Ugrás a kommentre

Rey, az utolsó/első Jedi

Rey feléleszti a Jedi rendet?  

44 felhasználó szavazott

  1. 1. Rey feléleszti a Jedi rendet?

    • Igen - ott folytatja ahol Luke abbahagyta
    • Igen - visszatér a jedi eszme gyökereihez, és új alapokon nyugvó rendet alakít ki
    • Nem

Ajánlott hozzászólás

12 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Azt kicsit sajnálom, hogy nem igazán derült ki, mi lesz Rey sorsa

Szerintem most már csak egy "átlagos" lány lett belőle.

Az ereje akkor ébredt fel, amikor találkozott Kylo Rennel, mert így alakult ki egyensúly az erőben, de most hogy nincs Kylo, illetve Palpatine ahogy megsemmisült, így az ő ereje is lenullázódhatott - szerintem. Az az életerő, amit még Ben át tudott adni neki, az még Rey feltámasztásához elég volt, de kettejüknek már kevés! Ezért gondolom, hogy Rey most már inkább csak átlagos, persze attól még tud verekedni, mint korábban is, de amíg nem jelenik meg ismét valami sötét erő, addig valószínű ő se fog sziklákat reptetni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, jez írta:

Ezt alaposan megcáfolja a film legvége, amiben nem csak látja a szellemeket - amihez Erőhasználónak kell lenni -, de az Erőt használva temeti el a fénykardokat. Nem átlagos ő továbbra sem. Amúgy is, aki Erőhasználó, az nem azért az, mert létezik valaki a Sötét Oldalon is. Eleve előbb voltak Jedik, mint Sith-ek, és Ben évekkel korábban született, mint Rey, ráadásul évekkel azelőtt állt át a Sötét Oldalra, hogy Rey-ben felébredt az Erő. Rey ereje változatlanul megvan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 12. 22. - 22:37, Ody Mandrell írta:

Akkor Luke-nak is tudnia kellett volna.

És nem lehet, hogy legalábbis megsejtett ezzel kapcsolatban valamit? Hányszor kérdezett rá Luke az Ach-to-n, hogy"Ki vagy te?", mintha már akkor érezte volna, hogy van a lányban valami különleges. És utána meg volt döbbenve, amikor Rey válaszolt az üreg hívására, és amiért nem állt ellen a Sötét Oldalnak. Lehet, hogy ráérzett arra, hogy a lányban van valami a sötétségből. Ha Leia tudott is Reyről, ezt nem volt alkalma elmondani Luke-nak, vagy lehet, nem is akarta volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De hogy lehet, hogy Leia tudta Luke meg nem? Honnan kaphatott infót a hercegnő? Tudjuk, hogy Luke kereste az Exogolt tehát tudhatott róla, hogy Palpatine-al valami nem stimmel. Az Achc-To rész úgy is kijön ha Luke tudott Rey származásáról és ezért nem akarta tanítani. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Pildi írta:

És utána meg volt döbbenve, amikor Rey válaszolt az üreg hívására, és amiért nem állt ellen a Sötét Oldalnak. Lehet, hogy ráérzett arra, hogy a lányban van valami a sötétségből.

Amúgy mekkora már, hogy az öreg azzal is manipulálni próbálja Rey-t, hogy ott van benne a sötét oldal és engedje át magát neki stb.. Csak hát ugye a lelkem már pontosan tudja ezt, és szembe is nézett a saját sötét oldalával. Szóval belül lehet kacagva és szánakozva tekintett nagypapára, hogy most azt hiszi milyen nagyokat mond, mennyire sokkolja, közben már túl van mindenen. Itt is megjelenhetett volna Yoda felvilágosítani Sidious-t, hogy a lány már mindennek birtokában van, amit itt mondani tudna neki. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

De hogy lehet, hogy Leia tudta Luke meg nem? Honnan kaphatott infót a hercegnő? Tudjuk, hogy Luke kereste az Exogolt tehát tudhatott róla, hogy Palpatine-al valami nem stimmel. Az Achc-To rész úgy is kijön ha Luke tudott Rey származásáról és ezért nem akarta tanítani. 

Igen, így is kijön. Aztán, hogy mégis tanította, azt is jelentheti, hogy az is fontos volt, Rey nem tud semmit, ergo tiszta lappal indul. Ráadásul érezhette a lányban a Sötét Oldal mellett azt is, mennyire erős benne a Világos Oldal is. Ezért is volt értelme arról beszélni neki, hogy a természetben együtt létezik mindkét oldal, és ez a világ legtermészetesebb dolga. Ebből már egyenesen következhet az is, hogy innentől a döntésein múlik, hogyan cselekszik, mit kezd az örökségével. Vagyis ha messzebbről nézzük, Luke ezt tudhatta és eszerint (is) tanított.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az jutott eszembe, hogy Rey-nek (legalábbis amit mi láttunk) elsőként sikerült kijátszani a látomását. Anakin, Luke, Ben, Sidious (Snoke) belebuktak abba, hogy vagy mindenáron el akarták kerülni, amit láttak, vagy pedig rosszul értelmezték, amit láttak. Ezzel szemben Rey látta magát Kylo-val a sith trónon, mégis képes volt úgy alakítani a bulit, hogy végül elkerülje ezt a sorsot. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

27 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Igen. Itt mindkét főhősünk csak jó dolgokat tesz. Olyanokat amikbe korábbi hősök belebuktak. 

A nagy különbség az, hogy itt magukat áldozták fel azért, hogy elkerüljék a rémálmaikban látott jövőt. És így sikerült is. Ahogyan Luke is magát tette kockára, amikor eldobta a kardot és kis híján megsüttette magát Sidious-szal.

Ezzel szemben amikor a világot és magát akarta megkímélni Bentől, akkor a fiút áldozta volna fel. Vagy Anakin lepaktált a sith nagyúrral, a jediket és a Köztársaságot, meg sok más egyebet (többek közt egy tucat gyereket) áldozott fel azért, hogy megmentse Padmét, de saját magát semmiképp. Snoke Rey-t akarta feláldozni azért, hogy révbe érjen Kyloval. Kylo először az apját akarta feláldozni, hogy beteljesítse sith álmait, később pedig amikor látta, hogy összeállnak Rey-jel, akkor el akarta dobni a múltat, feláldozva az Ellenállást, a jediket, sith-eket, mindenkit, magát persze ő sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, pb69 írta:

Snoke Rey-t akarta feláldozni azért, hogy révbe érjen Kyloval. Kylo először az apját akarta feláldozni, hogy beteljesítse sith álmait

Inkább sötét álmait.

Érdekes, hogy Snoke-on keresztül Palpatine mennyire elkülönítette magát a Sith-ektől. Alighanem nem akarta, hogy a Sith-ek előtérbe kerüljenek és valaki esetleg nyomozgatni kezdjen, hogy mi a Sith-ek titkos bolygója, honnan jöhetett Snoke, stb. Kylo sem Sith akart lenni, hanem el akarta törölni a Jediket, a Sith-eket és a sötétségre vágyott, de az nem ugyanaz, mint Sith-té válni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Donát írta:

Kylo sem Sith akart lenni, hanem el akarta törölni a Jediket, a Sith-eket és a sötétségre vágyott, de az nem ugyanaz, mint Sith-té válni.

Ha jól emlékszem, akkor nem mindig volt ezzel így. A 7-ben még Vadert imádja, az ő útját akarja járni, mindent neki rendel alá. Megkockáztatom, hogy olyan szinten fetisizálja a nagyapját, hogy neki Snoke már akkor is csak egy eszköz, egy eszköz arra, hogy minél jobban elmélyülhessen a sötétségben, ezzel közelebb kerülve Vader sötét sorsának beteljesítéséhez.

Aztán a 8 szól arról, hogy Kylo önállósodik, amiben komoly szerepet játszik Snoke, vagyis hát Sidious. Ott engedi el ezt a Vader-témát, illetve ott kattan rá teljesen Rey-re, ebben egy teljesen saját motivációt találva. Innentől a saját útját járja, aminek az első igazán komoly lépése, hogy megöli Snoke-ot. Utána már tényleg el akarja engedni a múltat, teljesen.

Onnantól már nem akar sith lenni, ahogyan ezt később Sidious parancsaival szemben is többször megfogalmazza. Ezért is volt balfék gondolat az öreg részéről bármit is rábízni, mert simán éreznie és tudnia kellett volna (pláne Snoke után), hogy Kylo már nem akarja a sith-ek útját járni. Sidious viszont egyértelművé tette, hogy a tervének középpontjában a sith-ek állnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Donát írta:

Érdekes, hogy Snoke-on keresztül Palpatine mennyire elkülönítette magát a Sith-ektől. Alighanem nem akarta, hogy a Sith-ek előtérbe kerüljenek és valaki esetleg nyomozgatni kezdjen, hogy mi a Sith-ek titkos bolygója, honnan jöhetett Snoke,

Luke és Lando mégis kereste valamiért az Exogolt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Luke és Lando mégis kereste valamiért az Exogolt.

Luke szerintem a jedik kapcsán folytatott kutatásai során futott bele több sith témába is, az Exegol is ilyen lehetett. Lando pedig csak Luke-nak segített.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Luke és Lando mégis kereste valamiért az Exogolt. 

Szerintem azért, mert Luke mindent igyekezett kideríteni a régmúltról, és nem árthatott akkor már az ellenséget is megismerni. Az Exegol pedig leglább olyan legendás bolygó volt, mint az Ahch-To, mindkettő eltűnt a galaktikus térképekről, és mindkettőt csak speckó eszközökkel lehetett megtalálni (az ep9 VD-ből kiderült, hogy Luke a Battlefront 2-ben Palpatine széfjéből megszerzett, és az ep8-ban is látott iránytűvel lelt rá Ahch-Tóra).

Mint láthattuk, az Exegolról és az útkeresőkről volt feljegyzés az egyik ősi Jedi könyvben, Luke innen szerezhetett tudomást róla és kezdhetett érdeklődni a bolygó iránt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Majdnem elhanyagolható apróság, de Rey keresztnevévek eredete eddig nekem a sisak volt, amire a R E Y aurebesh betűkkel folt írva a jakkui AT-AT lakban. A 9-es flashbeck-ben viszont édesanyja is Rey nek szólítja..

Nekem ez némi zavar az erőben, de mivel szinkronnal láttam, megkérdezem az angolos osztályt, vajon eredetiben is így volt-e, vagy csak olyan ez mint a TFA beli szinkron fiaskó, "Finn ellennálló..nem tudom a neved!" ..."-Finn." Ami amúgy a DVD/BD megjelenésre javítva lett.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

43 perccel korábban, Lizardking írta:

Én ott egy pillanatra azt  is hittem,hogy valamilyen módon belépünk oda...mikor Rey látta az aláhulló flottáját és próbálta elérni a Jediket,akkor csak a sötét univerzumot mutatják a csillagokkal.

Hasonlított a szitu. :) 

2 perccel korábban, csoli1138 írta:

Majdnem elhanyagolható apróság, de Rey keresztnevévek redete eddig nekem a sisak volt, amire a R E Y aurebesh betűkkel folt írva a jakkui AT-AT lakban. A 9-es flashbeck-ben viszont édesanyja is Rey nek szólítja..

Nekem ez némi zavar az erőben, de mivel szinkronnal láttam, megkérdezem az angolos osztályt, vajon eredetiben is így volt-e, vagy csak olyan ez mint a TFA beli szinkron fiaskó, "Finn ellennálló..nem tudom a neved!" ..."-Finn." Ami amúgy a DVD/BD megjelenésre javítva lett.

Ez ha nem hivatalos akkor valószínűleg Rey írta rá a nevét. :) Az anyja eredetiben is Rey-t mond. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Mint láthattuk, az Exegolról és az útkeresőkről volt feljegyzés az egyik ősi Jedi könyvben, Luke innen szerezhetett tudomást róla és kezdhetett érdeklődni a bolygó iránt.

Rey azt mondja Leiának hogy Luke feljegyzéseiben találta az útkereső tábláját, nem az ősi Jedi könyvekben. Persze én is annak néztem őket.

Nem lehet hogy Rey nem csak a régi könyveket hozta el ,hanem Luke feljegyzéseit az EP6 utánról?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Frenkie írta:

Rey azt mondja Leiának hogy Luke feljegyzéseiben találta az útkereső tábláját, nem az ősi Jedi könyvekben. Persze én is annak néztem őket.

Nem lehet hogy Rey nem csak a régi könyveket hozta el ,hanem Luke feljegyzéseit az EP6 utánról?

Lényegében így van, a könyveket hozta el, de azokkal együtt Luke jegyzeteit is. Az enciklopédiából kiderült, hogy Luke-nak is van már feljegyzése a könyvekben, itt-ott belerajzolt, beleírt, máshol cetliket hagyott benne (ezeket a könyveket folyamatosan bővítették a régi Jedi mesterek, és Luke is hozzátette a maga tudását, tapasztalatait). Rey a filmben valószínűleg ezekre céloz, mert az Exegolnál és az útkeresőnél különösen sokat körmölt Luke.

Amúgy eme könyvekben szó esik a Mortisról, a Világok Közötti Világról és az Erőgyógyítási technikákról is.

Szerkesztve: - Dzséjt
  • Meglepő 2
  • Köszönöm 1
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy a tudás elveszett az évek során. Ezek a könyvek rég eltűntek.

Plusz, lehet, hogy a Jedik is használták, hisz voltak gyógyítók - lásd a TCW-t, amikor Yoda kórházba került -, de esélyes, hogy nem minden Jedi képes a gyógyításra olyan magas fokon mint Rey vagy

Spoiler

Baby Yoda.

Bár a könyv nem írja, de szerintem ez inkább adottság, semmint bárki által elsajátítható gyakorla. Ahogy @Darth Riddick írta korábban, olyan lehet mint Quinlan Vos és Cal Kestis pszichometria (avagy echo érzékelés) képessége, amit láthatóan szintén csak nagyon kevés Jedi tudott használni.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A Jedik miért nem használták ezeket ha tudtak róluk?

Szerintem azért, mert természetellenesnek tartották, legalábbis ezen a szinten. Tartottak tőle, hogy ha tanítják ezt a praktikát, akkor ez túl csábító lesz sokaknak arra, hogy "visszaéljenek" vele. Lényegében ezáltal az Erő segítségével ki lehet játszani a halált is. Nem tudom a diád mennyire erősítette fel ezt a dolgot, de Rey megmentette a haláltól az átszúrt Bent. Később pedig a fiú visszahozta Rey-t a halálból. Azért ezek bármennyire nemes cselekedetek is, de igencsak megkérdőjelezhetőek is.

Ha visszaemlékszünk mit mondott Yoda, akkor ott felhívta a figyelmet arra, hogy ha valakinek eljön az ideje és eggyé válik az Erővel, akkor azt nem szabad rossznak felfogni, az természetes. Óva intette Anakint attól, hogy a halállal dacoljon, mivel az az élet természetes része. Csak hol húzod meg a határt az Erőgyógyítás kapcsán, mi az, ami belefér, és mi az, ami már erőszak a természettel és az Erő akaratával szemben.

Emiatt ez valószínűleg egy olyan dolog volt, amit nem tanítottak. Megmaradt azoknak, akik ösztönösen annyira erősek voltak ezen a téren, hogy ráéreztek a használatára, ilyenből viszont nagyon kevesen lehettek. Képezni meg nem képeztek senkit ilyen irányba. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, pb69 írta:

Az tetszik itt, hogy az egész dolog egyedi. Ha most kiderülne, hogy ezt bárki használhatta volna annak nem örülnék. De így ait leírtál és amit Dzséjt is hozzátett, teljesen rendben van.

Így még inkább az a véleményem, hogy az itt látott hatalmas Erő megnyilvánulások Ben és Rey részéről mind a különleges kapcsolatuknak köszönhető. Egymás jelenlétében talán még erősítették is egymást, lásd. az ER csapatszállító elleni mutatvány.

Egyébként Rey csak gyógyított a film alatt, egy feltámasztás volt, azt pedig Ben vitte véghez amibe belehalt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ha most kiderülne, hogy ezt bárki használhatta volna annak nem örülnék.

Lehet, hogy egy adott Erőérzékenységi szint fölött bárki elsajátíthatta volna,de a jedik dogmatikusak voltak, tudjuk, hogy tiltottak és titkoltak bizonyos dolgokat. Így pedig nagyon kevesek lehettek képesek az Erőgyógyításra. Pláne ilyen szinten. Egyébként most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy a leütött és ájult Luke esetében az öreg Kenobi is valami ilyesmi praktikát használt, csak gyengébb formában.

6 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Így még inkább az a véleményem, hogy az itt látott hatalmas Erő megnyilvánulások Ben és Rey részéről mind a különleges kapcsolatuknak köszönhető. Egymás jelenlétében talán még erősítették is egymást, lásd. az ER csapatszállító elleni mutatvány.

Ez szinte biztos. Ez azt is magyarázza, hogy Rey miért volt képes ennyire gyorsan és hatékonyan eltanulni mindenféle képességet. Ugye ezek döntő többségét pont Kylotól tanulta meg. De szerencsére azért fordítva is működött a dolog, legalábbis egy képességről biztosan tudunk, amit Ben tanult Rey-től, ez pedig pont a gyógyítás.

Nem tudom, hogy konkrét alkalmazás nélkül el lehet-e a tanulni a másiktól, valószínűleg nem, mert Rey is mindig Kylo után tudta megcsinálni a dolgokat. Ez annyiból érdekes, hogy ha belegondolunk, akkor ha Rey nem gyógyítja meg a fiút, akkor az jó eséllyel nem lett volna képes a végén feltámasztani őt, mert nem sajátíthatta volna el az ehhez szükséges képességet. És most itt nemcsak arra gondolok, hogy ha Rey átszúrja és nem menti meg utána, mert akkor amúgy se lett volna már esélye túl sok mindent tenni utána Bennek. :D Hanem arra, hogy ha nem alakul úgy a szitu, hogy Rey-nek meg kelljen mentenie a fiút.

10 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Egyébként Rey csak gyógyított a film alatt, egy feltámasztás volt, azt pedig Ben vitte véghez amibe belehalt. 

Igen, viszont megmentette Bent a haláltól. Nem támasztotta fel, de ha nem gyógyítja meg a sérüléseit, miután átszúrta, akkor szerintem belehalt volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, pb69 írta:

Lehet, hogy egy adott Erőérzékenységi szint fölött bárki elsajátíthatta volna,de a jedik dogmatikusak voltak, tudjuk, hogy tiltottak és titkoltak bizonyos dolgokat. Így pedig nagyon kevesek lehettek képesek az Erőgyógyításra. Pláne ilyen szinten. Egyébként most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy a leütött és ájult Luke esetében az öreg Kenobi is valami ilyesmi praktikát használt, csak gyengébb formában.

De Yoda se használta soha, pedig ez már ....

Spoiler

...Baby Yodának is ment legalább olyan szinten mint Rey-nek A Bennek okozott szúrás esetén

Szóval van itt koncepció.

10 perccel korábban, pb69 írta:

Ez szinte biztos. Ez azt is magyarázza, hogy Rey miért volt képes ennyire gyorsan és hatékonyan eltanulni mindenféle képességet. Ugye ezek döntő többségét pont Kylotól tanulta meg. De szerencsére azért fordítva is működött a dolog, legalábbis egy képességről biztosan tudunk, amit Ben tanult Rey-től, ez pedig pont a gyógyítás.

Nem tudom, hogy konkrét alkalmazás nélkül el lehet-e a tanulni a másiktól, valószínűleg nem, mert Rey is mindig Kylo után tudta megcsinálni a dolgokat. Ez annyiból érdekes, hogy ha belegondolunk, akkor ha Rey nem gyógyítja meg a fiút, akkor az jó eséllyel nem lett volna képes a végén feltámasztani őt, mert nem sajátíthatta volna el az ehhez szükséges képességet. És most itt nemcsak arra gondolok, hogy ha Rey átszúrja és nem menti meg utána, mert akkor amúgy se lett volna már esélye túl sok mindent tenni utána Bennek. :D Hanem arra, hogy ha nem alakul úgy a szitu, hogy Rey-nek meg kelljen mentenie a fiút.

Pontosan erre gondolok én is. Látszik abba na jelenetben, hogy eleinte Ben totál zavarban van, szinte pánikol, hogy mit tegyen (itt jegyzem meg, Driver zseniális), és akkor ösztönből jön ez a gyógyítási folyamat. Azt is tudhatta, hogy belehal de nem érdekelte. Ezzel megváltotta magát ugyanúgy, mint Vader egy szerette megmentésénél.

10 perccel korábban, pb69 írta:

Igen, viszont megmentette Bent a haláltól. Nem támasztotta fel, de ha nem gyógyítja meg a sérüléseit, miután átszúrta, akkor szerintem belehalt volna.

Belehalt volna, de ez még akkor is csak gyógyítás. :) 

Spoiler

Emlékezz Baby Yodára. Láttad már azt a sorit? Érdemes lenne abba is belefolynod. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.