Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Csak ugyanezt tudom javasolni, aranyapám. Nem véletlen utaltam erre a fórumra, hiszen csak három generáció gyűlt itt össze, és ebbe benne van a mostani is, amiről beszéltél (képzeld, elolvastam ), az enyém is, amiről szintén említést tettél szakadékok képében (írtam én egy szóval is, hogy nem létezik ez a szakadék?), és tiéd is. Az Én részemről lezártnak tekintem ezt a vitát, mert úgy látszik, hogy most egy szimpla "a" betűt is kifacsarsz és "q" -ként vágod vissza. Sajnálom, hogy nem tetszik a véleményem arról, hogy mit is várok a Saga dvd-től, és hogy mi lett a célközönség, és, hogy az miért is olyan amilyen. Aranyapám.........
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Azért remélem, hogy az SWSaga kiadást nem a mai nulla IQ -s bajnokokra fogják hangolni. Egyébként meg nem igazán értek egyet lipivel. Az eddigi kiadásokat tekintve, talán a DVD kiadás volt az egyetlen ahol kissé merészebben bele mertek nyúlni a filmekbe (az egészet nézve még ez is semmi). Itt azonban már a közelgő teljesség volt az ami okot adott Lucasnak, hogy csinosítsa a művét (jó ha 5-10 perc új jelent van a felújított trilógiában). Én nem hinném, hogy teljesen át fogják formálni a filmeket mint ahogy adywan tette. És ez szerintem így van jól.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Azért remélem, hogy az SWSaga kiadást nem a mai nulla IQ -s bajnokokra fogják hangolni. Egyébként meg nem igazán értek egyet lipivel. Az eddigi kiadásokat tekintve, talán a DVD kiadás volt az egyetlen ahol kissé merészebben bele mertek nyúlni a filmekbe (az egészet nézve még ez is semmi). Itt azonban már a közelgő teljesség volt az ami okot adott Lucasnak, hogy csinosítsa a művét (jó ha 5-10 perc új jelent van a felújított trilógiában). Én nem hinném, hogy teljesen át fogják formálni a filmeket mint ahogy adywan tette. És ez szerintem így van jól. Szerintem azért az egy kicsit túlzás, hogy az Adywan teljesen átformálta a filmet, bár ez nézőpont kérdése. Szerintem sajnos ezeknek ahogy Te írtad IQ betyárok az új célközönség, mert sajnos többen vannak mint normális társaik. Pénz pénz pénz..... Erről szól mostmár ez történet........
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Szerintem azért az egy kicsit túlzás, hogy az Adywan teljesen átformálta a filmet, bár ez nézőpont kérdése. Szerintem sajnos ezeknek ahogy Te írtad IQ betyárok az új célközönség, mert sajnos többen vannak mint normális társaik. Pénz pénz pénz..... Erről szól mostmár ez történet........ Hát azért annál többet tett, minthogy kijavította, amit Lucasék elfelejtettek kijavítani a 2004-es kiadásban. Persze nem azt mondom, hogy az mind rossz, amin változtatott, de azért akadt néhány köztük, amire én is azt mondtam, hogy ezt most miért kellett? Én egyébként bízom Lucasban annyira, hogy nem fogja lealacsonyítani a filmeket az IQ-betyárok igényeinek szintjére. Azzal a Star Wars lényege veszne el. Komolyabb változtatások terén max olyant tudok elképzelni, hogy CGI-re cserélik az Ep1-es Yodát, vagy Adywanhoz hasonlóan felturbózzák a csatajeleneteket (ezalatt a több hajót/vadászt értem, és hogy pl más vadászok is látszanak a képen egy vadász-párbaj során a háttérben, meg ehhez hasonlók...)
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve És végre normális fénykardokat látunk majd... Na igen, ott van némi javítanivaló. Bár Kenobi alumíniumrúdjának is megvan a maga varázsa...
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Szerintem azért az egy kicsit túlzás, hogy az Adywan teljesen átformálta a filmet, bár ez nézőpont kérdése. Szerintem sajnos ezeknek ahogy Te írtad IQ betyárok az új célközönség, mert sajnos többen vannak mint normális társaik. Pénz pénz pénz..... Erről szól mostmár ez történet........ Talán valóban túlzás az 'átformálta' kifejezés, inkább helyesebb úgy fogalmazni, hogy a kibővített jelenetek számomra hangulatrombolóak. Szerintem nem az IQ betyárok a célközönség, hisz láttuk a filmeket nem? Vagy talán mi, és akiknek tetszenek az új epizódok mind unintelligensek lennénk? Ez minimum érdekes. Majd ha kijön valami olyan SW címszó alatt amire valóban rá lehet sütni ezt a bélyeget, akkor aláírom. De addig...
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Én aszondom, hogy akármilyen is legyen az új verzió/kiadás, tuti, hogy annak az elszeparált öt-hat "csakismivagyunkatutirajongók" csoportnak nem fog maradéktalanul tetszeni. Lesz azonban egy, aki mindenre amin SW logó van a nyálát lógatja, na annak tuti bejön majd.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Én aszondom, hogy akármilyen is legyen az új verzió/kiadás, tuti, hogy annak az elszeparált öt-hat "csakismivagyunkatutirajongók" csoportnak nem fog maradéktalanul tetszeni. Lesz azonban egy, aki mindenre amin SW logó van a nyálát lógatja, na annak tuti bejön majd. Mikor jön máááár.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Türelem, kis padawan, türelem Ok anyu. Amúgy tényleg jól elhúzzák. Most már biztos, hogy a BR -re gyúrnak.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Az Én részemről lezártnak tekintem ezt a vitát, mert úgy látszik, hogy most egy szimpla "a" betűt is kifacsarsz és "q" -ként vágod vissza. Sajnálom, hogy nem tetszik a véleményem arról, hogy mit is várok a Saga dvd-től, és hogy mi lett a célközönség, és, hogy az miért is olyan amilyen.Aranyapám......... Ja, bocs, akkor további no comment. Adywannal csak az a baj, hogy a nagy felújítási lázban átesett a nyihaha túloldalára, és egyrészt olyanokhoz is hozzányúlt, amihez nem kellett volna (tracsparti Ben kunyhójában, ep5-ben a színek letisztítása), másrészt nem látta technológiai határait, ezért bár néhány jelenet felújítása szerintem is nagyon szép lenne, az ő kivitelezésében csak egy fan-made szintet ért el, bár annak felsőkategóriásat. De akkor is csak egy fan munka, amire még viccből sem merném rásütni, hogy jobb, mint az eredeti, vagy, hogy Lucasnak ahhoz kéne igazodnia egy Saga kiadáskor. Szerkesztve: 2008. Október 29.16 éve - Dzséjt
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Ok anyu. Amúgy tényleg jól elhúzzák. Most már biztos, hogy a BR -re gyúrnak. Helyes, aranyom Valószínű. Ami viszont szomorú lenne a számomra, mivel még mindig nincs eredeti ep2-es dvd-m. BR-en tuti nem veszem meg kb. két évtizedig. Vagy ha a dvd végképp a szemétkupacra kerül.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Helyes, aranyom Valószínű. Ami viszont szomorú lenne a számomra, mivel még mindig nincs eredeti ep2-es dvd-m. BR-en tuti nem veszem meg kb. két évtizedig. Vagy ha a dvd végképp a szemétkupacra kerül. Vedd meg most a díszdobozos 1-2-3 -at!! Bár mondani könnyű...
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Vedd meg most a díszdobozos 1-2-3 -at!! Bár mondani könnyű... Most? Ezt meg hogy érted? Szerkesztve: 2008. Október 29.16 éve - kolmilan
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Vedd meg most a díszdobozos 1-2-3 -at!! Bár mondani könnyű... Igen, könnyű mondani De majd ha lesz nálunk, meggondolom A másik két lemez megvan.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Igen, könnyű mondani De majd ha lesz nálunk, meggondolom A másik két lemez megvan. Nagyon szép a doboza is, és ha van rá kereted szerintem érdemes beruházni rá. Főleg annak fényében, hogy az EPII nincs meg Neked.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Ami majd kijön hamarosan. Én meg csak néztem, hogy miről maradtam le. Szerkesztve: 2008. Október 29.16 éve - kolmilan
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Ami viszont szomorú lenne a számomra, mivel még mindig nincs eredeti ep2-es dvd-m. Karrde, ha bármi miatt feleslegessé válna az enyém (ha pl. véletlenül megkapnám családi ajándékba a díszdobozos trilógiát, mondván, hogy az Ep1 úgy sincs meg eredetiben - az öcsémnél sose lehet tudni, miben töri a fejét ), akkor átadom az enyémet, ha még érdekel majd akkor is. Szerkesztve: 2008. Október 29.16 éve - Pildi
Hozzászólás ideje: 2008. Október 29.16 éve Lipi: Ha nem zártad volna le a témát írnék egy-két dolgot, de így nem teszem.Annyit viszont leírnák, hogy rettenetesen általánosítasz.Azért mert a környezetedben ezt látod(ami max 2000 ember), nem biztos, hogy máshol is így van.Pl én is a "nagy" öreg generációhoz tartozom, de engem már 10 évesen is a story érdekelt jobban mint a látvány.Amikor beszéltünk róla, mindig az volt a téma, hogy vajon mi lesz Vaderrel és Luke-kal a Jedi Visszatérben.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 30.16 éve Vedd meg most a díszdobozos 1-2-3 -at!! Bár mondani könnyű... Gondolom ez még a "régi" kiadás lesz, szinkron nélkül, és eléggé rossz EpI-es képminőséggel.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 30.16 éve Amúgy tényleg jól elhúzzák. Most már biztos, hogy a BR -re gyúrnak. Szerintem is. Több a technikai lehetőség ezen a formátumon. Bár az is megeshet, hogy "csak"azokat a bakikat javítják ki, amiket elkövettek a dvd kiadásnál, a fennmaradó helyet meg telepumpálják extrákkal. Mindenesetre majd hamarosan kiderül milyen is egy BR lemezen egy SW, ugyanis mint tudjuk a CW is kijön ilyen formátumban . Sajnos nekem még nincs ilyen lejátszóm, de majd valamilyen tesztoldalon biztos fent lesz egy értékelés................
Hozzászólás ideje: 2008. Október 30.16 éve Obikám!!Ó dehogynem vennéd Te meg!! És nem hogy csak megvennéd, de néznéd is, meg szeretnéd is. Ez minden új kiadásnál így van, hogy Én aztán nem, meg Én leszek az első aki tiltakozni fog, meg Én akkor nem is, meg Én így, meg Én úgy....... A Star Wars egy olyan egyedülálló alkotás aminek ha 5millió rajongója van, akkor az az 5millió rajongó, 5millió különféle verziót fog követelni, és egy magára valamit is adó rajongónak ott lesz a polcán mind az 5millió kiadás............ Hidd el, ami nem kell és nem érdekel azt nem veszem meg. Felőlem csinálhatnak egy SW Saga: Techno party-féle verziót is, hidegen hagyna. Ennyire azért nem vagyok eláztatva pénzzel hogy minden xart megvegyek amin ott lityeg a Star Wars felirat.
Hozzászólás ideje: 2008. Október 30.16 éve Karrde, ha bármi miatt feleslegessé válna az enyém (ha pl. véletlenül megkapnám családi ajándékba a díszdobozos trilógiát, mondván, hogy az Ep1 úgy sincs meg eredetiben - az öcsémnél sose lehet tudni, miben töri a fejét ), akkor átadom az enyémet, ha még érdekel majd akkor is. Köszi már a szándékot is, aztán remélhetőleg majd vissza tudunk erre még térni
Hozzászólás ideje: 2008. November 11.16 éve Nézzétek gyerekek, mit hoz majd a Mikulás: http://www.xpress.hu/dvd/film.asp?FILMAZ=1...628369939666918 http://www.xpress.hu/dvd/film.asp?FILMAZ=1...628369939666918
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.