Ugrás a kommentre

SW képregények

Coce_Plant

Ajánlott hozzászólás

Már miért is? Arra, sem kaptunk több magyarázatot hogy Anakin hogyan bírta ki, amíg Palpatine megérkezett a Mustafarra meg visszavitte őt Corruscant-ra. Már pedig Anakin akkor még semmit nem tudott a Sötét Oldal titkaiból, Maul-t viszont csecsemő kora óta tanította minden idők leghatalmassabb Sith nagyura.

Nem arról van szó, hogy "izzadságszagú" ez az egész. Arról van szó, hogy ti már mind elképzeltetek magatokban valamit, és azzal ütközik a sztori. Izzadságszagú az, amit nem lehet in-universe okokkal kimagyarázni.

Semmitmondónak meg pláne nem semmitmondó,

hiszen megtudtuk, hogy Maul képes Sith alkímiát használni, ez pedig azt jelenti, hogy Palpatine igenis, valódi Sith tanítványként képezte őt, ellenben azzal amit az EU eddig állított, hogy csak azért tartotta őt, hogy meglegyen a kettő szabálya, és hogy legyen egy orvgyilkos a zsebében.

De továbbra is semmit mondó. Anakin a Kiválasztott volt, szerintem ő más eset.

Igen, bizonyára Sidious kitanította Sith alkímiára is, de ez nem mond ellent semmiben sem Luceno-nak, sőt a Lucasfilm áldását adta Luceno elképzeléseinek.

Azt írja, hogy nem lehetetlen, hogy "más erők" is segítettek Maulnak a túlélésben. Ide könnyen be lehetne illeszteni az öreglányt a TCW segítségével.

Igen, szerintem is.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De továbbra is semmit mondó. Anakin a Kiválasztott volt, szerintem ő más eset.

Szóval az nem izzadságszagú, hogy valaki, akinek f*ngja nincs a Sötét Oldal természetellenes titkairól, túléli a túlélhetetlent, ha pedig az éli túl, akit gyerekkora óta a Sötét Oldal titkaira tanítottak, az igen? :roll:

Igen, bizonyára Sidious kitanította Sith alkímiára is, de ez nem mond ellent semmiben sem Luceno-nak, sőt a Lucasfilm áldását adta Luceno elképzeléseinek.

Konkrétan emlékszem, hogy a "Darth Plagueis" egyik jelenetében Plagueis és Sidious arról beszélgettek, hogy milyen jól tette Sidous, hogy orvgyilkosnak nevelte Maul-t és nem tanítványnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval az nem izzadságszagú, hogy valaki, akinek f*ngja nincs a Sötét Oldal természetellenes titkairól, túléli a túlélhetetlent, ha pedig az éli túl, akit gyerekkora óta a Sötét Oldal titkaira tanítottak, az igen? :roll:

Még egyszer mondom: Anakin a Kiválasztott, ő teljesen más eset. Bár Anakin se húzta volna túl sokáig szerintem. Talán, ha Palpatine késik egy fél órát, vagy órát, akkor már meghal.

Azt nem mondtam, hogy ez a fajta Maul túlélés izzadságszagú, csak, hogy semmitmondó egy kicsit. Csak halványan utalnak rá, hogy tudott valami természetfelettit.

Konkrétan emlékszem, hogy a "Darth Plagueis" egyik jelenetében Plagueis és Sidious arról beszélgettek, hogy milyen jól tette Sidous, hogy orvgyilkosnak nevelte Maul-t és nem tanítványnak.

Abból a beszélgetésből csak az derül ki, amit Plagueis tudott Maulról. Ő csak orgyilkosnak nevelte. Sidious szemszögéből már más a dolog. És nem kell mindig igazat a mesternek sem. Végül is ők Sith-ek.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már miért is? Arra, sem kaptunk több magyarázatot hogy Anakin hogyan bírta ki, amíg Palpatine megérkezett a Mustafarra meg visszavitte őt Corruscant-ra. Már pedig Anakin akkor még semmit nem tudott a Sötét Oldal titkaiból, Maul-t viszont csecsemő kora óta tanította minden idők leghatalmassabb Sith nagyura.

Nem arról van szó, hogy "izzadságszagú" ez az egész. Arról van szó, hogy ti már mind elképzeltetek magatokban valamit, és azzal ütközik a sztori. Izzadságszagú az, amit nem lehet in-universe okokkal kimagyarázni.

Semmitmondónak meg pláne nem semmitmondó,

Teljesen egyetértek veled Werebazs. :clap: Elég sok meredek dolog történt már a SAGA -ban, ez is simán belefér. A miértekre tökéletesen rávilágítottál. A koncepció csak azért nem szerencsés, mert Mault anno mindenki halottnak hitte és úgy is volt kommunikálva a dolog.

Ezt a képregényt nem lehet valahonnan leszedni?

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Teljesen egyetértek veled Werebazs. :clap: Elég sok meredek dolog történt már a SAGA -ban, ez is simán belefér. A miértekre tökéletesen rávilágítottál. A koncepció csak azért nem szerencsés, mert Mault anno mindenki halottnak hitte és úgy is volt kommunikálva a dolog.

Ezt a képregényt nem lehet valahonnan leszedni?

http://www.magazinedown.com/Star-Wars---The-Clone-Wars---The-Sith-Hunters--2012-_99244.html

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kösz, mindjárt olvasom is :D

Nekem ma érkezett meg A Birodalom vére a Luke regénnyel együtt. Ha a tartalma is olyan megnyerő és igényes lesz, mint a külseje, akkor nem lesz gond. A 2. kötet, a Fenyegető béke 2013 első felében jelenik meg.

Nekem is így jön majd, de úgy látszik, már csak hétfőn :((

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Darth Maul: Death Sentence 5/5

Eszméletlen jó volt.

Darth Maul megmutatja mennyire kegyetlen, és érzéketlen egy Sith. Ahogy kihasználja szegény "cicákat" (XD), majd megöli a nagyapát :( Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a vége. Mármint az adott, hogy Darth Maulék megszöknek, és Kenobi is túléli, de mi lezs Jaboaggal és a cicákkal? Kár hogy soká jelenik meg a negyedik rész :(

Még egyszer köszi a linket :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Darth Maul: Death Sentence 5/5

Eszméletlen jó volt.

Még egyszer köszi a linket :D

Szívesen. :)

Hát nem mondom, hogy elfeledtette velem a múltkori katasztrófát, de tény, hogy sokkal jobb volt. Maul genyasága nekem is nagyon "bejött", főleg ahogy osztotta "a Sötét oldal igéit" :D. Az ilyen Ja'boag-féle férgek viszont már kezdenek egy kicsit unalmasak lenni... Talán mert a valóságban is túl sok van belőlük? :whistle:

Visszafogott érdeklődéssel várom a végkifejletet.

7/10

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Birodalom vére

A történet kiváló. Teneb Kel nem egy tipikus Sith, annál sokkal különlegesebb és összetettebb karakter. A történet elejétől végéig izgalmas. Kebnek Exal Kressh-t, a legendás Ludo Kressh leszármazottját kell levadásznia, aki jó alaposan be akar tenni a Császárnak. Vitate távlati céljaira is kapunk valami utalást. Féreg karaktere is egyedülálló. Érdekes lett az ő végzete is. A Jedik itt most mellékes szerepet játszottak.

A rajzok kiválóak, a magyar kivitelezés pedig nagyon minőségi.

5/5

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megjött a Birodalom Vére! Bár a Szukits oldalon írják, én nem néztem utánna a méretének, ezért kicsit meglepődtem, és talán csalódott is voltam egy csöppet, mert ugyanabban a dobozban adták, mint a könyveket. Azt reméltem, hogy a Semic által használt méretben fog megjelenni. Hazaétem, és észrevettem, hogy annyira nem is kicsi (eszembe is jutott, hogy a regények sem töltik ki az egész dobozt ^^) Összevetettem a Semicesel, és alig kisebb az egész. A kiadvány minősége hihetetlenül jó. Nagyon jó a papírja, és jó a fordítás is, gépelési hibát sem találtam. Az egyetlen, ami zavar az az ára. Kicsit kockázatos lépés ez a Szukitstól szerintem. A Semic utolsó különkiadása, A Sithek Aranykora, a maga 148 oldalas terjedelmével, 2007-ben 1295 Ft volt. Hasonló volt az Egmont által kiadott Klónok Háborúja képregény is, 92 oldallal, 2009-ben 1500 Ft-ért. Ezek sokkal gyengébb minőségű kiadványok voltak, de én sosem panaszkodtam rájuk. Bár a Birodalom Vére bevallom teljesen megéri az árát (minőségileg), én úgy gondolom, hogy ha nem keményfedeles kiadással, illetve kicsit gyengébb papírral jobban jártak volna. Ez a képregény, ha jól tudom, most egy teszt, hogy az embereket érdekli-e a Star Wars képregény. És ezzel az árral, bár tényleg megéri, kevesebben veszik meg. A rajongók/gyűjtők mindenképp megveszik, de kevesen vagyunk ahhoz, hogy megérje nekik. Olcsóbban, ezzel rosszabb minőséggel azok is megvennék, akik nem olyan tősgyökeres fanok, és csak érdeklődnek. Remélem sikerül azért a képregényeknek is elkelniük, és kerülhet újra magyar képregény a polcokra. Én mindenkinek ajánlani tudom ezt a kiadványt.

A történetről:

Főhősünk Teneb Kel, egy sith tanítvány, akinek a mesterét áruláson kapják, ezért a saját nevét tisztára kell, mossa. Küldetése, hogy levadássza a császár árulóvá lett tanítványát, Exal Kressht.

A rajzolás nekem nagyon tetszett, szépen kidolgozott minden, a színeket jól használják. Amiatt, hogy ez eredetileg egy Webképregéy volt, ami azt hiszem, hetente néhány oldallal jött ki, néha kicsit sietős, és egyik kockáról a másikra megváltorzik, mert nincs elég hely.

A következő kötet, a Fenyegető Béke 2013 első felében jelenik meg. Ez a történet a coruscanti egyezményről szól, tökéletes kiegészítés az Árulás mellé. Eredetileg ez is webképregény volt a játékhoz. Ennek szerintem kicsit gyengébb a rajzolása, de a töténet nem rossz, érdemes elolvasni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alexander Freed: A Birodalom vére

Végre kézhez kaphattam az új TOR képregényt, és ki is olvastam.

A történet nekem kifejezetten tetszett, csak túl gyorsan haladt a cselekmény. Plusz 10-15 oldallal szerintem élvezhetőbb lett volna. Teneb Kelt elküldi a Sötét Tanács, hogy végezzen a Császár egykori tanítványával, az áruló Exal Kreshsel.

A szereplők voltak még nagy pozitívumok a műben.

Teneb Kel ety nagyon különös Sith, nem tudtam kiismerni, a képregény végén olyat tett, amit nem vártam volna tőle.

Exal Kresh szándékai már jóval világosabbak voltak: megakadályozni a császár tervét.

Féreg az egyik kedvenc karakteremmé vált, nagyon szimpatikus, hűséges társ.

A rajzok kiválóak, ennél nem is kell jobb. Nagyon szépek voltak a tájak, szereplők is.

A magyar kiadás egyszerűen gyönyörű, nagyon jó minőségűek a lapok. A fordítás is hibátlan. A kiadás abszolút megéri az árát. Én az összes ilyen kötetet beszerzem majd, remélem sokan vannak még így ezzel.

Összességében egy erős 5/4.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megjött a Birodalom Vére! Bár a Szukits oldalon írják, én nem néztem utánna a méretének, ezért kicsit meglepődtem, és talán csalódott is voltam egy csöppet, mert ugyanabban a dobozban adták, mint a könyveket. Azt reméltem, hogy a Semic által használt méretben fog megjelenni. Hazaétem, és észrevettem, hogy annyira nem is kicsi (eszembe is jutott, hogy a regények sem töltik ki az egész dobozt ^^) Összevetettem a Semicesel, és alig kisebb az egész. A kiadvány minősége hihetetlenül jó. Nagyon jó a papírja, és jó a fordítás is, gépelési hibát sem találtam. Az egyetlen, ami zavar az az ára. Kicsit kockázatos lépés ez a Szukitstól szerintem. A Semic utolsó különkiadása, A Sithek Aranykora, a maga 148 oldalas terjedelmével, 2007-ben 1295 Ft volt. Hasonló volt az Egmont által kiadott Klónok Háborúja képregény is, 92 oldallal, 2009-ben 1500 Ft-ért. Ezek sokkal gyengébb minőségű kiadványok voltak, de én sosem panaszkodtam rájuk. Bár a Birodalom Vére bevallom teljesen megéri az árát (minőségileg), én úgy gondolom, hogy ha nem keményfedeles kiadással, illetve kicsit gyengébb papírral jobban jártak volna. Ez a képregény, ha jól tudom, most egy teszt, hogy az embereket érdekli-e a Star Wars képregény. És ezzel az árral, bár tényleg megéri, kevesebben veszik meg. A rajongók/gyűjtők mindenképp megveszik, de kevesen vagyunk ahhoz, hogy megérje nekik. Olcsóbban, ezzel rosszabb minőséggel azok is megvennék, akik nem olyan tősgyökeres fanok, és csak érdeklődnek. Remélem sikerül azért a képregényeknek is elkelniük, és kerülhet újra magyar képregény a polcokra. Én mindenkinek ajánlani tudom ezt a kiadványt.

A történetről:

Főhősünk Teneb Kel, egy sith tanítvány, akinek a mesterét áruláson kapják, ezért a saját nevét tisztára kell, mossa. Küldetése, hogy levadássza a császár árulóvá lett tanítványát, Exal Kressht.

A rajzolás nekem nagyon tetszett, szépen kidolgozott minden, a színeket jól használják. Amiatt, hogy ez eredetileg egy Webképregéy volt, ami azt hiszem, hetente néhány oldallal jött ki, néha kicsit sietős, és egyik kockáról a másikra megváltorzik, mert nincs elég hely.

A következő kötet, a Fenyegető Béke 2013 első felében jelenik meg. Ez a történet a coruscanti egyezményről szól, tökéletes kiegészítés az Árulás mellé. Eredetileg ez is webképregény volt a játékhoz. Ennek szerintem kicsit gyengébb a rajzolása, de a töténet nem rossz, érdemes elolvasni.

A magas ára miatt én is szkeptikus voltam a sikerességét illetően. De augusztusban és szeptemberben változatlanul a TOP5 eladásuk listáján a negyedik helyezett. Ez nagyon jó eredmény, sokkal rosszabbra számítottam. Persze a regények többsége még mindig megelőzi fogyásban, de úgy tűnik elég sokan berendelték ahhoz, hogy legyen folytatás. Ha a további képregények tartani tudják ezt a szintet, akkor ki tudnak adni évente 3-4 TPB-t is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az jutott eszembe, hogy jó lenne, ha a képregényekben lenne borítógaléria, még hangulatosabbá tenné a kiadványt. Én speciel szeretem nézegetni a különböző borítókat, főleg, ha jól meg vannak rajzolva. Meg azok a hazai olvasók is élvezhetik, akik angolul nem néztek utánna a neten. Ennél, meg a következő kötetnél mondjuk csak két borító marad ki (illetve a Fenyegető béke első része azt hiszem, kétféle borítóval jelent meg), de a többi már 5-6 fejezetes sorozat, és ott sok kimaradna. Meg ha jól tudom néhány amerikai kiadásban is van ilyen galéria. A Semices számokban is volt néha eredeti borító. Szerintem csak jót tenne :D

Szerkesztve: - Rincewind
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

http://www.previewsworld.com/Home/1/1/71/979?articleID=126381

Tryant's Fist preview. Kemény egy képnyi. De már ez is felcsigázott :D Amúgy Alexander Freed írta :)

Észrevettétek, hogy a borítón rohamosztagosok, míg az első oldalon 501-esek vannak? :facepalm:

Hát vannak ilyen hibák.

Jó lesz majd magyarul olvasni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.