Ugrás a kommentre

Rey, az utolsó/első Jedi

Rey feléleszti a Jedi rendet?  

44 felhasználó szavazott

  1. 1. Rey feléleszti a Jedi rendet?

    • Igen - ott folytatja ahol Luke abbahagyta
    • Igen - visszatér a jedi eszme gyökereihez, és új alapokon nyugvó rendet alakít ki
    • Nem

Ajánlott hozzászólás

1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

De Yoda se használta soha, pedig ez már ....

Ebből én nem vonnék le semmilyen következtetést. Attól, hogy egy szereplő tud valamit, a másiknak akkor sem feltétlenül kell tudnia, ha amúgy már sokkal idősebb és tapasztaltabb. Még fajon belül sem. Tudjuk, hogy Yoda faját masszívan átjárja az Erő, de ettől még nem lesz mindegyik egyedük ugyanolyan, ahogyan pl. az embereknél sem. Szóval én még azt sem zárnám ki, hogy Yoda egyáltalán nem tudott ilyet.

Persze simán elképzelhető az is, hogy képes lett volna rá, de nem akarta. Ha valaki, akkor ő elvből simán gondolhatta úgy, hogy ez nem a jedik útja. Amúgy most hirtelen be sem ugrik olyan szitu, amikor egyáltalán értelme lett volna használnia.

De a jediknél ezek az elvi kérdések amúgy is nagyon erősen játszanak. Eleve, a sötét oldallal kapcsolatban is nagyon szélsőségesen gondolkodtak. De még az olyan érzelmeket sem engedték, mint a szerelem vagy bármilyen túl erős érzelmi kötődés. Arra is nagyon figyelniük kellett, hogy mire használják a hatalmukat. Qui-Gon pl. sunyin bead egy elmetrükköt Rugor Nass-on, de később, amikor arról beszél Obi-Wannal, hogy vajon belemennek-e a gunganek a Padmé által felajánlott üzletbe, akkor egyértelműen kijelenti, hogy itt nem használhatják az Erőt és az erejüket. De abban sem lennék biztos, hogy ahhoz nincs közük, hogy a droidokban ennyire mélyen kódoltan tiltva van a sith nyelv fordítása.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, pb69 írta:

Az nekem jobban tetszik, hogy nem volt képes rá hanem egyedi adottság. Nem is akarok spoilerbe tenni, úgy is tudod kire gondolok. :) 

2 perccel korábban, pb69 írta:

De a jediknél ezek az elvi kérdések amúgy is nagyon erősen játszanak. Eleve, a sötét oldallal kapcsolatban is nagyon szélsőségesen gondolkodtak. De még az olyan érzelmeket sem engedték, mint a szerelem vagy bármilyen túl erős érzelmi kötődés. Arra is nagyon figyelniük kellett, hogy mire használják a hatalmukat. Qui-Gon pl. sunyin bead egy elmetrükköt Rugor Nass-on, de később, amikor arról beszél Obi-Wannal, hogy vajon belemennek-e a gunganek a Padmé által felajánlott üzletbe, akkor egyértelműen kijelenti, hogy itt nem használhatják az Erőt és az erejüket. De abban sem lennék biztos, hogy ahhoz nincs közük, hogy a droidokban ennyire mélyen kódoltan tiltva van a sith nyelv fordítása.

A Jedi rend borzasztó dogmatikus volt, így simán elképzelhető, hogy nem is akartak használni ilyen tudást. Amúgy érdekes, hogy Anakin elvileg azért lázadt volna a tanács ellen, mert mesterként nem fért hozzá a Holokronokhoz, amibe szerinte megtalálta volna a tudást Padmé megmentésére. Ezt később Lucas kihagyta, és maradt a szimplán arrogáns háborgás. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Amúgy érdekes, hogy Anakin elvileg azért lázadt volna a tanács ellen, mert mesterként nem fért hozzá a Holokronokhoz, amibe szerinte megtalálta volna a tudást Padmé megmentésére. Ezt később Lucas kihagyta, és maradt a szimplán arrogáns háborgás.

Pláne úgy, hogy igazából Anakinnak Padmé megmentéséhez elég lett volna nem átállni a sötét oldalra. Hisz semmi testi problémája nem volt a lánynak, egyszerűen a trauma miatt elhagyta az életereje. Erről pedig Anakin tehetett. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, pb69 írta:

Pláne úgy, hogy igazából Anakinnak Padmé megmentéséhez elég lett volna nem átállni a sötét oldalra. Hisz semmi testi problémája nem volt a lánynak, egyszerűen a trauma miatt elhagyta az életereje. Erről pedig Anakin tehetett. 

Igaz, az teljesen más eset. Csak Anakin fejében jelent meg egészségügyi problémaként. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

A Jedik miért nem használták ezeket ha tudtak róluk? 

Honnan tudjuk hogy nem használták őket? A kígyó sem volt halálos beteg, csak a sebeket kellett Reynek begyógyítania. Egy egyszerű betegséget, ficamot, náthát, akármit szerintem gyógyithattak.

Attól hogy nem mutatták még képesek lehettek erre. Nyilván nem a halálból visszahozást.

Én ezt úgy képzelem hogy a midichlorian-szinttől függ a gyógyítási képesség. Hisz ha gyógyítassz, akkor a saját életerődból adsz a delikvensnek. Minél erősebb vagy az Erőben(azaz minél magasabb számú a midichlorian-szinted) és minél gyakorlottabb a Jedi a gyógyításban(ezt is tanulni kell, hiába a tehetség ha nem gyakorolsz lsd Cristiano Ronaldo), annál súlyosabb betegséget, sérülést gyógyíthatsz meg.

Ben és Rey diádot alkottak az Erőben ami szerintem a legmagasabb képességeket teszi lehetővé, még Yoda képességeinél is sokkal nagyobb. Ezért tudnak ők egymáson halálos sérüléseket gyógyítani.

De ne feledjük hogy ez sem mindenható, hisz Ben ebbe belehalt.

Más. Hogy már a topic témájánál maradjunk. Gondolkodtam a minap és mi van ha Rey a Skywalker Rendet hozza létre? Nem Jedi Rend lesz a neve. A film címe is Skywalker felemelkedése. Ráadásul a nép t*ke már nagyon tele lehet a Jedikkel. Maga a Jedi szó, eszme, rend is rossz brand lehet mostanra.

Maga az oktatás a régi Jedi-könyvek és Luke képzése alapján alapulna.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Frenkie írta:

Honnan tudjuk hogy nem használták őket? A kígyó sem volt halálos beteg, csak a sebeket kellett Reynek begyógyítania. Egy egyszerű betegséget, ficamot, náthát, akármit szerintem gyógyithattak.

Attól hogy nem mutatták még képesek lehettek erre.

Akár, de nem valószínű, mert akkor azért a rengeteg képernyőn töltött idő alatt csak elcsíptük volna párszor. De mindig gyógyszereket használtak, orvosok vagy orvosdroidok segítségét kérték, Bacta-tartályokban bóklásztak. Vagy ott van Anakin, aki egész életében nem volt képes gyógyítani magán, pedig azért a Kiválasztott már csak elég kemény csávó. :) Persze a sötét oldalon állás aligha segít a helyzeten, de pl. az arcán lévő heggel még jediként sem tudott mit kezdeni.

Persze ettől még azon kevesek, akik képesek voltak rá, használhatták néha, de igazából ennek túl nagy jelentősége nincs. Az biztos, hogy a jedik hivatalosan nem foglalkoztak ezzel, nem tanították, nem tartották számon az olyan képességek között, amivel foglalkozni érdemes.

5 perccel korábban, Frenkie írta:

Én ezt úgy képzelem hogy a midichlorian-szinttől függ a gyógyítási képesség. Hisz ha gyógyítassz, akkor a saját életerődból adsz a delikvensnek.

Szerintem az "életerő" nem függ a midiklorián-szinttől. A midik csak az Erőhöz való kapcsolódást segítik, de a gyógyítás elvileg nem a globális Erőből történik, hanem a delikvens saját erejéből. Az is lehet amúgy, hogy Ben azért is halt bele a műveletbe, mert már sérült volt és nem volt annyi ereje. Szóval Rey megmentése annyira elfogyasztotta a tartalékait, hogy belehalt. Leia és Luke is elég idősen haltak meg végkimerüléseben egy masszívabb Erővel kapcsolatos művelet után.

8 perccel korábban, Frenkie írta:

De ne feledjük hogy ez sem mindenható, hisz Ben ebbe belehalt.

De az is lehet, hogy Rey annyira rosszul csókolt. :D:D Vagy épp annyira jól, hogy Ben maradék életerejét is abban a pillanatban kiszívta belőle, elvégre mégiscsak egy Palpatine. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Frenkie írta:

Más. Hogy már a topic témájánál maradjunk. Gondolkodtam a minap és mi van ha Rey a Skywalker Rendet hozza létre? Nem Jedi Rend lesz a neve. A film címe is Skywalker felemelkedése. Ráadásul a nép t*ke már nagyon tele lehet a Jedikkel. Maga a Jedi szó, eszme, rend is rossz brand lehet mostanra.

Maga az oktatás a régi Jedi-könyvek és Luke képzése alapján alapulna.

Ez már felmerült korábban is ötlet szinten, én nem bánnám ha erre menne a történet. Szerintem hihetetlen potenciál van Rey-ben, és ez főleg ennek a filmnek köszönhető.

Bár, hogy most meghalt a diád másik része, vajon mennyit gyengült a lány? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

23 perccel korábban, Frenkie írta:

Ráadásul a nép t*ke már nagyon tele lehet a Jedikkel. Maga a Jedi szó, eszme, rend is rossz brand lehet mostanra.

Hát én azért a Skywalkerre se nagyon építenék ennyi erővel. :D 

23 perccel korábban, Frenkie írta:

Maga az oktatás a régi Jedi-könyvek és Luke képzése alapján alapulna.

Pont ezért nem hiszem, hogy szükség lenne bármi ilyesmire. Mivel ugyanúgy a jedi tanokon alapulna az egész, csak egy más hangvétellel, másképp, nyugodtan maradhatna Jedi Rend a neve. Meg ugye Luke is jedi volt, Yoda ki is jelentette, hogy halálával ő marad az utolsó jedi. Aztán a 8-ban is a jedik útjára tért vissza Luke Yoda segítségével, szóval Luke személye sem indokol semmi ilyet.

Meg hát azért a megfelelő jedi mintáról nagyon nem Anakin, Luke vagy épp Ben ugrana be. :D Leia még morálisan rendben is lehetett végig, csak ő meg nem is lett igazán jedi.

14 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Bár, hogy most meghalt a diád másik része, vajon mennyit gyengült a lány? 

Szerintem önmagában nem gyengült. Úgy értem, hogy a diádnak szerintem akkor van jelentősége, ha egymáshoz közel vannak a felek, akkor erősítik egymást. Illetve egymás viszonylatában adnak extra lehetőségeket, mint pl. az Erőn keresztüli kommunikáció, tárgyak egymáshoz teleportálása, erőteljesebb gyógyítás, képességek eltanulása a másiktól stb.. 

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most beszélgettem valakivel és feldobott egy érdekes véleményt: Szerinte Rey elvonulni ment a Tatooine-ra, és azért sárga a kardja mert ő se nem jedi se nem sith és így akarja fenntartani az egyensúlyt. Mert ha jediként élne tovább akkor úgyis ezt kompenzálandó, lépne a sötét oldal..Bennem ez fel sem merült. 

Szerintem simán jedi és csak a kardokat hozta "haza".. Az egyensúly továbbra is a sithek nélküliséget jelentse, nem?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben az esetben hasonlóan viselkedne, mint Luke az Ahch-To-n. Elvonulna mindentől. Szerintem nem teszi meg. :)

Csak most döbbentem rá, hogy amikor a szellem Luke a vérvonalakról beszél, egyben magára is céloz! Hisz ő is egy sith fia. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

22 órával ezelőtt, pb69 írta:

Hát én azért a Skywalkerre se nagyon építenék ennyi erővel. :D 

Miért? Anakin a klónháborúk hőse a nép számára halott. Luke a Lázadás hőse aki eltünt majd hősként tért vissza. Amit a Skywalkerek eltoltak azt csak mi tudjuk a nép nem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, csoli1138 írta:

Szerinte Rey elvonulni ment a Tatooine-ra

Nekem nagyon nem úgy tűnt, mint aki elvonulni ment oda. Eleve, azért ha valaki remeteségbe akar vonulni, akkor tuti nem egy olyan helyet választ, mint a Tatooine. Eleve nem egy kellemes hely, ráadásul tele van mindenféle emberkével, söpredékkel. Kenobinak ugyebár nem volt választása, Luke miatt vonult ott félre. De Rey-t semmi nem kötötte, tuti nem oda ment volna.

1 órával korábban, csoli1138 írta:

és azért sárga a kardja mert ő se nem jedi se nem sith és így akarja fenntartani az egyensúlyt.

Egyrészt, a sárga kard nem tudom miért utalna erre. Sárga volt pl. a coruscanti jedi templom őreinek kardja, gondolom jedik voltak ők is. Másrészt, miért készített volna magának saját fénykardot, ha félre akart vonulni? Harmadrészt, ezzel nem segítené az Erő egyensúlyát.

1 órával korábban, csoli1138 írta:

Mert ha jediként élne tovább akkor úgyis ezt kompenzálandó, lépne a sötét oldal

Az egyensúly elég valószínű, hogy nem így működik, ezt csak a sith-ek hitték így, legalábbis Sidious tuti. Ő mondja Luke, majd Rey kapcsán is (Snoke képében), hogy az Erő reagált a sötétségre, de aligha ez történt. Luke meg csak azt mondja, hogy van élet és halál is, hatalmas fény, hatalmas sötétség. De ezek állandóan jelenlévő ellentétek és párok, nem egy-egy Erőhasználó miatt fognak felerősödni vagy gyengülni. Ez is Sidious hiúsága volt, hogy minden komolyabb világos oldali Erőhasználó felbukkanását ahhoz kötötte, hogy ő akkora spíler, hogy az Erő ezzel akar ellensúlyozni bármit is.

Miközben a világban semmi nem fekete és fehér, még ha vannak egyértelműen világosnak vagy sötétnek titulált dolgok is. De ezek globálisan egyenlítik ki egymást, rengeteg sötét és rengeteg világos dolog van, még az Erőhasználóktól teljesen függetlenül is. Annyi minden van a mérleg serpenyőiben, hogy itt az aktív Erőhasználók, legyenek is bármennyire erősek, messze nem nyomnak annyit a latba.

Másrészt, a sötét és világos oldal nemcsak sith-ekből és jedikből áll, minden beletartozik. Rey teljesen mindegy, hogy jedinek hívja magát vagy sem, attól még ugyanolyan erős lesz, ugyanolyan erkölcsű lesz stb., Nem oszt, nem szoroz. Ahsoka is hiába nem vallotta már magát jedinek, attól még a világos oldalt képviselte. Ahogyan Luke is, már akkor, amikor még nem volt jedi. Kylo meg a sötétséget erősítette, attól függetlenül, hogy nem sith.

1 órával ezelőtt, csoli1138 írta:

Az egyensúly továbbra is a sithek nélküliséget jelentse, nem?

Az egyensúly szerintem továbbra is azt jelenti, hogy mindenki békén hagyja a természetet és nem akarja erőszakkal megváltoztatni az Erő természetét és akaratát. A sith-ek egyértelműen ezt akarják, tehát felborítják az egyensúlyt. Nem önmagában azzal, hogy sith-ek, hanem a cselekedeteikkel. Ha lenne egy új Sith Rend, amely nem így tenne, akkor nyugodtan lehetnének sith-ek, nem zavarnák az egyensúlyt. De ugyanígy, az egyensúly ellen nemcsak a sith-ek tudnak fellépni. Hanem bárki, aki úgy tesz, ahogy fentebb írtam.

Akár a jedik is. Ha az új Jedi Rend elkezdene pl. azzal foglalkozni, hogyan lehet holtakat feltámasztani, vagy "üzemszerűen" megmenteni embereket a haláltól, akkor bármennyire is tűnne ez nemes cselekedetnek, szembemenne a természet és az Erő törvényeivel, tehát felborítaná az egyensúlyt az Erőben.

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Ebben az esetben hasonlóan viselkedne, mint Luke az Ahch-To-n. Elvonulna mindentől.

Meg mint próbálta már korábban, amikor kudarcként élte meg a próbálkozását. Szóval elvonul akkor is, ha kudarcot vall, elvonul akkor is, ha sikert arat. Ennek így se füle, se farka. :) 

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Csak most döbbentem rá, hogy amikor a szellem Luke a vérvonalakról beszél, egyben magára is céloz! Hisz ő is egy sith fia.

Bizony. Ha valaki, akkor az öreg Luke már csak tudja mi a helyzet ezzel a "vér kötelez" dologgal. Meg persze Leia is, mert ha jól tudom, akkor állítólag elég sokat támadták azzal, hogy Vader lánya.

46 perccel korábban, Frenkie írta:

Miért? Anakin a klónháborúk hőse a nép számára halott. Luke a Lázadás hőse aki eltünt majd hősként tért vissza. Amit a Skywalkerek eltoltak azt csak mi tudjuk a nép nem.

Biztos ez? Később sem tudták meg, hogy Vader Anakin volt? Azt tudták, hogy Leia és Luke Vader ivadékai, nem? Abból meg elég gyanús, hogy Luke Skywalker Vader fia, korábban meg volt egy Anakin Skywalker, aki "eltűnt" anno. Ezen kívül Luke kudarcáról is sokan tudhattak, ahogyan arról is, hogy Kylo Ren is Skywalker. És végül minden "fekete bárányka hazatalált", de azért a Skywalker család nem épp a stabil jóságról és pozitív hagyatékáról volt híres. Legalábbis szerintem ezekről a sötét periódusokról kellően sokan tudtak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, pb69 írta:

Meg mint próbálta már korábban, amikor kudarcként élte meg a próbálkozását. Szóval elvonul akkor is, ha kudarcot vall, elvonul akkor is, ha sikert arat. Ennek így se füle, se farka. :) 

Valóban nincs. :D Rey a sikere után miért bujdosna el? Nem lenne értelme, ha csak nem az lenne a célja, hogy nem képez ki senkit, így fenntartva az egyensúlyt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nem lenne értelme, ha csak nem az lenne a célja, hogy nem képez ki senkit, így fenntartva az egyensúlyt. 

Amúgy se. Eleve, ahhoz, hogy ne képezzen ki senkit, nem kell elbujkálnia. Ő dönti el, hogy képez-e bárkit is, ha akar, ő lehet a világ legismertebb és leginkább előtérbe helyezett embere, egy női playboy, egy női Tony Stark, attól még ha nem képez senkit, akkor nem fog kiképezni senkit. Ez nem függ össze azzal, hogy félrevonul-e vagy sem. :)

Illetve azzal, hogy nem képez ki senkit, nem sokat segít az ügyön, sőt sokkal inkább csak árt annak. Mert ha beüt a széklet, akkor jóval kevesebben lesznek, akik felvehetik a kesztyűt, illetve gyengébbek lesznek. Márpedig a baj mindig be fog ütni, mert ez az élet rendje. Rengeteg olyan sötét alak mászkál szerte a galaxisban, amely olyan dolgokat akar művelni, amely rombolja az egyensúlyt. A sith-ek is simán visszatérhetnek még, hiszen egyrészt rengeteg nyomot és fogódzkodót hagytak hátra, másrészt ez egy szekta, tehát bármikor lehetnek követői.

Tökéletes egyensúly amúgy most sincs, soha nem is volt, és soha nem is lesz. Mindig lesznek, akik éppen erőteljesen mocskos dolgokat tesznek vagy akarnak tenni, ami szembemegy az Erő egyensúlyával. Mindig lesz pár kavics, ami körül fodrozódhat az a bizonyos víztükör, ezeknek a kavicsoknak csak a mennyisége és a mérete kérdéses. Nyilván minél kevesebb van, illetve minél kisebbek, annál inkább van egyensúly.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

A sith-ek is simán visszatérhetnek még, hiszen egyrészt rengeteg nyomot és fogódzkodót hagytak hátra, másrészt ez egy szekta, tehát bármikor lehetnek követői.

Szerintem ha lesz is megint sith akkor azok új alakok lesznek, akik valamilyen hátrahagyott memento alapján élesztik fel a rendet. Én azonban remélem, hogy egy új konfliktus veszi kezdetét, amiben Rey mint központi alak tűnik majd fel. Természetesen a jó oldalon, bár a Palpatine vérrel még lehet kavarni nála.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Én azonban remélem, hogy egy új konfliktus veszi kezdetét, amiben Rey mint központi alak tűnik majd fel. Természetesen a jó oldalon, bár a Palpatine vérrel még lehet kavarni nála.

Lehet, Reynek ugyanúgy meg kell küzdenie a Palpatine örökséggel, mint Leiának meg kellett Vader lányaként. Nem arra gondolok, hogy egy kényes helyzetben majd valamely ellensége a fejére olvassa és ezzel ellehetetleníti a világ előtt (ahogy ez Leiával megtörtént), de pl. arról szólhat a történet részben, hogyan dolgozza fel ezt magában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem remek szimbolika a végén ahogy Rey eltemeti Luke és Leia kardját, majd bekapcsolja a sajátját, ezzel is jelképezve, hogy innentől a saját útját járja. A sárga szín pedig az új utat jelzi: minden más lesz, mint ezelőtt. Alig várom a folytatást.  :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Szerintem ha lesz is megint sith akkor azok új alakok lesznek, akik valamilyen hátrahagyott memento alapján élesztik fel a rendet. Én azonban remélem, hogy egy új konfliktus veszi kezdetét, amiben Rey mint központi alak tűnik majd fel. Természetesen a jó oldalon

Ezzel én is maximálisan egyet tudok érteni.

9 órával ezelőtt, Pildi írta:

Lehet, Reynek ugyanúgy meg kell küzdenie a Palpatine örökséggel, mint Leiának meg kellett Vader lányaként. ... arról szólhat a történet részben, hogyan dolgozza fel ezt magában.

Szerintem már feldolgozta. ;)

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Szerintem remek szimbolika a végén ahogy Rey eltemeti Luke és Leia kardját, majd bekapcsolja a sajátját, ezzel is jelképezve, hogy innentől a saját útját járja.

Eddig is azt járta. :) Nagyon foglalkoztatta, hogy honnan származik, de ezt leginkább a 8-ban elengedte. Jókor amúgy, mert az öreg Sidious erre is akart játszani, csak már későn, mert Rey olyan szinten tisztába került a saját értékeivel, hogy ugyan megzakkant rajta kicsit, hogy Palpatine, de elég hamar túllendült ezen. Legalábbis határozottan úgy látszott. Rey igazából már a 8 barlangos jelenete óta a saját útját járja. Ott még hagyta elcsalni magát a sötét oldal által, de soha többet senki által. Kylo ellen is stabilan kitartott a maga igaza és útja mellett, igazából a fiú tört meg azzal, hogy nem tudta megölni, majd Snoke ellen fordult.

2 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Szerintem film formájában már nem lesz folytatás.

Én ezt annyiból sajnálnám, hogy Daisy Ridley szerintem valami fantasztikus volt Rey-ként. Annyira cukin, szeretni valóan, mégis közben határozottan hozta a karaktert. Nagyon sajnálnám, ha többet nem bújhatna ebbe a szerepbe. Kicsit olyan érzésem van, mint Ewan McGregor esetében, egyszerűen Daisy-nek még el kell játszania valamikor Rey-t, mert ezt a tehetséget és odaadást vétek lenne parlagon hagyni a továbbiakban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 12. 28. - 1:00, pb69 írta:

Az egyensúly elég valószínű, hogy nem így működik, ezt csak a sith-ek hitték így, legalábbis Sidious tuti. Ő mondja Luke, majd Rey kapcsán is (Snoke képében), hogy az Erő reagált a sötétségre, de aligha ez történt. Luke meg csak azt mondja, hogy van élet és halál is, hatalmas fény, hatalmas sötétség. De ezek állandóan jelenlévő ellentétek és párok, nem egy-egy Erőhasználó miatt fognak felerősödni vagy gyengülni. Ez is Sidious hiúsága volt, hogy minden komolyabb világos oldali Erőhasználó felbukkanását ahhoz kötötte, hogy ő akkora spíler, hogy az Erő ezzel akar ellensúlyozni bármit is.

Miközben a világban semmi nem fekete és fehér, még ha vannak egyértelműen világosnak vagy sötétnek titulált dolgok is. De ezek globálisan egyenlítik ki egymást, rengeteg sötét és rengeteg világos dolog van, még az Erőhasználóktól teljesen függetlenül is. Annyi minden van a mérleg serpenyőiben, hogy itt az aktív Erőhasználók, legyenek is bármennyire erősek, messze nem nyomnak annyit a latba.

Másrészt, a sötét és világos oldal nemcsak sith-ekből és jedikből áll, minden beletartozik. Rey teljesen mindegy, hogy jedinek hívja magát vagy sem, attól még ugyanolyan erős lesz, ugyanolyan erkölcsű lesz stb., Nem oszt, nem szoroz. Ahsoka is hiába nem vallotta már magát jedinek, attól még a világos oldalt képviselte. Ahogyan Luke is, már akkor, amikor még nem volt jedi. Kylo meg a sötétséget erősítette, attól függetlenül, hogy nem sith. Az egyensúly szerintem továbbra is azt jelenti, hogy mindenki békén hagyja a természetet és nem akarja erőszakkal megváltoztatni az Erő természetét és akaratát. A sith-ek egyértelműen ezt akarják, tehát felborítják az egyensúlyt. Nem önmagában azzal, hogy sith-ek, hanem a cselekedeteikkel. Ha lenne egy új Sith Rend, amely nem így tenne, akkor nyugodtan lehetnének sith-ek, nem zavarnák az egyensúlyt. 

Zseniális leírás. Le a kalappal!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, pb69 írta:

Eddig is azt járta. :) Nagyon foglalkoztatta, hogy honnan származik, de ezt leginkább a 8-ban elengedte. Jókor amúgy, mert az öreg Sidious erre is akart játszani, csak már későn, mert Rey olyan szinten tisztába került a saját értékeivel, hogy ugyan megzakkant rajta kicsit, hogy Palpatine, de elég hamar túllendült ezen. Legalábbis határozottan úgy látszott. Rey igazából már a 8 barlangos jelenete óta a saját útját járja. Ott még hagyta elcsalni magát a sötét oldal által, de soha többet senki által. Kylo ellen is stabilan kitartott a maga igaza és útja mellett, igazából a fiú tört meg azzal, hogy nem tudta megölni, majd Snoke ellen fordult.

Valóban így van, de én úgy értettem, hogy egy olyan Rendet fog létrehozni ami nem lesz annyira dogmatikus, mint elődei.

10 órával ezelőtt, pb69 írta:

Én ezt annyiból sajnálnám, hogy Daisy Ridley szerintem valami fantasztikus volt Rey-ként. Annyira cukin, szeretni valóan, mégis közben határozottan hozta a karaktert. Nagyon sajnálnám, ha többet nem bújhatna ebbe a szerepbe. Kicsit olyan érzésem van, mint Ewan McGregor esetében, egyszerűen Daisy-nek még el kell játszania valamikor Rey-t, mert ezt a tehetséget és odaadást vétek lenne parlagon hagyni a továbbiakban.

Azt én is nagyon sajnálnám! Igazából nem is érdekelne, hogy film vagy sorozat csak legyen valami. A IX amúgy is remekül megágyazott egy különálló folytatásnak. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Azt én is nagyon sajnálnám! Igazából nem is érdekelne, hogy film vagy sorozat csak legyen valami. A IX amúgy is remekül megágyazott egy különálló folytatásnak. 

Rey spin-off sorozatot a népnek!:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

Szerintem már feldolgozta.

Azért az ilyen dolgok nem mennek olyan könnyen. Stresszhelyzetben kitartott és jó döntéseket hozott, de a lelke mélyén azért még lehet mit feldolgozni. Egyébként úgy értve igazad van, hogy Rey nem az a magában tipródó, tépelődő típus. Miután Bent meggyógyította a HCS romjain, már indult is tovább a küldetés érdekében, nem foglalkozott vele, mi lesz Bennel ott a semmi közepén. Nem arra gondolok, hogy cserben hagyta, biztosan bízott benne, hogy ő is kijut valahogy, de nagyon nem is izgult ezen.

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

Én ezt annyiból sajnálnám, hogy Daisy Ridley szerintem valami fantasztikus volt Rey-ként. Annyira cukin, szeretni valóan, mégis közben határozottan hozta a karaktert. Nagyon sajnálnám, ha többet nem bújhatna ebbe a szerepbe. Kicsit olyan érzésem van, mint Ewan McGregor esetében, egyszerűen Daisy-nek még el kell játszania valamikor Rey-t, mert ezt a tehetséget és odaadást vétek lenne parlagon hagyni a továbbiakban.

Maximálisan egyetértek! Ez a karakter nagyon szeretnivaló, és Daisy tökéletesen kelti életre. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Pildi írta:

Miután Bent meggyógyította a HCS romjain, már indult is tovább a küldetés érdekében

Mondjuk ez nem igazán így történt. :) Egyrészt, azért látványosan lamentált még Kylo hajójában jó pár másodpercig. Másrészt, onnan nem a küldetés érdekében ment tovább, hanem félrevonulni a világtól, remeteségbe, az Ahch-Tora. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , pb69 írta:

Mondjuk ez nem igazán így történt. :) Egyrészt, azért látványosan lamentált még Kylo hajójában jó pár másodpercig. Másrészt, onnan nem a küldetés érdekében ment tovább, hanem félrevonulni a világtól, remeteségbe, az Ahch-Tora. ;) 

A jó pár másodperc azért nem olyan sok idő. A lamentálás nálam sokkal tovább tart. :D

A küldetés helyett menekülést kellett volna írnom. :oops: Bár a lényeg úgyis az, hogy elég gyorsan elhúzott onnan, és Bent hátrahagyta. De végül is volt mit megemésztenie.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Pildi írta:

A jó pár másodperc azért nem olyan sok idő. A lamentálás nálam sokkal tovább tart. :D

Ja, ez igaz, nem a legjobb szót használtam. Rey ott inkább elidőzött egy picikét, gyorsan átfuttatva magán az érzéseit mi minden is történt. Azért érzelmileg baromi kimerítő és intenzív volt az azt megelőző pár órája, főleg ott az Endoron. De fizikálisan is eléggé fárasztó volt a dolog, már a párbaj végén a csinos kis hátsóján vette a levegőt, aztán még neki kellett állni összedrótozni a kilyukasztott Bent is.

4 perccel korábban, Pildi írta:

A küldetés helyett menekülést kellett volna írnom. :oops: Bár a lényeg úgyis az, hogy elég gyorsan elhúzott onnan, és Bent hátrahagyta. De végül is volt mit megemésztenie.

Na igen. Meg szegény Bennek is. Azért az nem semmi, ahogy a fiú teljesen magán kívül reagál a történésekre. Már Leia megszólítása is megfagyasztotta, de aztán ahogy Rey lebökte, majd meggyógyította. Valamiféle sokkos állapotban volt a fiú, de azt is látni lehetett, hogy el se igazán hiszi, ami történik. Adam Drivert megint nem lehet eléggé dicsérni, de itt az egész jelenet felépítése zseniális.

És persze Daisy is kitett magáért. Mondjuk nem kevés hagyma fogyhatott a forgatáson, mert elég sokat kellett könnyeznie a lánynak a filmben. :D 

De ja, szóval Rey-re visszatérve, neki többek között ez az egyik hatalmas erőssége, hogy ugyan rendkívül intenzíven éli meg a dolgokat, viszont ezzel hamar túl is tudja tenni magát ezeken. Elment az Ahch-Tora, felgyújtotta Kylo hajóját (amúgy vajon hogyan, lehet ezt is Erővillámokkal? :)), alaposan kitombolta magát, de ezzel mintha meg is "tisztította" volna magát. Beszélt Luke-kal, ő irányba állította, innen pedig szilárd elhatározással és igencsak erős mentális állapottal kerekedett fel. Bele is tört Sidious bicskája.

És azt hiszem, hogy pont ezt a jellemvonását már a 7-nél is kiemeltük. Vagy a 8-nál volt róla szó, már nem is emlékszem, de tudom, hogy ezt boncolgattuk már itt a fórumon régebben is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.