrétan egyelőre csak annyi egyértelmű, hogy ott volt az Első Rend felemelkedésénél, tehát nem fejezték le miután bedokkoltak az Eclipse-re az Aftermath trilógia végén. Már ha valaki emiatt aggódott 

Összességében a kánon regények közül nálam a Phasma egyértelműen a jobbak közé tartozik.

[Darth Sky]

2017. 12. 04. - 21:45, luke19 írta:

Ami kicsit furcsa, hogy Phasma olyan erősnek, ravasznak, és könyörtelennek van bemutatva, hogy ennek tükrében kicsit vicces ahogy az Ébredő erőben egyből kikapcsolja a Csillagpusztitó védelmét.

Szerintem a filmbeli és könyvbeli (valamint képregénybeli) Phasma viselkedése tökéletesen fedik egymást. Többször is egyértelműsítették, hogy Phasma a "túlélés mindenáron" elvét vallja. Nem számít, kit kell elárulnia/megölnie, stb. A szüleit és a klánját is simán feláldozta a Parnassoson, hogy életben maradjon. Ráadásul az is kiderült, hogy neki az Első Rend szinte semmit nem jelent. Legalábbis nem úgy, mint Cardinalnak, aki a tökéletes, törvényekre épülő rendszert látta benne, amire szüksége van a Galaxisnak. A Csillagpusztító pajzsait kénytelen volt kikapcsolni, ha túl akarta élni a találkozást az Ellenálló csapattal. Az engedelmességgel nagyobb esélye volt erre, mint a daccal. Fegyvertelenül még ő sem tehetett sokat egy agresszív wookiee és két fegyveres férfi ellen. Viszont később sem hazudtolta meg magát, amikor más nyakába varrta a tettét. Mindezek után 90%-ig biztos vagyok benne, hogy Phasma nem halt meg a Supermacy-n. Foggal-körömmel kapaszkodik az életbe.

 

Egyébként remek volt a kontraszt Phasma és Cardinal között. A nő eddig sem rokonszenves jellemére jó nagy lapáttal pakolt rá a könyv. Vele szemben Cardinal egyáltalán nem tűnt rossz embernek. Annyi volt a "bűne", hogy őszintén hitt az Első Rend létjogosultságában. Azt gondolta, hogy becsülettel és hűséggel a szervezet javát szolgálja, holott az Első Rendnek inkább a Phasmához hasonló visszataszító férgekre van igénye. Az nem semmi, hogy az Első Rend "kivonja a forgalomból" azokat a gyerekeket, akik nem bizonyulnak kellően rátermettnek és ügyesnek, hogy rohamosztagosokká váljanak. Szinte sajnáltam Cardinalt, amikor a Phasma ellen szóló értékes bizonyítékával a mindennel tisztában lévő, Armitage Hux nevezetű falba ütközött. Sajnálatos, bár reális, hogy egy alapjáraton tisztességes ember tehetetlen egy alattomos, rosszindulatú, és végtelenül önző személy ellen. Aki aztán mindennek tetejébe halálosan megsebesíti. Biztos voltam benne, hogy Cardinal nem ússza meg élve (mert nyoma sem volt a 7-8. részben, pedig legalább olyan fontosnak tűnt, mint Phasma), de valahol örülök neki, hogy Vi Moradival együtt Siv felé vették az irányt. Siv talán az egyetlen szimpatikus jellem volt a parnassosi visszatekintések során. A hajóhoz tartó kalandok egész érdekesre sikeredtek, bár nem lettek kiemelkedőek. A poszt-apokaliptikus hangulat működött. A Parnassos hangulata a Luprorára emlékeztetett. Jó volt megismerni Phasma jellemét, múltját, felemelkedését és az Első Rendhez való csatlakozását. A könyv remekül betöltötte funkcióját. Azt hittem, kapunk arra vonatkozó utalást, hogy Armitage rendelte el az apja halálát, és nem Phasma akarta eltüntetni a parnassosi események egyik utolsó életben maradt tanúját. 

 

Kíváncsi vagyok, lesz-e valami folytatása a történetnek, mert a befejezését félig-meddig nyitva hagyta az írónő. Érdekelne, mi történt Cardinallal és Vivel, rátaláltak-e Sivékre a Parnassoson, illetve az ígéretével ellentétben, Phasma visszatért-e szülőföldjére. Ja, és megismerhettük a krómpáncél születésének történetét is, ami érdekes apróság.

 

Összességében tetszett a regény. Az eddigi kánon regények közül benne van a Top5-ben.

[Darth Revan9]

Delilah S. Dawson: Phasma

Phasma százados sajnos nem kapott túl nagy szerepet sem Az ébredő Erőben, sem Az utolsó Jedikben. Az előbbiben egy kissé kínos vereséget is szenvedett, az utóbbiban megcsodálhattuk remek harci képességeit. Delilah S. Dawson nagyszerűen kihasználta a kínálkozó lehetőséget és megírta Phasma háttértörténetét egy egész jóra sikeredett, olvasmányos regényben. A kötetben bár Phasma a központi figura, mégis szinte mindvégig mások történetéből, nézőpontjából ismerjük meg a krómpáncélos amazont. Egyedül, csak az utolsó fejezetben váltunk az ő nézőpontjára. A kronológia sajnos nincs pontosan tisztázva. A regény jelene valamikor a yavini csata utáni 28-34 közé lőhető be. Inkább közelebb lehet Yavin után 34-hez, (Az ébredő Erő és Az utolsó Jedik ideje) hiszen Kylo Ren-re is tesznek utalást a sztoriban. A múlt fejezetei valamikor a Yavin utáni 20-as években játszódhatnak nagyrészt. A jelenben Vi Moradi, az Ellenállásnak dolgozó kémnő az Első Rend fogságába esik. Egészen pontosan Cardinal százados fogságába, aki nem is az Ellenállás titkaira, hanem Phasma múltjára kíváncsi. Cardinal azon kiképzőtisztek egyike, aki felügyeli az ifjú rohamosztagosok képzését. A férfi gyűlöli Phasmát és bizonyítékot akar találni arra, hogy megbuktassa riválisát. A jelen fejezeteiben Cardinal kérdezi ki Vi Moradit az Absolution fedélzetén, egy rejtett kamrában. Vi egy Siv nevű nőtől szerzett tudomást Phasma múltjáról. Siv és Phasma együtt nőttek fel a Parnassos nevű bolygón. A múltban játszódó fejezetek gyakorlatilag Vi elbeszélése Siv információja alapján. A múlt és a jelen részei többször váltakoznak egymással. Nemcsak Phasmát ismerhetjük meg, de képet kapunk az Első Rend rohamosztagosainak képzéséről, valamint Cardinal századosról is. Vi-ről keveset tudunk meg.

Dawson jól kezeli a karaktereket, kellő bepillantást enged gondolkodásukba. A cselekményben ügyelt a dráma és az akció megfelelő arányára. Phasma múltja egész érdekes lett. Nem hittem volna, hogy a könyv ilyen sok mindent ki tud hozni a krómpáncélos harcosból.

A Parnassos egy változatos világ, viszont mi, olvasók csak a kietlen, lepusztult, vagy éppen elhagyatott részeit látjuk. Annyi kiderül, hogy egy bizonyos Con Star nevezetű bányavállalat valamikor Yavin előtt 168-162 között létrehozott több, nagyobb bányász és egyéb termelő kolóniát a planétán. Történt valami nagy, globális katasztrófa, mely nyomán a Parnassos éghajlata megváltozott, mérgező lett a környezet nagy része és pusztulásnak indult a vidék. A bolygó lakói ott ragadtak és egy poszt-apokaliptikus világban kellett boldogulniuk. Egy idő után már rengeteg mindent elfelejtettek a múltjukról és a külvilágról. Phasma is egy ilyen család leszármazottja. Phasma és testvére, Keldo a Scyre-törzs tagjaiként próbálnak boldogulni. Az olvasó előtt hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy olyan világ, ahol csak az erős és a kíméletlen marad életben. Phasma pedig pontosan ilyen. Született túlélő, aki hajlandó bármikor elárulni testvérét, családját, barátait, szövetségeseit. Eleinte még hoz olyan döntéseket is melyekkel szimpatizálhatunk, de ahogy haladunk előre a cselekményben egyre nyilvánvalóbbá válik Phasma kegyetlen, kíméletlen énje. A regény végére pedig egy kifejezetten mocskos és alávaló figurát kapunk. A Parnassoson játszódó fejezetekben Phasma és pár bajtársa Brendol Hux tábornokot és rohamosztagosait kísérik lezuhant hajójukhoz. Az Első Rend embereinek hajóját a bolygó védelmi rendszere lőtte le. Hux vissza akar jutni a hajó maradványaihoz, hogy segélyhívást küldhessen az Első Rendnek. Phasma felismeri a lehetőséget, megragadja és kihasználja. Ha segít Brendolnak, maga mögött hagyhatja régi, sivár otthonát és az Első Rendben lehet végre valaki. Az úton ádáz ellenségekkel, halálos fenevadakkal, sugárzással és betegséggel néznek szembe. Brendolnak szüksége is van olyanokra, akik átkalauzolják a veszélyes vidékén. Phasma bebizonyítja találékonyságát és kíméletlen harciasságát, amire Brendol sikeresen felfigyel. A Terpsichore állomást meghibásodott droidok, az Arratu állomást pedig harcra vágyó, szenvedő őrültek uralják. De kapunk halálos bőrfarkasokat, mérgező, gyilkos rovarokat, a Scyre törzs bosszúálló tagjait. A hangulat erősen emlékeztet a Mad Max filmek világára. A szereplők az út során hullanak, mint a legyek, így lehet aggódni több karakterért is.

A jelenben Cardinal és Vi csak a regény végére jut bővebb szerephez. Cardinal nem is mondható negatív figurának. Ő tényleg hisz abban, hogy az Első Rend más lesz, mint a Birodalom, tényleg igazságot, békét és rendet fog hozni a galaxisba. Phasma története ráébreszti arra, hogy Első Rend rossz irányba halad. Főleg Brendol Hux szavai azok, melyek ellentmondásosak. Az öreg Hux viselkedése inkább a régi birodalmi tisztekére emlékeztet. A fia, Armitage sem különb nála, sőt róla már tudjuk, hogy szinte már veszett kutya kategória. Cselekedetei és szavai alapján hamar kiderül, hogy az Első Rend propaganda szövegei pont olyanok, mint a régi Birodalomé. Cardinal pedig elborzadva döbben rá, hogy az Első Rendnek inkább Phasmához hasonló, elvetemült, alávaló gyilkoló gépek kellenek. Örültem is, mikor megtámadta a századost. A történet végén már biztosra vettem, hogy Phasma győzött, és Cardinalnak vége van. Vi viszont közbelépett, ez pedig egy kifejezetten üdítő fordulat volt. Remélem Cardinal és Vi története még folytatódik. És remélem, hogy Siv és a kis Torbi sorsáról is többet megtudunk később.

Élvezetes olvasmány volt. Ötöst is adnék rá, de volt több negatívum, melyek fölött nem tudtam elsiklani. A Parnassoson játszódó fejezetek közül több is unalmas, egyhangú és érdektelen lett. Ezeknél többször is éreztem, hogy szívesen tovább lapoznék. De az érdekfeszítő részek ezt ellensúlyozták, így nem von le túl sokat a végső értékelésből. A Vivel és Cardinallal foglalkozó fejezetek sokszor kizökkentettek, ezek többsége szintén egyhangú és színtelen lett. Csak a kötet utolsó ötödében kaptak olyan szerepet, mely elnyerte a tetszésemet.

Összességében véve: négyes. Jó volt, de lehetett volna jobb is. Phasamát jól megismerjük, ezek után még utálatosabb negatív figura, mint valaha. Sikerült kiaknázni a karakterében rejlő lehetőségeket. Voltak érdekes momentumok vele kapcsolatban, melyek szerintem meglepőek, de semmiképp sem rendkívüliek. Vannak olyan cselekmény szálak, melyek folytatásért kiáltanak. Delilah S. Dawson jól ír. Szívesen olvasnék még tőle.

[Nute Gunray]

Delilah S. Dawson: Phasma

 

Számomra Phasma az EP7 és az EP8 után is érdektelen szereplő volt; kicsit az új trilógia Boba Fett-je, a látványos krómpáncélon eddig nem mutatott semmit. Ezért nem is igazán mozgatott meg korábban a hír, miszerint regényben mesélik el nekünk az Első Rend kirakatfigurájának eredettörténetét. Phasma a Parnassos szülötte, egy olyan posztapokaliptikus, kietlen világé, amely valóban - ahogy sok helyütt olvastam - leginkább a Mad Max-univerzumra hasonlít. Végtelen sivatagok, őrült társadalmi berendezkedések (lásd Arratu), miközben a túlélés a cél, és csak az győzhet, aki kellően könyörtelen és erős, hogy valamivel meghosszabbítsa rövidnek szánt életét. Ebbe a végítélet előtti állapotba pottyan bele Brendol Hux tábornok és az Első Rend néhány rohamosztagosa, hogy aztán kellőképp felforgassák az eseményeket.

 

A kerettörténetben Cardinal, az Első Rend egyik legtekintélyesebb katonája tartja foglyul az Ellenállás kémjét, Vi Moradit, az ő beszámolóján keresztül ismerhetjük meg a Parnassos-on történt eseményeket. Hogy mennyi ebből az igazság és a tudatos ferdítés, nem tudjuk, de ez így is van jól egy olyan személy esetében, mint a végtelenül titokzatos Phasma, akinek története sorozatos árulások láncolata a túlélés érdekében: előbb szűk családját, majd törzsét, legközelebbi szövetségeseit, utolsó élő rokonait (Frey ill. Siv) árulja el, hogy aztán a magát ösztönös zseninek gondoló idősebb Hux is megtapasztalja, hogy hibát követett el, amikor felengedte a néma harcost a fedélzetére. És most már tudjuk, hogy az Ébredő erőben, miért is árulta el oly könnyedén Phasma a deaktiváló kódokat: az Első Rend eszméjét, politikáját, ideológiáját soha nem tette magáévá, ellentétben a pedáns Cardinal-lal, aki a birodalom emberarcát, jobbik felét képviseli. Phasma számára az Első Rend, ugyanúgy ahogy korábban a törzse, csak egy eszköz, amely révén feljebb és feljebb juthat.

 

Maga a cselekmény számomra több helyen is érdektelen volt. Szerintem a könyv nagy hátránya, hogy egyáltalán nem Phasma szempontjából meséli el a történetet, bár dramaturgiai okokból ez érthető. Így mégis, az ő sztorija kissé a levegőben lebeg, nem tudjuk meg, miként vált ilyen érzelemmentes szociopatává. Amíg a kis csapat eljut A-ból B-be, a bolygó különböző veszedelmeivel kell megküzdenünk, miközben szépen lassan az is kiderül, kik a felelősek a Parnassos múltbeli katasztrófájáért. A "Journey to Last Jedi" felirat félrevezetés, az EP8 cselekményeihez nem sokat tesz hozzá ez a könyv, talán csak annyit, hogy ezután már végképp nem kétséges, mekkora gennyláda ez az Armitage Hux, aki annyi éves áskálódás után megszabadulhatott a nem sokkal különb apjától, Brendol-tól. Összességében számomra ez egy átlagos regény, 3,5/5

[Dzséjt]

Sokáig halogattam ezt a könyvet, mert Phasma nagyjából annyira érdekel, mint Greedo eredettörténete, bár lehet, hogy a mesterlövész rodi sztorija is jobban megmozgatna, mint eme túlértékelt biodíszlet előtörténete. Az ep7-ben simán leírta magát a szememben, azt sem bántam volna, ha tényleg bezúzzák, és az ep8-ban nem tér vissza. Ott azért villantott egy kis harcművészetet, de nekem még ez is kevés volt. Hű, egy katona tud harcolni, milyen király.... Ja, nem az. Aztán Finn egy laza pofonnal lerendezte Phasma karrierjét, remélhetőleg végleg, mert igazán nem kéne már visszarángatni az ep9-be is. Sokat elmond szerintem a figuráról, hogy a Resistance-ban tett kameójában több a craft, mint az ep7-8 összes jelenetében összesen.

 

Szóval icurka-picurkát k*rvára nem érdekelt ez a könyv. Aztán befejeztem a Perszepolisz felemelkedését és a Ready Player One-t, és hirtelen kedvet kaptam újra egy kis SW-hez. Hát, mit olvassunk el? Igaz, A Jedik örököse még ott volt félbehagyva, de az az érzésem, hogy annál mindig fogok jobb könyvet találni, így esett a választásom a Phasmára. Adok egy esélyt neki, gondoltam, pláne miután itt elolvastam pár véleményt, és alapvetően mind meglepően pozitív volt, pláne Bomarré, végül az ő véleménye győzött meg, hogy talán nekem is tetszhet a könyv.

 

No, az a nagy büdös helyzet, hogy tetszett. Nem is kicsit. Nem szívott be azonnal, mint a Vérvonal vagy az Elveszett csillagok, de alattomos mód szép lassan megkedveltette magát velem a könyv. Sokat segített, hogy nem Phasma szemszögén át ismerjük meg a sztorit, így a titokzatosság (ami amúgy szerintem kicsit sem válik a karakter előnyére) nem veszik el teljesen, hiszen ki tudja, mi igaz a sztoriból és mi lett kiszínezve. Elvégre még Vi is csak másodkézből hallotta, nyilván már Siv is kicsit másképpen mesélte el neki, mint ahogy valójában megtörtént. Már csak azért is, mert tíz év nagy idő, és az huncot dolgokat tud művelni az emlékekkel.

 

Maga a sztori kicsit road movie jelleget öltött, nagyon erős benne a Mad Max hangulat, ami nem csoda, hiszen az írónő a Mad Max: Fury Road zenéjét hallgatva írta a sztorit. Dicsérem az ízlését, én is azt hallgattam olvasás közben.  Tetszett a Parnassos kidolgozottsága és poszt-apokaliptikus jellege ellenére meglepő változatossága. Kifejezetten bejött, hogy a történet előrehaladásával nem csak Phasmát ismerhetjük meg, de azt is, hogy mi történt ezen az egykor virágzó bolygón (őszintén szólva maga a bolygó jobban érdekelt, mint a nő élettörténete). Jó látni, hogy azért a Galaxisban nem minden rosszért a Birodalom felel, hanem bizony még a Köztársaságban is megpistultak a bolygók, jóval azelőtt, hogy Darth Sidious baljós árnya a Szenátusra vetült.

 

Maguk a parnassosi karakterek is tetszettek, különösen a rohamosztagosok, akik kicsit betekintést nyújtottak az Első Renden belüli életbe. Ugyanígy bírtam Phasma csapatát, kár, hogy az írónő a végére lezüllesztette őket az ágyútöltelékek szintjére. Ahogy Gostával elbánt, az rettenetes, mármint karakterépítés szintjén. Abszolút értelmetlen és alapból hülyeség. Hát hol hagyták szegény lányt? Hat kilométerre tőlük?  Annak meg, hogy Keldo és istant hadserege utánuk ment, végképp nem volt értelme, csak kellett egy nagy vérengzés. Ennél több indok nem állt mögötte. Sokkal ütősebb lett volna, ha ez kimarad, aztán Hux úgy lövet rá a Skyre-ra, hogy ott van Keldo, a kislány és mindenki. Így még annak a lövésnek sem volt sok értelme, mert több mint valószínű, hogy egy üres barlangot bombázott le, vagy eleve halálra ítélt vénembereket, mást nagyon már biztos nem.

 

Vi, a kém viszont abszolút nem tudott érdekelni, és az az érzésem, hogy az írónőt sem. Szökése az Absolutionről eléggé gázra sikerült, lényegében kisétált a félholt Cardinallal anélkül, hogy bárki kérdezősködött volna. Hát tényleg át kéne kicsit nézni azokat a biztonsági intézkedéseket. Cardinált viszont a végére kezdtem sajnálni, és vele kapcsolatban azért tetszett, hogy bár megrendült a bizalma a feletteseiben, magában az Első Rendben nem, vagyis nem akart hirtelen jófiú lenni, csatlakozni az Ellenálláshoz. Szerintem nagy szükség van az ilyen karakterekre, mert ez árnyalja a gonosz oldalt. Nem lehet mindenki vagy gonosz, vagy tiszta idióta, kellenek olyan emberek, akik hisznek a rendszerben.

 

És itt van akkor Phasma. Hát nem lett a kedvenc karakterem, éppen ellenkezőleg, míg eddig csak érdektelennek találtam, most már utálom. Korábban úgy voltam vele, hogy ez a túlhype-olt poszterlány egy gyáva féreg, de ez a könyv bebizonyította, hogy nem az. Bátor ő, nagyon is, csak az a probléma, hogy egy önimádó, végtelenül önző, elvtelen, erkölcstelen sz*rházi. Nem törődik magán kívül senkivel és semmivel, mások élete, legyen szó családtagokról, barátokról vagy egy kislányról, semmit nem ér számára. Ez a nő velejéig gonosz, ugyanolyan vegytiszta szörnyeteg, mint Darth Sidious volt. Ha egy korban éltek volna, tuti egymásba "szeretnek", aztán házaséletük abból állt volna, hogy azon versenyeznek, ki tudja többször hátba szúrni a másikat.  Hogy mennyire egy szinten van ez a kettő, azt szerintem remekül jellemzi, hogy Phasma képes volt visszatérni a gyűlölt szülővilágára, hogy puszta kézzel kikotorja a homok alól Sidious magánjachtjának, az Imperialisnak a másolatát, és annak burkolatából páncélt csinált. Mi ez, ha nem rajongás?

 

A könyv további érdeme, hogy kicsit még jobban megismerhettük Armitage Huxot, aki eddig is szép nagy patkány volt, de a tény, hogy a jóváhagyásával tette apucit a sírba Phasma, még rettenetesebb alakká tette. De a poén, hogy a Phasma még Finn karakteréhez is hozzátesz egy kicsit. Nem csak azért, mert láthatjuk, hogyan nőtt fel, hanem mert megismerjük azt az agymosást, ami hihetetlen mértéket öltött, Finn mégis képes volt szinte azonnal legyűrni. Cardinal érezhetően nem bírt ellenállni ennek, de Finn a Jakkún az első éles bevetésén azonnal legyőzte. Ez jelzi, hogy FN-2187 rendkívül erős akarattal bíró személyiség.

 

Összességében tehát tetszett a Phasma, én is a jobb könyvek közé sorolom, és örülök, hogy végül rá szántam az időt. Phasma sosem lesz a kedvencem, és a filmekben még mindig feleslegesnek érzem a jelenlétét, ugyanakkor már más szemmel fogom figyelni, amikor fegyvert szorítanak a fejéhez és ő teketóriázás nélkül halálra ítéli az Első Rend legfontosabb bázisát.

[Darth Cupsy]

23 perccel korábban, Dzséjt írta:

Jó látni, hogy azért a Galaxisban nem minden rosszért a Birodalom felel, hanem bizony még a Köztársaságban is megpistultak a bolygók, jóval azelőtt, hogy Darth Sidious baljós árnya a Szenátusra vetült.

Igen, szépen gyűlnek ezek a bolygók a kánonban, itt van ez akkor az a bolygó amiben a Phasma képregényben látogatunk el, illetve az amelyiket az Oni-Wan és Anakin képregényben látni.

23 perccel korábban, Dzséjt írta:

Így még annak a lövésnek sem volt sok értelme, mert több mint valószínű, hogy egy üres barlangot bombázott le, vagy eleve halálra ítélt vénembereket, mást nagyon már biztos nem.

Szerintem az nem logikus, taktikai vagy a nyomaikat elfedő lépés volt sokkal inkább zsigeri undorból történő esetleg szimpla erőfitogtatás.

[Dzséjt]

20 perccel korábban, Darth Cupsy írta:

Szerintem az nem logikus, taktikai vagy a nyomaikat elfedő lépés volt sokkal inkább zsigeri undorból történő esetleg szimpla erőfitogtatás.

De akkor elég lett volna az Arratut szétlőni. Az erőfitogtatás lényege a látványosság, kihalt vagy eleve kihalásra ítélt területet bombázni olyan, mintha egy kietlen mezőn a levegőt bokszolva próbálnád megmutatni, milyen erős vagy. Még gonoszságnak sem mondanám, hiszen minden, ami még talán élt a Karmok vagy a Scyre területén, jó esetben is csak napjaik lehettek hátra. Ha még élt valaki azután, hogy minden harcolni tudó lelépett onnan akkor már több mint egy hete.